Dunántúli Napló, 1954. október (11. évfolyam, 234-259. szám)
1954-10-15 / 245. szám
2 NÄPCö ln54 OKTÓBER 15 Saj tővélemények a ssovjet-kínai egyezményekről VARSÓ A Glot Pracy a szovjet-kínai tárgyalások eredményeit kommentálva, „erős egység a béke szolgálatában’1 című cikkében ezt írja: „Kétségtelen, hogy annak a két államnak az egyezményei, amelyben a föld lakosságának mintegy egy- harmada él, feltétlenül magára vonja a világ közvéleményének figyelmét. Az aláírt egyezmények tartalma azt mutatja, hogy az egyezményeket a béke és az együttműködés szelleme hatja át és hogy nagy hatással vannak a nemzetközi helyzetre. A Pekingben aláirt okmányok ismét megerősítik, hogy a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság kapcsolatai az önzetlen testvéri segítség elvein alapulnak.1’ BERLIN A berlini demokratikus lapok is kommentálják a szovjet-kínai tárgyalások eredményeit. A Neues Deutschland „a Szovjetunió és a Népi Kína szövetsége még szilárdabbá vált” című cikkében ezt írja: „Ezek a tárgyalások két nagyhatalom megbonthatatlan szoros barátságát és azt az elszántságát mutatják, hogy minden szükségeset megtesznek a béke biztosításáért.„ A Neue Zeitung kiemeli „a két kormány teljes egyetértését a sokoldalú együttműködés fejlesztésében és a nemzetközi helyzet kérdéseiben Mindkét kormány egyetért abban a törekvésben, hogy továbbra is részt- vesz minden, a béke fenntartására irányuló nemzetközi akcióban”. PÁRIZS A párizsi sajtó bőségesen kommen tálja azokat az egyezményeket, amelyeket a szovjet kormányküldöttség és a Kínai Népköztársaság kormányának képviselői írtak alá. A Combat megállapítja, hogy Ja szovjet-kínai tárgyalásokról szellő közlemény „fejvesztettséget” keltett azok között, akik arra a lehetőségre számítottak, hogy szembeállítják Kínát a Szovjetunióval. A jobboldali L’Aurore egyáltalában nem örül a szovjet-kínai barátság megerősödésének. A lap azonban elismeri a Kínai Népköztársaság növekvő szerepét és jelentőségét a nemzetközi ügyekben és ezzel kapcsolatban bírálja az Egyesült Államoknak Kínával szemben követett politikáját. „Teljesen nyilvánvaló, — írja a L ibération — hogy az emberiség egyharmadával egyenlő lakosságú két nagyhatalom nézeteinek, teljes egysége óriási hatást keltő jelenség.” A L’Humanité arról az önzetlen testvéri segítségről ír, amelyet a Szovjetunió nyújt a Kínai Népköztársaságnak és szembeállítja ezt az Egyesült Államok imperialista politikájával azzal, hogy az Egyesült Államok gazdasági hatalmát az európai és ázsiai országok leigázására akarja felhasználni. WASHINGTON A Reuter tudósítója közli a Washington Post kommentárját a szovjet-kínai egyezményekről. Az amerikai lap kiemeli a Szovjetunió és Kína barátságának és együttműködésének nagy jelentőségét és felhívja a nyugati országokat, hogy „saját létük érdekében“ teremtsenek hasonló együttműködést. MemzctkSzi hírek BERLIN: A DPA nyugatnémet hfr ügynökség közlése szerint Adenauer szövetségi kancellár és Mendes- France francia miniszterelnök a jövő héten Párizsban tárgyalást folytat majd a Saar-kérdésről. Mint szerdán Bonnban kijelentették. Adenauer október 19-én repül Párizsba. TAJPEJ: Az amerikai rádió jelentése szerint Walter S. Robertson, a távolkeleti ügyekkel foglalkozó amerikai külügyi államtitkár szerdán Tajpejben tárgyalásokat folytatott Csang Kaj-sekkel. A Reuter jelentése szerint három amerikai repülőtábornok érkezett Tajvanra, hogy megszemlélje a koumintagista légierő berendezéseit. ATHÉN: Az athéni rádió jelentése szerint néhány napon belül a görög fővárosba várják a török és a jugoszláv vezérkar főnökeit, akik folytatják megbeszéléseiket a görög vezérkar főnökével. A tárgyalások — az athéni rádió szerint — „a balkáni katonai szövetségből eredő különböző kérdések rendezésére" irányulnak. DZSAKARTA: Az indonéz közvélemény és sajtó erélyes intézkedéseket követel a kuomintangista ügynökök indonéziai aknamunkája ellen. Újabb adatokból ismeretessé vált, hogy a kuomintangista ügynökök az Indonéz Köztársaság alapjait akarták aláaknázni. Lapjelentések szerint a kuomin- tangisták különösen nagy élénkséget tanúsítottak az Indonézia és a Kínai Népköztársaság között nemrég lezajlott tárgyalások során, amikorls megpróbálták meghiúsítani ezeket a tárgyalásokat. HAMBURG: A Német Kommunista Párt kedd esti nagygyűlésén négyezer hamburgi dolgozó tiltakozott a Német Kommunista Párt tervbevett betiltása ellen. A gyűlést a német ifjúmunkás-mozgalom fenn állásának ötvenedik évfordulója alkalmából hívták össze. A résztvevők a szövetségi alkotmányjogi bírósághoz intézett határozatban teljes cselekvési szabadságot követeltek a Német Kommunista Párt számára. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának e'nöksége Lenin renddel tüntette ki M. G. Pervuhint Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunió 1 vetkező rendeletet tette közzé: Legfelső Tanácsának elnöksége a kö- ■ „M. G. Pervnhin elvtársat, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettesét 50. születésnapja alkalmából a Kommunista Párt és a szovjet állam szolgálatában szerzett érdemeinek elismeréséül Lenin-rcnd- del tüntetjük ki. Moszkva. Kreml. 1951 október 13.” K. VOROSILOV, N. PEGOV, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa a Szovjetunió Legfelső Tanácsi» elnökségének elnöke, elnökségének titkára. A kolhoztermelésben egyre több gépet alkalmaznak, amelyek megkönnyítik a kolhozparasztok munkáját. Sok kclhoz!>an alkalmazták az új silókombájnt. Azt a munkát, amelyet régebben több mint 50 ember végzett, most egyetlen silózógép intézi el, amelyet 3 kolhozparaszt kezel. A kombájn 3—5 perc alatt tölti meg silóval a billenőautót. A képen: A silózó kombájn a Szverdlov-területi „Lenin végakara- ta"-kolhoz földjén. műszaki iskolák A Szovjetunióban újtípusú tanintézetek, műszaki iskolák nyíltak. Ezekben az iskolákban jólképzett szakmunkásokat, iparvállalatoknál alkalmazott műszaki személyzetet nevelnek a középiskolát végzett fiatalokból. Moszkvában például a® energetikus ihkola szerelőket fog képezni viüanytelepek felszereléséhez és üzembehelyezéséhez. A felvételi kérelmet beadott ifjak és leányok ellátogattak jövendő iskolájukba, hogy meg ismerkedjenek a tantermek, műhelyek berendezésével, elbeszélgessenek a pedagógusokkal. A képen: K. Kravcsenko, az energetikus Iskola műszaki oktatója, megismerteti jövendő tanítványait az egyik laboratórium berendezésével. 50 ember munkáját végzi a silézó kombájn Mészáros Ferenc: Először magam vallók. Szeretem hallgatni az embereket. Mindenki érdekes dolgokat mond, ha beszélni kezd. Persze nem szónoki emelvényen, hanem négyszemközt vagy legalábbis szűkebb körben. Minden szónoklat üres szócséplés ahhoz képest, amit az emberek magukról tudnak. mondani. Ez mindig érdekes, soha meg nem ismétlődő újdonság még akkor is, ha ugyanarról szól, amiről most hallok századszor. Sőt miért ne mondjam bátran, hogy éppen azért érdekesek ezek a beszélgetések, mert ugyanarról szólnak — az életről. Lehet, megérzik az emberek, hogy szeretem őket hallgatni. .Lehet, de nem vagyok benne biztos. Néha azt hiszem, hogy akiket hallgatok, a puszta falnak is ugyanúgy elmondanák mondanivalójukat, ha a fal megértő pillantásokkal tudna válaszolni. Mert ennyi elég a saját életéről mesélőnek. Nem vár helyeslést, vitatkozásra biztató ellenkezést, igazának megerősítését. Nem vár semmi mást, csak megértést. Tudom, mert en is úgy szeretnék néha mesélni az életemről valakinek, de ha akad valaki, mindig kiderül, hogy sokkal érdekesebbet tud mondani a saját életéről. így hát hallgatok, felszívom a szavakat, mint a szivacs, s lassan már nem tudom, hogy amit hallottam a saját életem-e vagy valaki másé. * Jómultkorjában is így jártam. Vadidegen asszonykával ültem szemközt félórája, s kilátásunk volt még néhány órás üldögélésre. Tudtam, hogy megszólal, s mesélni fog vala- niit az életéből. Tudtam, nem azért, mert vonaton ültünk, s a vonaton könnyen megered a szó, hanem mert magam is szólni akartam hozzá. Ült, jobbkönyökét az ablakfára támasztotta. kezében a vonatringást ellensúlyozva könyvet tartott. Az „Egy boldog ember‘'-t. Olvasott ehneri.il- ten, csak összeráncolt szemöldökén látszott, hogy fárasztják az ugráló betűk. Néha-néha felemelte fejét. átnézett rajtam, majd ki az ablakon. Nem érdekeltem. Csak a szemét pihentette. Végülis be kellett csuknia a könyvet. A síneken táncoló fapados kocsikat nem könyvkedvelő embereknek szánták. — Szereti Móriczot? — kérdeztem. Most nézett csak rám, most vette észre hogy vele szemben nem valami ül, hanem valaki, nem a kocsi berendezésének egy darabja, hanem ember, aki néz. gondolkodik, beszól — s beszélgetni is lehet vele. — Nagyon — válaszolt, s úgylátszik feleslegesnek tartotta, hogy nehezteljen a megszólításért. Aztán ültünk tovább, szó nélkül. Nem sokáig. — Ez a könyv egy kicsit becsapott — mondta. — Azt hittem a címéről, hogy igazán boldog emberről lesz szó benne. De a boldogság ebben a történetben csak vágy. Nem kell sok hozzá, csak egy kevés, de még az a kevés sincs meg, ezért csak vágy marad. Vallottam arról, hogy tudom hallgatni az embereket és szeretem hallgatni. Tudtam, hogy kezd már ‘olvadni a mondanivaló jege, s indul hamarosan a beszéd patakocskája. Indult is. , Tűnődve nézte a ruhám egyik gombját. Gyűltek' a gondolatai, ott kavarogtak már a szemében, vártam, mikor formálódnak szóvá. — Pedig igazán nem sok kell hozzá — így öntötte szóba az előbbiből eredt újabb gondolatokat — a boldogságért nem kell pénzt adni, hiába is adnának érte. És tudja mi az érdekes? Az, hogy ezt a fiatalok jobban tudják az öregeknél. Az én öreg szüleim is jót akartak nekem. — A boldogságodat, a te boldog életedet akarjuk — így mondogatta mindig anyám. Azt is akarta. De rosszul, ezt most már jobban tudom mint akkor ... És mát folyt a szó. Néha-néha akadozva, a nagyobb köveket hol megkerülve, hol átugorva csörgedezett a patakocska. — Nagyon fiatal lány voltam még. Szerettem szórakozni, táncolni. Sok fiút ismertem, mind kedvesek voltak, táncoltattak, hazakísértek, anyámnak nagyokat köszöntek. Nem tudom már, miikor kezdett sűrűbben hozzánk járni egy fiatalember. Kicsit idősebb volt a többinél, de csak a többihez soroltam. Ö pedig még kedvesebb igyekezett lenni amazoknál. ^Jobban táncolt, szépen énekelt. Csak télen találkoztam vele, de akkor nagyon gyakran. Minden héten, később egy héten többször is eljött hozzánk. Nyáron nem láttam. Egy Dunartengerjáró hajó kormányosa volt. Nyáron csak leveleket küldött messziről. Sokszor hetekig jöttek a levelek, míg ideértek. Voltak köztük képeslapok, furcsa tájakkal, színesbőrű emberekkel. Eltettem a gyűjteményembe. Tuaja, írtak nekem más fiúk is és én minden levelet eltettem, de csak ritkán válaszoltam valamelyikre. Anyám már akkor kezdte mondogatni. „Szerencsés vagy lányom.“ — Nem értettem, miért lennék szerencsés. Talán mert ilyen érdekes, meszsziről jött leveleket kapok? Mondom, nagyon fiatal voltam, nem akartam én még férjhezmenni, eszembe sem jutott, hogy otthagyjam a szüléimét. Itt egy kis szünetet tartott, nézte a tájat. A réten gólyák tárgyaltak egy csapatban, egy közülük a szénaboglya tetején állt. Azokat nézte. Hallottam, hogy ilyen tanácskozásokon szokták elítélni a gólyák hűt- lenkedő társukat. Kelepelve tanácskoznak, a legöregebb a bíró. Éles, kemény csőrükkel hajtják végre az ítéletet. Már nyitottam § szám, hogy meséljek erről, de megelőzött. — Lehet, hogy szerettem is. Ma inkább azt mondanám, hogy nem. Pedig nagyon igyekezett a kedvemben járni. A t/1 elején újra megjött. Tele volt a bőröndje ajándékokkal. Keleti selymek, illatszerek, érdekes ékszerek voltak benne. A kezében meg egy gyönyörű nagy háromárbó- cos vitorláshajót hozott. Azt mondta pontosan ilyen hajóval fedezte fel annakidején Kolumbusz Amerikát Minden megvolt azoi^ a hajón: ár- bócok, kötélhágcsók, vitorlák és rengeteg kötél, még a hajó testének a deszkái is ugyanolyanok voltak, min: a valódié. Anyámtól vártam, mondja meg, hogy illlk-e elfogadni. — Fogadd csak él — ezt súgta nekem anyám, — azért jött, hogy megkérje a kezedet. Meglátod, milyen boldog leszel. Senkit sem fizetnek jobban, mint a tengerészeket. Gondold meg: már első kormányos és amilyen ügyes ember, hamarosan kapitány lehet Elfogadtam... Még azon a télen meg is esküdtünk. Tavasszal otthagyott. Várta a tenger és én magamra maradtam. Szép nagy lakásunk volt, tele gyönyörű bútorokkal, függönyökkel, keleti szőnyegekkel. — Anyám odaköltözött, hogy ne legyek egyedül abban a nagy lakásban. De úgy éreztem, elloptak egy darabot az életemből. Nem a férjem hiányzott. Éppen az volt a baj, hogy ő nem hiányzott nekem. Jöttek a levelei. De most már másképp írt, mint régen. Hosszú leveleket írt és valamilyen formában mindegyikben irt olyasmit, hogy számon fogja kérni, ha hazajön, hogy mit csináltam, amíg távol volt. Mit csinálhattam? Unatkoztam. És mindig megadta a címét, hogy hova küldjem eléje a levelet, ■'hova majd a hajójuk ér. Követelte, hogy részletesen írjak arról, hogyan élek, mit csinálok. Hát mit lehet írni azokról az unalmas napokról? írtam, hogy szeretnék tanulni és valamit • dolgozni. Anyámnak is szóltam erről, azt mondta, nehogy eszembe- jüssön megírni a férjemnek. Mégis megírtam, mert úgy éreztem, nem tudok tétlenül ülni otthon. Nem engedte meg. Azt írta, hogy az ő felesége ne legyen más, csak az ő felesége és nem valami „kuli." Volt néhány barátnőm, mind dolgozott valahol. El.iárogattak hozzám, megcsodálták a lakást, kicsit irigykedtek és vidáman mesélgcttek arról, mi történt a gyárban vagy a hivatalban. Nem tudták, hogy én jobban irigylem őket, mint ők engem. Lassan elmaradoztak mind, mert én som tudtam már úgy beszélni velük, haragudtam rájuk, mert irigyeltem őket és ők azt hitték, hogy büszke lettem, Igv telt el egy nyár. Mióta azt a ievelet írtam, a férjem mindig olyanokat írt. hogy nehogy megtegyem, amit akartam. Mindig gorombábban írt erről. A végén már azt írta, hogv csak azért akarok dolgozni, hogy férfiakkal ismeikedlhessem meg és megcsaljam. Sírtam, miikor ezt olvastam. De mit tegyek? Anyám egyre csak azt hajtogatta: „Lányom, az ilyen férjet jól meg kell becsülni! Nem minden lánynak akad ilyen férje!“ Aztán hazajött. Most már tudom, hogy az esküvő napján sem szerettem igazán, de akit or már annyira sem. Nem tudtam színészkedni, észrevette rajtam. Féltékenykedett. Megtette, hogy azt mondta, elmegy valahova, aztán néhány óra múlva visszajött és váratlanul betoppant, gyanakodva körülszimatolt, mintegy vizsla. Hát mit gondol ő rólam, milyen asszonynak néz? Nem bízik ben nem? Akkor már egészen biztosan tudtam, hogy nem tudom szeretni, sohasem fogom szeretni. Ez az érzés beteggé tett. Lefogytam, elgyengültem. <3 pedig azt hitte, azért van ez, mert hazajött és lén másba vagyok szerelmes. Mégjobban féltékenykedett. Egyszer a kezébe kerültek a lánykori leveleim, azok az ártatlan levelek. Attól kezdve ha csak tehette, elment hazulról és nem egyszer részegen jött haza. Komolyan mondom, megváltás volt, amikor tavasz, szál újra indult a hájó. A vonat simán fékezve megállt. Felriadva nézett ki az ablakon. — Hol vagyunk? Te jó ég, annyi, ra belemerültem a beszélgetésbe, hogy még majd elfelejtek leszállni. Pedig nagyon várnak rám. A kisfiámért megyek apósomékhoz. Tudja, nyaralni voltunk a férjemmel es a gyereket nem tudtuk volna elvinni, hát odaadtuk pár hétre az öregeknek. Elég lesz most elkönyörögni tőlük, annyira szeretik. Jaj, mekkorát nőhetett a kisöreg. Képzelje, három hétig távol volt tőlünk. Olyan boldogság sugárzott a szeméből, sőt mozdulatából is, ahogyan megigazította ruháját, hogy hirtelen azt hittem, eadig egyszerűen csak lóvátett. Olvasott valami regényt és elmondta a tartalmát. Vagy egyszerűen mesélt valamit, hogy teljen az idő. Mit tagadjam, szerfelett bambán néztem rá. (Folytatása következik)
