Dunántúli Napló, 1955. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-25 / 20. szám

»S5 MlfTAK *5 NAPLÓ a A PÁRTÉLET HÍREI Munkára készen Tárják a 1 araszt Kommunisták és pártonkívü- Mek, szerelők, traktorosok és műszakiak együttes erőfeszí­tése hozta a sikert: határidő előtt elkészültek gépeink, bár­mely pillanatban hozzákezdhe­tünk a tavaszi munkákhoz. És az emberek? A pártszer­vezet most azon munkálkodik, hogy a tavaszon tudásban, ta- Msztalatokban gazdagodva ül­jenek traktorra. A szakmai itatás mellett agronómiái, egészségügyi és politikai elő­adásokat tartunk. A körzeti a?ronómusok, a járási tanács mezőgazdasági osztályának ag- fonómusaival közösen tanfo­lyamokon ismerkednek meg az időszerű feladatokkal, a terméseredmények növelését szolgáló már ismert és újabb módszerekkel. Az előadásokat a gépállomás főagronómusa és a tanács mezőgazdasági osztály vezetője tartja. .Már most gondoskodunk ar- fől, hogy erős, jól szervezett brigádokkal induljunk munká­ba. A brigádokat a dolgozók meghallgatása, véleménye alap |an állítjuk össze. Mindegyik­be kerül egy kommunista nép­nevelő és egy szakszervezeti bizalmi. Mielőtt a brigádok el­hagyják a gépállomást, nép­nevelőértekezletet tartunk. A későbbiekben már a területen beszéljük meg velük a tenni­valókat, esetenként együtt a termelőszövetkezetek népneve- "ivel. Bizonyosan helyes lesz a módszer, hisz a brigádok huzamosabb ideig egy vagy néhány termelőszövetkezet földjén dolgoznak, ott meg kell ismerniük a szövetkezet életét, munkáját, fogyatékos­ságait s azokon segíteni. Ha ve lük együtt tartjuk az értekez­leteket, akkor 'a népnevelők nem általános szólamokat han­goztatnak, hanem a helyi fel­adatok, nehézségek megoldásán fáradoznak. A dolgozók nevelése, tanítá­sa a politikai és a gazdasági munka Javulását eredményezi, végső soron pedig legfontosabb tervünk megvalósulását: ebben az évben minden szövetkeze­tünk jövedelmezően dolgozzék, aktívan zárjon. Farkas János, a szigetvári gépállomás párttitkára. Falusi pártszervezetek hírei Kis Gál Bajos, zalátai propa­gandista minden előkészítő konferencián pontosan megje- ’enik, alaposan felkészül. A szemináriumokon gyakorlati példákkal teszi érthetőbbé, ér­dekesebbé a pártoktatás anya. gát. * A szentlőrinci falusi alapszer vezet tagjai között egyetlen dől goző paraszt párttagot sem találni, hosszú idő óta nem is nagyon igyekeznek, hogy ve­lük is erősítsék soraikat. * Ratesid László, a Sellyet Já­rási pártbizottság instruktora rendszeresen foglalkozik a tö­meg szervezetekkel is, különö­sen a DISZ-szel. Kezdeménye­zésére Zalátán a fiatalok meg­javították a község egyik híd- ját és kultúrműsort rendeztek. * Minden tanácstag mellé egy­egy népnevelőt osztottak be a csányoszrói falusi pártszer­vezetben. A tanácstag és a népnevelő együtt látogatják a választókörzetek lakóit, ilyen­kor nemcsak a község dolgai­ról esik szó, hanem az ország, világ eseményeiről is. * A szigetvári járás több köz­ségében a pártszervezetek kez­deményezésére a tanács, a nép frontbizottság, a DISZ, MN- DSZ és a pártszervezet képvi­selőiből versenybizottság ala­kult, amely szervezi és ellen­őrzi a dolgozó parasztok fel- szabadulási versenyét, 3£űiparáJúk a dolgozók ellátóidért FérHszabó Beck Ferenc férfiszabó mes. *er 1945 óta dolgozik önálló kisiparosként a Deák utcai •Műhelyében. Uj öltönyöket, Jű'ikabátokat készít, fordításo- k*t és javításokat végez. ' A kisiparosok élete is “•bgváltozott — mondja. — A “ármány program óta egyre “*bh ruhát csináltatnak a dol- *°*ók. igv öröm dolgozni. Beck Ferenc szabómester ál­cában 50 óra alatt készít el e*y öltönyt. Ugyanannyi idő **iikséges egy télikabát meg- Varrásához is. Jó volna, ha •^Kegyszer annyit tudnák dől. *ozni — jegyzi meg, — mert . m győzöm teljesíteni a meg- rei1 •’-léseket. Cipész A télen több tennivalójuk akad a cipészeknek, mint más­kor. Farkas János cipészmes­ter, az Ady Endre utca 2 sz. alatt lévő műhelyében javítja a lábbeliket. Naponta 4—5 íaí- palást tud elvégezni. Javult az anyagellátás tavaly óta — mondja Farkas kisipa­ros. — A múlt év utolsó ne­gyedében 5.20 kiló talpbőrt ka pott a KlOSZ-tól, most az első negyedévre már 7 kiló krup- pon talpat és 1.70 kiló nyak­bőrt hozhatott el a kiutalás alapján. Az anyag minősége is javult. Jó anyagból pedig jó munkát lehet végezni. Farkas János cipészmester törekszik is rá, hogy a kezéből csak jó munkát adjon ki. Lakatos Magyar Ferenc épület- és műlakatos mestert sokan ke­resik fel naponta. Egyik nap a déli órákban rövid idő alatt több, mint tizen siettek műhe­lyébe segítségért. Kevés hely van Pécsett, aho­va ne hívták volna már zárat nyitni. Pontos és gyors munká­jával kivívta Pécs dolgozói­nak elismerését és ezért biza­lommal fordulnak hozzá, ha elromlik a zár, a húsdaráló, ha kiég a tűzhely sütője, vagy éppen valamelyik üzlet rolóját nem tudják fel- vagy lehúzni. Magyar Ferenc lakatos mes­ter pedig siet az igényeket mi­előbb kielégíteni. „Én la hive vagyok a tiszta utcának" Örömmel olvastam a Dunántúli Napló ja­nuár 18-i számában megjelent ^A tiszta Pé­csért” című vezércikket, amelynek minden­egyes szavával egyetértek. En is híve vagyok a tiszta utcának, éppen ezért bántotta a sze­memet a Jókai téren mintegy két hónap óta heverő kocsirakásnyi törmelékkupac. Az el­múlt héten megszólítottam az úttisztítót, hogy miért nem távolítja el, mire azt felelte: a Tatarozó Vállalat kötelessége, de az többszöri felszólítás után sem viszi el. Valóban helyes lenne, ha a városi tanács és a rendőrség is szigorúbban ellenőrizné a köztisztaságot és az ellene vétőket megbüntetné. örömmel olvastam a lapban azt a cikket is, amelyben a DISZ-titkár a tanulóifjúságot a Mecsek útjainak, műtárgyainak megvédésére szólította fel. A múlt év végén erre felhívtam a tanács figyelmét, és akkor ígéretet kaptam, hogy idén ezt az ügyet kézbeveszik, örülnék, ha az ígéretet tett követné. DR. KENESSEY ALADAR ny. főorvos Hasznosan töltik el az estéket A pécsi járás DISZ alapszerveinek többsé­ge hasznos foglalkozásokkal tölti el a téli es­téket A pellérdi DlSZ-fiatalak rendszeresen látogatják a Petófi-iskola előadásait A foglal­kozások tartalmasak, érdekesek és ennek ered • mónye, hogy a résztvevők száma egyre emel­kedik. A Petőfi-iskola szervezéséből, a DISZ- fiatalok neveléséből, a legjobban Szabó Ist­ván v. b. titkár és felesége, Szabó Istvánné tanítónő veszik ki részüket A politikai munka mellett a pellérdi DISZ-szervezet fiataljai nem feledkeznek meg a kultúrmunkáról sem. Az elmúlt napokban Bicsérd községben a „Kézfogó” című háromíelvonásos színművel arattak nagy sikert A szereplés után mindenki arról beszélt hogy Bicsérd község DISZ-fiataljal is példát vehetnének a pellérdi DISZ-fialaloktól. A jó példa megmozgatta a bicsérd] DlSZ-fiatalo- kat is. Máris hozzákezdtek Szigligeti „Csikós” című háromíelvonásos népszínművének be­tanulásához. GYUTAI KAl.MAN iskolai titkár. 700 forintos répadarálóval jutalmazták meg... A Tejipart VáHaltat 700 fo­rintos répaoarálóvai Jutalmaz­ta meg Bufa Dezső okcnágl dől gozó parasztot mert a múlt évi ‘jejbeadásán felül 2.600 liter te­jet szállított a begyüjtőhelyre. A jutalom átvételiékor Bufa Dezső megígérte, hogy ez évi tejbeadásán kívül 2.600 liter­nél többet szállít majd a be- gyüj tőhelyre. Iván János tanácselnök „Érdemes volt betérni“ A napokban betévedtem a Szederkényi Földművesszövet­kezet pécsi boltjába. Nem is gondoltam, hogy itt kitűnő há­zi hentesárut vásárolhatok. — Már régen vásároltam olyan kitűnő és jól elkészített kol­bászt és húso.s hurkát, mint itt. Érdemes volt betérni.., Vasas Pál Pécs, József utca 42. Felszerelték a postaládát Lapunk január 19-1 «rámá­ban közöltük Börzöli Gyula le­velét, melyben kifogásolta, hogy a posta két hónap &ia nem teljesítette bányászaink kívánságát: nem szerelték fel a postaládát. Ezzel kapcsolat­ban a következő választ kap­tuk a postaigazgatóságtól: „Megállapítottam, hogy s Dunántúli Naplóban közölt pa­nasz jogos volt. A postaláda felszerelése megtörtént. SOMFAI JÁNOS ig. vezető helyettes." Munkában a komlói városgazdálkodási állandóbizottság A tanácsválasztások lezajlása után a kom­lói városgazdálkodási állandóbizottság tagjai Komlón és Mecsekjánosiban széleskörű aktíva­hálózatot építettek ki. Ennek eredményeként gyorsan értesülnek a lakosság kéréseiről, kí­vánságairól, javaslatairól és panaszairól, ami­ket azután, az állandóbizottság letárgyal, a hiányosságok megszüntetésére határozatot hoz és annak végrehajtására kötelezi a végrehajtó- bizottságot. Az aktívahálózat jó működésének eredmé­nye az, hogy az állandóbizottság legutóbbi ülé sén 39 határozatot hozott, melyekben felhívta a tanácsot, azok végreha jtására. Határozat kö telezi például a tanács városgazdálkodási osz­tályát, hogy az újtelepi és a mecsekjánosi két közkutat hozza rendbe. Gesztenyésben a posta állítson fel kirendeltséget, ahol a Bányász Rá­dió hangszórója rossz, ott javítsák meg, Kom­ló forgalmasabb helyein az autóbuszmegállók­nál létesítsenek várakozóhelyeket, a TÜZÉP gondoskodjon a lakosság tűzifa és szalma igé­nyeinek kielégítéséről. Mindezek megvalósítása természetesen nem történhet máról-holnapra. A felvetett problé­mákat azonban a komlói tanács városgazdál­kodási osztályának mielőbb meg kell valósí­tania. Az állandóbizottság tagjai ezúton is fel­hívják a lakosság figyelmét, hogy panaszaik­kal, javaslataikkal forduljanak hozzá. GÖRBE ZOLTÁN állandóbizottsági titkár, Komló. Ormánysági néplegyöitcst szeretnék létrehozni A tanács, a Hazafias Népfront és Bene Má­ria a helyi népművelési ügyvezető segítségé­vel nagyszerű javaslatok születtek községünk Ifjúsága körében. Ormámysági népiegyüttest szeretnének létrehozni. Ugyanis az ormány- sági táncok közül a „Dobogós”, a „Lippemős”, az „Ormányságj verbunk” még él népünk em­lékezetében. Ezeket szeretnénk felújítani és bemutatni. Az öregek közül soíkan ismerik a régi népszokásokat is, mint a fonó bál, a kö­zös vacsorák rendezése. Ezeket a régi népszo­kásokat szeretnénk összegyűjteni a szép, vi­lághírű szőttesek szövését pedig Ismertetni, megtanulni Színjátszóink ormánysági napra készülnek. Előadják az „Aranyparaszt” című színművet, mely egy seilyei vásári jelenetet mutat be, a régen szokásban volt leányvásár eseményével. A darab főszerepét Varga Sándor, az Uj Március tsz elnöke játssza. A készülődésből a fiatalokon kívül az öregek is kiveszik részü­ket. A régi népdalokat fiatalos lendülettel ta­nítja özv. Bene Lajosné és Gerse Imréné. A tanács és a Hazafias Népfront nagy Je­lentőséget tulajdonít ezeknek a mozgalmaiknak. Most dolgozták ki az új korszerű kultúrott­hon építésének tervét is. Községünk csaknem minden dolgozója nagy lelkesedéssel veszi ki részét a kultúráiét fellendítéséért folyó mun­kából. SÖLYOM JÖZSEF párttítkár Rendet a koxármislenyi gépállomáson ^ kozármlslenyi gépállomást enhállása óta még egyszer ^rn írták a dicsőség könyvbe. T^htásban-vetésben, gépjaví- ■^ban minden esztendőben az °lsók között végzett. A gép- rJi?más dolgozói úgy beszél- * az utolsó helyezésről, hogy ,az átka a mi gépállomá- 'jnknak“. Nem az átokról van hSl banem egészen más­ry^/'^mnislenyben a legna- «yobb szervezetlenség uralko- A ®2 az elmaradás első oka. tÄ, br*gád°kat ugyan létrehoz- , * a téli gépjavítás idejére .de nem osztották be, hogy vV Milyen munkafolyamatod J^ezzen, sem a traktoroknál,' Zf01 az ekéknél. Amikor a IvUn,kagépjavító műhelyben fprtunk, egy traktoreke körül csoportosultak, de kö- f ,k csak egy ember foglala­todon egyetlen szál csavar "“^húzásával. A többiek csak "ezelödtek. Az erőgépjavító- uhelyben sem különb a hely­it, Az emberek egyik rnű- ia .y“ől ki a másikba be sza­nálnak. SZERVEZETLENSÉG j*:, ett legjobban a fegyelme- » gátolja a munkát. Ponta 8—10 ember hiányzik jSazoiaUaHui a gépállomásról. kj!*uár 18-án 11 traktoros hiWyzott- de előfordult máj. g-fV, három nap alatt 75 mű- esést jegyeztek fel. A j<tszeres mulasztók közé tar- Latin György traktoros, a reménypusztai Uj Élet tsz DISZ-titkára, aki egyfolytá­ban öt napig maradt távol, Herr Ferenc Hásságyról, heten ként rendszeresen két napot hiányzik, azzal az indokolás­sal, hogy ő vasárnaponként ze­nekarban játszik. Blaskovics Márk a saját motorkerékpár­ját javítja. Á két öt tagú csép­lőjavító brigádból négyen hiányzanak. A legelrettentőbb az udvarrendező-brigád példá­ja, ahonnan tizenöten hiány­zanak. Hollétükről nem tud­nak számotadni a vezetők sem. A fegyelmezetlenség az­ért uralkodott el ennyire, mert még egyetlen egyszer sem vonták felelősségre a mu­lasztókat. Arany Tóth Tibor elvtárs, a gépállomás igazgató­ja „nem bántalak, te se binls" elv alapján kezeli ezt az ügyet. SOK TENNIVALÓ volna az üzemi konyha körül Is, amely szintén jelentősen hozzájárul a munkakedv és a fegyelem leromlásához. Több mint egy hónapja nem főztek húsételt — mondván — nincs engedély nem kapnak húskiutalást. Az étlapon a krumplileves, ká­posztaleveles, bableves, lencse leves és lekvárostészta válto­gatja egymást. A bajok nagy része a ha­talmas vezetővándorlásból ered. „No ez sem eszik meg Kozármislenvben egy félkiló sót“ — mondják a traktorosik "gy-egy új vezető érkezteko>\. Sok igazság van ebben, 1954­ben öt igazgató, három mű­szaki vezető, négy műhelyve­zető, négy főkönyvelő és öt bérelszámoló volt a kozármis- lenyi gépállomáson. Emiatt nincs tekintélye a vezetésnek, ’assu és rossz minőségű a munka is. Az olajnivó-csava’ helyére például fadugót rak­nak, a kormányszerkezetek kopottak, a szívótorok törött, a kijavított erőgépeken és a munkagépeknél sem különb a helyzet Nincs meg a törekvés a ko- zármislenyi dolgozókban a rendkívül rossz állapotok me? változtatására? Legtöbbjükből nem hiányzik, csak éppen nincs aki összefogja, irányítsa őket. Amíg a többi gépállomá­son egyre-másra terjed a fel- szabadulási verseny, a icozár- mislenyi gépállomáson csak most kezdenek arról beszélni a vezetők, hogy „jó lenne ne­künk is csatlakozni hozzájuk". Erre már régen gondolhatlak volna, mert sok hiba van a tervek teljesítésében, de mély álmot alszik a pártszervezet és a szakszervezet is. Takács Géza és Forró Vince erőgépia- vító brigádja önállóan aján­lották fel, hogy munkaidő után ott maradnak a műhelyekben és javítják a gépeket. Ez a kezdeményezés azonban a négy fal közt maradt, mert nem törődik vele senki. A kozármislenyi gépállomás 11 termelőszövetkezet boldocu 'ásáért felelős. Szervezeti easé- gük valósággal kisugárzódig a környékre és nem'•véletlen, hogy éppen az 6 határukban terülnek el a megye leggyen­gébb közös gazdaságai. Itt já­runk a gépjavítás vége felé és Kozármisleny még mindig nincs sehol! AZONNALI INTÉZKEDÉ­SEKET kell tennie a Gépállo­mások Megyei Igazgatóságá­nak! Tűrhetetlen, hogy Arany Tóth Tibor elvtárs, a gépállo­más igazgatója minden fegyel­mi megtorlás nélkül hagyja tovább szétzülleni a környék e fontos gazdasági és politi­kai bázisát. A Járási Párt- Végrehajtóbizottság és a ME- DOSZ tartsa elsőrendű köte­lességének, hogy beavatkozzon a kozármislenyi áflleipotck ala­kulásába és felrázzák a kom­munistákat, Horváth elvtárs párttitkárt, aki nem találja meg feladatát, a szakszerveze­tet, hogy rendet teremtsen a dolgozók élelmezése és mun­kaviszonyai megjavításában. Felvetődik a kérdés, hogy a leghatékonyabb beavatkozás mellett is be tudja-e fejezni határidőre gépjavítási tervét Kozármisleny? Helyes lenne, ha a Gépállomások Megyei Igazgatósága az eddigi „mo­som kezeimet" álláspont he- 'yett mérlegelné ezt és erő két csoportosítana át más, i óbban álló helyekről, hogy Febr"ár 25-re segítségükkel Kozármislenyben sem marad­jon kijavítatlan traktor. K.V. Katonstanács'ag’aink gyors ügyintézéssel bizonyítják be, hogy méltók a választék bizalmára Az elmúlt évben megtartott tanácsválasztások alkalmával, a pécsi helyőrség harcosai és tisztjei néphadseregünk legjobb­jait küldték a helyi tanácsokba. Közvetlenül a választások előtt, a tanácstag jelöltekkel folytatott beszélgetésekkor a pécsi Építőipari Vállalat egyik dolgozója a jelöltektől azt kérte, hogy olyan szeretettel foglalkozzanak a dolgozók ügyes-bajos dolgaival, kéréseivel, mint amilyen szeretettel a választók jelöltjeiket a tanácsokba küldik. Kemény Zsigmond hadnagy elvtársat, aki az I. kerületben tanácstag, gyakran keresik fel harcosok és tisztek, hogy se­gítségét kérjék. A fiatal tanács ’ághoz legtöbben lakás és csa­ládisegély ügyben fordulnak. Örömmel beszél arról, hogy ő, aki nemrég lépett a felnőttek soraiba, dolgozótársain segít­het. Érzi; bíznak benne és ezt úgy viszonozza, hogy nem író­asztal mellől intézi a dolgozók ügyeit, nem várja meg a pa­naszok beérkezését, hanem ki megy a választók közé. Elbe­szélget a családokkal, megis­merkedik életükkel, kéréseik­kel. Azok is megismerik ta­nácstagjukat és így választók és tanácstagok között benső­séges kapcsolat alakul ki. Kemény Zsigmond elvtárs­nak gyakran panaszkodtak, hogy a Komló—Pécs között közlekedő autóbuszok vezetői a budai vámnál rendelet elle­nére sem veszik fel az utaso­kat. Kemény Zsigmond elvtárs véleménye az volt, hogy a ren­deletet megszegő dolgozóknak nem csak lehet, hanem kell parancsolni. Felettes szervé­hez kész javaslattal fordult: az idevonatkozó rendelefet függesszék ki az autóbuszokon hogy a dolgozók hivatkozhas­sanak arra. Kovács István főhadnagy elvtárs, a Dózsa Tiszti Lövt z Iskolában dolgozik és a III. kerület tanácstagja. A válasz­tók az ő segítségét is Igénybe veszik. A napokban panasszal fordult hozzá Hegedűs Sándor elvtárs. Elmondotta: felesége 6 hónap óta állapotos és mun­kahelyéről elbocsátották, jólle­het munkáját mindig rende­sen elvégezte. Kovács István elvtárs meg­védte a dolgozó érdekét. Elő­kereste a Munka Törvény- * könyv 96. pontját és felkeresne azt a vállalatot, ahol Heged is Sándor elvtárs felesége dolgo­zott. Közbenjárására az egyez­tetőbizottság a jogos panarzt rövid idő alatt orvosolta és Hegedüsné azóta is régi mun­kahelyén dolgozik. G. B,

Next

/
Thumbnails
Contents