Dunántúli Napló, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-12 / 10. szám

195« JANUÄR 12 NAPLÓ 3 PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS Segítsenek pártszervezeteink a DISZ-tagkönyvcsere előkészítésében ! A tagkönyvcsere és a tag­összeírás igen nagy munkát ro valamennyi DlSZ-szervezet- re. A tagkönyvcsere előtt min­den diszistával és szervezeten kívüli fiatallal el kell beszél­getni a DISZ feladatairól, újabb fiatalok ezreit kell meg­nyerni az ifjúsági szövetség­nek, fel kell lendíteni a DISZ- szervezetek életét a termelési tennivalóktól kezdve egészen a kultúrmunkáig, A tagkönyvcsere kezdeti eredményei biztatóak. Megyénkben a DISZ-tagok száma az utóbbi hetekben többszázzal emelkedett, meg­nőtt a DISZ tekintélye és von­zóereje a szervezeten kívüli fiatalok előtt. Jól mutatja ezt a pogányi példa is, ahol a DISZ-szervezetnek a tagkönyv csere előtt mindössze öt tag­ja volt, most pedig 47 van, a felsőszentmártoni, ahol 106 helyett 140-re emelkedett a DISZ-tagok száma, vagy a lánycsóki, ahol a 37 tagból 60 lett az összeírás után. Azokon a helyeken pedig, ahol az ösz- szeírás még nem történt meg, vagy a tagkönyvet nem osz­tották ki, a fiatalok nem egy esetben szinte követelik, hogy siessen a vezetőség, mert új tagkönyvet szeretnének már kapni, mint például az 508-as ipari tanulóintézetben, Pécs- bányatelepen. Általában el­mondható, hogy a DlSZ-szer- vezetek élete szinte minden­hol elevenebb és pezsgőbb, mint a tagkönyvcserével kap­csolatos munkák megkezdése előtt. Ezek az eredmények azon­ban bármennyire is szépek, mégis csak kezdetiek, és sem­mi okot sem adnak a meg­nyugvásra. A DlSZ-szerveze- tek a megye fiataljainak eddig mintegy 55 százalékát írták csak össze. Az eddigi tapasztalatok sze­rint a leggyakoribb hiba a tar- és bürokratikus- I munka. A legtöbb helyen hiányzanak az elbeszélgető bizottságok. Beremenden és Ipacsfán dol­goznak ugyan, méghozzá szép eredményekkel, követőjük azonban kevés. A legtöbb DISZ-szervezetben a titkár egyedül Írja össze a tagokat, méghozzá elég kapkodó mód­szerrel. Ha a diszista azt mondja a titkárnak, hogy „ír­jál fel, mondom az adatokat“ — akkor a titkár felírja, anél­kül, hogy elbeszélgetett volna vele. Ha pedig a fiatal azt mondja, hogy „ne írjál fel, mert megházasodtam“, vagy ehhez hasonlót, akkor a DISZ- titkárok egy része nem írja őket fel és nem is vesztegeti rá a szót. A DISZ-szervezetek több­sége eleve lemond a fiatal házasokról és a lőszereit katonákról, akik pedig nagyon sokat tud­nának segíteni a tagkönyv­csere munkáiban. A villányi járásban például az eddigiek­nél is jobban menne a munka, ha a 25—30 leszerelt katona helyett mindegyiket bevonnák, Magyarbólyban sem 66 lett volna a 87 DISZ-tagból, ha a fiatal házasokkal elbeszélget­tek volna. Igaz, ez több fárad­sággal jár, de megéri, mert akkor a DISZ-szervezetekben nem a tizennégy-tizennyolc év közötti fiatalok lesznek túl­nyomó többségben, hanem ott lesznek a húsz éven felüli ta­pasztaltabb és „komolyabb“ emberek is. A DISZ taglét­száma is csak akkor emelked­het nagyobb méretekben, ha a 20 éven felüli, „idősebb“ kor­Két dolog kellett ahhoz, hogy Bartus Géza elvtárs, Bé­ke-aknai vájár Fekedre kerül­jön, az ottani termelőszövetke­zetbe. Az első dolog: a párt felhívása, a második: a gyere­kei szava. — Nem ez az első eset, hogy falura kerülök — mondja csen­desen. — Voltam én már Nyír- adonyban, a gépállomáson igazgató ... Csak... haza kér­tem magam és újból bányász lettem. Nem titkolja azt sem, mi volt ennek az oka. Három fel­nőtt gyereke van, egy leány és két fiú. Piroska leánya éppen akkortájt örvendeztette meg őket egy kis unokával, csak­hogy nagyon-nagyon messze voltak egymástól. Piroska, a kisfiúval és mérnök férjével egyik pécskörnyéki bányában, ők meg Nyíradonyban a fele­ségével. A két fiú pedig a honvédségnél, öt kötötte a munka, de az asszony, ha te­osztályokat megtartják ma­guknak, mert az új belépők akkor nem a kilépőket fogják pótolni, mint ma a DlSZ-szer- vezetek többségénél. Nem elég tehát új belépőket felvenni, a tagkönyvcsere és az összeírás alkalmával a régebbieket is meg kell tartani, mindenkit, akit a DISZ szervezeti sza­bályzata szerint csak lehetsé­ges. Jobban menne a tagkönyv­csere mindenhol, ha a DISZ- szervezetek a pártszervezetek segítségét és támogatását kér­nék. Ezt azonban elég kevés helyen lehet tapasztalni. A sellyei járási DISZ-bizottságon például még nem gondoltak arra, hogy a párt vezetőség-választ ist és a tagkönyvcscrét össze le­hetne kapcsolni. A pártvezetőségek ugyanis pártmunkával bízták meg a falusi DISZ-aktívák többségét, de nem kaptak olyan megbíza­tást, hogy egyidejűleg a tag- könyvcseréről is beszélgesse­nek el. A pártszervezetek többsége sem adja meg azonban azt a segítséget, ami a párt ifjúsági szövetségének megjár. Nem küldenek pártvezetőségi tago­lé’foŰ' hette, haza-hazaruccant a gye­rekekhez. ö mehetett, amikor akart, s ilyenkor Bartus Géza egyedül maradt. Egyszer csak gondolt egyet és megírta a le­mondást, visszajött Béke-ak­nára. A bányásztársak, Ben- czegh István, Dvorzsák Ferenc és a többiek csodálkoztak raj­kat az elbeszélgető bizottsá­gokba, nem segítik ifjú kom­munistákkal úgy a DlSZ-szer- vezeteket, mint ahogy kellene. Egyedül a villányi járásban értek el szép eredményt ezen a téren, ahol a pártszerveze­tek DISZ-munkával bízták meg a fiatal párttagokat s a DISZ-titkároknak ötven szá­zaléka párttag, 25 százalékuk­kal úgy foglalkoznak a párt- szervezetek, mint leendő tag­jelöltekkel. H'Jlyes lenne, ha a villányi járás példáját a töb­biek is követnék, mert a DISZ-szervezetekuek tsren na«ry szükségük van a párt- izervezet^k segítségére. A kulákok például Nagyvá- tyon, a klerikális elemek Szentdénesen próbálják meg­zavarni a tagkönyvcserét s a DISZ-szervezetek csak akkor harcolhatnak ellenük eredmé­nyesen, ha megfelelő támoga­tásra találnak. Mint említettük, a kezdeti eredmények ellenére is lema­radás tapasztalható a tag- könyvcserék előkészítésében. Az idő sürget, de a kapkodó félmunkának nincs értelme. A hátralévő idő jó kihasználása, alapos és elmélyült tartalmi munka segíthetné a legjobban a tagkönyvcsere ügyének. ta, a fiai meg — haragudtak. — Tudjuk, hogy nehéz volt, dehát hogy adhatta fel a har­cot? — kérdezték tőle a fiúk. — Hogy ad-hat-ta fel? Nem tudott nekik válaszol­ni. Már nagyon bántotta az egész, hiszen szeretett falun dolgozni. Csakhát a kis uno­ka... Mit tegyen? Ez foglal­koztatta ezentúl, amikor a bányába indult, amikor mű­szakról hazatért, amikor álom­ra hajtotta a fejét. Egészen addig, amíg nem olvasott a párt felhívásáról. Jelentkezett. Amikor Béke-aknán a régi, jó munkatársaktól búcsúzott, Benczegh István és Dvorzsák Ferenc így szóltak hozzá: — Aztán azon legyél ám pajtás, hogy legyen sok zsír, hús és kenyér, mert számí­tunk rád..; Teljesíteni akarja a kérést. S bármilyen nehéz is lesz a harc — nem ad-ja fel! „A vzltt MtoáséfrítteU {awlá&a ma efyyiU iegfanlosabb feladatúult7/ A szén minőségének javítása ma egyik legfontosabb feladatunk. Valamikor, az ország szükséglete nem kívánt ennyi szenet, mint most. Csak a legjavát termeltük ki a földből. Ma a kevésbé jó szenet is kitermeljük. Ezért még 1951-ben megjelent egy rendelet, amelynek értelmében va­lamennyi bányaüzemünkben meg kellett szervezni a MEO-t, amelynek elsődleges feladata a szén minőségének ellenőrzése. Egy esztendeje a mennyiségi teljesítmény mel­lett már a minőséget is figyelembe veszik a bányaüzemek tervteljesítésének értékelésénél, A Pécsi Szénbányászati Trösztnél már hónapok óta működik a „tisztántermelési ellenőrök” három brigádja, mintegy tizenöt fővel, akik az aknákat járják. Az üyen körutak alkalmával a fejtésekből érkező telecsilléket felül­vizsgálják. Egy csillét lekapcsolnak, tartalmát kiborítják és próbaként kiválogatják a palát, a meddőanyagot. Le­mérik külön a tiszta szenet és külön a palát és a két ered­mény arányából megállapítják: a megengedett mennyiség­nél több, vagy kevesebb-e a pala, a csillében. Legutóbb az István-aknai Rücker-tárón csináltak próbát. A 187. szá­mú csapat két csilléjében 17,11, illetve 25,13 százalék pa­lát találtak. Ez jóval több, mint a megengedett mennyi­ség! Mindkét csille 760—760 kilót tartalmazott, de ebből 130, illetve 191 kilogramm meddő volt! E két csille pala- százalékának arányában értékelték — teljes joggal — a csapat egész napi termelését és bizony naayon szomorú eredménnyel. Működik egy másik meős csoportunk ti a pécsi kerü­letekben: a „földalatti mintavevők’“. Ez a brigád közvet­len a fejtésekben vesz a telepből szénmintát. A minta az újhegyi szénmosó laboratóriumába kerül, ahol alapos ve­gyi vizsgálattal megállapítják: a telep minőségi jellemző­jét. Vagyis: milyen minőségű és milyen mennyiségben ta­lálható kokszolható szén azon a bizonyos telepen. Kokszolható szén hazánkban kizárólag csak Pécs kör­nyékén található. Egyébként mintegy 13 fajta szenet tu­dunk előállítani a pécsi kerületekben, de legfontosabb a kokszolható szén kitermelése. Érthető is. hiszen ebben az esztendőben Sztálinváros kohóit is nagyrészt nekünk kell majd ellátnunk. Jelenleg a Pécsi Kokszműveknek és az Óbudai Gázgyárnak szállítunk kokszolható szenet. A földalatti mintavevők munkájára nagyon nagy szük­ség van. Kutatásaik alapján tudjuk csak feltérképezni az aknák kokszolható szénvagyonát, hosszú évtizedekre elő­re. A feltérképezés nagyon gondos, hosszantartó munkát igényei. Éppen ezért a Bányászati Kutató Intézet és a Ne­héz Vegyipari Kutató Intézet segítségünkre sietett. Mér­nökök és más szakemberek érkeztek nemrég az újhegyi szénmosó láboratóriumába és négy—öt hónapos ttt-tartoe- kodásuk alatt a legnagyobb mértékben segítik a kokszol­ható szénvagyon felmérését. A második ötéves terv első esztendejében tehát már is komoly intézkedéseket tettünk jó minőségű szén ter­melése érdekében. Minden lehetőségünk megvan arra, hogy ezek az intézkedések sikerrel járnak. Elmondotta: DR. SOMKUT1 SÁNDOR az újhegyi szénmosó labora­tóriuma MEO-vezetője. Idén megjavul Gyárváros vízellátása „A gyárvárosi lakók“ leve­lére válaszoljuk, hogy a víz­ellátás zavarait nem a közku- tak lezárása okozta. A vízszol­gáltatás hiányosságának oka a vízvezeték rendszerben van. A Pécsi Víz- és Csatornaművek, 1956-ban jelentős összeget for­dít a hiba megjavítására, és így remélhető, hogy megjavul Gyárvéros vízellátása. Az ár- pádi víz, szakértők véleménye szerint a város vízellátására nem elegendő. Székely Sándor az I. kerületi tanács v. b. titkára. SViHCtk a Mtyátttyok... Vasárnap éjjel Perger Tibor budapesti lakos együtt mulatott Erdflsl Jenő, Papp József és Bernhardt Tibor pécsi gépkocsl- vezetókkel. Éjfél után a Pannónia pincéből a Tettye-vendéglöbe Indultak. A vendéglő azonban már zárva volt. Ismét a város felé vették útjukat. A Pálos­templom előtt elküldték a taxit és a templom árkádja alatt leütötték, majd ki­fosztották Perger Tibort. A rendőrség néhány órán belül elfogta a tetteseket, és ezzel egy városszerte közismert, hírhedt bandát tett ártalmatlanná. — Ha bejönnek az amerikaiak, gengszter leszek... Az amerikaiak nem jöttek be, de Erdősi Jenő gengszter lett. Maga a módszer is, ahogy leütötték Pergert — aki előtte néhány órá­val ötszáz forintot fizetett ki italra s végül elveszik bőrkabátját, maradék pénzét, — va­lami mérhetetlen vandalizmusra vall. Tegnap még a rendőrtisztnek ilyen válaszokat adott: — Hapsikám, ne „hőzöngjön“ ... Mondom, hogy semmi közöm az egészhez! Ma görnyedten ül a széken, kezében remeg a cigaretta és sír. Sír a vagány, amikor az anyjáról, apjáról esik szó. Egyszeriben milyen érzékeny lett a hírhedt „Jenő“, — mert csak így hívták városszerte — aki minden alkal­mat megragadott arra, hogy valami jó, kiadós „bunyó“-ból kivegye részét. Rossz társaságba keveredtem .; i — kez­di vallomását. Valamennyi tolvaj, betörő, prostituált vagy megrögzött verekedős így kezdi. Saját maguk kovácsolta „érvekkel“ bi­zonygatják, hogy azért az útért — amely vé- gühs a tárgyalóterembe torkollott — az ég­világon senk- , más nem felelős, csak a társa­log, amelybe „belekeveredtek“. Különben kendes emberek lennének, becsületesek, mun­kájukat családjukat szerető egyszerű polgá­rai az államnak Eszükbe sem jut, hogy a {tossz társaságot nem más, hanem sajátmaguk •lkotják meg és ők formálják azt a szelle­met, azt az életformát, amelyben leélik pos­ványba süllyedt napjaikat. Ha Erdősinek érdeklődési körét, tömören megfogalmazom, ezt a három szót kell leír­nom: bunyó, tánc, nő. Az ökölvívás — szép sport annak, aki abban éppen a szépséget ke­resi: a küzdeni akarást, a győzelemre való törekvést. A tánc, amelyben szépség és ne­mes érzés van! A nő, akiben meg kell talál­ni a hűséget, szerelmet és az élettársat. De Erdősi Jenő, Papp József, Bernhardt Tibor — és az éjszakai világ többi züllött „lovagja“ — e három dolognak csak az árnyékát isme­ri: a verekedést, jampectáncot, utcalányokat... Erdősi maga is bevallja: — Jól ment a „bunyó“. Közkedvelt lettem a városban ... Vajon miféle „népszerűség“ volt ez? Ha a Pannónia pincében kitört a verekedés, „Jenő ‘ megjelent és „lecsapta a palit“. Vagy pedig: ha a Pannónia pincében „jó hangulatot“ kel­lett csinálni, akkor hívták Jenőt. Majd ő ténr col. F,s táncolt. Vonaglott, izzadt, hörgött, hajladozott, ellökte, majd visszarántotta a „csajt“, s szinte már tébolyult rángatózásba csapott át az egész „hangulatcsinálás“, ame­lyet ők: táncnak neveztek, ü Jenő most is büszke erre a tudományára. Ránéz a nyomozóra és erősködik: — Isten bizony mondom, nagyon jól megy a „surgli“, engem már hívtak a színházhoz is. A nyomozótiszt elgondolkozva játszik ce­ruzájával, majd csendesen megkérdezi Er­dősít: — Mondd csak, Jenó. Miért nem nősültél meg? Jót tett volna .;: A vagány keserűen legyint: — A Csöpinek udvaroltam valamikor.. Behívtak katonának, hazajövök pünkösdkor, hát olvasom az újságban, hogy férjhez ment. No meg aztán... Hát van rendes nő? Szerinte nincs. — Hazajöttem a katonaságtól, nagyon le voltam „kopva“. Elvégre egyszál ingben nem mehetek a „cápához“! Nem igaz? Lassan megtanulom ezeket a kifejezéseket, de ez most egy újabb: a „cápa“. Jenő fölé­nyes mosollyal oktat ki: — ... már úgy értem, hogy a nőhöz nem mehetek „lekopva“. ♦ Ezt sem értem, de nem firtatom, úgyis csak belegabalyodnék. Hanem.,. — Miért ütötték le Pergert? A pénzéért? Erdősi megsértődik: — Ugyan! Csak nem képzeli, hogy úton- állók vagyunk! Csupán összeverekedtünk, mert ő kezdte a balhét... S ezután folyamatosan hazudik. Hogy a Pannóniában Perger hozzájuk csatlakozott, mert azt mondta pesti színész, csak lejött Pécsre körülnézni, de hát „itt a gázsi, annak ma a fenekére verünk, fiúk“. Perger ki is fi­zetett ötszáz forintot. Utána irány a Tettye! Csakhogy a Tettye vendéglő zárva volt, tehát visszafordultak a taxival. — Miért szálltak ki a Pálos-templomnál, s miért nem jöttek vissza a Széchenyi térre? Zavart, akadozik: — Mert Perger azt mondta, 6 most rögtön Pestre akar utazni, szerezzünk taxit. Pobje­dát. ; i Nagyon átlátszó hazugságok ezek. A bőr­kabát is úgy került az ő hátára, hogy Perger elfutott és ledobta a kabátot. És a pénztárcát is persze. Ök meg fölvették és visszaadták volna, de „akárhogy kerestük Pergert, — el­tűnt ...“ r Fölhozzák a fogdából Papp Józsefet, a „Do- dót“. ö bevall mindent. — Kérem, már a taxiban megbeszéltük, hogy a pálosoknál kiszállunk és Pcrgert le­ütjük, utána elszedünk tőle mindent. Bevittük az árkádok alá. Én mondtam Jenőnek: „Üsd fejbe.“ Jenő nem merfe, erre én szájonvág- tam a pasast, utána Jenő leütötte. Én a ma­gam részérő) bele is rúgtam. Akkor levettük a bőr-jakót, elvettük a pénztárcát is, de ab­ban csak harminckét forint volt. j j Mindezt cinikusan mondja el, mintha egy kirándulásról, vagy egy jó éjszakai „hepaj- ról“ tartana beszámolót. Szívja a cigarettát, aztán közel hajol a nyo­mozóhoz és lehalkított hangon érdeklődik: — Igaz, hogy a szőke Maca „lebukott“? Megdöbbentő, hogy nem Is a saját sorsa fölött aggódik, hanem azon, hogy ki bukott le még a bandából? No nem mintha valami kö­ze lenne Macához!..: — Maca nem érdekelt engem. Csóró lányok ezek, akik sokszor egy hétig is száraz kenyé­ren élnek, mert legtöbbnek nincs munkája, és nem mindig akad horogra valaki. Tudom, hiszen a múltkoriban az Ibi is. i; Hirtelen elhallgat. Hogy szavukkal éljek, Dodó most „köpött“. De már késő, folytatnia kell a névsort... Klára, Kati, Sz.-né, Manyi, Ibi... mind-mind utcalányok, akiket bármi­kor meg lehet találni a Pannóniában, a Hold­fényben, vagy éppen a Tettyén, mindig más­más férfi társaságában. Csenevész, sápadt lá­nyok, akiket a rumon és a „surglizáson“ kí­vül soha semmi nem érdekelt. Család? Néz­zük csak! „Dodónak“ bejön a volt felesége. Engedélyt kér, hogy férje fizetését fölvehesse a Bányá­szati Aknamélyítő Vállalattól. Megkapja a meghatalmazást, s amikor kifelé tart a szobá­ból, kajánul Erdőst felé kacsint. Még aznap fölveszi Papp fizetését s este már a Pannó­niában ül egy társasággal, előttük ital, bécsi­szelet, a sarokban zene szól,;, Szóval nagy­szerűen érzi magát. Ennyi ezeknél a család fogalma. A bor folyik tovább estéröl-estére, a zene is szól tovább a mulatókban.;» Ibi is, Kati, Klára, Manyi is táncraperdül — természete­sen ismét más „fiúkkal“. Rázzák magukat, dévajkodnak, s nem veszik észre, hogy az éj­szakai élet lassan-lassan elsorvasztja testü­ket, lelkűket, szívüket egyaránt. ... S a vagányok, akik „lebuktak“ — sír­nak ezért az elrontott életért, sírják vissza a szabadságot, gyáván, összetörve, zokogva bo­rulnak a cella nyirkos falának. ;i Rab Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents