Dunántúli Napló, 1954. szeptember (11. évfolyam, 207-232. szám)
1954-09-01 / 207. szám
2 N'APCö 1954. SZEPTEMBER 1. Mendes-Wance nyilatkozat» az El K-t elutasító szaiazas utsin Páriái (MTI): Mint az AFP jelenti, Mendes-France miniszterelnök az Aumeran tábornok indítványa felett megtartott szavazás eredményének kihirdetése után a parlament folyosóin nyilatkozatot tett. — Már régóta tájékoztattam barátainkat és szövetségeseinket — mondotta a többi között. — hogy amilyen mértékben egy kormány a parlament lelkiállapotát ismerheti — a nemzetgyűlésben a többség nem támogatja az európai védelmi közösséget Brüsszelben és máshol külföldön ezzel ellenkező értesülések terjedtek el. Annyi bizonyos, hogy a nemzetgyűlés többsége több hónap óta ellenzi a ratifikálást. Sajnálom, hogy brüsszeli partnereink és angolszász szövetségeseink félreértették a nemzetgyűlés igazi érzését, amely — kis eltéréssel — úgy jutott kifejezésre, ahogy elóre Jeleztem. Mendes-France a továbbiakban azt hangoztatta: a vita ugyanakkor azt bizonyltja, hogy a nemzetgyűlés hatalmas többség«, kitart a nyugati szövetség mellett. — Ebben a keretben kell új megoldásokat tanulmányozni, — mondotta a továbbiakban — mégpedig hamarosan. ezúttal nem fogunk három évet elvesztegetni. Remélem, hogy szövetségeseink és azok az országok, amelyeknek érdekei Franciaország érdekeivel azonosak, hamarosan világos döntéseket hoznak. A francia kormány rendületlenül és fenntartás nélkül kitart az atlanti szövetség mellett, amely mindig Is irányelve volt és az is marad " A francia képviselők a Marseillaise elénekíésével köszöntötték az El K elvetését Párizs (MTI): Amidón a francia nemzetgyűlés hétfőn esti drámai ülésén a zsúfolásig megtelt ülésteremben Le Troquer elnök bejelentett,, a szavazás eredményét, amely szerint a nemzetgyűlés 319 szavazattal -áU ellenében megszavazta a „vita előtti halasztó határozatot" és ezzel visszautasította az EVK ratifikálásáról szóló törvényjavaslatot, az EVK-t ellenző képviselők hatalmas tapsviharba törtek ki, maja elénekelték a francia nép nemzeti himnuszát, a Mar- selllalse-t. Az MRP-képviselők és az EVK más hívei tehetetlen dü hűkben elkezdték padjaikat csapkodni. A Marseillaise szárnyaló hangjai azonban elnyomták az MRP-képvlae- lök okozta lármát, kommunistáik és szocialisták, radikálisok, függetleriék és volt gaullelsták, mindazok a képviselők, akik nemet mondtak az EVK-ra, egy szfvvcl-lélekkel harsogták a francia nép diadalmas Himnuszát. Velük együtt énekelt Mendes- France és a kormány többi tagja Is. Az MRP-képviselök és társaik egymásután kullogtak ki az ülésteremből: a diadalmas erővel feltörő Marseillaise kikergette őket Kisvártatva azonban ismét visszatértek, élükön Paul Reynaud-val és Georges Bl- dault-val. (Biaault ez alkalommal mutatkozott eisőizben a ratifikációs vita megkezdése óta.) Paul Reynaud a szónoki emelvényre lépett és a képviselők tiltakozása dienere beszélni akart. Többször is nekikezdett beszédének, de szavalt minduntalan elnyomta a képviselők tiltakozása. Vé. gül is, nagy zaj közepette jelentette ki: „Első Ízben történt meg a francia parlament történetében, hogy egy szerződést elutasítottak anélkül, hogy annak szerzője és aláírója szót emelhetett volna védelmében." (Paul Reynaud azonban megfeledkezett arról, hogy ép az EVK híveinek a vita elhalasztására Irányuló mesterkedése váltota ki az Amneran-féle indítvány beterjesztését) Ezután viharos Jelenetre került sor, amelynek során Dubots. szocialista képviselő, aki az EVK híve, csaknem ölre ment egy volt gaullels- ta képviselővel, úgyhogy a teremőrségnek kellett közbelépni. Végül újból felhangzott a teremben a Marseillaise és az ülést berekesztették. A párizsi szavazás első nyugati visszhangja Eisenhower: „Kudarcot szenvedtünk“ Eisenhower elnök az „európai védelmi közösség" elvetését Dulles kül ügyminiszterrel folytatott tanácskozás közben tudta meg. James Ha- gerty, a Fehérház sajtótitkára megszakította az elnök és a külügyminiszter tanácskozását és tudatta velük a párisi hírt. Eisenhower elnök kijelentette: ..Az európai védelmi közösségnek a francia nemzetgyűlésben történt elvetése hatalmas kudarc a nemzetköz: kommunizmus elleni harcban.“ Az elnök hozzáfűzte: „Kudarcot szenvedtünk, de nem kell elcsüggednünk. Az Egyesült Államok sohasem fog lemondani egy olyan dologról. amely számára és a világ számára egyaránt Jó ..." Jules Mochot, Dániel Mavert ti Max Lejeunei kizárták A Francia Szocialista Párt Központi Végrehajtó Bizottsága nyilatkozatot adott kt, amelyben kifejezésre juttatta „sajnálkozását“ a nemzetgyűlés döntése felett. A végrehajtóbizottság kedden reggel kizárta a párt három vezető tagját, Jules Mochot. Daniel Ma.vert és Max Lejeunet, mert az EVK ellen szavaztak. Milyen (egyen a; angol döntés? A „Reuter" beszámol arról, hogy a francia nemzetgyűlés döntésének hírét azonnal továbbították Churchill miniszterelnöknek és Eden külügyminiszternek, akik mindketten vidéken töltik szabadságukat. Az „AFP“ francia hírügynökség londoni jelentése beszámol a párisi döntés brit körökben keltett visszhangjáról. „Sem a brit kormány, sem a brit nép nem fogja soká gyászolni a párisi szerződést — mondja a jelentés. — Churchill és Anglia álláspontja ebben a kérdésben különbözik Eisenhowerétól és az Egyesült Államokétól. Az EVK elutasítása nem jelent kudarcot az angol kormány számára, bár tanácsolta és kétségkívül óhajtotta a szerződés ratifikációját. Nulybritannlát a továbbjutás szükségessége most sokkal nehezebb helyzetbe fogja hozni, mint a* Egyesült Államokat... Anglia most döntés előtt áll. El kell döntenie, hogy Nyugat-Németország az atlanti szövetség új tagja legyen- e, vagy pedig jobb, ha egy szükebb- kőrű szövetségbe lép, amelynek Anglia is tagja lenne és. amely átmeneti megoldást Jelentene az EVK és a NATO között. Az „AFP" londoni Jelentése a továbbiakban ezeket mondja: ,.A brit kormánynak tanácskozásokat kell kezdenie Franciaországgal és az Egyesült Államokkal, hogy értékelek a francia parlament szavazásának következményeit és hogy tanács kozzanak a végső célról: hogyan lehet megoldást találni a Nyugatnémet Köztársaság szuverónftása, valamint a nyugati védelemben való részvétele kérdésében. A franclaországgal való előzetes tanácskozás után szó lehet négy-, nyolc-, vagy tizennégy- hatalmi értekezlet összehívásáról." A londoni rádió értesülése szerint az angol kormány előreláthatóan minisztertanácson tárgyalja meg az F.VK elutasítása után előállott helyzetet. Anglia és az Egyesült Államok rövidesen megkezdik tanácskozásaikat a bonni egyezmény élet- beléptetésének kérdéséről. Bonnban megdöbbenés és új köve e'ések Blücher nyugatnémet alkanceUár a szabadságon lévő Adenauer helyett nyilatkozott az EVK elvetéséről. Blücher kijelentette, hogy „csalódott és megdöbbent a szavazás eredménye hallatára.” Az „AFP" beszámol a bonni véleményről. „Bonnt politikai körökben nem Jelentett meglepetést a francia nemzetgyűlés döntése, mert a brüsszeli értekezlet kudarca óta nem ringatták magukat illúziókban az EVK esélyeit Illetően — mondja a jelentés. Bonni politikai körökben hangsúlyozzák, hogy nem Nyugat- Németországnak keU alternatív meg oldást Javasolnia. Hangsúlyozzák továbbá, hogy Nyugat-Németország a maga részéről az utolsó pillanatig kitartott az EVK terve mellett" Az „AFP" jelentése utal arra is, hogy bonni politikai körökben a párisi szerződés elvetése folytán „Idejétmúltnak" tekintik a bonni szerződéi bizonyos cikkelyeit. „Bonnban úgy vélik — mondja a Jelentés — hogy az EVK elutasítása most már nem Jelentheti egyszerűen és simán a bonni egyezmények életbeléptetését, mert ezek szorosan kapcsolódtak a párisi szerződéshez és elavulttá váltak azáltal, hogy a francia parlament ezt a szerződést elvetette. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy a német szuverénltást olyan alapokon kellene megteremteni, íme lyek jobban megfelelnek a Jelenlegi helyzetnek. Ezeknek az alapoknak a meghatározása a négy érdekelt állam részvételével a közeljövőben összehívandó értekezlet feladata lehetne." See bjék sajnálkoznak A londoni rádió jelentése szerint Rómában sajnálkozással fogadták n francia döntést, Scolba miniszterelnök megszakította szabadságát és visszatért Rómába, ho^y tanácskozzék a helyzetről. A miniszterelnök hazarendelte szabadságon lévő minisztereit ta és keddre összehívta a kabinet ülését Angol lapok a/. KVK ni«“g Imi klti tájáról London (MTI): Az angol sajtó az AFP szavnl szerint „sajnálkozással, de lényegében harag és neheztelés nélkül temette el az európai védelmi közösséget." „Franciaország megölte ez európai hadsereget", „Franciaország elvetette az EVK-t", — Ilyen és hasonló elmek alatt számolnak be a londoni lapok a Iran, ria nemzetgyűlés határozatáról. Több angol lap első oldalán közli Hernot fényképét, mivel általában az a vélemény, hogy a veterán politikus felszólalása nagyban befolyásolta a szavazás kimenetelét. As angol lapok általában nem ütnek meg bíráló hangot Francia- országgal szemben, kivéve • News Chronlcle-t, amely éles szavakkal bírálja a francia parlamentet. Több polgári lap arról Ir, hogy most alkalma nyílik Angliának „a kezdeményezés átvételére “ „Annak ellenére, hogy Anglia kevésbhé hatalmas, mint régebben. Franciaország mégis Inkább feléje fordul, mint az Egyesült Államok felé — írje a The Timee. — Sir Winston Churchill és Eden most átveheti ezt a szerepet, amelynek átvételét eddig megtiltották neki." Az Kgyesált Államok súlyos vereséget szenredett Amerikai vélemények a/. KVK elvelénéríil Washington (MTI): A washingtoni és newyorki lapok egész oldalas címben közölték az EVK elvetésének hírét. A New York World Telegram címe: „A francia nemzetgyűlés megölt« n? európai védelmi közösséget." A New York Herald Tribune, a Dally Mirror ét több más lap hasonló címeket hozott. A Journal American kiemeli: „Ez a döntés olyan súlyos politikai válságot Idéz elő, amelyet Európa a második világháború óta még nem látott.” A Washington Fost azt írja, hogy „Az EVK Franciaország által történt elvetése vitathatatlanul a Szovjetunió Európában aratott legnagyobb háború utáni győzelme." A lap hozzáfűzi’ „Ez nem jelenti azt, hogy min. den veszve van." Az atlanti szövetség tagjainak nem szabad vesztegetniük az Időt. El kell választani az európai védelmi közúeeégröl szóló »arrzúdéstól a né. met keretszerződési és sQrgöarn ratifikálni kell Ez előzetes Intézkedés lenne Nyugat-Nésnetorstágnak az at lanti szövetség keretében való újrafelfegyvérzésé elölt." A lap szerint Mend'-c-Francebnn Jóindulatú partnert" fognak találni ezzel kapcsolatban. Megyénk dolgozói tiltakoznak az Amerikai Kommunista Párt betiltása ellen Tiltakozó gyűlés a Hercmendi Cementgyárban Baranya megye községeiben, városaiban és Pécsett tovább folynak a tiltakozó gyűlések, amelyeken a dolgozók elítélik az Egyesült Államok Kommunista Pártját betiltó rendelkezést. A Beremendi Cementgyár dolgozói hétfőn délután fél 3 órakor tartottak tiltakozó Ryülést, amelyen mintegy nyolcvanon vettek részt. A gyűlésen a következő tiltakozó határozatot hozták: • „Ml, a Beremendi Cementgyár dolgozói, felháborodással értesültünk arról, hogy az Egyesült Állomok kormánya a Kommunista Pártot betiltotta. Az Egyesült Államok Kommunista Pártja tudja azt, hogy az egész világ munkásosztálya, minden haladó erő támogatja' harcukat. Ml. a III. pártkongresszus határozatainak megvalósításával, munkánkkal, adóssttgunk csökkentésével, a termelékenység állandó fokozásával felezzük ki tiltakozásunkat ezen aljas cselekedet ellen és követeljük, hogy az amerikai vezetők a betiltó rendelkezést vonják vissza. A Beremendi Cementgyár dolgozói nevében: Molnár István párttitkár, Veres István Sz. B. elnök.* „Mi borgyári dolgozók az amerikai koramuniaták mellett vagyunk“ A Pécsi Bőrgyár dolgozói kedden délben műhelyrészenként tartottak tiltakozó röpgyűléseket, amelyeken a pártcsoportvezetők a kővetkező tiltakozó szöveget olvasták fel: „Újabb lépés történt az évek óta egyre leplezetlenebb fasiszta módszerekkel folyó hajszában, amelyet Amerikában az Amerikai Kommunista Párt ollen folytatnak. Elsenhower elnök aláíráséival hatályba lép az Amerikai Kommunista Párt beszüntetéséről szóló törvény. Evek óta vetik sorozatosan börtön!»- az Amerikai KommURbtt Párt vezetőit, funkcionáriusait, egyszerű munkásembereket csak azért, mert bátor szóval minden üldözés ellenére a demokrácia véneimére kelnek a fasiszta módszereiket alkalmazó mnnopóltőke és unnak kiszolgáló! ellen. Ismeretes, hogy az Amerikai Kommunista Pártnak kettős nyomással kell harcolnia, amikor a munkások és dolgozók szervezésének és harcra mozgósításának nehéz munkáját vég. zik. A kommunisták ellen a monopol- tőkések kormányban lévő képviselői mellett azok az ugyancsak monopól- tóke szolgálatában álló szakszervezett boos-ok is hajszát folytatnak, okik kezükbe kaparintották az amerikai szakszervezetek vezető tisztségeit. Az állandó hajtóvadAazat. a kommunisták sorozatos bebörtönzése már amúgy is szinte lehetetlenné tette a kommunista párt működését. De az amerikai burzsoázia nem elégedett meg ezzel; n kommunisták eszmélnek gyors elterjedése olyan riadalmat váltott ki az amerikai nagytőkések között, hogy kommunis- ta-gyanús lett mindenki, aki a haladás mellett emelt szót, vagy a béke mellett nyilatkozott, vagy a népek függetlenségének elismerése mellett tett hitvallást Amerika olyan rendórállam lett amelyben hamarosan minden lakos ujjlenyomata ott lesz a renaőnségen, ahol mindenkit börtönbe juttathatnak azzal az egysze rú ráfogóssal, hogy kommuntata-gya- nus. A kommunista párttól, a tömegektől való félelem a világpolitikában Amerika elszigetelődéséhez, a belpolitikában pedig a nyílt fasiszta kormányuké lóhoz vezetett. Ilyen kormányakció az. Amerikai Kommunista Párt betiltása. Ezt az akciót a félelem diktálta. Sokszor betiltották már a kommunisták párt ját sok országban. Alig 10 évvel ezelőtt Is volt egy ország, amelyben ha azt mondták valakiről, hogy kommunista, azt bitótára. vagy koncentrációs táborba küldték. Ez az ország a hitleri Németország volt A kommunistákat azonban ők sem tudták megtörni. Mi, bőrgyári dolgozók az amerikai kommunisták mellett vagyunk, akiknek jelszava a. béke, szabadság, demokrácia." Á tiltakozó határozathoz számos bőrgyár! dolgozó szólt hozzá és elítélte a kommunista párt betiltásáról szóló amerikai kormányintézkedést. A ga bon u begyűjtési tervek maradéktalan teljesítéséért! A pécsváradl járás dolgozó parasztjai továbbra la legesélyesebbjei a megyei párt vég reha j tóbtzot tság vándorzászlajának. — Már csak 2 9 százalék választja el a Járást a 100 százalékos teljesítéstől. szemben s mohácsiakkal, ahol az előrehaladás igen lassú. A pécsváradiak gobonubogyüjtésí tervüket 97.1 százalékra teljesítették, a mohácsiak 89 A százalékra. A pécsi Járás meggyorsította előrehaladását. Meg könnyen beleszólhatnak a második hely alakulásába. Gabona beadásukat a legújabb jelentés szerint 83.7 százalékra teljesítették. Járási tanácselnök: G. Nagy Énig- mond, a Begyűjtési Hivatal vezetője: Jurinovlrs József. A sásdi járás dolguzö paraszt jal elkerülték a villányiakat. Az ötödik helyről a negyedikre törtek előre. Gabo- ruabegyüjbásl tervüket 82 7 százalékra teljesítették. Járási tanácselnök: Vadon Antal, a Begyűjtési Hivatal vezetője: Vas malle» József. A villányi járás 811 százalékos terv teljesítése most már esek az ötödik helyhez elegendő Járási tanácselnök. Rsjnai István, a Begyűjtési Hivatal vezetője: Kovács József. A siklóst járást még 29 7 százalék választja el gnbon»begyujtést tervük teljesítésétől. As utolsó jelentés szerint mindössze 18 százalékot haladtak előre és így begyűjtési tervüket 7A.3 százalékra teljesítették. Járási tanácselnök: Hernádi Iázsió, a Begyűjtési Hivatal vezetője: Huszár István. A Sellyéi járás, amely as előző Jelentésünk szerint elkerült a szégyenletes utolsó helyről, tovább erősíti az Iramot Egy nap alatt l.A százalékkal haladtak előre. Gabona- begyüjtési tervüket 721 százalékra teljesítették. Járási tanácselnök: Földvárt János. A Begyűjtést Hivatal vezetője; Szabó József. A szigetvart járás foglal jh el az utolsó helyet. Eddig mindössze 71 8 százalékos eredményt tud felmutatni. A lemaradás egyik oka számos községben ahelyett, hogy felszólítanák a gazdákat kötelességük teljesítésére vagy élnének a törvény szigorával, a könnyebbik „megoldást" vnitaoztotUfc: egyszerűen átütemeztek más terményekre. Csupán a törvényesség következetesebb betartására van szükség s elkerülhetik az utolsó helyet. Járási tanácselzvök Fekarek Gesa. A Begyűjtési Hivatal vezetője Kővárt János. ✓jjv i Fees város /y továbbra Is esi /7S galateú»ággá 1 B0T kúszik a cél jy felé Gabonabe gyűjtési lárvákét eddig mindössze 83 százalékra teljesítették Várost tanácse'nök- Gygrká Antal. A Begyűjtés! Hlvatzrt vezetője: Németh János. | mininatertanárn határozata az általános- én közép- mkolák 1954—55. éri tanévének időtartamúról A minisztertanács határozatban szabályozta az általános és középiskolák 1864—M évi tanévének Időtartamával kapcsolatai kérdéseket A határosat kimondja, hogy a tanév IIM. nrplnntw len koszi ódik és IIU. Junius 20-án ér végei A téli subnet december 3tMÓI január I« lg tori. A módosítás nem vonatkozik ■ dolgozók általános iskoláira, n szak- érettségire előkészítő tanfolyamokra éa a gyakorló gimnáziumokra A tanulók megfelelő szüneti fog- Iáikra U> láza céljából az iskolai napközi otthonok, továbbá a szükséghez kepéét iskolánként egy-egy tanterem fűtését a teli azüitet alatt ló biztost teái keli