Dunántúli Napló, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)

1954-04-30 / 102. szám

DUNÁNTÚLI NAPLÓ yTLÁC PP0L£JÁR2MJ ECTESütJETEMi Éljen dolgozó népünk minden győzelmének szervezője a Magyar Dolgozók Pártja! AI MDP B ARANYAM ECYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 102. SZÁM ARA 50 FILLÉR PÉNTEK. 1954 ÁPRILIS 30 Készülődés május l-re — munkával, dallal, a béke erősítésével A BÉKE ERŐIT SZILÁRDÍTJÁK MUNKÁVAL, DALLAL, TÁNCCAL Pécsbányatelepen, mint min­denütt az országban, lelkesen készülnek május elseje méltó megünneplésére. A termelési héten Pécs VI. kerület dolgo­zói szép eredményt akarnak elérni A felvonuláson olyan táblát akarnak vinni, mely nem gyenge, hanem szép ered ményt hirdet. Ezért minden harmad dolgozói azzal az eb- határozással indulnak műszak ba: „Ma még jobb teljesít­ményt érünk el, mint tegnap". Ebből az elhatározásból szü­letik az, hogy Sz^chenyi-akna dolgozói is teljesítik áprilisi tervüket, behozzák az elmara­dást. A termelési héten min­den nap teljesítették napi elő­irányzatukat. 28-án 117.7 szá­zalékot értek el és ezzel havi esedékes tervüket 98.2 száza­lékra teljesítik. Ebből a 98.2 százalékból lesz május else­jére száz százalék. Az András- és Széchenyi- akmai körletek is versenyez­nek, hogy melyikük ér el szebb teljesítményt. A Széchenyd-ak- naiak nagyon „rákapcsoltak“ és így maguk mögött hagyják az András-aknaiakat. A csa­patoknál már más a helyzet. Ott az András-aknai Leisz- csapat az első 161.2 százalék­kal. A főbejáratnál felirat hir­deti: „Éljen a 10. szabad má­jus elseje". Csinosítják a nagy csarnokot is és az ünnepi dísz­be öltözött csarnok verseny­tábláján 150—160 százalékok is hirdetik, hogy nagy ünnep május elseje. A bányászok nemcsak a munkában járnak elől, de el­sők lesznek a felvonuláson is. Reggel 8 órakor indulnak, a menet élén a bányászzenekar, majd az úttörők zászlókkal és virágokkal. Ezután a terme­lési hét eredményét hirdető táblát viszik a párt, szakszer­vezet és az üzemvezetőség képviselői. A bányamesterek pedig Széchenyi- és András- akna teljesítményét. Ott lesz­nek a táblákkal a körletveze­tők is és körletük eredmé­nyeit adják tud túl Pécs város dolgozóinak. A felvonulók között ott lesz majd Bogdán Mihály elvtárs is, az Irzsikovszki-csapat vá­jára, mint minden évben. Má­jus felé mindig eszébe jutnak a régi május elsejék, amikor nem volt szaibad a május 1. Rég volt, de emlékszik rá: bányásztársaival kivonult az erdőbe, beszélgettek, táncol­tak, megünnepelték a nemzet­közi proletáriátus ünnepét. Az akkori fiatelem bérből ma már őszülő elvtárs lett, akii most a termelési héten fiata­los , hévvel dolgozik, hogy csa­pata eleget tegyen kötelessé­gének. ö is részese annak, hogy 28-án a csapat napi ter­vét 116.7 százalékra teljesítet­te. 28-án nöpgyűlésen ismertet­ték, hogy Genfben tárgyalásra ültek össze a nagyhatalmak külügyminiszterei. Messze van Pécstől Genf és mégis min­den bányász figyelme odairá­nyul. Tudják, hogy minden terven felül termelt szénnel, amit május elseje tiszteletére szállítanak, a béke erőit szi­lárdítják. A termelési hét utol só napján pedig olyan teljesít­ményt akarnak elérni, mely méltó lesz ahhoz a táblához, melyen ez áll: „Éljen szabad május elseje!" Megyeszerte munkával, dal­lal, tánccal, készül május 1 eseményekben gazdag megün­neplésére Baranya dolgos né­pe. Alsómocsoládon Béke teret és a téren bókeemlékművet avatnak, amelybe minden csar Iád egy-egy követ adott Tár­sadalmi munkával épített kul- túrotthonukat is május elsején adják át rendeltetésének. Ez alkalommal mutatják be új műsorukat: „Hogyan műve­lődhetett, szórakozhatott Alsó- mocsolád öregje fiatalja régen és ma.“ A délszláv lakosú Szálán tán sem csak ateok si­kert aratott kultúrcsopdrt sze­replése növeli a nap fényét: ezen a napon avatják a köz­ség új iskoláját és óvodáját. A Bari Állami Gazdaság fia­taljai az egész megye ifjúsá­gának küldötteit várják szom­batra Bárba Ekkor adják át égés zna pos sport- és kultúr­műsor keretében a társadalmi munkával épített DISZ házat. A Szentegáti Kísérleti Gazda­ságban május elsején délelőtt lovasbemutatót rendeznek, amelyen résztvesznek a bara­nyai gazdaságok lótenyésztői is. A délutáni kultúrműsoron „Vasárnap délután" címmel helyi táncokból és dalikból összeállított népi játékot ad­nak elő, eredeti szentegáti nép viseletben, amelyet a kultúr - csoport 24 tagjának a nemrég megalakult MNDSZ szervezet tagjai készítettek. A baranyai ipari üzemek munkásai „Ünnepi hetet" tar­tanak, hogy az elmaradások pótlásával, illetve a terv túl­teljesítésével méltóképpen ün­nepeljék a munkásosztály nagy napját. A Pécsi Bőrgyár legjobbjainak neveit, munka­hőstetteit a táblák erdeje hir­deti a május elsejei felvonu­láson. A Pécsi Bőrgyár tímár­jai már tisztogatják, fényesí­tik. sárga csizmájukat, bőrkö­tényeiket, mert hagyományos öltözetükben ők vezetik majd a bőrgyáriak felvonulását. A Porcelángyár dolgozói mintegy félszáz plakáton számolnak be arról, hogy mennyivel nőtt a kormánypragramm óta a ház­tartási edényáru termelése, milyen új gépekkel, üzemrész­szel, szociális, kulturális léte­sítménnyel gazdagodott üze­mük. A szigetvári Konzerv­gyárban vasárnap kerül át­adásira a 750.000 forintos költ­séggel létesített új kultúrott­hon. amelyen már az utolsó simításokat, díszítéseket vég­zik. A mecseki fekete szénbánya vidékek munkanélküliségre, nyomorra, sok-sok harcos sztrájkra, a csertetói esendőr- sortűzre visszaemlékező mun­kássága is méltóképpen „Ün­nepi héttel" készül május 1- re. A pécsi bányászok április 28-ig az esedékes havi terven felül 1590 tonna jóminőségű feketeszenet termeltek. A komlóiak ugyancsak hősiesen harcolnak, hogy Ígéretükhöz híven e hónap végéig letör- lesszék az adósságot. Április 21-én még 3000 tonnával tar­toztak a nép államának, 28-án reggelre ezt 1421 tonnára csők kerítették. Esténként azután megtelnek a kultúrtermek és Pécsett, Komlón egyaránt ar­ra készülnek a széncsaták hő­sei, hogy nagy ünnepnapju­kon majd zenés ébresztővel köszöntsék társaikat és külön a versenyben kitünteket. a leg jobbakat. Emellett Komlón húsz művészeti együttes is szorgalmasain gyakorol, hogy színvonalas műsorral gyönyör­ködtesse a néhány év alatt több mint húszezressé nőtt vá­ros lakosságát. Sziiuiyey—Hajnalné— Garay Terven felül Terven felül készítenek autóbusz alkatrészeket, javítanak motorokat az Autóközlekedési Vállalat dolgo­zói. — Mikor idekerültem a vállalat­hoz, csak néztem, hogy hibás autó­rugók egyszerűen a selejtbe kerül­nek — mondja Várhelyi István motorszerelő. — Egyiken-másikon alig volt kis hiba. Akkor szúrt ez leginkább szemet, amikor meghallot­tuk, hogy kevés a rugó s amit Bu­dapesten megjavítsalak, csak egy hónap múlva kerül vissza hozzánk. Több tánsasigépkocsinak kellett emiatt hosszabb-rövidebb ideig a ga­rázsban vesztegelnie. Ez természete­sen bénította a forgalmat is. — A kongresszusra vállaltam, hogy a,rossz rugókból legalább ötöt meg­javítok. Két selejttoől lett egy jó. A rozsáét drótkefével lekapartam, bepetróleumoztam és már április fi­ára tizenkettőt javítottam ki. Mire elérkezik a kongresszus, újaibb hár­mat adok át az alvázasoknak. Egy-egy átszerelt rugó több, mint 215 forint megtakarítást jelentett. Gobi Vilmos motorszerelő csoport­ja is értékes munkát végez most a május 1 tiszteletére indul): termelési héten. Megígérték, hogy terven fe­lül két motor kisgeneráljavításával április 18-ig végeznek. Túlteljesítet­ték szavukat. A kettőn felül most újabb négy motor javításával ké­szültek eL Élüzemek fii Szigetvári Cipőgyár dolgozói a május 1-i felvonuláson büszkén eme llk magasba az élüzem jelvényt, amit negyedszer nyertek el. A jól- végzett munka jutalma a gyár dol­gozóinak az újabb kitüntess. Ne­gyedévi tervüket 101.1, minőségi tervüket 98.8, exporttervüket 114.5 százalékra teljesítették, öt nappal a határidő előtt. Elsők Vettek a minő­ségi versenyben is és ezzel elnyer­ték a könnyűipari minisztérium 15 ezer forintos céljutalmát is. A komlói állomás dolgozói is él- üzem jelvénnyel vonulnak fel má­jus elsején. A komlói állomás dol­gozói ezt a szép eredményt a Pécs- bányarendezővel folyó párosverseny- hen vívták ki, ]l¥ ár külsőségekben 1 * is látszik: holnap május elseje. Az időjárás ugyan nagyon koratava- szias, a hőmérséklet ala­csony, de a készülődés láza már magasra csa­pott, Munkahelyen, utcán egy kérdés foglalkoztatja (a közeljövőben sorrake- rülő angol-magyaron kí­vül) az embereket: mit csinálsz május elsején? libben a kérdésben na­gyon sok minden benne van. Az, hogy immár tize­dik éve kérdezzük han­gos szóval a május 1-i pr-«grammot, a minden év­ben felejthetetlenné váló ünnepségeket, mert ezren és ezren vannak., akik pontosain emlékeznek 194fi—47—48 és a többi közelmúlt évek munka- ünnepeire. De benne van a munkában elért ered­mény is. Petőfi-aknán pontosan tudják: „A ta­valyelőtti és tavalyi má­jus elsejére indult ver­senyben mi voltunk az elsők“ és hozzáteszik: — ,.Igv kell idén is lennie". Rajtuk múlik. Üzemeink közül a Pé­csi Kokszművek, a Szi­getvári Cipőgyár megkap­ta az élüzem jelvényt, a Bőrgyár és Sopiana esé- ,yes, a Kesztyűgyárban pedig a bőrszakma leg­jobb ÜB-jének járó ván­dorzászlóval büszkéilked- nek. A bányák között fo­lyó versenyben a pécsiek vezetnek a komlóiak előtt bár a komlóiak úgy akar­ják, hogy ők legyenek az elsők. A komlói Molnár- br;gád ma jelenti: elvé­geztünk újabb 10 méter vágiatkihajtásL Készül Pécs, készül a megye a 10. szabad május Onnep elsejére. A felvonu’ás rendjét már mindenütt tudják, a Széchenyi-téren kész az emelvény, csak a dekoratőrökkel „packá­zik" még az időjárás. A Kossuth Lajos utcai kira­katok május 1 „ruhát“ öltöttek, a Rózsakért pe­dig készen áll. Itt álljunk meg néhány percre. A kioszk-ra azt mond­ták a pécsiek, amikor meg nyílott: „De szép!" Erre azt lehet mondani, de gyönyörű. Ez nem túlzás, egybehangzó vélemény ez. mindenki ezt mondta, aki hazafelé menet be-be né­zett a készülő vendéglátó üzembe. Vörös salakos utak, szürke kaviccsal le- hjntett asztalszigetek, élő sövény, karcsú oszlopok­kal határolt hely a zene­karnak és sok szép virág. A mai nap időjárásától függ, hogy megnyílik-e május elsején. Reméljük igen. Az időjárás az, ami új­ra és újra szóbakerül a készülődésnél. A sörgyári építkezésen az építésveze­tő, Schi! inger elvtárs egyik munkatársa azt mondja: „Időjárás ... Kis eső nem számít... Em­lékszem én. Negyvenhét­ben akkora eső volt, hogy bőrig áztunk, de azért mégis volt ünnepség". — Ottó Zerbs mérnök, az építkezésen dolgozó oszt­rák munkásak vezetője is erről beszél: „Ha ki­csit esik az eső, az nem számít.“ Német beszéd vegyül a sörgyári építkezésen a magyarba. A magyarok (a 73/1 Építőipari Vállalat dolgozói) készülnek. A de­cember óta elért sztahá- novista szintet az összes brigádok tartják, a ver­senytáblán most is 200, 180, 160 százalékos telje­sítmények sorakoznak. Az új pincét a régivel össze­kötő alagút 29-én elké­szüli május 15. helyett, a 7-es és 8-as keretállás május 5-re. két nappal a a határidő előtt lesz kész. Május 1-i programm? Ki­lenc órakor lesz a talál­kozás a központ udvarán és utána felvonulás. Az építkezésen dolgozó 13 osztrák is készül. Otto Zerbs mérnök szavait így fordítja a tolmács: — Ö, hogyne! Május elsején mi is kivonulunk a Bierfabrik, azaz a sör­gyár dolgozóival. Öröm­mel vészünk részt benne. Tavaly és minden évben volt otthon is felvonulás A munkások nem dolgoz­nak. Május elsején a bé­csiek elmennek a Práter­be, a környező hegyekbe A felvonulás után a kü­lönböző pántáilásualk össze jönnek és együtt tartják ünnepségeiket. Nagyon szívesen kivonulunk, csak azt kérjük a rendezőktől, nehogy valami bajuk es­sék a gyerekeknek. Erre aztán derültségbe csap át a beszélgetés és aki valamennyit is tud németül, mind bizony­gatja: „Ettől, ajaj, ettől ne féljenek!" Bizony ne, — a sörgyári dolgozókkal felvonuló osztrákokat sze­retettel köszöntik Pécs dolgozói. A mi ünnepünk az ő ünnepük is és meg­fordítva. A tréfa azért nem ül el. Már tolmács nélkül is ért a mérnök: — Ne „féljenek", — nem haragszik senki az osztrákokra, mi csak Probstra „haragszunk"!. Ofaó! nevet a mér­nök és a bécsi tolmács, aki egyben munkavezető is, nem minden él nél­kül vágja vissza’a tréfát. — Mi pedig Lórántra „haragszunk". Az a Ló­ránt, meg Probst két gye­rek.. Azt akarta mondani, hogy két „rossz gyerek". Vagy hatan állunk a desz- kapallón és mindenki de­rül a barátság mögötti „haragon“. A mérnök viderzén-nel, majd tört magyarsággal „a viszant- iatás"-siai búcsúzik. 1954 május 1-én 13 osztrák dolgozó Bécs helyett Pé­csett ünnepli a világ dol­gozóinak ünnepét. Kíván­juk nekik, hogy érezzék jól magukat. Innen már csak egy lé­pés a sörgyár, ahonnan kocsin és vasúton jut el a hagyományos májust sör a megye minden részébe. Több mint 16.000 hektó az e hónapi fogyasztás és mintegy 2400 hektoliter sörfogyasztásra számíta­nak május 1-re. A Hús­ipari VáLlalat készített hozzá virslit. |le kanyarodjunk visz sza ismét az idő­járáshoz. Amikor e sorok leíródnak, 12 fok meleg van és a felhő mintha fel szakadozna. A nap is ki- kacsingat a felhők közül és a várható időjárás: felhőátvonulás, helyen­ként kisebb eső, a hő­mérséklet alig változik. Ez még nem nagy baj. Azért ünnepelünk. Ha nincs is még kinyílott or­gona, pünkösdi rózsa, ha még nem is zöldült ki a Mecsek, mint más évek­ben, azért május elseje május elseje marad szá­munkra régi és friss em­lékeivel. Kászon József Jobb minőség — sztahanovista cim Jobb minőségű anyagot biztosít Vachner Mátyás keverőbrigádja a moeaiklapot készítő préselőknek a Cemertiáruipari Vállalatnál. A ter­melési hét előtt gyakran előfordult, hogy darabos volt a beton és emiatt nem készülhetett tartós cementlap. Egy selejtóomb is bizonyítja ezt, ami a múlt hétig emelkedett. — Most kisebb lyukbőségű rostát használunk — magyarázza Vachner elvtárs. Nyolc-tíz milliméter kavics­nagyság a legjobb. Ezt már jól köti a cement és nem teszi tőréire a drága gépeket sem. Igaz, hogy így több időt kell tölteni a rostálással, de megéri, merit kevesebb kerül a szemétre. A nedves préseknél dolgozó asz- ■izonyok, lányok formálják lappá a megkevert betont. — A héten jobban haladtunk, mint náskor — mondja Hajdú Anna. — Naponta 1200—1300-at is lepréselek. Az előirányzat pedig csak 060 da­rab. Most én tartom az elsőséget a préselek között. Hajdú Anna még csak harmad­szor ünnepli munkával május else­jét. A hét. elején még nem tudta, milyen örömet tartogat számára az ünnep előbbi igyekvés. A művezető állandóan figyelemmel kísérte elő­rehaladását s a csütörtöki termelési értekezleten javasolta, hogy tüntes-' sék ki Hajdú Annát seijahánortsta címmel. Ki lesz a műhely legjobbja ? Áprilisi tervét már kedden befe­jezte a Mezőgazdasági Szerárugyár. A termelési hét előtt is nagyobb mennyiségű láncot, fontos mezőgaz­daságú árukat adtak terven felül. A kézihegesztő műhelyben hosszú 'áncok ‘ereszkednek a hegesztő pá­káitól a földre/ Apró karikáikból készül, amit egy kézmozdulattal „ra­gasztanak" össze. Lendületesebb most a munka, mivel közeledik má­jus elseje. Bognár Margit és Hor­váth József né is láncokat hegeszt. Csak néha vetnek egy-egy futó pil­lantást a mellettük növekvő lánc- kupacra. Ki készít több láncot? Köztük dől el, hogy ki lesz a műhely legjobbja. Bognár Margit 140, Horváth József- né- pedig közöl 130 százalékot telje­sít. A műhely átlaga 120 százalék, ami eddig ritkán fordult elő az üzem , életében.

Next

/
Thumbnails
Contents