Dunántúli Napló, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-13 / 240. szám

2 NAPLÓ 1953 OKTÓBER IS Kim Ir-Szen üdvözlő távirala MalenMoz, a szovjet-koreai dip omáciai kapcsolatok létesítéséoek ötödik évfordulója alkalmából Phenjan (Uj Kina) Kim ír Szén, a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság Minisztertanácsának elnöke a Szovjetunió és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének október 12-i, ötödik évfordulójának előestéjén üdvözlő táviratot intézett G. M. Malenkovhoz, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökéhez. — Ugyanakkor üdvözlő táviratot intézett Kim Du Bon, a Koreai Legfelső Nemzetgyűlés Elnökségének elnöke K. J. Vorosilovhoz, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökéhez és Nam ír külügyminiszter V. M. Molotovhoz, a Szovjetunió külügyminiszteréhez. „A nagy Szovjetunió volt az első állam, amely lelismerte ifjú köztársaságunkat — hangzik a többi között Kim ír Szén távirata. — A Szovjetunió és Korea között az egyenlőség alapján létrejött diplo­máciai kapcsolatok még inkább megszilárdították a barátságot és az együttműködést a koreai és a szovjet nép között és fontos szakaszt jelen­tettek köztársaságunk politikai gazdasági és kulturális fejlődésében. A béke, a demokrácia és a szocializmus Szovjetunió vezette tábo­rának testvéri támogatása nagy segítségére volt a koreai népnek ab­ban, hogy fényes győzelmeket arasson hazánk békés épitése időszaká­ban, valamint az amerikai imperialisták és lakájaik fegyveres interven ciója ellen vívott nemzeti felszabadító háború során. A koreai népnek meggyőződése, hogy Korea és a Szovjetunió népei­nek barátsága nagy mértékben hozzájárul a koreai kérdés békés ren­dezéséhez és a Távol-Kelet, valamint az egész világ békéjének és bizton­ságának megóvásához". A III. Szakszervezeti Világkongresszus Bécs (TASZSZ): A III. Szakszer­vezeti Világkongresszus vasárnap délelőtti ülésén megkezdődött Louis Saillant beszámolójának vitája. Az elnöklő N. M. Svernyik először Ma­nuel Gutierrezdek. a Guatemalái Dolgozók Egységes Szövetsége fő­titkárának adta meg a szót. Ezután Zupka. Csehszlovákia kép­viselője. majd L. Ynttila, a finn dol­gozók képviselője szólalt fel. A német küldöttség nevében Her­bert Warnke üdvözölte a kongres­szus részvevőit. — Számunkra, német munkások és alkalmazottak számára — mon­dotta Warnke —, különös jelentő­ségű mind a nemzetközi, mind a német munkásosztály egységének megteremtése, minthogy ez az egy­ség jelenti a német kérdés békés megoldásának, az európai béke biz­tosításának útját. Ahhoz azonban, hogy a német munkásosztály meg tudja oldani ezt a hatalmas fontos­Li Szán Csu tábornok válasza a semleges nemzetek képviselőiből álló hazatelenítési bizottságnak a fel- világosító tevékenység megkezdése ügyében Keszon (Uj Kína) A koreai-kínai fél készen áll, hogy október 14-én megkezdje a felvilágosító tevékeny­séget — jelentette ki Li Szán Csu tábornok, a koreai katonai fegyver­szüneti bizottság koreai-kínai rang­idős tagja, a semleges nemzetek kép­viselőiből álló hazatelepítési bizott­sághoz intézett válaszában. Li Szán Csu tábornok hangsúlyoz­ta, hogy mivel a teljes méretű fel- világosító tevékenység megindulá­sának időpontját az ismételt ameri­kai huzavona miatt késleltétni és halasztani kellett, a felvilágosító tevékenység időszakát a semleges hazatelepítési bizottság már meg­hozott határozatának megfelelően ki kell terjeszteni. Li Szán Csu tábornok kijelentet­te: a bizottság ismételt felhívása, hogy az amerikai fél október 14-én kilenc óráig készítse el az állandó jellegű felvilágosító helyiségeket, te! jesen igazolt és a koreai-kínai fél azt a legnagyobb mértékben támo­gatja. Kinevezték a Szövetűn»« úi egyiptomi rendkívüli és meghatalmazott követét Moszkva (TASZSZ): A Szovjet­unió Legfelső Tanácsának Elnöksé­ge Szolod Danyiil Szemjonovicsot ki­nevezte a Szovjetunió egyiptom- rendkívüli és meghatalmazott kö­vetévé. A Szovjetunió Legfelső Tanácsá­nak Elnöksége Kozirev Szemjon Pavlovicsot felmentette a Szovjet­unió egyiptomi rendkívüli és meg­hatalmazott követi tisztsége alól, te­kintettel más munkára történt be­osztására. Men hívták Jugoszláviába Wright allengernagyot (MTI) A Reuter közli, hogy Peko Popovics, a jugoszláv vezérkari fő­nök meghívta J. Wright altengerna- gyot, az Atlanti-óceán keleti részé­ben és a Földközi tengeren állom» sózó amerikai haditengerészeti erők parancsnokát, hogy szemlélje meg a jugoszláv hadsereget és haditen­gerészetet. ságú feladatot, le kell küzdeni a sza­kadást Nyugat-Németország és a Né met Demokratikus Köztársaság dol­gozóinak közös harcában is, ki kell kovácsolni a német munkásosztály akcióegységét. Ezután Tan Ngun burmai küldött kapott szót, majd V. Casanova, a chilei, dolgozók egységes szakszer­vezeti központjának főtitkára, Ha- szan Szanmugat, a Ceyloni Szak- szervezeti Szövetség Főtanácsának tagja szólalt fel. Ezután a kongresszus üléstermé­ben megjelent az ausztriai munkás- szervezetek küldöttsége. A jelenlé- lévők viharos tapssal fogadták a küldöttséget, amely az osztrák dol­gozók nevében virágcsokrokat és ajándékokat nyújtott át az elnökló N. M. Svemyiknek. Az osztrák szakszervezetek kép­viselőjének üdvözlő szavaira N. M. Svernyik válaszolt. A délelőtti ülésen Manta Mata- moros, a panamai dolgozók szövet­ségének képviselője szólalt fel utol­sónak. A III. Szakszervezeti Világkon­gresszus október 1 í-i ülésén Alain le Léap elnökölt. Az ülésen elsőnek Andre Ruiz, az algíri munkások kép viselője szólalt fel, majd Brandsen, a holland dolgozók képviselője be­széde után N. M. Svernyik, a szov­jet szakszervezeti küldöttség vezető­je emelkedett szólásra. A szónoki emelvényen megjelenő Svemyiket a kongresszus küldöttei hosszantartó tapssal fogadták. A tej legfontosabb alkotó­eleme a zsír, amelynek nagy je­lentősége van az ember táplálkozása szempontjából. Ha a tej zsírtartal­mának százalékaránya az egész Szovjetunióban minden tehénnél 0.1 százalékkal nő, az többmillió kilo­gramm értékes állati zsiradékot je- ent népünknek. A szibériai, az asztraháni, a szür­ke ukrán, dzserzejszkl és más tehén­fajták nagy zsírtartalmú tejet ad­nak, amelyben a zsír^Iéri az átlagos 4.5—5.5 százalékot is. Viszont a hol­landi tehenek és más tehénfajták tejének zsírtartalma mindössze 3.2— 3.4 százalék. Sok éven át végzett megfigyelé­seink azt mutatták: nem föltétlenül biztos, hogy a tehenek tejének zsír- tartalma annyi lesz, amennyi a faj­tára általában jellemző. A micsurini biológia tanítása szerint a fajtatulaj­donságok a környezet hatása alatt, elsősorban az állatok táplálása, tar­tásmódja, gondozása, stb. szerint Belföldi hírek Ruházati iparunk résztvett a prá - gai nemzetközi ruhaversenyen. A bemutatott modellek komoly sikert arattak: a Szovjetunió ruhaipara mögött második helyen végeztünk. A legtöbb bemutatott modell a dol­gozó nő praktikus nappali viselete és munkaruhája volt. Ruházati iparunk a negyedik ne­gyedévben megkezdte a nemzetközi versenyen is bemutatott legjobb, leg­sikerültebb modellek szériagyártását — sőt a debreceni ruhagyár már a harmadik negyedévben szériában gyártotta a nemzetközi versenyen díjat nyert „Veszta" nevű sima szö­vetruhát pikébetéttel. A Prágában bemutatott modellek közül a negye­dik negyedévben már gyártják az újfajta női lódenkabátokat és a nyomott pamutáruból készített Ízlé­ses ruhákat is. Szériában gyártják a pepita szövetruhát, a kamgárn női kosztümöt több színben, vala­mint a kockás tweed kabátot, amely előreláthatólag igen kedvelt lesz. — Nagy mennyiségben gyártanak nad- rágos munkaruhát is, amellyel szin­tén sikerrel szerepeltünk a prágai versenyen. * Az Országos Filharmónia a buda­pesti és vidéki gyermekek számára újfajta esztrád-műsorok szervezését kezdte meg. Vidéken vasárnap dél­előttönként — az iskolákban, vagy tanácshelyiségekben tartják a gyer­mekelőadásokat. A meseiskola műsorainak monda­nivalója abban összpontosul, hogy .,jó dolog tanulni!" A gyermek esz- trád-műsorok rendezői minden al­kalommal a helyi pedagógiai prob­lémákat is figyelembe veszik úgy, hogy a szereplők például közvetlenül Kovács Pistihez szólnak majd Buda­pesten, vagy Szabó Petihez Szolno­kon. A kedves műsorok adását az Országos Filharmónia október kö­zepén kezdi meg, először vidéken, v Az RM Motorkerékpárgyár kísér­leti műhelyének dolgozói nemrég megkezdték a „Csepel robogó" mo­torkerékpár mintapéldányának ter­vezését. A „Csepel robogó" legnagyobb se­bessége óránként hetvenöt kilomé­ter, két személlyel pedig ötvenöt ki­lométer. Nagy előnye, hogy hazai anyagból készül s anyagszükséglete kisebb, mint a régi 125 köbcentis motoroké. Ez lehetővé teszi, hogy az újtípusú motorkerékpár jóval ol­csóbb áron kerüljön forgalomba. * Eddig a legolcsóbb gumijátékbaba tizenkét forint volt. A nagytétényi gumigyár dolgozói a negyedik ne­gyedévben négyféle /’i olcsó, gumi- íátékot gyártanak pe.dául télapó-és leányka-figurákat. Az új játékbabák ára negyede lesz az eddiginek. fejlődnek ki. Hazánkban kitartó és tervszerű munka folyik a tej zsír- tartalmának megtartása és fokozása érdekében. Kutatásaink szerint a tej zsírtar­talma nemcsak az egyfajtához tarto­zó teheneknél lehet különböző, de agy tehén tejénél is ingadozik az életkor szerint. A tej zsírtartalma a tehenek kora szerint hol nő, hol csökken. A tej zsírtartalma egy napon belül sem állandó. Megállapítottuk, hogy a jaroszlavli teheneknél a kora reg­gel fejt tejben 3.07 százalék volt a zsírtartalom, a második fejésnél 5.2 százalék, a délutáni fejésnél 4.5 és az esti fejésnél 3.87 százalék. A tej zsírtartalmát befolyásoló té­nyezők közül legfontosabbak: a táp­lálék, az állatok tartásának módja es a fejés. A tej zsírtartalmát csökkenti a te­henek egyenetlen és nem kielégítő takarmányozása. Különösen kedve­zőtlen hatással van a zsírtartalomra az emészthető fehérje hiánya; ebben A tej zsírtartalmának növelése Irta: A. SZOLOVJEV professzor, a mezőgazdasági tudományok doktora A Jaroszlavli tehenek tejének zsírtartalma a nap folyamán a fejés idejétől függően változik. Gyorsan helyreállították az északkoreai vasútvonalakat Röviddel a koreai fegyverszüneti egyezmény megkötése után az északkoreai háború sújtotta vasútvonalait, olyanokat, mint a Yong Yang Singi.su és a Yong Yang—Keszon-i vonalakat, gyorsan helyreállították, és már át is adták a közlekedésnek. Ez mutatja az újjáépítés béke szel­lemét. Keszon lakosai üdvözlik a „Béké"-t t>- első vonat érkezését a fegy­verszüneti egyezmény megkötése óta. Az ENSZ társadalmi, humanitárius és kulturális bizottságának vitája Newyork (TASZSZ): Az ENSZ társadalmi, humanitárius és kultu­rális bizottsága folytatja a követke­ző kérdés tárgyalását: „Az ENSZ és t ársadalmi területen működő külön­leges intézményei megállapodásos intézkedéseinek programmja. G. Szakszin, a Szovjetunió képviselője október 10-én felszólalt és- megbírálta az ENSZ-nek társa­dalmi téren kitűzött munkapro- girammját. A Szovjetunió képviselő­je részletesen foglalkozott azzal a kérdéssel: milyen mélyen járóan és mindenre kiterjedően oldották meg a szociális kérdéseket a Szovjetunió­ban. Ezután áttért a tőkés országok­ban uralkodó helyzet vizsgálatára. Szaksziin rámutatott arra, hegy az Egyesült Nemzetek Szervezetének társadalmi téren elért eredményei egyáltalán nem ütik meg a mértéket. Szakszin módosító Indítványt ter­jesztett elő, az Egyesült Államok és más országok határozati javaslatá­hoz. A szovjet módosító indítvány gya­korlati intézkedések programmját ja­vasolja azzal a céllal, hogy a lakos­ság könnyebben, minden hátrányos megkülönböztetés nélkül részesedhes sék orvosi ellátásban, hogy széle­sítsék ki a társadalombiztosítást, a munkanélküliségi, öregségi, rokkant­sági és betegségi segélyezést, az anyákról és gyermekekről való gon­doskodást, hogy a lakosság széles rétegei könnyebben részesülhessenek oktatásban, hogy az ENSZ vala­mennyi tagállamában vezessék be valamennyi állampolgár számára az ingyenes és kötelező elemi oktatást, hogy megjavítsák a helyzetet az egészségügy, az oktatásügy és a nép jólét íerén az önkormányzattal nem rendelkező és gyámság alatt álló te­rületeken. ~. A Szovjetunió javaslatai mellett felszólalt J. Hohol, az Ukrán SzSzK képviselője. A kérdés tárgyalása folyik. az esetben még a másfajta tápanya­gok nagy mennyisége sem akadályoz hatja meg a tej zsírtartalmának csők kentését. Csökken a tej zsírtartalma akkor is, ha a takarmányban nincs elég* ásványi anyag (foszfor, kal­cium), továbbá, ha csökken a szálas­takarmány, különösen a széna ará­nya a takarmányadagban. A zsírtartalom növelésének fontos eszköze a tehenek fokozott táplálása a fejési időszakban. A tejeltetésre jól elő lehet készíteni az állatokat azzal is, hogy jól tápláljuk őket a borjazást megelőző időszakban. A zsírtartalom növelésének egyik hatékony eszköze az, hogy jó lege­lőre hajtjuk az állatokat. Annál nagyobb a fű tápértéke, mennél több értékes fehérje, zsír és ásványi anyag van beíme. A zsírtartalom nö­velése tekintetében nagy jelentősé­ge van a hőmérsékletnek és az is­tálló levegője páratartalmának. Hosszú időn át különleges megfi­gyeléseket végeztünk, amelyek azt bizonyították, hogy a zsírtartalom növelését elősegítette a tehenek rendszeres, 2—3 kilométeres járatá­sa. Ennek alapján minden gazda­ságnak ajánljuk, hogy naponta jár- tassák a fejősteheneket. AzsTtortalom csökken, ha hosz- szú időközök vannak két fejés kö­zött, továbbá, ha nem fejik ki eléggé a tőgyet. A zsírtartalom növelése érdekében sokszor kell fejnünk a te­heneket az egész laktációs időszak­ban. A fejések számának meghatá­rozásakor azonban számba kell ven­ni az állatok egyéni tulajdonságait a többi között tőgyük nagyságát is. Minél kisebb a tőgyük^ annál gyak­rabban kell fejni a teheneket. A lassú fejésnél jelentősen csök­ken a tejhozam és a tej zsírtalma is. A fejősnek olyan ütemben kell történnie, hogv megszakítás nélkül jöjjön a tej. Percenként 80—95-ször kell meghúzni a tehén csecsét. A tej­hozamot és a tej zsírtartalmát ész­revehetően növeli a rendszeres tőgy- masszázs és a tőgy alapos kifejése. Azsír>artalom növelésének egy fontos előfeltétele az állatok kiválo­gatása a tej zsírtartalma szerint. Vannak tehenek, amelyeknél a tej- hozam növekedésével együtt a tej zsírtartalma is nő és vannak, ame­lyeknél a tejhozam növekedésével oárhuzamosan jelentősen csökken a tej zsírtartalma. Vannak olyan faj­ták is, amelyeknél a tej zsírtartal­ma tejhozam különböző változásai mellett egyforma marad. Ezek a te­héntípusok tenyésztési szempontból igen különböző értékűek egy fajtáit belül, még a tejhozam és a zsírtar­talom azonos mutatószámai mellett is. Megfigyeléseink azt mutatták, hogy nem lehet a zsírtartalomba*1 jelentős eredményeket elérni a tí­pusok biológiai sajátosságainak fi­gyelembevétele nélkül. Ezért a te­nyésztés céljaira az egyes gulyákoO belül gondosan ki kell választani azokat a teheneket, amelyek tejének nagy a zsírtartalma. Amellett nagf figyelmet kell fordítanunk az ilyet1 állatoktól származó, tenyésztésre szánt borjak kiválasztására és ne­velésére. A zsírtartalom növelése szempont­jából nagyjelentőségű a fajták közti keresztezés. Ez azonban csak akko* hozza meg a kívánt eredményeket, ha jól választjuk meg a keresztezés­re kerülő fajtákat és helyesen gon- iozzuk a helyi fajtájú állatokat. A tej zsírtartalmának növelésé* nem lehet egyes technikai eljárások­kal Plérni. Tervszerig következett munkával kell alkalmazni az ismer­tetett módszereket. Az „Omszki'- szovhoz az 1946—1949 időszakba*1 ezek közül többet megvalósított, * ’ehenek átlagos évi tejhozamát 130* kilogrammal növelte, ugyanakko* 0.2 százalékkal növelte a tej zsírtaf' »almát is. A leningrádi terület „T<r roszovo''-szovhozában az átlagos teil hozam 1705 kilogrammal nőtt, a t« zsírtartalma pedig 0.26 százalékká1 nmelkedett. Sok hasonló példát hoí' hatnánk fel. A szovjet tudomány és gyakoris* »ehát jelenleg elég sok eszközzel re* delkezik ahhoz, hogy megfelelő Írás­ban megváltoztassa a tej összetét«' ’ét és mindenekelőtt növelje a zsíf tartalmát,

Next

/
Thumbnails
Contents