Dunántúli Napló, 1955. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-25 / 71. szám
4 NAPLÖ 1955 MÁRCIUS 95 Ml ÍJJSÁG SZIGETVÁROTT ? felállítják a bolgár HÖSÖK EMLÉKMŰVET Szigetvár lakossága elhatározta, hogy emlékművet állít azoknak a bolgár hősöknek, akik a dicső szovjet hadsereg mellett résztvettek Szigetvár felszabadításában. Az emlékmű már el is készült és annak felállítására a Kossuth Lajos- téren előreláthatólag május elsején kerül majd sor. Állandóan emelkedik a SZÜLETÉSEK ÉS HAZASsagkötések szama Az anyakönyvi hivatal bejegyzései szerint Szigetvárott állandóan emelkedik a születések és a házasságkötések száma. Amíg 1939-ben mindössze 191-cn születtek, addig 1953- ban 547-en, 1954-ben pedig már 697-en. A házasságkötések száma 1939-ben 39, 1953-ban 49. 1954-ben pedig már 91 volt. 100.900 FORINTOT FORDÍTANAK JÁRDÁK létesítésére és kijavít ASÄRA Szigetvárott eddig több utcában nem volt járda. vagy az elhanyagolt, rossz állapotban volt. A községi tanács ezért most elhatározta, hogy a Sziulimán utcában , járdát építtet. Ugyanakkor a Miklós utca egy Tészén és a Török utcában is járdát építenek majd. Megkezdik a rossz álla pótban lévő járnák kijavítását A községi tanács mintegy 100 ezer forintot irányzott elő járdák éipítésére és kijavítására 300.000 FORINTOT FORDÍTANAK ÁLLAMOSÍTOTT HAZAK TATAROZÁSÁRA A szigetvári községi tanács ez év tavaszán folytatja az államosított házak tatarozását. Rövidesen sor kerül a Zrínyi tér 3 és a Flórián tér 5. szám alatti ház tatarozására, csinosítására. Erre a célra közel 300.000 forintot fordítanak. KÉT UJ ÜZLETET NYITNAK A Lakosság jobb áruellátása érdekében Szigetvárott is tovább fejlesztik az üzlethálózatot. A Sztálin utcában a közeli napokban új tej boltot nyitnak meg. Két héten belül pedig elkészül a Patyolat-mosóda is a Zrínyi tér 5. számú házban. bővítik a vizvezeték- hAlözatot A szigetvári községi tanács tervbevette, hogy bővíti a vízvezetékhálózatot. A terv szerint még ezévben a Tinódi Sebestyén utcát is bekötik a vízvezetékhálózatba. bevezetik a villanyt az újtelepi hazakba is Szigetvárott úgyszólván már minden házba bevezették a villanyvilágítást, kivéve az újtelepi részt. Rövidesen teljesül az újtelepi lakosok kívánsága, mert a községi tanács tervbe- vette, hogy ezen a részen is 7—8 háziba bevezetteti a villanyt. A SZIGETVÁRI PEDAGÓGUSOK előadtak A „GÜL BABÄT« A Szigetvári Állami Általános Iskola pedagógus csoportiának tagjai március 18-án, 19-én, 20-án és 21-én, négy nap sgymás után, nagy sikerrel mutatták be a „Gül baba“ című operettet. Az előadás iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a járási kultúrház nagyterme szűknek bizonyult. Április 4. megünneplésére KÉSZÜLNEK A SZIGETVÁRI DOLGOZÓK Szigetvár és a környékbeli községek dolgozói lelkesen készülnek hazánk felszabadulása 10. évfordulójának megünneplésére. Április 4-én a Hősök szobránál emlékünnepséget tar tanak és egész napos kultúrműsort rendeznek. A kultúrműsoron nemcsak a szigetváriak, hanem a környékbeli kul- túrcsoportok is fellépnek. Szeresd és követeld meg a rendet! Kedveg Mozilátogatót Hozzád szólok, aki március 13-án este * fél 8-as előadáson Pécsszabolcson az erkély első sora 2. székén ültél. Előadás alatt 4—5 éves kislányoddal együtt nápolyit esze gettél. Ez ugyan nem illik, de nincs ellene különösebb kifogásom. Az ellen azonban már van, hogy mikor kiürült a zacskó, nem véletlenül, hanem szándékosan a földre dobiad. Mit gondolsz, mi lenne akkor, ha mindenki így cselekedne? Előadás után a takarítónők kosárral hordhatnák ki a szemetet. — Te is asszony vagy, mit szólnál akkor, ha éppen Te takarítanád a mozit és takarításkor egész papír- halmazt látnál magad előtt? Te it- csak azt mondanád: ma aztán egy rendetlen társaság látogatta a mozit. — Rólad is azt gondolták azok, akik látták. hogy ledobtad a zacskót. Nó vagy. Feleség és édesanya. Kell, hogy szeresd a rendet, de nem csak, hogy szeresd, hanem meg is kell követelned a rend megtartását — Rá keli szoktatnod a férjedet is arra, hogy időben érkezzék a moziba, ne vetítés alatt zavarja embertársait. Nem helyeslem azt sem, hogy kislányodat a legkésőbbi előadásra viszed. Olyan kis gyereknek már 9 órakor aludnia kell és Te rákényszeríted a késói lefekvésre. Tudom, kedves Mozilátoga- tó, hogy magadra fogsz ismerni leveíem olvasásakor. Tudom azt Is, hogy mindezeket nem rosszindulatból tetted. hanem csak tudatlanságból. Üdvözöl: „Egy másik mozi- látogató.“ cA mai NÄFLO Hol művelődjünk, hol szórakozzunk? SZÍNHÁZ jva.man Imre Mantmartrei ibolya. Szelvénybérlet „F” — Este 7 órakor. MOZI Kossuth: Az első szó (fél 5, fél 7, fél 9 órakor) Petőfi: Riadó a cirkuszban (5, 7, 9 órakor) Park: Riadó a cirkuszban (fél 5, fél 7, fél 9 órakor) Jószerencsét (Fécsszabolcs): Szünnap. Kossuth (Mohács): Az őserdő foglyai (6, 8 órakor) A PÉCSI RADIO MŰSORA 18.30: Hírek. 18.35: Innen-onauan. 1. Márciusi vasárnap a csányoszrói Uj Március tsz- bejx 2. Ezermesterek számára. 3. Homályka. 4. Egy a kiválóak közül. Munkatársak: Futaky Hajtva, Garami László, örsi Ferenc, Lesakó Margit és Balogh Mária.- 18.55: Kevés beszéd, sok muzsika. — Jutalomműsor a kékesdi Alkotmány és Petőfi tsz dolgozóinak. '9.25: Színház — mozi. Szerkeszti Galsai Pongrác. 9.35: Ful.l'ánikok. Garami László összeállítása. 19.40: Délszlávnyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás. ELŐADÁSOK A Leőwey Klára Gimnázium dísztermében ma délután 6 órakor tartják a „Szülők Főiskolája" című előadássorozat hatodik előadását. Előadó dr. Szentágotlhai Jánoe Kos- suth-díjas professzor. Előadásának címe- Felelősek-e a szülők gyermekeik nemi életének helyes irányú kialakításában? * A Kesztyűgyárban ma délután 8 órakor „Atomenergia és gyakorlati alkalmazása'1 címmel Dévényi József tanár tart előadást. * A megyei tanács oktatási osztálya rr,a délelőtt 9 órakor értekezletet tart a Nevelők Házában (Szt. látván tér 6.1 a gyermekvéde'em és a gyámügyi gazsatás feladatáról és jelenlegi helyzetéről Előadó: Takács Gyula osztályvezető. „A Szovjetunió nyomdaíma- •ának fej’ődése’1 címmel me iélután fél 5 órakor Frank Ferenc nyomdamérnök tart úöadást a Pécsi Szikra Nyotn- ia Vállalat szakszervezeti rzékházáiban (Molotov u. 24.) A meszesi pártiházban ma télutón 5 órakor dr. Tóth László tart előadást „A naprendszer keletkezése és élete” ’ímmal. A Leőwey Klára Gimnázium IV/A. osztálya március 26-án 'she 7 órai kezdette! ismét előadja Csiky Gergely: Nagymama című háromíelvhnásoe vígjátékét az Ifjúsági Színházban. Helyárak: 8, 7, 6, 5, 4 forint. Jegyek elővételben a Leőwey Gimnáziumban kaphatók. Hogy is volt csak... Megjegyzések a csepeli mérkőzésről A Dóz«a játékosok már hétfőn délben felortaztaik Budapestre. Ked den délelőtt a Budapesti Dózsa újpesti sporttelepén tartottak edzést. Szerdán már korán kinnentek a fiúk Csepelre, hogy szurkoljanak a tartalékcsapatnak. A tartalékok autóbusza Budafoknál elromlott és így alig hogy kiértek a játékosok a mérkőzés (kezdésére.' A csepeliek 2:1 arányban nyerték a tartalékcsapatok mérkőzését. A csapat reze tőség ének többet kellene törődni a tartalékokkal A játékosok valahogy érzilk, hogy „mostohagyerekek“. Minden csapatnak szüksége van tartalékjátékosokra, soha nőm tudni, mikor lesz rájuk szükség az első csapatban. Foglalkozzanak alaposabban és többéit a tartalékcsa/pat játékosaival, hiszen köztük több i^cn jó képességű játékos van. A pécsi szurkolók nagyon szeretik csapatukat. Több mint száz pécsi r.zurkoló vállalkozott arra, hogy munkanapon szabadsága terhére felutazzon Budapestre. A bíztatás szemmel láthatóau nagyon jól esett a játékosoknak. A mérkőzés végén boldogan sorakoztak fel a pécsi szurkolók előtt és köszönték meg a buzdítást, mert a buzdításban nem volt hiány. A pécsi szurkolók a mérkőzés után alig tudtak beszélni. A csapat öltözője a mérkőzés után teli volt boldog látogatókkal. Minden pécsf szurkoló kezet akart rázni a fiúkkal^ de sok Budapestre szakadt pécsi is ott veregette a játékosok vállát... A Dóz«ta játékában iwmét jelentős szerepet kapott a taktika. A csepelieknél e&t nem igen vettük éezre. Jatékulkban tke«vés volt a tervszerűség. A mérkőzés végén nagyon elkeseredtek a csepeliek. bántotta őket, hotgy az NB I. újonctól otthonukban kaptak ki. A Dózsa a mérkőzés után fennma radt Budapesten. A játékosok pénteken az újpesti pályán tartanak edzést, majd szombaton utaznak el SZokiokra. Brad a, mjnt ismeretes lesérült. A gondos orvosi kezelés remélhetőleg rendbehozza vasárnapra a középcsatár térdét. Tanuljunk sakkozni! Támadás, védés. Mjnden báb bizonyos hatást fejt ki azokra a .mezőkre, melyekre a játékszabályok értelmében^ léphet, vagy támad, vagy véd. Támadja az ütőkörébe eaő ellenséges bábokat, ugyanakkor védi a hatáskörébe eső saját bábokat. A v^lf oócsj !>P4rnT*á'ó mester. Go csey István emlékére Budapesten l^-Hbe ii r e n4etó e 11 ein’, ék v értény e n Berger—Balek mestereik jálszfmájá- ........................ *'*'i hadállás: ba n jött létre az a b c d alábbi f f h I mm tm~mm.m mm m \ IS Ü MÁ: w m MIM FILMVETÍTÉS Az Ybl Miklós Kultúrotthon ban ma délután 5 és este 7 órakor fi lm elő ad ás lesz. Berni: tatásra kerül a „Róma nyílt város“ című olasz film. AZ ÍRÓSZÖVETSÉGBEN pénteken este 7 órakor Móricz '-Ssigmond: ,.A cica mega macska“ című novellájának müe’emzését tartják a tagok és az oktatásba bevont ír hívottak részére. A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ a közeljövőben kamaraelőadás keretében 'mutatja be Puccini közkedvelt operáját, a „Pillangókisasszony“-!. Az opera előadására a színház operahanganyaggal rendelkező művészei öntevékenyen vállalkoztak és úgyszólván hónapok ótp fáradhatatlanul próbálják. Á próbákat Snllay Iván irányítja és vezeti. A két fő- tzerepbsn Kovács Annit és Bánáti Sándort látjuk majd. Az operát a nagyszínházban mutatják majd be, — mint mondottuk: kamaraelőadás keretében — hétfői napokon, amikor egyébként a színházban nincsen előadás. — ügyeletes gyógyszertárak 1. S2. gyógyszertár, Széchenyi tér 2. Tel.: 17-85. 8. sz. gyógy szertár, Kossuth Lajos u. 81 Tel.: 23-94. 12. sz. gyógyszertár Doktor Sándor utca 47. sz Telefon: 13-53. Névnap: Mária. Várható időjárás péntek estig: felhőét vonul ások. több helyen, elsősorban nyugaton ás ászaikon kisebb esővel. — Mérsékelt, helyenként élén- kebb délnvupati-mvueatii szél. Az envhest g tovább tart. Várható legalacsonyabb hőmérsék ét ma éjjel: keeten 1—4 nvugaúin 4—7, legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken .4—17 fok között A fűtés alar !áu! szo'gáló várható közép- hőmérséklet 4—9 fok közöt! lesz, , 'i t Sötét jobban áll. Míg világosnak egyetlen támadó fkúrája a vezér, addig sötétnek, támadó figurája a vezér mögötte a bástya, a. világos mezőkön mozgó futója es huszárja. A világo« vezér is csak látszóla.iosan tá madja « dó gyalogolt mert sötét azt kétszeresen védi futójával és vezérével. A sötét huszár is csak látszólagosan támadja az. c4 gyalogot, mert ez,t világos háromszorosan védi vezérével és két huszárjával. Valóságos támadásit látunk sötét részéről a c4 mezőre. A c4 gyalogot háromszorosan támadja a sötét futó és vezér és közvetve a bástya, ezzel szemben világos csak kétszeresen védi vezérével és huszárjával. Tehát a gyalog nyugodtan üulietŐ volna, ha sötét lenne lépésen. ütés, csere. % ütésmél ügyeljünk arra. hogy leg alább olyan értékű ellenséges bátb<M üssünk, mint amilyen értékű bábbal ütünk. Ilyenkor egyszerű cseréről beszélünk. A cserék elől ne fussunk, mert futás közben nyomás alá Ike^- rülíhetünk. A oeerék útján egyszerűsödik az á.llás; egyszerűbb állásiban kevesebb a váratlan és kellemetlen meglepetés. Kevesebb az it leniéi, kevesebb a gond! Cseréket rendszerint jobb állás (jobb pozíció) vagy k'« e bb- nagyobb anyagi előny sz-erzése érdekében eszközeink. Az anyagi előnyben lévő félnek mindenké^pen érdeke a csere. Nyomott állásokból is legjobban cserékkel tudunk felszabadulni. Az ellőni él támadó bábjainak, vagy a tábla közepén elhelyezett figuráinak lecserélése mindig célszerű! S most elemezzük a fen-ti hadállásból kiindulva a lebonyolítást a tá madás. védés, ütés és csere szempontjából! Következett: 15. Hd5. Közvetve védi a c4 gyalogot. Fxd5. Egyszerű csere. 16. exd5 b5. A támadás megindítása. 17. cxb5 axb5. Gya.Iojrá'doZ-at a támadás érdekében. ffl M-vbí Vr*o_ Téimndi.a a >i-iS7Ä’*+. 19. Fel Védi a huszár. Bab8. Támadja a vezért. 20. Va5, Védeni kénytelen az a4 és d5 gyalogot. Fdfl Eltávolítja a vezért gyalogjai védelmétől. 21. Vaf> Bb6.. Ujaibb támn dás. 2G. Va7 Bxb4. A támadás első gyiimö’cse! 23. ITf3 Hxd5. A második gyümölcs! 24. o5 Vc6. Védi bábjait és újabb támadást készít elő. 25. Fe5 Bb7. Újabb támadás. 26. Bad. Ellentámadás. Bxa7. 27. Bxc6 Bxo6. 28, Fxa7. Sima cserék. Fxa5. A világos veaé.rszárny megsemmisült. Világos pár lépés múlva feladta a két gyaloghátrányos, reménytelen játszmát Kezdődik a kosárlabdabajnokság Többhónapos szünet után szóimba- ton kezdődik a megyei kosárlabda bajnokság Pécsett. A koáárlabdabaj- noikság átszervezésével csőik péos: csapatok szerepelnek a mezőnyben — 8 férfi és 7 női együttes. A Haladás férfi csapata már a. év elejétől _ rendszeres edzéssekkel ’.észült a bajnokságra. A régi játé- kosgérdn képezi most is a csapat fő erősségét, ezek a játékosok az. első csapatban játszanak. A második csapat, mely szintén a megyebáj nokrógban -szerepel, ugyancsak jó rőt képvisel. Kétségtelen, hogy t Haladás első csapata a legesélyesebi a bajnoki c'm elnyerésére, bár a csapat az elmúlt évben többszöi keltemet lem meglepetést szerzett. Élez az idén is előfordulhat, ha nem ’ iizdenek minden mérkőzésen mieg felelően. A Pécsi Vörös Meteor férfi csapa!'’ fiatal játékosokból áll. A csapat az • lmült évben több inegleoetést szer /ett. Rácz János irányításával a Játékosok szorgalmasan készültek a bajnokságra és az idén, mint mondják, már nemcsak meglepetéseiké'. szeretnének elérni. A Pécsi Törekvés második csapatában a legjobb vasutas ko-sarasok nem szerepelnek. Az együttes mégis átütő keménységű és technikailag taktikailag jól felkészült. játékosokkal vesz részt^ a mérkőzésen. A csa r>at az élmezőnyibem végezhet. A Pécsi Postás két férfi csapató* ndít. Az első csapat igen kemény ellenfélnek Ígérkezik a legtöbb csa- oat számára A csapat esélyei szinte 'gyenlőek a Haladáséval. E'órelát- ’latóan a két csapat találkozója les7 a döntő. A Pedagógiai Főiskola főleg lelkes küzdeniaik arásról. gyorsaságról é* jó dohókószségről nevezetes játéko sokkal rendelkezik. Ha megfelelő taktikával játszanak, a legjobbak űzött lesznek. A férfi mezőny nyolcadik1 csapat-a a Pécs; Dóz«a. fiatal, fejlődőkcpcí álékosokből áll. A női mezőnyben a Vörös Meteor -sapata látszik a legjobbnak. A csa- Dat tagjai egyénileg |s jólképzett 'átékosok. aik:k a legnehezebb mér kő zések is k. tudják játszani formájukat. A Törekvés )« jó játéko- okkal rendelkezik. Két csapatta’ vesz részf a bajnokságban. A Ha- ’ndás. Postás és a Dó/aa csapataiban főleg fiatalok játszanak. A bajnokság mérkőzései szombaton -ndulnak meg. Szombaton délután a gyötörni Tornacsarnokban három érfi és orv női -mérkőzést játszó nk. A. kosárlabda sport ked vélő „,*ioiikozva tekiüteuek a mérkőzések V\ A jövő szerdán Lokomotív sporttelepem sorrákerülő Pécsi Dózsa—Salgótarjáni Bányász mérkőzésre a jegyek elővételben a Dózsa sportirodában, a Totó-irodában és az Állam'' Áruházban szerezhetők be. Az üzemek és az iskolai sportkörök csoportos igény'é- selket a Dózsa sportirodában adják le. Helyárak: ülőhely 12, állóhely 5, diák- és katonajegy 2 lorint. A mérkőzést délután há-omnegyed 4 órakor kezdik. Előtte 3-kor úttörőmérkőzés lesz, a tartalókcsa- patok mérkőzésére pedig negyed kettőkor kerül sor. * A VTSB értesíti * «port-köri el lököket .szakosztályrezotőket. Wy nui pénteken este í> éráikor meRiPe- szélest tartanak résziikre az ápri- i« 4_j aporttinnepséprekrol. A tarfjv fontosságára való tekintettel kérik i vezetők pontos megjelenését. öléves a pécsi nyomdászsport A fel«£abadulá« előtt Pécsett -a Oyomdászsportról vajmi keveset beszélhetünk. Rendeztek ugyan néh-a '^gy-egy labdarugó mérkőzést, ez. démonban csa.k arra volt jó. hogy vwána valamely kiránduló vendég- •őben folytatódjék a ..verseny4* a fehér asztal mellett. Szervezett sportélet 1949 elején ■kezdődött; oimíkor megalakították: az asztalitenisz szakosztályt. (Először az alapfokú bajnokságban induljak, — csoportelső lett a lelkes nyamdászcsapa-t. A következő évben a «egyebajnokságban indultak el a Tyj»ográfia asztal’iten mezői. Nagy küzdelem után a m egy ebajn ok súgót is B nyomdászok nyerték. Közben mejgiilakították a női asztalMcnisz csapa, tot is. 19őö~ben az egyfordulós SíB TI-ben tovább folytatta szép szereplését a szakosztály. A férfi osapcUt bajnokságot nyert, a nők pedig a negyedük helyet szerezték me«. Az országos nyomdász majd később Szikra bajnokságon is jó ered- ményíttkkel diosekedheittek. 1952. szeptenuberében az akkori ÜB n ?zikra országos -elnöksége hozzájárulása nélkül megszüntette a szak- asztál pit, «mit antán a következő évben űjravszerveztek. A majdnem teljesein kezdőkből alakult szakosztály on őst kez.dii bontogatni «zár- nvnit. A kö/elmu’fhiRn megroudeleft városi ös megyei bajnokságon azonban máris várakozáson telül sz.e- repelteik a lány versenyzőik. Négy érvel ezelőtt szervezték meg h pécsi nyomdászok háromtusa szakosztályát. A csapat már az első éviven megnyerte a megyebaj- nokságot és az egyéni versenyben is az elPV) öt között három nyomdász vont. Az országos háromtusa 'vajnok-sártokon is jól szerepeltek a Typográfi». majd később Szikra háromtusáiéi ói. A *«kk szakosztály mintegy két éve műköítik. Eddig közepesen szerepeltek a városi és a megye ibaj* nokságban. Most azonban a városi má.sodoi3Z/tá!yba.n első helyen állónak. A sportkör legfiatalabb szakosztálya a n ői röplabda szakosztály az elmúlt é^'ben alakult. A városi egyfordulós i»Saj no lóságban elsők let*» teje a lányok, Az MHK mvjnka tekintetébe» »sár nem állnak valami jól A sportkör elnökségének « Jövőben mog kffdl javítani munkáját A szakosztályok eredmény«« sz<y replésén kívül arra kell törekedni« az elnökségnél , hogy minél több nyomdász kamion kedvet a «por* toláshoz é* a2i MHK próbázásokon. necsak az akitfi sportolók vegyenek részt, hanem in’: üzem minden dolgozója. Ha a tyISZ-szervezet és a* üzemi bizottság megadja a segítséget, ezen a flórén is jó eredményeket érhetnek, el. Az NB I állása 1. IVp. V. Lobogó 2. Bp. Kjnizai 3. Bp. Vasas 4. Bp. Hon.éd 5. Pécs 6. Pnrog 7. Gyór 8. Salgótarján 8. Diósgyőr 10. Izsó lt. Bp. Dózsa 12. S/.omJ>atii„K 13. Csapéi 14. Légieró 3 5 0 0 13: 2 10 5 4 t 0 13: 2 -> 5 3 2 0 16: 8 3 3 t 1 13: 9 5 3 0 2 8: 8 3131 3: 6 5 13 1 8:10 3 t 3 t 6: 8 3 12* 4: 6 1113 3:14 3 0 3 2 3: 8 5 0 2 3 6:13 5 1 0 4 5:14 5 0 1 4 2: 7 SZABOTÁLÓ kulakok Letartóztatták Horváth Márk átai kulékot, aki 14.000 forintos adóhátraléka fejében lefoglalt tehenét visszalopta. Az ügyészség társadalmi tulajdon terhére elkövetett lopás címén emel ellene vadat. * Bíróság elé állítaniuk öt eilend! kulákot, akik a községi 'anács végrehajtóhizjlttságának felszólítása ellenére •ín-gíagad- táik a tavaszi búza verését és kenyérgabona vetéstervük teljesítését. Aprótiírdcíések EOT UJ. modern ilconyhaberende :és eladó. Rákóczi n. 45. s*. KŐMŰVES .«Mkmunkósoiai, és ,e jédmunkásókat kizárólag helyi ál andó munkám felreszUnk. Pécsi Épiilctkarbantortó Vállalat, Pécs. Molotov n. 35. KÉTSZEMÉLYES modem rdkamió :ladó. BóíSa Ferenc n, 2. Ketten értek el 12 találatot, s egyenként közel 300.000 forintot nyertek a TOTÓN Totózzon! Nyertet! GÉPLAKATOS és górffitéeaíerelS szakmunkást felvesz a Pócej Bőrgyár. MINDENNEMŰ szSnyeg javihisát. tisü^tésát, mo-lytialan/ítását oU'sóa vállalom. Sallai u. 15. (Hatul ud«. varban). FIZIKAI s<*pcdmiinkásoka't felv\e- szünk. Je.lcmtknzé« PócMÍjhcigyi Fri>- mű íizeimélyzeti osztályán. Pée*. z«áki u. Í9. ANYAGKÖNYVELŐT kenésünk a*>nl aal; belépésre. Jelem tik ez és azeme—, ívesen, Majlátih puaztft, vasutállomóf^ Sámod. TAVASZI ruháját mérték után készíttesse a Péosj Vegyesipari Valla-s lat minőségi rniharészjegénél. Kossuth Lajos u. 37, Telefon: 12-24. DüNANTÜLI NAPLÓ a Mniryar DojgozóV Pártja Bnrnnyii megyei BizottRácánnli lapít Szerkeszti n «zerkes/tőbizottség Felelős kindŐ! GÁBR1 MIHÁLY Szerkesztőség ée kiad^hlvatah Pécs lóz.sef A o 1(1 T j 15T2 t^-5%1 Előfizetést díj: havi 11.— forint Pécsi Szikra Nvomda Vállalaf Pée*. Mnnkác«v M*hálv utca lO an* Teletoo 20 27 Nyomdáért felei; Melle* &ea*4 f .1