Dunántúli Napló, 1954. december (11. évfolyam, 285-310. szám)
1954-12-17 / 299. szám
8 NÄPCö 10M nvmrMItFn 17 MEGYÉNK ÉLETÉBŐL SPOR T Pontos, gyors, udvarias mokszor olvashattunk mir bírálatot a MAVAUT mi 'tájáról. De amióta a 26-os AKÖV igazgatósága újból átvette a Pécs-Komló- Pécs autóbusz járatot, nagy és kellemes meglepetésben van részünk. Ma már ritka eset, hogy a komlói Kossuth téren az utasoknak az autóbuszra kell várniok. Sok esetben ennek a fordítottját tapasztaljuk. Ha megtelik az autóbusz, néhány perc múlva már „beáll” a másik. Az AKÖV dolgozói is közelebb kerüllek az utasokhoz. A nyegleséget a szép szó és a dolgozókkal való durva bánásmódot az előzékenység váltotta fel. Ezért a jaKÖMÜVES TANULÓKÉPZÉS PÉCSETT A Munkaerőtartalékok Hivatala 506-os számú Pécsi Építőipari Intézetében 1955 március 1-én kőműves tanulóképzés indul. Kőműves tanulónak Jelentkezhetnek mindazok a fiatalok, akik 15—16 évesek és általános iskolai bizonyítvánnyal rendelkeznek. A képzés időtartama 2 év és jelentkezni személyesen, vagy levél útján lehet a Munkaerőtartalékok Hivatala 600-os sz. Építőipari Intézetében (Pécs, Szigeti út 35.). A je. lentkezéshez csatolni kell az általános iskola utolsó évéről szóló bizonyítványt, szülői nyilatkozatot, amelyben a szülő írásban közli: beleegyezik abba, hogy gyermeke kőműves ipari tanuló legyen, orvosi Igazolást, hogy a választott szakmára egészségileg alkalmas, a helyi tanács igazolását a szülök vagyoni helyzetéről és a jelentkezett fiatal életrajzát. Azok a fiatalok, akik két év alatt mind a gyakorlati, mind pedig az elméleti oktatás követelményeinek eleget tesznek, kőműves szakmunkás bizonyítványt kapnak. A felvételről az intézet vezetősége minden jelentkezőt írásban értesít. RÓZSAFÁN ÁTALAKÍTJÁK A FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET BOLTJÁT 140.000 forintos beruházási költséggel. Teljesen rendbehozzák a tetőt, a Halakat újra/estik, a bolthelyiséget kibővítik és az épületben szikvízüzemet és italboltot létesítenek. ÚJFAJTA, MENTHOLOS CIGARETTÁT GYÁRT a Lágymányosi Dohánygyár. Az új cigarettát „Mentha” névvel 5.20 forintos áron hozták forgalomba. vuló magatartásért és a dolgozók gyors hazaszállításáért kőszöne- tünket fejezzük ki. Azt kérjük az AKÖV igazgatóságától és a közlekedés dolgozóitól, hogy továbbra is ilyen lelkiismeretesen végezzék munkájukat. Úgy dolgozzanak mindannyian, mint Bátó János, aki szívesen elbeszélget az utasokkal. Igen szépen és figyelemmel végzik munkájukat a pécsi Kossuth téren Czencer Ernő és Szabó Julia forgalmisták is, akik sok kellemetlenségtől mentették már meg az utazókat. JOBBAN ISTVÁN és BEREZNAI JÖZSEF *-----------------IJ ÁTÉKKJÁLLITÁST RENDEZTEK MOHÁCSON a Kossuth Lajos utcában lévő 5. számú Népbolt dolgozói. A kiállításon bemutatott játékok iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy három nap alatt 24.000 forint értékű játékot adtak el. JANUÁR 1-TÖL DÉLELŐTT IS TARTANAK ELŐADÁST A KOSSUTH-MOZIBAN. A délutáni műszakban dolgozók kérésének tesz eleget a Moziüzemi Vállalat azzal, hogy január l-től kezdve a Kossuth filmszínházban bevezetik a délelőtti előadást is. A Kossuth- mozihan január l-től kezdve naponta 4 előadást tartanak: délelőtt fél 10 órakor, délután fél 5, fél 7 és fél 9 órakor rendes helyárakkal. Kivételt képeznek a vasárnapok és ünnepnapok, amikoris nem a rendes, hanem matiné műsor kerül bemutatásra 1.50 forintos egységes helyárral. TIZENHAT ÉVEN FELÜLIEKNEK A népművelési minisztérium határozata értelmében 16 éven aluliak nem látogathatják a következő filmekéit: ..Szürke fény“, „Augusztusi vasárnap”, „Nincs béke az olajfák alatt", .Windsor! víg nőik“, „Botrány Cioshmerlben“, „Királylány a feleségem”, „öt barát”, „Hűtlen asszonyok”, „Maclovia”, „Szicíliai vérbosszú”, „Apa lett a fiam”, „Törvé- nyenkívüli lovag”, „Róma nyílt város", ,Kaméliás hölgy”, „Pique Da_ me”, „Egy nyáron át táncolt” és a későbbi bemutatásra kerülő „Egy ezredév Mexikóban“. Január l-től kezdve minden filmszínháznál két táblát helyeznék el, egyet a mozi homlokzatára, a másikat pedig a mozi pénztárához és azon jelzik azokat a filmeket, amelyeket csak 16 éven felüliek nézhetnek meg. Hol művelődjünk, hol szórakozzunk? SZÍNHÁZ Kálmán Imre: Csárdáskirálynő — Délután fél 5 óraikor. Ifjúsági előadás KAMARASZÍNHÁZ Seribe: Egy pohár víz. Este fél 8 órakor. MOZI Kossuth: Zűrzavar a cirkusziban (fél 5, fél 7, fél 9 órakor) Petőfi: Az ezred, lánya (fél 5, fél 7, fél 9 órákor) Park: Törvényenfcívüli lovag (fél 5, fél 7, fél 9 órakor) Kossuth (Mohács): Elet jel (6, 8 órakor) BESZÁMOLÓ BÉKEGYÜLÉS A Tiszti Klubban este 7 órakor Déry Tibor Kossuth-díjas író számol be a Béke Világtanács stockholmi üléséről. Beszámolójának címe: — „Egyesítsünk minden erőt, amíg nem késő,” ELŐ AD AS A November 7 Kultúrotthonban december 17-én délután 6 órakor „A Himalája tövében” címmel Gertig Béla főiskolai tanár tart előadást. A Pécsi Rádió műsora A Pécsi Rádió a 223.8 méteres hullámhosszon sugározza műsorát. FENTEK 18Jó: Műsorkezdés. 18JÓ: Bandátok. 11.40: Ünnepek előtt — Horváth Gyula összeállítása az ünnepire készülő városból. 18.55: Hírek. 19.00: Magyarmóták. közreműködik Rabb József és a Pécs! Rádió népi zenekara. 19.20: Faluhíradó: Göresönyi séta. öirsi Ferenc riportja. 1. A tanácselnök gondjai. 2. Az új iskoláért. 3. Foki Józsi bácsi mesél. 4. Kicsi a szekrény, kevés a könyv a népkönyvtárban. 19.30: Délszlávnyelvű műsor. * A PÉCSI RÁDIÓ megkezdi a szív- kiildi üzenetek közvetítését. Minden héten csütörtökön fél 7-től kerül sor '» dalos üzenetek közvetítésére. Egy azív-küldi üzenet ára 35 forint. Kérjük hallgatóinkat, hogy üzeneteiket a kívánt időpont előtt legalább két héttel jutassák el a stúdió címeve, vagy hétfői napokon délután 2 és 4 óra között személyesen keressék fel a rádió szív-küldi rovatát, Pécs, Zetkin Klára utca 1. szám. LIBAMÁJAT vásárolunk iOÖ Ft. érba-n. Átvétel naponta. Baromfi- és Tojádorgalmi Vili., Színhál tér 2. DUNÁNTÚLI NAPLÓ • Mtijtyar Donorok Párt}» ftnranv»megyei Bizottságának lapja äierkeazti a «zerkes/főbizotiaág Felelős kiadó: GABRI MIM M Y Szerkesztőség 6* kiadóhivatal; Pác*. József Aitilai u. 10. Tel.: 15.32, 13 33 Előfizetési díj: havi II —• forint Baranyamegyei Szikra Nyomda Pécs. Munkács? Mihálx utca iO «» Telefon 20-2? Nyomdáért íeleii áUUca Üiu»6 BÁNYAVÁLLALAT keres mielőbbi belé pésre műszaki képzettséggel és lehetőleg hosszabb gyakori a.tt-al rendelkező üzemvezetőt. írásbeli ajánlatokat életrajzzal 11. sz. Kőbánya Vállalat Komló címre kérünk. NOWOTARSK1 virágüzlet újból megnyílt, Kossuth Lajos u. "12. sz. (Hódossy órás tnel- ett.) RÁDIÓT veszek. eladok javítok. vi- ’.ágv evőre alakítok. Moh mann. Aradi várta mik útja 11. PÁSZTOROKAT a szentlőrinci Legeltet étű Bizottság 1933. év IV. 1-re, bikagondozót :933. év I. l-re felvesz. Je>lentkezés 1954 Xll. 19-én a Gazdakörben 11 órakor. Testnevelés az általános iskolában A szod«lásta erőbe rdk nevelés ebem Ige« nagy jelentősége ran a testnevelésnek és a sportnak. Egészséges, erős, bizakodó emberek vász-ük »ikerre ötéves tervein - két, váraljáik országai ok egyre gyorsuló ütemű fejlődéséiben felmerülő nehézségeket. Megnövekedett feladataink és a Telük együtt növő igények is megkövetelik, hogy tanulóifjúságunk ;s mind szellem'- leg. mind fizikailag jobban megfeleljen a vele szemben támasztott követelményeknek. Ezért a Magyar Népköztársaság Mimteate r. tanácsa meMett működő Országos Testneve- • oai és Sportbiaottság étetbeJéptette az MHK nerv ölési (rendszert és ©írnek ailapján do»l- gozjta ki az állt. ls»k. test nevelési anyagait. Ifjiwágiiniknaik nár az általános iskolában keJl me g&zArez nte fizikai és sz ettem i félkészül tségénok az alapjait. Ez a oéllkúéíízés |j«n helyen.^ ment a tes-tnevelés-tudoanány és a,., testnevelői gyakorlat tapasztalatéi, megállta pí<tá*ati art bizonyítják, hogy a psziho- fb.\ilJöai képességeik és a fizikai tntajdonsá- gok fejlesztésének legHávásabb, legeredményesebb időtszaika a 6—14 évig terjedő életkor. az időszakot céltudatos nevelői (munkával úgy ke.ll felhasználnunk, hogy tanuiió- if jóságunk rendelkezzék aj; ed óbb isim er tetőit követeimén yelkik el. A testnevelés az áltála no* fckaUban ic ccdrairámyuló, következetes munkát követed minden egyes, még nem szakos nevedőlől is. A testileg gyönge, akarati tulajdonságokban fejletlen gyermek éknarad fejlettebb társaitól, ami egész életére kihalt. Ezért neon lehe<t közömbös, hogy ifjúságunkat az általán** Iskolában hogyan készítjük elő, milyen képességekkel engedjük ki őket tanulmányaik befejeztével, hogyan foglalkozunk velük testnevelő«; órán, segítjük-e testük hainrnón-iíkus fejlődését, miit tanítunk a testnevelési órán és egyáíMalén testnevelést, -tanítunk e test nevei! és-i órán. A gyermekeik szeretik a tornát, a »portot, ment természetes mozgásaikból adódik, ezért nem tekinthetjük osak kiegészítő tárgynak, — testnevelés — ügyünknek ez csak kárára válna. Különösen káros az az eljárás, amely ez órákat -más tárgyak hiányosságainak pótlására használja fel. A tefi-t neveli és tanítását, anyagának él végzés ét tarnte rv szerint kell végrehajtani, hasonlóan a többi tantárgyakhoz. A testnevelés irányító tamnnenete kötelezően előírja az iskolák anyagi viszonyainak megfelelően elvégzendő anyagot, végrehajtói«« minden testnevelést tanító nevelőre kötélező. A <t«pa«zit>aí!at azonban bizonyítja, hogy a «zakó« nevelőik kivételével csak azok a nevelők hajtják ezt végre. ha csak részben is, akik felismerték a testae j-lés hatalmas név ellő BZerepét. Vaunak odyan »kotlák, iküCőnösen falon, a-hol a test nevedé« a labdarúgás,bari iik ül ki, így az egyoldalú fejlődés veszélye áll fenn, s a középiskolákba kerülő ten u lók ne*m is boának más-t magukkal. A szerek hiányát a nevelő leleményessége, önállósága pótolni tudja, mind a nyári, mind a téli időszakban. Majdnem minden iskolának rendelkezésére álll füves rét, amelyen rend- és szaibadgya- ko.rLa.tok, futtátok, ugrások, labdajátékok kömiyüszerred edvégethették. Ugrórudelk úgy szólván nwinden iskodában készíthetők. a dobá«gyako«Lalo(kboz szükséges kéziszerek, kézi gránát odesón beszerelhetők va(gy házilag is ikészáKhető, n-em is beszélve a tornabotokról. A téli időszakban a tornaié rom hiánya neun szolgálhat mentségül, megfóledő nagyságú tanteremben jS komoly mamikét végezihe.tünk, <s>olk gyakorlatra fel'hasznáJDható egy pad vagy asztal, gyékényszőnyeg, vagy pokróc ]>ó;tolbatja a természetes talajt. A Iejiű,jobban megjelenít miniszteri utasítás ©’őírja meglevő tornaszerek rendbe- hoz,£s*á'L labdák, szőni végok, ngrőszelkrénvek kij a vitását, nem utolsó sorban a gyermekek egyéni tornafelszerelésének beszerzését. Ezzel k após ólat than a higiénikus életmód fon tcs követelményeit. Következetes munkával faluin is felszámolható a tornaórákra való ; nem levetkőzés káros maradványa, mely fő leg a szülők meggyőzéséit alapul. Igen fontos az alsó tagozat testnevelése, ha itt neon szoktatjuk tanulóiukait komoly, következetes munkára, már alapjaiban .nagy hibákat követünk nevelői mun- kánlkb-an. A játékos formában végzett testnevelés a felső tagozat mo^iásfonmáinak az atep jaiift képeziik. Ha erre teduník építem, testnevelésünk e2 fogja érni a célját. Az iskolák igazgatói támogassák a nevelőkeit munkájukban, törődjenek a testneveléssel, szí gorúan szerezzenek érvényt a testnevelési óráknak. A gyerekek a velük való komoly foglalkozást .meghálálják és mi elértük célunkat. Hazánk további sports ikeréinek kiiharcoíó; a mi^ kezünkben vannak. Uj ba jnoko-k, ri- ’ágcsúcsteirtók és megdöntők .nevelése a mi feladatunk, enftek eléréséhez népünk testkultúrájának fejlődéséhez a* alapot itt kell megadnunk. El kélS érnünk azt, hogy a testnevelés egyes iskolákban necsa/k az órarendben szerepeljen, hawiem mint a nevelés fontos tényezője az iskolai munka szerve« részévé váljék! Dorosits József ált. lak. tanár, Qlasi Az edzés átmeneti időszaka A LEGNÉPSZERŰBB sportár: a Iabdorágás szurkolói téli alvásra hajtják fejüket, izgalma« bajnoki küzdelmek után jön a téli in.©nő! Nem így a versenyzők. — Ma már öztudomású, hogy versenvzők számára tel- jes pihenő nincs. — Jól képzett edzőik tudományos alapon úgy készítik el az évi edzéstervet, hogy abban jelentős szeren jut az ..átmeneti időszaknak" — a téli pihenőnek is! A pihenő mindig aktív pihenést jelent az évi munka, a megerőltető edzés levezetését. Ennek jelentősége legalább olyan, mint a versenyzés előtti bemelegítésnek Mi az átmeneti időszak élettani jelentősége? Az edzés kapcsán technikai, taktikai és erőnléti edzés kapcsán is számos új feltételes reflex fejlődik ki. Ezek teszik képessé a sportolót egy-egy mozdulat, egy-egy gyakorlat gyors hibamentes, hogy úgy mondjam gondolkodás nélküli villámszerű keresztülvitelére. — E feltételes reflexek kiépítéséhez számos ismétlés, fáradtságos edzés szú kié ve.N. — Hp az b métJést*. az edzést elhagyjuk, las«an kialszik a kiépített, feltételes reflex is. — A következő idényben kezdhetjük élőiről felépítésüket. — Ha azonban az átmeneti időszakban kiegészítő sportok bekapcsolásaivftl nem hagyjuk elveszni egész évi munkánk eredményét, a következő idény formábahozó edzései sokkal kevesebb időt és energiát vesznek igénybe. *— Meglévő alapból indulunk, a begyakorolt reflexeket frissítjük. — A feltételes reflexek ébrentartására a helyesen megválasztott kiegészítő sportok alkalmasak MINDEN SPORTÁG edzésének gyakorlatai a te+st bizonyos izmait mozgatják meg elsősorban. Tehát minden sportág művelője bizonyos mértékben egyoldalú kiképzésben részesül. — A szervezet egészét azonban az egészség szempontjából sohasem szabad szem elől téveszteni — Az átmeneti időszak edzéseit úgy kell összeállítani, hogy az valóban aktív pihenő legyen. Különös gondot kell fordítani azokra az izomcsoportokra, amelyek az illető sportág edzéseivel kapcsolatban kevésbé vannak igénybe véve. Törekedjünk sokoldalúságra! Pécseit is felismerték az átmeneti időszak jelentőségét. A labdarúgók téli foglalkoztatására kézilabdabajnokságot írtak ki. A kézilabda sport labdarúgók számára már tavaly télen a budapesti NB I es csapatoknál jól bevált. A felső test izmait megmozgatja azoknál a labdarúgóknál, akjk évi edzésükben^ főleg a láb izmait edzették. — Mint küzdő sport az erőnlét, a kitartás G yakorlását szolgálja. — a labduérzéket, a abdabiztonságot nagyban fokozza. A taktikai érzéket különböző rendszerek és stílusok begyakorlásával fejleszti. A kiépített feltételes reflexek közül egy csomót ébren tart. Tehát a követelményeknek minden szempontból megteled. Az átmeneti időszak ^ edzései azonban nagyrészt teremsportokből adódnak. Vagyis nem a szabad levegőn, hanem tornateremben folynak. Erre a körülményre, amely csak látszólagosan nem lényege«, «zeretném felhívni a figyelmet. — Krajcsko azt írja könyvében, hogy „a nap, a levegő és a víz alkalmazása azzal, hogy önmagában is, valamint a testgyakorlatokkal való összetételben, a szervezetnek a kiPaő környezet fizikai behatásával szembeni ellenállását javítja — az edzés lényegét illeti.“ Az edzés egészségtanának van még egy parancsa: a tisztaság. — — Az uilóíbbi hetek sportorvosi figvetetőn alkalmával a fentiek szem előtt tartásával néztük Pécs váro-s tornatermeit, mint a kiegészítő sportok sportpályáit. A szemle nem járt különösen örvendetes eredménnyel. — A szabad levegő, a napfény többé kevésbé valamennyi tornacsarnokból ki van rekeaztve (hacsak az egyetemi tornacsarnok törött ablakai nem kivételek!) A víz, a tuso- lók sok kívánnivalót hagynak — tisztaságró1 azonban még beszélni skíui lehet. — Nem lehet lényeges különbséget tenni az Egyetemi Tornacsarnok, a Lokomotiv, vagy a Nagv Lajos Gimnázium tornaterme között és így sorolhatnánk fel városunk többi tornatermét is. Törött ablakok mellett csak kevés ,,kivételesen edzett sportoló gyakorolhat meghűléses megbetegedés veszélybe nélkül. — Nem szolgálja az egészséget az utcai cipővel bevitt sár. piszok 9em. Gondoskodni kell hogy utcai cipővel tornacsarnokban sportolók ne hancúrozzaiiak, vagy ha ez nem kerülhető el, gondoskodni kell a cipők kielégítő megtisztításáról kellő számú lábtörlővel A sportolók polgári és sportöltözékének elhelyezése, tárolása sem nélkülözheti a hygióniai szempontokat. Ezek az öltözékek gyakran fertőzés forrásai a poros, rosszul szellőző termekben^ ^ szertárakban Szekrényekben való elkülönítéssel, gyakori mosással küzdhetünk eredményesen a a fertőzés ellen. — A sportszereknek, le- gven az tornaj»zc?r. labda, szőnyeg, vagy akár a terein padlózata — is vau hygiéniá- |U. — li-.i Hion.iv.iit u rtőt'eni ö s/.errej ,e. illetve felmossuk, sok kellemetlenségtől; apró szőrtüszőgyulladástól, nagyobb gennye« tályogokig — megóvjuk sportolóinkat. ^ A tornacsarnok fürdői és WC-i is sok kívánnivalót hagynak. Ezek tisztasági állapota szabja meg a sportlétesítmény egészségügyi értékét — Időnkint ezeket is fertőtlenítsük. — Ételmaradékok, papírhulladékok, ci- gurétlaveg-iK neun lo-i uateruie'K.be va..ók. i> e- métgvüjtő kosarak elhelyezésével megszabadulunk tőlük. A helyiségek portalanításáról locsolással gondoskodjunk. És így sorolhatnám tovább . . . HA SPORTHATÓSÁGAINK örvendete# kezdeményezése mellett sportköreink figyel- met szentelnének az egészségügyi előírásokr ra is, akkor az átmeneti időszak kiegészítő sportjai valóban elérik céljukat: sportolóink egészségre nevelését, edzettségének fokozását. Dr. Eper Tibor A SÁTORHELYI Állami Gazdaság üzemi konyhavezetőt keres azonnali belépésre. Je. lentkezés lehetőleg személyesen, egész nap a főkönyvelőnél. A gazdaság 10 krn-re van Mohácstól. Közlekedés autóbusszal. SZINBOR körülbelül 200 liter nladó, & literes tételekben ií. Pánczél, Rákóczi u. 37. Telefon: 23 04. FODRÁS'ZATI cikkek vasárnap, 19én is beszerezhetők Pánczál Gézánál, Rákóczi u. 37. Telefon: 23-04. ELADÓ 12 szeiinólyes ezüst evőeszköz. Kossuth Lajos u. 1. Gyulay. BÁDOGOS és szerelő szakmunkásokat és scgódinuiiikásokait felvesz Ä Pécs-i Bádogos és Szerelő Kisipari Szövetkezeit. Pécs, Kossuth Lajos u. 63. KETTŐ darab 170 kg-os hízottsertés eladó. Lyceum utca 6/1. TÁRSAT keresek jómenetelfl üzlethez 6000 forinttal. KiráJy Géza, Péot, Geisler E. u. 13. 7—Ö uxa kötött. _ . 140 kg-os fiatal mangalica zsírsertés eladó. Kovács-telep, Monostor u. 15. MINDENFÉLE jó és rossz bútorokat meg bízásból átveszek- Bármilyen hasznúit cikket kósz-pénzént is. Fankas ószeree, Nagy Lajos u. 5. sz. VASVÁZAS, kétkerekű ki« kocsit, összecsukható rugós vaságyait és Múl iga nd ké szüléket veszek. Perczel u. lg. Tel: 21-48. ELADÓ: cserépkályha, kandallónak la átalakítható. Molotov u. 39. DIÓS7.INRE fényezett hálószobabútor €u- adó. Rákóczi u. 43. V1LLANYVASUT és Technokid játék eladó. Motefov u. 2. Tel: 29-92. ■-----------------------------------------------------í MÉ ZSZERZÖDÉS köthető a Méhészcsoport Elm oka égénél. Pécs, Rét u. 45. CSEHSZLOVÁK hangteme/játszó. 44-1 világvevő rádió eladó. Áradj vértanuk útja 11. A vívósporl helyzete városunkban nem a legjobb, annak ellenért6 hogy Budapest után a vidéki városok közül Pécs rendelkezik a legjobb víoógárdáoaU Pécsett a Dózsában, Lokomotioban és a Haladásban számottevő a vívó-élet. Vívószak- osztúllijal rendelkezik a Dózsa Tiszti hko a és a Pécsi Postás is, de aktívan egyik szak' osztály sem Desz részt Pécs vívóéletében. — Na jó, mondhatná valaki, hiszen három nagy szakosztály működik Pécsett és ez nem elég? Nehogy nemi Csak nézzük meg milyen összetételű kor és teljesítőképesség tekintetében az említett három szakosztály! És most következik szomorú része a dolog? nak. A három szakosztályban mindössze 10 valamirevaló versenyzéí van és versenyenként felváltva osztozkodnak az első három helyen. Ha tovább vizsgáljuk a dolgokat. láthatjuk, hogy ezek sem öt-hat évnél idősebb vívók. Tehát roppant ,, fiatal'* versenyzőknek számítanak. Hiszen tudjuk, hogy a vívásnál, sokszor tíz év szorgalmas munkája nozsti a számottevő eredményeket. Idősebb versenyzők, akiktől tapasztalatokat szerezhetnének, tanulhatnának, nincsenek. Utánuk kik következnek? A víüóedzéseken qMl lézeng pér 15-~16 éves fiatal a teremben. Hol van az utánpótlás? Samos, erről nem beszélhetünk, mert míg ezekből a U éves gyerekekből számottevő versenyző lesz, addig eltelik jó pár év. Hiszen vívómultjuk jóformán nincs és nem is lehet, a versenyek kizárólag Pesten vannak, de ez még hagy ján» A baj ott van, hogy a sportkörök a nívószakosztályokat anyagiakkal szitken látják el, s így a fiatalok versenyekre kevés alkalommal jutnak el. Másik hiba a kellő propaganda hiánya- Ezért a társadalmi szövetség megfelelő szerű»! a hibás. Nem igaz az. ho*y egyik évről a másikra a fiatalság érdeklődése a küzdő ; sportokról más sportágak iránt fordult volna. Mindenesetre nagy hibák vannak a fia- tatokban. Ha egy kezdő megjelenik az edzésen, azzal kezdi: mit kapok, cipőt, melegítőt*. „Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér“ — mondja egy magyar közmodás. Ha a szakosztályoknak nincs elég pénze a vidéki versenyek látogatására, miért nem ren- . ,deznek Pécsett versenyeket? Nyilván olcsóbb. A sportkörökben azonban nincs elég vállalkozási kedv a versenyek rendezésére, de a városi TSB sem segíti a vívókat. A hagyományossá vált Pécs bajnokságát sem rendezték meg,, bár a veu-.snynaptárban és a költségvetésben egyaránt szerepel, mert év végére hogyan, hogyansem ,,elfogyott“ a pénz• Pedig a verserrpűek nagy jelentősége lett volna a pécsi vtvŐsport népszerűsítése fejlő-’ dése érdekében. Rajthoz álltak volna azon olimpiai vív óbajnokaink is. A pécsi vívók , most jobb híján kénytelen megelégedni egU 1JI. osztályú %minősítő versennyel, melyet vasárnap rendeznek meg. Vannak azonban a nehézségek ellenére eredményei is a pécsi vioósportnak. Országos versenyeken számos első, második és harmadik helyet értek el, ezzel bebizonyították. hogy az akadályok nem vették el kedvüket. BOROS TIBOR a társadalmi szövetség titkára• * A Városi Testnevelési Sportbizottság * mai napon új helyiségbe költözik A sportvezetők a jövőben a városi tanács félemelet 23, 24, 25. 2óo« szobáiban kereshetik ügyesbajos dolgaikkal a VTSB t. * A Pécsi Lendület természetjáró **zak' osztálya vasárnap túrát vezet Indulás a Széchenyi térről regire! 8 óra 15 perckor- Vezető: Bencze Matild. Vendégeket szívesem látnak. PENTEK, DECEMBER 17 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: l. sz. gyógyszertár, Széchenyi tér 2. Tel.: 17-85. 8. sz. gyógyszertár. Kossuth Lajos u. 81. Tel.: 23-94. 12. sz- gyógyszertár, Doktor Sándor utca 47. sz. Telefon: 13-53. — NÉVNAP'- Lázár. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: — Várható időjárás pénteken estig: — Nyugaton is kevesebb felhő, már legfeljebb csak néhány helyen kisebb eső, vagy ködszitálás. Több helyen köd. Gyenge légáramlás. Az éjszakai lehűlés erősödik, a napipall hőmérséklet kissé csökken. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel'- mínusz kettő—-plusz egy, legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: négy—hét fok között. ,A fűtés alapéul szolgáló várható közáiphőmér- séklet nulla—plusz három fok között. — Halálozás: I<1, Zenjei Béláiié temetése pénteken fél 3 órakor lesz. Ez évben immár másodszor haladta meg a 600.000-t a beküldött Totó-szelvények száma Az 50. héten TÖBB MINT 930.C09 forint került szétosztásra a nyertesek között. Totózzon! Nyerhet!