Dunántúli Napló, 1956. június (13. évfolyam, 129-153. szám)

1956-06-12 / 137. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK.

DUNÁNTÚLI

imnuiitiiHiiiiiiiufiimiiiniitiiiiininiiiiuniniiinfiimiiNifinnitiiiiiUMKiiiiHi«

A kenderföldi városkapu

A BARANYA ML'GYEI PA'RVBIZÜTTSÁü. íS Á MEGYEI TANÁCS LApj

XIII. ÉVFOLYAM, 137. SZÁM

4RA: 50 FILLÉR

KEDD, 1956 JŰNIUS 12

Baráti kézfogás

E napokban a Szovjetunióban tartózkodik Tito, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnöke, Kardelj, a szövetségi végrehajtótanács alelnöke, Popovics külügyminiszter, valamint a jugoszláv nép több más vezetője. Mindenütt, ahol megfordulnak, árad feléjük a szovjet dolgozók millióinak meleg, baráti szeretete, lépten- nyomon tapasztalják a szeretet, megbecsülés ezernyi megnyilvánulását. A jugoszláv vezetők moszkvai látogatása, találkozása a szovjet államférfiakkal, két nép baráti kézfogását jelenti. Két olyan nép kézfogását, amelynek barátságát a fasiszta elnyomás, zsarnokság elleni közös harcban ontott vér pecsételte meg. E kézfogás egyben két kedves, de átmenetileg egymástól elvált, sőt egymással szembekerült barát újbóli egymás- ratalálását is jelenti.

E baráti találkozás, a Szovjetunió és Jugoszlávia népeinek közeledése felé az utat Bulganyin és Hruscsov múlt évi belgrádi látogatása, az ott lefolyt megbeszélések, és az ezeket követő történelmi jelentőségű közös nyilatkozat egyengette. Egy év telt el azóta. És ez alatt az egy év alatt izmosodott, erősödött a Szovjetunió és Jugoszlávia népeinek barátsága, kibővült, sokoldalúvá vált gazdasági, kulturális, sport- és egyéb kapcsolatuk.

Amikor bekövetkezett a sajnálatos szakadás ,a szocialista tábor országai és Jugoszlávia között, az imperialista berkekben felujjongtak. Arra számítottak, hogy Jugoszlávia előbb- utóbb, de inkább előbb, mint utóbb, a világimperializmus járszalagjára kerül, elveszti politikai, gazdasági függetlenségét, a vezető kapitalista államok játékszerévé válik. Minden eszközt megragadtak ennek elősegítésére.

Jugoszláviát mégsem sikerült az imperialista táborba édesgetni; Az ország fi'-'»étién, békeszerető külpolitikájával nagy nemzetközi tekintélyt vívott ki magának, fontos szerepet tölt be, pozitív tényezővé vált az Egyesült Nemzetek Szervezetében, annak különböző intézményeiben. Jugoszlávia útja nem volt könnyű út. Nehéz, göröngyös út volt. De nem volt könnyű a Szovjetunió útja sem. A személyi kultuszból adódó hibák felszámolása, a nemzetközi munkásmozgalom helyzetének, jelenkori sajátosságainak mélyreható átértékelése kellett ahhoz, hogy elháruljanak az akadályok a Szovjetunió és a népi demokratikus országok, valamint Jugoszlávia népeinek közeledése elől;

A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának egyik igen nagyjelentőségű megnyilatkozása volt a szocializmushoz vezs‘0 út sokféleségéről szóló lenini tanítás ki- domborítása. A XX. kongresz- szus félreérthetetlenül tisztázta a helyzetet; a szocializmushoz vezető útnak a helyi nemzeti adottságokat figyelembevéve, többféle változata lehet. Ma már mindenki számára világos, hogy Jugosz’ávía is a szocializmust építi. A Szovjetunió és Jugoszlávia különböző módon, sajátos formákban és ütemben bár, de egyazon végcélért küzd: a k^ " izmusért. Ez a tény Új taré'ómmal telíti a két ország népeinek kapcsolatát:

De a szocializmus építésének jugoszláviai m,í-t--r»’ei sok új problémát vetnek ■ ipasztalatokkal gazdagíthatják a Szovjetunió, a népi demokratikus országok dolgozóit, mint ahogy ezeknek '>* országik a gazdasági, tudományostechnikai tapa-ri^atai is segíthetik a szocializmus jugoszláviai építését. Ezért közös érdekünk, hogy országaink között minél el"bb helvreálljon a jó viszony, s meginduljon az élet minden területére kiterjedő, gyümölcsöző együttműködés. Ebből a szempontból rá kell mutatnunk itt a jugo- szláv-magyar viszonyban beállott kedvező fordulatra is.

A kölcsönös tartozások egyenlegéről kötött megállapodás, a gazdasági, kulturális kapcsolatok helyreállításának kilátásba helyezése, de őszintén reméljük, csak az első lépést jelenti a népeink közötti bizalom megszilárdulása, sokrétű együttműködésünk kibontakozása felé. Vannak, akiknek nem tetszik, hogy országaink kapcsolatai mind szélesebb körre terjednek ki, hogy — mint Tito mondotta a moszkvai autógyárban rendezett gyűlésen — „ami köztünk történt, már a múlté.“ A jugoszláv vezetők szovjetunióbeli útja bizonyos amerikai körökben dühödt kirohanásokat váltott ki Tito elnök ellen, Jugoszlávia politikája ellen. McCarthy szenátor például a Jugoszláviának nyújtandó amerikai segély teljes megvonását javasolta, amit azzal indokolt, hogy Tito moszkvai nyilatkozatai világossá tették: „Nem' remélhető Jugoszlávia megvásárlása az amerikai segély révén.“ Hasonló értelmű indítványt terjesztette be a kongresszusban más szenátorok és képviselek is.

Tito az amerikai újságírókkal és rádiókommentárokkal folytatott moszkvai beszélgetésében válaszolt ezekre a megnyilvánulásokra. Kijelentette: tudja, hogy McCarthy szenátor Jugoszlávia ellensége, azonban nem fontos személyiség. „Amiatt — mondotta — az Egyesült Államokkal való viszonyunk nem szenved kárt, olyan baráti marad, mint korábban volt”.

Eddig csak államközi kapcsolatokról volt szó a szovjet és jugoszláv államférfiak megbeszélésein. De amikor egy újságíró megkérdezte, vajon szóba jöhet-e a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége közötti pártkapcsolatok kérdése és vajon a jugoszláv vezetők óhajtának-e ilyen kapcsolatot teremteni, ‘Tito elnök így válaszolt: „Mi kapcsolatot tartunk fenn sok más szocialista párttal és haladó pártokkal. Miért ne tarthatnánk fenn a kapcsolatokat a szovjet párttal is?

A szovjet—jugoszláv együttműködésnek tehát éppen úgy, mint a népi demokratikus országok és Jugoszlávia közötti együttműködésnek szerteágazó, szinte kimeríthetetlen lehetőségei vannak. De a jugoszláv vezetők szovjetunióbeli útja, Bulganyin és Hruscsov belgrádi látogatásához hason lóan, túlnő a szocialista tábor keretein, f ontos állomást jelent az általános béke, a világfeszültség enyhülése, a háborús veszély elhárítása útján is. E tárgyalások beleillenek Genf, Bandung szellemébe. Békeszerető államok képviselői között folynak, olyan államok képviselői között, ame lyek ma már a nemzetközi politika csaknem valamennyi fontos kérdésében egyetértenek.:

I j \

Az ország legjobb DISZ export-brigádja

A Kesztyűgyár szabászat! II. brigádja az I. negyedévi eredmények alapján, az ország legjobb DISZ export-brigádja lett és elnyerte a DISZ Központi Vezetőségének oklevelét és a vele járó 2 500 forintos pénzjutalmat.

Az elért eredmények megtartása érdekében versenyre hívjuk Baranya megye összes exportra termelő DISZ-brigád- jait. Vállaljuk, hogy mennyiségi termelésünket az I. negyedévi 159 százalékról 162 százalékra emeljük. Az I. negyedévi 100 százalékos minőségi százalékunkat megtartjuk. Az anyagtakarékosság területén vállaljuk, hogy 3 000 dm5 bőranyagot takarítunk meg, illetve a megtakarított anyagból ennek a mennyiségnek megfelelő kesztyűvel szabunk többet.

Felhívjuk a megye összes exportra termelő üzemeinek DISZ-brigádjait, hogy verseny- felhívásunkhoz csatlakozzanak. A versenyidőszak december 31- ig tart és havonta értékeljük. BEKK FERENCNÉ párttitkár SZALAY LÁSZLÓ DISZ-titkár KÖT AI ISTVÁN brigádvezető BISKUP GYULA műszaki vezető BTTCSKO EMIL SZ. B.-elnök

Lombos fákkal, zöld gyepszőnyeggel, aszfaltos úttal álmodta meg a tervező az új bányává- ; ros nyugati kapuját, a kenderföldi városkaput. Nem lombosodnak még ezen a tájon a fák, ; nem virít a gyep, de a „kapu“ egyik oldalának, az üzletháznak húzzák már a falait az épí- • tők. A második ötéves tervben valóraválik a tervező álma, 1960-ig elkészül a városkapu és |

ez a kép fogadja majd az arrajárókat. :

Ide;ében villanyt kap Mohácssziget

Az árvíz tönkretette a mohácsszigeti villanyhálózatot, s megrongálta a házakban lévő villanyórákat is. Körülbelül ötszáz árammérő készülék lett használhatatlan. A hálózatot már a legtöbb helyen rendbehozták, s most a villanyórák kerülnek sorra.

A DÉDÁSZ Méirőhitelesítő Állomásának dolgozói vállalták, hogy társadalmi munkában végzik el a csaknem hétszázötven munkaórát igénylő javításokat.

A felajánlás teljesítése azt jelenti, hogy a mohácsszigetiek meglehetősen gyorsan, s költségek nélkül jutnak majd újra villanyhoz.

Traktorosainkat ünnepeltük

)

Traktorosaink szerte a megyében lelkesen ünnepelték a harmadik traktorosnapot. A megye több gépállomásán megjelentek megyénk vezetői is. így többek között Palotabozsokon Farkas László elvtárs, a Központi Vezetőség tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Pécsváradon Gádor Ferenc elvtárs, a megyei pártbizottság másodtitkára, Bólyban Katona Lajos elvtárs, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagja, a megyei tanács elnöke, Harkányban Orsai János elvtárs, a megyei pártbizottság ágit. prop. osztályának vezetője ünnepelt együtt a dolgozókkal.

i

Uj kultúrházukban

rendezték meg a traktorosna- pot a szenti ászlóiak, abban az épületben, melyet saját erőből építettek, mindössze hétezer forint állami támogatással. Az azelőtt istállónak használt épület több mint kétszáz néző befogadására alkalmas és benne a beépített színpadon kívül öltözők is vannak. A traktorosnapon a gépállomás dolgozóin kívül resztvettek a szentmár- tonpusztai állami gazdaság traktorosai, valamint a körzethez tartozó termelőszövetkezetek párttitkárai és elnökei. Az ünnepségen Tóth Ernő egy kerékpárt, Fisli János pedig egy rádiót kapott kiváló munkájáért. Rajtuk kívül többen kaptak fényképezőgépet és karórát.

A mágocsiak ünnepségét

még az eső sem tudta elverni. Itt kapta meg az a 29 traktoros a kiváló munkájáért járó jutalmat és itt főztek finom ebédet a körzet tsz-tagjainak

és a gépállomás dolgozóinak. Népünnepély volt ez, amelyen csupán a községből több mint kétszázan vettek részt, s amelynek sikeréhez nem kis mértékben járultak hozzá a termelő- szövetkezetek. A mekényesiek például 1 000 forintot, a mágo- csá Rákosi Tsz tagjai egy 160 kilós borjút, a nagyhajmásiak és a kaposszekcsőiek egy-egy 80—85 kilós sonkasüldőt, míg az egyházaskozáriak egy 85 kilós borjút adtak a gépállomás traktorosainak munkájuk elismeréseként. ’A helyi úttörőkés az egyházaskozári kultúrcso- port műsorát tánc követte.

Kétezer ember szórakozott

együtt a bükkösdi állami gazdaságban, ahol a gazdaság vezetői felhasználták a traktorosnapi ünnepségeket arra, hogy a környék dolgozóival megismerkedjenek. Bükkösd. Heles- fa, Cserdi és a többi község termelőszövetkezeti és egyénileg dolgozó parasztjai együtt

szórakoztak az állami gazdaságbeliekkel. Kugliztak, dalokat küldtek egymásnak és együtt szurkoltak a tombola sorsoláskor, mert ez is volt. — Igaz, hogy nem nagy nyeremények csábítottak, csak fényképezőgép, cigarettatárca, töltőtoll, napszemüveg, de emléknek ennyi is elég, különösen ha mindezt reggelig tartó bál tetőzi be.

A Szakma kiváló dolgozója

lett ezen a napon a szentegáti kísérleti gazdaság két traktorosa, Jádi József és Merényi Ferdinand. Merényi elvtárs, a kitüntető cím mellé 270, Jádi elvtárs pedig 850 forintot kapott. Kívülük még többen részesültek pénzjutalomban, ösz- szesen mintegy 3 500 forintot osztottak ki a gazdaság legjobb traktorosai között.

A .szentegátiaknak is bőséges műsorban volt részük, melyet a pécsi pedagógusok és a helyi művészeti csoport tagjai szolgáltattak. A műsort itt is reggelig tartó tánc követte.

NAGY FŰZFA hajtja szomorú ágait a romok fölé. A háznak adott árnyékot valaha, most a pusztulást takargatja, két öreg ember összedőlt hajlékát, két öreg ember összeomlott reményeit.

— Itt születtem — sírja el magát a néni. — Itt is akartam meghalni én.

Mamókám, minek még a futtáiról beszélni?! Ami volt, az elmúlt, az új életről gondolkodjék inkább. Hogy nehéz öreg fejjel újrakezdeni? Minden köny- nyű, amit az ember szivvel-lélekkel, bátor reménnyel tesz.

Darázsi néni ráncos, barna arcán patakban gyöngyöznek a könnyek. Aszott kezefejével törölgeti egyre. Az ura elfordul, nem tudja nézni. Mondjam azt, hogy sajnálom őket. Olyan cifra, rongyos érzés a sajnálkozás. Nem sajnálni kell ezt a két elkeseredett öreget, hanem segíteni.

Mit tehetünk értük? Házat, új házat, a régi helyett! Csak nem a régi helyen...

— A dédnagyanyámtól maradt rám ez a viskó, — motyogja öregesen. — Itt éltek ők is, a nagyszüleim, az apám és mi ketten.

Minden kis szögletéhez ezer emlék fűzi. Az udvarban, ahol a víz a legmagasabban állt, ott tette kisfia az első lépéseket, a házban született az unoka is. S a tanyára boruló fák már az ő életük alatt nőttek nagyra ...

— Nem megyünk mi innét sehova, — hajtogatja Miska bácsi is. — Egy lépést sem teszünk. Ha nem engedik felépíteni a szobát, itt maradunk az istállóban.

Mert most ott laknak. A túlsó falnál egymáshoz igazítva áll a két ágy, felette penészes sonka lóg. Van még bent egy tulipános láda is, kicsit halott, a

JCét eceij ember

szép piros virágok elfonnyadtak rajta. Még egy deszka sem választja el a két bolondos tarka bocitól, ugrándoznak, rángatják a kötelet. Lábuk alatt hónapos csirkék, s az ajtó mellett a ló.

Együtt minden. Mintha régi, zsellérekről szóló regény lapjai elevenednének meg. Talán el sem hiszi, aki nem látja. Es itt él a két öreg, s velük az unoka is.

Vajon miről beszélgethetnek estelente mikor már eloltották a lámpást, lepihentek, rájuk borult az éjszaka sötétje, kint csend, csak a ló kapál idegesen a földön, mert melege van. Miről beszélgethetnek? Újra és újra esküsznek egy- másnek, hogy egy tappodtat sem tesznek innét? Magyarázzák a gyereknek, hogy jó ez így is? Bár az unoka — úgy mondják, — nem panaszkodik.

— Nem kíván az se moziba, menni, se olvasni. Higyje el uram, ez a tanyai élet való neki is.

MEGÜT A SZÓ: uram. Az öreg ember urazza a fiatalt, ahogy régen kellett; urazza, mert városi nadrágot lát rajta, s keretes szemüvege is olyan furcsa ezen a tájon. Urnák szólít, s art hiszi, hogy csak kijöttem körülnézni, megbámulni — ‘.mi kuriózumot — az ő hagy ,.aomorús águkat — s aztán beülök azzautóba, s megyek visz- sza a városba, amit úgy utál, mint a bűnét.

Hát ezért sem maradhatnak itten; hogyha már ők nem is, de a gyerek ismerje meg a mi új világunkat, ismerje meg a mozit, a könyveket, járhasson szórakozni is, s ha kedve tartja hadd igyon egy pohár sört a barátaival, az elvtársai között,

Tudom, falun nem igen szólítják egymást elvtársnak az emberek. Pista bácsi, Kati néni... így mondják. Nem is a forma a lényeg, hanem az érzés. Erezzen elvtársának engem a gyerek, érezze elvtársának, barátjának az egész népet. Akik most mind segíteni akarnak.

Mert az öregek „úr”-nak éreznek, s nem hisznek se nekem, se az ország segítő szándékának.

— Ha elmegyünk Uj-Mohácsra építeni — mondja dacosan, — olyan kölcsönt vennénk a nyakunkba, hogy azt soha az életben nem tudnánk kifizetni.

Nem lehet senkit új ház építésé-e kényszeríteni. Nem is akarjuk. Viszont Alsókandán nem maradhatnak, me-t meg kell szüntetni a szigeti tanyavilágot. Annyi ház s állat pusztuljon el mégegyszer, ha jönne újra viz?-Nem, ezt még akkor sem engedhetjük, ha az emberek maguk akarják. Mert ha kint maradnak valahol az isten háta möaött, azt akarják. Az új településeket gát fonja majd körbe, s szilárd kőházakat építenek. És ezt kifizetni, tizenöt év alatt? Nem lesz az olyan nehéz; hiszen Miska bácsi maga is azt mondja, hogy a sziget, az kincsesbánya.

KINCSESBÁNYA LESZ a kisunoká- nak is, aki ha kijárta az „oskolát”, beáll a gazdaságba és segít majd maguknak: segít majd és higyjék el, olyan könnyűszerrel fizeti a részletet, vagy hogy maguk mondják — az adósságot, mintha csak egy gyöngyszemet adna oda abból a kincseskamrából, ahol má- zs. -zámra áll a gyöngy, ládákban a drágakő, s még a házak, teteje is aranyból készült.

ÓNODY GYÖRGY