Dunántúli Napló, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-11 / 162. szám

4 N A P f ő W56 JŰLIUS 11 cÁ mat NAPLÓ Bányászélet — filmen A pécsi szénmedencében másfél éve mutatnak be szakfilmeket. A múlt hónap­ban például az „Én is bá­nyász leszek” című filmet nemcsak az üzemekben és bányászotthonokban mutat­tuk be, hanem a pécsi és bá­nyatelepi általános iskolák­ban is. Gáli László elvtárs­nak, a tröszt főkönyvelőjé­nek javaslatára felkértük Szentistványi Gyula elvtár­sat, a pécsbányatelepi vájár­iskola igazgatóját, hogy az általunk megszervezett elő­adásokra küldjenek ki egy- egy nevelőt és egy-eay vájár­tanulót is, akik elmondják véleményüket nemcsak a fil­men látottakról, hanem őszinte nyilatkozatokat ad­nak a vájáriskolába felvéte­lüket kérő tanulóknak az is­kola életéről, a kereseti lehe­tőségekről, ellátásról, stb. — Tehát felhasználtuk a filmet toborzási célra. Bevalljuk, erre szükség is van, mert még nagyon sok szülő úgy gondolja, ha fia iskoláztatására kerül sor, ak- . kor minden más legyen, csak bányász nem. Éppen erre a helytelen felfogásra derítet­tünk fényt a filmmel és az okos felvilágosító szóval. En­nek eredményéről Szentist­S PO R T Mi a helyzet a megyei labdarúgásban ? ványi elvtárs a következőket j írja levelében: „A vájár-be-! iskolázás minden évben j nagy feladat elé állítja a vá-p járintézetek nevelőit. Külö-1 nősen nehéz a helybeli ta- p nulók beiskolázása. Évek ta- p pasztalatai alapján mondhat- j juk, hogy két-három helybeli j beiskolázáson kívül több ta-f nulót Pécsről beiskolázni nem f tudtunk. A legnehezebb fel-i adat volt a bányászszülők iß gyermekeinek felvétele. —jt Hogy ebben a tanévben már t 14 helybeli tanuló jelentke-1 zett vájáriskolába és ebből 61 tanuló bányászszülők gyér-1 meke, komoly fejlődést je-t lent. Ezt az eredményt a szí- f vós toborzási munkán kívül'" köszönhetjük annak is, hogy az általános iskolákban fil­met vetítettünk." Hisszük, hogy a Szénbá­nyászati Minisztériumnak ér­demes lesz a jövőben is az „Én is bányász leszek" című filmhez hasonló tárgyú fil­met készíttetni, mert akkor még több oldaláról mutat­hatjuk be a bányászfiatalok képzését, vidám, derűs éle­tét. » CARAMSZEGI GYÖRGY a Pécsi Szénbányászati Tröszt szakmai film­felelőse HÍREK Dunántúli könyvtárosok értekezlete Pécsett Július 12-én, csütörtökön reggel 9 órakor a dunántúli könyvtárvezetők értekezletet tartanak Pécsett a Doktor Sán­dor Kultúrotthonban. Az ér­tekezleten résztvesznek a Ba­ranya, Somogy, Tolna, Zala és Vas megyei könyvtárosok, Fécs város kulturális vezetői, a Pécsi írószövetség tagjai, va­lamint az irodalmi élet iránt érdeklődő meghívottak. Az ér­tekezleten megvitatják a ma- gytfr irodalom mai helyze •>< A vitát Pándi Pál (ró vezeti. Finnországba és Hollandiába exportál a Kertészeti Vállalat A város lakossága virágicó- nveinek kielégítése mellett a Pécsi Kertészeti Vállalat be­rendezkedik az export-terme­lés re is. Százezer darab piros, narancssárga és lazac színű Begoma Tuberhybrida-t szál­lít majd októberben Finnor­szágba. Ez év őszén négy ka- tasztrális holdon megkezdi a tut pánhagyma exportra való termelését is. A tulipánhagy­mákat előreláthatólag Hollan­diába szállítják majd. Kirándulóvonatok érkeznek Pécsre Az IBUSZ szolnoki irodája a hétvégi kirándulóvonatot In­dít Pécsre. A kirándulóvonat júliuB 14-én, szombaton dél­után 14,10 órakor indul Szol­nokról és este 21 órakor érke­zik meg Pécsre. — Társaski­rándulást tervez Pécsre és Si- kondára a Társadalom- és Ter­mészettudományi Ismeretter­jesztő Társulat szegedi titkár­sága is. A szegediek a terv szerint július 21-e körül in­dulnak. Németországi selymek érkeztek az Állami Áru­házba A Német Demokratikus Köz­társaságból kilencven centimé­ter széles, mintás Glocke sely­mek érkeztek a Pécsi Állami Áruházba. A sötétkék, bordó világoskék, stb. alapú, apró­mintás ruhaselymek ára mé­terenként 55 Ft. Ezek a mi­nőségi és minta szempontjá­ból is különleges selymek Pé­csett kizárólag a Pécsi Állam: Áruház méteráru osztályán kaphatók. Élménybeszámoló Harkányban Július 9-én a Harkányban üdülők részére élménybeszá­molót tartott Hi tvégi Iván elv- táns, az MSZT országos köz­pontja külügyi csoportjának vezetője, aki ez év májusában járt a Szovjetunióban. Az él­ménybeszámolón mintegy 200 üdülő vett részt a reumakór­házban. A beszámoló előtt az úttörő tábor tagjai kultúrmű sort adtak. SZÍNHÁZ Lehár: Cigányszerelem. Este fél 8 órakor. Pótszelvény „IV". MOZI Park: Hűtlen asszonyok (5, 7 és 9 órakor) Jó Idő esetén az utolsó előadást a kerthelyiségben tart­petfifi: Senki nem tud semmit 'fél 5. fél 7 és fél 9 órakor) Kossuth- Zavarosan folynak a vi­zek (fél 5. fél 7 és fél 9 órakor) Csak 16 éven felülieknek. Építők Kultúrottbona: Örs a he­gyekben (5 és 7 órakor) »ószerencsét (Pécsszabolcsi. Fá bői épült falu (6 és 8 órakort Rákóczi (Mecseknlja): Nápolyiak Milanóban (8 órakor) , Május t. (Vasas II.): Húsz János <8 órakor) Milliomos úr fél 7 és fél 9 az Hol művelődjünk, hol szórakozzunk? A PßCSI RÁDIÓ MŰSORA 18.00: Hírek, közlemények. 18.05: Riportműsor: — Törleszt Komló. — Segítenek a termelő­szövetkezeteknek. — Jó ha tud­juk. — Fernbach Antalék gép­állomásán. — Néhány szó a szoborról. — Munkatársunk je­lenti Mohácsról, — Miért drága a zöldáru? 18.18: Mai fullánkunk: „A jelszó” és egyebek a Balokány-fürdő- ben. 18.20: Mai postánkból. 18.25: A kulisszák világából. — Zenés napló. 18.30: Délszlávnyelvű műsor. Kossuth (Mohács): szerelmes (fél 5, órakor) Zrínyi (Szigetvár): Erősebb éjszakánál (fél 9 órakor) Május 1. (Komló): Az élet tanul­sága (fél 7 és fél 9 órakor) Szabadság (Komló): Nagy kísértés (6 és 8 órakor) MAI SZABADTÉRI SZÍNPAD MŰSORA Este 8 órakor, az Állami Opera­ház művészeinek fellépésével a ..János vitéz” című dalmű kerül bemutatásra. A TISZTI KLUB MŰSORA Tiszti Klubban ma este fél órakor. Megemlékezés az albán néphadsereg napja alkalmából, órakor a „Szkander bég” cin)ű színes filmet vetítik. ELŐADÁS A Doktor Sándor Kultúrotthon­ban este 7 órakor „A terhesség megszakítására vonatkozó rendel- kezések”-ről tart előadást dr. Kummerländer Lajos klinikai fő­orvos. Kérdések írásban előre név nélkül Is leadhatók a kultúrotthon Irodáján. Belépődíj nincs. Csak nők részére 1 A József Attila kultúrotthonban ma este 7 órakor a ..Merénylet a kikötőben” ctmú filmet vetí­tik. II főcinkos és társai A mohácsi Balatinácz Mátyás a szarkatermészetű, enyveskezű emberek fajtá­jából való. Négy év óta a 27. sz. Autóközlekedési Vál­lalat sofőrje. Ez idő alatt sok minden tapadt a kezé­hez, amire a nemrég tartott bírósági tárgyaláson fény derült. Balatinácz nem volt válo­gatós. Hazafuvarozta ő a MEZÖKER. hat zöldség- és gyümölcsládáját, a Borfor­galmi Vállalat több demi- zsonra telő borát, a sajtoslá­dákat sem vetette meg, de elfelejtette visszavinni a Tejipari Vállalat tejeskan­náját is, a Terményforgal­mi Vállalat 13 zsákját, vi­szont nem mulasztott el le­rakni az apósánál egy zsák korpát, amelynek a többivel együtt ugyancsak a lány- csóki malomban lett volna a helye ... Eddig tart az elő­játék. Az igazi nagy „üzlet” áp­rilis végén kínálkozott Ba- latinácznak, aki nem is sza­lasztotta el. ö is gépkocsival szállította a mohácsi vasút­állomásról a földművesszö­vetkezet rakterilletére az ár­vízkárosultaknak küldött burgonyát. A rakodásra Kleicz János, Kozári György földművesszövetkezeti fel­vásárlók, és Petre János, a földművesszövetkezet kocsi­kísérője kapott megbízást. De ők inkább a közeli ital­boltot keresték fel. Balati­nácz Mátyás is benyitott az italboltba. Kleicz János megkérdezte tőle, nem len- ne-e szüksége burgonyára. Jótól kérdezte. De Balati­nácz sokalta a 400 forintot a tíz zsákért. Az alku során aztán Kleicz 100 forintot en­gedett. Balatinácz eltűnt, majd visszajött a tíz üres zsákkal és ekkor szólt oda Kleicz két társának, hogy „Töltsé­tek meg ezeket, ez a tíz zsák a Matyié lesz, majd én elin­tézem”. .; : Balatinácz hazarobogott a burgonyával, hozta a pénzt, amit aztán elittak... Drága mulatság volt. Már csak azért is, mert Balati- nácznak két évig, Kiéleznék tíz hónapig, két társának pedig fél évig aligha lesz módjában a kocsmákat jár­ni. . i WEID1NGER Pécs Város Tanácsa értesíti a TI. kerület lakosságát, hogy dr. Horváth Csongor kerületi állator­vos július 11—tői augusztus 7-ig szabadságon van. Helyettese ez idő alatt dr. Nyaka Géza városi főállatorvos. * A Megyei Bőr- és Nemibeteg- gondozó Intézetben (Kisfaludy u. 1.) július 9-től augusztus 25-ig a rendelési idő reggel 8—14 óráig tart. A legnépszerűbb sportág, a lab- larúgás híveit kétségtelenül NB :-es csapatunk, a Pécsi Dózsa hírei érdekűik legjobban. Nagy ábora van két NB Il-es csapa- unknak Is. Úgy véljük azonban, lem kevés azoknak a száma sem, ikiket az a gondolat foglalkoztat: ni a helyzet a megyei labdarúgó lajnokságokban? Kérdésünkre a (legyei bajnokságokat közvetlenül rányító, dr. Pazar Ferenc, a Me­lyei Labdarúgó Társadalmi Szö- retség titkára a következőket vi­aszolta: — Talán a bajnoki helyezések­kel kezdeném, amelyek a legjob­ban érzékeltetik a csapatok erő­viszonyát és valóban választ ad­nak a feltett kérdésre. A tava­szi bajnokságok után a megyei 1. osztály élén — amint várható volt — az NB I-es játékosokkal megerősített Pécsbányatelepi Bá­nyász áll. Bár a csapatnak min­den esélye megvan a bajnokság megnyerésére, elbizakodottságra semmi okuk nincs. Ezt bizonyí­totta legutolsó bajnoki mérkő­zése, amikor a szezon végére a 2. helyre feltört Pécsszabolcsl Bányász megérdemelten vette el tőle a két pontot. Egyébként a pécsszabolcsiak fokozatosan és a szezon második felében aratott győzelmi sorozattal szerezték meg értékes második helyezé­süket. A Haladás bizony nem a régi. A 3. helyhez szükséges pontot úgy kaparták össze, hogy az őszi fordulóból leját­szott négy mérkőzésükből egyet sikerült vereség nélkül meg- úszniok. Valahogy hiányzik e mostani garnitúrából a gyorsa­ság. Mindent technikával, állva kívánnak megoldani. A szigetváriak és a Dózsa III. csapata a várakozásnak megfele­lően szerepelt. Csalódást okozott a P. Vasas szerenlése. Különösen a csatársor játéka esett vissza. A Pécsújhegyi Bányász fiatalok­ból álló egvüttese a jövő csa­pata. Ha sikerül az egyénies­kedő iátékosokat a közösségért játszó labdarúgóvá nevelni, ekkor szurkolóiknak még sok ö-ömük lesz. Meelenő. de lelkes tátékuk miatt megérdemelt a P. Traktor­nak a bajnoki tabella közepén elfoglalt állása. A P. Vörös Lo­bogó kétségtelenül nagvobb ered­ményekre is képes lehetne. A Mohácsi Bástya a szezon elején, a Szászvári Bányász a végén szerepelt iobban. E két csapat­nak igyekeznie kell, hogy elke­rülje a kiesést. A többi csapat bizony nehéz helyzetben van. Mint ismeretes, négy kieső lesz és a tabella leg­alsó részén helyet foglalók e tekintetben nem a legrózsásabb helyzetben vannak. Itt azonban figyelemre méltó a Pécsi Kinizsi győzelemsorozata és ez reményt nyújthat a többi hasonló hely­zetben lévő sportkörnek is. — Kik az esélyesek a megyei II. osztályban a bajnoki címre? — tettük fel a következő kérdést. — Mindhárom másodosztályú bajnokságban két-két csapat emelkedik ki. A keleti csoport­ban a villányi és a sátorhelyi Traktor küzd a legnagyobb eséllyel. Eleinte úgy látszott, hogy a sátorhelyi csapat tör az élre, végül azonban a rutino­sabb Villány megelőzte. A nvu- gati bajnokság élén meglepetés­re. de megérdemelten a Sellyéi Vörös Meteor vezet. A Sziget­vári Kinizsi — csak „zöld asz­talnál” szerzett pontokkal köze­líti meg. A Komlói csoportban az NB Il-es Komlói Bányász II. csapata kiemelkedően a legjobb, de a tavalyi bajnok. Komló Béta akna is teljes joggal beleszólhat az első hely kérdésébe. És milyennek látja Pazar elvtárs a megyei labdarúgás színvonalát? — Sajnos, mint lenni szokott, a világhírű magyar labdarúgás átmeneti visszaesése megyei szinten is színvonalcsökkenést hozott. Igen sok tekintetben unalmas álló játékká váltak, az azelőtt élvezetes Vasas, Haladás mérkőzések, de ugyanúgy a többi sportköri mérkőzés is. Udítőleg hat és reménytkeltő a pécsi bá­nyászcsapatok játéka. NB Il-es színvonalú és kiemelkedő sport­élvezetet hozott például a Pécs­bányatelepi Bányász—Pécsú.lhe- gyi Bányász és a Pécsszabolcsi Bányász—Pécsbányatelepi Bá- . nyász mérkőzés. De remek já­tékot láthattam Szigetváron a Pécsújhegyi Bányásztól. — Sportszerűség terén mit mutat eddig a bajnokság? — Az elmúlt évhez viszonyít­va javulás van. Említésre méltó játék, félbeszakadás csak Sátor­helyen volt. Itt Meszlényi János — azóta már eltiltott — bólyi intéző sportszerűtlenül levonul­tatta csapatát a pályáról. Eg' Ve­ként a közönség részéről Sziget­váron a szezon elején voltak fe­gyelmezetlenségek, amelyek azonban később megszűntek. El­érkeztünk végre oda. hogy bá­nyatelepre és, Szabolcsra sem rettegéssel kell menniök a csa­patoknak. Ez kétségtelenül a ve­zetők magatartásának eredmé­nye. Jelemzőnek és helyes i^ány vonalnak kell elmondanom azt a kis epizódot, amelvet p£«ssra- bolcson a legutóbbi bányász rangadón tapasztaltam. A nagy mérkőzés második félideié^n történt, amikor a legizgalmasabb volt a játék. Keszler. a bánya­telepiek balösszekötője támadta a kapust. Egy izgága szabolcsi néző nem bírta ezt idegekkel és mérkőzés közben berohant Kess­ler felé. Bérezés, a szabolcsiak középfedezete példamutatóan „józan” maradt. Átölelte a bot­rányt okozni akarót és kivP*«5 a pályáról. Ha ilyen szellem rád továbbra Szabolcson, akkor a nevelés, tartós eredményre vezet. — Melyek a szövetség Jövő, ter­vei? — tettük fel az utolsó kér­dést. — Úgy vélem — felelte dr. Pazar, — nem egészen idősze­rűtlen e kérdésük felvetése, de egyelőre még korai. Több so'v-t- kör kénviselője Is fordult hoz­zám már e kérdéssel. Indokolt­tá teszik valóban e tájékoztat***- várást Hegyi Gyulának, az OTSB és Barcs Sándornak, az Orszá­gos Labdarúgó Társadalmi Szö­vetség elnökének a közelmvith'-n a fővárosi sajtónak adott nyilat­kozatai a labdarúgás közeli vár­ható átszervezéséről. Mindezekbe vonatkozólag a szövetség semmi­féle hivatalos értesítést móg nem kaDott. Természetesen el­képzelhető, hogy nagyobb terü­letre bővül a jelenlegi megyei rendszer és a járási bajnokság is szélesedik. Mindez azonban — hangoztatom — csak elképzelés és egyelőre július 15»-én az ér­vényben lévő versenykiírás sze­rint az eddigi rend és tervek irányvonalával kezdődik az őszi bajnokság. Megkezdődött a fa’usi dogozók ötödik spartakiád'ának járási döntője Vasárnap megkezdődtek a falusi dolgozók spartakiádjának járási döntői Pécsett, Péesváradon, Sik­lóson, ahol a községi győztesek vettek részt. A járási Testneve­lési és Sportbizottságok mindent elkövettek, hogy jól előkészített pályán bonyolítsák le a versenye­ket. Voltak azonban olyan köz­ségek, ahol a községi versenyek nagyon jól sikerültek, de a já­rási döntőkre egyetlen egy ver­senyzőit sem küldtek. (Ujpetre, Személy, Kacsőta). Eredmények. Pécsi járás. Fér­fiak 100 m síkfutás: Bodal (Ara- nyosgadány) 12.9. 400 m Bank János (Reménypuszta) 59.1. 800 m: Vörös Zoltán (Biesérd) 2:21.8. — Magasugrás: Müller (Aranyosga- dány) 155 cm. Távolugrás: Győréi István (Biesérd) 551 cm. Sülylft- kés: Tavi József (Aranyosga­dány) 11.08 m. Gránátdobás Welm- mer Mihály (Egerág) 56.9 m. Nők: 100 m Mllle Piroska (Eger­ág) 16.9. 400 m: Fodor Irén (Bi­csérd) 74.6. Magasugrás: Szabó Katalin (Egerág) 110 cm. Távol­ugrás: Varga Klára (Biesérd) 414 cm. Súlylökés: Horváth Márta (Bi- csérd) 738 cm. Gránátdobás: Haj­dú Eta (Nagyárpád) 36.75. Röplab­dában férfiaknál 1. Klskassa csa­pata. nőknél Nagyárpád csapata. Kerékpár: férfi 1. Rákosi Péter 41:07.00. Községek közötti pont­versenyben: 1. Egerág 96. 2. Bi- csérd 72 ponttal, 3. Aranyosgadány 51 nonttal. Pécsváradi járás. Férfiak: 100 m síkfutás: Csizmadia (Véménd) 12.3, 400 m Schilltnger (Pécsvárad) 64.3, 800 m: Schnell (Pécsvárad) 2:29.4. Magasugrás: Horváth (Pécsvárad) 175 cm. Távolugrás: Wlttenbart (Pécsvárad) 544, Súlylökés: Rácz (Véménd) 925 cm. Nöl eredmények 100 m síkfutás: Rltz (Fazekas- boda) 15,2. Magasugrás: Albrecht (Véménd) 130. Távolugrás: Her- genrőder (Szederkény) 383 cm. Röplabda: Férfiak: 1. Szebény csapata, nőknél 1. Szebény csa­pata. Szakszervezeti sportünnepély Jól sikerült az Építő-. Fa- és Építőanyagipari dolgozók szak- szervezete sportünnepélyének me­gyei döntője. Az Építők SE me­gyei elnöksége múlt vasárnap a Ped. Főiskola sporttelepén rendez­te meg szép számú induló mel­lett (104 fő) megyei szakszervezeti sportünneoélyét. A sportünnepély­re a legtöbb versenyzőt a Pécsi Cementáruipari Vállalat és a Be- remendl Építők sportköre mozgó­sította, amiért külön a Megyei Elnökségtől tlszteletdíjban része­sültek. Továbbá díoséretet érde­mel valamennyi versenyző, és sportköri vezető, az ünneoélyen tanúsított fegyelmezettségéért. — Eredmények. Férfiak: 100 m sík­futás 1. Varga (Beremend) 12.1, 400 m síkfutás: 1. Kresz (Bere­mend) 60.3, 4x100 m váltó: 1. Bere­mend csapata 51.7. Magasugrás: 1. Szabó (Pécsi Cementáruipari) 155 cm. Távolugrás: 1. Varga (Bere­mend) 560 cm. Súlylökés: 1. Szabó (Pécsi Cementáruipari) 939 cm. Gránátdobás: 1. Leicht (Beremend) 62.10 méter, Kerékpár: 1. Gáspár (Nagyharsány). Röplabdában: X. Pécsi Építők csapata. Női eredmények: 60 m síkfutás 1. Kaszás (Pécsi Útfenntartó) 8.7, 100 m síkfutás 1. Váczi (Pécsi Út­fenntartó) 15.4. Magasugrás: 1. Kaszás (Pécsi Útfenntartó) 133 cm. Távolugrás: 1. Kaszás (Pécsi Út­fenntartó) 450 cm. Súlylökés: 1. Kaszás (Pécsi Útfenntartó) 754 cm. Gránátdobás: 1. Olványi (Bere­mend) 32.10 méter. Sakk A 12. országos egyéni férfi bajnokság pécsi középdöntőjének harmadik fordulója után a ver­seny állása a következő: 1. Tisch- ka (Pécs) 2 pont. 2. Szíjártó (Vár­palota) 2 pont, 3. BUek (Bp. Va­sas) 1.5 pont. 4. Weinberger (Bp. Vörös Meteor) 1.5 pont, 5. Bakonyi (Győr) 1.5 pont, 6. Csanádi (Buda­pesti MAVAG) 1.5 pont. 7. Kovács (Veszprém) 1.5 pont, 8. dr. Né­gyes! (Bp. Vörös Meteor) 1.5 pont, 9. Köberl (Bp. Vörös X-oboeó) í-3 pont. 10. Sallay (Bp. Vörös Lo­bogó) 1 pont, 11. Csiszár (Bp. Szikra) 1 pont. 12. Deli (Bp. Tö­rekvés Utasenátó SK) 1 pont. 13. Kapu (Bp. Danuvla Vasas SK' 1 pont, 14. Sebestyén (Bp. Építők) 1 pont és 15. Macskássy (Bp. Bás­tya) 0.5 pont. Pénteken Csehszlovákiába utazik a Pécsi Dózsa NB I-es csapata, ahol négy mérkőzésből álló nor- tván vesz részt. 15-én Karlovy Varvban. 18-án Kladnóban, 23-én Hrádeckráloviban, 25-én Opatovén játszik. A csapattal utazik Sziklai József elvtárs. a mogyei nártb'- zottság harmadik titkára. Bemáth János elvtárs, a snortkör vezető­je, dr. Kalocsai Géza edző. Sze­keres Ambrus, főszakosztályvezető, Löbl György gyúró. Szerdal sportműsor, sakk: Or­szágos egyéni balnokság közép­döntője, SZMT székház nagyterme 16.30 órakor. összeállítható „gombát” létesítenek az Üdülő szálló előtt A Pécsre érkező külföld' és belföldi vendégek, a túris‘é': igényeinek kielégítése eé'iá>lA1 a Belkereskedelmi Miniszté­rium összeállítható gombit ajándékoz Pécs városának Az összeállítható gomba augusztus első felében elkészül és azt a Mecseken, az Üdülő szálloda előtt állítják majd fel. A gom­bában pécsi jellegű ajándék- tárgyakat és trafikárut noznak forgalomba. Apróhirdetések PUCH 125-ös eladó, Duglasz mo­torszerelőnél, Szigeti vám. SÜLLYESZTÖS Singer és Pfaff varrógépek olcsón kaphatók. — Varrógépüzlet, Városház utca. BŐRKABÁT, bőrtáska, aktatás­ka és egyéb bőrtárgyak szakszerű festése, Felsőmalom u. 14. ELCSERÉLNÉM utcai nagy szoba, nagy konyhás lakásomat kisebb szoba-konyhára. Somogyi Béla utca 11, jobbra l. ajtó. TAMÁS KÁLMÁN motoros fűrészelő telefonszáma 39-91. György utca 6. sz. fa­JÖ BORT olcsón aratásra, név­napra. családi ünnepre aranyhegyi sajáttermésű boraimból vásároljon. Kimérő: Rákóczi út 6. BEKÖLTÖZHETŐ ház és egy házrész lakáscserével eladó. Voro- silov út 57. (Volt Felsővámház) ELADÖ egy íróasztal, kihúzható keményfa asztal, szoba WC. — Aradi Vértanuk útja 37. Szemüvegkereteket, dísztárgyakat, Inga- és más órákat, fényképező­gépet veszek. Rákóczi üt 73/a. — Wágner. ELCSERÉLNÉM szoba-konyha, éléskamrád lakásomat hasonlóra. Bajcsy Zsilinszky u. 10. Kiss. BALATONBOGLARON a főút­vonal mentén' 191 négyszögöl vil­GÉPKOCSIVEZETŐKET gyakor­lattal, segéd- és szervízmunkáso- kat. egv fényező festőt és egy autővll'snvszorelőt alkalmaz a 21. A'ttóktwievédési Vállalat ked­den és pénteken, utca 20. sz. GYAKORLOTT vontatóvezetőt azonnali belépésre alkalmazunk. Lakás biztosítva. Bárl Állami Gaz­DUNÁNTÚLI NAPLÓ a Magyar Dolgozók Pártja Baranya Megyei Bizottságának és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó- FARKAS LÁSZLÓ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. József A. u. 10. T: 15-32. 15-33 Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlap-kézbesítő Postahivatalok. Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj: 11.— Ft; Pécsi S7ÍTkra nyomda Pécs. Munkácsy Mihály u. 18. sz. Telefon: 20-27. "•kcmdáéek %k:l: «Mal I 1955, ÜIIS11. f Névnap: Lilla. f ügyeletes gyógyszertárak: j. sz, J gyógyszertár. Széchenyi tér 2. J Tel.: 17-85. — 8. sz. gyógyszertár. ? — 12. sz. gyógyszertár. Doktoi | Sándor utca 47. sz. Telefon: 13-53. p Időjárásjelentés. Európa nyu- | gáti részén, Hollandia és Német- p ország északi vidékeit kivéve, p nyárias meleg és száraz az idő. j A felmelegedés a déli órákban | hétfőn Párizsban 31, Berlinben 1 22, Prágában 21, Bécsben 24 fokot ► ért el. Kelet-Európábán azonban | a Moszkva feletti ciklon hatására . továbbra is változékony az idő­■ járás. Várható időjárás szerdán 1 estig: nyugaton erősebben, kele- | ten gyengébben felhős idő, a | Dunántúlon néhány helyen zápor­cső. Mérsékelt szél. A meleg to­’ vább tart. Várható legalacsonyabb I hőmérséklet ma éjjel: 13—16. leg- I magasabb nappali hőmérséklet ■ szerdán 27—29 fok között.

Next

/
Thumbnails
Contents