Dunántúli Napló, 1955. augusztus (12. évfolyam, 181-203. szám)
1955-08-27 / 201. szám
DUNÁNTÚLI mÁcmuEJÁaatEarEfűurran A MAI SZAMBÁN: A mlniatfertauécs reodelete az újításokról és találmányokról (2. a) — Külföldi hírek (2 .o.) Az új technikáért, a jó módszerek terjesztéséért (3. o.) — A szágyi tsz-tagok a szövetkezeti mozgalom első népnevelői (3. o.) — A szerkesztőség postájából (4. o.) Soha nem tapasztalt érdeklődés előzi meg a Bp. Kinizsi— Pécsi Dózsa mérkőzést (4. oj M D P BARANYA MEGYEI BI ZOTT/A'CA' NAK LAPJA xii. Évfolyam, 201. szám ARA: 50 FILLER SZOMBAT, 1955 AUGUSZTUS 27 Kezdődik as új tanév Szeptember elseje — az új tanév kezdetének »apja. Ebben az Iskolaévben Pécsett és a megyében 43.191 gyermek kezd az általános iskolákban, a középiskolákban pedig 11 479. Egész hadsereg ez, amelynek helyes nevelése nagy felelősséget ró pedagógusokra, szülőkre és az egész társadalomra. Ismeretes, hogy párt- és kormányhatározat intézkedik arról, hogy az oktatásügy beruházásainak nagyobbik felét az általános iskolák céljaira kell fordítani és haladéktalanul vissza kell adni a más célra igénybevett iskolaépületeket. Gondoskodás történt az iskolák tatarozásáról és újjáalakításáról is. Ezeknek a munkáknak az elvégzését az óriási összegű állami beruházás mellett megkönnyítette a különböző társadalmi szervek ösz- szefogása. Az „Építsük, szépítsük iskoláinkat“’ és a „Miénk az iskola” mozgalom keretében a tanév végén az iskolák 77 százalékának olyan patronálója volt, amely anyagi támogatást is nyújtott. Az iskolákat patronáló vállalatok közül különösen kitűnt a Kokszművek, a Porcelángyár, a Cementáru- tpari Vállalat, Bőrgyár és a MÉH Vállalat. Sok segítséget nyújtottak az iskoláknak a különféle honvéd alakulatok is — élén a Dózsa Lövész Tiszti Iskolával, atnely az egerági és kémesi iskolákat patronálta. Az úttörőknek csapatzászlót adtak és munkabrigádjukkal segítették az iskolák rendbehozását,. A kaposszekcsői iskola gyakorlókertjét a dombóvári Tolbuchin laktanya honvédéi kerítették be. A pécsi járásban öt tantermet létesítettek társadalmi segítséggel. Bakonyán 50 000, Kővágó- szöllösön 20 000, Kökényben 8 000 forint volt a társadalmi hozzájárulás összege. A segítségadásban élenjárt a Komlói Szénbányászati Tröszt, amely * komlói iskoláknak 237 860 forint értékű anyagi támogatást adott. A többmilliós állami beruházás mellett tehát a patronáló munka igen szép eredményeket hozott és követésre méltó példát mutat. Minden erőt a csépié s gyors befejezésére! 850 vagon gabonát csépelt a pécsváradi gépállomás Éjjel-nappal dolgoznak a pécsváradi gépállomás traktorai. Nincs mire várni, csépelni, szántani kell. Eddig 850 vagon gabonát csépeltek el és 1950 holdon végezték el a tarló- hántást. A csépiéiben is, a tarlóhántásban Is az első helyen Hock József áll, aki jelenleg a pusztakisfalusi Szabadság Termelőszövetkezetben dolgozik. Hock elvtárs eddigi teljesítménye megahaladja a 30 vagont. Szorosan mögötte halad Váradi Galusz is, aki 1070-es gépével eddig 29 vagonnal csépelt el. 0 a szederkényi termelőszövetkezetben dolgozik. If jú Vértessy Mihálynak sincs szégyellt! valója, ö sem adta alább a 21 vagonnál, hát még ha hozzá vesszük a 120 hold tarlóhántást, amit akkor végzett, amikor más ember aludt. Tarlóhántásban ő a második, mert Hock elvtárs ebben is megelőzte. Hocj< János ugyanis 150 holdon végzett tarlóhántást. Jövő hét végére teljesítjük gabonabeadásunkat Marázón kft «ép eaéfpel: Ifjú Vértessy Mihály a Béke Temnelőszövetkezettnél, Bájer József pedig az egyénieknél. A Béke Termelőszövetkezet már mindemből teljesítette a beadási kötelezettségét, sőt még az egész évi adóját is rendezte, az egyéniek jó része pedig még a vizes búzát száríthatja. — A jövő hét végére azért teljesíteni tudjuk a tervünket — mondja Katies Bertalan vb.- elmök — mert addigra megszáradnak a búzák. Ha minden jól megy, már héttfőn-keddem végzünk a csépléssel... A tenmeWezövetkezet és az egyéniek átlagára terelődik a szó. A termelőszövetkezet mindenben felülmúlta az egyénieket. A termelőszövetkezetnek búzából 10, öszíárpából 16,4, az egyénieknek búzából 6, őszi árpából pedig 9 mázsa .termett hoddiankérat Figyelemre méltó eredmény A pécsváradi járás a kötelességet legjobban teljesítő járások közé tartozik. Az éves állat és állati termék begyűjtési tervteljesítése a következő képpen alakul't: sertés 63,1, vágómarha 75,3, tej 68,7, tojás 87,8 és baromfi 39,3 százalék. Figyelemre méltó eredmény ez, de lehetne jobb Is, ha az egyes begyűjtési megbízottak és maga a járási begyűjtési hivatal nem merülne el teljesen a gabonabegyűjtésben. Mivel egyes községekben elhanyagolták az állat és állati termékek begyűjtését — a hátralékosok száma 336-ra emelkedett. Meglepő az a nemtörődömség, ami Martonfán tapasztalható. Martonfán a termelők fele hátralékban van — 80 gazdából 30 nem tett eleget beadási kötelezettségének. Zahorzik Nándor v. b. elnök és Hammer Ferenc begyűjtési megbízott pedig semmi hajlan dóságot nem mutat arra, hogy ezeket a gazdákat meggyőzzék, vagy ha nem használ a szép szó, elszámoltassák. Véménden, Erzsébeten már biztonságban van a gabona A pécsváradi járásban — előreláthatóan — a jövő héten befejezik a cséplést. Ennek a számításnak reális alapja van. Gabonakereszteket nuír csak itt-ott lehet látni a határban. Palotabozsok, Nagypall, Véménd, Erzsébet és Lovászhetény pedig már jelentette, hogy befejezték a cséplést. A felsorolt községekben még — a nedves gabona miatt — nem teljesítette mindenki a gabonabeadási kötelezettségét. Így előreláthatólag csak 6—8 nap múlva kaphatják vissza a szabadpiaci értékesítés jogát A pécsi tröszt eredménye i 3703 tonna szén terven felül A Pécsi Szénbányász*« Tröszt csütörtökön 101.2 százalékra teljesítette napi tervét, havi tervének teljesítésébe* pedig 104 százalékra áH. Elsejétől csütörtökig * tröszt dől gőzéi 3703 tonna szenéé adtak tervükön felül. Petőfi-aknán Weibl Ferenc frontbrigádja 130 százalékot ért el és elseje óta 410 csille szenet szállított tervem felül- Kopa Lajos brigádja is a leg' jobbak között halad, ők elseje óta 565 csille szenet küldték a felszínre előirányzatukon felül. Pécsbányán Bnkovszkl Gyula csapata eddig már 602 csille szenet adott elseje óta. Pánczél Ferenc csapata egy Ids nehézséggel küzd az utóbbi napokban, így egyik-másik napon a tervteljesítésük hullámzó volt. A 25-éig adott 302 csille terven felüli szén azonban a további jó munkának ar ígérete is. Három új belépő a nagyharsányi tsz-ben Nagyharsányban két gép csépel, az egyik a termelőszövetkezetnél, a másik az egyéni gazdáknál. — A termelőszövetkezet ma befejezi a cséplést, — mondja Pálfi Imre v. b. elnök — az egyéniek is hamarosan végeznek, már csak tizenöt. gazda van vissza. — Mi már rég teljesítettük beadásunkat, — pödörinti meg a bajuszát a Ságvári Tsz elnöke, Veszter- gombi József elvtárs — Most már csak azon törjük a fejünket, hogy hova is rakjuk a sok gabonát — teszi hozzá Varga Sándor, a termelő- szövetkezet könyvelője. — Jó termésünk volt az idén — és sorolja, hogy búzából meglesz a 12 mázsás holdankénti átlaguk, pedig 30 holdat 100 százalékra, negyvenet pedig 40—45 százalékra elvert a jég. A tavaszi árpájuk is jól fizetett: 19,48 mázsát takarítottak be holdanként. így hát nem is csoda, hogy a tavalyi semmivel szemben az idén 3.40 kiló árpa, a tavalyi két kiló hét deka búzát pedig az idén hat kilóra kerekítik. Kukoricából is lesz bőségesen, pedig ugyan csak megpaskolta a jég azt is, de még így uh» sem érik őket az egyéniek. Ilyen termés, ilyen jövedelem még nem volt a Ságváriban, de ilyen érdeklődés sem az egyéniek részéről a termelőszövetkezet iránt. Szerdán este egyszerre hárman: Csabai István hétholdas, Fe- renczl András ötholdas és Pálfi Imre v. b. elnök két hold földdel lépett be a termelőszövetkezetbe, Nagyszerű eredményekkel ünnepeljük a bányásznapot Kedve* kis ünnepségek atínhelye ez István-aknat nagycsarnok az utóbbi napok ban. Leszállás előtt, vidám, zenére ropják a táncot a fiatalok, hogy köszöntsék a „bá nyiszőrség“ legjobbjait. Csütörtökön a Kiskereskedelmi Vállalat kultúrgárdája köszöntötte a bányászokat, Bozsér János és Bencze Ferenc frontbrigádját ünnepelték zenével, tánccal. A Bencze csoport 143, a liozsér csapat pedig 131 százalékot teljesített. Gáli János frontbrigádja mellett ők végezték • legjobb munkát az utóbbi napokban. Az üzemvezetőséggel együtt tnindcnt megteszünk, hogy •Oen jó eredményekkel ünnepeljük a bányásznapot. Egy ’“'TO üvegszekrényben mir ^állítottuk a versenyben .’•Járók ajándékait —- fenn vlF,jepeket, rezsókat, kü- ker.íiil úr cikkeket, ezt a ÄS1™“ «**-A verseny fiMeakérwt6 ™ten Millk le’ kS «•*»«. a Pécsi *• a tostaiga* is» kuItúrcsoportjait, 7 cl hozmuk, lelkesítsék ők is jobb eredmények elérésére bányászainkat. Büszkék vagyunk arra, hogy olyan nagyszerű front- mesterünk van, mint Gáli János, aki nemcsak alkotmányunk tiszteletére ért el kimagasló eredményeket, de most a bányászőrség 'idején is példát mutat a pécsi és komlói frontbrigádoknak. Azt akarjuk, hogy minél többen kövessék az ő példáját. A kongresszusi verseny ide jén megtettük azt, hogy az élenjáró termelőket otthon, lakásukon, családi körben kö szöntöttük. Ezt tesszük most is. Felfedeztünk az üzemben két nagyszerű harmonikást és velük együtt keressük fel sorra a vasast, szabolcsi, újme- szesi élenjáró dolgozóinkat. Iparkodásuk viszonzásául egy palack bort és cigarettát adunk át nekik. Nemcsak a legjobbakat ősz tönözzük, hanem mindenkit, aki csak itt dolgozik az aknán. Múszakváltáskor felolvassuk az előző napi eredményeket. Ui ós-ávázáfrépet Uédztt a (fífrfo/Mó- [/általai Nem keli magyarázni, menynyire fontos a gabonafélék csá vázasa, mégis mind a mai napig igen fáradságos és hosz- szamtartó művelet volt. 1925- b®n szerkesztettek ugyan egy dr. Gróf” féle permetezve csávázó gépet, de ez nem jelen- ‘ett teljes megoldást. Külföldön is, itthon is szerkesztettek poron1« csávázó gépeiket, de ízek sem voltak tökéletesek. Az áztatva való csávázás azért nehézkes, mert szárítani kell a gabonát és nem gazdaságos Egy mázsa gabonához 10 kiló csávézószer szükséges. A mezőgazdasági géptervező iroda két mérnöke, Uzsok Vilmos és Moharoß Dániel még a tavasszal megbízást kapott, hogy olyan csávázógépet tervezzenek, amellyel a permetezve és porozva való csávázási egyszerre lehet elvégezni, vagy külön áz egyikét, külön a marikat. Sok tanulmány »előzte msg a gyakorlati tervezést Meg kellett ismerni a korábban használatos kezdetleges -»épeket, azok jó és rossz ól- laialt. Ilyen tanulmányok után lehetett csak hozzáfogni a rajzokhoz. Eddig az új csávázógáp buds pesti története, A gyakorlati magvalósítás már a Baranya Megyei Mezőgazqasági Gépjavító Vállalat dolgozóinak feladata. Tervrajzok után július 12-én megkezdődött a kivitelezés. Azóta az üzem legjobb 14 szeretője, a forgácsolók többsége éj a műszakiak ezen dolgoznak. Csütörtök délelőtt látogattunk el az üzembe, hogy megnézzük a készülő új gépet. Ép. pen a legjobbkor érkeztünk. Az egyik szerkesztő-mérnököt *s, Uzsck Vilmos elvtársat ott találtuk. Magyarázata alapján könnyű volt megismerkedni az új géppel. Egy vas álvázas négykerekű kocsin nyugszik a gép. Főrésze a hulUámlemez-böl készült forgó dob, melyben a gabona permetezve ée porozva való csávázésa történik. A garatból a dobba egy csigakerék tovao- bítj« a gabonát. A por alakú csávázószer agy forgó dobból csóveziotek©:: leereszt ül jut « csigakerékhéz, ami egyúttal jó keverést bietosít, addig is ínig bekerül a dobba. A permetezte magában a dobban történik, egv centrifugél-szi- vattyú segítségével. A csávázó, szer adagolását egy feszult- ségmérő mutatja, & por adaAz új tanév azonban nemcsak anyagi, hanem erkölcsi téren is fokozott feladatok vállalására kell, hogy ösztönözze a szülőket, a pedagógusokat és a tanulóifjúságot egyaránt. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az iskolai munka ellenőrzése sem szorítkozhatik csupán a bizonyítványosztások utáni időkre. A gyermekek tanulásának ellenőrzésével sem a szülő, sem a pedagógus nem várhatja meg a végeredményeket, hanem annak az óróról- órára való, a naponkénti készülésben is meg kell mutatkoznia. A műveltebb, a tanultabb emberfők sokaságának el érése érdekében elengedhetetlen a szülők és az iskola közötti állandó kapcsolat kiépítése. Csakis ezáltal lehet megakadályozni a mulasztásokat, a feladatok, a kötelességek el nem végzését, az iskolakerülést. Sok — és valljuk be: gyakran indokolt — panasz hangzik el gyermekeink viselkedésére, magatartására. Pedig mi fegyelmezett, udvarias, öntudatos ás bátor fiatalokat akarunk, olyanokat, „akik az élet minden területén, a szocializmus építésében, munkában, tanulásban, az ellenség elleni harcban, a honvédség erősítésében s a békéért vívott küzdelemben harcosan, szenvedélyesen helytállnak” —> mint ahogyan pártunk tanítja. A DISZ és úttörőszerveze- tek tagjainak kötelessége a példamutatás; tanulásban, magatartásban egyaránt Munkára és helytállásra, óráról- órára való készülésre nevelni ifjúságunkat — nem kis do» log, de pedagógusok és diszis- ták számára egyaránt megtisztelő munka. Ha tehát pedagógusok, szülők, DISZ-szervezetek, tanuló- ifjak legjobbjai összefognak és, egymást segítve, igyekeznek megoldani nevelési problémáikat, minden bizonnyal elmond hatjuk, hogy nálunk a tanulóifjúság fogalma azonos a kötelességét teljesítő, példásan élő, a szocialista erkölcs szellemében cselekvő ifjú emberekkel. Ez az összefogás az új tanév másik legfontosabb feladata. I A kiállitás hírei I Az Országos Mezőgazdaság • Kiállítás rendezősége gazdag [ szórakoztató programot dolgo- i zott ki a látogatók számára. 1 Mivel azonban a kiállítás • amúgyis Igen nagy az idén, 1 ízért minden megye látogatói • izámára az őket legjobban ér- I teklő állattenyésztési, illetve £ növénytermesztési fcérdések- I tói külön-külön előadásokat J artanak. A Baranya megyeie- r :et érdeklő előadások szépiám 1 öer 5-én, 6-án, 7-én lesznek, 1 >zért ajánlatos, ha a megye te- 1 i-ületéről ezeken a napokon 'utaznak fel látogatók a kiállítás megtekintésére, , * [ Negyven szarvasmarhát, 37 ' 'avat, 10 sertést vittek pénteken fel megfelelő gondozósze- [ mélyzettel és takarmánnyal a i fővárosba. Az állatok bera- ] kásánál a megyei mezögazda- \ sági igazgatóság állatttnyész- I tési osztályának vezetője, Sas ! ' Kálmán is jelen volt. — Milyen reményekkel küldik fel a megye állatait a ki- t állításra? — kérdeztük Sas r Kálmánt. 7 — A palotabozsoki Petőfi , Tsz két bikája a Matyi és a Gyuri országos viszonylatban is az elsők közé kell, hogy kerüljenek, mert már az itteni előzetes osztályozáskor a bírálóbizottság 86—88 pontosaknak [minősítette őket ;»olását pedig négy lépcső áttétel biztosítja. Áz egész gépet három lóerős elektrcmoto-r működteti, lánc és ékszíj-meghajtással. Eddig a szerkezete — De mi várható az új gep tói? — Órámként 30 mázsa gabonát tud megcsávázni — vála szol Uzsok elvtárs. — Egy máza, gabonához nem kel.1 _ 1< kiló, hanem elegendő a szükséghez mérten 1—4 káló folyadék vagy 15—30 deka porcsávázószer. Az ilymódom kezel gabonát nem kel! külön szárítom, egyszerűen zsákba leihe ömlesztőn i. A gépet öt kilomé teres sebességgel vagy teherautón lőhet továbbítani. — $ mikorra készül él a ké gép kísérleti példánya? — Er re már nem Uzack elvtérs, ha nem a kivitelezők válaszolnak — Vasárnapra megle»z»üná vele! — feleli határozottal Bíró elvtárs, a vállalat műsza ki vesetája. A gyorsan készülő gép mél tóin dicséri mind a tervezők mind a kivitelezők tudását szorgalmát. A gépet az Orszá gos Mezőgazdasági KlálWtásoj is bemutatják, (Gulyást-