Dunántúli Napló, 1956. június (13. évfolyam, 129-153. szám)

1956-06-12 / 137. szám

4 N A P f <*> 1956 JÚNIUS 1* c/l mai NAPLÓ SPORT örömmel olvastuk a június 8-t számban megjelent „Köl­tözködik az iskola“ című cik­ket, amelynek az a része fog­lalkoztat bennünket elsősor­ban, ahol a belvárosi általá­nos iskolák zsúfoltságáról és ezen zsúfoltság megszünteté­séről esik szó! örömünknek a zsúfoltság megszüntetésének terve az oka. A megoldás helyes módját az oktatási osztály — tudo­másunk szerint már régóta keresi, sorainkkal ehhez sze­retnénk egy-két gondolatot felvetni. Május 9-én hivatalos ké­relmet adtunk be a városi oktatási osztályhoz, s ebben azt kértük, hogy a Zenemű­vészeti Szakiskola költözzék ki a volt énekiskola épülété­be, amely épületben jelenleg az Államigazgatási Iskola van elhelyezve. Ez utóbbinak pedig a Sztálin út 11 szám alatt üresen álló épület át­adását javasoltuk. Kérel­münkkel személyesen felke­restük a városi párt- és ta­nácsszerveket is, ahonnan mindenütt helyeslést kap­tunk. Most, mivel a sajtó is felvetette a belvárosi isko­lák zsúfoltságát, a sajtón ke­resztül is elmondjuk ugyan­ezeket. A Zeneművészeti Szakisko­la és a Mátyás király utcai általános iskola együttes el­helyezése a Mátyás király utcai 15—17 számú épületé­ben: rendkívül megnehezíti mindkét iskola működését. A termek annyira foglaltak, hogy alig van idő a termek szellőztetésére, takarítására. Télen a takarítás este 11 óra Bp. Vasas—Pécsi Dózsa 3:2 (2:1) Barátságos mérkőzés. Törekvés pálya, 4 000 néző. Vezette: Páldi körül fejeződik be, mert az általános iskola délelőtt, dél­után s este is tanít, fél tízig. (Este felnőtteket). A növeke­dés, a fejlődés okvetlenül épület-bővítést igényel! Ezért az általános iskola számára létkérdés a Zeneművészeti Szakiskola kiköltözése. — De nemcsak ezért! Sétáljon vé­gig bárki a szűk Mátyás ki­rály utcán akár délelőtt, akár délután, akár este. Zúgnak a különböző hangszerek, trom­biták, zongorák, gyakorolnak a Zeneművészeti Szakiskola diákjai, s néha teljesen szét­szórja a tanulók figyelmének, összeszedettségének kialaku­lását! Természetesen, nem le­het azt kívánni, hogy a Ze­neművészeti Szakiskolában ne szóljon a zene és az ének! De nem tudjuk: szabad-e to­vább ilyen hallatlanul ideg­feszítő környezetben dolgoz­tatni 700 gyermeket és azok nevelőit? Mi úgy látjuk, hogy a Ze­neművészeti Szakiskola meg­érdemelné a fent megneve­zett épületet, de az általános iskola is megérdemelné a he­lyiségek átadását. Úgy véljük, hogy javasla­tunk még a pécsi nagy épil- lethiány mellett is megoldha­tó, s bízunk is abban, hogy az illetékesek találnak mó­dot a megoldásra. ANTAL GYÖRGY igazgató, a Zeneművészeti Szak­iskola részéről VÖRÖS PÁL igazgató az általános iskola részéről Hol művelődjünk, hol szórakozzunk? A PÉCSI RÁDIÖ MŰSORA 11.06: Hírek. — Mohácsi jelentés. — Milyen lesz az új István-akna. as* Mai postánkból. — Sétáló akták. — Az Állami Zeneművé­szeti Szakiskola leánykara Schu­mann dalokat énekel. Vezényel: Agócsy László. — Innen-onnan. — Jó ha tudjuk: — Vigyázat, burgonyabogár! — Esti beszélge­tés Galambos! Lászlóval. 18.30: Délszlávnyelvü műsor. SZÍNHÁZ Csizmarek: Bukfenc, Este fél 8 órakor. MOZI Park: Vörös és fekete II: (S, 7 és 9 órakor) Csak 16 éven felüliek­nek! Kossuth: Vörös és fekete II. (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor) Csak 16 éven felülieknek! Petőfi: Vörös és fekete I. (fél 5. fél 7 és fél 9 órakor) Csak 16 éven felülieknek! Jószerencsét (Pécsszabolcs): Gróf Monte Christo H. (Ms t óra­kor) Kossuth: (Mohács): Atlanti törté­net (fél 7 és fél 9 órakor) Zrínyi (Szigetvár): Virágba borul a föld (7 órakor) Málus 1. (Komló): Első számú köz­ellenség (fél 7 és fél 9 órakor) Csak 16 éven felülieknek! Szabadság (Komló): Dandin György (6 és 8 órakor) Építők (Zsolnay): Taxi úr (5 és 7 órakor) TISZTI KLUB MŰSORA A Tiszti Klubban ma este fél 8 órakor az MNDSZ rendezésében nőnap lesz. Tárgya: tájékoztató a legújabb bel- és külpolitikai ese­ményekről, az MNDSZ szervezet nyári programja, PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY A Vas megyei tanács egészség- ügyi szakiskolája Szombathelyen szeptember 1-én szülésznőképzőt indít. A tanfolyam két éve6, bent­lakásos. Jelentkezhetnek mind­azok a 18—32 éves korú nők, akik a nyolc általános iskolát legalább Jó eredménnyel elvégezték. Szük­séges Íratok: utolsó Iskolai bizo­nyítvány, saját és szülői vagyoni bizonyítvány, anyakönyvi kivonat, részletes, sajátkezüleg Irt önélet­rajz, orvosi bizonyítvány. A kér­vényt a Baranya megyei tanács egészségügyi osztályára kell elkül­deni azzal a megjelöléssel, hogy onnan továbbítsák a Vas megyei tanács egészségügyi osztályához. Jelentkezési határidő: augusztus 1. Tanácstagi beszámolót tartanak Gál Lajosné és Kocsis Mihály a József Attila utcai ovódában jú­nius 13-án, fél 7 órakor: Apróhirdetések KÖSZÖNETNyiLVANITAS | Ezúton mondunk köszönetét | busszal megközelíthető heiyen. — mindazoknak, akik szeretett Széchenyi tér 8. sz. Vöröskereszt, apa, nagyapa, rokon temetésén megjelenésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Bruckner-család KERESÜNK kísérleti célra, nagy­teljesítményű eredeti Medikágó kalapácsos darálót megegyezés szerint, kölcsöndíj ellenében. — Mecseki Állami Erdőgazdaság Pécs, József utca 19. Haraszti: FÉRFI vagy nő szakképzett sza­kácsot azonnali belépésre alkalmaz a siklósi földmüvesszövetkezet központi étterme részére, önálló elszámoló egyének jöhetnek szá­mításba. BAJAI 2 szobás, mellékhelyisé- ees lakásom elcserélném hasonló kaposvárival. Cím: Halász Pál, Baja, Kölcsey Ferenc u. 37; KÉTUJFALU és Vidéke Körzeti Fmsz azonnali megvételre keres két darab jókarban lévő kocsmai kimérő pultot (2—3 méterest) — Ajánlatokat Kétújfalu és Vidéke Körzeti Fmsz. Kétújfalu címre ké­rünk. FÉRFI segédmunkásokat alkal­mazunk az új repülőtér építkezé­séhez. Szállás lehetőség van. Je­lentkezés a helyszínen Siklósi or­szágút, Csontos csárdán túl. SEGÉDMUNKÁSOKAT, alkalmi munkásokat sürgősen alkalma­sunk. Jelentkezés a Pécsujhegyl Erőmű Hűtőtornyánál. ÍRÓGÉPEMET bérbeadnám, eset­leg eladnám. Telefon: 47-37, HÁZ eladó, 2 szoba, konyha, udvarral. Beköltözhető, 60 000 fo­rintért. Pécs-Rácváros, 50. Turbéki FOGSORÁT soronkivül megja­vítja Vajda Lajos fogtechnikus. Mártírok u. 7.; em: 3-fl-es világvevő rádiókészülék eladó. Aradi Vértanuk útja 11. BÜTORAtalaKITAST, javítást, fényezést vállal, Alpár Alsóbalo- kány u. 41; 125-ös CSEPEL generálozott, el­adó. Pécsszabolcs, Klapka u. 5. — Kenyérgyár; ELADÓ 6 darab 6 m-es gerenda, pallók, 2 darab négykerekű kézi­kocsi, 1 darab hármas Ikerablak, 1 darab fürdőszoba-ablak, lovas- koosi alkatrészek. Cím: Alkotmány u. 87. DUNÁNTÚLI naplö a Magyar Dolgozók Pártja Baranya Megyei Bizottságának és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: FARKAS LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József A. U. 10. T: 15-32. 15-3Í Terlesztl: a Megyei Postahivatal Hfrlaposztálya és a hlrlap-kézbesltf postahivatalok; Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél; Havi előfizetési dll: II.— Ft. Pécsi Szikra nyomda Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. sz. Telefon: 20-27: Nyomdáért feleli Melle« Rezső, \ 1956. jlíllillS 12. ; Névnap: villő. # Ügyeletes gyógyszertárak: 1. 6Z. A •gyógyszertár, Széchenyi tér 2.\ I Tel.: 17-85. — 8. sz. gyógyszertár, f (Kossuth Lajos u. 81. Tel,: 23-34. f — 12. sz. gyógyszertár, Doktori 'Sándor utca 47. sz. Telefon: 13-53.\ I Idő járás jelentés. Észak- és Kc-{ i let-Európa felett leszálló légáram- f lássál jobbára derült, csendes, é száraz Idő alakult ki. Szárazföl-i 1 dünk nyugati részein azonban azt óceáni léghullámok hatására még f i továbbra is csapadékos és az év-# szakhoz képest hűvös az Időjárás. A ' Európa középső vidéke fölé déli-j délnyugati széllel ismét meleg le-f ! vegő áramlik a magasban. Vár-# i ható időjárás kedden estig: felhősi 1 idő, sokfelé eső, a keleti megyék- á ben néhány helyen délutáni ziva-t I tar. Mérsékelt, Időnként kissé élén-f i kebb déli-délnyugati szél. A nap-# < pali hőmérséklet a keleti megyék- i 1 ben csökken, máshol alig váltó- \ ; zlx‘ Várható legalacsonyabb hő-f ' mérséklet ma éjjel: 13—16, leg ma-# t gasabb nappali hőmérséklet ked-i i den 20—23 fok között. i : Megünnepeltük a Pedagógus Napot < A helyi tanács, az oktatási j állandó bizottság és a szülői j munkaközösség rendezte meg > Magyarszéken a pedagógus na­pot a moziteremben. Megható volt a gyerekek ragaszkodása és szeretete, a szülők hálája, amelynek jelképeként minden nevelőt könyvvel ajándékoztak meg. Ezt követően a szülői munkaközösség vendégül látta a nevelőket. Komáromy Tivadar v. b. titkár Tenisz A pécsi teniszezők győztek a területi teniszbajnokság minden számában. A verseny során a leg­nagyobb meglepetés a férfi egyes­ben született, ahol a még jobb for­mába üendülő Káplán legyőzte Molnárt. A verseny végeredménye, férfi egyes 1. Laczkó, 2. Káplán 3. Molnár. NŐI egyes: 1. Tamásy Lla, 2. Bajtalné, 3. Komjáthyné. Férfi páros: 1. Laezk—Nékám, 2. Káplán—Molnár. Vegyes páros 1. Tamásy—Harmat, 2. Bajtalné—Mol­nár, 3. Laczkó—Salamonné és Káplán—Komjátiné. Női páros 1. Tamásy—Bajtalné, 2. Ambrusné— Salamonné, 3. Czibulkáné—Komjá- tiné. Röplabda A területi röplabda bajnokság legutóbbi fordulójában majdnem meglepetés született. A könnyel- müsködő Bástya csak nehezen győzött a Komlói Bányász ellen. Eredmények. Férfi mérkőzések: Pécsi Bástya—Komlói Bányász 3:1, Kaposvári Kinizsi—Pécsi Dózsa 3:1. Női mérkőzés: Pécsi Haladás—Ka­posvári Dózsa 3:0. Hírek, eredmények A Népstadionban két nemzetközi mérkőzés volt vasárnap. A Bp. Vörös Lobogó 2:l-re győzött a Bayer München ellen. A Bp. Kini­zsi pedig 7:l-re győzte le Lens csapatát. Prágában befejeződtek az V. női kosárlabda küzdelmek. A döntőt Szovjetunió és Magyarország ját­szotta. A szovjet csapat 49:41 arányban győzött s ezzel Európa- bajnokságot nyert második hely­re Magyarország került. Vasárnap megnyitották Stock­holmban a XVI. nyári olimpia lo­vasversenyeit. Hétfőn már meg­kezdődtek a küzdelmek, ekkor a háromnapos verseny díjlovaglását bonyolították le. Értesítik a megyei Ifjúsági válo­gatott labdarúgó keret tagjait, hogy csütörtökön fél 6 órakor alsó felszerelésükkel a Dózsa Tüzér utcai pályáján jelenjenek meg. Prágában nemzetközi kajak és kenu versenyt rendeztek, melyen valamennyi számot a magyar ver­senyzők nyertek. Varsóban nagyszabású nemzet­közi atlétikai verseny volt, a leg­nagyobb érdeklődést a 3000 mé­teres síkfutás kísérte. Ebben Iha­ros győzött Tábori és a lengyel Kromlk előtt. Iharos ideje 7:59.4. Budapesten folytak az országos kispuska bajnokság küzdelmei. A baranyai versenyzők közül Ist- vánffv második lett a 100 méteres fekvő lövésben. A 20 lövéses fekvő bajnokságban pedig Győr (Bara- I nya) negyedik helyet foglalta el. I Bp. Vasas: Kamarás (Kovalik) — Sárosi Koritha, Lábodi (Szilá­gyi II), — Bundzsák, Szilágyi II (Bárfi) — Raduly, Csordás, Szilá­gyi I, Kaszás, Lelenka (Milose­vics). Pécsi Dózsa: Danka (Krausz — Szőos, Hegyi, Kamondi — Pleck, (Lovig), Kresz — Csupák (Samus), Brada, Opova, Fazekas Horváth. Az első lövést Brada küldte ka­pu mellé. Nem sokkal később for­más Dózsa támadás után Brada Opova elé tálalt, a középcsatár lövését azonban Kamarás védte. A túlsó oldalon Dankának akadt védenivalója, Szilágyi I. elől szedte fel a labdát. Feltűnt Brada nagy játékkedve. Érdekes, élve­zetes volt a játék. Mindkét csapat a mezőnyben szépen adogatott. A 20. percben Csupák, Brada akció után Brada beadását Opova kapu fölé emelte. Egy perc múlva He­gyi könnyelmüsködött, Lelenka lö­vése azonban kapu mellé ment. A 33. percben a Vasas megsze­rezte a vezetést. Szilágyi I-hez került a labda, aki élesen a kapu sarkába lőtt. 1:0. Egy perc múlva a Dózsa kiegyenlített. Baloldali támadás után Horváth beadását Brada átlépte és a befutó Csupák közelről a hálóba vágta a labdát, 1:1. A szurkolók nem sokáig örül­hettek a kiegyenlítésnek, a 37. percben a kitörő Szilágyit Ka­mondi nem tudta befogni, a közép- csatár lövését Danka a kapuba ejtette. 2:1 a Vasas javára. A második félidőben mindkét csapat cserélt. Lendületes Dózsa támadá­sokkal folytatódott a játék, gólt azonban mégis a pestiek értek a 28. percben, Milosovics a tétovázó pécsi védők mellett a hálóba lőtt 3:1. Rá két perc múlva a Dózsa lőtt gólt. Fazekas Opovához ját­szott aki két csel után a jobb sa­rokba küldte a labdát. 3:2. Most Ismét megélénkült a Játék. A pé­csiek rohamoztak. A kiegyenlítés azonban nem sikerült. A Dózsa nem érdemelte meg a vereséget. A mezőnyben helyen­ként ötletes és formás támadáso­kat vezettek a Dózsa csatárok. Ka­pura azonban kevés veszélyt Je­lentettek. A Vasas csatársora jól kihasználta a pécsi védők kihagyá­sait. A győztes csapatból Kontha, Sárosl, Szilágyi II, Csordás, illet­ve Kamondi, Kresz, Brada játéka emelkedett ki. Két mérkőzés — egy pont Az NB II. nyugati csoportjának eredményei: Vasárnap megyénk NB H-es csapatai a várakozáson alul szere­peltek. A Komlói Bányász ugyan döntetlent ért el Nagykanizsán, a Törekvés azonban vereséget szen­vedett Zalaegerszegen. A forduló eredményei: Vasas Izzó—Törekvés Szállítók 3:0, Sztálinvárosi Vasas— Bp. Szikra 2:0, Pénzügyőrök— Szikra Gázmüvek 5:0, Budafoki Építők—Váci Bástya 1:1, Győri Vasas—Soproni Törekvés 3:0, Ka­posvári Kinizsi—Vasas Dinamó 3:2. Nagykanizsai Bányász—Komlói Bányász 1:1 (1:0). Nagykanizsa, 2 500 néző. Vezette: Pósfai. Nagy- kanizsai Bányász: Zalán — Ba­logh, Zsidó, Lervencz — Horváth, Kerkai — Andris, Kovács, Vajdai, Szabó, Sztraka. Komló: Magyar — Kanizsai, Csárdás, Krlpl — Kohl- mann, Polgár — Grózdics, Molnár, Korom, Szám Gelencsér. Változa­tos, nagyirarrtu mérkőzésen ala­kult ki a döntetlen eredmény. A komlóiak jól küzdöttek, a nagy- kanizsaiak Igen kemény ellenfél­nek bizonyultak. Góllövók: Sztra­ka, illetve Grózdics. Jó: Zalán, Zsidó, Balogh, illetve Csárdás, Kohlmann és Kanizsai. Zalaegerszegi Dózsa—Pécsi Tö­rekvés 3:1 (2:0). Zalaegerszeg, 3000 néző. Vezette: Szabó S. Zalaeger­szegi Dózsa: Hamp — Nagy II, He- tényi, Petrlk — Bélák, Katona — Zámbó, Schmidt Nagy I, Németh, Gémes. Pécs: Hámori — Lendvai. Mohácsi, Szegedi — Szőke, Túra — Révész, Göncz, Freppán, Csák- falvi, Károlyi. A keményen, len­dületesen játszó zalaegerszegi csa­pat nem hagyta kibontakozni a Törekvést. A vasutasok mintegy 20 percig játszottak jól, ez azon­ban kevés volt Zalaegerszegen. — Góllövők: Németh, Schmidt illetve Károlyi. Jó: Nagy n, Hetényi, Katona illetve Hámori, Lendvai, Mohácsi. Az NB II. állása: Nyugati csoport 1. Sztálinváros 14 10 2 2 29:14 22 2. Komló 14 7 5 2 23:14 19 3. Budafok 14 7 4 3 21:15 18 4. Pénzügyőrök 14 8 1 5 25:13 17 5. Győr 14 8 1 5 23:15 17 6. Vác 14 5 6 3 20:18 16 7. Bp. Szikra 14 5 6 3 17:18 16 8. Izzó 14 6 2 6 18:14 14 9. Zalaegerszeg 14 6 2 6 22:19 14 10. Pécsi Tör. 14 6 2 6 16:19 14 11. Nagykanizsa 14 2 9 3 13:13 13 12. Kaposvár 14 6 1 7 25:27 13 13. Dinamó 14 3 4 7 15:20 10 14. Szállítók 14 4 2 8 12:26 10 15. Sopron 14 2 3 9 14:28 7 16. Gázművek 14 2 — 12 12:32 4 Atlétika A Béke Kupa első fordulójában atlétáink Budapesten, Zalaegersze­gen és Pécsett versenyeztek. Budapesten a Bp. Vörös Lobogó első osztályú versenyén az 1500 méteres síkfutásban Kiss negyedik lett. A 400 méteres gátfutásban Lippal 54 másodperces idővel a második helyet szerezte meg, 800 méteren pedig Kiss ugyancsak má­sodik lett 1:58 idővel. Zalaegerszegen a Zala megyei TSB jó rendezésben bonyolította le másodosztályú versenyét. Az erősen felázott pálya befolyásolta az eredményeket. Részletek. Férfi számok. 100 m: 1. Fleck (Ped. Főiskola) 11,8, Varga (Dózsa) 11,8. 400 m: 1. Pazal (Mohácsi Bástya) 53,2 2. Horgas (Törekvés) 53,3, 3. Fogarasi (Dózsa) 53.4. 1500 m: 1. Kolos (Dózsa) 4:09, 2. Somorjai (Törekvés) 4:14, 3. Tóth (Törekvés) 4:14. 110 gát. 1. Wágner (Dózsa) 17,3, 2. Perlaki (Dózsa) 17,6. Távol 1. Soproni (Nagykanizsai Bányász) 654, 2. Litz (Haladás) 629. Súly 1. Kiss (Dózsa) 12,47, 2. Borbás (Dó­zsa) 11,96, Gerelyveté6 1. Gáspár (Dózsa) 45,52. Rúdugrás: l. Godina (Barcsi Traktor) 330, 4x100-as vál­tó: 1. Dózsa 47. Nól számok 100 m: 1. Haraszti (Nagykanizsai Bányász) 13 6. 200 m: 1. Csanádi (Nagyka­nizsai Bányász) 2:24,4. 2. Baranyai (Mohácsi Bástya) 2:36. Gerelyvetés: 1. Tóth (Mohácsi Bástya) 32.24. — Magasugrás: 1. Kosztelnik (Törek­vés) 130. A pontversenyben 1. Dó­zsa 241.5, 2. Mohácsi Bástya 136, 3. Pécsi Törekvés 123 : Pécsett a Ped. Főiskola sportte­lepén a Ped. Főiskolai Haladás rendezett III. osztályú versenyt. Az egyes számok győztesei. Fér- liak: súly Cserháti (Komlói Bá­nyász) 10.96, 110 gát Panácz (Ped. Főiskola) 20,2, 400 m: Künsztler (Törekvés) 54.4, 100 m: Szánk (Mo­hácsi Bástya) 12. Távolugrás: Hor­váth (Ped. Főiskola) 607. Rúdugrás Szörényi (Ped. Főiskola) 320, 1500 m: Szuder (Komlói Bányász) 4:27. Gerelyvetés Cserhalmi (Komlói Bányász) 38.56, 10 ezer méteres gyaloglás: Gáldonyi (Haladás) 64:26, 4x100 váltó Dózsa 49.1. Nők: 100 m Nászai (Bástya) 14.7. Magasugrás: Nászai (Bástya) 135. Gerely vetés: Zsolt (Mohácsi Bástya) 18.85. Súly: Varga (Ped. Főiskola) 9,23. 800 m: Ferenczi (Mohácsi Bástya) 2:52.4. Torna Az MTSB I. osztályú minősítő férfi és női tornaversenyét Kom­lón rendezték. Pécsett a rendező­ség nem tudott szállást biztosítani a budapesti versenyzőknek és ez­ért az utolsó pillanatban Komlóra vitték ki a versenyt. A női verse­nyen tíz, a férfi versenyen pedig kilenc tornász indult el. A nők­nél hét, a férfiaknál hat verseny­ző érte el az I. osztályú szintet. Eredmények: Nők 1. Potpácz (Komlói Bányász) 56.3, 2. Tulner (Komló) 56.2. 3. Katona (Bp. Hon­véd) 55.1, 4. Berger (Pécsi Vörös Lobogó) 55.1. Férfiak: 1. Kovács (Bp. Honvéd) 55.4. 2. Kabos (Bp. Honvéd) 55.1. 3. Mahalik (Bp. Hon­véd) 54.8. _______ A tízenkéttalálatos totó-szelvény X, 2, X, 2, 2 1, 1, 2, 2, 2, X, tö­rölve, 1; Portugália—Magyarország 2:2 (1:0) Lisszabonban, 70 000 néző előtt Játszották le a mérkőzést. A ma­gyar válogatott Ilku I — Buzán- szky, Teleky. Lantos — Bozsik; Palotás — Budai Kocsis, Machos, Puskas, Fenyvesi összeállításban Játszott az I. félidőben. A ma­gyar csapat valamivel jobban Ját­szott, mint Belgiumban, de a csa- tái-sor most sem tudta kihasználni helyzeteit. A mezőnyben szépen játszott a magyar csatársor, a jól tömörülő portugál védők azonban mindig közbeléptek. A vezetést a portugálok szerezték. Néhány perccel a félidő befejezése előtt Vasquez lövése a magyar védőkről kipattant és Aquas közelről a há­lóba lőtt. A szünetben a magyar csapat vezetői cseréltek. Machos helyett Palotás lett a középcsatár, Berendl a balfedezet. A 7. percben kiegyenlítettünk. Budai beadását Kocsis fejelte a hálóba. 1:1. A 14. percben a vezetést is megsze­reztük. Fenyvesi szögletrúgása után Lantos nagy lövést küldött a jobb sarokba. 2:1. A portugálok hamar kiegyenlítettek. A 20. perc­ben Vasquez senkitől sem zavar­va váratlanul kapura lőtt és a labda a meglepett Ilku mellett a hálóba vágódott. 2:2. Ezután a magyar csapat nyomasztó fölénybe került, az eredmény azonban nem változott. A magyar válogatottból Ilku, Teleki, Lantos és Berendi játszott átlagon felül, a portugá­lok közül Passos, Pedroto. Pat- nelro és Aquas voltak a legjobbak. Megyei I. osztályú mérkőzések Pécsbányatelepl Bányász—Dózsa III. 5:0 (1:0). Péasbányatelep. Jó- iramu mérkőzés, szünet után jobb erőnlétével felülkerekedett a Pécsbányatelep és biztosan szerez­te meg a győzelmet a visszaeső Dózsa III. ellen. Góllövők: Pintér, Kása, Keszler, Gyurkó, Oskó. Pécsújhegyi Bányász—Pécsi Trak­tor 0:0. Pécsújhegy. A hazai csapat végig nagy fölényben volt a 10 emberrel Játszó Traktorral szem­ben. A Traktor igen Jól védeke­zett. Szigetvári Vörös Lobogó—Pécsi Vörös Lobogó 2:0 (1:0). Verseny utca. A lélek nélkül Játszó bőr­gyár! csapat ellen megérdemelten győztek a szigetváriak. Góllövők: Tolnai, Zsigmond. Pécsi Kinizsi—Szászvári Bányász 5:1 (3:1). Sörgyár pálya. Az erő­sen feljavult Sörgyár szép győzel­met aratott. Góllövő: Kovács 3. Bojtár, Haraszti, illetve Bodony. Pécsi Építők—Pécsi Postás 1:0 (1:0). Tüzér utca. A döntetlen eredmény igazságosabb lett volna, a Postás is sokat támadott, csatá­rai azonban a legjobb helyzetek­ben is hibáztak. Góllövő: Gerőczi. Pécsszabolcsi Bányász—Haladás 2:0 (0:0). Pécsszabolcs. Jóiramu mérkőzése, a szabolcsiak ennyivel jobbak voltak. Góllövő: Ferenczi és Lajos. Pécsi Vasas—Mohácsi Bástya 4:0 (1:0). Mohács. A Vasas igen jól játszott. A mohácsiak gyenge tel­jesítményt nyújtottak. Góllövők: Szopka 2, Karácsony 2. Hidasi Bányász—Véménd 4:0 (1:0) Hidas. Lanyha Iramú mérkőzés. A véméndiek nem fejtettek ki ko­moly ellenállást. Góllövő: Mező 3, Nagy. Megyebnjnokság állása 1 56: 9 25 7 29:22 19 2 21:14 18 5 26:19 17 3 27:20 17 5 32:27 17 5 13:20 14 6 24:15 13 7 24:22 13 7 16:23 13 6 22:28 12 7 32:38 11 7 27:41 lt 8 23:33 9 8 19:37 8 10 20:39 5 Megyei férfi mérkőzések: Törek­vés-Bástya 16:14, Haladás—Pécs- bányatelepi Bányász 17:7, Dózsa— Komlói Bányász 18:11. Ped. Fő­iskola-Bástya 19:18. Megyei női mérkőzések: Dózsa—Termén vfor­galmi 1:1. Szigetvári Vörös Loho-zó —Haladás 9:0. Pécsújhegyi Bá­nyász-Komlói Bányász 11:0. Sely- lyel Vörös Meteor—Kesztyűd vár 3:1. Bástya—Traktor 4:2. Vámosi férfi mérkőzések: Haladás—Géo­ipari 13:10. Gépipari—Építők 11:13, Nagy Lajos—Siklós 14:5. Kesrtvü- gyár—Építők 12:5. Dózsa—Lövész Tiszti Iskola 24:15. 1. Pécsbánya 14 12 1 2. Pécsi H. 17 9 1 3. Pécsi Vasas 13 7 4 4. Szigetvári VL 14 8 1 5. Pécsszabolcs 13 7 3 6. Pécsi D. m. 15 7 3 7. Pécsi T. 14 3 4 8. Pécsújhegy 14 5 3 9. Pécsi VL 14 6 1 10. Mohácsi B. 14 6 1 V­Pécsi Építők 14 6 2 12. Hidasi B. 13 5 1 13. Szászvári B. 14 4 3 14. Véméndi T. 14 3 3 15. Pécsi Postás 14 2 4 16. Pécsi Kinizsi 13 2 1 A sellyei Vörös Meteor női kézilabda csapata. Hozzászólás a „Költözködik az iskola1' című cikkhez Az MTSB agitáció« és pro­paganda bizottsága legutóbbi sporthíradójában több érde­kes cikket találtunk. Az alábbi Írás Is a sporthíradó­ban jelent még. Kézilabda sportunk nemcsak Pécsett hanem vidéken is fejlő­désnek Indult. Délnyugat Baranyá­ban, Sellyén és Szigetváron a leg­élénkebb a kézilabda élet. A sellyei Vörös Meteor negyed­szer vesz részt a megyei kézilab­da bajnokság küzdelmeiben. Az első évi sikertelenségek nem ked­vetlenítették cl a sellyelket. a második évben már Jobban szere­peltek és tavaly pedig már a IX. helyen végeztek. Az idei első mérkőzésen ottho­nukban ugyan kikaptak, de utána következő négy mérkőzést meg­nyerték. Az edzéseket rendszere­sen 15 lény látogatja, jó lenne, ha második csapatot Is Indítaná­nak. Sajnos, erre nincs anyagi fedezet. Problémát okoz Sellyén a füves pálya. Reméljük, hogy ezt a kérdést rövidesen megoldják és a Jövőben salakos pálya várja a vendégeket Sellyén. Felszerelésük kielégítő, labdájuk is van bőven: K4zilahd» délnvnsrat Baranyában Néhány szó a csapat Játékáról: tétségtelen, hogy jó Játékosanyag- ?al rendelkeznek, technikai kép­zettségük azonban nem kielégítő. Igen pontatlanul lőnek. Védeke­zésük megfelelő, habár nem zár­nak szorosan kapujuk előtt é6 Így alkalmat adnak az ellenfél­nek a bejátszásra. Legutóbbi mér­kőzésen súlyos vereséget szenved­tek a Péosi Vörös Meteortól, főleg azért mert védelmük Ismételten kihagyott, nem fogtak szorosan embert. Általánosságban a sellyet csapatból kiemelkedik Búzás nagy lövő erejével, fiatal kapusuk. Ba­ri Is ügyes lány. A többi játéko­sok Is fejlődőképesek. Szigetváron már nem olyan meg nyugtató a kézilabda helyzete, mint Sellyén. Igen kevés támo­gatást kapnak a kézilabdát, lányok a sportkörtől. A régi megyebajnok szigetvári csapat jelenleg a baj­nokság közepe táján helyezkedik el. Talán erősen visszaesett a ké­zilabda Szigetváron? Nem erről van szó. Csupán nem fejlődik kel­lően többi csapathoz viszonyítva. Petres elvtárs. a csapat edzője látékoshlányra panaszkodik, nem tud megfelelő utánpótlást biztosí­tani, mivel a fiatal játékosok nem szívesen Járnak le úgy edzésre, ha mérkőzéseken nem vehetnek részt; Ezért szeretnének egy második csapatot Is Indítani a városi baj­nokságban, ezzel megoldódna «E utánpótlás kérdése is.

Next

/
Thumbnails
Contents