Dunántúli Napló, 1956. febuár (13. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-26 / 49. szám
6 NAPLÓ 1956 FEBRUAR M nyomáSan: C&ányo&ziéi cnközött Hálom sióit „Csányoszrón ezekben a napokban (elelevenednek emlékünkben a régi elfelejtett ormánysági nóták, és népdalok“ ... (Sólyom József leveléből.) A vastag hótakarón lóvon- tatású szánkók siklanak. Megállunk egy pillanatra, hogy szemmel kísérjük a kipirult arcü, viháncoló gyereksereget. Nem, nem a nagy szánon ülnek, hanem utána kötötték a magukét ... Ez tárul a szemünk elé, amikor Sólyom József levelezőnkkel kilépünk az Uj Március termelőszövetkezet irodájából. Tél van, havas tél, falun a szánkózás és a művelődés ideje. Az építési brigádvezetőnek is most van rá lehetősége, hogy munkaközben megismertessen mindazokkal, akikről levelében írt: a kultúra csányoszrói barátaival. Elsőnek Berta Ilon- káékhoz megyünk és mintha a szerencse is hozzánk szegődött volna, egyszerre négy kul- túrmunkással találkozunk nála. Disznóvágás van éppen és ebben segédkezik Kulcsár Jenőné kultúrotthonigazgató, Nagy József DLSZ-titkár és Tóth Jenő. Ilonka most jött haza ebédelni.- % i — Na Ilonka — kötődik vele Kulcsárné — a „Söllei leány- vásár‘’-ban tizenkilencszer ját- szottad el a menyasszony szerepét. Most húszadszorra valóiéban igazi asszony leszel. Derülünk .; -. Kulcsárné elsiet és borosűveggel tér visz- sza. Kóstoltatja a lakodalmas bort. Ö nem iszik, csak beszél. A kultúrcsoporton kezdi, hogy nem kevesebb, mint 56 tagia van, hogy a színjátszók tavaly a „Söllei leány vásár“-ral a fővárosban szerepeltek. Azóta megtanulták a „Cigány“-t és már háromszor játszották Csányoszrón, de az érdeklődésre való tekintettel még egyszer megismétlik. A jó hír bizony szárnyakra kel és a bogád- mindszenti tanácstitkár személyesen kérte meg őket, hogy náluk is szerepeljenek. Meghívást kaptak még Drávátokról, Kémesről és Királyegyházáról is. Ezután a fiatalokat dicséri: — Az Ilonka olyan táncos, hogy párját kell keresni. Vőlegénye, Tóth Jenő, a „Cigány"- ban úgy játszotta a főszerepet, mintha legalább is színész lenne. Lakodalom előtt sok a dolog, nem tartóztathatjuk tovább a háziakat. — Menjünk el Rebeka nénihez — indítványozza Sólyom elvtárs. Rebeka néninél Is látogató van: özv. Bene Lajosné. Mindkettőjükön fehér kötény, az asztalon két torta, erre keni rá a háziasszony a rózsaszín mázat. A vendégek nem zavarják. Keze munka közben olyan gyorsan jár, mintha nem is 70 esztendős, hanem még fiatal- asszony lenne. Nem is csodálkozom, hogy az ifjúságot hozza szóba. — Megszóltak már engem, hogy vén fejjel a fiatalok közé járok. De én megfeleltem nekik: való vagy nem való, de kitől tanulják meg a régi szokásokat, énekeket, ha nem az öregektől?! Hát én mindig eljárok közéjük és énekelek nekik. Ebből tanulnak. — Eeliegyzi-e a nótákat? — érdeklődünk. Az öregasszony nemet int. Miért is jegyezget- né, amikor kívülről tudja valamennyit. És ennek nemcsak a faluban terjedt el a híre, hanem eljutott még a fővárosba is. — Jártak itt a Népművészeti Intézettől — meséli, — Olyan gépre vették fel a nótáimat, ami később visszamondta. De egy nótát mégsem énekeltem el nekik, hiába is kértek. Gyertyaszentelő napján volt házasságunk negyvenhatodik évfordulója. Ez a nóta erre a napra illett. Biztatjuk, hogy legalább nekünk énekelje el. Hajlik a szóra, ha nehezen is. Eldalolja: „Nem fáj az én szivem többé, mikor mással látlak, Pedig érzem, hogy feledni sohasem bírnálak" Amikor befejezi, belekezd egy még régebbi, lánykori dalába: „Én az utcán a csányoszrói utcán végigmenni nem merők, Mert azt mondják, mert azt mondják, hogy szeretőt keresők. Nem köll néköm, van már né- fcörn kökényszemű kis barna, Kinek fehér homlokára göndörödik a haja Eddig csak a termelőszövetkezeti kultúrmunkásokkal beszélgetünk. Ellátogatunk hát az egyéni gazda Iharosiékhoz. Egyedül találjuk otthon a lányt, Annát. Érdeklődünk a kultúrmunkáról, — Tavaly én is szerepeltem Budapesten, de most nem járok el a kultúrházba ... Fárasztó nekem a sok utazgatás ... Ezzel kezdi, de tíz perc múlva már mást mond, az igazi hibát: — Itthagyom a munkát, hogy hat órára odaérjek a próbára, de mire a többiek összejönnek, hét meg nyolc óra is lesz. Kár- bavész az idő és a szüleim 6e jószemmel nézik, ha késő estig elmaradozok... — Fegyelmezetlenek a fiatalok — mondja Hasitané, a kul- túrfelelős is, s hozzáteszi, hogy néki is sokszor kedvét szegte már az ilyen huza-vona. Legutóbb három házaspár lépett be a kultúresoportba. Bizonyára ők is azon lesznek, hogy rend legyen és komolyabban viselkedjenek a fiatalok, akik így még jobb színjátszók, táncosok lesznek és a hagyományokat is eredményesebben ápolhatják. Mert tervek, szép tervek vannak bőven. — Megalakítjuk a 25 tagú énekkart — tervezi Hasitzné. A Népművészebi Intézet március elsejére ígérte, hogy szakembereket küld, akik segédkeznek az átdolgozott három- felvonásos ormánysági színdarab, a lakodalmas betanításában. Másoktól tudtam meg, amiről a kultúrfelelős nem beszélt, hogy az összegyűjtött népdalokat Hasitzné kottázza és így tanulja a muzsikát a zenekar. Kell-e ennél többet mondani, hogy bemutassuk Csány- oszró kultúrmunkásainak akaratát, lelkesedését?! Farkas Elemér. TJárom sporttörténetet pró- bál a jószándékú lengyel film valamiképpen keretbefoglalni. S a mondanivaló, a leszűrhető tanulság valóban olyan, hogy érdemes volt a legszélesebb rétegekig is eljutó sport-nyelven kifejezni. — Az első két történet ugyan még csak fegyelmezettségre, önuralomra, céltudatos életre tanít, — de előkészíti a talajt a harmadikra, melynek tanulsága már messze túlmutat a sportélet keretein. Itt már arról van szó, hogy összefogás és egymás segítése nélkül nem jut az ember messzire, bármekkora előnyöket szerez is „menet közben“, — jeleneseiben egy országúti kerékpár- versenyen. Az eddig állandóan utolsó helyen végző esélytelen versenyző az élre tör, mert az volna a szerepük, hogy a három történetet összekössék, az előzményeket elmondják, s a tanulságot leszűrjék. Csakhogy ez így, szinte konferáló módon, nagyon elcsépelt, unalmas, s a keretet csupán ürügynek érezzük ahhoz, hogy a három külön történetből össze« függő film kerekedjék. A film hőseinek életéről, emberi tulajdonságairól, ér» zelemvilágából alig tudunk meg valamit, nem sokkal többet, mint általában a napi sporttudósításokból. Nem emberek, — „csak“ sportolók, e kitétel rossz értelmezésében, így a legfőbb hiba, hogy a leszűrhető tanulságok nem válnak általános emberi érvé- nyűekké. A néző valahogy így reagál: — igen, egy üsző-versenyző nem hagyhatja el így magát, — vagy: — egy ökölvívó a döntő előtt nem viselkedhet ilyen sportszerűtlenül; Pedig, amint bevezetőül emlíSzÍhUÓzí fagyáéi A színházi előadások bírá- lata legnagyobbrészt csak a mű elemzésével foglalkozik, megemlíti a rendezést, s ha marad hely, címszavakban megelégszik a sikerültebb színészi alakításokkal. Ez a szűkszavúság a legtöbb esetben méltatlan a színészi teljesítményhez, fejlődésében pedig nem segíti a művészt. Az is igaz, hogy a színi bírálatnak részint nem feladata a színészi munka egészen részletes elemzése, másrészt ez hely hiányában legtöbbször lehetetlen is lenne. Ezért — élve a lehetőséggel — Buss Gyula két kiemelkedő alakításával foglalkozom részletesebben. Buss Gyula mindazzal a külső és belső adottsággal rendelkezik, amely a színpadon nélkülözhetetlen. Ezeket a jó adottságokat azonban sokan Buss Gyula tehetségének hát- térbeszorításával szeretik hangsúlyozni. Az igaz, hogy a színpadon való megjelenés már maga is roppant hatásos lehet.de Némaságában kitűnően tudta érzékeltetni azt a kettősséget, amit vállalt: adott szavához való törhetetlen ragaszkodást, és ami ennek következménye volt: a kavargó, néha csaknem zokogásban kitömi készülő, elfojtott szerelmi érzést. Mindezt igen egyszerű eszközökkel érte el, hol egy konok fejrázással, egy-egy sóhajjal, az arcjáték sokféle árnyalásával. És ezek nem egyszerű technikai megoldások, hanem a legegyszerűbb eszközök művészi alkalmazásai, úgy, hogy ez Bussnál nem vált sem feleslegessé, sem unalmassá, de hűséges tükrözése volt annak a nagy lelki megrázkódtatásnak, melyet az iró- alkotta hősben a színpadi hős átélt. S milyen bensőséges, emberi érzést szólaltatott meg Setét Lajos álarcában! Itt is előnyére vált természetesen hangjának zengőssége, de mennyire ki tudta színezni ezt az adottságot az átélés művészi fokozásával, lehulló, felemelkedő lejtésével, hangulati árnyalásaival, s ami a legmegkapóbb volt: ebből a hangból az együttérző emberi szfv melegsége áradt. Másik jelentős alakítása Alkoncentrálást, és az Ilyen típusú szerepeknél van a legtöbb „kiesés“ is. A gróf ura é3 parancsolja mindeneknek, de szoknya-kalandjai miatt egy kicsit tartania is kell az alattvalóitól. Persze, ezt így köny- nyű megállapítani, de sokkal nehezebb színpadon alakítani. A kitörni készülő zsarnoki parancsot a legjobbkor vígja el egy jól megfontolt kézlegyintés, vagy a mondat közepén a tétova ajakrándulással jelzi, hogy ő is függ azoktól, akikről azt hiszi, hogy csak tőle függnek. Ez a/ állandó, szinte katonás készenlét, ami a beavatkozásnál és az óvatos visszavonulásnál sokszor ösz- szegabalyodik, mesierien hiteles Buss játékában. Az ostobán féltékenykedő és minden asszonyt joggal idegesítő, állandóan gavallért szimatoló hangot is jól megüti. Grófi eleganciájára rettenetesen kényes, és bár belülről szüköl, akár a kutya, a nagyúri etikett mégsem s-envedbe: csorbát. Feldúlt lelkiállapotában Handel: SáénsóH-a a JÜ&zt-UÓlus fnáeciusi Uanguebsenyén TV/f ég sokan emlékeznek a II. Pécsi Zenei Hét forró sikerére, Händel Sámson c. oratóriumának előadására. 1936 óta ez volt az első, teljes estet betöltő oratórium hangverseny Pécsett. Az eltelt pár hónap alatt az óratórium-zene másik nagyszerű alkotásának a Mozart Requiemnek többszöri előadásával mintegy 2000 zenehallgatónak szerzett élményt a Liszt Ferenc Kórus. A decemberi Requiem és a januárban Kaposvárott előadott Psalmus Hungaricus után a hagyományalapító tervnek megfelelően, most Händel születési évfordulóján újra műsorra tűzték a Sámsont. A Liszt Kórus az elkövetkező négy hónap alatt két hatalmas oratórium tanulását és bemutatását vállalja: májusban Sugár Hősi énekét, júniusban Beethoven: IX. szimfóniáját hallhatják a pécsiek. A nagy munka előtti Sámson-felúiítás tehát visszapillantás és erőgyűjtés is egyszerre. Az oratórium-hangversenyt március 5- én tartják a Nemzeti Színházban. egy régi, tapasztalt versenyzővel kötött szövetséget. Az úton egymást segítik, sőt, amikor gépe kereke eltörik: az idősebb saját előnyét feláldozva, bevárja a javítást, mert tudja, kettesben behozzák majd a hátrányt. Be is hozzák, — de amikor ugyanez a baleset fordítva történik: a fiatal versenyző, megszédülve a pillanatnyi előnytől, magára hagyja előbbi segítőjét, és egyedül halad az élen. Dehát egyedül nem sokra viszi, a többiek lehagyják. Az értékes mondanivaló ellenére sem erőteljes alkotás a film, mert nem él eléggé saját művészete eszközeivel, s így — bár a szokásos másfélóra kétharmadában úszó, ökölvívó és kerékpáros versenyek egész sorát láthatjuk, mégsem izgalmas a három történet közül egyik sem. Az alkotók a filmszerűség olyan alapvető lehetőségeit sem használják ki, hogv például zenei aláfestéssel készítsenek elő egy-egy akciót, más jelenetek indokolatlanul hosszú párbeszédeik miatt laposodnak el. Például az edzők beszélgetése a hálókocsiban. Általában ezeknek a hálókocsibeli beszélgetéseknek tettük, a film célja éppen az volt, hogy a sport népszerű nyelvén mindnyájunkat önfegyelemre, egymás megsegítésére, megbecsülésére oktasson; Néhány eszmei tévedés is csökkenti a mondanivaló hitelét. Csak a legkirívóbbat: Az egyik történet hősét táncközben megszégyeníti egy szerelmi-kalóz jampec. A verekedésben alulmarad, a véraláfutá- sokat még a fekete szemüvege sem takarja el egészen. Bosz- szút esküszik: bokszolni tanul; Ezért sportol hát: a bosszúért. Ez már magábanvéve is alacsonyrendű cél. Az utolsó mérkőzés előtt újból találkozik régi ellenfelével, s most már bokszoló lévén, visszafizet neki. Utána eltűnik a városból, nem is versenyez többé. Tehát csak azért tanult meg bokszolni, hogy bosszút állhasson, s utána már nem fontos a sport. Ismételjük: a film nem erre akar oktatni, de hiba az, hogy néha éppen ilyen negatív — a helyes célkitűzéssel ellenkező — gondolatokat vált ki. Kende Sándor Jlátnai-Utei UuicdásaUtaU eAcdmút^eíhfát veszélyes is, főleg, ha ezt a művész érezteti. Egyáltalán nem célom most ennek a firtatása, de megemlítem, hogy Buss csak veramondás közben pózol olykor-olykor. Azt hiszem, nem lesz olyan nehéz Bussnak, hogy versmondásából teljesen elhagyja a felesleges, túlzottan dekoratív motívumokat. Agárdi Péterében a szenvedélyesen szerető, nagy áldozatot vállalni tudó hőst úgy alakította, hogy belső tartalomban és külső megformált- ságban egyként hitelessé tette az eszményi lovagot. Igen jól el tudta kerülni az olcsó hatáskeresést és éppen a nagyszerű átélés tette olyan vonzóvá Agárdi személyiségének külső, dekoratív hatását is. A szerelmi vallomás, ami élet réti alálra elkötelezi a leventét, Buss felfogásában messze elkerüli a konvencionális fecsegést. hitelessé teszi a komoly férfi komoly szerelmét; és szavalnak szép csengése is kevés lenne ehhez, ha nem Mtenéaz Igaz, őszinte érzés» maviva gróf jól megkomponált figurája. Igaza van Fábián Istvánnak, aki megjegyzi, hogy szerencsés ötlet volt a rendezőtől, amikor nem predesztinálta Busst a hősszerelmes szerepkörbe. Azt hiszem, nem mondok újat, amikor megállapítom, a színészi fejlődés egyik alapvetően fontos követelménye a többarcúság lehetővé tétele, amit Békés Rita és Bá- zsa Éva különböző és nagyen jó típusalakítása is bizonyít. Buss Gyula nagyszerűen oldotta meg új feladatát, rémiekül ötvözte a gróf talán nagyvonalúnak tűnő, de alapjában nagyon is ostoba szélhámosságát és kisszerű, félszeg zsarnokságát. Nem véletlen, hogy Buss alakításában itt *8 a kettősség állandó hullámzását emelem ki, mert az ilyen szerepek igénylik a legtöbb elmélyülést, a legapróbb részletek kidolgozását, az erőteljesebb még véletlenül sem ülne le előbb, mint a grófnő, vagy említhetem türelmetlen várakozásában nagyon jói időzítert kézmozdulatát, hiszen a nemesség kötelez, nem vághat a felesége szavába. A fürdőszobában nem azt találja, akit gondol, s a kudarcnak, szinte már a megsemmisülésnek ez a sza- vaknélküli pompás, hiteles megmutatása talán a legsikerültebb Buss Almavivájában. Következetes átgondoltsággal alakít ebben a nagy jelenetben is, ha a helyzet-komikum adta lehetőségeket talán egy árnyalattal jobban is kiaknázza a kelleténél. A két nagyszerű színészi alakítás megérdemelt sikert biztosított Buss Gyulának. Ez a siker kell, hogy a jövőben még több kedvet adjon, nagyobb lendületet, a jellemek megformálásában még fokozottabb elmélyülést, a művészien egyszerű kifejező eszközök további jó alkalmazását, hogy művészete a színházlátogatók örömére egyre magasabb fokot érjen el tehetsége kibontakozásában. Pákolitz István számolt be Dombay János múzeumigazgató a Magyar Történelmi Társulat Dél-Dunántúli Csoportja által 24-én rendezett előadó esten. Római-kori történetünk néhány problémája Baranya megyei régészeti emlékek alapján címmel tartott előadásában arra a kérdésre adott választ, hogy a Pécs- környéki régészeti kutatások hogyan tudnak hozzájárulni Pannónia római-kori történetének megrajzolásához. Előadásának bevezető részében Dombay János elmondta, hogy Pannónia IV. századi helyzetéről eddig szerzett ismereteink szerint voltak ezen a területen városok, táborok, színházak, stb., annál kevesebbet tudunk azonban ennek a földnek a népéről, hogy kik lakták ezt a területet és hogyan éltek. Országos viszonylatban is most bontakoztak ki ennek a kornak a problémái a Sztálinváros helyén állt Inter- cisa római erődítmény feltárási munkálataival és az előkerült leletapyag földolgozásával. Ehhez a megkezdett földolgozó munkához járul hozzá Dombay János jelenlegi földolgozó munkája, mellyel a Janus Pannonius Múzeum általa föltárt római-kori régészeti emlékeit veszi vizsgálat alá. A régészeti emlékek tanúsága alapján az a kép bontakozik ki, hogy a római birodalomnak ezen a részén is többféle népelemmel találkozunk, az erre a területre betelepített lakossággal. A telepítésekre szükség volt a «özei húzódó határ védelme és a nagykiterjedésű birtokok megművelése végett. A Baranyában föltárt tárgyi emlékanyag arról tesz bizonyságot, hogy már a TV. században számolni kell ;dekerült hún- germán elemekkel, valamint idetelepült dák elemekkel. A sírokban talált tárgyak Összehasonlító vizsgálata elvezet bennünket a Szovjetunióban föltárt hűn emlékekig. A sírokban talált pénzek pontosan meghatározzák azt az időszakot, melyben az idekerült lakosság itt élt. Ezek >s azt bizonyítják, hogy olyan népelemek emlékeit sikerült föltárni. amelyek a római-kor századaiban kerültek erre > területre, Elmondotta Dombay Tánc s. hogy a föltárt emlékeken kívül nagykiterjedésű rómaikori romterületet sikerült Pécs környékén találni, Kővágó- szöllős. Cserkút, Pellírd. stb. határában számos római villa nyomára bukkantak. Fz a nagyszámú építészeti emlék tanúsítja, hogy Pécs-Sopianae vidékén élénk gazdasági élet volt a római korban, nagy mezőgazdasági birtokok lehettek, a villák voltak egy-egy nagybirtok központjában, miként a későbbi korok nagybirtokain a kastélyok. Kedvezett a mezőgazdaság számára az előnyös éghajlat és a föld minősése. összegezésül megállapította Dombay János, hogy az eddig föltárt kevés régészeti anyag is nagy segítség a IV. század történetének megrajzolásában, a még föltárásra váró területek pedig egészen biztosan még több olyan adatot fosnak nyújtani, melyek segítségével °ács környéke döntő módon hozzájárulhat Pannónia népeinek megismeréséhez. Dr, Kodolányi János
