Dunántúli Napló, 1956. febuár (13. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-12 / 37. szám
6 NAPLÓ 1*5« ffbrfAe it fHoztikálá Pécs Hgai á Uázaasága __ A napokban azt mondta ■'•“■nekem valaki: „Látod, ez már igen! Ez a Mozart- Bartók hangverseny már emlékeztet engem is azokra aqjfpi gi-régi nagy pécsi hangversenyekre! Ideje, hogy megint olyan hangversenyélet alakuljon ki, mint 20—30 évvel ezelőtt volt itt!“ Antal György, vagy ahogyan városszerte inkább ismerik, Antal Gyurka várakozóan meg áll, figyeli a hatást, csak azután folytatja: — Pedig fene volt itt, nem nagy zenei élet. Csak az emlékezet ... Különösen az idősebbek emlékezete... Az mindent rózsaszínre fest. Ha egyszeregyszer két-három év alatt volt egy-egy hangverseny, akkoriban, de ezekre, mint a ritkán látott-hallott dolgokra, általában még máig is hálával, jóérzéssel gondolnak. Megint elhallgat, füstöt fúj a Nádor márványasztala fölé, azután hirtelen eszébe jut valami: — Hangversenytermet is akartak akkoriban létesíteni. Itt - lett volna a koncertterem a Rákóczi úton, a Janus Pannonius múzeum helyén. Háromszázan fértek volna el benne a tervek szerint. Csak háromszázan ... De az akkori koncertrendezők bizony ezzel is igen-igen büszkélkedtek: „Háromszáz személyes koncerttermünk lesz! Nagyszerű!“’ E mellett persze jócskán aggódtak is: megtelik-e vajon egy- egy alkalomra a terem? Szóra nyitom a számat, de közbevág: — Hogy hány embert fogad be a Liszt Ferenc Hangversenyterem? Egy-egy alkalommal hatszázat. De a mi koncert jeink nem egyszer „mennek“, hanem legalább kétszer, ha nem négyszer. És milyen koncertek! Határozottan sértve érzi magát — a pécsi zenei élet nevében — és joggal, hogy az a „valaki“ össze merte hasonlítani városunk 20—40 esztendővel ezelőtti hangversenyéletét a maival. És hogy bizonyítson, csak úgy, kapásból sprolja az év tnasodik hónapjának zenei eseményeit; — 14-én —'ha az Idő engedi —- a Leőwey Klára Leánygimnáziumban adnak hangversenyt az iskola (mármint a Zeneművés^^ Szakiskola) növendékei. Bartók műveket ját- ftanak és énekelnek majd fiaid művészeink. Ezt a hangver- fenyt egyébként minden isko- Mba elvihetjük, csak éppen ■Érni kell. — Ennyi az egész? — Az egész? Hiszen februárban már volt hangversenyünk, balettestet is kapott a város.... Mit akarsz még? Hallgasd meg inkább a márciusi programot! — Hallgatom! — Hát akkor ... 12-én operaest lesz. 19-én sanzon-est. 21- én Bach-koncert. 25-én pedig a Budapesti Zeneművészeti Főiskola 11 növendéke szerepel a Bartók-estHnkön. Élég ennyi ? — Nékem igen, gondolom a többi zenekedvelőnek is. Mindenki megtalálhatja a programban, amit szeret... — Pedig még nem végeztünk! Március negyedikén kezdődik a magyar-szovjet barátság hónapja! A megnyitón és közben is jut hely a muzsikának, hogy a várható vendég művészek szerepléséről ne is beszéljünk! Meg vagy már elégedve? — Igen. Bizonyára te is! Száz éttes W záz évvel ezelőtt, 1856-ban _ a Cerék-völgyi árok partján épült Pécsbányatelep első iskolája, amely az akkori követelményeknek általában megfelelt. Annál is inkább, mert abban az időben a 11—12 éves gyerekeket a szülők már nem járatták „tanodába”, otthon is szükség volt rájuk. Kőszegi István az új, kbrsze- rű, pécsbányatelepi iskola helyettes igazgatója képeket, iratokat rak az asztalra, melyek az elmúlt 100 évet tükrözik. Tizennégy évig egyetlen néptanító oktatta a bányászgyerekeket, és 1870-ben is mindösz- sze háromra emelkedett a taIlyen szép, gazdag műsorral kiállni jó érzés lehet... — Nem felel, csak nevet. — Nos? — Hát nem vagyok megelégedett! Nem, nem a műsorral, hanem más egyebekkel. Például: Gyönyörű Mozart koncertet állítottunk össze, be is mutattuk, hiszen Mozart év van. De... De miért csak Pécsett játszhatjuk? Miért?! Ha lenne egy autóbuszunk, elvihetnénk az egész megyébe, a járási székhelyekre, esetleg még a környező megyékbe is, hiszen Pécs nemcsak Baranya zenei központja! — Szóval egy autóbusz kellene?! — És még más is. A győri szimfonikus zenekar egy hónapra 20 000 forint támogatást kap. Mi havi háromezret. Pedig a mi zenekarunk is van olyan jó, vagy olyan lelkes. Csak éppen a támogatás kevesebb. — Dehát 10—15 érvel ezelőtt ... — Igen! Akkor semmi sem volt, se zenekar, se kórus, se támogatás, — bizalmasan közelebb hajol, úgy súgja. — De hova jutnánk, ha nem lennénk elégedetlenek?! Kopog az asztalon: — Fizetek! Szinte természetes, hogy Mozart: Kis éji zenéjének ütemét kopogja. O a* a színműirodalom ha- ladó hagyományait tekintjük át, kiemelkedő hely jut a Figaró házasságának. Beaumarchais két vígjátéka közül ez a jelentékenyebb. Összegyűjtötte a francia vígjáték-hagyomány ötleteit, fordulatait, figuráit Scarrontól kezdve Moliére-en át Voltaire-ig, a commedia deli arte zamatát a szalonok szellemességével finomította, s mindezt egybeolvasztotta nyugtalan, mindent kigúnyoló, kissé szentimentális, de frissen támadó egyéniségében. A francia irodalomtörténet szerint ez a színdarab az igazi őse Scribe-nek, Dumas- nak és Sardounak, azaz annak a világhírű drámaíró iskolának, amely felvonásokban és jelenetekben látta a világot, és amelyet annyit támadtak felületessége miatt, de ez nem akadályozta meg a közönséget abban, hogy színműveiken jól szórakozzék, sem a színházakat, hogy nagy sikereket könyveljenek el mind a nagy színészi alakítások történetében, mind pénztári naplóikban. Három évi huza-vona után engedélyezte a cenzúra a Figaró házassága előadását, ezért a közönség a szó szoros értelmében megrohamozta a mai Odéon ősének kapuit 1784. április 27-én: hárman meg is fulladtak a nagy tolongásban. a ft écsfcuujatdepiiskola / nítók száma. Jóleső érzés hallani, hogy most 25 pedagógus tanítja a pécsbányatelepi általános iskolásokat, és egy osztályba átlagosan 17 gyerek jár. Régebben bizony a kevés tanítóra igen sok gyerek jutott. Volt olyan osztály, amelyik hatvanas létszámmal működött. 1856 óta mintegy 42 ezer gyerek tanult a pécsbányatelepi iskolában. Kőszegi elvtárs már több mint egy éve gyűjti az adatokat, az emlékeket, hogy a száz éves jubileum alkalmából ne csak az iskolai kiállításon, hanem könyvéből is megismerjék az iskola történetét a megye és az ország lakói. A századik évforduló természetesen megmozgat igazgatót, pedagógust, tanítványt egyaránt. A gyerekek tanulmányi versenynyel és sportversenyekkel készülnek az évfordulóra. Feld- wébel Károly, az iskola szobrásszá nőtt növendéke emlékművet készít az iskola udvarra. És erre a nagy ünnepre meghívják a 95 éves Márkics Ferenc bácsit, az iskola legidősebb, ma is élő, Pécsbányatele- pen lakó volt tanulóját. így hozza közel egymáshoz a százesztendős iskola Pécsbányatelep legidősebb és legifjabb nemzedékét. B. M. A pécsi színház tehát hivatása magaslatára emelkedett, amikor vállalkozott e világhírű vígjáték előadására. A rendezés gondos és ötletes, a hosztümök kifogástalanok, ízlésesek, a díszletek pedig olyan szépek, hogy a közönség többször megtapsolta a még üres színpadot. — A tervező felhasználta a darab nyújtotta lehetőséget, és képről-képre fokozta a díszlet gazdagságát, pompáját. A gondos rendezés szinte hagyománya már a pécsi színháznak, de — sajnos — hagyományosnak tűnik fel már az is, hogy a gondosság többször a néző figyelmébe tolakszik: s ez már hiba. Ha egykét percre kizökkenünk Zsuzsi és Almaviva gróf bonyolódó összecsapásából, s kénytelenek vagyunk meglátni a rendező kezét, aztán az ilyenféle egy-két percek ismétlődnek, akkor bizony műélvezetünk csökken. Több ilyen zökkenőre bukkanunk a három felvonás alatt. A színészeket túl sokat mozogtatja a rendező, erősen és szélesen gesztikuláltatja, keresi az erős hatásokat. Még Figaró híres monológját is megszakítja, s majdnem érthetetlenné teszi azzal, hogy a monológ közepén hátra küldi a kertbe leskelődni. Itt a szellemes és nagyhatású pamfletíró Beaumrchais szólal meg, a szövegnek kellene hatnia, a színésznek és a rendezőitek a legszerényebb eszközökkel szabad csak a hatást biztosítania. A színészek közül kimagaslik Békés Rita és Buss Gyula játéka. Békés Ritában a Zsuzsira magyarosított Susanne szerepe (Illyés Gyula fordítói ötlete; szerencsés megoldás ez?) felszabadította a legjobb értelemben vett komédiázó ösztönt. Több jelenetben szerepét mélyen átélve, szinte önfeledten játszott, játszott, nem törődve azzal, hogy bájos legyen, hogy tessék a közönségnek, s éppen ezért lett bájos, zúgott fel a taps nyílt színen is. Szerencsés gondolat volt Büss Gyulát kiemelni hősszerelmes szerepköréből, amelyben már modorossá kezdett válni, s a felültetett gróf komikus szerepét bízni rá. A nftveg eU vasása közben ugyan léhábbnak, kissé ostobábbnak és önzőbbnek, ellenszenvesebbnek képzeli az ember Almavivát, de annyi árnyalásra, amennyit Buss Gyula megenged magának, a színésznek is joga van. A léhaságot néha könnyedség, a kalandvágyó önzést majdnem igazi szerelem helyettesíti, a cselvetéseket nem ostobasága, hanem nemtörődöm nagyvonalúsága miatt nem veszi észre, de ezt az embert mélyen átéli, finom, mértéktartó eszközökkel játssza meg. Ez az Almaviva is elhihető, művészi alakítás. Tándor Lajos Figaró nehéz, néha ellentmondásos figuráját nem ábrázolta meggyőzően. Több sikerült színészi alakítását láttuk tavaly is, idén is, de ez a szerep nem neki való. Hanggal sem bírta, egyéniségétől is távol áll a könnyed, cselt cselre halmozó, végül maga is kelepcébe eső, szemtelen, az urakat fricskázó Figaró, aki ben a commedia deli’ arte minden lében kanál inasa egye sül a párizsi felvilágosodott szalonok szellemes társalgójával. Tándor Figarójában ezek a vonások vagy elhalványodtak, vagy elő sem bukkantak. Fodor Teréz grófnéja illúziót keltő, bár kevésbé passzívnak képzeltem ezt az alakot, és hiányzott belőle a „harmincéves asszony” raffinériája. A mellékszereplők közül kiemelkedett Gumik Ilona Chérubin- ja, Szabó Margit Fanchette-ja és Szabó Samu Bartoloja. A többiek — még a máskor művészi Náday Pál is — legtöbbször túl vaskosan játszottak. Talán ebből következett, hogy az előadás üteme néha meglas- súdott, a friss pergés, a tűzi- játékszerűen pattogó ötletek gyakran elvesztek. Gyakran, de általában nem. A mondvacsinált tekintélyeket leleplező, a nagyképűségre fintort vágó, az emberi jogokért lelkesedő francia szellem kapott otthont színházunkban. A közönség élvezte színészeink igyekezetét, és hálából — jól mulatott. FABIAN ISTVÁN AUol ax i&ton titkait Kohár Ilory asszisztens a foszfor izotópot a manipulációs fülkében hígítja. A fülke megvéd a rádióaktív szennyeződéstől ]Vf a még így mondjuk: ::; sok víz lefolyik Tíz esztendő múlva talán már így módosul ez a szólásmondás: ... sok elektron átrepül addig a Geiger—Müller-féle cső elektromos terében.; i Hogy mi az a Geiger—Müller-féle cső? Most,, hogy Tigyi József, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Biofizikai Intézetének adjunktusa elmondotta,* én is tudom. Ez a rádiócsőhöz hasonló vvalami a fizika egyik legérzékenyebb mérőműszere. A parányi atom elképzelhetetlenül parányi részét, az elektront — akár egyetlen egy elektront is — kimutatja, sőt, egy kilométermérőhöz hasonló szerkezet segítségével ezeket az elektronokat pontosan, darabról-darabra meg is számlálja. De nem vágok a dolgok elébe. Kezdem ott, hogy a biofizikai intézet alagsori helyiségeiben, az izotop-laboratóriumban járok. Tigyi József adjunktus kalauzol és türelmesen, aprólékosan elmagyaráz mindent, attól kezdve, hogy mi Is az a rádióaktív izotóp, egészen addig, hogy hogyan használják fel ezt a félel- . metesen sugárzó anyagot a tudományos kutatásban. Először is egy kisebb bőrönd nagyságú faládikát emel fel és elővesz belőle egy literes tejeskannához hasonló edényt. — Emeld csak meg! — biztat; Engedelmeskedem, de majd kiejteni a kéjemből a „tejeskannát”.;: Nehéz. — 15 kiló! — nevet kalauzom. — Három és fél centiméter vastag ólomfala van, ebben kapjuk a Szovjetunióból a rádióaktíwá tett káliumot, nátriumot és foszfort. Másfél milliószorta nehezebb a tartály, mint a tartalma, ugyanis a rádióaktív só mindössze néhány centigramm súlyú. De így kell szállítani, különben kárt tenne az emberekben. Ezzel már vezet is tovább. Egy üvegszekrény előtt állunk, amelybe két gumikesztyű nyúlik. — Ez a manipulációs fülke — magyarázza. — Ebben oldjuk a rádióaktív sókat, ebben adagoljuk szét az izotópokat. A beépített gumikesztyű és a szellőztetőberendezés azért kell, nehogy belélegezzük vagy hozzánk tapadjon a sugárzó anyag. Ezzel felhasználja az alkalmat, hogy megmutassa a biztonsági, sugárvédő berendezéseket. Legérdekesebb a sugárzásmérő (ebben is egy mindentudó Geiger—Müller-féle cső bújik meg). Megnézem a „trezort“, a 12 centiméter vastag te lú ólomkamrát, — ebben tartják az erősen sugárzó izotópokat. Azután a szellőzőberendezéssel büszkélkedik, amely egy óra alatt hétszer cseréli ki a helyiség levegőjét, megtisztítva azt az esetleges rádióaktív portól. Azután megnézem a kísérleti állatok különlegesen szigetelt, föld alá süllyesztett temetőjét, végül a fürdő-tussolókamrát, ahol a tudományos munkatársak megmosakodnak, mielőtt elhagyják a laboratóriumot. De mi *s az a különleges, értékes és veszélyes anyag, amit a Szovjetuniótól kap a pécsi egyetem, és amivel itt éjt nappallá téve dolgozik Ernst Jenő elvtárs, Kossuth-díjas akadémikus vezetésével Tigyi József és két munkatársa: Kohár Ilona és Papp Mária? Röviden: a Szovjetunió atommáglyáiban a neutronsugárzás rádióaktíwá, szintén sugárzóvá tesz egyes anyagokat, például a háztartásban olyan ártatlan konyhasót is. A konyhasó nátriumának atomja megváltozik, ez a változás abban nyilvánul, hogy befogad egy apró, az atomnál sokszorta kisebb neutront, ami az egész atommagot sugárzóvá teszi. Ha a sugárzó, rádióaktív só belekerül a kísérleti állat szervezetébe, akkor pontosan követni lehet az útját. A rádióaktív izotópoknak ezt a tulajdonságát használja fel a tudomány, hogy újabb ismeretlen területeket tárjon fel. Miután Tigyi József mindezeket elmondotta, be is mutatja a hallottakat. A feloldott rádióaktív sót vérpótló oldattal hígítja és befecskendezi az oldatot jól megtermett kecskebékák bőre alá. — A bőr alól a vérbe, a vérből pedig az izmokba kerül az oldat — magyarázza. — Most éppen azt kutatjuk nogy az izomműködés alkalmával fizikai vagy kémiai folyamai zajlik-e le a békaizombn. Tehát: a nátrium, kálium és a foszfor milyen mértékben szűrődik át a környező testnedvekből az izomba és milyen mértékben vesz részt az izomműködéssel járó vegyi folyamatokban. Rendkívül egyszerű és rendkívül szellemes módszerrel folyik ez a vizsgálat. Azt tudjuk, hogy a kémiai folyamatok melegben két-há- romszorta olyan gyorsan folynak le, mint hidegben. A fizikai folyamatoknál azonban a meleg csupán néhány százalékkal növeli a folyamat sebességét. Ezek után érthető, hogy miért tartják a négy — fa-laphoz rögzített békát szobahőmérsékleten, ugyanakkor négy másik békát a nullfokra hűtött jégszekrényben. Ha a hidegben tartott békáknál háromszorta lassúbb lesz a só átvándorlásra a környező nedvekbő’ az izomba, mint a szobahőmérsékleten tartott állatoknál, akkor kémiai folyamat történik, ha csak néhány százalékkal több vándorol át ugyanazon idő alatt melegben, mint hidegben, akkor pedig fizikai folyamat történik a szervezet műhelyében. Igen ám, de hogyan állapítják meg, hogy mennyi só vándorolt át, cserélt helyet? Olyan kicsiny mennyiségekről van itt szó, amit mérni sem lehet. Hát erre való a sugárzó anyag, a rádióaktív izotóp és a Geiger—Müller-féle csővel kombinált számlálókészülék. Először az izom egy parányi részecskéjét helyezik a cső alá, azután a környező folyadék kicsinyke részét. A Geiger—Müller cső méri: hány elektron távozik egyikből, hány másikból. Hány az ingerelt izomból és folyadékából, hány a nyugvó izomból és az azt környező nedvekből, hány a hidegen tartott és hány a melegen rögzített állat sejtjeiből. Kerek fémdobozkákat raknak sorban egymás után a cső alá. Ketyeg a stopperóra, szalad a mutatója, — négy percig mérik a sugárzást — és közben kattogva szalad a kilométeróraszerű műszer (számlálómű) kereke. Minél közelebb teszik a preparátumot a csőhöz, annál gyorsabban. Az első fázisban egy szám — egy elektront jelent, a negyedik helyzetben (legmesszebb, mintegy 10 centiméterre a Geiger—Müller csőtől) egy szám ugrása «0 elektronnal egyenlő. Az egyik preparátum vizsgálatakor szinte láthatatlanná válik a számlálókerék, olyan sebesen forog még a negyedik helyzetben is. Tigyi József ólomlemezt helyez a cső és a kerek dobozka közé, a forgás lassul, minden két- három másodparcben ugrik egyet-egyet a számlálókerék. — Kevés a gamma-sugárzás — mondja és már magyarázza: — Ezt a preparátumot ugyanis foszfor és nátrium Izotóppal kezeltük. A foszfor béta, a nátrium béta és gamma sugarakat bocsát ki. Az ólom viszont elnyeli a béta-sugarakat, így csak a gamma-sugárzás jut át a Geiger—Müller csőbe. A rádióaktív izotópok segítségével azt is megállapíthatjuk, tehát, hogy az egyes sófajták kicserélődése milyen gyorsan megy végbe. Ebben a preparátumban például alig van nátriumsó, hiszen a gamma-sugárzás igen gyenge. így kísértem végig a fizikai intézetben a rádióaktív izotópok útját az ólom „tejeskannától“ egészen a Geiger—Müller csőig. Visz- szavan azonban még egy fontos kérdés:‘mi a kísérletek célja? — Az izomműködés és a sók kapcsolatának a tisztázása. Ezzel egy régóta folyó tudományos vita zárul majd le. _ És ezt hogyan hasznosítják majd a gyógyászatban? Tigyi J ózsef gondolkozik, majd mosolyogva válaszol: — Erre még korai lenne válaszolni! — De legalább egy mondatban! — erősködöm. Rázza a fejét — Az majd a további kísérletek során derül ki. Lehet, hogy ezt a „következő mondatot” csak öt-tíz év múlva tudjuk kimondani.
