Dunántúli Napló, 1956. április (13. évfolyam, 81-103. szám)
1956-04-27 / 100. szám
4 N A PE 6 1956 ÁPRILIS »I CÁ mat NAPLÓ „Sokat vártunk — keveset kaptunk66 SPORT ■— ezt címet adták levelüknek a pécsi tanítónőképző di- szistái és miután elolvastuk a levelet, érdeklődtünk más iskolákban is, elmondhatjuk: joggal címezték így levelüket. A lévél megírására egy Vörösmarty emlékünnepség késztette a jövő tanítónőit. A Vörösmarty emlékünnepséget az Országos Filharmónia égisze alatt egy fővárosi „művészegyüttes'“ rendezte, azért idézőjel között művészegyüttes, mert az ünnepségen a művészetnek kevés tanujelét adták. Pedig a jószimatú szervező az Oktatásügyi Minisztérium ajánlásával járta végig az iskolákat és. beszélte rá az igazgatókat, hogy növendékeiket vezessék el az előadásra. El is ment egy sereg iskola. Meg is telt a Filharmónia- brigád kasszája. De a nézők semmit vagy csak nagyon keveset kaptak a pénzükért.— Először is: önhatalmúlag megváltoztatta a brigád az engedélyezett műsort. Például: hol van a műsorban a Háry János bordala? Nem szerepel, nem is való bele. — Ugyancsak nem olvashatjuk sehol az engedélyezett műsorban „Vitéz Csokonai Mihály* (így!!! — nem Csokonai Vitéz Mihály!!!) csikóbőrös kulacsáról szóló vers címét, különösen az örökszép A vén cigány után nem! Hát erről szól a diszisták levele. Meg arról, hogy: „Mi tudjuk a Vörösmarty verse32 előadás — 50 hozzászólás Befejeződött az orvostudományi egyetemek tudományos diákköreinek második országos konferenciája Pécsett. Az ország négy orvosi egyetemének — köztük a pécsinek is, — tudományos diákköri tagjai 32 e'őadást tartottak, és ezek az előadások magukban foglalták szinte az orvostudomány valamennyi kísérleti ágát. A felszólalók legtöbbje a gyakorlati orvostudománnyal kapcsolatos előadásokról beszélt és nem egyszer igen szenvedélyes vitába bocsátkoztak a tudomáNegyvenezer ember tekintette meg a virágkiállítást és 4 000 cserép virágot adtak el. Mint már közöltük, a virágkiállítást három nappal előbb kellett bezárni, mert a Kertészeti Vállalat üvegházait a nagyszámú látogató és vevő majdnem „kifosztotta.“ A kiállítás bezárása előtt kisorsolták az 1000 és a 150 forintos virágkosarat. Az 1000 forintos kosarat a 639, a 150 forintosat a 939 számú tombolajegy nyerte. Ezenkívül nyert még a 122, 221, 224, 334, 354, 542, 828 és az 1290. számú tombolajegy is. A nyertesek vasárnap, 29-én, déli 12 óráig átvehetik a nyereményeiket az I. számú virágüzletben. (Kossuth L. u. 1.) A vállalat a nyereményeket tovább nem tartja. nyos munkát végző egyetemi hallgatók. A három legjobb előadást jutalmazta az egészségügyi miniszter. Városunkból Kékesi Ferenc nyerte az ezerforintos kitüntető jutalmat, aki a köztiagy ingerlésének hatását kutatta a feltételes reflexekre nézve. Kovács Sándor, Bélecz- ky Erzsébet és Donhoffer Ágnes előadását a Pécsi Orvos- tudományi Egyetem jutalmazta meg. A konferencia eredményeinek részletes ismertetésére még visszatérünk; Az árvíz áldozata Szombaton, április 21-én Mohácsszigeten, a Bök település közelében holttestet fedeztek fel a víz lehúzódása után. A tetemben felismerték Hallák Zsigmondné, született Varjú Etel dunafalvi lakost, akit hozzátartozói utoljára március 14-én láttak. Ekkor egy tutajon próbált egymaga menekülni a vízáradat elől. Azóta életjelt nem adott magáról és így feltételezhető, hogy menekülés közben lett a víz áldozatává. A szerencsétlenül járt asszony hozzátartozóit értesítették. A mohácsi járási ügyészség eljárást indított Kleics János földművesszövetkezeti felvásárló és Balatinácz Mátyás TEFU gépkocsivezető, mohácsi lakosok ellen; Kleics János megbízást kapott, hogy a mohácsszigeti árvízsújtotta lakosság részére küldött élelmiszereket kirakassa a vasúti kocsikból. Ezt a megbízást felhasználta arra, hogy 5 és fél mázsa burgonyát saját hasznára 300 forintért eladjon Balatinácz Mátyásnak. Balatinácz a burgonyát megvette és a TEFU gépkocsijával elszállította. Balatinácz Mátyás ellen nemcsak az ' árvízkárosultaknak szánt, de Kleics által eltulajdonított burgonya megvétele, hanem a társadalmi tulajdon ellen sorozatosan elkövetett apróbb bűncselekményei miatt is eljárás indult. Bírálatunk nyomában A Dunántúli Napló január 26-i számában „Külön diák- autóbuszt kérünk" címmel megjelent panasz ügyében február 10-én intézkedtünk. Az eredmény az, hogy a Város- és Községgazdálkodási Minisztérium értesített bennünket, — a panaszt jogosnak tartotta és intézkedett a diákok autóbuszról való lemaradásának elkerülésére. A minisztérium utasította a Pécsi Közlekedési V-ot hogy a reggel Kozármislenyből és Üszög-pusztáról Pécsre induló autóbusz csak tanulókat vegyen fel. A rendelkezés végrehajtását ellenőrizték és megHol müvelifdjiink, hol szórakozzunk? A PÉCSI RÁDIÓ MŰSORA 18.00: Mi újság a megyében? Hírek. — ..Ünnepeljünk adósság nélkül"; — A gazdák boltja. — Dán borjak Pécsett. — Mai postánkból. — Ünnep előtt a So- piana Gépgyárban. — Bogár- Invázió. — Az út másik oldalán. — Zenés beszélgetés Bázsa Évával. — Sport. — Látogatás két Iskolában: Babits kiállításon. — Felvonulásra készülnek. 11.30: Délszlávnyelvű műsor, SZÍNHÁZ Goeztonyi János: Columbtte: Dél- útin 5 órakor. Ifjúsági előadás. KAMARASZÍNHÁZ Kálmán Imre: Montmartrei ibolya. Este fél 8 órakor. Szelvénybérlet í.F/6’1 MOZI Park: Eltűnnek a kísértetek (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor) Petőfi: Ördögi kör (fél 5, fél 7 es fél 9 órakor) „ ... „ Kossuth: Gábor diák (fél 5. fél 7 és fél 9 órakor) Kossuth (Mohács): Gróf Monte Christo I. (8 és 8 órakor) Zrínyi (Szigetvár): Éjszaka a Mont Blancon (8 órakor) Május 1. (Komló): Az emirátus bukása (fél 4. fél 6 és fél 8 órakor) Szabadság (Komló): Partizán lány te «■ 1 óuatm4 ELŐADÁSOK A Doktor Sándor Kultúrotthon- ban ma délután 6 órakor „Mi rejlik a nemzetközi események mögött? (A diplomácia műhelytitkai)” címmel dr. Nándori Pál, a budapesti egyetem aspiránsa előadást tart; A Közlekedés- és Közlekedés- építéstudományi Egyesület pécsi csoportja rendezésében ma délután 5 órakor Palotás Zoltán (Budapest) ;,A közlekedési ágak koordinációja” címmel a MTESZ helyiségében előadást tart; * A Magyar Elektrotechnikai Egyesület pécsi csoportja rendezésében ma délután S órakor Bozzay Ödön (HATERV Villamos Hálózat Szolgálat mérnöke) a ;,Mezőgazdaaági villamosenergiaellátás a Szovjetunióban” címmel a MTESZ helyiségében (Janus Pannonius u. 11) előadást tart; * A Tiszti Klubban ma este 7 órakor Lázár Tivadar ezredes ;;A katonai tudományos és kutatómunka megszervezése és jelentő- sége néphadseregünkben” címmel tart előadást. Belépés csak klubigazolvánnyal I A TTIT filozófiai szakosztálya közli, hogy a ma estére a Bartók Klubban hirdetett neveléstudományi előadás az előadó aka- dályoitatél»a állapították, hogy a kozármis- lenyi és Üszög-pusztai tanulók reggeli autóbusz útja biztosított. • László József az Oktatásügyi Minisztérium osztályvezetője hatunk az idén teniszezőinktőlt Férfi vonalon a legerősebb gárdával a Bástya rendelkezik. A szakosztály az elmúlt évben megtörte a Vőrö6 Meteor egyeduralmát és a csapatverseny győztese lett. Az idei csapatversenyre is a legerősebb gárdát férfi vonalon a Bástya tudja felvonultatni. Kár, hogy női csapattal nem rendelkeznek. A Vörös Meteor mind férfi, mind női vonalon kiegyensúlyozott csapiattal rendelkezik. Nemcsak felnőtt, hanem ifjúsági és úttörő csapatokat Is foglalkoztatnak. A Haladásnál van a legtöbb tehetséges fiatal játékos. Fejlődésük azonban különböző okoknál fogva nem látszik biztosítottnak. Feltétlenül szükséges lenne a szakosztály vezetőségének teljes átszervezése. Olyan vezetőséget válasszanak a szakosztály élére, mely törődik is a fiatal versenyzőkkel! Visszaesés tapasztalható a Törekvésnél. Néhány évvel ezelőtt az Ifjúság fellegvára volt a vasutas szakosztály, most odajutottak. hogy teljes úttörő csapatot sem tudnak kiállítani. A sportkör nem támogatja a szakosztályt, és így sajnos kárbavész a lelkes szakosztályvezetői munka, mely mindig jellemezte a Törekvés tenisz-szakosztályát. Az Idén sokkal szervezettebb és Jobb munkát várnak a pécfii teniszezők a Traktortői Is, reméljük, ebben a sportkörben te megkezdődik az ifjúság nevelése. Meg kell állapítani, hogy igen kevés a szakosztályok száma Pécsett. Kívánatos lenne, ha a Bányász, Építők és a Kinizsi sportkörök te megalakítanák teniszszakosztályukat. És még valamit. A fejlődő pécsi tenisz sportnak, újabb pályákra lenne szüksége. A Bástya a tanács segítségével kibővíti ugyan Balokány-ligetben lévő pályáját; de ez még nem elég. A Tejipari Vállalat tulajdonában lévő területen a kézilabda és röplabda pályák mellett teniszpályákat is lehetne felépíteni. Sajnos, az építkezések még mindig nem kezdődtek meg. Végezetül nézzük, kik azok a játékosok, akiktől ebben az évben jó eredményeket várhatunk. A férfiaknál Laczkó (Bástya), Molnár (Vörös Meteor), Hock (Haladás); Káplán (Vörös Meteor). Nékám (Bástya) minden valószínűség szerint az idén te a legtöbb versenyen az élmezőnyben fognak végezni. A fiatalok közül Webel (Haladás) törhet be a legjobbak közé. Továbbfejlődhet a Vörös Meteor Ifjúsági Játékosa. Tóth András te. aki már az elmúlt évben több meg lepetést szerzett. A nőknél elsősorban Tamásy Lla (Haladás), valamint Komjáthyné (Vörös Meteor) és Baltayné (Vörös Meteor) azok. akiktől jó eredményeket várhatunk. Jelentősen megerősödött női teniszgárdánk az Egerből Pécsre került Kalauz Paulával, aki — ha rendszeresen edz — egyik erőssége lehet a pécsi női tentezcsapatnak. Most jönnek a mi mérkőzésein! Kezdettől fogva hűséges szurkolója vagyok a Pécsi Dózsának, szinte minden mérkőzésén ott voltam. Egy alkalommal 60 kilométert tettem meg kerékpáron, hogy láthassam a mérkőzést. Külön felutaztam Budapestre, hogy láthassam az Izzó elleni sorsdöntő küzdelmet. A csapat eddigi eredményeinek örülök. Nem értek egyet azokkal a szurkolókkal, akik ledorongolják a játékosokat azért, mert vereséget szenvedtek a Kinizsitől, a Vasastól, és most legutóbb az egyik legjobb magyar csapattól, a Bp. Vörös Lobogótól. Nem ezektől a csapatoktól kell nekünk elsősorban pontot szereznünk. Most jönnek a ml mérkőzéseink. Nem egészen két hét alatt négy olyan bajnoki mérkőzésre kerül sor, melyeken legalább hat pontot lehet és kell Is szereznie a csapatnak. , Arra kérünk benneteket most, fiúk, hogy a rendelkezéstekre álló Időt jól használjátok fel az edzésekre, a mérkőzéseken pedig olyan szívvel és lelkesedéssel küzdjetek, mint az elmúlt évben tettétek nem Is egy alkalommal. Ml mellettetek leszünk. BALOGH MARTON Helesfa Kik versenyezhetnek a magasabb korcsoportban? Az egészségügyi miniszter az országos testnevelési és sportbizottsággal egyetértve utasítást adott ki az úttörő, a serdülő és az ifjúsági sportolók magasabb korcsoportban való versenyzésének szabályozásáról. Az úttörők sem serdülő, sem Ifjúsági sportolók versenyén nem vehetnek részt. Részükre magasabb korcsoportban való versenyzésre engedély nem adható. Ser- dűlő korúak, ifjúságiak versenyén előzetes sportorvosi vizsgálat alapján kapott engedély esetében vehetnek csak részt, ökölvívás, birkózás, cselgáncs, és súlyemelő sportágakban serdülőkorú sportoló ifjúsági sportolók versenyén nem vehet részt. Ugyancsak nem vehet részt a serdülő versenyző a felnőttek versenyén. Az íróesoport tagjainak figyelmébe! Ma este 7 órakor fontos taggyűlést tartanak az írószövetség pécsi csoportjában. A vezetőség minden tag megjelenését kéri. A taggyűlésen ez alkalommal érdeklődők nem vehetnek részt. Az üzletek nyitvatartási ideje Április 21-án, szombaton az ösz- szes üzletek és vendéglátóipari üzemegységek a rendes hétköznapi nyitvatartási Idővel üzemelnek. Április 22-én, vasárnap pedig a szombati nyltvatartissal. Április 30-án, hétfőn a vasárnaponként nyltvatartő, valamint a tejet Is árusító fűszerboltok, az összes tejboltok, a vasárnaponként árusító hüsboltok 7-tól 10-ig. a Csemege Bolt 7-töl 11-lg. a kenyér szaküzletek 6-tól 12-ig, a vasárnaponként nyltvatartő édességboltok és dohányárudák 14-től 21- ig, a vendéglátóipari üzemegységek a vasárnapi nyitvatartási idővel üzemelnek. Május 1-én, kedden minden üzlet zárva, kivéve a vendéglátó üzemeket. Május 2-án, szerdán a Kossutb Lajos u. 2«. sz. alatti 11-es fűszerbolt 8-tól 12-lg, a tejet árusító füS7;rboltok és az összes tejboltok 7-től 10-ig, a kenyér szaküzletek 6-tól 10-Ig, végül az Összes vendéglátó egységek vasárnapi nyitvatar- tással üzemelnek. Ifjúsági sportolók te csak előzetes orvosi engedély alapján vehetnek részt a felnőttek versenyén. ökölvívás, birkózás, cselgáncs, súlyemelés, gyorskorcsolya, öttusa, evezés sportágakban csak a 18. életévének betöltése után három havonként egy-egy versenyen Indulhatnak el a felnőttek között az Ifjúságiak. A kerékpározás, hosszú távfutásban és a sífutásban a 18. életév betöltése után te csak egészen kivételes esetben adnak engedélyt. A labdarúgás. jégkorong, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, tenisz, kajak, kenu, úszás, síugrás, műlesiklás és természetjárás sportágakban « 17. életév betöltése után egyes sportorvosi vizsgálat alapján legfeljebb három hónapra kaphatnak engedélyt az Ifjúságiak felnőttek versenyén való indulásra, a röplabda sportágnál 16. év betöltése után Indulhatnak el. üe Itt te csak az orvosi vizsgálat után három hónap időtartamra. Kivételeién jó erőállapotban, megfelelő fejlettség és technikai tudás esetében meghatározott esetben a serdülőkorú sportolók részére adható engedély az ifjúsági sportolók versenyén és az ifjúsági sportolóknak, a felnőtt sportolók versenyén való részvételre. A versenybíró és az ügyeletes sportorvos köteles ellenőrizni. hogy az ifjúsági sportolók versenyén induló serdülőkorúak, illetőleg a felnőtt sportolók versenyén induló Ifjúságiak megkapták- e' az engedélyt a versenyen való részvételre. TERMÉSZETJÁRÁS. A Pécsi Törekvés természetjáró szakosztálya a Soproni Törekvés 27 turistájával együtt minősítő túrát vezet ánrllis 30-án Pécs. Misina. Lapis, Zsidóvölgy, Kőlyuk, Ctframalom, Sikonda útvonalon. Találkozás és Indulás hétfőn reggel 7.30-kor á Széchenyi térről. * Felkérik a labdarúgó játékvezetőket, hogy ma este 6 órakor az MTSB helységében feltétlenül 1 (»lenlenek meg a továbbképző előadáson. Az NB I-ben négy bajnoki fordulót bonyolítanak le 12 nap alatt. Eredetileg úgy volt. hogy május 2-án nem játszanak csapataink bajnoki mérkőzéseket. Az OTSB legutóbbi döntése értelmében azonban május 2-án a Június 24-ére kisorsolt forduló mérkőzéseit Játsszák. A Pécsi Dózsa legközelebbi mérkőzése tehát május 2-án lesz. A pécsi csapat ellenfele a Csepeli Vasas. A mérkőzésre Pécsett kerül sor,. Május s-án a Dózsa Szombathelyen mérkőzik, május 9-én ismét Pécsett játsszik a Dózsa, ekkor a Bp. Vasas ellen. Május 13-án újra Pécsett lesz mérkőzése a Dózsának. Ekkoi a Szegedi Haladást látja vendégül; . .. A pécsi szurkolóknak nem kell panaszkodni. Lesz bőven mérkőzés, reméljük a Dózsa kihasználja majd a hazai pálya előnyeit és győzelmekkel örvendezteti meg a szurkoló gárdát. Labdarúgó eredmények Megyei n. osztályú mérkőzések: nyugati csoport: Szentlőrlnc—Siklós 1:2, Bakss—Szentegát 2:2. Seremen« Építúk—Szigetvári Kinizsi 4:2, Beremendl Vörös Csillag— Vajezló 0-2. Nagybareány-Sellve 1:2. Csoboka puszta—Kémes 2:2; Komlói csoport: Komlói Vasas— Oroszló 7:0, Cslkóstöttös—Komlói Építők 5:1, Magyarszék—Mágnes 2:2, Sásdt Bástya—Komlői Bástya 6:1. Komlói Kossuth-akna—Komlói Bányász n 0:13. A Komló! Bétaakna—Komlói Anna-akna mérkőzést 0:0 gólaránnyal igazolták a Béta-akna Javára. — Keleti csoport: Péoivárad—Hoeszuheténv 4:1; Töttös—Szederkény 3:*- Bóly— Lányosok 5:0, Sátorhely—Dunaszekcső 3 0. Babarc—Villány 1:5; Mohácsi Bástya n—Károlymajor 3:2. Megyei Ifjúsági mérkőzések: — Postás—Pécsi Vörös Lobogó n-8, Pécsbénva telepi Bánvász—Enftrtk 5:1. Szigetvári Vörös Lobogó— Péosúlheevl Bányász 1:1, Pécs- sza’bolcsi Bányász—Hidasi Bányász 4:0. Mohácsi Bástva—Pécsi Ktnl-si 3:0. Pécsi vasas—Véménd I7:n Törekvés-Traktor 10:1, Dóasa—Komlói Bányász 4:0. AHéÜknl verseny Szerdán délután Szolnoki Haladás-Pécsi Haladás sportkörök közötti atlétikai játékot rendeztek a Tüzér utcai pályán. A Pontversenyt 67:42 arányban a pécsiek nyerték. Jobb eredmények: íoo méteres síkfutás: 1. Dombi (Pécs) 13:3, távolugrás: 1. Lles Pécs tio. s. Csáki Szolnok 606, 3. Dombi Pécs 603, úlszkoszvetés: i. Csáki Szolnok 37, MOméter i. Sántha Pécs 2:07.2. A labdarugómérkőzést 1:0-as félidő után 4:0 arányban nyerték a pécsiek. Apróhirdetések — HALÁLOZÁS. Dr. Katona János nyugalmazott tanítóképzői igazgató 88 éves korában április 26-án elhúnyt. Temetése 28-án délután 3 órakor. ESZTERGALVOZASl munkához értó szerszámlakatos szakmunkást azonnal alkalmazunk. Pécsi finommechanikai és Motorjavítö Vállalat, Pécs. Bajcsy Zs. u. 12. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik édesanyánk, illetve nagyanyánk, özv. Mur- gács Lászlóné temetésén resztvettek. Gyászoló család BORT családi társas összejövetelekre. névnapokra Barla saját- termésű borkimérőjéből literenként te vásárolhat, Rákóczi út <■ BARKÁCSOLÁSHOZ értő munkást vizsgamentes fűtől munkára alkalmaz a Baranya Megyei Keltető Vállalat. Xavér u. 19. VILLANYSZERELŐKET, kőműveseket, segédmunkásokat alkalmazunk. Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat. Molotov u. 35; RAGYOGÓ 125-ös export motor- kerékpár, valamint egy külföldi kerékpár sürgősen eladó, József Ut 8, 3-as ajtói »Kft* _5* ^ TÖTÖM/ BOR literenként 14 forint, nagyobb tételnél árengedmény. Ott Béla, Báthory u. 15. feljárat balra a kertből. 12 mázsa csöves kukorica egy* tételben eladó. Nagy Jenő utca 24. A KIS-POSTAVÖLGYBEN. » Gáspái-fele 900 négyszögöl szőlő sok gyümölcsfával, beköltözhető, gazdálkodásra alkalmas. lakható épülettel 35 ezer forintért' eladó. Cím- Erdős!, Féatezabolcs. DeáU Ferenc u. 3. MODERN új, kisipari konyhabútor eladó. Sailal u. 15. (Volt Ferenciek) _________ 3+ 1-os világvevő rádlő forintért eladó. Aradi Vértanuk útja 11; — FELKÉREM azt a személyt, áld szerdán 1,10 órakor Komlóról m indult pécsi autóbuszban ;évö ax tatáskámat tévedésből előtte, hogy a ránézve értéktelen> lrato_ kát. amelyek viszont a nrsolva no6nak nagyon fontosak. Örs y u. 57. alá adja le. _______ JÉ GSZEKRÉNY. 106x92x32 h?érető. 2 ajtós, felül te rakodó*, kifogástalan állapotban eladó. bav utján te. Cím: Somogyi. Pécs, Megyeri út 14, SZENTDÉNESEN a M számú épülettel és 800 négyszögöl gyümölcsössel eladó. Érdeklődni a helyszínen, va££ ÍÍS* S?,klor Sándor u. 28. szám alatt, niéa Ilonánál. eladó. sr>^;TreUa^ULY,ES- bordóhuzat u háíy Tompa Minén^PtS^A,íI ’akásómat elcserélg^ztgtaé1' Telefon: ~ DüNAntüU napló o-* °»«*>*ó* p*rt)a BI*ottfártn»s lapja PeteMku f Kerkeeitóbteottság; úrlít “a<W! FARKAS LÁSZLÓ PéS!rk'*It«*«S és «adóhivatal: A. u, I«. T: 15-32. 15-23 • Megyei Postahivatal Hlriaposztáiva és a hírlap-kézbesítő Postahivatalok, előfizetés, oostahivataloknál kézbesítőknél. J7av^ előfizetési díj: II.— Pb a,.-. fé°»l' Szikra nyomda , Munkácsy Mihály u. 10. tu nyomdáért felel: Melles Rezsői két és éppen ezért bántotta fülünket a sok szöveghiba: M zúg (zokog helyett), mint ma lom a pokolban, Véred, forrjon (húrod zengjen helyetI vésznél szilajabban .. És így tovább, és így to vább. Harsogott a súgó, ope rétté giccsesitették a Csongo és Tündé-t, hibáztak, pontat lanok voltak a szereplők. Igazuk van tehát a levél íróknak, mikor azt panaszol ják, hogy sokat vártak, d keveset kaptak. Igazuk vat azoknak is, akik ugyan nen írtak levelet, csak úgy ma gukban kérdik: hogyan szerepelhetnek ilyen készületle tlül fővárosi művészek vidé ken? Hogyan engedélyezhet sőt ajánlhat az Oktatásügy Minisztérium egy ilyen Vö rösmarty előadást — szemme láthatóan és füllel hallhatóan anélkül, hogy egyik szakem bere személyesen meggyőző dött volna színvonaláról, a. előadók felkészültségéről? Végül még egy kérdés: med dig tűri még a Népművelés Minisztérium, hogy a legkü lönbözőbb csoportok (min legutóbb a Salamon-est bri gádja vagy most a Vörös marty-brigád) csapnivalóm rossz előadások, művészietlet műsorok bemutatásával rom bolják az ízlést, lejárassák < fővárosi művészeket, kicsal ják a pénzt az örökké bízó de örökösen csalódó pécs dolgozók zsebéből? —AMIj 1956. április 27. . Névnap: Arisztid; I Ügyeletes gyógyszertárak: h ez. I gyógyszertár, Széchenyi tér 2. I Tel.: 17-65. — B. sz. gyógyszertár, IKossuth Lajos u. 81. Tel.: 23-64. I— 12. sz. gyógyszertár. Doktor 'Sándor utca 47. sz. Telelőn: 13-53. 1 Várható Időjárás péntek estig:1 1 változó felhőzet, több helyen eső,' helyenként zivatar. Mérsékelt délkeleti-déli szél. A nappali hőméi'- séklet egy-két fokkal emelkedik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: 5—8, helyenként 5 fok alatt. Legmagasabb nappali: hőmérséklet pénteken 18—21 fok közötti * Hamarosan megkezdődik a tenis; 11 idény. A pécsiek már várják a; alkalmat, hogy újra pályára lép I hessenek. i A pécsi tenisz sport tavaly bt ' zonyos fejlődést ért el. A nagy- kanizsai területi bajnokságor Í nyolc férfi és hat női Játékosunl közül egy férfi versenyző kivéte lével valamennyi, továbbjutott i győri országos versenyre. Győröt már nem értek el ilyen átütő sikert teniszezőink. de az 1954 évihez viszonyítva az eredményei lényegesen Jobbak. Női csapatunkat csak a balszerencsés sórsoláí a ütötte el az első helytől. Fért 'csapatunk tagjai ezzel szember r már nem tudták azt a játékfor- |l mát nyújtani, amivel a sikeree . | szereplést biztosíthatták volna. De a többi nagy versenyen is biztató ■s eredményeket értek el teniszezőink. Elsősorban a nők eredményével lehetünk elégedettek. Az évzáró nagy őszi országos pécsi verseny méltó befejezése volt az 1955. évi teniszévadnak. ígér szép és színvonalas mérkőzésekei láthattak a nézők. A versenyer 50 fővárosi és ugyanannyi vidéki sportoló vett részt. A legörvendetesebb kétségtelenül, hogy jelentős Javulás tapasztalható az ifjúsági Játékosoknál, Igaz, egyelőre még csak a Bástya és a Vörös Meteor foglalkozik igazán aktívan az úttörők és az Ifjúságiak foglalkoztatásával, de végre mégis törődnek Pécsett is a fíftfslfilflral Nézzük, milyen szereplést várA tenissévad clótt • • •