Dunántúli Napló, 1956. febuár (13. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-18 / 42. szám
DUNÁNTÚLI NAPLÓ miß pmnxrÁimrmreföljetek! Mi, magyar kommunisták mindenkor példaképünknek tekintettük és a jövőben is példaképünknek tekintjük a Szovjetunió Lenin alkotta dicső Kommunista Pártját. Büszkék vagyunk arra, hogy a hatalmas Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság által vezetett legyőzhetetlen szocialista tábor tagjaként küzdhetünk népünk jobb jövőjéért és a békéért. (Rákosi elvtárs beszédéből) M DP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XIII. ÉVFOLYAM, 42. SZÁM ARA: 50 FILLÉR SZOMBAT, 1956 FEBRUÁR 18 Egyenletes tervteljesítést bányáinkban! Mindenkor példaképünknek tekintettük és a jövőben is példaképünknek tekintjük a Szovjetunió Kommunista Pártját Rákosi Mátyás elvtárs üdvöslő beszéde as SZKP XX. kongresszusán Moszkva (MTI) A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának február 17-iki délutáni ülésén — moszkvai idő szerint 17 óra 30 perckor — felszólalt Rákosi Mátyás elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára. — Rákosi elvtárs a következő üdvözlő beszédet mondotta el: A kongresszus február 16-i esti ülése Az SZKP XX. kongresszu-1 N. Sz. Patolicsev elvtárs elnö- sának február 16-1 esti ülésén I költ. V, P. Mzsavanadze: Az egész szovjet nép helyesli és támogatja a kommunista párt politikáját B. Gafurov Pártunk egyik legnagyobb érdeme, hogy ragyogóan oldotta meg a nemzeti kérdést második ötéves terv idején ovább folytatjuk a szocialista iparosítás politikáját. E tervnek megfelelően 1960-ig a mezőgazdaságban uralkodóvá tesszük a szocialista nagyüzemi gazdálkodást. Nagy gondot fordít tervünk a népjólét további emelésére. A második ötéves terv végrehajtásával 1960-ig lerakjuk a szocializmus szilárd gazdasági alapjait országunkban. E történelmi jelentőségű kongresszus, melyet a marxiz- mus-leninizmus diadalmas eszméi hatnak át, nagyszerű megnyilvánulása a Szovjetunió Kommunista Pártja sziklaszilárd egységének, összeforrott- ságánalc s egyben a proletár nemzetköziség éltető eszméjének, a népek testvéri barátságának. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és az egész magyar dolgozó nép nevében a Szovjetunió dicsőséges Kommunista Pártjának és a XX. kongresszus minden célkitűzésének megvalósításához tiszta szívből teljes sikert kívánunk. Éljen a Szovjetunió dicső Kommunista Pártja és annak lenini Központi Bizottsága! Éljen és virágozzék a magyar és a szovjet nép örök, megbonthatatlan barátsága. szágainak gazdasági tapasztalatcseréje, kölcsönös segély- nyújtása és együttműködése. Ulbricht elvtárs Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottságának az SZKP XX. kongresszusához intézett üdvözletéből idézett következő szavakkal fejezte be beszédét: „Népünk számára a szoros és megbonthatatlan német— szovjet barátság a biztosítéka a német nemzet létfontosságú kérdései megoldásának. Németország Szocialista Egységpártja üdvözölve a XX« kongresszust, szívből jövő kő« szünetet mond a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a szovjet kormánynak és a szovjet népnek az önzetlen tegíV ségért. Tiszta szívből UAWA győzelmeket kívánunk a Szov jetunió népiéinek a kommunizmus építésében." A teremben felviharzott a taps, amikor Ulbricht elvtárs a német nép és a Szovjet u a tó népeinek megbonthatatlan bn- -átságát éltette és amikor éltette a kommunista pártok harci szolidaritását, élükön a Szovjetunió Kommunista Pártjával. Ezután A. I. Mikojan elv- társ mondott beszédet Néhány héttel ezelőtt kötötték meg 1956. évi párosversenyüket a pécsi és komlói bányászok. Mindkét tröszt s valamennyi bányaüzem vezetője megfogadta, hogy egyenletesen, hónapról-hónapra teljesíti tervfeladatait, sőt terven felül is ad szenet a hazának. De nem így történt, pedig ha valaha szükség volt a széntermelési tervek maradéktalan teljesítésére, ma kétszeresen szükség van arra. Kemény a tél és a nagy hideg következtében mindenütt megnőtt a szénfogyasztás, ezért minden tonna, ami a tervteljesítésből hiányzik, valahol nehezíti a munkát. Mi a helyzet jelenleg? A januárban még tervet teljesítő komlói bányászok ma súlyosabb elmaradással küzdenek, mint a pécsiek. Pedig Pécsett sem rózsás a helyzet. A tröszt napi tervéi 87,8 százalékra teljesítette s havi átlaga is mindössze 96,1 százalék. A pécsi trösztnél a szabolcsi és vasast, a komlói trösztnél pedig a III-as aknai és az Anna-aknai bányászok a tervteljesités kerék kötpi. A tervteljesítés sok tényezőn múlik, így az elmaradásnak, az adósságnak is • több oka van. Az egyik és egyben a legfőbb okát még mindig az elképesztőén laza munkafegyelemben kell keresni. Lehet-e csodálkozni azon, hogy a komlói bányaüzemek nem tudják egyenletesen, napról- napra teljesíteni a tervüket, ha február 1-én 123-an, 2-án 204-en, 3-án 245-en és így tovább — mulasztottak műszakot igazolatlanul. Lehet-e csodálkozni azon, hogy a III-as akna alig 70 százalékra teljesíti a tervét, ha a többi nehézség mellett naponta 50-en hiányoznak a munkából. Nem, itt nem csodálkozásra, hanem fegyelemre, szigorú intézkedésekre van szükség. Nem tűrhetjük tovább, hogy lelkiismeretlen, munkakerülő, a bányászbecsületet semmibevevő egyének nem törődve azzal a kárral, amit saját maguknak, családjuknak, az országnak okoznak, dezorganizálják a munkát, bomlasztják a fegyelmet. A becsületes bányászok elítélik ezt a magatartást s akiknek a szép szó nem használ, azokkal szemben használják fel bátran a vezetők is a törvény adta lehetőségeket! A fegyelemlazítólc fogalma azonban nemcsak a bumlizók- ra korlátozódik. Ide számítanak azok is, akik még mindig „pihenni mennek a bányába“, akik lógnak a munkaidő alatt, akik nem hajtják végre a műszaki vezetők utasításait, s ide kell sorolni azokat a műszaki vezetőket is, akik elhanyagolják kötelességüket, nem biztosítják az egyenletes, a zavartalan termelés feltételeit. Ezernyi példát lehetne az 'ilyen hibákról is felsorolni. Kossuth-búnyán a III-as körlet vezetői nem biztosítanak elegendő és megfelelő méretű faanyagot a fejtési csapatoknak, ugyanitt a Il-es körletben az elővájó brigádok nem kapják meg időben a normájukat. Másutt eltűrik, hogy pocsékolják a drága bányafát, nem követelik meg a gépek szakszerű kezelését és karbantartását, mert a nemtörődömség, a felelőtlenség ragályos betegsége megfertőzte őket. Ezért van, hogy a műszaki feltételek' biztosításáról ma még sokkal több a beszéd, mind a tett s ezért lehet ma még bányáinkban úton-útfé- len a műszaki feltételek hiányára hivatkozni. A bányász műszaki középkáderek egy része — mert szép számmal vannak példamutatóan, becsületesen dolgozók — ahelyett, hogy a műszin-tervben megszabott feladatok, a mindennapi munka műszaki problémáinak megoldását szorgalmazná, csupán arra ügyel, hogy dolgoznak-e a bányászok. Sürgeti a széntermelést, de ha a műszaki feltételekről esik szó, gyorsan odébb áll, ahelyett, hogy intézkedne. Pedig gyakran egy helyesen kiadott műszaki intézkedésen múlik a csapat, az üzemrész egész napi munkája, annak eredménye, sikere. A baranyai bányaüzemekben, de elsősorban Szabolcson, Vasason, Anna- és III-as aknán a munka megjavításához, az adósság megszüntetéséhez mindenekelőtt a fegyelem megszilárdítása terén kell fordulatot elérni. Nagyon sok függ ebben a munkában a bányaüzemek felelős műszaki vezetőitől, az üzemvezetőktől, főmérnököktől. Ha ők következetesen arra nevelik a körletvezetőket. aknászokat, hogy minden körülmények között megteremtsék az egyenletes termelés, a zavartalan munka feltételeit, ha nemcsak a felsőbb vezetéstől kapott utasítások végrehajtását tartják feladatuknak, hanem a rájuk bízott területek közvetlen parancsnokaivá válnak s gondolkoznak azon, hogyan lehetne jobban szervezni a munkát — az eredmények sem maradnának el. A szilárd fegyelem, az előrelátó helyes műszaki irányítás mellett a tervteljesítésnek igen döntő feltétele a jól szervezett széleskörű munkaverseny is. Bár az éves terv teljesítéséért már másfél hónapja folyik a harc, a munkaverseny még csak most bontakozik ki a bányaüzemekben. A szocialista munkaverseny fellendítését azonban akadályozza az a téves, nézet, hogy versenyezni csak ott lehet, ahol kitűnő a munkahely s megvan a munka legapróbb feltétele is. Ez nem igaz. Egyetlen bányász előtt sem titok, hogy a munkahelyek többségében ma még nehézségekkel kell megbirkózni. De éppen ezért legyen a munkaverseny célja a faanyag, az ürescsille, a sűrített-levegőellátás hiányosságainak kijavítása, a fejtések rendbehozatala is, mert csak így lehet több szenet termelni, az ígéretet valóraváltani. Párt- és szakszervezeteink versenyszervező tevékenysége ugyanakkor terjedjen ki arra is, hogy minden bányásznak becsületbeli ügyévé váljon a terv egyenletes teljesítése, hogy szilárduljon a fegyelem, javuljon a műszaki irányítás. Kedves Elvtársak! A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és az egész magyar dolgozó nép nevében forró kommunista üdvözlettel köszöntőm a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusát. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa áll most az egész haladó emberiség érdeklődésének központjában. E kongresszusra figyel a magyar dolgozó nép is. A magyar munkások, dolgozó parasztok és haladó értelmiségiek örömmel és lelkesedéssel fogadták a Szovjetunió hatodik ötéves népgazdasági tervének irányelveit, a kommunizmus építésének ezt a nagyszerű programját. Pártunk, dolgozó népünk meg van győződve arról, hogy a Szovjetunió népei hősi Kommunista Pártjuk vezetése alatt a hatodik ötéves terv hatalmas célkitűzéseit maradéktalanul valóraváltják, mint ahogyan jóval a kitűzött határidő előtt teljesítették az ötödik ötéves tervet is. E terv megvalósítása óriási erőgyarapodást jelent nemcsak a Szovjetunió, hanem az egész ki- lencszáz milliós szocialista tábor számára, felbecsülhetetlen Elsőnek V. P. Mzsavanadze elvtárs (grúziai párt- szervezet) szólalt fel. Az egész szovjet nép, kommunisták és pártonkívüliek, a munka és a tudomány emberei — mondotta, — szívből helyeslik és tevékenyen támogatják a Kommunista Párt politikáját. Szilárd meggyőződésünk, hogy Központi Bizottságunk ezután is bölcsen és körültekintően, bátran, kitartóan és biztosan vezeti népünket a kommunista építés programjának sikeres teljesítéséért. A XX. párt- kongresszus összehívása felkeltette a grúz nép politikai lelkesedését és munkalendületét. Grúzia dolgozói szemében a hatodik ötéves terv irányelv-tervezete a párt gondoskodásának új, szembetűnő megnyilvánulása a Szovjetunió valamennyi nemzeti köztársaságának gazdasági és kulturális felvirágzása érdekében. Walter Ulbricht elvtársé, Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottságának első titkáráé a szó. A küldöttek lelkes tapssal köhozzájárulás lesz a béke nagy ügyének védelméhez. E történelmi jelentőségű kongresszus újabb erőt ad a világ dolgozóinak és nagyszerű tapasztalatokkal gazdagítja az új életet építő, szabadságukért küzdő népeket. Az egész magyar dolgozó nép érzéseit tolmácsolja az az üdvözlet, amelyet a legnagyobb budapesti villamossági gépgyár dolgozói küldtek a kongresszusnak. „Meggyőződésünk, — hangzik az üzenet — hogy a kongresszus hatalmas erőforrása lesz nemcsak a Szovjetunió, hanem az egész nemzetközi munkásmozgalom és a békeharc további fejlődésének. Nagy érdeklődéssel várjuk a kongresszus tanácskozásait és határozatait s minden! elkövetünk, hogy minél gazdagabb tapasztalatokat merítsünk a kongresszus éltető és erőt adó forrásából szeretett hazánk és a népek közötti békés barátság erősítésére.“ Mi, magyar kommunisták mindenkor példaképünknek tekintettük és a jövőben is példaképünknek tekintjük a Szovjetunió Lenin alkotta dicső Kommunista Pártját. Büszkék vagyunk arra, hogy a hatalmas Szovjetunió és a Mzsavanadze elvtárs szólott Grúzia dolgozóinak sikereiről. Elmondotta például, hogy az elmúlt öt esztendőben a köztársaságban a teljes termelés 73 százalékkal nőtt, száz új iparvállalat kezdte meg működését. De a köztársaság párt- szervezetei nem mindig eléggé mélyrehatóan, konkrétan és operatívan irányítják az ipar- vállalatokat. a kolhozokat, a gép- és traktorállomásokat és a szovhozokat. Az ideológiai munka fő fogyatékosságai, melyeket Hruscsov elvtárs beszámolójában megemlített, Grúzia pártszervezetében is megtalálhatók. A grúz kommunisták, a grúz dolgozók — jelentette ki Mzsavanadze elvtárs, — készek teljesíteni a Kommunista Párt kitűzte feladatokat, készek minden erejükkel és tudásukkal szolgálni a kommunizmus teljes győzelméért vívott harcot. szöntik Ulbrichtot, aki ezt mondotta: Kedves Elvtársak, Kedves Barátaim! Németország Szocialista Egységpártjának Központi Bizottsága a német munKínai Népköztársaság által vezetett legyőzhetetlen szocialista tábor tagjaként küzdhetünk népünk jobb jövőjéért és a békéért. Hazánk a Szovjetunió diadalmas felszabadító harcának köszönheti szabadságát és függetlenségét. A magyar nép évszázados rabság után végre szabadon munkálkodhat boldogulásáért, jobb jövőjéért. Ezért érez az egész magyar dolgozó nép soha el nem múló hálát és szereteteí a Szovjetunió népei és a Szovjetunió dicső Kommunista Pártja iránt. Felszabadult népünk élni tudott a szabadsággal. A munkásosztály — szövetségben a dolgozó parasztsággal — pártunk vezetése alatt megteremtette a népi ■ demokratikus rendszert és bizton halad előre a szocializmus építésének út- ián. Elősegítette fejlődésünket, hogy a Szovjetunió minden téren baráti önzetlenséggel támogatta, védte építő munkánkat és hogy küzdelmeinkben mindig meríthettünk a Szovjetunió Kommunista Pártja tapasztalatainak gazdag kincsestárából. A magyar dolgozó nép most kezdett hozzá második ötéves tervének megvalósításához. A kásosztály és minden demokratikus erő szívélyes, testvéri, harcos üdvözletét tolmácsolja a XX. kongresszusnak. A Szovjetunió népeinek sikerei, a szocialista és a demokratikus tábor növekedésének nagyszerű távlatai ösztönzik harcában Németország Szocialista Egységpártját, minden békeszerető és haladó embert. A Német Demokratikus Köztársaság lakossága és egész Németország békeszerető erői hálásak a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a szovjet kormánynak a nemzetközi feszültség enyhítésére tett kezdeményezéseiért. Ulbricht elvtárs szólott azokról a sikerekről, amelyeket a Német Demokratikus Köztársaság munkásosztálya, dolgozó parasztsága és értelmisége arat új népi államának építésében. Az első ötéves terven (1951 —55) a dolgozók kezdeményezéseinek eredményeként az ipari termelés a háború előtti (1936) színvonalnak kétszeresére nőtt. A mezőgazdasági termelés ezekben az években 144 százalékkal növekedett. Ulbricht elvtárs a továbbiakban hangsúlyozta, mennyire fontos a szocialista tábor orB. Gafurov elvtárs (tadzsi- kisztáni pártszervezet) arró' beszélt: a Kommunista Párt úgy érkezett el a XX. kongresszushoz, hogy még egysé-1 gesebben tömörül Központi Bizottsága köré. I Lelkesen köszöntjiik — mom dotta a szónok, — a Központi Bizottság magasfokú elvszerű» ségét, amellyel a marxizmus» ’eninizmus elméletét minden (Folytatás a 2. oldalon) Walter Ulbricht: További győzelmeket kívánunk a Szovjetunió népeinek a kommunizmus építésében