Dunántúli Napló, 1954. augusztus (11. évfolyam, 181-206. szám)
1954-08-24 / 200. (199.) szám
DUNÁNTÚLI NÜJP V/LÁO PROLETÁRJA! EC YCfÜLJETEK! A MAI SZAMBÁN: Gyorslista az ötéves Tervkölcsön kilencedik sorsolásának negyedik napjáról (2. o.) — Kuo Mo-Zso felhívása az amerikai néphez (2. o.) — Pénteken és szombaton bányavillamossági ankétot rendeznek Pécsett (3. o.) — Két járásunk végzett a gabonabegyűjtéssel (3. o.) — Megyénk pedagógusai megbeszélték az új tanév feladatait (4. o.) AZ. M D P BARANYAMECYEI B I ZOTT S A'CA'N A K LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 200. SZÁM ARA 50 FILLÉR KEDD. AUGUSZTUS 24 M < < Készüljünk fel már most a kenyérgabona vetésére! Az elmúlt év őszén, de még a Központi Vezetőség és a miniszter- tanácsnak a mezőgazdasági termelés fellendítéséről hozott határozatának megjelenése utSh is sok gazda, számos termelőszövetkezeti elnök, gépállomási agronómus és tanácselnök nem találta értelmét a kenyérgabona vetésterület felemelésének és kézzel- lábbal tiltakoztak minden hold terven felüli őszi vagy tavaszi búza, valamint rozs elvetése ellen. Háromnegyed év telt el azóta és a cséplőgépeknél a legmegátalkodottabb rövidlátók is ráébredhettek a párt és a kormány előrelátásának helyességére: a gyenge közepes termésátlag ellenére csupán azért nem köszöntének be idén is az 1952-eshez hasonló élelmezési nehézségek és kenyérgon- dok, mert ezek a terven felüli tízezerholdak ellensúlyozzák, pótolják az alacsonyabb termésátlag kieséseit. — Most, alig egy hónappal az új gazdasági év, az őszi vetések megindulása előtt kijelenthetjük: a kötelező területet valamennyi egyéni gazda minden termelőszövetkezet, valamennyi községünk: mind a nyolc járásunk az utolsó holdig köteles elvetni, mert ez az egyedüli biztos módja az ország ellátásához szükséges kenyérgabona megtermelésének. Ezzel együtt az idén még fokozottabb gondot foraítunk a gabonabőség meg teremtésének másik módjára, a termésátlagok emelésére is, ami nagyrészt éppen az ezekben a hetekben véglett területkijelöléseken, talajművelésen, a gondos előkészületeken dől el. A termésátlagok emelése az egyedüli eszköz, amely annakidején lehetővé teszi a vetésterület csökkentését, mert kevesebb holdon is megterem az a búza. amely elengedhetetlenül szükséges népünk ellátására. Bár még egy-két késedelmeskedő község határában a cséplés is folyik, idejekorán gondoskodjon minden termelőszövetkezeti elnök, agronómus és egyéni gazaa a jövő esztendei kenyér megteremtéséről, Mint minden növény nagy termése — a gabonáé is elsősorban a jó előveteményen múlik, ezért elengedhetetlen, hogy kellő megfontoltsággal jelöljük ki már most azokat a területeket, ahová szeptemberben és októberben elvetjük a rozsot és a búzát. A mezőgazdaságfejlesztési határozat és a gaz dák gyakorlati tapasztalata is azt. írja elő, hogy a búzát lehetőség szerint pillangósvirágú takarmánynövények, vagy korán lekerülő kapások után vessük, mert egyrészt ezek hagyják vissza a legjobb állapotban a talajt, másrészt bőségesen marad idő a rendes aprómorzsalékos, be- éredett, ülepedett vetőágy előkészítéséhez. Legtöbb község határában azonban baj van az előveteményelk- kel: kevés a borsó és lencseföld, a lucerna és lóheretörés — a repce, kender, dohány és napraforgóföldek egész megyénkben csak egy negye- c’ teszik ki a szükséges előve'# méneknek. Amellett, hogy ezeket a földeket elsősorban a búzák részére kell kijelölni, már most gondoskodjunk előre olyan elővetemények kijelölésével, amelyek, ha nem is kedvednek annyira a gabonatermelésnek, mint az előbbiek, mégis gondos elmunkálás után jó. megfelelő vetőágyat adnak. Az idén — elsősorban a burgonya- és répaföldek jönnek Ilyenmódon számításba, — az a feladat, hogy mihelyt beért rajtuk a termés, a lehető leggyorsabban letakarítsuk róla és ahol nem gyomo- sak, ott a keresztirányba végzett ismételt tárcsázásokkal, forgatás nélkül is jó vetőágyat készíthetünk. A cukorgyári termelési felügyelők már most gondoskodjanak arról, hogy elsősorban azok a cukorrépatermelő tsz-ek kapjanak szállítási jegyet termésükre, amelyek a répa helyére kenyérgabonát akarnak vetni, hogy egy napig se késedelmesked jenek az elhúzódó szállítások miatt. Mint minden esztendőben, —idén is a gabonák tekintélyes része kukorica után kerül a földbe és ez komoly fejtörést okoz minden gazdának . A kukorica ugyanis — a szokatlanul hosszú nyári esőzések követ, kéziében — idén jóval később érik be, mint más esztendőkben, és ha nem gyorsítjuk meg betakarítását, — csaik november végére vethetjük el tarlójába a kenyérgabonát. A termelőszövetkezetek és egyéni gazdák itt úgy segíthetnek magukon, hogy elsősorban a korábbi <jrésű fajták után vetnek, de legfőképpen: szükség törvényt bont — szárral együtt takarítják be a termést és a csöveket otthon, a majorban törik le a szárakról. Ezzel, a Szovjetunióban és nálunk is egy-két helyen ismert módszerrel, két legyet üthetnek egy csapásra: egyrészt nyugodtan készítheti a traktor a vetőágyat, másrészt a korán betakarított szár értékes takarmány — akár silózzák, akár pedig másod-, vagy harmadrendű széna helyett etetik az állatokkal. A tanácsok, a termelési bizottságok tagjai 'aját példájukkal bizonyítsák be ennek hasznosságát a falu többi. dolgozó parasztja előtt, hogy saját érdekükben, a magasabb gabonatermés eléréséért időben földbe tehessék a magot. Az idei futrinkakárok óva figyelmeztettek minden hozzáértőt, hogy lehetőség szerint kerülni kell a búzának gabona tarlóba való vetését. Ahol ezt semmiképpen sem tudják megakadályozni, ott körültekintéssel válasszák meg a gabonatarlókat: lehetőleg csak olyan helyekre vessenek búzát, ahol csak az idén termeltek és nem három-négy esztendőn keresztül, feltétlenül elkerülve a tavasszal futrinkával fertőzött táblákat. A gabona termésátlagainak emelése az elővetemény kiválasztásán kívül főlég a talajelőkészítésen múlik, — itt hozhatjuk helyre a gyengébb űővetemény okozta hátrányokat, ennek ellenére megyénkben még csak igen lassan halaa a vetőágy előkészítése. El kell érni, hogy egy-két héten belül a gépállomások valamennyi traktora már a keverőszántásokat, vagy a forgatás nélküli talajművelésnél a keresztirányú tárcsázásokkal, kultivátorozással és hen- gerezéssel a gabonafélék vetőágyát készítse elő. Emellett: a termelőszövetkezetek és egyéni gazdák már most gondoskodjanak a megfelelő mennyiségű műtrágya beszerzéséről, hogy a vetések idejére elegendő mennyiségű szuperfoszfát és shot szükséges, pétisó álljon rendelkezésre. A talajelőkészítés gyorsasága nagyrészt a betakarítás ütemétől fÖRK. Soha még ilyen gyors ütemben '-»7T kellett betakarítani a répát, a **tf- gonyát, a kukoricát, mint az id ér és így csak a gépállomások traktonSAL nak segítségével birkózhatunk WFg vele. Már most készüljön fel mű»', i tizenhat gépállomás arra, hegy #1131 erejű segítséget adjon a répák ke*’ mánylemez nélküli ekével törtteó. gépi betakarításához és elegei'Ír számú vontatót biztosítson a szálirí'- sok lebonyolításához. Már most M szüljenek fel arra, hogy átalakítói! fűkaszákkal és más újítások segítségével gépi erővel közreműködhess* nek a kukoricaszár letakarításábnr» A kenyérgabonák vetésére készüljenek fel a gazaák is: mint aho*5 ezt rendelet is előírja, szelektorra taksák, tisztíttassák ki a vetőmagra időben hajtsák végre az üszög elleftf csávázásokat. Az állam az idén H mint tavaly és tavasszal, újra nem* sített, t-'fiztított vetőmagot köücsi* nöz szokvány minőségű gabonáéra, annyit, amennyi közel 23 ezer hold bevetéséhez elegendő. Éljenek a ve- tőmagcsere-akció kedvezményeivel, hogy a másod, és harmadfokú sza- oorítású nemesített magok révén az ideinél sokkal jobb termést takaríthassanak be jövő júliusban. Nagy munka előtt állunk — az őszi kenyérgabonák elvetése előtt. Nem kétséges, hogy jó, vagy kevésb- bé lelkiismeretes elvégzésétől függ a gazdák jövő évi boldogulása és az ország népének kenyérellátása. — A községi termelési bizottságok, a termelőszövetkezeti elnökök és gépállomási agronómusok a vetésterület meg felelő kijelölésével, a területnek leginkább megfelelő talajművelés végrehajtásával, az elővetemények gyors betakarításával segítsék ennek a nagy munkának eredményes végrehajtását! Pécsbányán ezer tonna szenei lermeM terven felni a bányásznapi iinnppi bélen A Pécs VI. kerületi bányászok augusztus 20-án reggel büszkén jelentették, hogy alkotmány-napig a vállalt terven felüli 1100 tonna szén helyett több, mint 1300 tonna szenet szállítottak külszínre. A termetes (közvetlen feladatainak elvégzése mellett nem feledkeztek meg a fenntartási munkákról sem. Az üzemünkben csaknem két hete munkáját megkezdő több, mint százötven új bányászból negyvenöt főt a fenntartási, harminckilenc föl pedig az-, elővájási munkahelyekre irányítottak. Ennek eredményeként a bővítési munkáknál naponta mintegy húsz méterrel végeznek többet mint a megelőző időben. Az elövá- jásnknál pedig naponta csaknem tizenhat méterrel több vágatot hajtanak ki, gyorsítják meg az újabb tömegtermelő munkahelyek létesítését. Az András-aknai bányamezőben e tfzennégyes és a hatos telepben az elmeddült frontfejtéseket kerülőgurí* tők kihajtásával teszik alkalmassá, hogy a bányászxvapi ünnepi héten már innen is ismét a régi mennyiségben szállíthassák a szenet. A frontfejtések légvágatainak rend behozásával gondoskodtak a tömeg- termelő helyeken dolgozó bányászok munkájának megkönnyítéséről. Az ácsolatfának gyorsabb munkahelyre szállítását a fejtések felső kijáratainak rendbehozásával biztosították. A fejtések aLsó kijáratainak kibővítésével a kijárat biztosító ácso- latainak megjavításával pedig megteremtették a lehetőségét, hogy a szén a frontfejtésekből a legrövidebb úton kerüljön ki. A Pécs VI. kerületi bányászok közül augusztus 21-én több, mint 130-a.n szálltak a bányába, hogy a munkahelyek újbóli alapos átvizsgálásával biztosítsák a bányásznapi ünnepi hétre tett vállalásuk valóra- váltását: csatlakozva a tatabányai V/A akna felhívásáéhoz a bányásznap! ünnepi héten terven felül ezer tonna szenet termelnek. GARAY Átadták Baranya negyvenedik napköziotthonát Komló építői a kökönyösi új városrészben augusztus 23-án adták át Baranya negyvennegyedik napközi- otthonát. A bányászcsaládok gyermekei me~ leg otthonra találnak a napfényes, tágas foglalkoztatókkal, zuhanyozóhelyiségekkel, betegszobával, továbbá korszerű konyhával rendelkező új épületben. A hetven gyermek elhelyezésére alkalmas napköziotthon szomszédságában ugyancsak elkészült a negyvennégy férőhelyes bölcsőde is, ahol két hét múlva — az országban elsőnek — egész héten át, éjjelnappal gondozzák a dolgozó anyák kicsinyeit. A kök/inyösi városrészben most újabb negyvennégy férőhelyes bölcsődét és nyolc tantermes iskolát építenek a komlói bányászgyermekek nek. Befejezték a gyapot tetejezé^éi, kacsolását E készült a terv — nem lesz fennakad ás az ősziek vetésében A sombereki termelőszövetkezetben — jó három hete — intézőbizottsági ülést hívtak össze: az őszi vetéstervet vitatták- meg. — Hogyan is legyen hát akkor az a területfelosztás? — kérdi Rosta Béla, a termelőszövetkezet elnöke. — Úgy gondolom — mondja Krepsz János. — bárhogyan is intézzük a dolgot, egyformán --'üssön a brigádoknak. Kiss Péter kiegészíti: — A lapos és dombos részeket is vegyük figyelembe, meg aztán a növényféleségeket és a távolságot is. Horváth Piroska agro- nómus előszedi a térképiét, kiteríti az asztalra. Néhány perc múlva már egyenesben vannak: tizenkét táblára osztották a 890 hold földterületüket. Most jön aztán a nehezebbik része. A jó gaz- aá nem vet kalászos után kalászost, búza után búzát... Hát a sotnberekiek sem! Pillangós, burgonya, gyapot, cukorborsó és mák lesz a búza elővetemé- nye. Ez azonban csak 73 hold, akárhogy is számolgatjuk — a búzavetés meg 28-3. Most légy okos ... — Hát a kutyamindenségit — inkább ku, korica után a búzát, mint a tarlóba. Csakis ez a megoldás! — mond ja Bank Ima-e. —- Szó szót követ — elkészült a terv. Minden tsz-tagnak két és fél hold kukorica jut, ott kezdik először a sze dést, ahová gabona kerül. Már most előkészítik a talajt a vetésre — ahol csak lehet. 30 hold rozstarlót istállótrágyáztak, ebbe kerül a rep>ce. A 40 hold pillangós terület feltörése után addig tár csázták, fogasolták. hengerelték a talalt. még az aprómorzsalékos nem lett, most már csak a vetőszántés van hátra. Mindenből ott áll a vetőmag készen a fnag- tárban — jöhet a vetés! A műtrágyát — pétisó. szuper-foszfát — is már jó előre beszerezték Szeptember elején a Petőfi brigáo kéz di a vetést a 30 hold repcével, utána következik a 70 hold őszi- árpa. á takarmánykeverék — lucerna, végül a búza. A vetést megelőzően egy mázsa szu perfoszfátot és 50 kiló pétisót szórnak a magágyba. A Kossuth és a Petői’ brigád egyaránt 5—5 fogattal. 4—1 vetőréo- pel rendelkezik, versemében végzik ( majd az őszi munkákat. — Hogy melyik brigád l°s7 a •rvőztes azt majd Müller Antal, Csörgő István, H-f- stetter Ádám. Nehr Áriám és kocsis társaik a k^t Hoffher és a Lanz Bulldog mellett dolgozó bet traktoros nöoti el A somberek! Béka tér melőszövetkezet tagjai elfogadták az intéző bizottság készítette vetéstervet, ami tőlük» telik, az ősziek mielőbbi elvetésében nem lesz késlekedés — fennakadás. A Babarcj Állami Gazdaság ezév- ben száz holdon termel gyapotot. A jól ápolt, gyomtalan táblákon gyorsan fejlődnek a növények, nagyrészük elvirágzott már, legtöbbjükön két-három gubó mutatja a „fehér arany” ígéretét. A további fejlődést, a gyors kova- dást elősegítő kacsozással, tetejezés- sel hétfőn reggelre készült el a gazdaság hatvantagú növénytermelő brigádja. Az idejében végzett növényápolás eredményeként a tavalyi termésnél másfél-két mázsával többet várnak egy-egy holdról. A népművészeket is bevonják a játékkészítésbe Több, mint száz játékszerkészítő gyár termékeit továbbítja négy megye — Baranya. Somogy, Tolna és Zala — bolthálózata felé a Játék- és Hangszernagykareskedelmi Vállalat Pécsett létesülő új fióktelepe. Az ezer négyzetméter alapterületű, négyemeletes korszerű telepen több, mint egymillió darab különféle játékot raktároznak, amiből a helyi igényeknek, kívánságoknak megfelelő mennyiséget és minőséget szállítják majd el a legtávolabbi faluba is. A közeljövőben tervezett ünnepélyes megnyitó alkalmával nagyszabású közvélemény kutatással egybekötött játékkiállítást rendeznek Pécsett. erre meghívják a baranyai faragók, babakészítők, fazekasok legjobbjait. A terv ugyanis az, hogy ezeket a népművészeket is bekapcsolják a játékkészítésbe. Schneider Antal a cftéplőcsapaiok élén A megkésett aratás és hordás miatt az alkotmány ünnepének napjára nem fejezhettük be a csép lést és így a legtöbb járásunkban még most is teljes erejükkel dóig óznak a cséplőbrigádok err. utolsó asztag elcsópléséért. A cséplőbrigá dók versenyében augusztus 20-ig a bólyi gépállomás Schneider Antal és Huszár Dénes vezette csapata mutatta fel a legszebbteljesítményt: 800-as gépük minden dobmiUimé- terére 288 kiló elcsépelt gabona es ik. a megyei gépállomások IGAZGATÓS Aga JELENTI: A cséplőcsapatok versenyében az alábbi sorrend alakult ki: A 800—900 MM DOBSZÉLES- SÉGÜ GÉPEK VERSENYÉBEN: ELSŐ: Schneider Antal, a bólyi gépállomás traktorosa, aki 800-as gépével Huszár Dénes munkacsapata segítségével 2308 mázsa terményt csépelt el. MÁSODIK: Schwarzkopf Ferenc, a pécsváradi gépállomás felelős gépésze, aki 900-as gépével 2348 mázsa gabonát csépelt el és csak az egy dob mm-re eső teljesítményben marad el Schneider Antalék mögött. Munkacsapat vezető: Adamov László. HARMADIK: Gajdos Ferenc, ugyancsak a bólyi gépállomásról. DISZ munkacsapatával jelenleg a huszonnegyedik vagonnál tart. Munkacsapat vezetője: Balázs András. AZ 1070 MM DOBSZÉLESSÉGÜ GÉPEK VERSENYÉBEN: ELSŐ: a kétújfalusi gépállomás Periás Vltusz és Gregorics Vitusz által irányított DISZ munkacsapata. Eddig 24 és fél vagon terményt csépeltek el. MÁSODIK: Rontó György, a kétújfalusi gépállomás traktorosa. Teljesítménye: 2400 mázsa. HARMADIK: Ugyancsak a kétújfalusi gépállomásról Mészáros Albert és Papp Ferenc DISZ munkacsapata, akik eddig 2380 mázsa el- cséplésével végeztek. AZ 1100 MM DOBSZÉLESSÉGÜ GÉPEK VERSENYÉBEN: ELSŐ: Miltner József, a palota- bozsoki gépállomás kétszeres szta- hánovista traktorvezetője, aki ériedig 3065 mázsa gabonát csépelt el. Munkacsapatvezető: Hóman János. MÁSODIK: Schiller György a bólyi gépállomásról. Cséplési eredménye: 2724 mázsa. HARMADIK: Bene Lajos, a harkányi gépállomás traktorosa, 24 és fél vagonos teljesítményével. Munkacsapatvezető: Tolnai Zsuzsa. AZ 1200 MM DOBSZÉLESSÉGÜ GÉPEK VERSENYÉBEN: ELSŐ: Harling Frigyes villányi gépállomás. Schmidt Imre munkacsapata segítségével 3216 mázsát csépelt el. MÁSODIK: Klapp István, a palotabozsoki gépállomásról. Munkacsapatvezetője: Tausch János. Teljesítményük: 2684 mázsa. HARMADIK: Fernbach Antal, a 'zentlőrinci gépállomás kiváló traktorosa. Eddig 2657 mázsát csépelt el. Munkacsapat vezetője: Szentes János. MEGYEI SORREND: A Megye Legjobb Cséplőgépcsapata címet most Schneider Antal és Huszár Dénes munkacsapat őrzi a bólyi gépállomásról. Egy dobmilliméterre 2.88 mázsa elcsépelt gabona esik. 2. Miltner József — Hóman János Palotabozsok. 2.87 mázsa. 3. Horling Frigyes — Schmidt Imre Villány, 2.68 mázsa. 4. Schwarzkopf Ferenc — Adamov László Pécsvárad. 2.16 mázsa. 5. Schiller György Boly. 2.47 mázsa.