Dunántúli Napló, 1954. december (11. évfolyam, 285-310. szám)

1954-12-17 / 299. szám

mÁctmímajATEcnTűtJrmn ARA 50 FILLER FENTEK, 1954 DECEMBER 11 DUNÁNTÚLI Tízéves a Dunántúli Napló AZ ELSŐ SZÁM rJMz évvel ezelőtt, 1944 december 17-én, vasárnap reggel jelent meg Péesetí a Magyar Nemzeti függetlenségi Front lapjának, az „Uj Dunántiíl’-nak felszabadulás utáni legelső száma. A szürkés színű papírosra nyomtatott újság első oldalán két felhívást közölt: az egyik a Vörös Had­sereg frontparancsnokságának a felhívása volt, míg a másik a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front kiáltvá­nyaként jelent meg. A lap legelső számának második oldala az akkori harci eseményeket tükrözi vissza: a szovjet csapatok elfoglalták Szendrő városát, Csehszlovákiában Sahyt, 7.000 bombázó és 500 vadászgép támadta Hannover és Kassel ipari és vasúti gócpontjait, középnagyságú bom­bázó gépek támadást hajtottak végre a Siegfricd-vonai védelmi berendezései ellen. Végül a lap közölte a ma­gyar hadsereg vezérkari főnökének a magyar hadsereg­hez intézett felhívását. A többi olda’akon a város lakosságát érdeklő hírek, közlemények jelentek meg. Például: néhány nap múl­va újból megindul a gázszolgáltatás, a Pécs 1, 2, 6. 7. 8. számú postahivatalokban megindult a postaforgalom, az étkezdék, éttermek, kabarék, kaszinók, a színház, a filmszínházak 7 órától 20 óráig nyitva tarthatnak; Pécsett megszűnt a zsidótörvények hatályossága; a vá­rosi pártközi bizottság döntése alapján megállapították a húsfejadagot, ami nehéz testi munkásnál heti 40 deka, testi munkásnál 30, egyéb személyeknél pedig 20 deka volt. Az „Uj Dunántúl" első száma még szürke lap, de jelentősége mégis nagy volt, mert Baranya és Pécs város felszabadult dolgozóit elsőnek tájékoztatta a há­ború eseményeiről és a politikai élet alakulásáról. Minél több szenet terven felül! Nagyszerű győzelem Vasason Nem ezzel a címmel jelent meg a felszabadulás utáni első újság Pé­csett. „Uj Dunántúl” volt a címe an­nak a kétoldalas újságnak, amely 1944 december 17-én, a felszabadult város polgárainak tudomására hoz­ta a Magyar Függetlenségi Népfront kiáltványát, s a Szovjet Hadsereg­nek az országban aratott újabb győ­zelmeit, az egész ország felszabadí­tásához vezető lépé eket. Két oldal volt csupán és koránt­sem volt remeke a nyomdatechniká­nak, de a pécsiek soha azelőtt nem láthattak ilyen szép, Ilyen jó újsá­got. A beteljesedett, megvalósult sza­badságról, a háborús lidércálom vé­géről adott hírt és ez szebb, jobb Volt mindennél, amit a hosszú há­borútól elgyötört, szabad életre és békére vágyó emberek várhattak. Azóta tíz esztendőn át napról- napra felhangzott a szedőgépele sur- rogása, a rotációsgép dübörgése. A niegye újságja tíz éven át minden­nap hűségesen beszámolt a legfon­tosabb eseményekről. És mennyi fontos esemény történt e tíz év alatt! Magyarország egész történelme fo­lyamán nem zajlott le annyi és olyan hagy jelentőségű reform és forra­dalmi változás, mint ezalatt a tíz év alatt. Az újság maga többé-ke- Véebé hű tültre ennek a tömény történelemnek. Az ország felszaba­dulásáról, a fasizmus teljes leveré­séről, a földreform megvalósításáról, a hatalmat a nép kezébe adó nagy fordulatról, a dolgozók oirszágépítő munkájáról adtak hírt a nyomtatott oldalak. Kevés lenne azonban azt mondá­éi, hogy az újság egyszerűen „hírt adott”, „beszámolt” az események­től. Nemcsak nevében viselte az „Uj Dunántúl” az „új” jelzőt — új volt 6 mondanivalója, új volt á megye társadalmában játszott s2urepe is. — Nemcsak tükrözte a megye -jörtfeneT'- mi tíz esztendejének eseményeit, ha­dern résztvett azok irányításában is. Kommunista lap volt, mint ahogyan az utódja, a Dunántúli Napló is. A bárt lapja volt — fegyver a párt ke­iben. A Dunántúli Napló 1948 óta viseli thaj címét, de büszkén vallja magát az uj Dunántúl utódjának. Mun­káját azonban már a kivívott népi hatalom körülményei között foly­atja. A Dunántúli Napló új feladatokat hajt végre, új feltételek között. A Politikai harc ma azért folyik, hogy a megye egész népe megértse és támogassa pártunk politikáját, hogy a Hazafias Népfrontba tömörülve a d)egye minden dolgozója vállaljon [■észt a kormányprogram megvalósí­tásából. Leleplezésekre ma is szűk­ig van. De ma a dolgozók bizal­miéval visszaélőkről, a nép kárára Sazdagodókról, a tunyasággal kárt Okozókról, az álcázott gazemberek­ül kell lerántanunk a leplet Csa­lnunk ma a maradiság és közöm­bösség ellen, a „jóhiszeműség” ezüst­papírjába csomagolt téves nézetek ellen kell. És ez nem is a legna­gyobb feladata az újságnak. A na­gyobb feladat az, hogy szüntelenül neveljük és tanítsuk megyénk dolgo­zóit. Arra kell nevelnünk őket, hogy megbecsüljék tízesztendős harcaink eredményeit, szeressék ezt a tájat, kincseket rejtő hegyeivel és dúsan- termő lankáival, becsüljék és tisz­teljék dolgozó társaikat, akikkel egvütt fáradoznak most a még bol­dogabb jövő megalapozásán, 8 azt becsüljék, tiszteljék legjobban, aki a legeredményesebben fáradozik. Ar­ra kell tanítanunk a megye dolgozóit, hogy mit és hogyan cselekedjenek a saját érdekükben, szűkebb szülőföl­dünk és egész hazánk felvirágozta­tásáért. Lapunk szép eredményeket ért el eddig. Ezek közül is a legszebb azonban, hogy kivívta a megye dol­gozóinak szeretetét, megbecsülését. Nehezen mérhető eredmény ez, nem fejezhető kj számokban, százalékok­ban, de ha már számokat keresünk hozzá — találunk. Ezt bizonyítja az újság több, mint húszezer előfizető­je és rendszeres vásárlója, akik na­ponta olvassák a Dunántúli Naplót, s az a havonta közel hatszáz levél, amelyben a dolgozók bizalommal ke­resik fel a szerkesztőséget kicsi és nagy, egyéni és közérdekű problé­máikkal. A jövő elé is bizakodva nézünk. Nagy feladatok várnak ránk, de nincs olyan nagy feladat, amit a párt vezetésével, a dolgozó tömegek támogatásával meg ne lehetne ol­dani. Ahhoz, hogy lapunk ne téved­jen, mindig a legfontosabbat ra­gadja meg életünk számtalan bonyo­lult problémája közül — szüksége van a párt iránymutatására, vezeté­sére. Ahhoz, hogy a lap mindig eredményesen szolgálja a dolgozók érdekeit, ismernünk kell a megye la­kosságának igényeit, véleményét, köz vetlen és szoros kapcsolatban kell állnunk a megye népével. Sokat kell még tennünk azért, hogy a Dunántúli fíapló eddigi hi- oáit lenyessük, fogyatékosságait pó­toljuk. Előfordult, hogy fontos kér­désekre nem hívtuk fel eléggé az ol­vasóik figyelmét, hogy közleményeink be néha tévedések csúsztak, hogy egyes számaink kevésbé érdekesek, sőt unalmasak voltak. Gyakori hi­bánk volt — és az ma is, — hogy írásaink nem tükrözik eléggé telje­sen és elevenen az életet. Számadásunk nem teljes. Tíz év munkájának számadását nem lehet ilyen röviden elvégezni. Lapunk ez- idő alatt sokat tett, de még többet követel tőle az élet. Tíz év tapasz­talataival gazdagabban, megyénk né­pének szeretetét és bizalmát élvezve hisszük, hogy lapunk az eddiginél is eredményesebben tudja szolgálni az egész országban a nép szebb, jobb életéért folytatott hatalmas munkát. Hisszük, mert ezt akarjuk valamennyien. Ritka eredményt ért el szerdán Vajda .József fejtési csapata. Rég­óta törekszenek már a napi 200 esn­ie termelés elérésére. Tegnapelőtt megmutatták, hogy jó munkaszerve­zéssel, a percek teljes kihasználásá­val nem volt alaptalan a szándékuk. A 110 csillés előirányzatot messze túlszárnyalva kereken 200 csille sze­net termeitek. Bakó István és Riszt Ferenc vá­járok is kitettek magukért, mind­ketten nyolc-nyolc csille szenet küld­tek felszínre terven felül. Vannak olyan vájárok is, amelyek tervteljesítésükiben már a jövő év- oen járnak. Beck József elő vár ás: vájár a november végi kiértékelés alapján már március első hetében jár. 1955 február végi tervén dolgo­zik Bősz János és Belkő Lajos is. FoLberfh János fejtési vájár ebben az évben eddig egymaga 950 terven feiül adott csillével segítette a csalá­A szénbányászatban szerdán, az előző naphoz viszonyítva ismét emel­kedett a termelés, a száz százalékot azonban meg sem közelíti. Szerdán a legjobb eredményt a Várpalotai Szénbányászati Tröszt érte el, amely napi előirányzatát 104.5 százalékra teljesítette. A tatabányai bányászok A legjobb komlói íroutbrigúdok Kárász János Béta-aknai front. brigádja december 15-ig már 201 csille szenet termelt havi esedékes tervén felül. Az I-es üzemben Baumann János frontbrigádja december 1-től 15-lg 105 csille terven felüli szenet kül­dött felszínre. eredménye 100.7 százalék. A pécsiek nem teljesítették tervüket. Szerdán — keddhez viszonyítva — javult a termelés Dorogon, Közép-Dunántú- lon, Nógrádban és Ozdon, míg Bor­sodban, Komlón és Mátravidcken visszaesés volt. dók ’lélii tüzelőjének biztosítását. A szénbányászati minisztérium, jelenti s°nBor Árpád, a pécsszabolcsi Béhe akna, szilógépésze Köszöntjiik kedves levelezőinkéi r----------ízt Marton Szilvia, a Nagymányoki Bányaüzem dolgozója Sólyom József, a esányoswúl UJ Már- Lakatos Györgyné, a pécsi 102-cs •tus termelőszövetkezet páittltkára számú Csemegebolt dolgozója Ujságli Tibor, a Kémes! Altalánoa Iskola tanára j

Next

/
Thumbnails
Contents