Dunántúli Napló, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)
1956-07-21 / 171. szám
e helyi (állami és szövetke- seti) építőanyagipari termelte fejlesztésére és ehhez Megfelelő anyagi feltételeket kell biztosítani. Továbbra is biztosítani kell, hogy a magánkisipar részt vegyen a lakosság szükségleteinek kielégítésében. Fejleszteni kell a háziipari tevékenységet és ki kell szélesíteni a háziipar termékeinek értékesítését. Gondot kell fordítani a népművészet és iparművészet termékeinek a lakosság körében való szélesebb elterjesztésére. Az építőipart jelentő- • sen fejleszteni kell, hogy képes legyen a beruházási és felújítási célkitűzéseknek megfelelően betölteni növekvő feladatát mind a lakásépítés, mind az ipar, a merőgazdaság, a közlekedés és a népgazdaság többi területén előirányzott építkezések tervszerű megvalósításában, öt év alatt az építőipar termelése 54—56 százalékkal emelkedjék. Az építőiparba mintegy egy- milliárd forintot kell beruházni. ennek több mint kétharmadé* új gépekre fordítsák. Az építési tevékenység messzemenő átalakítását kell megindítani. Az építési munkák összpontosításával, a közművek időben való megépítésével, az építkezések lényeges meggyorsításával és olcsóbbá tételével, továbbá az építőiparnak, főként a lakásépítkezéseknek előregyártás és gépesítés útján gyáripari jellegű szerelőiparrá való fokozatos átalakítását kell elérni. Jelentősen fokozni kell az More gyártott vasbetonelemek és szerkezetek alkalmazását. Több mint nyolcszorosára kell növelni a felhasznált üreges téglák és falazóblokkok meny- nyiségét. Az építkezéseknél biztosítani kell a helyi anyagok minél nagyobb mértékű fel- használását. Az eddiginél sokkal nagyobb mértékben kell kislejtésű tetőket építeni. Az építőiparral párhuzamosan fejleszteni kell az épület- gépészeti berendezések előállítását. Az építőipar rendelkezésére álló gépek, berendezések és egyéb eszközök ésszerűbb kihasználása szükségessé teszi az építőipar szervezettségének fokozását, a jelenlegi szétforgácsolt építőipari szervezet célszerű átalakítását. Az ipar minden terü- • létén nagy gondot kell fordítani a szükséges nyersanyagok, félkésztermékek és alkatrészek kellő időben való biztosítására. Szigorú tervszerűséget kell érvényesíteni mind a vállalatok egymás számára történő szállításainak lebonyolításában, mind az importanyagok és alkatrészek beszerzésében. Már a második ötéves terv első éveiben a készletek oly mértékben való feltöltését kell elérni, amely szükséges a termelés zavartalan menetéhez. Ugyanakkor az ipar minden ágában — a minőség javításával egyidőben — csökkenteni kell a fajlagos anyagfelhasználást és a legszigorúbban fel kell lépni az anyagpazarlás és selejt gyár tás ellen. II. Az ipar műszaki színvonala Az egész népgazdaság további fejlődése megköveteli, hogy a második ötéves terv során az ipar minden ágában gyors ütemben emelkedjék a műszaki színvonal. A nemzetközi munkamegosztásra támaszkodva, s felhasználva a S7 cialista tábor és a tőkés- 01 .ágok legjobb tapasztalata.., biztosítani kell a rohamosan fejlődő technika eredményeinek fokozott meghonosítását, az élenjáró tapasztalatok széleskörű elterjesztését és ezzel a műszaki haladás jelentékeny meggyorsítását. A technika fejlesztésére, rendelkezésre álló eszközöket a következő alapvető feladatok megoldására kell összpontosítani: I A munka terme lékeny-*-• ségének növelése és a dolgozók munkakörülményednek javítása érdekében jelentékenyen fokozni kell a termelőfolyamatok, mindenekelőtt a nehéz fizikai és az egész ségre ártalmas munkák gépesítését. A fő folyamatok mellett fokozottan törekedni •kell a kisegítő — és mellékmunkák gépesítésére és ezáltal el kell érni, hogy az ipar-■ bao dolgozó munkások minél I nagyobb részét a termelés alapfolyamatában lehessen fog lalkoztatni. Egyes területeken meg kell kezdeni és ki kell terjeszteni a termelőfolyamatok automatizálását. Jelentékenyen növelni kell a gépi beruházásokat: az elavult gépek fokozatos kicserélésére, új gépek és berendezések üzembehelyezésére az iparban öt év alatt a beruházásra és a felújításra előirányzott ösz- szegekből összesen mintegy 14 milliárd forintot kell fordítani, mintegy 70 százalékkal többet mint az első ötéves terv időszakában. O A gépesítés fokozását a villamosítás kiterjesztésével kell megalapozni. Az iparban egy munkásra jutó villamosenergia felhasználását hozzávetőlegesen 44 százalékkal, az 1955. évi 5 766 kWó-ról 1960-ra mintegy 8 300 kWó-ra, azaz gyorsabb ütemben kell növelni mint a munka termelékenységét. Q Széles körben kell al- kalmazni a korszerű vegyi eljárásokat az ipar különböző területein. Fokozni kell vegyi eljárások segítségével a fémek korrózióvédelmét Az iparban felhasznált fémeket és egyes mezőgazdasági eredetű nyersanyagokat nagyobb mértékben kell helyettesíteni vegyipari termékekkel. Növelni kell a különböző melléktermékek és hulladékok vegyipari feldolgozását. Az egy lakosra eső műanyagtermelést 1960-ban 1,1 kilogrammra, az 1955. évinek több mint négyszeresére kell fokozni. Jelentősen ki kell ter- • jeszteni a termelési folyamatok ellenőrzésében és irányításában a műszerek használatát. Növelni kell a korszerű rádiótechnikai elektronikus berendezések alkalmazását az ipar különböző területein. A műszerellátásra fordított beruházásokat öt év alatt két és félszeresére kell növelni. C Fordulatot kell elérni az *** energiatermelés és fel- használás gazdaságosságában. Arra kell törekedni, hogyafű- tanyagokat olyan berendezésekben használják fel, amelyek ben az eddiginél kedvezőbb hatásfokot lehet elérni. Növelni kell a jobb hatásfokkal hasznosítható nemesített energiahordozók felhasználását. A szenek osztályozásával, dúsításával, vegyipari feldolgozásának fokozásával, a daraszenek portalanításával, korszerűbb tüzelési eljárások alkalmazásával, az energiaátalakító és felhasználó berendezések újjáalakításával és korszerűsítésével, új jobb hatásfokú berendezések létesítésével, az erőművek és egyéb berendezések hulladékenergiájának hasznosításával 1960-ban ösz- szesen 3—3,5 millió tonna szenet kell megtakarítani. Meg kell kezdeni az ipar hulladék-hőenergiáinak — ahol ez gazdaságos — az épületek távfűtésére való felhasználását. Az energia- gazdálkodás megjavítására öt év alatt mintegy 700 millió forint beruházást, illetve felújítást kell biztosítani. Lényegesen növelni kell a dieselrendszerű erőgépek alkalmazását. 1957-től kezdve hazai célokra kizárólag dieselrendszerű traktorokat kell előállítani. fi Lényegesen meg kell gyorsítani gyártmányaink korszerűsítését és a haladó technika követelményeinek megfelelő új gyártmányok kibocsátását. Gondoskodni kell korszerű gyártmányaink állandó továbbfejlesztéséről is. A gyártmány- fejlesztésnél a hazai szükségletek lehető legjobb kielégítése mellett elsősorban a külkereskedelem igényeire, a kivitel gazdaságosságának fokozására kell tekintettel lenni. Ebből a szempontból különös gondot kell fordítani a termékekhez felhasznált anyagok, elsősorban importanyagok mennyiségének csökkentésére, a gépek súlyának leszállítására, a gyártmányok minőségének, tartósságának fo kozására, E célok megvalósítására fejleszteni kell a legfontosabb iparági kutató- és tervezőintézeteket, azok gépi, laboratóriumi és kísérleti berendezéseit, eszközeit, valamint az üzemek szerkesztő és kutatórészlegeit. Az egyes iparágakban a főbb műszaki fejlesztési célkitűzések a következők: a) A szénbányászatban fő feladat a bányaüzemek minél nagyobb részében a gépesítésre alkalmas fejtési rendszerek széleskörű kiterjesztése, a korszerű vágatbiztosítások alkalmazásának kiszélesítése, a robbanástechnika fejlesztése, a Kóta-féle millszekundumos robbantás elterjesztése, a külszíni és földalatti munkálatok gépesítése. Az ötéves tervidőszak végére a géppel jövesztett és géppel felrakott szén meny- nyiségét mintegy tízszeresére, kel] emelni és ezzel el kell érni, hogy a jövesztés gépesítésének foka mintegy 9 százalékra, a rakodásé 22—25 százalékra emelkedjék. A munkahelyi szállítás gépesítésének foka 1960-ban 70 százalékot érjen el. Meg kell valósítani legalább három bányaüzem teljes gépesítését» b) A kőolajkutatás meggyor sítása szükségessé teszi a fúrási technológia fejlesztését» Szélesebb körben kell alkalmazni, a jól bevált sugáröblí- tésű fúrást. El kell érni, hogy az ötéves terv végére a fúró- berendezések 40 százaléka a legkorszerűbb turbinás eljárással működjék. A rádióaktív és egyéb korszerű eljárások bevezetésével tökéletesíteni kell a fúrólyukak vizsgálatát. A kőolajtermelésnél —. elsősorban a dél-zalai lelőhelyeken — a kutakba irányuló olajbeáramlás fokozására nagyobb mértékben kell másodlagos termelési eljárásokat alkalmazni. c) A villamosenergia-fejlesz- tés gazdaságosságának megjavítása céljából rá kell térni a jelenlegi berendezéseknél nagyobb teljesítőképességű és jobb hatásfokú kazánok és turbinák alkalmazására és ezzel el kell érni, hogy a nagy energiatelepek átlagos kazánteljesítménye 58 százalékkal, az áramfejlesztő gépegységek átlagos teljesítménye 48 százalékkal növekedjék. Az energiaszolgáltatás biztonsága érdekében mind az országos, 120 000 voltos, mind a középfeszültségű vezetékeken fokozni kell a távolságvédelmi, földzárlat-védelmi és önműködő visszakapcsolást biztosító berendezések alkalmazását. Csökkenteni kell a hálózati veszteséget. d) A vaskohászatban a nagyolvasztóknál fokozatosan meg kell kezdeni a magas toroknyomás alkalmazását. A második ötéves terv végér« a kohóknál az adagolást teljesen gépesíteni kell. Az acél- termelésben az ócskavas-felhasználás csökkentése céljából be kell vezetni a szélfrissítéses eljárást és az oxigén al-