Dunántúli Napló, 1954. július (11. évfolyam, 154-180. szám)

1954-07-18 / 169. szám

D¥TMÁMT¥TT T MIÁG PROLETÁRJAI EGVE/ÜLJETEK}----—--------------------------------------—--------------------" A MAI SZAMBÁN: A pécsbányatelepi bányászok elsőkként siettek az árviz- sujiotta lakosság megsegítésére (2. o.). — Farkas elvtárs kitüntetése (3. o.). — Legtöbb ideje, hogy végre megjavít- sák a bányászok étkeztetését (4. o.). — A dolgozok le­veleinek, panaszainak intézése a szigetvári járási tanácson (5. o.). — Fegyverünk a nyelv (6. o.). — A mér­ges kubikos (6. o.)r — Alkalmazzuk minél több helyen a Bredjuk-lóle gyorscséplést (7. o.). BARAN VÁM EGYE I B I ZOTT S ÄC AN A K LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 109. SZÁM ARA 50 FILLER VASÁRNAP, 1954 JULIUS 18 Kint a földeken, a tettek színhelyén végezzük a párt munkát! Hősi küzdelem az árvíz ellen! Jelentés a Duna baranyamegyei szakaszáról 2 erdőfűi üzemegység régi, uradalmi időkben épült cselédlakásának vakolatlan téglafalába ágyazva megviselt, homokkő emléktábla fehérük. Phi­lipp Franz, Frigyes főherceg bajor főintézője emléke­zett meg az 1897-es nagy árvízről, amely izsóptól, Dá- lyoktól kezdve ellepte Izabellaföldet (ma Erdőfü), Vizs­lakot és torlódó hullámainak csak a Mohács—eszéki országút vetett gátat. HOCHWASSER 13. Vili. 1897. A kőbe vésett betűk széleit már lekoptatta az idő. de él még a régmúlt esemény beszédes tanúja, a fe­hérhajú Czézner Adám bácsi. Az eresz alá húzódva nyolcvankét esztendős létére úgy emlékszik rá, mint­ha csak tegnap történt volna. — Kint álltam a Nagy-lénián, hát egyszerre a Szakadás felől — így maradt meg a nép nyelvén a gátszakadás helye — csak jön ám a víz! Futkosott az emberfia padlásra, erre-arra, csak később jutott eszébe az intéző úrnak, hogy befogasson. Elvitték a népeket Sátorhelyre, Nyárádra, dehát a bútor, a jószág csak ittveszett, mert sötétedésre már az ablakokon is zuho­gott. A ráérő fiatal kíváncsiakból egész gyűrű alakul ki az öreg körül, aki szemmelláthatólag élvezi népsze­rűségét. — Meddig ment fel a víz Czezner bácsi? — Meddig-e? A feje fölé mutat kezével: — Hót eddig! — Nem úgy gondolom — elérte-e a várost? — Nem, dehogy érte. Izabellát elöntötte, rá három napra Vizslakot is. de az országúinál nem tudott to­vábbmenni. Hanem velem meg mi történt: Haukkal, a bognárral, mi ittmaradtunk, felhordtunk mindem a padlásra. Már késő éjszaka volt. amikor eszembe ju­tottak gerlicéim. Bizony, a nagy hűhóban ottfelejtet­tem őket az ajtó fölötti kalickában. Melligérö vízben mentem értük, felhoztam szegénykéket a padlásra. Hát. ahogy mocorgok velük, a kastély tetejéről az intéző rámfogja a puskát, hogy Halt! Wer da? Mondom ne­ki: a Czézner, tekintetes uram. Ajánlotta, hogy feli­ből mentsem ki a malacokat az ólakból. Már miért ne? Haukkal százhuszonnyolcat kihalásztunk azon az éjszakán, csak négy döglött meg belőlük. — Mit kezdett a hatvankét malacával? A többiek, akik ismerték már a történetet, nevet­nek. De az öreg félévszázaddal a malacmentés után dühösen felfortyan: — Mit?.1 Egyet sem adott! Megmentjük a termést, az állatokat Aratunk. Szerte a megyében meg­indultak a kombájnok, aratógépek, kaszások álltak az aranyló gabona­táblákba. Bár kedvezőtlen az idő­járás, de Sellyétől Mohácsig, Villány tói Sásdig a falu népe most az új gabona betakarításáért harcol, min­den igyekezetével küzd az aratás gyors befejezéséért. A pártbizottsá­gok és a pártszervezetek legbensőbb ügye e harc vezetése: elsősorban övék a gond, hogy lelkesen, gyorsan arassanak, csépeljenek mindenütt az emberek, hogy vidáman, örömmel vágják á búzát. A sokoldalú felvilá­gosító munka, a meggyőzés, a moz­gósítás — ez most falusi pártszer­vezeteink legégetőbb feladata. „Nincs nálunk semmi baj, köteles­ségtudó emberek élnek itt" — mond­ják sok helyen s ebből azt a követ­keztetést vonják le, hogy nincs szűk ség az agitációra. Igaz, hogy ilyen­kor mindenki igyekszik időben levág ni a gabonát, de nem lehet mindegy az, hogyan aratunk, hogyan csépe­lünk. Miről beszélnek például a ho- morudi népnevelők? Bizakodást, ked­vet öntenek az emberekbe, nótára, kedvre derítik őket. Beszélnek arról, hogy minden szem gabona a jólét emelését segíti; harcolnak a ráérős hangulat ellen, azért, hogy minden eső nélküli órát használjanak fel az aratásra. S a népnevelők olyan kez­deményezés meghonosítását segítik, hogy a gazdák közösen arassák le egymás dőlt gabonáit. De agitálni kéül azért is, hogy leküzdhessük a gépektől való idegenkedést, vissza­verjük az ellenség álhíreit, támadá­sát. De nemcsak a lemaradókat kell serkenteniök a népnevelőknek — az élenjáróknak meg kell magyarázni, hogy példás szorgalmukkal nemcsak saját családjuk, hanerri az egész or­szág jólétét is elősegítik. Agitációra tehát szükség van, csak másutt kell ezt most végezni: Hnt a földeken, a cséplőgépek mellett, ott. ahol a munka folyik! Ha szép, na­pos az idő, hiába járják a nénneve- •ők a falut, egy teremtett lélekkel sem találkoznak, de a mezőn meg­találják őket. Reggelizéskor, déli ebédszünetben beszélhetnek velük a kommunisták, felkeresheti a brigá­dokat, munkacsapatokat. Legtöbb tsz bsn, gépállomáson van népnevelő a brigádokban. Minden lehetőséget ra­gadjanak meg, hogy hallassák a párt szavát. Az elmúlt esztendőben igen hatásosnak bizonyult a pár perces röpgyűlés, a csoportos beszélgetés, a sajtó cikkeinek felolvasása, egy-egy új módszer ianertetése, megvitatá­sa. Az eső is sokszor elzavarja a pa­rasztokat a földről, a népnevelő ne hagyja magukra őket, kezdeményez­zen beszélgetést munkájukról, a falu, az ország gondjáról, ügyéről. A kenő­sei elvtársak nagyon rosszul csele­kedtek, amikor mindezeket figyel­men kívül hagyták és úgy határoz­tak, hogy most dolgoznak és nem agitálnak. Sok formája, módszere kínálkozik most az agitációnak, de mindenné! fontosabb a tartalom, az, hogy miről beszélnek a népnevelők. Éppen itt van a legtöbb baj. Beszélnek a nép­nevelők, de nincs nagy foganatja, hatása. Nem csoda, hisz leginkább elcsépelt szólamokat, általánosságo­kat mondanak, egyik sem ver gyö­keret az emberek fejében. Pedig van miről beszélni egy esztendővel a kormányprogramm után, a kongresz- szus után, kimeríthetetlen kincses­tára ez az érveknek, ha jól haszno­sítjuk. „Arassunk idejében" — mondják az agitátorok. De ez így álltalános, semmitmondó. De ha a pécsváradi járás népnevelői hozzáteszik azt. hogy egy napos késedelem csak az ő járásukban 210 mázsás vesztesé­get jelent, jobban megkapja az em­bereket. A bólyi Kossuth tsz ötezer mázsát yár az összes gabonából. Ha csak egy százaléka is elpereg, ötven mázsával károsodnak, fél mázsával kevesebb jut majd egy tagra az osz­táskor. „Cséplőgéptől azonnal a be- gyüjtőhelyre“ —erről is beszélnek a népnevelők. Azt még csak elmond­ják, hogy az ipari munkásoknak is szükségük van kenyérre, de hiányza­nak a példák. Pedig könnyen és gyorsan kiszámíthatják, hogy mit jelent egy dolgozó parasztnak a gyorsbeadási prémium, mit vásárol­hat belőle. De különösképpen azt, hogy mennyi erőt, munkát takarít meg azzal, hogy nem kell a gabonát !e-fölcipe!ni a padlásra, fölmérni mégegyszer a zsákba, órákat ácsorog ni tétlenül az átvevőhely előtt. A példa ereje mindennél hatáso­sabb. A példa érteti meg a dolgozó parasztokkal, hogy szorgalmas mun­kájukkal a népjólét növelését segí­tik, a munkás-paraszt szövetsége' erősítik, s végső soron azt, hogy minden szem gabona a kongresszu1 határozatainak megvalósítását jelen- ti. Lanyhul a verseny? A harkányi gépállomáson népszerűsítik a 'egjobb kombájnvezetőket, aratógépkezelő­ket. A villányi járási pártbizottság kitüntette a járás legjobb kombájn- vezetőjét. és aratógópkezelő.iét. S a népnevelők hozzátehetik, hogy dere- kas munkájukkal mennyit keresnek miiven munkamódszerrel érték el eredményeiket. Fáradhatatlanul nép szerűsítsék a népneve'ők a brigádok, munkacsapatok, versenyét, állítsák példaképül a beadási köte'ezertsésü- ket teljesítőket, mint ezt Felsőszen•- mártonban tették. így nem nehéz tel szítani a versenyt és gyorsabban halad az aratás-cséülés. Az agitáció nem felhívás a tettre. — aratásra, cséplésre, beadásra — hanem meggyőzés, nevelés. Rossz a? olvan módszer, amikor a népnevelő sebbel-'obbal elmondja mondóké iát és tovább áll. Beszélgessenek az em­berekkel, hisz mindenütt szívesen látiák őket. Hallgassák meg hogyan vélekednek a párt politikájáról, a falu, az ország gondjáról-bajáról, mi a véleményük a munka menetéből, a szervezettségről, a tanács tevékeny ségéről. A dolgozó parasztok nem­csak azt vápák, hogy a népnevelő velük beszélgessen, ők is szólni akar nak hozzá, rajta keresztül a pártszer verethez. Az elmúlt esztendő tapaszta ata; is azt bizonyítják, hogy csak akkor lehet eleven, sokrétű agitációs mun­kát végezni, ha a pártbizottságok és Pártszervezetek nem hagyják ma­gukra a népnevelőket, hanem rend szeresen tájékoztatják, irányítják őket. A népnevelő-értekezletek mel­lett, most másként is kell irányítani' kint a földeken, a cséplőgép mellett Agitáljon most minden kommunista vezető, a járási pártbizottságoktól a-’ alapszervezeti vezetőségekig, beszél­gessenek, foglalkozzanak az embe­rekkel. A villányi járási pártbizott­ságon szinte egyetlen embert sem találni, fáradhatatlanul járják a föl­deket, és közben viszik, terjesztik a híreket, kiváló módszereket, tanítják a pártvezetőségeket, népnevelőket. Az ilyen irányítás egyúttal arra is ló, hogy a népnevelők megismerjék a felvilágosító munka tapasztalatait, széleslátókörű ellvtársaktól tanu’ják meg az emberekkel való foglalkozás legfőbb szabályait: az egyszerű, ba­ráti, őszinte szót. Amikor azt mond­juk falusi pártszervezeteinknek, hogy a földeken a helyük, akkor ezzel együtt minden kommunista vezetőt is az aratás-cséplés színhelyére szó Utunk. Az aratás-cséplés, — nehéz, fá­rasztó munka. Egy esztendő munká­iénak termését, a párt és a kormány új politikájának gyümölcsét takarít­juk most be. Ezt segítse győzelembe vinni a pártbizottságok és pártszer­vezetek embereket mozgósító, lelke­sítő agitációs munkája! Az intéző. Hauk. a bognár, az ak­kori cselédek javarésze elporkidt már, de az árvízveszély majd hatvan év múltán is itt kísért a töltés mel­lett és a F.irr, fenyegetése óráról- órára növekszik. Az. egykori uradal­mat. a sátorhelyi Béke Őre állami gazdaság erdőfűi üzemegységét va­lósággal harapófogóba kapják a vi­zek. Balról az Öreg Duna, szemből a böki holtág, jobbkézfelől az osztro váczi, hátulról a bédai és alsóbédai Duna-ág fogja közire ezt a dúserejű, termékeny földet, ahol a régi erdei irtások helyén mar most kétméteres kukoirca hányja a címerét és súlyos kalászok húzzákí le a búza szárát. Jobb féjpi, mint megijedni — te­gyük ki az áradat veszélyének a 238 holdnyi gabonát? Egész falu évi ke­nyerét? Csütörtökön indult meg a verseny- futás a ^percről-percre emelkedő víz­zel. A délelőtti órákban Sátorhely­ről, Ormánypusztáról hét kombájn dübörgött ki Erdőfűre és neki! Har mine méteres rendjük, két hold tar­ló marad egy-egy fordulásuk után Markovics István, Nyári Sándor, meg a többiek a legnagyobb sebes­ségre kapcsoltak. Ha minden jól megy, szombat estig végeznek vele Jön az árhullám, de előbb hírnö­köt küldött. Szívós, egyenletes, so­ha nem csillapuló, „októberi" esőt. Egyre lassabban haladnak a hatal­mas masináik, aztán sorban bent­rekednek a búzában. A természettel szembeni tehetet- 'enségük. a közelgő veszély megbéní­totta a kombajnosbrigádot. Bent he­vernek a szállás szalmazsákjain, ru­háikat szárogatják. egyik cigarettát a másik után szívják és hallgatnak. Reménytvesztetten hallgatnak. Kint agy ember bajlódik a zsákok össze- szedésével. Segíthetnének?! Nem ér­demes úgysem... Huszonöt kilométerrel feljebb, a városi oldalon, a dunaszekcsői Al- szögre az éjszaka rátört a víz. Szom­bat délután még nem jutott be a Duna a házakba, csak a ház előtti kerteket nyaldossa. Sárközi Gyulá- néék, Kovácsék, Martina Jánosék Vargáék, a Martalics család. Dana. a halász, ha a kert felé kilép a kis­kapun, hát kötöződésig érő vízbe szakad. A falu nincsen veszélyben, csak a Dunasotr. Ezek a kis házikók sár­ból, vályogból készültek, mint a mol­nárfecske fészke. A partra szolgáló közökön azonban már az országút felé, a falu közepének nyomakodik a víz. A Várhegy tetejére állított han­goshíradó érzelgős tangót harsog: Ne haragudj én rám ... Gyuricza Ferenc kocsi elé fogja két tehénkéjét, hordja a földet, hisz nyakunkon a Duna. Dehát hová öntsem? Holczerék közénél tanácstalanul — Szabadság elvtársak! Szeretik-e 3 kenyeret? A kitáruló ajtóból a járási párt- titkár köszönt- rájuk. Álmatlan sze­me körül karikák gyűrűznek, de mosolyog. — ... mert ha igen. akkor fogjá­tok meg a zsákokat, mert minden búza elázik. Miért? Olyan a szava, akár a villanyáram. Mozgat, lelkesít, elevenít, vidít. . . Negyedórára rá már mind a tizen­négyen a tarlókon bukdácsolnak. A szűk irodában ázott an. vihar- kabátosan összezsúfolva Tóth Ven- dolné igazgató. Domonkos, főmérnök üzemegységveeetőr állattenyésztő, ag- ronómus, jelentenek a járási párt­végrehajtó bizottság első titkárának. — A Duna? — Emelkedik König elvtárs. de a töltésen állandóan dolgozunk. Eső- köpeny kellene... A mérnök ronggyáázott ballonka­bátjára mutat, a járási párttitkár je­gyez. azután újra kérdez. Fél órán belül kirajzolódik előttem a kép: Sátorhelyen. Majson. Nagynyárádon. Mohácson a gazdaság és a községi tanácsok helyet csináltak az erdő- fűietknek, vizslakiaknak. Ha szőrű' is a kapca, mindenki biztonságba ke-, rül. De a búza? Legalább százötven kaszát a föld alól is, mert a gépiek nem boldogulnak ... Átsiet az udvaron. Az úton mos1 terelik az ázott növendékmarha gu­lyát, majd a juhnyájat. Teherautó fröccsend a sarat — a disznókat ’s biztonságosabb helyre szállítják. A híradós tizedes gyorsan kihúzza ingzubbonya ráncait, vigvázzbakap- ja magát előtte. König e'vtárs leül az ágya szélére. — Hozzad csak fiam Sátorhelyet.. A tizedes matat a készüléken, az­után rákezd: — Itt Kocsikerék, Kocsikerék, je­lentkezzen, jelentkezzen. Vétel! álldogálnak az ásós-kapás emberek. — Hát dobd le ide ... Síró asszonyok: a szomszédék. Né­meth Jánosék, nem fogadják be őket pedig már az udvarban a víz. . . Én már az életemben sok min­dent megértem, amíg a boldogságot .ikerült elérnem ... Ne haragudj én. rém... Mit bömböl az a hangszóró?! Hol a keserves istennyilában a tanács íz árvízvédelmi bizottság? Ehol jönnek, most fordul ki a Szúr csikók kapuján a tanácstitkár. Trin- der Péter zsíros száján, gyanúsan csillogó szemén látszik, nem töltötte kellemetlenül a délutáni órákat. — Ahogy meglátnak minket, harsogó hangon „intézkedni“ kezdenek, az­után gyorsan eLszelelnek ... A rév fölötti utcarész fél méter­rel magasabb, mint az Aliszög. A víz­ügyi igazgatóság szakembere egy pillantást vet rá, máris jelenti: — Veszélyes. Zaikovszky Ferenc téglagyári mun. kás két kéve kukoricaszárat támaszt terítése mellé, sárral tapasztja a disznóólhoz. — Majd csak megvéd a Duna el­len?! özvegy Deliné háza biztos helyen — a Várhegy tövében. Udvarából a gépállömási vontató fordul ki. Kik. rakták meg földdel? ötven-hatvan éves öregasszonyok. vénemberek bontják kapával a földet, ők do­bálják a magas pótkocsira, A fiata­lok? Irányítás nélkül tib-tábolnak a Ponty előtt, a révnél. A tanács előtt járunk, amikor autó fékez a falu közepén: a járási > tanács igazgatási osztályának veze­tője érkezett ki Mohácsról. Szemé­lyesen vezeti a védekezési munká­kat. Végre a hangszóró is elhallgatott. Az Y. B. 524 es Csepel eljuttatja szállítmányát A Járási Pártvégrehajtó Bizottság Irodájában három telefonjelentés. Az első aggaszt. Mohácsszigetről ad hírt: „Homorúd környékén ötven hol­don feljött a talajvíz, de a mohács­szigeti gépállomás aratógépei idő­ben megmentik a termést." A második jókedvre deríti König elvtársat. „A bédai erdőgazdaságból Vézán elvtárs jelenti: hetven köbméter szer- tat és tüzafát sikerült eddig kimen­teniük a dereglyésefcnek az ártér­ből. Rövidesen felérnek a sokac-rév kirakodójához." Egy árva farönk. egy kazal széna sem válik a Duna zsákmányává! De a búza? Az erdőfűiek 230 hold ga­bonája? A harmadik papírra vetett telefon, ’izenet után nyúl: „Újabb száztíz centiméteres emel­kedés várható." Pemerscheln F’erenc honvéd tele­fonügyeletes. Az éles csengetésre elő- línásosan bejelentkezik. Rövid beszél­getés után már a tanácson tepog a csizmája: — Hadnagy elvtárs jelentem, ria­dóparancs érkezett! Az ormánypusztai üzemegység bri­gádvezetője nyeregbe ugrik, vágtába ki a fiúkért Ketten kerékpárral a másik irányba. Fél óna múlva a néphadsereg egyik alakulatának aratóbrigádja gépkocsikra száll. Irány: Erdőfű. Már Kölkedet is elhagyták. Kele­men János gépkocsivezető, a „piló­ta" úgy érzi. mintha fejbekólvntot- ták volna. Vezgti, vezeti a kocsit, látja az utat, néha mégis azon kap­ja magát, hogy alszik. Megdörzsöli a szemét — az sem használ, öt perc múlva újra kóvályog a feje. Fütyül. Nem hagyja abba. mert addig biztosan ébren van. Még jó, hogy rázós az út. mert különben menthetetlenül letaglózná a fáradtság. Szerdán Pécsett fuva­rozott az Építő Vállalatnak, amikor lejárt a műszak, átvett egv másik kocsit. Szaporcáról, Kémesről, He* (Folytatás a 2. oldalon) Irányítás nélkül is megkezdődött a védekezés Dunaszekcsön

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents