Dunántúli Napló, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-01 / 103. szám
N A PL'ö 1954 MÁJUS 1 ^űradftuik az eitü%w&kke*L Kerékgyártó László április elején került a pécsibányai kórház sebészeti osztályára. Azzal engedte et a komiéi bányák üzemorvosa,- hogy legyen nyugodt, operációja nem veszélyes. Három, legfeljebb négy hét és újból leszállhat az 1/ 1-es üzem tizes csapatával, akikké együtt dolgozik, mint vájár. Félelme eltűnt. Most már csak az órát várta, amikor számolnia kell: 1 ... 2 . .. 8 ... és az éter egyszerre nyom erős álmot a szemére. Tudta, mire felébred a világos, fehérágyas kórteremben, megszabadul betegségétől Minden úgy történt, ahogy gondolatban eltervezte, aztán jöttek az egyhangú kórházi napok. Egyelőre az ágyhoz volt láncolva. Csak az a tudat ellensúlyozta a kényszerű tétlenségét, hogy naipról-napra erősödött. A délutánok mégis nagyon kínosak voitak. Ilyenkor látogatók, hozzátartozók, kisgyermekek kedves csevegése töltötte be a kórtermet. Hozták a jóismerősök üzeneteit, egyik befőttel .kedveskedett, a másik elmondta, hogy»mind a 20 tojás kikelt a kotfió alatt. Szóval min- denrőil esett említés, s a betegek arcáról le lehetett olvasni, hogy ilyenkor „otthon vannak'1 kissé. Ilyenkor behunyta szemét, s úgy tett, mintha aludna. Ezt azonban csak mások látták így. Ha nyílt az ajtó, azonnal felfigyelt. — hátha. De mégse. Hozzá nem érkezett látogató. Pedig milyen jó lett volna megtudni, mi újság a bányában, hogyan dolgozik a csapat, miként fizet a szén, van-e sár Komlón, mert bizony egy beteget minden érdekel. Nagyon kívánkozik ki ilyenkor az. ember, huzza a „honvágy'1. Később már az ajtó „kísértésnek“ sem engedett. Csak lehunyta szemét. Messze időzött ilyenkor gondolatban. Újból ott volt a kis szovjet kereskedelmi hajón, amelyen hat és fél évet szolgált, miután befejezték a Kossuth-ihíd építését a Dunán. Máig is jóleső érzés fogja el, amikor eszébe jutnak az élmények, amelyeket a hajón szerzett. Volt ott a legénység között orosz, tadzsik:' örmény, grúz, tatár és vele együtt már egy magyar is. Egyszer ott, a hajón is beteg lett, s kórházba kellett mennie. A kis hajó kollektívája messze állomásozott tőle, mintegy 135 kilométerre arrébb, mint a kórház. Róla azonban mégsem feledkeztek meg. Míg a kórházban volt, négyszer látogatták meg. Eljött egy tiszt is, s hozta az ajándék kóstolót, amit a legénység küldött. / Merengéséből erő« ajtócsapódás ébresztette fel. Semmi különös. Csak egy fehér-köpenyes ápoló jött be. Mélyet .sóhajtott, s halik szavakat suttogott maga élé. 135 kilométer Pécs és Komló pedig alig 20 kilométer. Mü.ven nagy a különbség. Pedig Komlón 130—140 százalékot teljesített, ezt elfelejtették volna? Később már jobb volt. Felkelhetett, s ettől Is, attól is kapott könyvet, képeslapot, ami egy időre elverte komorságát. Az utolsó nap feküdt mér a kórházban, mikor, egy kedvüen nyúlt egy újság után. Ahogy lapozott, tekintete egyszercsak egy címen akadt meg. „Szerettessük meg a bányát az új munkásokkal1' — olvasta félhangosan. A komlói bányaüzemekről volt szó a cikkben, ónról, hogy a vezetők legyenek megértőbbek az új bányászok iránt. A termelés mellett érdekelje őket a munkások gondja, baja, hogy azok érezzék: nemcsak a dicsőségben, de a nehézségekben is osztoznak a vezetők. Szeme futott a sorokon, körletét kereste. A Kincses-Lör'etről azonban nem volt szó. Némi csalódással tette le a lapot. Ö is új munkás még Komlón. Előtte Dorogon vájárkodott, ott hagyta a családot. Bizony tőle még nem kérdezték meg, mi a számítása, el akarja-e hozni hozzátartozóit, szeretne-e új lakást. Az ilyesmit ott csekélységnek tartják. Lám, hogyan jár Csenki Ferenc, az a leszerelt katonatiszt. Karácsony közeledett. Neki is elérkezett a szabadság-ideje. Igen, de akkor, mindenki haza akart menni, s utóvégre karácsonykor is szükség van a szénre. — Maradjon itt, Csenki elvtárs — kérlelte körletvezetője, Kincses József elvtárs. — Magának nem kell már mondani, milyen szükség van a szénre. Csenki némán bólintott: —* „Jól van? maradok." Nem számított az ünnep, leszállt a bányába. Most nemrég táviratot küldött a felesége. Arra kérte, jöjjön ki eléje az állomásra, mert még nem ismeri Komlót, nehezen találna rá. örömhír ez, de éppen műszakra kellett mennie. Gondolta, bemegy az üzembe, s a létszám olvasáskor el.kére- tőzik. I — Szó sem lehet róla, — vágott vissza a körletvezető. — Akkor legalább azt tegye meg, hogy osszon be a délutános, vagy az éjjeli műszakra. — Ne alkudozzék, menjen a.., A fiatalember nem szólt a karácsonyról, arról, hogy akkor önkéntesein lemondott a szabadságról, csak lehorgasztotta fejét, lassú léptekkel kiment az udvarra, Régen esett meg vele, de most sírt. Nem látta senki, csak Kerékgyártó László, de ő is hallgatott. — Hát jó, ha a körletivezető bír- 1a, akkor én is ... — szólalt meg végre, s vette a lámpáját, lement a műszakra. A körletvezető pedig továbbment és talán nem is sejtett semmit. Ej Kincses elvtárs, Kincses elvtársi... Vájjon, ha nem öntudatos elvtárs- sal történt volna, nem futamodott volina-e meg a bányától? Nem számolt volna le? Talán ezt felesleges is kérdezni. Kerékgyártó László feküdt és gondolkodott. Egyelőre nem tudta elhessegetni a komor gondolatokat. Akaratlanul is visszaemlékezett a Komlón szerzett első napi történtekre, benyomásokra, arra is, mikor a bérelszámoló előleg levonása címén minden teketória rfe llkül, a törvény megsértésével is visszatartotta a családi pótlékot. Hogy is mondta.? — Mehet maga az istenhez panaszra. Akkor ő ezt felelte. — Én ahhoz sosem mentem, inkább annál fentebb egy lépcsövei. Bement az üzemi bizottsághoz is. Az elnök csak a kezét tárogatta, de hogy a gyereknek legyen neve is, hát szólt a bérelszámolónak, sőt később már azt sem átalílolta, hogy tőle kérjen tanácsot a bérszámfejtés ügyében. Aztán mégis megtalálta a lépcsőt. Bement a városi pártbizottságra. Egy órán belül megkapta a családi pótlékot, így tudott hazautazni! a családhoz. (V Kerékgyártó László április 26-án gyógyultan távozott a kórházból. Amikor kilépett a kórház ajtaján, mélyet, nagyot szippantott á friss tavaszi levegőből, mely pontot tett a kórházi emlékekre. A megtörténtekre azonban nem lehet követ dobni, mert azóta nem fordult nagyot a világ, így Komlón sem tűntek el a bajok. A bányaüzemek vezetőinek egy része még mindig nem tudja eléggé becsülni a dolgozókat, akik hús, vér emberek, kiknek igényeik, orvosolni valóik, javaslataik, elképzeléseik vannak. Az I/l-es üzem vájárja csak agy a sok közül Komlón, akiknek családja távol van, akikkel többet, sokkal többet kellene törődni. Gulyás Ernő LEVELEZŐINK ÍRJÁK A pártkongresszusra készülnek a beremendi MINDSZ-asszonyok A beremendi MNDSZ asszonyok — versenyben a férfiakkal — válla* fásuk teljesítésével készülnek a pártkongresszusra. A termelőszövetkezet kertészeti brigádjában dolgozó asszonyok minden idejüket a me-, légágyúk gondozására, fordítják. A palánták nagy részét már kiültették. A munkában különösen kitűnik Barry ó Ferencné, Reich Gyuláné, Bódás Sándorné és Zeller Józsefné, A növényápolásban dolgozó asszonyok sem maradnak te a kertészetiek mögött. A területet felosztották és a rájuk eső rész megmunkálásán felül fejtenként egy katasztrális hold kukorica meg mii veleset vállalták. Ezek közé áz asszonyok közé tartozik özvegy Bender Jánosné, Schmidt Józsefné, Lizigom Magda és Horváth Istvánná. Nagy <i készülődés a beremendi cementgyárban is a kongresszus lisz- teleiére. Az asszonyok vállalták, hogy napi tervüket mindig 100 százalékon felül teljesítik. ígéretüknek eleget tesznek. Balázs Ferencné napi tervét folyamatosan 144 százalékra. Márkovics Istvánná 123 százalékra, Eresz Ferencné 132 százalékra, Róth Györgyné 120 százalékra, Kultat Ferencné 146 százalékra és Molnár Rózsa 126 százalékra teljesítik napi tervüket. Siklóson a vásártéri asszonyok versenyre hívták a község összes asszonyait, kinek lesz rendesebb és tisztább a háztája május 1-én. Az egészségügyi bizottság vállalta a terek rendbehozását, virágokkal való beültetését és gondozását. FASS JÓZSEFNÉ járási MNDSZ titkár, Siktós. Állták a próbát Április 15-én, a délutáni órákban Vörös Máirtonné a házuk előtt elhúzódó szennyéirkot tiszt ítotft.a. A szenny között lévő lövedék robbanása következtében súlyosam megsérült és erősein vérző állapotban szállítottuk a körzeitii orvoshoz. A körzeti orvos a sérült ellátásához és kórházba szállításához a vö- rösksiresztes aktívák segítségét kérte. Kardos József ifjúsági vörös- keresztes aktíva pár percen belül mozgósította az aktívákat. Mintegy haltam (gyűltek össize néhány perc alatt. Az egyik a kötözésnél segített, a másik a vérző sérültet mosta, a harmadik mentőkért telefonált, a negyedik a mentőkig való elszállításihoz szükséges járműről gondoskodott. Az érdősmecskei vöröskereszt szervezetnek ez volt az első tűzpróbája. Külön dicséretet érdemel Armbruszt József, nagynyárádi gépkocsivezető, aki a- vöröskereszt felszólítására munkáját azonnal abbahagyva készségesen széílítotita a sérültet a szomszéd községig, ahol a men.tőkocsi várta. Gaál Antalné Sikeresen vizsgáztak a motoros szakkör tagjai Kultúr otthonunkban a télen motoros szakkörünk tagjai minden héten kétszer hallgattak műszaki és közrendészeti ilöadást. A műszaki elő. adó Lebovics Alajos, a közlekedés- rendészeti előadó Szente Miklós rendőrtör zhör mester elvtárs volt. Mindkét előadó fáradságot nem kímélve szabadidejükben tanították motorosainkat. * Az április 26-án kultúrotthonunk. ban tartott motoros vizsgán 23-an vizsgáztak nagymotor vezetésből, 22- en rendszeres gépjárművezetésből és 135-en kismotor tíeze'ésböl. A szakkör tagjai közül mindössze hármat uta. sitottak pótvizsgára. A vizsgák befejeztével este « motoros szakkör tagjai közös vacsorán ki ták vendégül a bizottság tagjait. Lénárd Ernő rendőrszázados beszédére Varga István, a bólyi gépállomás igazgatója válaszolt. Varga István elvtárs a motorosok nevében többek között megígérte, hogy a most vizsgázott szakköri tagok baleset mentesen közlekednek. SZ1LAS KAROLY a bólyi József Attila kultúr otthon igazgatója. A pécsváradi gépállomáson a járás termelőszövetkezetei részére tapasztalatcserét tartottunk, ahol felszólalt Lamler Sándor elvtárs is, a Baranya- megyei Terményforgalmi Vállalat 8-as sz. pécsváradi telepének vezetője. Elmondta, hogy a pécsváradi termelőszövetkezét még a múlt év júliusában kölcsönzött tőlük 150 zsákot napi ötven fillér használati díjért. A zsákokat — mondta — tizenhét nap használat után visszaadta a termelőszövetkezet, Drága figyelmeztetés de „nem volt eléggé éber, nem kért róia átvételi elismervényt1' és ezért a tsz-t a Nemzeti Banknál 2250 forinttal megterhelték. Mi hosszas keresőd után megtaláltuk az átvételi elismervényt, melyen igazolják, hogy tőlünk július 25-én rendben visszavették a zsákokat. Bemutattuk a Terményforgalmi telepén és ezzel az ügy rendeződött. Én azonban, mint a termelő- szövetkezet könyvelője mégis csak megkérdem: miféle könyvelést folytat a pécsváradi telep, ha nem tűnik ki a zsákok visszaszállítása? Igazság, hogy rendbe keli szednünk könyvelésünket nekünk, a termelőszövetkezeteknek is, — de joggal elvárhatjuk ezt a Terményforgalmi Vállalattól is. Kérjük — a jövőben inkább segítsenek adminisztrációnk rendbehozásánál, semmint efféle drága „éberségi" játékokat űznek velünk. Nagy János könyvelő. ]Af indent előre elterveztünk: este 9-kor összejön az egész osztály Aradi Sanyiéknál és közös erővel felállítjuk a májusfát. Ásót Csongrádi Laciék hoznak az inter- nátusból, Feri bácsi, az altiszt meg kerít egy emelő alkalmatosságot, amellyel gödrébe döccentjük. Mire felvixrad a májusi reggel, ott magas- tik iskolánk köszöntése a párt épülete előtt... Előre nevettünk, mekkora szeffteket mereszt Marenics Jancsi, a SZIT-titkár, hogy ez neki nem jutott eszébe. Meg a hetyke gimnazisták! Hja, a gazdászok ... A sudár jegenyenyár ott nyújtózik keresztben az iskolaudvaron. A szünetekben friss lombjába piros meg fehér szalagokat kötnek a lányok. Üveg is kerülközik rá, dehát bor? Azám, bor Is dukál, csatlós üvegben! Festett vizet csak nem tehetünk bele?! Csanák Kárulyka, a negyedik osztály filozófusa méltatlankodik. — Mit gondoltok, a borcsüveg a fontos? A májusfában nem a fél liter siller a lényeg, hanem d májusfa. Szóval a szív. Alföldi Feri bácsi megveri a folyosóvégi kolompot (Kis Pallók valamelyik vasútállomásról hozták el) — kezdődik az utolsó óra. A negyedikben tizenkettőtől egyig Tarr Imre bácsi énekórát tart. Az emeleti ablakokon keresztül csak úgy zuhog be az olajospadlójú osztályokba a tavaszi napfény. Végig csiklandozza a padokat, elnehezülnek a fejek, andalító játékára lecsukódnak a szemek. A harmadikosoknak alighanem lukasórájuk akadt, csak az ő dörömbölésük hallatszik a falon túlról. — Hát akkor kérem szépen, lássuk csak ... — a tanár úr az osztály könyvben lapoz — ,,. ki mondja el OROSZLÁN IMRE nekem, hogy ... A folyosóról futó léptek csattognak ajtónk elé. Két koppantás után belükken Csanádi Lacikának, a harmadikos csínytevőnek feje. — Tanár úr kérem, a Kis Palit keresik lent a kapualjban. Alighanem az édesanyja. Mindjárt mennek át szigetbe, £gy percre kérik, ha lehetne ... — Kis Pált? Menjen. De igyekezzék vissza. A folyosón, ahogy hetedek az ajtót, Csanádi jelentőségteljesen hal- gatást int, csak a lépcsőházban ered meg a nyelve. — Pali, elárultak! A májusfát! Tudják! Gyere csak! Fut, vonszolja a kapu felé. A rácson keresztül kilátni a Hősök szobra felé. a zöldülő, virágzó parkra. A rendőrség felöl a Fő-utcára kanyarodó útra. Palinak eláll a lélekzete, Nem, nem az anyját látta meg, ő kint van valahol szigeten. Hanem a rendőrség felől övükbe tűzött baltával Marenics Jancsi. Szabó Ottó, a két Gungl testvér és még vagy hat-nyolc SZIT-es egy hatalmas májusfát cipelnek a pártház felé. Tizen-titenke’t'en végig sem érik: lombja a földre terülve söpri az utat. Kétakkora, mint a miénk. A t* Cigánv-záiooyon nőnek a legmagasabb májusfák az egész mohácsi határban: huszonöt, har- mi neme te rés faóriások, csak a tetejükön zöldet lomb, mint valami zászló. Ide igyekszik az utolsó áprilisi éjszakán minden szerelmes legény kabát alatt hordott kisbaltávai, meg egy pint borral... a váltságdíjjal, ha netán elkapná őket az Ármentesítő Társulat embere. Ide tart a mi csónakunk is. Csa- nak Kari kérte el öregapjától és most kilencen szorongunk benne, a hablécig merül a kis csikli. Ott, ahol az elsüllyesztett német uszáiy mögött a kilombosodott fűzfabokrok tövén kis öblöt vájt magának a Duna, megállapodunk. Vezér Zoli bekormányozza a ladikot a bokrok alá, Pintér kiugrik és a lánccal parirarángatja. « Csönd. Úgy látszik nem vett észre az őr kutyája. Ketten a csónaknál maradnak, mi be a bokrok közé, fát választani. Az. alkony már kiűzte a világosságot az erdőből, szürkület borítja a visszhangos Ligeteket. Sejtelmes hangok töltik meg a zátonyt:- óvatlan láb alatt reccsen a száradt galy, pisszentés int csendre, nyújtót: rigófütty óvatosságra. Irmei Jóskáék vigyázzák a munkát. Itt van a fa. Esti szél-ringátta hatalmas törzse reccsen-nyöszörög, hajladozik. Halványzöld-fehéres bőrét egyik oldalon vastagon borítja a bársonyos moha. A hatalmas nyárfa magját akkor sodorhatta ide a szél, amikor születtünk. most ké: fejjel felnőttként emelkedik a fiatalabbak fölé. De mintha a SZIT-eseké nagyobb lenne? Kiss Pali Csanakkal méregeti, elmennek másikat keresni, de azt villámcsapás hasította meg — emellett maradunk. Pál Zsiga kinézi, merre eshet szabadon, aztán neki. Kilencen vonszoljuk, cipeljük a víz felé, minden félméter után ledobjuk. Töri, zúzza a vállunkat, de negyedóra múlva elérjük a Duna szélét. Hdgyan megy át a túlsó partra? A kőhányás fölött jó húsz centi magasan zuhog a víz, lesodor lábunkról. Hanem jó meleg idők jártak akkoriban, így más módját találtuk. A törzs végét a csónakhoz kö.öttük, aztán inget, mindent le — bele a vízbe. Mire este kilenckor felgyulladtak a parti villany lámpák füzérei, — mi is átjutottunk a fával. * A SZÍT fá'a már ott magasodott a pártház előtt. Nyolc órakor állították fel, a tűzoltók segítségével: a szerkocsi tolólétrával támasztották fel, egy-kettőre készen voltak. Jó öt méter magasan a törzsre kiszögeztek egy nagy SZÍT jelvényt. Hogy senki se téveszthesse el, ki állította. Majd néztek ti reggel alighanem. Csongrádi Laciék is megjöttek az internátusból, most vágják, ássák a gödröt. Nehéz, mert a járdának, használt részen tömött, köves a talaj, csorbul az ásóéi, nem szapora a munka. Fél tizenegyre azért kész a lyuk. Most már húszán visszük (eljött mindenki), de mégis szörnyű nehéz a fa. A végét odatesszük a lyuk szájához, a lombjánál emeljük, támasztjuk rúddal, de nem boldogulunk vele negyedére sem: újra meg újra visszazuhan. Ha már eddig elhoztuk, aki istene van, felállítjuk! Megint visszaesik. Hogy a ... Az államvédelmiek segítettel! rajtunk. A nagy zajra, mozgásra odajöttek, aztán látták, mit akarunk, hoztak rudakat, köteleket. Szemből kötéllel húztuk, innen kétoldalról Is hosszú póznákkal taszítottuk. Végre! A fa sötét koronája felemelkedett az útról, egyre jobban egyenesedik, már-már bedöccen a vége a gödör fenekére ... amikor kifordul és a villanyvezetékeket szélszaggatva, rászakad a pártház tetejére. Reccsen a szalufa, a vaksötétségben jégesőként peregnek le a törött cserepek. Hűhű — lesz itt nemulass! Üsse kő — most már az épületre támaszkodó fával könnyen boldogulunk. Még egy nekirugaszkodás és egyenesen áll. Pál Zsiga, Csainak. Csongrádi Laci visszahányják a gödörbe a földet, tapossák, döngölik, hogy szorosan tartson. Úgy áll ott, mint a parancsólat. A mikor ie.virradt a harsogó, • • • rA vidám májusi reggel és tűzoltózenekar indulóira piroszászlós, ünneplő ruhás emberekkel teltek meg az utcák, két hatalmas májusfa üdvözölte a pánt háza előtt a felvonulókat. Az egyiken piros-fehér szallagükat lebegtetett a szél — törzsén a Szakszervezeti Ifjúsági és Tanoncmozgalom jelvénye. A másikra nem jutott díszítés, éjnek idején állították a gazdászok. Hatalmas, sudár törzse messze magasodik az utcát szegélyező gesztenyesor fölé és fél méterrel, igen. mindenki láthatja, fél méterrel magasabb, mint a SZIT-é. Hogy nincs rajta szallag, meg borosüveg? Hogy mondta a filozófus CsanáK Kárulyka? — „A májusiéban nem a fél liter siller a lényeg, hanem a májusfa. Szóval a szív." (1949)
