Dunántúli Napló, 1956. május (13. évfolyam, 104-127. szám)

1956-05-06 / 106. szám

195« MÁJUS « NAPÚ 3 Jl&fcQ’Cj'ClfcfaS IC&cLfrtfy AM6SZ&/ MCfiUítycud . . . Jí orodinnak a kortárs Liszt Ferencnél tett láto­gatásáról szóló emlékiratai ju­tottak eszembe, midőn arról hallottam, hogy három pécsi művész a multkorában meglá­togatta budapesti lakásán Ko­dály Zoltánt. Közülük ketten: Antal György és Agócsy Lász­ló nem először jártak a leg­nagyobb élő magyar zeneszer­ző otthonában, így hát a legiz- gatottabb bizonyára Nowo- tarszki István szobrász volt. — Voltaképpen azért keres­tük fel a Mestert, hogy meg­mintázhassam Kodály Zoltán 4 reliefjét. Hogy is történt.: ? Dél­után fél 4, amikor megérke­zünk. A lakásból zongoraszó szűrődik ki: Bach preludium és fugája. Belépésünkkor a zongoraszó abbamarad és a fogadószoba ajtajában megje­lenik Kodály Zoltán. A régi ismerős meghitt szeretetével köszönti pécsi barátait. Az an­tik stílbútorokkal berendezett fogadószobából átmegyünk a zeneszobába. Középütt két hatalmas zongora, az egyiknek nyitott fedelén Bach-kották. A Wohltemperiertes Klavier.:; Bizonyára ebből játszott meg­érkezésünkkor. A falakon min­denütt festmények, fiatalkori v arcképei, díszoklevelek, mű­vészi pályafutásának egy-egy állomását hirdető képek, pla­kátok, köztük a Székelyfonó milánói premierjének falraga­sza. A dolgozószobában szőtte­sek, agyagkonsók. Kétoldalt mennyezetig érő könyvespolc — általában mindenütt renge­teg könyv, kotta, jegyzet.... Egy alkotásokban, munkában gazdag élet ezernyi emléke. Nowotarszki mindössze öt percet kér a Mestertől, hogy az előzetesen már puha agyag­ba megmintázott arc vonásait kiigazíthassa. — Akkor vegyünk elő egy stoppert! — tréfálkozik Ko­dály. Az öt percből — tán mondanom sem kell, — kerek ' egy óra lett... S míg a szob­rász ujjad a Mester sima, ránc- talan arcvonásait, a különös, derűs mosolyu száj vonalát mintázzák, a modellt ülő Ko­dály Zoltán Pécsről, kedves városáról kérdezősködik .. i — Mindent tudni akar: mit csinálunk, hogyan élünk? Alig győzzük a válaszadást. Beszélünk azokról a hatalmas tervekről, melyek városunkat a második ötéves tervben még szebbé, hatalmasabbá teszik. És beszélünk természetesen arról is, ami Kodályt a leg­jobban érdekli: Pécs zenei éle­téről. A küszöbön álló „Zenei Hetek” gazdag programjáról és a decemberben .kezdődő Kodály-hangvensenyekről, me­lyek során csaknem valameny- nyi műve felcsendül majd — ajándékul a hetvenötödik élet­évébe lépő Mesternek. Külö­nösen nagy eseménynek ígér­kezik a Budavári Te Deum bemutatója, melyre meghívtuk Kodályt. Nagyon érdekes volt hallgatni tanácsait, megjegy­zéseit. Helyeselte, hogy a Székelyfonót oratórium-szérű­én adjuk elő. így — mint mon­dotta — a műben rejlő zenei szépségek még jobban kidom­borodnak. Beszélt a Háry Já­nos Intermezzojának dallamá­ra komponált kórusművéről, mely nekünk, pécsieknek az­ért is kedves, hiszen szövegét, dr. Vargha Károly, a pécsi pedagógiai főiskola adjunktu­sa írig. Beszélgetés közben gyorsan múlik az idő. Máris fél 5. Ko­dályt egy nyelvészeti ankétra várják. Búcsúzáskor átadja legutóbbi „Szóval: kultúr?” című nyelvészeti előadásának dedikált példányát. — A pécsieknek küldöm! — mondja. Hadd adjuk át ez­úton Kodály Zoltán üzenetét, e kis füzetből áradó tanítását: Beszéljünk helyesen magya­rul. Kodály ezúttal két szó ellen vette fel a harcot: Szó­val és kultúr. A szóval — a leggyakrabban hallható ma­gyar szó. Valóságos betegség. Beleesik minden műveltségi fok, a piactól a Tudományos Akadémiáig. A tanulóifjúság közt ijesztően elterjedt. — Hallgatóimat úgy próbá­lom leszoktatni róla — me­séli Kodály — hogy aki ki­mondta, kimegy a táblához, felírja és a nevét aláírja. Le­szokni róla csak úgy sikerül, ha minden eszközzel tudatossá tesszük haszontalanságát és megtanulunk gondolkodni, mielőtt beszélünk. Nagy örömmel beszélt Ko­dály arról is, hogy már kezd eltűnni a másik helytelen ki­fejezés: a kultúr szó: itt-ott már művelődési otthonoknak nevezik a kultúrotthonokat, Azt üzeni a pécsieknek: néz­zenek utána, miképp változtat­hatnák meg „kultúr”-összeté- telü szavakat, mint pl. kultúr- felelős. — Milyen szép volna — mondta Antal György, midőn kiléptek a tavaszi napsütésben fürdő Köröndre — ha Kodály Zoltán művei már nem a Doktor Sándor kultúrotthon, hanem művelődési otthon ál­tal vezetett Liszt Ferenc hang- versenyteremben csendülné­nek fel és válna valóra Pécsett is Kodály tanítása nem szó­val, — hanem tettel! Nádor Tamás MhtyutepoU: Fuw ü gyetlen műfajban sem volt annyi mennyiségi és minőségi hullámzás, mint a novellairodalomban. A század- fordulói és századeleji látszat­tündöklés, mely a polgári tár­sadalom válságát takargatta, az írókat az élet széthulló ré­szeinek, az összefüggés nélküli életepizódoknak az ábrázolásá­ra szorította. A huszas és harmincas éves novella-esője is nagyrészt az élet teljességét, összefüggését nem látó írók menekülésének volt a követ­kezménye. Nem volt viszont egészséges az az állapot sem (felszabadulás utáni időszak egy részében), amikor szinte eltűntek a novellák. Ezt az időleges műfaji elszegényedést (mely például napilapjaink tárcarovatait a legutóbbi idő­kig is szinte teljesen elcsene- vészesítette) kétféle okkal is szokták magyarázni. Az egyik ok az a tévhit volt, hogy az újjáépítésnek, majd a szocia­lizmus építésének hősi kor­szakában időszerűtlen az olyan „kisszerű” mondanivaló, mely egy rövid elbeszélésbe is bele­fér; annak fel nem ismerése volt ez, hogy az emberi élet perceiben is meglátható, ábrá­zolható — és ábrázolandó — a kor nagy feszültségeinek, konfliktusainak egy része, a hősi lendület, a mélyen embe­ri vonatkozások. Másrészről összefügghetett az elbeszélések elmaradása a magánélet iro­dalmi ábrázolásának az elha­nyagolásával is — lévén a no­A z ócsárdi termelőszövet- kezeti tagokból és DISZ- fiatalokból alakult tánccsoport országos hírnévre tett szert, mégis feloszlott Volna, ha nem kap segítséget. Szabó János, a járási földművesszövetkezet tömegszervezeti előadójának kérésére a MÉSZÖV megyei tömegszervezeti osztálya segí­tett újjászervezni a tánccsc- portot és 6 000 forintot utalt ki a földművesszövetkezetivé lett csoportnak. Ebből Tóth Béláné, Szilvási Istvánná és Tatai Józsefné varrta meg a ruhákat társadalmi munkában. Szilvási István népművelési ügyvezető &zét vella az u. n. magánélet meg­mutatásának egyik kedvelt iro­dalmi formája. Akárhogyan is volt, minden­esetre igen örvendetes, hogy íróink és kiadóink szakítottak azzal a téves nézettel, mely szerint a novella elavult műfaj és a közönség sem olvassa. Egyre-másra jelennek meg jobbnál jobb, az élet teljessé­gének igényével megírt novel- lásköteteink. Az Olcsó Könyvtár, mely iro­dalmi ízlés-nevelő és egyre szélesebb olvasótábort toborzó munkájával méltán népszerű, jó fokmérője az olvasóközön­ség igényének is. Ezt az igényt jelzi most pompás kis köteté­vel, a Friss széllel, mely nem­csak a legújabb elbeszélések­ből, hanem az elmúlt tíz év minőségileg ugyancsak érett, ígéretes terméséből van össze­válogatva. Szerencsére annyi a tehetsé­ges írónk, hogy nehéz leküz­deni egy kis hiányérzetet: „ez sem szerepel benne, az sem...” Arra a húsz novellára azon­ban, amely benne van, nem­csak íróik sora, hanem egész irodalmunk büszke lehet. A Friss szél alkalmas új olvasóközönség toborzására és arra, hogy — Kuczika ajánló sorai szerint — „lobogó lánggá szítsa olvasóinkban a magyar iroralomnak és mindannak a szeretetét, amit mi szeretünk és életünknek és hazánknak nevezünk”, T. Polgár István Récji temetőd üdvözölhetünk az „Angyallal a hegyekben” című új, színes csehszlovák film főszerepében: Jaroslav Marvant. A kitűnő cseh komikus ebben a filmben tovább bonyolítja Gusztáv Angyal, a prágai villamosellenőr kalandjait, ezúttal a Tatra festői környezetében. A filmet két Állami-díjas írta és három főszereplője is Állami-díjas. liÖHyuUéUc A Megyei Könyvhét Bizott­** ság szombaton délelőtt vitatta meg a Megyei Könyv­tárban a június 3—10 között megrendezésre kerülő ünnepi könyvhét megyei munkater­vét. A könyvhét célja, hogy a magyar irodalommal, ezen be­lül főképpen az új magyar irodalmi művekkel, ezenkívül a népi demokratikus országok irodalmával ismertesse meg az olvasókat. Egyúttal az is célja az ünnepi könyvhétnek, hogy az írók is megismerkedjenek olvasóikkal és kölcsönösen ki­cseréljék véleményüket, ta­pasztalataikat. Az ünnepi könyvhét sikeres megrendezé­se elősegíti majd azt is, hogy minél többen látogassák a könyvtárakat. E célok elérése érdekében a járási és városi könyvheti bizottságok május 5 —10 között, a községi és üze­mi könyvtári bizottságok má­jus 17-ig alakulnak meg. Pécsett a tervek alapján jú­nius 4-én este 8 órai kezdettel irodalmi esttel egybekötve ren­dezik meg a könyvhét ünnepé­lyes megnyitását a Pécsi Nem­zeti Színházban. A megnyitón le é&ZÍitÜHlc • \ a fővárosi és a pécsi írók műveiket adják elő. Ezenkívül számos más hasonló rendez­vény is lesz. Június 6-án dél­után 5 órai kezdettel „A hí­res pécsi franciabarack” cím­mel Mohácsy Mátyás Kossuth- díjas egyetemi tanár tart elő­adást a pécsi csonthéjas gyü­mölcstermesztésről a Doktor Sándor Kultúrotthonban. Az ünnepi könyvhéten nem­csak a könyvesboltokban, ha­nem a felállított sátrakban is lehet könyveket vásárolni. Itt árusítják az új irodalmi mű­veket. A szépirodalmi művek között szerepelnek Bemáth Aurél: így éltünk Pannóniá­ban, Enczi Endre: Gyógyulás, Veres Péter: Falusi krónika, Gladkov: Nehéz esztendő, Ko- vacsics: Tüzek, Montand: Nap­fényes élet című műve és más kötetek. Az ünnepi könyvhét már hagyományossá vált. Ezúttal is bizonyára nagy sikere lesz. Ehhez járulnak hozzá a pécsi írók is, akik számos helyre ellátogatnak és ismertetik mü­veiket, közben maguk is meg­ismerik az olvasóikat. fo&ztönyi MHnOhliUuö ná{ÓA,ol Aorilis 21-én f este fiatal, J rokonszen­ves férfi hajtott fejet a Pécsi Nemzeti Színház ünneplő kö­zönsége előtt. A fiatal férfi: Gosztonyi János, a Magyar Nemzeti Színház művésze és egyszemélyben egy új magyar dráma, a Columbus szerzője. Megérdemelten aratta a tapsot, mert romantikus drámáján nem a kezdő író első, kísérlet­ízű, próbálkozóhangúlatú, elke­rülhetetlen gyengeségekkel tűz­delt művének jegyeit, hanem kiforrott drámaíró ihletettségét, mesterségbeli jártasságának bi­zonyítékait viseli. Az eredeti bemutató mindig nagy esemény a szerző, a szín­ház és nyugodtan mondhatjuk, hogy vidéki színház esetében a város életében is. A pécsi előadás erényei nemcsak az író felkészültségét, hanem a Jászai Mari-díjas Lendvay Fe­renc főrendező, a művészi gár­da egészének lelkes munkáját is tükrözik. A remek egységbe ölelt dráma, (kivéve az utolsó jelenetet) a zengzetes, szép nyelvezet, az izgalmas össze­ütközések sűrítettsége egysé­gesen emelkedő előadás alapja, és erre a fundamentumra biz­tos kézzel épített a rendező és a színész egyaránt. A feladat pedig nem volt könnyű 1484-től 1506-ig, hu­szonkét év eseményeit négy felvonásban zsúfolni — és mindezt úgy, hogy a nézőnek ne legyen hiányérzete, hogy kapcsolni tudja az eseménye­ket, hogy ne szakadjon meg a logikai lánc, hogy ne ülleped- jék meg a kezdet feszültsége — nem kicsiny munka. Nem ki­csiny munka elvinni a lángoló- lelkű, korának korlátáin túllá­tó fiatal Cristobal Colont (Ko­lumbusz Kristófot) addig, míg kudarcai, megaláztatásai, mel- lőztetése fehérré festi haját és szárnyaló akarata már nem hajót irányít, hanem megbom­lott agyának délibábjait festi egének horizontjára. Sőt, éppen itt virul ki tel­jes pompájában a dráma ra­gyogó szerkezete: a logikusan érvelő fiatal Colonnak senki sem hisz, háborodottnak tart­ják, de a húsz évi ernyedetlen küzdelem — a dráma igazsága szerint — meghozza gyümöl­csét, akik nem hittek az ész érveinek, meghajolnak a láz- álmolc előtt.:; Colon célja, hogy India aranyával megvált­sa a rabságban görnyedő sze­gényemberek, gályarabok, meg- alázottak millióit, nem sike­rül. De törekvése megfogant a nép szívében, a szűz tengere­ken vágott úttörő hajóút nyo­mán kalandra vágyakozó új hajósok bontanak vitorlát és felfedezik — ha nem is azt, amit Colon szeretett volna: az India felé vezető nyugati utat, hanem — Amerikát; Már a mű címéből, 1 e(Jd^ giekből kiderül, hogy a főhős: Kolumbusz. Nem érdemes tör­ténelmi adalékok, régi fólián- sok lapjai között kutatgatni, hogy eldöntsük: valóban ilyen nagyszerű, humánus, mindent egy eszmére áldozó ember volt-e vagy sem. Az írónak joga, hogy hősét olyanná for­málja, ahogyan az benne élt. És Cristobal Colon emberséges, lánglelkű hőssé lett Gosztonyi János drámájában, Kezde+b n hisz a királyi udvarok kegyé­ben, az egyházatyák segítő ke­ét reméld, azután keservesen legcsalódik és megtalálja az riási terv gigászi erejű végre- ajtóját, egyetlen szilárd alap- át: a népet. így vált a íóhős “azi humanista hőssé és ezt a löst keltette életre Joó László, ki szinte minden percben a zínen van (négy óra hosszan ertó darabnál ez fizikailag em csekélység), és nemcsak a zínen van, hanem betölti a zinpadot, egyre hatalmasabbá esz, egyre inkább megnyeri a közönség szívét. Jobb sort teremtek a szegény­nek én..-, öldecskét, állatot, gyümölcsös­kertet ... csillagvizsgáló tornyot létesí­tek, lem egyet, százat! — hogy a szél irányát, íz ég törvényeit, a vizek titkát kitudjuk, s ne fulladjanak ezerszám nharzó vízbe fiúk és apák!'“ Ez Colon hitvallása. I — I nem volt könnyű ritmikusan hul­lámzó, szépen zengő sorokba így összefoglalni a középkor világosságra vágyó emberei­nek óhaját, nem könnyű el­mondani sem. Joó László egyik nagy erénye, hogy hibátlan szépségükben csillognak az író mondatai, hogy mégsem vész el a szavak szépségében a mon­danivaló, együtt él a kettő és az átélés csúcsára csap a hajó­beli nagymonológnál. Kár hogy Colon emberi kapcsolatai csak szerényen húzódnak meg a nagy cél árnyékában. Embe. ribb ember, hősibb hős lenne pedig. ha feleségével, fiává nemcsak röpke percekig lát­nánk, ha emlékezne rájuk az örömteljes pillanatokban és a nehéz órákban is, amikor min­den ember, sőt minden hős gondolata az otthonmaradot­takhoz száll. Joó László alakí­tásának hiányossága éppen eb­ből a szövegkönyvi hiányosság­ból fakad. Ahol azonban vala­mivel több múlott rajta, ai szerzetessé nevelt fiával valc találkozása. Jelentéktelen epi­zódként zajlik le ez a találko­zás, pedig ez Colon erkölcs: megsemmisítésének egyik je­lentős állomása. Filippa, Colon felesége meg hal, még mielőtt az őt meg­elevenítő Fodor Teréz kibont háttá volna képességeit. Emié ke csupán egyszer tér vissza akkor is elnyomja a király küldöttség érkezését jelző har sonazaj. így a hős hőslelkű asz szonyát — nem Fodor Téré hibájából — alig-alig ismerjük Az ismeretben tengerek hajósának segítőtársa elsŐ6or ban nem felesége, hanem a né egyszerű fia, Juan Gomez, halász. A szerep nagyszeri hiszen a húsz év elteltét nem csak Kőszegi Gyula parókája nak őszülése, az arcára vara zsolt ráncok árulják el, haner elsősorban Gomez jelleméne fejlődése. A túlvilági és föl< rémektől rettegő halászból C< Ion öntudatosodó, bátor err bért farag, nemcsak lova-gg üti. hanem hőssé is neveli. E a fejlődés töretlen, nagyszer ívet ír le, csupán az utolsó jí lenetben váh'k túlpa^étikuse a szerep is, alakítója is, Ez az ut olsó jelenet jeg^fk~ * * amolyan a dráma törzséhez hozzáragasztott sallang Colon tragédiája és a dráma is befe­jeződik akkor, amikor Amerigo • Vespucdval szembetalálkozik. ■ Közben kellett volna érzékel­■ tetni, hogyan találja meg az ■ utat Colon a nép szívéhez, : minden megaláztatása ellenére ) is — vagy éppen azért. A megaláztatások bőven hul- " Írnak fejére. Egyrészét csak * halljuk, a javát látjuk is, ami- ‘ kor a hős Aragóniái Ferdinánd király színe elé kerül. Az in­- gr tag király (Tándor Lajos) és . felesége, Kasztiliai Erzsébet (Tatár Eszter) más-más érzel­mekkel fogadják a hajóért es­deklő Colont. A király mere- ■> ven elutasítja, a királyasszony i pártját fogja (itt nem ártott volna bővebben megmutatni, hogy miért), de végső soron a haladás főellensége, az inkvi­z zisió, feje. Fra Hernando de :. Talavéra, királyi gyóntató aka­rata érvényesül. Bálint György I talán legnagyobb alakítását- csodálhattuk ebben a szerep- •- ben, pedig ezt megelőző alakí- p tásai is nagyszerűek voltak. A a furfangos, alattomos, minden i, eszközt felhasználó, számítóan i- kegyetlen hidegfejű, minden- i- kin uralkodó főpap céljai ép- i- pen azért annyira hátborzon- n gatóan iszonyúak, mert Bálinl k György mélyen benne él figu­ii rájában, nem kívülről ábrázol, >- hanem hisz Talavéra eszmé- i- nyeiben, így teljes fertelmes- ;á ségében láthatjuk a bíborkesz- !z tyű alatt a vérrel mocskon ű kezet. Másik remekművű megjele- iá nítés Francisco de Bobadilis alakja, Külön élmény, írói bravúr az a mód, ahogyan be­mutatkozik Colonnak és kör­nyezetének, ahogyan mézesszá­jú udvaroncból egy pillanat alatt igazi zsarnokká vedlik át. Másik élmény, ahogyan mind­ezt Tánczos Tibor megeleveníti. Egy árnyalattal több a mézből vagy a gúnyból már sok lenne, egy hajszálnyival kevesebb tompítaná a figura színeit. A mérték azonban pontos, az ala­kítás mégsem kimért, hanem természetes, jellemből fakadó. Más, egészen más típus a hatalma teljében, dicsősége virágjában feltűnő Amerigo Vespucci. Határtalanul büszke sikereire, büszkesége, boldog­sága még arra a kegyre is ké­pessé teszi, hogy Colont báto­rítsa, megnyugtassa. Hiú — elég egyetlen mondat, egy hő­kölő mozdulat, hogy mérhetet­len hiúságáról meggyőződjünk és hogy a rövid szerep egész jellemet adott, azért Buss Gyu­lát illeti a dicséret. Hogy az említettek I és _________________! rövi­de bb, de nem jelentéktelen sze­repeikben Szalma Lajos, Som­ló Ferenc, Széplaky Endre, Avar István és a többiek em­lékezetesek maradnak, azért nemcsak a szereplőknek, ha­nem a fantáziadús, alkotó ren­dezőnek, Lendvay Ferencnek kell elsősorban elismeréssel adóznunk. A Pécsi Nemzeti Színház ezzel a darabbal megy a vidéki színházak fesztiváljá­ra, és hogy ez az előadás meg­érett erre az országos sereg­szemlére, azért az író mellett a rendezőé a legnagyobb ér­dem,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents