Dunántúli Napló, 1955. március (12. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-20 / 67. szám

1955 MARCIT» 2» n 'S A PT. ö Elméleti tenáesadd A szocialista iparosítás és az életszínvonal p ártarfe megalakulása óta szívós harcot folytatott dolgozó népünk anyagi és kul­turális felemelkedéséért. El­mondhatjuk, hogy a Kommu­nisták Magyarországi Pártja megalakulásának időpontjától kezdve nem volt hazánkfián haladó mozgalom, előremutató teát, a reakcióval szembeni kemény szembeszállói, nem szüneteit a dolgozók érdekeit kifejező egyetlen eredmény sem a kommunisták aktív részvétele, harcos példamuta­tása, vezetése nélkül. Ezért állt és áll dolgozó né­pünk sziklaszsilárdan pártunk mögött. Ezért üdvözölte Köz­ponti Vezetőségünk márciusi határozatát, mely alapja ha­zánk további felemelkedéséért vívott harcunknak. A párt és nép egysége, a tömegek lelkes támogatása volt eddigi sike­reinknek kiindulópontja, s ez az összefogás további felemel­kedésünk záloga. Nam véletlen, hogy a legyő­zött, de meg nem semmisített ellenség támadása ennek a sziláid összefogásnak megbon­tására irányul. Nem véletlen, hogy az é le tszínvona lemelé S' demagógiájával akarta helyte­len útra vinni pátiunk poli­tikáját és félrevezetni dolgozó népünket. Pártunk mint mindig, most is arra törekszik' hogy dolgozó népünk érdekeit szolgálja. Pántunk politikája a szocializ­mus gazdasági alaptörvényén alapszik, mely célként népünk állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítését tűzi ki. eszközként pedig a termelés szakadatlan növelését jelöli meg. Az 1953. évi júniusi ha tározatok és pártunk III. kong resszusának határozatai vilá­gosan megmondták, hogy a szocializmus gazdasági alap­törvényének megvalósításáról pártunk nem mondott le. A K. V. márciusi határozata dön tő jelentőségű azért is, mert «•zétzúzza azokat a téves és káros nézeteket, melyek a cél eléréséhez szükséges eszközök biztosításáról terelik fel a fi­gyelmet. A jobboldali elhajlók el akarták hitetni, hogy 1953 előtt helytelen politikát folytattunk. Arról fecsegtek, hogy nincs szükség a szocialista iparosí­tásra, nem fontos, hogy a ne­hézipar gyorsabban fejlődjék mint a népgazdaság többi ága­zata. Nézzük csak ineg részletesen : ellenség érvelését: Helyte­len volt-e vajon, hogy nehéz­iparunkat nagymértékben fej­lesztettük? Nem kell sokat gondolkodnunk, hogy belássuk, nehézipar nélkül nem bővít­hettük volna a Porcelángyárat, a Sopiana Gépgyárat, a Bőr­gyárait, Dohánygyárat, és egyéb üzemeinket. Nem láthattuk volna el közlekedési eszközök­kel városunkat, nem valósít­hattuk volna meg a mezőgaz­daság gépesítését, a falvak villamosítását, mozigépekkel való ellátását. Vajon nem a szegedi textilkcmbinát, a zala­egerszegi ruhagyár és hasonló létesítmények alapjai a jobb ruházati ellátásnak? Vegyiipa runk fejlesztése nélkül adhat­tunk volna-e több mint két- szerannyi műtrágyát a mező­gazdaságnak. S mindezek alapja: a szénbányászat és ko­hászat erőteljes fejlesztése nél kül elképzelhető-e a több mező gazdasági termék, több ipar­cikk és ebből eredően a fo­gyasztás bővítése? Sorolhat­nánk még az érveket, de eny- nyi is elég ahhoz, hogy meg­értsük: pártunk politikája lé­nyegében helyes volt. Megve­tette alapját további fejlődé­sünknek. Kétségtelen azonban az is, hogy a nehézipar túlzott Üte­mű fejlesztése komoly hibák­hoz is vezetett. E hibákra az említett határozatok rámutat­tak, lei is javítjuk őket. A túl­zott ütem normálisra való csökkentésének szükségessége azonban nem jogcím arra hogy lemondjunk az iparon belül a nehézipar gyorsabb ütemű fejlesztéséről. A mi iparosítási politikánk alapja a marxi-lenini elvek­hez híven az, hogy nem mon­dunk le a nehézipar elsősorban való fejlesztéséiül. Éppen a dolgozók életszínvonalának ál­landó emelése érdekében nem mondunk le. Elképzelhető-«, hogy népgazdaságunk jelenle­gi technikai színvonala mellett mondjuk kétszeresére emeljük a termelést és ebből eredően a fogyasztást? Nem képzelhető el. Minden többtermelésnek nélkülözhetetlen feltétele a termelési eszközök elsősorban történő, növelése. Ehhez pedig a termelési eszközöket gyártó ipar fejlesztése szükséges. A fogyasztás bővítéséhez az kell, hogy több üzemünk legyen, amely fogyasztási cikkeket gyárt, az kell, hogy meglévő üzemeink a legfejlettebb tech­nikával legyenek felszerelve, az kell, hogy mezőgazdasá­gunk gépesítése, növényvédő- szerekkel való ellátása maga­sabb színvonalú legyen. Ennek pedig a nehézipar fejlesztése az alapja. Ez a járható útja annak, hogy több kenyerűn x, ruhánk-, jobb lakásunk és kul­turális ellátottságunk legyen. Ha nem fejlesztenénk meg­felelő ütemben termelőeszkö­zeinket, akkor odajutnánk, hogy a nemzeti jövedelem helytelen felhasználásával, az állami tartalékok kimerítésé­vel átmenetileg emelkednék ugyan az életszínvonal, de csak hamar odajutnánk, hogy nem­csak az „állandóan növekvő" igényeket, de a meglévő igé­nyeket sem elégíthetnénk ki. Központi Vezetőségünk már­ciusi határozata éppen azért nagyjelentőségű, mert elhárít­ja az akadályokat dolgozó né­pünk állandó életszínvonal­emelésének útjából. A márciusi határozat vilá­gos beszéd. Emelni akarjuk, és emelni is fogjuk az életszín­vonalat. Ugyanakkor meg­mondjuk azt is, hogy ehhez egész dolgozó népünk lelkes erőfeszítése szükséges. Ebből az erőfeszítésből több és ol­csóbb termék fakad. Kevés és termelt fogyasztási cikkből sokait adni olcsón — nem lehet. Ezért le kell lep­leznünk minden olyan, a mar- xizmus-leniTtiizanustól idegen nézetet, mely az életszínvonal emelkedésének szüntelen han­goztatása mellett a megvaló­sítás eszközeire nem gondol, vagy éppen azt akarja kicsa­varni kezünkből: a helyes szo­cialista iparosítás politikáját- A két$zá&e|*i£flik«»« 1955. március 13-a. A megye ternielőszbwlkezeteácfik szá­ma: 199, 1955 március 14-ón mái1 200-at tart uric nyilván Budán megalakult az Április 4 tsz. 1955 március 16. Patapcklosiról cseng a telefon.-v Halló! Bejelentjük elvtársak, hogy nálunk is megalakult a termelőszövetkezet. A neve: Zó ja. Megalakult hát a kétszázagyedik is Róluk szólunk most a Zója termelőszövetkezet tagjairól. Takács István harmincnyolc éves, életerős és vidám fiatalember beszéljen elsőnek: — Hogy mióta gazdálkodom és a szívós harcot a termeié- } egyénileg? Mit mondjak? Jó­kenység emeléséért, az költség csötókentéséért, CH1­1 formán 36 óta, de sokáig ka- ftona voltam. Jól csak 47 óta Politikánkat szabad, függődén, jövedelmezett a földem, Kő­hazában valósíthatjuk csak n^í^t_.H°ldat meg. Nem mondhatunk le sza­badságunk és függetlenségünk védelmének állandó erősítésé­ről. Mi ezt az országot a ma­gunk erejéből építettük fel a Szovjetunió és a népi demok­ratikus államok állandó baráti támogatásával. Meg is akar­juk magunknak tartani. Ez az elhatározásunk megköveteli hogy védelmi erőnket fokoz- ( műveltem a családommal. — Rendeztem mindig időben ft beadásomat, nem lehet pana­sza senkinek sem rám. De az elsoroltak ellenére beláttam, hogy mégis csak ez a helyes, a szövetkezés. Jobban és gond­talanabbal akarok ezután él­ni és ez másképp nem valósul hat meg, csak ha szövetkezeti tag leszek. zuk. Akik a nehézipar iebe- f , , fn egy hónapja csillését hirdetik, azok akarva- a f0ly1ta!oJn,^ fMSTOCS'- de akarat km függetlenségünk ré- Jcst^ íito^ban- delmének fezvverétól fosata-í Nem Martuk hogy idő előtt kulaksag tudomására jus­son. Ha dobraütjük, akkor f so 6 ré delimének fegyverétől foszta­nának meg beranüiiket. Az ilyen kísérletek pedig szembe- , , . , , , ,,, találják magukat népünk tor-^rémhírrel, egyébbel mozgolod ró hazaszeretetével, mely min volna ellenünk .. Most den áldozatra kész alkotó »marf *el]1^unk a cso­munkánk eredményesek, bé­künk és függetlenségünk vé­l Segít ebben Herkovics elvtárs. Szabó Mihály: del máért ' iö a járástól van kint nálunk. ' _ , * összeszámlál juh a földet — A Kozporat j Vezetőség mar- Teienieg $4 hold van a húsz crusi határozata az 1953. évi f családhoz — még tizenhatot jumusi határozatok és a Hl. \ kérünk az OFA-földből és így Kongresszus határozatainak ^ mindenkire öt hold esik. Most talaján áll, megtisztítja azo-\a napokban összehívjuk a-köz- kai a különböző opportunista J gyűlést és megbeszéljük a ta- elferdítésekrtől és biztosítja ha- J gokkal a tavaszi munkákat, zánk felemelkedés-et, népünk , elosztjuk, hogy kire mennyi egyre szebb és jobb életét. E a jut, de még előtte munkacsa- politüka következetes végre- ^ patokat szervesünk. hajtása legfőbb feladata mán- a den kammunístáJiak, minden f Ketten szólaltak meg, de húsz ember vélekedését mondat- hazáját szerető, becsületes dől j ták el. De csak holnapig, vagy holmaputánig lesznek húszán, gozónak f mert napról-napra nő az új belépőit száma. LEM LE GÉZA * Pafapoklosiban is, az egész megyében is — Én, kéremszépen? Hogy miért léptem be a termelőszö­vetkezetbe? Elmondom az elv- társnak. Azért léptem be, mert a családomnak végre jobb életet szeretnék biztosítani. — Belép 'it o. lányom is. Haza- rend e in, mert eddig szakács volt az állami gazdaságban. —. Mondtam neki, hogy: „lá­nyom, dolgozzunk üt, jól ke­resünk majd és megélünk be lőle.” — Azt kérdezi tóiéin, hogyan éltem a múltban? Nem éltem én sehogyan sem. Szolga vol­tam. Tizenkilencben, a Kom- miin idejében c-örös katona voltam. A Tanácsköztársaság bukása, után nem volt nekem egyetlen nyugodt percem se. üldözték, ahol csak iudtaJt. — Tizenegy gyermeknek vagyok az apja, ruházni csak alig tud­tam, mert a Iti mázsa kőim mencióból vem jutott még erre is. Az meg már egyene­sen olyan ritka volt, mint a fehér holló, hogy disznót vág­tunk volna, mert nem futotta miből, A Teleld gróf nem biz­tosított külön keresetet erre. Most 57 esztendős vagyok öregségemre gondoltam meg magam, hogy csoporttag le­szek. Én bízom abban, hogy most már jobb lesz az életünk. Ez tőlünk függ, attól, hogyan dolgozunk. Én a munkától so ha sem féltem, ezután sem fogok megijedni. Teljes szí vemből akarok dolgozni a cso­portban. Büszke és szomorú emlék­mű emelkedik Leningrád egyik távoli szegélyén, a Néva-parti vámon túl, n Pneobrazsenszkij temetőben. A . temető központjában áll óriási, csiszolatlan kőtalapza- tán. Szónoki emelvénynek lát­szik, amelyre a sajátos felépí­tésű talapzatb., vágott lépcső­kön keresztül lehet feljutni. Óriás munkás-alak magasodik a merészen felfelé törő négy- szögletes emelvény fölé; bal­kezében urnát tart, jobbja ha­talmas lendülettel emelkedik az ég felé. Ez a „véres vasárnap“ áldozatainak emlékműve «soké, akiket a cári kormány 1905 janu,ár 9-én (22-én) agyon lövetett Pétervár utcáin és .terein és akiket éjszaka lopva közös sírba temettetett ide. a Preobrazsenszfcij temetőbe. Csaknem közvetlenül a szov jethatalom győzelme után sír­követ állítottál^: a tömegsír fölé;, későhb aztán, mikor az elesettek hamvait áthelyezték, ezt a, sírkövet az emelvényre v'ezető lépcső lábához állítot­ták. A lóét oldalára Lenin sza­vait vésték: „Az 1905-ös főpróba nélkül az.’ 1917 Októberi Forradalom győzelme lehetetlen lett volna.“ „Sokezer halott és sebesült: ez’ a pétervári január 9-i vé­res vasárnap mérlege. A kor­mány haladéktalan megdönté­se volt az a jelszó, amellyel a pétervári munkások a ja­nuár 9-i mészárlása válaszol­tcLi'L M Lenin szavai csodálatos ossz hangban állnak az emlékmű talapzatán lévő domborművel, amely a sorházét álló; munteá.-, sok csoportját ábrázolja. Az első alak öreg ember, akit éppen golyó talált. Egy má­sik munkás kihívó merészség­gel tárja ki mellét a sortűz előtt. Távolabb asszonyok, gye rekekkel borzadva futnak visz sza, botladozva, menekülés közben; egyiküket már meg­ölték. Mesterember áll mel­lette, értettem arccal, mintha nem is akarná elhinni a tör­ténteket De közvetlen mellet­te áll egy másik, ökölbeszorí­OLGA BERGGOLC: A NAGY tott kézzel, haragtól lángoló arccal. Ö már megértette, mi történt és kész a harcra. Mö­götte másik munkás térdel, követ emel fel, hogy gyűlölete egész erejével a hóhérokra hajítsa. Fújt a szél, havazott, mint valószínűleg akkor is, MWŐ januárjában. Egyre csak áll­tam és néztem a dombormű­vet s „ bronzalakofcon keresz­tül felmerült előttem az „Elek- troszilia“ öreg munkásadnak arca. Mielőtt az emlékműhöz men tem volna, velük beszélget­tem; nem a bronzalakokkal, hanem az élőkkel, az egyszerű és bölcs öreg orosz munká­sokkal. Alekszandr Nazaro- vics Miznyikov tekercselővel, Jakov Fiíippovics Filippov- val, az „Elektrbszila“ szíve, a turbómű technológusával és Ivan Mihajlcvics Tyimin szíj­gyártóval Hármuk közül legrégebber Miznyikov dolgozik az üzemben? üsztelettuoóan és kedvesen Szása bácsinak nevezik. Még mint kisfiú került ide az 1905. év küszöbén, eleinte nem az üzembe, hanem magának Herz úrnak, a Siemens Halsike Mű­vek igazgatójának irodájába, Tyimin a szomszédos cső­gyárban dolgozott Mihail Iva- novics Kalinydnnal együtt. Fi­lippov pedig a. Baliyijszkij- üzemben volt muníkás. Vala­mivel később Iierii Irtok a Sie­mens Halske-ba, de mindhár­man résztvettek az első orosz forradalomban. ... Az 1905-ös év, mint Pé­tervár többi vállalatainál, Itt is vihar előtti hangulatban kezdődött. Kéziratban forgott a mun­kások kezén a „Dal a Vihar- madárról“; „Jöjj vihar, s légy még erősebb!...“ Gondosan megőrizték az Iszkra számait, amelyekben lángszavú cikke­ket frt Lunin. így sűrűsödött fokozatosan a vihar előtti légkör; az orosz- japán hábdhí pedig meghozta a vihart. A munkások mind emlékeztek a vasárnapi fel- vonulást, a január 9-i vasár-' napot megelőző éjszakára. Január 8-án este csaknem az összes Siemens-gyáriak ott volt az „Orosz Gyári Munká­sok Gyülekezete' nevű Gapon- féie szervezetben, a Vaszdljev- szkij szigeten. Előző nap sztxáj koltak, jeléül annak, hogy szo­lidaritást vállalnak a Putyi- lov-gyár sztrájkojóival. Csaknem félóránként ki­ment az utcára egy szónok, századszor is felolvasta és megmagyarázta a cárhoz in­tézett petíció pontjait. Sokan a fagy ellenére födetlen fővel hallgattak' végig ... Ott járkált a tömegben a fiatal Szasa Miznyikov és Ivan Tyimin is. Szasa csodál­kozott, hogy egy diáklány az emelvényről azt javasolta; ne menjenek a térre, ne higyje- nek a cárnak. Pedig ő arra készült, hogy másnap szüleivel együtt a térre megy. Szülei szentül hittek abban, hogy „a cár megérti őket és minden jóra fordul”. — Reggel családostul elin­dultunk — emlékezik Szása bácsi. — Ünnepi díszbe öltöz­tünk. Amíg mentünk, énekel­tünk: „Mentsd meg uram, a te híveidet.; Ä Képzőművészeti Akadémiánál megállt a tömeg A hátsó sorok megpróbáltak előrenyomakodni. Kérdezősköd tek; mi a baj? Miért nem enge dik tovább őket? Aztán fel­harsant a kürtjei... A kürtjeire világosan emlék­szik a január 9-i felvonulás minden részvevője. A kürtjei után kezdődött az, amit most bronzba öntve láthatunk a vé­res vasárnap áldozatainak domborművén* K £ l D £ Szempillantás alatt világossá vált, minden az első sortűz után, a tömeg közé bevágtató kozákok láttán. Az emberek előbb mégis csak reményked­tek valamiben, makacsul a Sándor-park sövénye körül csoportosultak, ahol a faágak tele voltak kisfiúkkal. Ott áll­ták, amíg egy kozákosztag a cári palota felől sortüzet nem zúdított rájuk. A kisfiúk sorra potyogtak le a fákról, sorra estek el a felnőttek a sövény mellett és aki tudott, szétsza­ladt a Nyevszkij-sugárút és a Gorohovaja utca irányában. Lovas kozákok nyargaltak a menekülők után, vágtában lőt­tek rájuk, karddal kaszabolták őket. Tyiminnek átlőtték a ka­bátját. A Vasziljevszkij-szigeten is­mét összegyűlt a sortflz után szétszaladt tömeg a Gapon-féle szervezet háza előtt. A szóno­kot a munkások vállukra emel ték; onnan szólt hozzájuk: —: Elvtársak! Most már nincs miért a palotához men­nünk! Meggyőződhettetek ró­la: a cár lövetett a fegyverte­len emberekre. Fegyverbe, elv­társak! Fegyverbe! Alig fejezte be rövid szónok­latát, a munkások máris cso­portosan siettek Saff fegyver­mester műhelyébe. Elvittek mindent, amit csak ott talál­tak: markolat nélküli pengé­ket, régi tőröket és szablyákat és futva mentek vissza a szi­getre. Ott már épültek a bar- rikádok. De a cári gyalogság már a barrikád közelébe ért. Ismét fülsiketítő kürtszó harsant fel, eldördült a katonák sortüze. Kövek, téglák hullottak a bar- rikádokról. Nem, nem tudták a munkások, hogy valaha bronzba Öntik ezt a jelenetét. Csak harcoltak, harcoltak a szabadságért, A pétervári proletárok, akik reggel békésen indultak a cárhoz, most harcra keltek és haláltmcgvetően ellenálltak, A T katonák csak estére foglalták el a barrikadokat. ;;. A Vasziljevszkij-sziget barikádjainak története után hallgattunk egy darabig. A január 9-i események után visszaemlékeztünk a 905- ös és 906-os év további ese­ményeire. El kell mondanunk azt az epizódot, amely a sztrájkot, helyesebben szólva, a Siemen s- Halske cég bojkottját meg­előzte. 1906 áprilisában meghalt a Siemens-Halske konszern feje, Kari von Siemens. Berlinben temették el lutheránus szer­tartás szerint, de az üzemigaz­gatóság elhatározta, hogy itt, az orosz üzemben pravoszláv gyászistentiszteletet rendez, nagy külső pompával. Egy áp­rilisi reggelein csaknem az egész üzem összegyűlt a gyász szertartásra, az igazgatósági iroda nagytermében. Herz úr, Gerwagen és más részvénye­sek gyászos arckifejezéssel, méltóságteljesen, gyászsza! ag­gal karjukon álltak ott, nem messze a munkások csoport­jától. Reszketett a gyertya­fény a tömjénfüstben és a nap sugaraiban. Két pap buzgón és ünnepélyesen énekelt. A szomorú imákat hatalmas kó­rus énekelte, a legjobb kar­mester vezetésével. Kívül, az iroda falain hirdet meny függött: ,A „Siemens— Halske” társaság igazgatósága kénytelen az összes munkásak nak április 20-ával felmon­dani.” A* igazgatőság „lock-out“-ra készült a munkások ellen, a munká­sok bojkottal szándékoztak válaszolni a cégnek. Az emlé­kezetes véres vasárnap óta megtanulták, hogy ne higyje- nek a „jó cárban” és a „jó gazdákban”. A kormány és a gyártulajdonosok elten vívott harc életük legfőbb törvényé­vé vált. Előző napon, tekin­tettel a másnapi gyászisten­tiszteletre. az üzend aktív« megbeszélést tartott. Ennek értelmében most egy cédulái csúsztattak a papok kezébe.; „Emlékezzetek meg a meggyil­kolt Péterről.” A pópák sem értették meg rögtön, hogy a nemrégiben agyonlőtt felkelő. Pjotr Smidt hadnagyról van szó. Tovább folytatták az isten, tiszteletet es félretették a ' cé­dulát. A tömegből odakiáítottaík — Emlékezz meg PétenróU — Miért nem említed meg a mi halottunkat? A papok csak isten szegény rabjáról Kariról emlékeztek meg. Ünnepélyesen befejezték a szertartást és menni készül-* tek. A munkásait egy része a» ajtóhoz lépett és elállta a ki­járatot, a többiek körülvették a papokat. — Bátyúik ók; Irtuk nektek* hogy emlékezzetek meg isten megölt rabjáról, Péterről. Da) ti nem emlékeztetek meg róla* Mondjátok hát el érte az egéss gyászszertartást Ezt olyan hangon mondták, amely aligha tűnt fel kérés­nek ... Herz, Gerwagen és a többi urak sápadtan indultak a kijárat fele. Az ajtó előtt azonban munkások álltak. Ke zükben pisztolyt, tartottak, égő gyertyát nyújtották Herz, úr­nak. A vezetőségi tag és di­rektor urak oly sápadtak vol­tak. mintha róluk .szélt volna! a gyászének. — Bátyuska — figyelmeztet­ték újból a munkások a pa­pot — ne feledkezz meg róla 3 a meggyilkolt Péter lelkiüdvé­ért! Es a papok imádkoztak ») cári kormány áldozata, a meg ült felkelő „örök életéért”. Az „Ölök ern lékezet’‘-et együtt énekelték az összes munkások. Ügy énekelték, hogyr nem gyászos temetési éneknek hatott fenyegetően harsogott, mint harci felhívás, tudták mind. hogy január 9., az egész 1905. és 1906. év em­lékezete Smidt hadnagyéval együtt válóban örökké élni fog, a kibontakozó forradalom útját megvilágító, ki nem alvó örök lánggal. -;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents