Dunántúli Napló, 1956. március (13. évfolyam, 52-78. szám)

1956-03-11 / 61. szám

MW« MÁRCIUS 11 NAPLÓ 5 AZ ERDŐK ÉNEKESEI A Mecsekről lassan eltűnik a hó, kizöldülne'k a fák és ma­dárcsicsergéstől lesz hangos az erdő. „Nyitni kék!“, „nyitni kék!“ >— hangzik innen is, onnan is a fák közül. A széncinege hangja ez. Sokan Ismerik ezt a rendkívül élénk, ügyes, gyors mozgású madarat, amely égés- nap izeg-mozog, keres, kutat, szedi a petéket, bábokat és mindenféle kártevő rovar ál­cáját. Azt már kevesebben tudják, hogy odúlakó madár és egy évben kétszer fészkei. Fiókáit szorgalmasan eteti. — Egy cinegepár egy napi etetés­nél 496-szor repül ki és be az odúból. Évente 3 millió rovart pusztít, naponta testsúlyának felét fogyasztja el. A Mecsek odvas fáinak üre­ge itt-ott sárral betapasztott. Csak egy kerek kis lyuk mu­tatja, hogy ott madár lakik. A csuszka (nevezik még kurta­ka’cpácsnak, köcsögmadárnak, sár apasznak is) ez a különös madár fészkel itt. A verébnél nagyobb, de a rigónál kisebb, háta kék, hasaalja pirosas. — Egyedüli a madarak között, amely fejjel lefelé is tud ke­resgélni peték, bábok után. Szereti a mandulát is. Ezt, és más olajos magvakat hegyes csőrével töri fel. Ilyenkor egész testével dolgozik — kalapács­hoz hasonlít. Ha feltörte a ma­got, elraktározza egy fa repe­désébe. Télen, nyáron itt tar­tózkodik, szívesen fészkel mes­terséges odúban is. Április első napjaiban érke­zik a Mecsekre egy, a verébné1 ugyancsak nagyobb, puha tol­lazatú madár, a nyaktekercs, nyakforgató, vagy nyakteker­gető. Bohókás kis madár, a kü­lönös nyakforgatáson kívül bandzsítani is tud. Nyakát sok­szor két-három centiméterrel növeli. A kígyó sziszegéséhez hasonló hangot hallat, felbor­zolja üstökét, szinte fintorgat- ja arcát.' Majd máskor vércséhez ha­sonlóan vijjog. Azt hiszi az. erdőjáró, hogy egy nagy ma­dár kiabál s ugyancsak el- ámul, amikor ezzel a kis ma­dárral találkozik. A kakukkor, kívül, a nyaktekercs pusztítja még a vöröshernyókat, de sze­reti a hangyákat és ezek tojá­sait Is. Zsákmányát ragadós nyelvével szedi fel. A tavaszi erdő énekese az írdoi pinty. Különösen a lomb­erdőket szereti, korán, már március elején megérkezik a Mecsekre. A hímek egy része télen is ittmarad, csak a to­Száz esztendeje Én úgy képzelem el, hogy ünnepélyes csend lehetett, mikor a komor, kissé szigo- rúképü tanítóbácsi, Trefil János fellépett a katedrára s odafordult a megilletődött gyereksereghez: — Mától kezdve ide jártok iskolába! Talán nem is ezt mondta, -sak- valami ilyet. De a gye- ■ekek figyelték áhítattal, ke- '■ekretágult szemmel, mint az ijedt madárfiókák s fejükbe magyar német, cseh, morva nyelven kavargóit a várako­zó nyugtalanság. — Vajon mi lesz most? Mindennap ide kell eztán árni? Bizony akkor még. — Mi­kor is? Éppen száz esztende­je — nem vették olyan szi­gorúan az iskolábajárást. S nekik meg különösen nem, hogy kint éltek öt-hat kilo­méterre a várostól, a Mecsek álerdövel koronázott, re­gényesen szép dombjai kö- -ött, a bányánál. Kis bányásztelep volt ak- \or Pécsbánya, azaz a Kolo­nie, ahogy a, lakói hívták, akiket a bányatulajdonos, a Dunagőzhajózási Társaság a ’ örnyezö országokból szedett issze. Magyar ember alig ■kadt köztük. A látogatóba iött. császárt. Ferenc Józsefet is németül köszöntötte a kis Hochrein Ida. Ma már 89 esztendős néni, fehér hajjal, ráncos bőrrel, boldog öregséggel. 89 esztendős, alig fiatalabb, mint az iskoláia, de idősebb, mint bárki más az évek so- -áft faluvá duzzadt telepen. Mert aho'-y nyíltak az ak­nák, nőtt a telep, s egyre több gyerek iratkozott be az iskolába. És szűk lett a kis szoba, ahol először töltögette a tanítóbácsi a sók csintalan buksiba a tudományt. Uj helyet kaptak hát a bánya- igazgatóság épületében. Uj helyet és új tanítókat. És kérvény ment a bánya­igazgatósághoz: hadd tanít­hassanak magyarul... Bele­egyeztek. S ki tudja ma már, hogy ki volt a német, ki az olasz, a szlovák. Talán csak egy-két név őrzi még a dédapák hazáját. Magyarok lettek itt Európa legkülönbö­zőbb országaiból összesereg- lett bányászok. Magyarok és öntudatos munkások. — És ezt a két nagyszerű érzést tanítóik plántálták szívükbe, nevelték gondolkodásukba. Úgy számolják, hogy szár év alatt több mint negyven­ezer gyerek tanulta itt az ábécét, okoskodott a bonyo­lult számtanpéldák fölött negyvenezer fiú és lány. Van köztük Kossuth-díjds is ket­tő, az eyik bányász és van szobrász, mérnök, orvos, bá­nyatisztviselő, de a legtöbb csak hon maradt, hogy apja után kezébe vegye a fejtőka lapácsot. Szállnak, repülnek az évek. A felszabadulás után államo­sították az iskolát s ma már 25 nevelő tanítja három épületben a gyerekeket. Ta­nítják őket hazaszeretetre, a munka becsületére, dolgos igaz életre ... Az úttörők most a cente­náriumra készülnek. Gyűjtik n régi emlékeket. S Kőszegi István igazgató-helyettes megírja az iskola történetét. Képek, régi iskolai füzetek, bizonyítványok kerülnek elő n poros padlásokról s régi- ■égi történetek, melye'- az öregek közt élnek arról a Czerék-völgyi árok partján épült kis házról, ahol száz esztendővel ezelőtt először csöngettek be az iskolába. jók vonulnak el. Főleg apró f bogarakra vadászik. Csapató- ^ -an ,a mezőgazdasági területek ) gyomnövényeit is látogatja. — ( l $ Megdicsérjük ! Tápláléka tehát rovarok, gyom­magvak, gyümölcsök, bogyók. Sorolhatnánk még a Mecsek madarait, hiszen mintegy 87 féle lakik az erdőkben. Ne pusztítsuk fészkeiket, ne bántsuk őket, mert nélkü-i lük a kártevő rovarok, her-i nyók pusztítanak az erdőoen.J A mecseki madarak jórésze • szívesen lakik mesterséges odúkban. Kövessük a Porce­lángyár, a Szénbányászaiig Tröszt és a jövőben az Idegen-i forgalmi Vállalat példáját, mert ezek a vállalatok számos^ mesterséges odút állítottak, i illetve állítanak fel a Mécsé- f en. (P—y) ... Kis Verát, a gyárváro- é si iskola VIII. osztályos út- é törőjét, mert kitűnő tanúié és bár vidékről jár be az is kólába, alig hiányzott. * ... Jani Pált, Prsibek Már­ont és Haraszti Tamást, a ertvárosi iskola úttörőit, mert a málomi határban la­kó, egyedülálló, öreg Mari néni háza elől eldobálták a havat. Síelés közben buk­kantak rá a félig eltemetett házra, ahonnan az öreg néni nem tudott kijönni. A zord időjárás ellenére kétnapon­ként meglátogatták és elvé­gezték , a legszükségesebb } házkörüli teendőket. a * í ... Müller Ilona csapat- ) tanácselnököt, a pécsbánya- f telepi iskola' VIII. osztályos $ úttörőjét, aki a jubileumi év J keretében rendezendő úttörő ( kiállításra sok értékes anya- ( got gyűjtött. 4 * . . . Varró Évát, az Ágoston téri iskola VIII-os úttörőjét, mert segítette az iskolai DISZ-szervezet megalakítá­sát. Kitűnő tanuló. Vállalta, hogy foglalkozik gyengébb tanulmányi eredményű osz­tálytársaival. Utazás a világűrbe Napló 2056-ból J nagy sebességű indulás “ következtében izmaim megfeszültek s bizonyos féle- | lem-érzés uralkodott rajtam. tHja, nem kis dolog óránként , 40.000 kilométeres sebességgel , száguldani a végtelen világür- , ben. A sebesség mind egyenle- , tesebbé vált, így lassan meg- , szoktam a különleges helyze , tét — visszatért normális köz­érzetem. Hirtelen eszembeju- ,tott az öreg Föld. Vajon mit i láthatok még belőle? Vissza­pillantottam. Sötét és világo- , sabb foltok jelezték a hegy­Ismerjük meg szép városunkat Képünk a volt vár­megyeházáról (jelen­leg Pécsi Járási Ta­nács épülete) illetve annak díszes, atla- szos, barokk kapuza­táról készült. Az épület magw 1731—1732 közöt. épült, a kor ízlése nek megfelelően b: rokk stílusban, máj 1801-ben kiegészíle ték a balszáriinya. illetve az egykor Madarász házat épí tették át. Tanácstermébe szép XVIII. század beli freskók vannak A kapuzat mai ál­lapotában nem ere­deti. 1930-ban restau­rálták és ekkor a címerpajzs kivételé­vel szinte az egé­szet átépítették. Az eredeti atlasz-alakok a Cementáruipari Vállalat telkén álltak egy ideig. Jelenleg, hol vannak, — nem tudni. Az épület a Kulich Gyula utca 5. sz. alatt van. rendszereket, síkságokat és tengereket, az országhatárokat már nem tudtam megkülön­böztetni, csupán Európát, Afri­kát és Ázsia egy részét, a na­gyobb szigetekkel. Lassan-las- san mindinkább elmosódott a Föld gömbje. Közben kabinunkban besöté­tedett, mintha az éjszaka köze­ledett volna, pedig még alig pár perc múlott el az indulás­tól. Hirtelen apró fénypontok tűntek elő a szürkeségből. Csil­lagász barátunk megmagya­rázta, hogy ezek csillagok. Mivel túljutottunk a Föld légkörén, az ég kéksége meg­szűnt és minden koromfekete lett, mint a földi éjszakákon, pedig ragyogó hajnalban indul­tunk- Ezért látjuk a csillago­kat is, amelyek azonban nem barátságosan pislognak, hanem kemény, hideg, éles fénnyel ! ragyognak. Azt én is tudtam, hogy az ég kéksége tulajdon­képpen a napsugarak által megvilágított levegő. A levegő részecskéi minden irányban szétszórják a rájuk eső sugara­kat, ezért látjuk világosnak nappal az egész égboltozatot. S mivel a kék sugarak szóródnak szét a legjobban, ezért kék az ég. Csak azt nem tudtam, hogy már túl vagyunk a légkör ha­tárán. A Föld közben egyre elmosódottabbá vált, a vastag levegőrétegen keresztül már csak egy korongnak láttam.. Szemben pedig nagyobbá és érdekesebbé lett a Hold. Geológus barátunk hirtelen hurrá kiáltása riasztott tel gondolataimból. — Mi az ör­dög lelte — gondoltam s gyor­san megeresztettem a szíjakat, hogy közelebb kerülhessek hozzá, ö egyre csak hurrázott s kifelé mutogatott a kerek ablaknyíláson. — Na, ezt én is megnézem — gondoltam, s ek­kor történt a baj. Alig, hogy egyet lépni akartam, nagy csattanással a kabin végéhez csapódtam. Kábul- tan dörzsölgettem homlokom, miköz­ben útitársaim in­tegettek, kiabál­tak, meg ne moz­duljak! Nem értet­tem, mit akarnak. Inteni szándékoz­tam, hogy nincs semmi komoly ba­jom, de alig, hogy kezem let­emettem, egyszerre csak fejjel „lefelé” lebegtem a levegő­ben. Ebben a pil­lanatban jutott eszembe, amit a súlytalanságról tanultunk még indulás előtt. Most már tudtam, bekövetkezett a súly­talanság állapota, mivel ki­rohantunk a Föld vonzási lég­köréből. Veszélyes helyzet. 4 legkisebb hirtelen mozdulatért az életünkkel fizethetünk. Epy- egy óvatos mozdulattal, lassan visszaszálltam az ülésemhez. Jól leszí jaztam magam s túl­jutva az ijedtségen — kinéztem. Megpillantottam az űrállo­mást, amely geológus barátom hurráját kiváltotta. Közeledett tehát első állomásunk. Lassan forgott a hatalmas kocsikerék­szerű alkotmány s ragyogott a Nap ráeső sugaraiban. Gyorsan számoltam. Indulásunk óta csaknem öt óra telt el, tehát a Bumerang rövidesen kiköt az űrállomáson. Izgatottan, mégis óvatosan. kászálódtunk fel üléseinkről, bár most ez felesleges volt, hiszen az űrállomásnak saját vonzása is volt, így különösebb veszély nem fenyegetett ben­nünket. Ahogy kiléptünk-a ka­bin ajtaján, egy egész más vi­lág tárult fel előttünk. Uj iz­galmak, új élmények vártak ránk a Föld és a Hold között. (Folytatása következik) BACSKAY GYÖRGY A pécsi ifjúság márciusa A pécsi ifjúság hímzéssel szőtték’1 krónikáját „arany- 1848—49-ben a ma­gyar nép leikébe. A 48-as pécsi, bara­nyai fiatalok fennen lobogtatták a szabadság zászlaját, hősiességük és ha­zaszeretetük még egy évszázad múltán is megdobogtatja keblünket. — Ifjak! — Tiszta kebletek egész 'ángjával esküdjetek; nincs szebb hiva­tás, mint egy szabad haza mentéséért síkra szállni. _ Vetekedjünk a haza szent szere­te tében, szabadsága megmentésében és porainkra milliók áldása, hálakönnyei szállandanak, — fordult a városi tanács az ifjúsághoz és gyújtó szavára egy em­berként ragadtak fegyvert a fiatalok. Amikor 1848. őszén Perczel Antal 200 pécsi és baranyai vitéz lovasával b> oroszlói főutcán fergeles rohamma megszerezte az ozorai gyászvitéz, Roth generális lőszerrakományát, a fiatal pé­csi nemzetőr lovasok között még olyan suttyó gyerek is volt, akit úgy kellett a nyeregbe beemelni. A pécsi alakula­tok október végi eszéki bevonulásánál, horvát örömfáklyák koszorújában a 'hek legényei, a pécsi iskolák diákjai, ’vceum akadémistái is felvonultak. A baranyai ifjúság legkegyeletesebb mégis a fiatal Vásárhelyi Isl- ,i felé fordul. Az ozorai hős a lefegy- -rzett Jellachich-félg csapatok őrkísé- ctében került Pécsre. A katonáitól ra- ongva szeretett honvédszázados néhány et alatt a pécsiek szívében talált he- yet. Mikor elesett lent a délvidéki ha- . ároknál, — ahonnan csak nemrégen jelentette Baranya kormánybiztosa „Idők és viharok rohannak... s mi mindkettőt álljuk“ — a Debrecenben úiésező kormány előtt Kossuth megsza­kítva a tárgyalásokat jelentette be a hős ifjú halálát. 1849. január végén Nugent császári tábornok bevonult Pécsre. Az idegen ruha, az idegen fegyver úgy megtöltötte a pécsi falakat, hogy már sóhajtani is alig jutott hely. De nem volt a nap­nak olyan órája, amelyben a pécsi ifjú­ság jelét ne adta volna annak, hogy az eltaposott szabadságtüzek tovább égnek az ifjú szívekben. Egy olmützi had­nagyocska joggal vélhette tehát, hogy ebben a városban a rebellio a csecsemő­nél kezdődik. Az 1849. június 15-1 pécsi csata is ■észben a fiatalok csatája volt. A pécsi 'agycsatorna partjaira vonulva a város fiatalsága szembeszállt a siklósi borok­tól hevült ágyús hordákkal., Iparos le­gények, a gimnázium diákjai, az aka­démia ifjúsága, csekélyerejű nemzet­őrség nyomában vonult ki a városból, mert amint néhány évvel Petőfije, a fiatalon elhunyt Kóczién Sándor kiáltotta: Ha szabadság nincsen, vesszen el a világ... Nemsokára lehullott a szabadság csil­laga. A feketébe öltözött város szivén Haynau halált hirdető plakátjai ellenére is virított a nemzeti trikolor. Berlin fejedelmekkel, tábornokokkal rakta meg a híres Sieges Allee-t. A mi városunk mindül utcáját fiatal hősök emléke tölti meg. A középkori pécsi főiskola Mohácsnál hullott el. A 19. század pécsi akadémiáját a császári toll egy vonással a történelembe utalta át. Nincs még másik magyar város, mely­nek történelme jelen korunk ifjainak szebb és hősibb hagyományt juttatott volna. Ezt nem szabad elfelednünk. Ez a tudat gyújtsa még lángolóbb haza­szeretetre a fiatal szíveket. Dr. Vörös Márton

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents