Dunántúli Napló, 1954. augusztus (11. évfolyam, 181-206. szám)

1954-08-23 / 198. szám

J954. AUGUSZTUS 23. NAPCö 3 Előzzük meg Ciongráil és Somogy megyét! A villányi járás elsőnek fejezte be megyénkben a gabonabegyűjtést — A siklósi járási tanács intézkedései nyomán Sámodon tízről egyre csökkent a hátralékosok száma — Megyénk újra tizenkettedik az országos versenyben; a tizenegyedik Csongrád csak 0.5, a tizedik helyezett Somogy mindössze 1.4 ponttal vezet előttünk — Hetvenöt gép dolgozik a cséplés befejezésén a sásdi járásban — A kem$ei gazdák maradéktalanul eleget tettek kötelezettségüknek A MEGYEI BEGYŰJTÉSI HIVA­TAL JELENTI: Augusztus 19-én es­te a villányi járási pártbizott­ság első titkára, Sze­keres László elvtérs, valamint Rajnai Ist­ván, járási tanácsel­nök és K.ovács József a járási Begyűjtési Hi­vatal vezetője aláírásával távirati je­lentés érkezett: a villányi járás va­lamennyi termelőszöve tkezetében és községében befejezték a gabonabe- gyüjtést és hátralékuk.'* adósságok nélkül köszöntötték ;i munkás-pa­raszt szövetség nagy napját. Már hetek óta feszült figyelemmel kísérte egész megyéi ik dolgozó népe a két kiváló járás — - a mohácsi és. a villányi, dolgozó parasztságának ne­mes vetélkedésését népünk idei ke­nyerének biztosításáért. Napokon ke­resztül úgy látszott, a mohácsiak szi- vósabb, kitartóbb munkájukkal vég­leg maguk mögé szorítják az őket an vnakidején párosversenybe szólító vil. lányiakat. Az ünnep előestéjén azon­ban a villányi gazdák kötelességtu- *ása fordulatot teremtett: akinek még nem csépelték el terményét, an­nak szomszédja- kölcsönözte, csak­hogy megvédjék a járás gazdái adott szavának becsületét. Győzelem ez, a villányi járás valamennyi dolgozó pa­rasztságának, a termelőszövetkezeti tagokat, traktorosokét, egyéni gazdá­kat lelkesítő pártszervezetek, köteles­ségtudásra nevelő, meg nem alkuvó községi tanácsok nagyszerű győzel­me! Elvtársi üdvözlet és elismerés a villányi járás nagyszerű dolgozó parasztságának — a begyűjtési ver­seny első helyezettjének! A második helyezett mohácsi já­rásbeliek begyűjtési tervük 86.3 szá­zalékos teljesítésénél tartanak, ezzel szilárdan tartják a második helyet. Járási tanácselnök: Takács József. Begyűjtési Hivatal vezetője: Krall József. A harmadik helyen a pécs- váradi járás dől gozó parasztjai állnak, akik a legutóbbi begyűjtési napon 5.7 szá­zalékos nagyszerű eredménnyel gya­rapították a begyűjtött készleteket. A járás területén 46 géppel folyik a cséplés és a géptől az államnak já­ró rész becsületes beadása. Ha a já­rás pártszervezetei és a tanácsok to­vább fokozzák a mostani lendületet, — a hét végére ők is jelenthetik a kötelességek teljesítését. Eredményük: 74.7 százalék. Járási tanácselnök: Sziebert József. Begyűjtési Hivatal vezetője: Gondi József. A pécsi járás 5.1 százalékot haladt előre és 66 százalékos teljesítményé­vel most is a negyedik helyet fog­lalja el. Bár az emelkedés tekinté­lyes, a hátralékosok száma, főleg a tanácsok gyengekezűsége folytán — emelkedik: a legutóbbi három nap­ban tizenkilenc fővel szaporodtak a kötelességmulasztók. Léptessék velük szemben érvényre a törvényes szánk ciókat, különösen Pellérden, ahol na­Á Barcinyamegyei Vendéglátóipar! Tröszt eÍ5.ő lett az országos versenyben A BaranjVamegyei Vendéglátóipari Tröszt első helyezést ért el az ország­ban a. vendéglátóipari trösztök ver­senyében. Ezzel elnyerte az első he­lyezettet megillető díszes kivitelű vándorzászlót is. A tröszt a negyed- 1 évi érték/esítési tervét 112.8 száza­lékra, salját terrfielési tervét (étel, cukrásztermék stb.) 105.2 százalékra teljesítette, költség és béralap túllé­pés nélkül. Most, amikor a kimagasló eredmé­nyek alapján elismerés illeti a ven­déglátóipari dolgozókat, tudatában vagyunk annak is, hogy eredmé­nyeinkkel nem elégedhetünk meg, hanem tovább kell azt fokozni a lakosság szükségleteinek kielégítése érdekében. FRE1FOGEL JÁNOS igazgató, pókkal ezelőtt egy hátralékos sem volt, most több, mint egy tucatot számlálnak, Kökényben, ahol három­ról tizennégyre nőtt a számuk annak ellenére, hogy villanyt kaptak. Járási tanácselnök: G. Nagy Zsig- mond. Begyűjtési Hivatal Vezetője: Jurinovics József. Bármennyire döcögve halad is a pécsi járásban a begyűjtés, a sásdiak sehogysem tudják megelőzni őket. Már napok óta alig fél—hárfanne- gyed százalék választja el őket egy­mástól és ez most is fentáll: gabona- begyűjtési tervüket eddig 65.6 száza­lékra teljesítették és így a pécsiek 0.4 százalékkal vezetnek. Járási tanácselnök: Vadon Antal. Begyűjtési Hivatal vezetője: Vasma- tics József. A szigetvári járás 59.3 százalékos tervteljesítésével a hatodik helyen áll. Igen gyengén, mindössze 3.6 százalékkal haladtak előre az elmúlt begyűjtési napokban. Járási tanácselnök: Pekarek Géza. Begyűjtési Hivatal vezetője: Kővári János. A siklósi járás dolgozó parasztsága az elmúlt napokban megemberelte magát: 4.4 százalékot gyűjtöttek be, így egész tervük teljesítésében az 57.6 százaléknál tartanak. A sikló­siak sokkal jobb helyezést is elérhet­nének, ha határozottabban intézked­nének a hátralékosok elszámoltatása felől: csak igen lassú ütemben apad a számuk. Adorjáson és Sámodon ko­moly előrehaladás történt: nyolcról kettőre, illetve tízről egyre csökkent a kötelességüket nem teljesítők száma. Járási tanácselnök: Hernádi László. Begyűjtési Hivatal vezetője: Huszár István. A sellyei járás továbbra is az utolsó helyen vesztegel: 3.3 százalékos elő­rehaladásával még mindig innen van a begyűjtési terv teljesítésének a felén is: 47.9 százalék az eddigi összes eredmé­nyük. Járási tanácselnök: Földvári Jó­zsef. Begyűjtési Hivatal vezetője: Szabó Jenő. Pécs városa a 47.4 százaléknál tart. cÁ cepilLó napún REPÜLÖNAP: — Hetek óta alig palástolt izgalommal erre a napra készülődtek az úttörők és DISZ fia­talok, de valljuk be igen-igen sokan a felnőttek közül is. Ki a tudását akarja bemutatni, ki a gépeket sze­retné egészen közeliül látni. Mások viszont arra kiváncsiak, mit tanul­tak, mennyit tudnak fiatal pilótáink a „Sztálini Sólymok“ művészetéből. Kilencre jár az idő. .A repülőtér nyugati sarkában gyülekeznek az emberek. Már megkezdődött a mű­sor és bizony tolakodni, ágaskodni kell, hogy az ember lásson is, hall­jon is valamit a műsorból. Nagy gtz > érdeklődés. Nem csoda, hiszeií nem kisebb művészek, mint Rab Erzsébet, Lendvai Andor adják a műsort és Latabár Kálmán mesél. Repülő­kalandjairól beszél egy fiatal, szőke, • csinos lánynak. — Mesélje el részletesen egyik repülőkalandját — kérleli a lány. Egy ideig gondolkodik. Látszik rajta, hogy zavarban van. De sebaj — mesélni kezd. — Hát tudja az úgy volt, hogy el­romlott a motor. Képzelje., ezer mé­ter magasságban ilyen szerencsétlen­séget! Hát mit tegyek? Felnyitom a motorházat, megnézem a gyertyákat. Itt nincs hiba. Mindegyük ég. A leányka feszülten figyeli a repü­lős „Hári János“ elbeszélését, aki egy csöppet sem zavartatja magát és így folytatja: — De, sebaj, Sanyi — gondoltam magamban. Fogtam a kurblit és ki­ugrottam a gépből. Felültem egy arra rohanó felhőre. Bedugtam a kurblit és... _ £s sikerült beindítani a motort? . _Dehogy! Eltört a kurbli és kép­ze lje ezer méter magasságban egy felhőn ülve, eltörött kurblival a kéz­ben, mit érezhet az ember. Mindenki el tudja képzelni ezt az állapotot... és azt a „leégést“, ami ezután következett*, a kislány a cse­peli repülőszövetség titkára volt. Alig ül el a taps, a nevetés, amikor három repülőgép húz el a fejek fe­lett. A repülőnap résztvevőit kö­szöntik és utánuk egymásután emel­kednek a magasba a sokszínű és soktípusú gépek és káprázatos fel­vonulásukkal megkezdődik a repülő­nap. Felkészülnek az ejtőernyősök is. Gépbeszállnak és néhány perc múlva már párszáz méterről szemlélik Pécs festőién szép környezetét a girbe- görbe utcákat és az Ünnepi Vásár sokszínű áradatát. — Felkészülni— hangzik az ugra­tótiszt parancsa. A fiatalok fegyelmezetten lépnek az ajtóhoz és kötelüket beakasztva, a fülledt levegőjű gépből a friss, nap­fényes szabadba ugranak, fejük fe­lett ezüstösen felcsillan az ejtő­ernyő. Vitorlázókat vontató motorosgépek húznak el nyugat felé. Kiakadnak a kötelek és mintegy parancsszóra vég­eik a pilóták idegfeszítő és nagy tu­dást igénylő gyakorlataikat — a kö- telekrepülést. Még véget sem ér a vitorlázók be­mutatója, amikor újabb motoros- gepek emelkednek a magasba. Piló­tája alig húsz éves, mégis milyen nagy tudásról tesz tanúságot. Biztos kézzel vezeti a „Fecské“-t. Majdnem merőlegesen az ég felé tör, azután hátra fordul és szabályos kört ír le a levegőben. Ez a bukfenc. Egyik ámulatból a másikba esik a közön­ség. Mintegy nyolcszáz-ezer méter magasból zuhan most alá a gép egyet pördülve a levegőben. A szebbnél szebb mutatványok egész sora követi egymást. A hátonrepülést az orsó, az orsót a félbukfenc félorsó váltja fel. Ki tudná mindazt a sok-sok él­ményt leírni, amivel gazdagabban tértek haza innen a repülőtérről az emberek. A repülést ballon vad ászát váltotta fel. Izgul, szurkol a tízezernyi közön­ség: vájjon sikerül-e eltalálni a bal­lont. Bizony sikerül. Nagyot puk­kanva zuhan a földre a ballon, amikor a közönség sorai közül fel­hangzik a kiáltás: „Megjött a lök- hajtásos!“ Még észbe sem kap az ember s máris elsuhant mintegy ötven-hat- van méter magasságban a feje felett a gép. A pilóta gépét merőlegesen a kék ég felé irányítja, pördül egyet- kettőt és egy pillanatra eltűnik a szem elől. ' LASSAN felbomlik a közönség zárt tömege, benépesülnek a városba vezető utak. A lökhajtásos gép piló­tája elbúcsúzik a közönségtől. Egyet- kettőt billen és olyan gyorsan és váratlanul, mint ahogy jött, eltűnik. — Szép volt — mondogatják az emberek. Igazuk van, szép volt, fe­lejthetetlenül szép. A dolgozó néo fiai tettek ismét tanúbizonyságot tudásukról, bátorságukról, művésze­tükről. SZALAl JANOS. Az alkotmány-ünnepi műszakon a Pécsi Szénbányászati Tröszt valamennyi üzeme túlteljesítette tervét Magasabb színvonalú vezetés, szer­vezettebb munka, az eleven munka­verseny alapja a többtermelésnek, a télre való jó felkészülésnek. Erről tettek tanúbizonyságot derék bányá­szaink az augusztus 19-i alkotmány - ünnepi műszakon. Megyénk vala­mennyi bányaüzeme nemcsak telje - sitette napi tervét, hanem mesze túl is szárnyalta. Még az István-aknai bányászok is megemberelték magu­kat, ezen a napon közel másfélszere­sére teljesítették napi előirányzatu­kat. Majdnem másfélszeresére, azaz 148.8 százalékos tervteljesítéssel zár­ták az ünnepi műszakot. Ezen a na­pon István-akna 608 tonna szénnel törlesztette adósságát. András- és i Széchenyi-akna bányászai összesen | 550 tonna szenet adtak terven felül Szép eredményt értek el a vasasi bányászok is, akik a bányásmapra készülve 133.1 százalékra teljesítet­ték előirányzatukat. A körletek versenyében az István- aknai Mogyoróssi-körlet mutatta fel a legjobb teljesítményt azzal, hogy tervüket 220.8 százalékra teljesítve, 454 és fél tonna szenet küldtek fel­színre az előirányzott 205.8 tonna helyett. A frontbrigádok versenyében Pécs- bányán a Páncél-csapat kötelesség­vállalással kezdte az ünnepi mű­szakot. Műszakkezdés előtt elhatá­rozták, hogy 6.5 csillés fejteljesítmé­nyüket nyolc csillére emelik. A mű­szak végére mindegyikükre 9.25 csille teljesítmény jutott. Komló—Pécs közötti párosverseny eredményei; A párosversenyben a Pécsi Szén- mögé utasította a tervüket sent tel- bányászati Tröszt 101.9 százalékos jesítő komlóiakat, havi teljesítményével messze maga Béke-akna Széchenyi-akna III-as üzem •Béta-akna Petőfi-akna 97.6 százalék — I-es üzem 108.9 százalék — Il-es üzem 102 százalék — András-akna 108.2 százalék — István-akna 106.6 százalék — Nagymányok 82 százalék 75.2 százalék 101.9 százalék 97.7 százalék 88.2 százalék A hidasiak 129.4 tonna szenet adtak terven felül az alkotmány-ünnepi műszakon A hidasi bányászok sem maradtak le a nagytermelési műszakon, 129.4 tonna szénnel túlteljesítették napi tervüket. A bányaüzem összes dolgo­zói kitettek magukért. Nem volt nor­mán alul teljesítő. Az első körletben Szőke József harmadvezetőaknász harmadával együtt 138.8 százalékot ért el, az előírt 250 csille szén he­lyett 347 csille szenet termeltek. A fejtési csapatok dolgozói azzal büszkélkedhetnek, hogy fejteljesft- mónyük meghaladta a 10 csille sze­net. A hatos-csanst 152.7 százalékot, az ötös-csapat 148.0 százalékot és a hármas-csapat pedig 140.4 százalékot teljesített. A hidasi bányászok elhatározták, hogy a bányásznapot terven felül termelt szénnel ünnepük meg. Nem­csak többet akarnak termelni, hanem jobb minőségűt is. Csatlakozások a 100 méteres mozgalomhoz A Petőfi-aknai Podolszki János és Sárdi Ferenc elvtársak elővájási csapata csatlakozott Molnár István elvtárs 100 méteres feltárási moz­galmához. Mindkét csapat ezzel akar hozzájárulni ahhoz, hogy Petőfi-akna minél előbb behozhassa első féléves lemaradását. — Az előirányzott 44 méter vágat helyett 100 métert hajtunk ki. A vállalt 56 méter túlteljesítésből 700 csille jó minőségű, tiszta szenet adunk terven felül, ami Petőfi-akna tervteljesítésének 1.4 százalékos emel­kedését jelenti. PODOLSZKI JANOS csapatvezető vájár. — Csapatommal résztveszünk a 100 méteres feltárási mozgalomban, ígéretet teszünk arra, hogy az elő­irányzott 30 méter gurító helyett 100 méter gurítót hajtunk ki, amivel meggyorsítjuk egy új frontfejtés elő­készítését és 500 csille szénnel emel­jük üzemünk teljesítményét. Felhívjuk a Pécsi Szénbányászati Tröszt elővájási csapatait, csatlakoz­zanak a mozgalomhoz, hogy ezzel is elősegítsük tervünk teljesítését és a télre való felkészülés meggyorsí­tását SARDI FERENC csapatvezető vájár. r Újra a rendes kerékvágásban A z idén kétszer is gazaát cserélt a nagyharsányi kőbánya és ez természetesen ki­hatással volt a dolgo­zók munkakedvére is. Nem egyszer végigfu­tott a falun a vak hír: „Leáll a bánya!“ Az emberek nyugta­lankodni kezdtek: ha leáll, másutt kell ke­nyér után nézni — még most, míg lehet. Egyik nap azután már szinte valamennyien beállítottak az irodába: Aratni megyünk! Az üzemvezetőség kap kodott, nem tudták mi­tévők legyenek. A mi­nisztérium tíz nap fize­tetten szabadságot is engedélyezett azoknak, akik aratni vagy csé­pelni akarnak. — Nekünk ez nem elég — mondta Zak Sándor, Petrovics Mi­hály és a többiek. — Mi pedig többet nem adhatunk! — hang zott a válasz. — Hát, ha nem ad­nak, akkor is megyünk. — El is mentek — ön­kényesen. Nehéz napok követkéz tek. A bányában csak itt-ott lézengett egy- egy ember. Veszélyben volt nemcsak a teljesí­tés (hol volt már ak­kor a terv?!), hanem a sztálinvárosi nagykohó ellátása is. Hiába telje­sített 180—200 százalé­kot a Nieoermüller-bri- gád, — nem győzték. # — Nem jött meg a szükséges kőmennyi­ség — jelentik telefo­non a sztálinvárosi naevkohó dolgozói. — Nincs elég embe­rünk — hangzik a vá­lasz. — Nincs elég ember!? — Ml sem bővelkedünk velük. Gyorsan kell intézked ni! Összejönnek a nagy­kohó dolgozói. A kom­munisták vezetésével megbeszélik a tenniva­lót. „Tizenkét ember Nagyharsányba megy. Biztosítani kell a ter­melést. Ha ők lemarad­nak. mi sem mehetünk előbbre." És alig néhány óra múlva mór indul a 12 ember, hogy kisegítse a nagyharsányiakat. Erdősmecskeiek is jön nek. Ziman József üzemvezető vezetésével huszonnyolcán segíte­nek Nagyharsányban. Már az első napokban a szokatlan körülmé­nyek ellenére is száz­negyven-százötven szá­zalékot teliesítenek. — Megdöntiük a Nic- dermüller brigád telje- sítm»nyét — mondo­gatják. — De meg ám'— vág­ja rá Szabadi János bunkozó. aki a sikló­siak első hírnökeként jött. — Csak tegyen r-'odesen anyagunk. Megindult a vetélke­dés. Három bánya egy célért küzdő bányászai versenyeznek. Szép és izgalma«; verseny ígér­kezik. Ha az üzemveze­tőség. a párt- és szak- szervezet a kezébe ve­szi az irányítást, nagy eredmények születhet­nek. ★ Tehát mégsem áll le az üzem. sőt egyre bő­vül’ gyarapodik. A na. pokbán érkezik meg az úi Skoda kotrógép,* a három dömper és mir munkába álltait az em­berek, hogy először végezzenek a Nagyhaj*- sányi Kőbányában nagykamrás robban­tást. , , És visszajönnek a ré­giek is. Elsőnek Zak Sándor, aki úgyszólván itt a bányában nevel­kedett. Egy augusztus eleji naDon jelentkezett az irodában. — Dolgozni akarok—> mondta kissé félénken. — Jól van, Zak elv­társ. beosztjuk a Ráko­si brigádba. — Köszönöm. És Zak Sándor fel­emelte újból a nagyka­lapácsot. hogy hosszú éveken keresztül szer­zett tapasztalatával, miht a vajat, úgy sze­letelje a követ. Nehéz­nek tűnt első hap a ka­lapács, mégis tíz köb­métert termelt egy­maga. * 1 954. augusztus 14. A Fúrógép berreg és a félmeztelenre vetkő­zött munkások háéán megcsillan a verejték. Temesi Péter irodave­zető egy percre fel­emelkedik aktái között, hogy. jelentse az üzem­vezetőnek : — A tegnaoi szállítás ötszázhetvenöt tonna kő. A terme,lés meg­haladja a hatszázat Újból a rendes kerék­vágásban haladunk. Igen! Újból a rendes kerékvágásban! De mi­ért tértek te erről? —* Lám, ez a kis mellék­út mennyi kárt oko­zott. A minisztérium és a vállalat vezetősége tanulhatott belőle! — Nagy küzdelem volt, de sikerült, mert segített a párt és a nehéz órák­ban összefogtak az en»« berek, 9

Next

/
Thumbnails
Contents