Dunántúli Napló, 1954. augusztus (11. évfolyam, 181-206. szám)

1954-08-01 / 181. szám

N A P C ö 1954 AUGUSZTUS 1 A „DÜNÁNtOi*-RÓL „JC&mlóró/ máz is hallottam*1 Két évvel ezelőtt 1952 elején irodalmi életünknek új és Ígéretes színfoltja -született. A Magyar írók Szövetsége Dunántúli Csoportjainak szerkesztésében megjelent a „Du­nántúl” című irodalmi folyóirat és műsorfüzet, mely a fiatal írók neve­lését, útjának egyengetését, e táj­egység egész irodalmának összefogá­sát és az, ország kulturális vérkerin­gésébe való kapcsolását tűzte ki cél­jául. Az eltelt két esztendő alatt nyolc szám jelent meg, negyedéves időközökben. Két év nem magas élet kor egy irodalmi folyóiratnál. Mégis, egyre emelkedő színvonala és ezzel párhuzamos elterjedése azt tanúsítja, hogy az ifjú „Dunántúl” életképes, sőt egyre szebb reményekre jogosító tényezője egész irodalmi és kulturá­lis életünknek. , Színvonalemelkedése természetsze­rűleg nem egyenletes. Magán viseli az egész ’‘irodalmi életünkre jellem­ző szakaszosságot. Főbb határállo­más itt is az új kormányp'rogramm. Míg a tavaly,június előtt megjelenő négy számot — globálisan tekintve — bizonyos fokú sematizmus jel­lemzi, az ötödik számtól ugrásszerű emelkedés tapasztalható mind a bá­tor kezdeményezés, mind pedig az irodalmi igényesség terén. A szerkesztés alapja az írószövet­ség pécsi lektorátusa. Amellett, hogy a Dunántúli körülbelül 400 írójának és írójelöltjének műveit a folyóirat­ba válogatja, igen figyelemreméltó a lektorátusnak az’ a tevékenysége, amely azoknak első lépéseit egyen­geti, akik még csak most próbálgat­ják tollúkat. Számosán vannak, akik a „Dunántúl” hasábjain érintkez­tek első ízben az olvasóközönséggel, kaptak teret tehetségük, mind erőtel­jesebb kibontakozására, — túlnyomó részt nem a szerkesztés liberalizmu­sából, hanem a lelkiismeretes, nívós lektori munka következményeképpen Hogy csak a legjelentősebbek kö­zül említsünk néhányat: Gál Istvánnak, a fiatal határőr­nek, itt jelentek meg először versei. Főleg elbeszélő költeménye­ket ír, a régi keretet új tartalommal tölti meg. ö lesz az első, aki a „Dunántúl” kiadásában önálló kö­tetet Is 'kap. Az ugyancsak fiatal Pákolitz István, akinek most jelenik meg verseskötete a Szépirodalmi Kiadónál, indulásától kezdve szintén a „DunántúF-báW íkt.n ‘ Pál József költői- fejlődését az első számoktól kezdve nyomon lehetett követni, önálló kötete is a Dunántúl kiadásá­ban: jelenik meg ez évben. Kalász Márton 19 éves sombereki paraszt- fiúríak is' itt jelentek meg először versei — egy egész ciklus. A már említetteken kívül .van a Dunántúl­nak még egy jelentős „felfedezett­je”. A hatodik szám örökség rova­ta nagyon érdekesen, egy Kóczián Sándor nevű, igen tehetséges, múlt század végén élt pécsi költőről ad hírt. Színesen szerkesztett a rovatanyag melyet a folyóirat csaknem minden számában megtart. Az örökség főleg dunántúli vonatkozású haladó hagyo­mányokkal foglalkozik. Az Uj Du­nántúl mai életünkről közöl irodalmi riportokat. Mozgékony rovat a Jegy­zet. Itt inkább apróbb tanulmányok, kommentárok látnak napvilágot. En­nek a .rovatnak kell leggyorsabban reagálnia az irodalom napi kérdé­seire. Sajnos, ez nem mindig sike­rül. A rovat nehezen tud bekapcso­lódni az irodalmi vitákba és ennek oka elsősorban az, hogy a lap negyed évenként jelenik csak meg. (Meg kell jegyezni, hogy a terjesztés szép emelkedése — a kezdeti 1200-ról 2200-ra nőtt és további komoly nö­vekedésre van kilátása a példány számnak — azt indokolná, hogy a folyóiratot a jövőben havonta vagy legalább kéthavonként adják ki. Úgy gondoljuk, ez feltétlenül segítene a „Dunántúl” életének élénkebbé, lük­tetőbbé tételében.) Kritikák és ismer tetések rovata a Szemle. Átfogóbb jellegű lenne és javítaná is a bizony kissé félrecsúszott arányt, ha több' dunántúli íróról közölne rövidebb terjedelmű kritikát. Az utóbbi négy számban ugyanis 11 Szemle-írás kö­zül három foglalkozik dunántúli író művével, — e három közül is csak egy az élő. A Jegyzet rovatnál sem sokkal kedvezőbb az arány: öt írás közül kettő dunántúli vonatko­zású. Erre az arány kérdésre még később rátérünk. — A folyóirat Látó határ rovata szélesebb kitekintést nyújt a külföld felé. a már megizmosodott idősebb író- és költőnemzedéket sem. Bárdost Németh János és Takács Gyula mel­lett sokat szerepelnek a „Dunántúl” hasábjain az írószövetség elnöksé­gébe beválasztott Csorba Győző írá­sai. A jelentős Faust-fordítás rész­leteken kívül komoly irodalmi élve­zetet nyújtottak a bensőségességiik- ben Radnóti lírájával rokon versei, melyek közül a „Testi háború” és a „Neked” című tetszett legjobban. — Vasvári István tájverseivel, Pákolitz István szatirikus verseivel és epig­rammáival sorakozik még a „Du­nántúl” költőélcsapatához, örsi Fe- renctől még több olyan kitűnő, em­lékezetes novellát várnánk, mint az elég régen, az ötödik számban meg­jelent „Nanica néni”. Szöllősy Kál­mán „Hej halászok, halászok” című, a mohácsi szövetkezeti halászokról szóló, továbbá Szántó Tibor „Gilván- fa, 1953. november 15” című, a kor­mányprogrammal kapcsolatos tsz problémákat felvető irodalmi riport­ját, Csorba Győzőnek a pécsi lekto­rátus működéséről, Zsikó Gyulának a szovjet fantasztikus — tudomá­nyos és kalandos irodalomról. Fá­bián Istvánnak a nyugati irodalom elembertelenedéséről szóló cikkét, és Galsai Pongrác „A mű születése” cí­mű tanulmányát emeljük . még ki s sok értékes írás közül. Az előbb felvetett arányproblémá­val kapcsolatban egy lényeges kér­dést kell tisztáznunk. Mennyiben valósul meg a gyakorlatban a folyó­irat címéből adódó és szerkesztési alapelvében is lefektetett táj-jelleg? Mennyiben dunántúli a „Dunántúl" íróit és azok témáit tekintve? Patika mérlegen ezt megállapítani nem vol­na helyes. A szűk provincializmus veszélyét rejtené magában és a „Du­nántúlénak éppen az is egyik fel­adata, hogy bekapcsolódjék az egye­temes irodalmi élet vérkeringésébe. Ezt pedig elősegítheti más írók és nem dunántúli, esetleg országos problémák, témák szerepeltetése. Mégis, e szempontot figyelembevéve is a folyóirat tematikáját a tájjel­legtől túlnyomórészt elvonatkozta- tottnak látjuk. A legutóbbi, a nyolcadik szám kicsit részletesebb ismertetésére tér­ve is, az arányprobléma felvetését kell folytatnunk. A folyóirat ebben a Számban — igen helyes kezdemé­nyezésként — országos nevű írók műveit is közli. Feltétlenül örömmel kell üdvözölni ezt a lépést több ok­ból is. A „Dunántúl” színvonalát emeli, bekapcsolódását az országos irodalmi életbe hatékonyabban elő­segíti, új szélesebbkörű olvasóközön­séget szerez a folyóiratnak, végül nem utolsósorban növeli a Dunántúli írók önbizalmát és egyúttal felelős­ségérzetét — hiszen nem közömbös dolog például Szabó Pállal egy folyó­iratban dolgozni. Csakhogy itt is arányeltolódást érzünk. Nem a két írót sokaljuk, hanem az oldalszámot, melyet elfoglalnak. (19 a 96-ból.) Mindkettő ugyanis próza. Szabó Pálé önéletrajzrészlet, Tamási Ároné no­vella. Ha még tekintetbe vesszük hogy a „Járvány” című novella, mely •egy anekdota feldolgozása, jellegze­tes Tamási-ízekkel, de különösebb mondanivaló nélkül, az írónak nem a legjobb írásai közül való, — úgy gondoljuk, helyesebb lett volna ezt elhagyni és helyette inkább verssel vagy más rövidebb lélekzetű művel képviseltetni reprezentáns irodal­munkat. Szántó Tibor „Kötélhúzás" című írásával szerepel a számban. Szer­kezetileg egységes, tömör és ugyan­akkor egyféle ízes, bujkáló, pajkos Humorral megírt novella. Élvezetes olvasmány. Kifogásolható benne, hogy nem kapunk semmiféle tám­pontot vagy jelzést a novella kicsen­gésekor, hogy mi lesz a novella hő­sének sorsa a továbbiakban, hová fejlődik. Egy novellába nem lehet és nem is szabad mindent belezsúfolm. Mégis itt, ebben a drámai helyzet­ben és drámai, sőt történelmi idő­pontban (1944 nyarán játszódik az elbeszélés egy pesti építkezésen, me­lyet bombázás zavar meg) kíváncsi az olvasó, vájjon mi lesz, helyeseb­ben mi lehet a suhanccal, akit az író bemutat, de akinek a jövőjét il­letően jellemrajza hiányossága miatt semmiféle következtetésre sem jut­hatunk a novella alapján. Valamiféle múlt és jövő nélküli kakukkmareis suhancot ismerünk csak meg Szántó novellájában. Nehéz volna a „Dunántúl” nyolc számának e cikk keretein be­lül való ismertetése. Meg kell elé­gedni néhány kiemelkedően jelentős írás puszta felsorolásával. A fiatalok irányító támogatása mellett nem ha­nyagolja el a folyóirat az „öregeket”, Érdekes olvasmányos novellát írt Galsai Pongrác „Váltókon” címmel. Témaválasztása is dicséretes: a mai házassági erkölcsöt tárgyalja. Kár, hogy a fiatal Galsai öreg, rutinos novellista mivoltából a formai ru­tint érezzük ki legerősebben; Kosz­— A bányászok élete. Az. hogy milyen körülmények között dolgoz­nak, milyen a kulturális életük, van-e szórakozási lehetőségük. Kár, hogy csak néhány órát tölthettem Komlón. Mint orvos, nagyon érde­kelt volna Komló egészségvédelme is. > tolányi utánérzéseit, fel-felbukkanó formái sallangjait nem vetette még le egészen és egy-két tárgyi tévedé­se is olyasmit példáz, mintha ihleté­ből a forma pattanna ki először és csak később bontakoznék ki a tar­talom. Csorba Győző verses önéletraj­zának „Az iskola” címen közölt — bár éles megfigyelésekben gazdag — részlete nem a legjobban váloga­tott, valószínűleg ennél jobb részle­tei is vannak művének. Az eddig többnyire pesszimista ár- nyaltságú tájversekkel jelentkező Kalász Márton újabb verseiben az új embert ábrázolja és többnyire szerencsésen egyesíti a lírai hangu­latot a mondanivalóval. Gömöri Györgynél a jó témaválasztást oly­kor a felesleges, nagybetűs frázisos­ság rontja le. — A további, a szá­mot több-kevesebb meggyőző erővel színesítő versek közül Bárdosi Né­meth János és Pákolitz István köl­teményei emelkednek ki. Az új Dunántúl Ordas Iván első két írását közli. A folyóirat igen te­hetséges felfedezettjei sorát gyarapít­ja Ordas is, akinek irodalmi riport­jai némiképpen túl is lépnek ezen a műfajon. Valóban élő emberek és való események drámai megjelenítő erővel való novellisztikus feldolgo­zásai, A második riport amellett fi­gyelemreméltó szatirikus hajlamról is tanúskodik. A Szemle Fábián István tanul­mány jellegű bírálatát közli az új Batsányi kiadásról. Fábián írja egy régebbi tanulmányában egy francia esszéistáról: „Elsősorban a mű mö­gött álló ember érdekli... a kor, az élet embere.” Ez vonatkozik őreá is pozitív — de negatív értelemben is. Negativen annyiban, hogy talán valamivel többet foglalkozik életraj­zi kérdésekkel a kelleténél és így ez a tanulmánya — eltérően az előzőek­től — kissé szokványos, tanáros ízű. A folyóiratot lezáró Műsor-rovat Kopányi György: „A hétpróbás vi­téz” című, ízes történeti komédiáját tartalmazza. A színjátszók által is jól előadható komédia olvasását csak egy gondolat zavarja: nem anakro- nizmus-e a Mátyás király idejére tett földosztás. Cikkünk elején az ötödik számtól tapasztalható bátor kezdeményezés­ről és irodalmi igényességről írtunk. Meg kell azonban állapítani, hogy a fejlődés nem teljes. Ami a bátor kez­deményezést illeti, az csak az itt-oti megnyilvánuló bíráló, olykor szati­rikus hangvételben észlelhető, de ami a mai témákhoz fordulást illeti, ott nemcsak hogy bátor kezdemé­nyezésről nem beszélhetünk, de kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a folyóirat íren súlyos lema­radást mutat. Hogy csak a legutób ­bi számot vegyük, a szépprózából csak Galsai novellája foglalkozik mai témával, a többi novella, re­gényrészlet, és a színdarab témáját a múltból veszi. Nem jobb a helyzet általában a többi számban sem. Semmiesetre sem menti ezt a súlyos hiányosságot, hogy a rovatanyag — természetszerűleg — többet foglal­kozik mai életünkkel. Éles és sürgős fordulatra van itt szükség! Néhány szót még az illusztrációk­ról. A „Dunántúl” illusztrációinak (Kelle Sándor és Gádor Emil művei) művészi színvonala nem egyenletes. Általában kifejezőek, de néha elna­gyoltak, odavetettek és a legutóbbi szám egyik illusztrációja, a „Kötél­húzás” novella egyik képe erősen súrolja az ízléstelenség határát. — Majdnem mindegyik címlapot Már­tiin Ferenc rajzolta. Itt is egyenet­lenség tapasztalható. Van egy-két szép művészi munka köztük, így az ötödik szám címlapja, de többet saj­nos, valamiféle témájában és kivite­lezésében egyaránt gyors odavetett- ség jellemez. A címlapok témáját il­letően egyébként volna egy szerény elgondolásunk: a számonként sztereo­tip elébünk tűnő szokvány nőifigu- rák helyett nem díszítené-e jobban a folyóirat címlapját egy-egy dunán­túli táj- vagy városrajz? Az elmúlt két év alatt szépen fejlődött „Dunántúl” minden bizony­nyal további sikerek elé néz, ha a kisebb-nagyobb — remélhetőleg csak növekedésével kapcsolatos — nehéz­ségeit lé tudja gyűrni; ha elsősorban a tematika kérdéseit az eddiginél jóval nagyobb elvi szilárdsággal, pártossággal meg ltudja oldani. Hiá­nyosságai kiküszöböléséhez és a fo­lyóirat mind jobbá tételéhez a „Du­nántúl’ olvasói nevében jó és egy­re jobb munkát kívánunk; POLGÁR ISTVÁN 4 bolgár kulturális küldöttség két tagja: Lyuben Sztanev író, a „Penicillin” című novellagyüj- temény és a „Füst a völgy fölött” című riportgyüj termény szerzője, va­lamint Petar Zatarev szobrászmű­vész július 30-án ellátogatott Kom­lóra. Megtekintették a bányászfür­dőt, az új tanácsházát és a Bányász Stúdiót. A bányászfürdőben Lukács Mi­hály bányamester, üzemvezetőhe­lyettes térképet tereget eléjük és azt magyarázza, milyen területen indul meg a szénfeltárás. Amikor négy-öt órai komlói tar­tózkodás után visszaindulnak Buda­pestre, feltesszük a kérdést, milyen benyomásokkal távoznak a város­ból? — Komlóról már Bulgáriában hal­lottam, — mondja Lyuben Sztanev. — Annyit már tudtam a városról, hogy Magyarország egyik legnagyobb bányaközpontja, melyet a kormány tervszerűen továbbfejleszt. — Mi érdekelte elsősorban Kom­lón? A kormányprogramm óta jelentő­sen megnőtt a dolgozók kulturális igénye. Ezért a megyei tanács végre­hajtó bizottsága elhatározta, hogy lét­rehozza a Baranyamegyei Műsor­iroda Vállalatot. A műsoriroda fel­adata, hogy helyes irányítással, rend szerességgel és a legmagasabb szín­vonalon biztosítsa a megye dolgozói kulturális igényeinek kielégítését A műsoriroda működésével kap­csolatban az alábbiakat rendelem el: I Az országos műsorellátó in- -*-• tézmények és vállalatok mű­sorokat és előadásokat a megye te­rületén csak a műsorirodával való előzetes megbeszélés és az egyezte­tett terv alapján tarthatnak. Ezek a kulturális intézmények saját ren- dezvényü előadásaikat 15 nappal az előadás időpontja előtt kötelesek be­jelenteni a megyei műsorirodának az előadás helyének és idejének megje­lölésével. O Állami szervek, — ide értve a fegyveres testületekét is — vállalatok, társadalmi szervezetek és szövetkezetek saját rendezvényű hangversenyeikre, műsoros előadá­saikra, műsorral egybekötött tánc- mulatságaikra hivatásos művészeket —. akár egyenként, akár csoportosan — csak a megyei műsoriroda közve­títésével és csak az iroda közvetítési — örülök, hogy a magyar-bolgár kulturális egyezmény alapján hat hónapig tartózkodhatom Magyaror­szágon. Ez idő alatt figyelemmel kí­sérem Komló fejlődését. A komlói dolgozóknak kívánom, szépítsék ezt a bányavárost, hogy mire újból visz- szatérek Komlóra, még szebb legyen — Mi tetszett legjobban Komlón? — Az, hogy ilyen sok lakást épí­tenek a bányászoknak. Különös örö­met jelent részemre az, hogy ebben a fiatal városban sok a fiatal író — fejezi be nyilatkozatát Lyuben Szta­nev. Búcsúzás előtt Ferenczi Lajos ta­nácselnökhelyettes, Ludas Matyi szobrát adja át Lyuben Sztanevnek és Petar Zatarevnek. Pusztai József lapján meghatározott költségek ffc zetése ellenében szerződtethetnek. Q A Pécsi Nemzeti Színház mö- vészei és a megye területért lakó egyéb hivatásos művészek csak a megyei műsoriroda közvetítésévei vállalhatnak fellépést. /I A hivatásos művészeket szem ződtető rendező szerv igényét a műsoros előadás ■ időpontja előtt 21 nappal az előírt nyomtatványon köteles bejelenteni a megyei műsor­irodánál az igény kielégítéséhez szűk séges valamennyi adat rendelkezés­re bocsátásával. A műsoriroda a ké­rés teljesítését megtagadhatja. C A tanácsok népművelési osz- tályai (előadói) addig nem adhatnak ki műsoros előadásra jo­gosító engedélyt, amíg a rendezői szerv a hivatásos előadóművészekre vonatkozóan a műsoriroda közvetí-, tési lapját be nem mutatja. A fenti rendelkezések a kihirdetés napján lépnek érvénybe. Az előadá­sok rendezésével, hivatásos művé- ' szék szerepeltetésével kapcsolatos minden kérdésre a Baranyamegyei Műsoriroda Vállalat (Pécs, Sallai u, 38 sz.) részletes választ ad. Fazekas Istvánná Megyei Tanács V. B. Népművelési Osztály vezetője. Ruhásatiipari kiállítás nyílt Pécsett A szocialista ipar jel­lemző vonása, hogy gyártási tervét a fo­gyasztók igényeinek megfelelően dolgozza k.i. A könnyűipari mi­nisztérium igen érdekes és újszerű változatát választotta a közvéle­ménykutatásnak, ami_ kor az 1955 év első felében gyártani kí­vánt ruházati cikkeket kiállítás formájában a legszélesebb rétegek bírálata elé vitte. Buda pest után elsőnek Pé­cset érte az a meg­tiszteltetés, hogy dol­gozóink véleményét ké­rik: milyen cikkeket is gyártson 1955 első felében a magyar köny nyűipar. Az MSZT széli ház nagytermében helyez­ték el a kiállítás gaz­dag anyagát. Valóban •nehéz itt a szemnek a sok szép holmi közül a legszebbet kiválasz­tani. Itt is ott is, sza­vazólappal a kéziben, gonablkodó, bíráló arc­cal áll meg egy-egy fiú vagy lány — hiszen a délelőtt még az övék — és fontolgatja, vájjon melyik árucikkre ad­ja szavazatát. Mert a szavazat igen fontos dolog! Csak azokat az árucikkeket gyártják majd, amelyek egy bi­zonyos számú szavaza­tot elérnek. Megvalljuk őszintén, nehéz helyzetben vol­tunk, amikor bennün­ket is felszólítottak ar­ca, hogy válasszunk, sőt md több, szavaz­zunk. Meg kellett álla­pítani. hogy a magyar könnyűipar alaposan felkészült erre a kiállí­tásra. Bővebb, na­gyobb választékot ho­zott, mint eddig bár­mikor és az árakat is sokkal inkább az átla­gos dolgozó zsebéhez szabták, mint eddig. — Nagyon tetszettek az újszerű, finom árnya­latú világoskék és al­mazöld női kuligánok. A gyerekholmik kö­zött a dolgozó anyák nagy örömére egyre nagyobb helyet foglal el a népszerű kötött kezeslábas, játszóruha, vagy a nagyobb gyer­mekek részére készült pullover, szoknya vagy nadrág. Teljesül a férfiak ré­gi vágya is: olcsó áron juthatnak hozzá a kö­tött fehérneműhöz. A szövetek is sokkal vál­tozatosabb képet mu­tatnak, mint eddig és nyugodtan hozzátehet­jük, nemcsak a válasz­ték lett nagyobb, de ízlésben is sokat fej­lődtek tervezőink. A bútortextilben csak annyi a fejlődés, hogy végre egyáltalán terv- bevették a nagymeny- nyiségű gyártást. A vá­laszték itt elég szegé­nyes, csupán egyné­hány takaró emelke­dett az átlagon felüL Egyik legfontosabb problémánk a lábbeli, örömmel mondhatjuk, hogy az J9&5-Ö« éwca tervbevett gyártás rendkívül gazdag és aj árszínvonal tekinteté­ben a jelenleginél lé* nyegesen olcsóbb vár lasztékot mutat — A rendkívül nagy népsze­rűségnek örvendő nyersgumitalpú cipők ára 15—20, női cipők­nél 25—30 százalékkal olcsóbb a jelenleginél, Meg kell azonban mon­danunk, hogy a kiállí­táson egyetlen ízléses és megfelelő minőségű házicipőt sem láttunk- A kiállítás bejáratári nál helyezték el a nagy mennyiségű és igen szép változatokat mu­tató fehérnemű anya­gokat — puplin, delén, golsol. stb-t. Kár, hogy elbújik kissé a néző szeme elől ez a rend­kívül szép és értékes gyűjtemény és önkén­telenül is másodrendű fontosságot tulajdoní­tunk neki. Befejezésül: a kiállí­tás gazdag anyaga meg érdemli, hogy minél többen látogassák és szavazataikkal segítsék a ruházati ipari mun­káját. A férjeknek külön ?s érdemes feleségüket elvinni a kiállításra, mert sok kiirakatnézést és hitvesi biztatgatást tudnak megtakarítani, ha feleségük már most eldönti, milyen anyag­ra szánja 1965 első fe­lében megtakarított pénzét, V'+j? S5ÉSÍ- «* «► Rendelkezés a hivatásos művészek foglalkoztatásáról

Next

/
Thumbnails
Contents