Dunántúli Napló, 1954. szeptember (11. évfolyam, 207-232. szám)
1954-09-12 / 217. szám
6 N Ä P E ö 1954 SZEPTEMBER TI JOBBOLDAL — BALOLDAL Iskoláinknak a tanév kezdetére „Feladatunk: az oktatás színvonalának emelése" Beszélgetés dr. Szántó Károllyal, a pedagógiai főiskola igazgatójával Megkezdődött az iskolaév. Tanulóifjúságunk kipihenten ismét neki* fogott a munkának, hogy a megnövekedett követelményeknek is becsülettel megfeleljen. Vj feladatokat, új terveket hozott az iskolaév, amelyek megvalósítása még szorosabb együttműködést, meg lelkiismeretesebb munkát követel tanároktól és diákoktól egyaránt. Felkerestük dr. Szántó Károly elvtársat, a Pécsi Pedagógiai Főiskola igazgatóját es elbeszélgettünk vele az új iskolaév feladatairól, célkitűzéseiről, a foisko* A cím után ítélve azt gondol**• hatná valaki, hogy az alábbiakban politikáról van szó. Itt ugyanis a jobboldaliságnak, illetőleg a baloldaliságnak fogalma onnan eredt, hogy a polgári rendszer- bon a kormányt támogató pártok a törvényhozó testületben rendszerint az ülésterem ■ jobboldalán, az ellenzékiek viszont baloldalán helyezkedtek el. Bár csak rendszerint, nem mindig, mert még a magyar parlamentarizmus történetéből is ismeretes olyan pártalakulat, amely magát „jobboldali ellenzékinek nevezte. (Ilyen volt 1875-ben a Deák-pártnak 38 konzervatív tagja, akik nem léptek be a szabadelvű pártba.) A jobb- és baloldaliság tehát inkább Összefüggött a pártok konzervatív vagy haladó világnézetével. Általában a liberális, demokrata, szociáldemokrata és kommunista pártokat nevezték baloldalinak. Most nem ilyen, hanem egészen más értelemben kívánunk néhány szót szólni a jobb- és baloldalról. IC miékezetes, hogy 1941-ben át- tértünk a baloldaliról a jobboldali közlekedésre. Akkoriban Euró pában már csak Anglia és a skandináv államok tartottak ki a baloldal mellett. A közúti közlekedés hamarosan alkalmazkodott is az új rendhez, de annál kevésbé a gyalogosoké. Míg baloldali volt a forgalom, gyalogjáróink a járdán rendszerint jobboldalt haladtak, azóta pedig ismét szabálytalanul éapen ellenkezőleg. Ha valamely forgalmasabb utcán jár az ember, állandóan bosszankodik a haladásában gátlók miatt. Miképpen lehetne ezen részint államhatalmi beavatkozással, részint társadalmi neveléssel segíteni? .Ez év február 1-én lépett hatályba a KRESZ, a belügyminiszter és a közlekedés- és postaügyi miniszter 1/1953. B. M. (XII. 4.) számú rendeleté a közúti közlekedés rendjének szabályozásáról. E könyvecskét minden autósnak és motorosnak de még kocsit hajtónak, sőt kerékpárosnak is alaposan meg kell tanulnia, ha el akarja kerülni, hogj a rendőrséggel meggyűljék a baja. Közismert azonban, hogy a közlekedési balesetek java , részének nem a járómű irányítója, hanem a szabálytalanul haladó vagy úttestet keresztező gyalogos az oka. Főleg azért, mert nem tartja meg a közlekedési szabályokat. A KRESZ III. fejezete pádig a következő címet viseli: A gyalogjárókra vonatkozó különleges rendelkezések. A 61. § címe: A gyalogjárók magatartásáról általában. Ebből megtudjuk, hogy: „Tilos a gyalogjáróknak a járdán és az úttesten csoportban haladni, csoportban álldogálni, vagy a közlekedést bármilyen módon akadályozm”. Milyen kívánatos lenne, ha egyszer ismét megjelennék egy rendőr a Széchenyi-téren, hogy e rendelkezésnek érvényt szerezzen és megszabadítsa az ácsorgóktól, ténfergőktől a forgalmas sarkokat. A Széchenyi tér áldatlan forgalmi képéhez erősen hozzájárult a városigazgatás is. Egyik elhibázott intézkedésnek bizonyult a tér közepén pompásan működött járdasziget megszüntetése, amelyen a villamosokra várók gyülekezhettek. Ezek most a szűk utcatorkolat még szű- kebb járdáján szoronganak néha életveszélyesen tolongva s gátolva az utcai közlekedést. Ugyan mi célja volt e járdasziget és a villamos- megálló megszüntetésének? Talán a mellette levő taxiállomás elhelyezése? Egésáséges helyszíni szemle azonban megállapíthatja, hogy a járdasziget semmiképpen sem érintené a három-négy várakozó autötaxi szabad mozgását. A másik nagy hiba volt, amit Gerő László művészettörténész is beleszőtt pénteki előadásába, Pécs főterének elrútítása az autóbuszforgalom központosításával. Megtudtuk, hogy még Budapest beszámításával sincs egyetlen tere sem. az országnak, amely annyi bűzös, piszkos és lármás autóbuszt egyesítene magában, mint a mi Széchenyi terünk. Valósággal központi busz- (vagy bűz-?) pályaudvar lett ez a szép tér, amelynek még várakozó mellékutcái is bűzlenek az olajtól, nem is szólva arról, hogy a Sztálin lit sarkán hosszú sorban várakozó kocsikból egy-egy forduló után a temérdek port és szemetet a kalauznők felsőbb utasításra egyenesen a járókelőkre és a Janus Pannonius Múzeum ablaikra söprik. Talán átszállásokkal mégis csak meg lehetne az autóbuszindítások decentralizálását oldani. C* ha már az autóbuszokról és ^ villamosokról beszélünk, nézzük csak meg a rájuk várakozó, majd felszálló közönséget! Amikor megérkezik egy-egy kocsi, valóságos „kannibálforradalom” tör ki. Öklözik, gvomrozzák az emberek egymást, "nincsenek tekintettel sem kisgyermekekre, sem terhes anyákra. De kérdjük: miért nem tudjuk megfelelő közönségneveléssel megvalósítani mi is, ami a Szovjetunióban és az északi államokban már évtizedek óta olyan erős társadalmi szabály, hogy az ellene vétő nyomban az egész közönség bojkottjával találkoznék. Ezekben az országokban el sem képzelhető,, hogy egy-egy megállónál vagy pénztárnál elébe kerüljön a később érkező a már ott várakozóknak. Minden ilyen helyen nyomban „kígyót” vagy „farkat” alakítanak önszántukból, neveUsé- g'úk folytán és az állampolgári jogegyenlőség tudatában. Nincs tolongás, lökdösődés, ordítozás, káromkodás, hanem minden megy gyorsan, szép egymásutánban, mintha valamely láthatatlan rendező körtánchoz állította volna fel-|a részvevőket. Ha már rendészetünk nem tud ilyen helyekre rendőrt küldeni vagy terelő korlátokat építtetni, iskoláinknak lenne magasztos feladata, ezt belé- csepegtetni ifjúságunkba. Jelenjenek meg holnaptól kezdve a villamos- és buszmegállóknál az úttörők és tanítsák ■ meg társadalmunkat szocialista viselkedésre! Meggyőződésünk, hogy néhány hónap múlva már magától fog menni a dolog, mert a várakozók fogják megbüntetni és megszégyeníteni a rendet megbontani akarókat. ITJe tanítsák meg nevelőink ifjú- Ságunkat az utcai közlekedésre és viselkedésre is! Ha valaki nem tartja meg a gyalogjárdán a jobboldali közlekedési rendet, nemcsak maga fog nehezen előre (haladni, mert minduntalan másokba fog ütközni: de megrontja az egész útvonal közlekedési rendjét. A német városokban mindenütt olvashatja az ember a felírást: Rechts gehen! S ez nem csupán puszta figyelmeztetés, de a baloldalon haladót a rendőr meginti, a notórius engedetlen- kedőt pedig nyomban meg is bünteti. Csak annak megy át vérébe az úttesten jobboldali irányban való haladás, aki a gyalogjárón is e szabály szerint közlekedik. Különben ezer veszélynek teszi ki testi épségét a mostani motorizált világban. Csupán így képes megtartani a KRESZ 63. §-ának azt a rendelkezését, amely így hangzik: „Mielőtt a gyalogjáró lelép a járdáról, balra-, utána jobbra-, majd újból balrané- zés útján győződjék meg arról, hogy azt biztonságosan megteheti-e.” T"1 anítsák meg a szülők és az is- kólái nevelők most nyomban a tanév legelején külön órán a gyerekeket . a legelemibb közlekedési szabályokra! Hogy a. járdán és az útiesten mindig a menetirány jobboldalán haladjunk, balra előzzünk; az úttesten ne álldogáljunk, főleg csoportosan; ne gátoljuk semmiképen . a forgalmat, mert az út és az utca nem kaszinó; ne újságot olvasva keljünk át az úttesten; ne fordítsuk el fejünket a menetiránytól, megfordulva, más után bámészkodva, hanem arra nézzünk, amerre haladunk! Hisszük és reméljük, ha iskoláink; kellő gonddal, megtanítják ifjúságunkat az utcán való helyes viselkedésre és közlekedésre: tudásukat tovább fogják közvetíteni a felnőtteknek és végül mi is azok közé az, országok közé fogunk tartozni, ahol járni is tudnak az utcán az emberek. Csekey István — Melyek az új tanév legfőbb feladatai a pedagógiai főiskolán? — kérdeztük dr. Szántó Károly igazgató elvtárstól. — Az új tanévben iskolánk feladata az oktatás színvonalának emelése. Tavaly az évvégi eredményeket csökkentette a szakérettségis hallgatók alacsony tanulmányi színvonala. Ezért egyik legfontosabb feladatunknak kell tekintenünk az ezekkel a hallgatókkal való komolyabb, egyénenkénti. foglalkozást. Hallgatóinkat ebben az évben nagyobb önállóságra kell nevelnünk. Ezt mindenekelőtt néhány középiskolás módszer megszüntetésével kívánjuk elérni. Hazánk felszabadulásának 10 éves évfordulójának megünneplése is jelentős feladatokat ró ránk. A tervet már kidolgoztuk. Valamennyi tanszék bemutatja a 10 év történelmi jelentőségét a szaktudományok fejlődésében. Pályázatokat hirdetünk, melyek szintén ezt az eszmét szolgálják címükben és tartalmukban. A tudományos diákkörök és szakkörök is foglalkoznak a felszabadulás óta elért eredményekkel. A spartakiádot Főiskolai Napokká fejlesztjük, azonkívül ünnepélyeket, hangversenyeket szervezünk, megnyitjuk az újítási kiállítást a 10 éves évforduló tiszteletére. — Hogyan segíti e célkitűzések megvalósítását a pedagógiai főiskola új szervezeti felépítése? — Lényeges változás a főiskola életében az, hogy a tanulmányi idő az eddigi két év helyett három év. Ez a hallgatók tudásának elmélyítése érdekében igen fontos és szükséges intézkedés. Az eddigi képzés erre nem adott lehetőséget, a hallgatók nem ismerték teljes biztonsággal szaktárgyaik belső logikáját, összefüggéseit. A minisztérium fokozni kívánja a főiskolák önállóságát is, ez az igazgató hatáskörének kiterjesztésével jár. A jövőben a hallgatók és dolgozók ügyeinek gyors és méltányos elintézése az igazgató vagy helyettese, vagy az osztályvezetők feladata. A tanácsülések, a Módszertani Bizottság az igazgató tanácsadó szervei cs közös együttműködéssel óldjuk meg a feladatokat. — Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy igen sok fiatal tanár, miután elvégezte a főiskolát, nem akart vidékre menni. Mit ■ szándékoznak lenné ennek megszüntetésé* re? — Kétségtelen, gyakori jelenseg volt, hogy a hallgatók nem szívesen mentek falura. Ezért az idén kiadtuk a jelszót: „Arccal a falu felé”; Tudatosítjuk a hallgatókkal, hogy nagyrészük falura kerül. Komolyan foglalkozunk a mezőgazdaság, a kollektivizálás kérdéseivel. Pedagógiai kirándulásokat szervezünk, megmutatjuk, azokat a szép példákat, eredményeket', melyeket egy-egy lelkes* hivatását szerető pedagógus elérhet még legelmaradottabb községben is< — Az egyes tanszékeken milyen tudományos munkák folynak? —» tettük fel a következő kérdést a» igazgató elvtársnak. — Egyes tanárunk kizárólag kutatómunkával, mások általános iskolai módszertani problémákkal foglalkoznak. Említésre méltó Jeges Károly elvtárs módszertani munkája a korszerű kísérleti eszközök tervezéséről és kidolgozásáról. Növénytani kutatások terén Uherkovics Gábor a micsurini keresztezések alapján már a negyedik nemzedik. nagy cukortartalmú paradicsomot neveli. Vas Károly, a történelem tanszék vezetője megkezdte a főiskola történelmi dokumentumainak összegyűjtését, valamint a történelemtanítás új módszerével foglalkozik. Dr. Szántó Károly ezután a hallgatók szociális körülményeiről beszélt. * — A Diákotthonunk rendes, tiszta — mondotta, — az ellátás jój Ezen a téren az új ösztöndíjpolitika nem jelent visszaesést. Az ösztöndíjakból megtakarított forintokat a népgazdaság más ágában használják fel. Nem csökkentés ez, hanem a nép vagyonának gazdaságosabb felhasználása. Ezen a téren a hallgatókat nem' éri sérelem, továbbra is gondtalanul tanulhatnak. — Milyen segítséget vár az iskola vezetősége a DISZ-től, az új feladatok megoldásában? — A DíSZ-szervezet is nagyobb önállóságot kapott az idén. Állami csoportvezetők helyett a DISZ vezetők- végzik az ifjúság irányítását* vezetését. Feladatuk a tanulásra való mozgósítás, a pedagógiai hivatás elmélyítése, leendő pedagógusok helyes magatartásra nevelése. Ha a DISZ jól végzi feladatát, nagy segítséget nyújt nekünk tanároknak, hiszen célunk közös, igazi új szocialista főiskola megvalósítása. (J)ées ld'p,zőmíh%í&zeifai&k lielíjztU • A KÉPZŐMŰVÉSZETI ALAP beutalására másik három művésztársammal együtt az Alföldön töltöttem egy hónapot. Más dolgunk nem volt, mint az, hogy fessünk, zavartalanul alkothassunk. A művészi munka persze a megfigyelésnél kezdődik, mi is itt kezdtük. Meglepetve tapasztaltuk, hogy például Hódmezővásárhely, amelyet az ország közvéleménye úgy ismer, mint nagy parasztvárost, mennyire előrébb áll művészeti kultúrában Pécs városánál, Beszéltünk olyan parasztasz- szonnyal, aki Munkácsy reprodukciókat rak a tisztaszobába s legközelebbi terve az, hogy megszerezze a Miltont. A határ bármely cséplőgépe mellett tudták, hogy ki volt Tornyai, mit jelént az, hogy festő is van a Világon, akinek modellre van szüksége. Nem találtunk olyat, aki a mo- dellülést ne vette volna megtiszteltetésnek és ne vállalkozott volna rá. És a város? — őrzi nagy festőjének, Tornyai Jánosnak művészi hagyatékát, a több, mint ezer képet. EzekbőF kiállításokat rendez helyben és vidéken. Éppen akkor bonyolított le' cserekiállítást Bajával, Nagy István anyaggal. Készülnek Budapestre, hogy egy ottani nagy kiállítás keretében ország-világ előtt bemutassák a teljes Tornyait, lemérhessék művészi értékét s kijelölhessék helyét a magyar művészet történetében. Eny- nyit ad a város a régieknek. Élő művészeit elindította pályájukon, segítette őket s most megrendeléseket ad nekik. Szolnok városa a művésztelepet segíti és Fényes Adolf emlékét ápolja, Szentes Koszta Józsefét, Szeged Nyilassy Sándorét, Baja pedig Nagy Istvánt és Éber Sándort állítja oda a realizmust kereső fiatal nemzedék elé. A szegedi és a bajai látogató a múzeum képtárában leírással kísért képanyagon keresztül szemlélheti a város képzőművészeti eredményeit. Ott találja az elhalt és élő művészek legjelentősebb műveit egymás mellett, egymás folytatásában, mint maga az élet... VESSÜNK EGY PILLANTÁST PÉCSRE! Madarász V'ktor családiig pécsi. Munkácsy éveket töltött itt és dolgozott. Székely Bertalan, a nagy falfestő itt alkotta legszebb freskóit. Lotz Károly Székelylyel együtt dolgozott nálunk, ám az utcaneveken kívül és a mozdíthatatlan falképeken kívül más nem hirdeti komoly és értékes munkásságukat. Hol van a múzeum, ahol Pécs váfos és Baranya megye gyönyörködhetne kiválogatott, haladószellemű munkáikon? Hol a képtár, melynek anyagán nevelkedhetnének a mai festők? Az ország híres szobrászai közül itt született Horvay János és Kiss György. Zala Györggyel együtt mindhármuknak vannak itt nagyobb alkotásaik, bizonyára kisebb munkáiknak és rajzaiknak is nyomaira akadnánk s ezeknek is pécsi múzeumban a helve. A századfordulóban Arnbold Nándor,, a két világháború között pedig Maty- tyasovszky László, Nikelszky Géza, Gábor Jenő, Gebauer Ernő, Klug György és Martyn Ferenc munkássága teszi- ki Pécs képzőművészetét. Ki tartja számon műveiket? Velük együtt, hiszén közülük többen ma is dolgoznak, a felszabadulás óta egy összeforrott fiatal és tehetséges gárda működik Pécsett a Képzőművészek Szövetsége pécsi és baranyai munkacsoportjában. Közülük többen művésztelepi munkára kaptak beutalást, így az idei nyarat a hódmezővásárhelyi művésztelepen töltötte Bezzegh Zoltán, Bizse János, Gádor Emil és Kelle Sándor. Z,menyén dolgozott Soltra Elemér. — Tíz éve alkotnak már városunkban s működésüknek semmi látható jele a város kultúrtörténetében. Műveiket senki sem láthatja az időszaki kiállítás bezárása után. Nincs állandó képtár, nincs képszalon, ahova kiállítás után a képeiket elhelyezhetnék. Mondjuk hát ki kereken: Pécs a láthatatlan képzőművészet városa. Ezt a találó megállapítást egyébként a városunkban járt román képzőművész vendégek tették. Sokszor keresik fel házunk táját idegenek. Megtisztelő számunkra, hogy az ország dolgozóinak színe-java állandóan cserélődik a mecseki üdülőben. Nemcsak a fővárosból, hanem az egész országból jönnek a látogatók, hiszen egyik legszebb üdülőhely vagyunk. Idesereglik Dél-Dunántúl tanulóifjúsága is, mert az iskolák", a kultúra, a termelés városa vagyunk. Pihenni és tanulni vágyók, dolgozók ás kirándulók városa. Mint ilyet, persze a külföldiek is felkeresik. — Elég sűrűn követték egymást az idén is lengyelek, románok, újabban franciák, olaszok, sőt a messze Ázsia fiai is. VISSZA kell itt emlékeznem arra az elszomorító beszélgetésre, melyet Ba- raschival, a- kitűnő román szobrásztai folytattam.- A Külföldi Kultúr- kapcsolatok Intézete vendégeként járt nálunk s arra a kérdésemre, hogyan tetszik neki Pécs, nagyon óvatosan azt válaszolta, hogy a várost széppé teszi a környezete, azonban itt az a döntő, hogy ez a szép fekvésű város belülről és tartalmában is szép-e? Hogy ezt eldönthesse, s amiért lejött: szeretne szép épületeket, szobrokat és képeket látni. Éreztem, hogy a három kívánságot egyre fogyó irányban képes teljesíteni városunk s amikor közölnöm kellett vele, hogy itt szobrokat és képeket, vagy város- történetet tartalmazó múzeumi anyagot nem láthat, látszott rajta a csodálkozás, hogy miért küldték őt, a bukaresti képzőművészeti főiskola igazgatóját a láthatatlan képzőművészet városába? Kénytelen voltam néki azt tanácsolni, hogy a hosszú út ne vesszen kárba, talán menne át Bajára, Szekszárdra_ vagy Kaposvárra, mert ott találna ilyet. Nem is gondoltam volna, hogy egy város nevében ennyire szégyeltíetem magam. Fájt nekem és lekicsinylő érzés volt ott állnom és kimondanom, hogy Pécs városában nem láthat képet, rajzot, kis szobrot, mert nincs múzeum állandó képtárral. Mivel pedig időszaki kiállítás sem volt — °.mi persze nem helyettesítheti a vá- '.ogatott anyagot tartalmazó múzeumot — erre adta városunknak a nem éppen hízelgő, fentebb említett jelzőt. Arról már nem kérdeztem ezek után, hogy szépnek és tartalmasnak találja-e városunkat. Kultúrforradalmunkban a képző- művészeti nevelés Pécsett jelentéktelen tényező. Vannak haladó hagyományaink, értékes munkát kifejtő és arra képes művészeink, ezeknek tevékenysége fáradt elernyedésbe vész, nem jut el a dolgozó néphez, nem válik láthatóvá, bármikor hozzá. Cérhetővé. , Nemcsak Baraschinak hiány ez,_ aki egyszer járt nálunk, hiány elsősorban a nép nevelésében. Észreveszi ezt Hunyady József író is, városunk szülötte, aki ittjártá- ban arról panaszkodik, hogy a mérési és komlói fejlődéssel, sehogyan sincs arányban az új városok új népét szolgáló kultúra. Papp Iván ipar- művészeti főiskolai tanár azért jött Pécsre, hogy a Porcelángyár nagyhírű régi muzeális anyagát áttanulmányozza, s annak haladó értékeit átadhassa a jövő tervező iparművészeinek. — dolgavégezetlenül távozott, mert az anyag nem látogatható, hozzáférhetetlen. Szentgyörgyi Koráéi, Kossuth-díjas festőművész Pécs jelenkori festőművészetét szerette volna megismerni. Megbotránkozva adott hangot benyomásának: Pécsett a szakképzett komoly festők nem jutnak el a közönséghez, ellenben a kiskereskedelmi vállalat Kossuth Lajos utcai 5. számú üvegözlete a d!-i lettáns festők ' lelkiismeretlen munkáit propagálja. Ilyen helyzetben kétszeres örömmél kell üdvözölnünk a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat vállalkozását, hogy ha zárt körben is (mit tehet mást helyiséghiányban), de bemutat egy jó pécsi grafikusművészt. A Pedagógusok Szakszervezete a Nevelők Házában otthont adott az évek óta fedél nélkül álló pécsi csoportnak. Követésre méltó a Nevelők Házának kezdeményezése, amikor a legjobb pedagógus tárgyú képek díjazására kiállításán 1700 forint értékű, összeget utalt ki. Maga a város is kezdeményező, amikor az őszi csoportkiállítás legjobb munkáit díjazni kívánja, hogy ezáltal is ösztönözze képzőművészeinket a minél elmélyültebb munkára. Országos viszonylatban is követésre méltó a pécsi és a pécsváradi járás kezdeményezése. Kultúrotthonai- nak falát a járás községeiről készített tájképekkel dekorálják. A csoport vezetőségével megállapodva a legjobb pécsi művészek napokon belül indulnak ' ki az őszi verőfényes pécsváradi falvak megörökítésére. A TENNIVALÓ FELÉ MUTAT Pécs város tanácsának, a pécsváradi járásnak, Pedagógusok Szakszervezetének, Nevelők Házának és az Ismeretterjesztő Társulatnak fentebbi kezdeményezése. Példa az üzemek és a kultúrotthonok felé. A képzőművészet ügyét rendeznünk kell! Közvetlen feladat: állandó múzeumi képtár a Szépművészeti Múzeumtól kölcsönzött anyaggal kiegészítve Madarásztól napjainkig. — Állandó kiállítóhelyiség, képszalón létesítése, vetítettképes jó előadások., szervezése az üzemekben és a kul- túrotthonokban a képzőművészet leg- 'obbjairól. Égy mondatban, legyen Pécs városában látható képzőművészet! Kellé Sándor
