Dunántúli Napló, 1955. december (12. évfolyam, 282-303. szám)

1955-12-15 / 294. szám

5f NAPLÓ 1955 DECEMBER 15 Mikor lesz vége ? Közös nyilatkozat a szovjet államférfiak indiai látogatásáról Új-Delhi (TASZSZ) Kedden Uj-Delhiben közzétették a szovjet vezetők és Nehru in­diai miniszterelnök közös poli­tikai nyilatkozatát. A nyilat­kozat Leszögezi, hogy a Szov­jetunió vezetőinek indiai láto­gatása és Nehru nyári látoga­tása a Szovjetunióban lehető­vé tette a két ország vezetői­nek, hogy személyesen megis­merkedjenek a másik ország népével, annak életmódjával, problémáival, vívmányaival és törekvéseivel és olyan kölcsö­nös megértést eredményezett köitük és népeik között, amely egymás tiszteletbentartásán, a jóakaraton és a türeLmességen alapszik. A nyilatkozat kiemeli a „Pancsa Silónak”, a békés egymásmelleit éléé öt alapel­vének jelentőségét és kidom­borítja, hogy mind több ország csatlakozik ezekhez az elvek­hez. Leszögezi a nyilatkozat, hogy Bulganyin és Hruscsov indiai látogatása alatt szabad és őszinte* megbeszélést foly­tatott Nehru indiai miniszter- elnökkel a nemzetközi helyzet­ről. E megbeszélések eredmé­nyeként újra kimondották azt a szilárd meggyőződésüket, hogy a nemzetközi kapcsola­tokban ennek az öt alapelv­nek kell érvényesülnie. Nvugat-Hémetorszáoban „hazaárulással“ vádolják 01 Johnt Berlin (MTI): Dr. Otto John „ Német Szövetségi Köztársa­ság úgynevezett álkotmányvé- dolmn hivatalának volt elnöke aki 1954 július 20-án menedék­jogot kért és kapott a Német Demokratikus Köztársaságtól visszatért Nyugat-Német or­szágba. A nyugatnémet bíró hatóságok kedden megkezdte!' John kihallgatását. Schröder bonni belügyminiszter szerdán tájékoztatta Adenauer kancel­lárt és a kormány tagjait az alkotmány védelmi hivatal volt elnöke ellen folyó vizsgálatról Schröder közölte, hogy a karls- ruheii főügyészség hazaárulás címén vád alá helyezi Ottc Johnt. A két állam vezető politi­kusai ezután rátérnek a je­lenlegi nemzetközi helyzet né­hány fejleményéről alkotott véleményük kifejtésére. A kor­mányfők júliusi genfi érte­kezletéről kifejtik: annak eredményeként az ott képvi­selt nagyhatalmak belátták a háború értelmetlenségét, mert a háború az atom- és hidro­génfegyverek fejlődése követ­keztében csak katasztrófába sodorhatja az emberiséget. A világ népei nagy megkönnyeb­büléssel fogadták ezt a döntő beismerést, hogy a háború nein alkalmas módszer a nemzet­közi viták rendezésére. Ennek a beismerésnek az eredménye­ként jelentősen csökkent a feszültség is. A külügyminiszteri értekez­letről szólva azt a véleményt fejti ki a nyilatkozat, hogy a tanácskozás nem vezetett meg egyezésre a vitatott problé­mákban és ilymödon eddig még nem teljesültek azok a nagy remények, amelyeket a kormányfők találkozója kel­tett. A külügyminiszteri talál­kozó azonban a világ problé­máinak világosabb megértésé­re vezetett és fenmarad az az alapvető tény, hogy ezeket a problémákat csak békés esz­közökkel, csak békés tárgya­lások útján lehet megoldani London (MTI) Az angol sajtó javarésze az őszinte sajnálko­zás és rosszalás hangján álla­pítja meg, hogy Csang Kaj- sek küldötte a Biztonsági Ta­nácsban vétó használatával el­gáncsolta az új ENSZ tagok ^elvételének a túlnyomó több­ség által pártolt tervét. Több 'ap céloz annak valószínűsé­gére, hogy Formozát ezután utolérheti kérlelhetetlen vég­zete. A Daily Telegraph tudósító­ja jelenti Newyorkból: A nacionalista Kína vétója következtében romba dőlt minden remény, hogy fel le­het venni az ENSZ-be 18 úi *agot csoportos megoldásként Csiang a délelőtti ülésen nem mondta meg határozottan hogy használni fogja-e a vé­tót. N'íolc ország szavazott a Biztonsági Tanácsban Külső- Mongóüa felvételére. Amikor Sir Leslie Munro elnök fel­Eaért a genfi külügyminisz­teri értekezletet követő csalódás csak átmenet' lehet és minden erő­feszítést meg kell tenni to­vábbra is a nemzetközi fe­szültség enyhítéséért abban a meggyőződésben, hogy a vi­tás kérdések megoldásának egyetlen eszköze a tárgyalás. A nyilatkozat leszögezi, hogy Ázsiában addig nem lehet tar­tós béke, amíg a Kínai Nép- köztársaság nem kapja meg jogos helyét az ENSZ-ben és kifejezi az aláíró államférfiak­nak azt a reményét, hogy mi­hamar kielégítést nyer a Kí­nai Népköztársaság törvényes joga a partmenti szigetekre és Tajvanra, a koreai béke pedig a távolkeleti béke érdekeive1 összhangban rendeződik. A Szovjetunió és India vezetői felhívják a vietnami békével foglalkozó genfi egyezmény aláíróit, hogy hárítsák el azo­kat az akadályokat, amelyek az egyezmény valóságos vég­rehajtása elé gördültek A közös nyilatkozat érinti a leszerelés problémáját is és hangsúlyozza a két ország ve­zetőinek azt a szilárd meggyő­ződését, hogy feltétlenül meg kell tiltani az atom- és a hid- rogáníesvver gyártását, fel­tette a kérdést, hogy „ ellenzi- e valaki”, villámgyorsan a le­vegőbe emelkedett Csiang ke­ze, amire azonnal izgatott be­szélgetések zűrzavaros lármá­ja Jört ki. Dixon angol küldött a vétó használatát súlyos visszaélésnek bélyegezte, mely ,megsemmisítő csapást mért legjobb reményeinkre”. A jelentés ezután kiemeli, hogy a formózai küldött a Biztonsági Tanács elnöke, Sir Leslie Munro által hozzá inté­zett nagyon erős felhívás el­lenére élt a vétójoggal. Sir Leslie Munro röviddel a sza­vazás megkezdése előtt egye­nesen Csianghoz fordulva így szólt: „Közeledik tanácskozá­saink sorsdöntő perce, amely szervezetünkre nézve nagyon komoly következményekkel terhes. Olyan testület része vagyunk, amelyben sok hely van. Mindenki számára van hely, jóllehet bölcseleteink kö­haszníálésát és az ilyen fegy­verekkel folytatott kísérlete­ket. Ezzel együtt elkerülhetet­lenül szükséges a hagyomá­nyos fegyverzet csökkentése is és a leszerelés felett hathatós nemzetközi ellenőrzési rend­szernek kell őrködnie. Beszél a nyilatkozat arról, hogy a békét és a biztonságot csak az államok kollektív erőfeszítései teremthetik meg, majd hangoz tatja, hogy el kell hárítani a kölcsönös együttműködést és megértést gátló akadádyokat, ezért ösztönözni kell a kultu­rális és gazdasági érintkezést az országok között. A közös nyilatkozat vége­zetül a Szovjetunió és India gazdasági együttműködésével foglalkozik és kifejti, hogy a kiét ország vezetői szívesen lát- 'ák közös tevékenységüket a Blhila:iban létesítendő aeé’mű felépítésében és tölhb más terv megvalósításában. India má­sodik ötéves terve, amely a nehézipar fejlesztésére fordít­ja a legnagyobb figyelmet, számos további alka’mat ad­hat az ilyen együttműködésre. A nyilatkozatot N. A. Bul­ganyin, a Szovjetunió Minisz- tertanácsáinek elnöke és Dzsavaharlal Nehru, India mirinszfrire'nöka. írta alá. zott ellentétek vannak. Az ENSZ olyan hely, ahol az em­berek és a nemzetek kiegyen­líthetik nézeteltéréseiket. Az­zal, a kéréssel fordulok a na­tionalists Kína képviselőjé­hez, fontolja meg ismét alaipo- san a rendelkezésére álló egész bölcsességgel ma dél­után teendő lépésének döntő horderejű következményeit”. A Manchester Guardian newyoéki jelentése megállapít­ja, hogy az új tagok felvételé­nek öt év óta vajúdó kérdése ott van, ahol azelőtt volt. A Manchester Guardian második vezércikke kiemeli hogy az Uj Delhiiben kiadott közös nyilatkozat a fő hang­súlyt annak szükségességére helyezte, hogy a Kínai Nép- közüirseságct fel kell venni az ENSZ-be. Ezt a nézetet Angliában is nagyon sokan osztják — han­goztatja a cikk. Rossz szomszédság — török átok — mondotta már Arany János, de hogy ez ma isigaz, bizonyítja a Fogaras utca 7. Két család lakik a villasze­rű házban: Gál Nagy Gáspár postaforgalmi igazgató és Nagy Miháy, a komlói Kos- suth-bánya IV-es üzemének mozdonyvezetője. Hogyan is kezdődött a rossz szomszédság? Úgy, hogy Né­meth József elcserélte a Fo- garas utcai lakását Nagy Mi­hállyal. S hogy a lakásért minél több pénzt lcapjon, he- tet-havat összehordott. Azt állította, hogy a szobán, konyhán, mosókonyhán kí­vül a pince, a folyosó, az élés­kamra is a lakáshoz tartozik. Naqv Mihály tehát fizetett és beköltözött, azazhogy beköl­tözött volna, mert — A pince, a kamra a mi­énk. Oda. ne pakolion! — fo­gadták Gál Nagyék. — Én úgy egyeztem meg Némethiéi, hogy az egész alagsor az enyém!... Gál Nagyék ragaszkodtak az öiiékhez, Nami Mihá’v sem engedett... Először Gálák szaladták a III. kerületi ta­nácshoz. majd Nagy Mihály is megjelent. Augusztus 10-én aztán a III. kerületi, tanács városgaz­dálkodási csoportja (termé­szetesen anélkül, hogy a hely­színen megnézték volna, mi is a helyzet) meghozta a bölcs határozatát: ,.Egy szoba­konyha, mosókonyha, élés­kamra (vince) kizárólagos, padlás közös használatára..“ Ebbe nem nyugodtak bele Gál Nagyék és két sűrűngé- pelt oldalon fellebbeztek. A Postaigazgatóság — mivel a posta szolgálati lakásáról van szó — is tiltakozott. Azután a városi tanács városgazdálkodási osztálya — mint másodfokú hatóság — felülvizsgálta az első fok ha­tározatát és a következő dön­tést hozta: „Megállapítottam, hogy a III. kerületi tanács vg. cso­Melbourne. A Reuter hír- ügynökség jelenti: A három magyar világhírű atléta: Iharos. Tábori és Ró­zsavölgyi szerdán délután ver­senyzett először Ausztráliá­ban. A melboumei OLLmpic parkban, amely nem azonos az olimpiai stadionnal, meg­rendezett versenyen Iharos és Tábori a két mérföldes, Ró­zsavölgyi pedig a 880 yardos portja a posta szolgálati la­kásából igénybe nem vehet, mert efelett a szolgálati la­kást juttató szerv rendelke­zik. Ezen határozatom ellen a 11/1953. MT. sz. rendelet 31. § 5. bekezdése értelmében to­vábbi jogorvoslatnak helye nincs.. Befejezett az ügy! Azaz mégsem! Mindenki megkapt i a másodfok határozatit, csak a legilletékesebb: Nagy Mi­hály nem. — A másodfoknál: kellene értesíteni... — mondják a III. kerületnél. — A III. kerületi tanácsa hivatott erre! — állítják a városi tanácson. November végén mégiscsak „kiderült’“, hogy a i\irosi ta­nácsnak kell kiküldenie a ha­tározatot! Nagy Mihály persze ezután sem költözött ki a mellékhe­lyiségekből. — Jöjjön, aminek jönnie kell... — mondja. — Ha a tan-ács nem tudja, mit csinál. Talán azért vannak ellenem mert bányász vagyok. Gál Nagyék meg tisztviselők .. ■ Most már ilyen következ­tetést von le Nagy Mihály s természetesen nem enged. Mindezt miért? Azé-t mert... a III. kerületi tanács anél­kül, hogy helyszínen megv'z»- gálta. volna az ügyet, olyan lakást utalt ki Nagy Mihály­nak, amely fölött nem ren­delkezik. Szembeállította': ez­zel egymással a két családot, nemcsak mint lakókat, ha­nem mint bányászt és értel­miségit is. Szidják egymást, bíróságra járnák, naponta, fel­keresik hol az egyik, hol a másik tanácsot... s ki tudja, mikor lesz vége ■.. A tanulságot azonban má- most le kell vonni a taná­cson: nem lehet határozatot hozni anélkül, hogy megnéz­nék, miben is döntenek. S ha már egyszer döntenek, sze­rezzenek érvényt haíáro- zatukngk. síkfutásban indult. A magyar sportolók bemutatkozása kitű­nően sikerült és mindkét számban megszerezték az első helyet. A két mérföldes síkfutásban Iharos új ausztráliai csúcs- eredménnyel előzte meg Tábo­rit és az ausztrálok nagy re­ménységét, Stephenst. Á 880 yardos síkfutás Rózsavölgyi fölényes győzelmét hozta. Az angol sajtó a Csang Kaj-sek-kiildött vétóhasználatáról a Biztonsági Tanácsban (9) Kormosfalú szobába léptem, mögöttem Szjo- ma csizmája dongott. A földön, köpenyével letakarva, ott feküdt Misa. Hatalmas termetét rögtön megismertem. A nyaka körül alvadt vórtócsa, fekete vér. Hők ken ten álltam meg. Szjoma már nyúlt, hogy felhajtsa az arcáról a kabátot, de rám­nézett és kiegyenesedett. Zsebrevágta a ke­zét. A németek megkínozták Misát, sebesülten találtak rá. A szobában égett, kozmás szag szállongott. Most fáztam csak igazán. Az üvegné’küli ablakon bevágott a szél. A sarokban a falhoz döntve háromlábú szék állt. Misa ott feküdt középen. Ezt még nem is érthettem meg igazán. Vojna, volna, háború, háború. Én megyek haza és ő hal meg. A küszöbön megálltam, nekivetettem a há­tam a megfeketedett ajtófélfának. Odakint tankok dübörögtek. Menjetek csak! Menjetek! Visszaléptem és azt az istenverte övét, ma­gam sem tudom miért, ráfektettem Misa ka­bátjára. Most értettem meg, hogy halott. Ha élne, akkor ismét visszaadná. Szjoma elé nyújtottam a tenyerem és a gép­pisztolyát kértem, majd szerez ő magának másikat. Nem adta. Megfogtam a szíját és le akartam róla szedni. Visszahúzta. Dulakodni kezdtünk ott a halott fölött. Egy­szer majdnem rá is estünk. Erősebb volt, mint én, lihegett ő is, de lefogott és dühösen a sze­membe nézett. Azonban láthatott benne va­lamit. mert szó.nélkül keresztül emelte a fe­jén a géppisztolyát és a kezembe nyomta. Úgy mentünk ki az utcára, hogy fogta a könyökömet. * Meglelenl ar író ..Triciklin“ című el­beszélés- kötetében. Együtt maradtunk estig. Hatan vettük kö­rül a faluvégi csárdát, ott még SS-ek tanyáz­tak. Dobogott a szívem és dörömbölt a gép­pisztolyom. Az volt az erősebb. Este kiteregetve száradt a holmim a kályha körül. Lassan felmelegedett a fémtől fagyos tenyerem is. Néhány házzal odébb, abban a sötét szobában Misa fekszik, ő mór örökre dermedt marad. Nem md temettük el. Másnap már teherautó­val indultunk tovább. Ismét utas lettem, akit visznek. Ismerős útjelző, három rég látott fa! Me- gyünk-megyünk. Éjszaka forgolódom a szal­mán. Már Baranyában vagyunk, menjünk, menjünk! A fejemen félrecsapott katonasapka. Hohó! Hohóí Hiszen máskor innét egy óra alatt Pécs­re ért az autóbusz! I Felbolydult falvakon robogtunk keresztül. Az egyik péknél még a németek vetették ‘be a kemencébe a kenyeret, de már a szovjet ka­tonák szedték ki. Teherautó farolt a műhely ah'aka alá és koppantak a négyszögletes bru- gók. Szjoma az útra ugrott. Megállt egy árokba- fordult páncélos mellett, minden sofőrhöz be­integetett, nagyobb térközt parancsolt, előt­tünk az örökké ficánkoló határ, az első vonal. Kidugtam a fejem a fülkéből, teleszívtam maigam baranyai levegővel. Ó, ha otthon tud­nák, hogy iövök, hogy már itt vagyunk a mohácsi úton. Mögöttünk ucra-bugráltak a lőszere* ládák, pedig keringettük a kátyúkat. Szederkény előtt a szántóföldre tértünk, a szomszédos száraz kukoricás rsodát.ko7va susogott. A sötétség már-már felfelé kúszott az égen. Szjoma valahonnét tolmácsot «-/mzett egy kissé benitvfV'-ázotf n”'as7.tbácsit. Szorongatta a kezem és úgy beszélt: — A7jí móndja ez a lityenánt, hogy ne bo- moljon az elvtárs, maradjon veszteg; ha már idáig eljött... Nevettem. Bizony, legszívesebben egymagám begyakjgoltam volna Pécsre. Olyan ficánkol- hatnékom volt, mintha a tavasz kellős közepe lenne. — Azt fordítsa le neki az elvtárs, hogy nem kell engem félteni, itthon már nem érhet baj... És még azt is tolmácsolja neki, ha már egyszer így igazánból beszélgethetünk, hogy köszönök mindent-mindent, amit értem tett. Az öreg fordított, fordított, kézzel-lábbal. Vagy négyszer annyit beszélt, minit én. Szjoma közben már topogott, az egyik te­herautóhoz integetett, a másikhoz odakiáltott, egy katona is futott hozzá, annak valamilyen parancsot adott. Amikor végre az öreg abba­hagyta, rócsapott a vállamra, egy pillanatra megölelt és már ment volna tovább, de én még megkérdezhettem, hogy mi volt a csalá­di neve Misának? — Orlov — felelte és tudtam, hogy sosem fogom elfelejteni. Aztán még hozzátette, hogy kommunista volt és ő is az akar lenni, már kérte is a felvételét. Leültünk az öreggel a kocsi hátsójára és a térdemre könyököltem. — Hej, papa, hej, papa, nem olyan egysze­rű ez az egész! Hát hallotta?! Ez a tiszt még nem kommunista, aztán ha tudná, hogy mégis milyen ember! De. hogy lett akkor tiszt, ha nem kommunista? Mi? Az öreg csak pusmogott. — Hát... az ottani szabályzat... A7 őre« mőrr nnnvit sem tudott, mint én. Inkább azt mesélte, hogyan jött fel az éjiéi a szederkény1 dombon a présház,ba és meny­nyire becsapta az egész német hadsereget. — F'vég.re vVfkör voltam tizenkilencben, — mondta — és méghozzá nem is akármilyen! Ez is olyan dicsekedős, mint én voltam, — gondoltam magamban. — Az a baj. papa, — magyaráztam neki, — hogy csak beleszagoltunk a dolgokba, aztán semmi több. Nagy-- mérges lett, még a válasz előtt jó­kora lángot villantva pipára akart gyújtani. Gyorsan elfújtam a gyufáját. — Vigyázzon! Itt benzin is van, meg bomba is! Mindjárt vállalkozott, hogy felvezet a dom­bon, — inaiét jól láthattuk őket — német ágyúk rámgatództak. A mohácsi utat lőtték, fehér pamacsok szakadoztak fel. Aztán erről az oldalról is csattogni kezdtek az ágyúk és az a domb füstbe bújt, a hábo­rús este füstiébe. Az öreg elszokhatott már az ilvesmitől. mert se szó. se beszéd, még a.kalapiát is mellettem feWIve, visiszne^esT^^efft az ösvényen. Két hangyát figyeltem. Azok süketek lehet­tek, mert szépen, zavartalanéi cipeltek eev hosszú magot. Kunkorodó gvök»ret kerijúek ki vele és már messzire görgették, mikorra csend lett. Nem olyan igazi, hiszen az ásvú- zás zúgása még ott kavargóit a dombok kö­zött. A falu északi részében javában rooogott. a csete-paté, amikor nekivágtam a szőlősornak. Errefelé maguktól, ember nélkül kinyíltak a kapuik, meg-meeRbtymtek a föegönvök. ha más nem, hát a kíváncsiság motoszkált mö­göttük. Az útkaparó özvegyénél há'tam. Szovjet ka­tonának gondolt. Szipogva törölgetefct elém egy levesestálat. — Ejnye fiam . -.: ejnve. •.: Éhes vagy. ugye? ... El is hiszem .., De ne hidd ám, hogy mindenki örül nektek ... Nem bizony... nem mindenki. Én meg inkább azt mondom, hosv bár előbb jöttetek volna... Akkor talán még az én szegény Józsim is élne. Nem mertem megszólalni. Mint a kuka, úgy feküdtem le. Napsütésre ébredtem. Már más katonák vol­tak a faluban. Hol érem majd utol Sz jómét? ’ Teherautó, teherautó után zörgött el. Én csak egyetlen egyre vártam. Arra, amelyik felvesz. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents