Dunántúli Napló, 1953. augusztus (10. évfolyam, 180-203. szám)
1953-08-25 / 198. szám
\ NAPLÓ 1953 AUGUSZTUS 25 Új eredményt a bányásznapig Májusban húták roe« Nemes Ferenc elvtársat, a Béke-aknai Il-es körlet vezetésével. A feladat megoldásához szükség volt arra, hogy Nemes Ferenc elvtárs jó kapcsolatot teremtsen a fejtési, elővájási és bővítési csapatok vezetőivel, pártcso- portbizalmijaival, szakszervezeti bizalmijaival, azután pedig minden dolgozójával. A tervet túlteljesítették májusban és júniusban is. Júliusban rosszabbak lettek a fejtések, Salamonéknál vízbetörés keletkezett, azonkívül „öreg“' munkában haladtak előre, ami nagyon megnehezítette a tervteljesítést. Salamonék visz- szaesése visszarántotta az egész körletet. Nagyon szégyelték a lemaradást, hiszen nemrég jelent meg a kormány programmja, amelynek megvalósítása az ő számukra is szebb, biztonságosabb életet tartogat. Elhatározták, hogy alkotmányunk ünnepére feltétlenül változtatnak a munkájukon és a meglévő nehézségek ellenére is 100.5 százalékra teljesítik a havi tervet. Megindult a harc. Török elvtárs fejtési csapata „kapcsolt rá" elsőnek. A csapat tagjai égtek a tettvágytól és most itt volt az alkalom: ők pótolták a körlet termelésében azt a szenet, amelyet Salamonék nem tudtak kiadni. Nemes elvtárs javaslatára a húsztagú csapatból naponta 4—4 vájár egy órával előbb jött műszakra. Amikor a dolgozók a rendes időben az aknához érkeztek, ők már lámpával a kezükben a napszinti fejtés felé tartottak. Mire a többiek leszálltak, ők már 60—70 csille szenet szállítottak a harmadik szint harmadik nyugati keresztvágatáiról. — Nem számított nekik, hogy a fejtés felső része 85 fokos dőlésű, hogy 188 méter a leszállítandó szén útja. lelkesedéssel harcoltak. Ha lesüllyedt a vasút, azonnal segítséget kértek körletvezetőjüktől, aki azonnal intézkedett: a következő műszakban már kijavították a vasútfenntartók a hibát és a szállítás újból zavartalan lett. 136 százalékra teljesítették a júliusi tervet és a harc töretlen lendülettel folytatódott. Salamonék még mindig nehézségekkel küzdöttek, nem tudták teljesíteni a tervet, de Törökók megint kitettek magukért. Az előirányzott műszakonkénti 120 csille szén helyett 140-et, 160-at szállítottak. Erre buzdította őket előző havi jó keresetük is, amikor a vájárok 60—80 forintot, a csillések 40—60 forintot kaptak. Ebben a harcban még arra is vállalkoztak, hogy Szabó Imrét — akit mulasztásaiért egy csapatnál sem szerettek — maguk közé vegyék, azzal a fel- étellel, hogy megjavul. Majdnem minden műszakon egyenletesen és mindig terven felül szállítottak. — Közben javulni kezdett Salamonék fejtése és most már ők is több szénnel járultak a körlet tervének teljesítéséhez. Amikor az alkotmányi verseny végéhez közeledett, egyre nagyobb volt a „láz" a két fejtésben: Salamonék feltétlenül el akarták érni a száz százalékot. Törökék túlszárnyalni még az addigi eredményeket is, hogy több szenet küldhes- sen körletük a gyáraknak, az üzemeknek. amelyekben egyre fokozottabb mértékben indul meg a közszükségleti cikkek gyártása. Tervük valóravált: Salamonék „beértek a százba", Törökék jóval százon felül, sőt százharminchaton állapodtak meg, de csak egy napra, alkotmányunk ünnepén, hogy utána még nagyobb lendülettel kezdjék meg a bányásznapi versenyt. A körlet akkor már elérte a 105 százalékot, az augusztus 20-ra ígért 100.5 helyett! Nemes elvtárs újból beszélt a csapatvezetőkkel és megígérte nekik: továbbra is biztosítja munkájukhoz a jó műszaki feltételeket. Azóta is jól előkészített fejtések várják a csapatok dolgozóit, a vájárok munkahelyein ott van a megfelelő mennyiségű és méretű faanyag, megrakva a pillérek, átrakva a csúszdák. Néha akad zökkenő, amikor az éjjeles csapatból hiányoznak, de ezt is áthidalják éppúgy, mint az ürescsil- lehiányt. 120 csilléje van a kettes körletnek és ezeket olyan tervszerűen kell „forgatni", hogy minden csapathoz megfelelő mennyiség kerüljön belőle. Ezért is szállnak le a Török-csapatból minden nap négyen egy órával előbb és ezért sürgeti Nemes elvtárs a gépnél is a szállítást. Az augusztusi versenyszakaszban már egyetlen bumlizó sem volt a körletben, jó útra tért Szabó Imre is, a Török csapat „védence." — Augusztus 21-én 120 csille helyett 148 csille szenet termelt a csapat, szombaton ugyancsak 120 helyett — 160-at szállított. Hétfőn megint túlteljesítették a tervet, de ekkor már tíz csille szenet szállítottak terven felül Salamonék is. A körlet eredménye 105.1 százalékra emelkedett és 181.5-re a terven felül termelt tonnák száma. A tervtúlteljesítés után kijár az átlagosnál jobb fizetés is. A körlet feitési vájárai megkeresik havonta átlagosan a 2000 forintot. A csillések ennek az összegnek 80 százalékát. Nemes elvtárs fizetésében is sokat jelent a terv túlteljesítése, különösen a műszaki veze'ők fizetésének rendezése óta. A fizetésrendezés havi 600 forintot hoz a konyhára, a terv túlteljesítéséért járó prémium pedig 560—750 forintot havonta. A kormányprogramm megjelenése óta tehát nemcsak a termelés emelkedett, hanem a Nemes-körlet dolgozóinak életszínvonala is. így pedig érdemes, nagyon érdemes dolgozni, túlteljesíteni a tervet. Most új feladat áll a Nemes-kör- >et dolgozói előtt: újabban azt ígérik, hogy a már meglévő 105 százalékot (ennek elérését ígérték a bányásznapig) tovább növelik. Ennek érdekében folyik most a harc. amely a pénteki, szombati és hétfői tervtúlteljesítéssel indult meg. (Harsány!) Németi községben pótolják a tej-, tolás-, és baromfibegyüjtésben lévő lemaradást A tej-, tojás- és baromfibegyüjtést az utóbbi két hónapban teljesen elhanyagoltuk. A taggyűléseken se beszéltünk róla, népnevelőink is csak a gabonabegyüjtés érdekében agitáltak. Természetes, hogy lemaradtunk. Ezen a tarthatatlan állapoton a legsürgősebben változtatni akarunk. Párttagjaink és népnevelőink példát mutatnak a tej-, tojás- és ba- romfibegyüjtésben is. Kecskés Márk elvtárs egész évi tojás- és baromfibeadását teljesítette, Sárkán Emil és Szegfű János elvtársak szintén. De akadnak még párttagjaink és népnevelőink között olyanok is, akik maguk sem járnak elől jó példa val. így Peterác János elvtárs is, aki még ma is hátralékos. Ezeket az elvtársakat még a hét folyamán felkeresem. elbeszélgetek velük, hogy még e héten teljesítsék beadási kötelezettségüket. mert csak így lesz erkölcsi alapjuk arra, hogy maguk is agitálhassanak. Ezt vasárnapig akarjuk elérni. Vasárnap délelőtt összehívjuk a népnevelőértekezletet. Alaposan felkészítjük az elvtársakat, utána pedig agitálni indulunk. Népnevelőinket nem enged jük üres kézzel. Stivics György tanácselnök elvtárs, én és Vukovics György elvtárs, mezőgazdasági előadó, pontosan elkészítjük a dolgozó parasztok személyi nyilvántartását: ki, miből és mennyiben hátralékos? Ezt külön kartonokra vezetjük. Utána odaírjuk, hogy a kormányprogramm óta megjelent rendeletek — a múlt ev' hátralékok elengedése, a jövedelemadó 15 százalékos csökkentése, slb. — milyen összegű kedvezményt jelent egy-egy dolgozó parasztnak. — Ezeket a kartonokat vasárnap népnevelőink kezébe adjuk és i ájult bízzuk a további adatvezetést. Úgy gondoljuk, hogy ezek után jó népnevelőmunkát tudunk majd Végezni. Szép dolgokat ígértünk. Tudjuk, hogy nehéz lesz végrehajtani, de meg fogjuk csinálni. Községünk a múlt évben a járás egyik utolsó községe volt a begyűjtésben, most azt akarjuk, hogy az elsők között, példamutató legyen. Bors Ferenc községi párttitkár, Németi. A begyűjtésben élenjáró Bár közsó? Ünnepe Szokatlanul nagy volt a forgalom vasárnap délután a baranyai határmenti Bár községben. Emberekkel zsúfolt tehergépkocsik, kerékpárosok, idősebbek és fiatalok vidám csoportja mind egy irányba, az állami gazdaság hatalmas parkja felé igyekezett. Itt ünnepelte meg a nem egész 900 lakosú Bár község, hogy ebben az évben gabonabegyüjtési tervét az országban elsőnek teljesítette. A környező vidékről összesereglett ünneplők között ott voltak a báriak párosversenytársai, a somberekiek. Bár községet ez a párosversenv segítette hozzá, hogv amíg tavaly a szabadértékesítésbő! kizárták a falut, ezévben országosan elsők lettek. A szabadtéri színpad nézőterén ott ültek a bári állami gazdaság dolgozói is. Részük van a jó eredményben, amikor veszélyben forgott az elsőség, Bredjuk cséplőgépükkel ők segítették a hiányzó hat vagon gabonát elcsépelni. Az ünnepi délutánt Varga Jenő elv társ, Baranya megye tanácsának elnöke nyitotta meg, majd több mint két és félórás műsor szórakoztatta az ország legjobb községének dolgozóit. A báriak szűnni nem akaró tapssal fogadták Latabár Kálmán kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész könnyekig nevettető vidám műsorát, a Fővárosi Népi Zenekar zeneszámait, Szalay László, Vörös Sári, Tekeres Sándor. Béréi Mária kiváló énekesek dalait. Zoltán Pál író nagysikerű versben mondta el a megjelenteknek, hogyan lett az utolsókból országosan első Bár község. Dolgozóink az idén is, mint négy éve minden esztendőben, lelkesen tettek munkafelajánlásokat augusztus 20-ra, alkotmányunk ünnepe tisz teletére. A dolgozók ez évben még in kább átérezték a munkafelajánlások jelentőségét, hiszen ezúttal a jó, a becsületes munka, a tervek Idejében való teljesítése azt is jelentette, hogy ezzel hozzájárulnak az új kormányprogramm mielőbbi megvalósításához. Megértették ezt a Mezőgazdasági Szerárugyárban is. F.zért tett az üzemnek szinte minden dolgozója alkotmányunk tiszteletére felajánlást. Ezért értek el a párosversenyzők szép eredményeket. Pfeffer Edit Roehy Ibolyával és Hobor Zsuzsával állt versenyben s mint az értékelés megállapította, ebből a versenyből 122 százalékkal Pfeffer Edit került ki győztesen. Baranyai ibolya és Mózsi Sarolta is lehagyta versenytársait, de a „vesztes felek“ mégsem adták fel a leményt, mert a verseny — augusztus 20-a után is folyik tovább. Mercz Jánosnét különös megtiszteltetés érte: jó munkájáért alkotmányunk ünnepen megkapta a sztahánovista kitüntetést. A Mezőgazdasági Szerárugyárban több dolgozót megajándékoztak az Amit a dogozók h alkotmányi versenyben elért eredményükért. Az eredményeket nemcsak az ünnepi pártnapon ismertették. hanem versenytáblákon és hangos híradóval is népszerűsítették. * De nem tartották minden üzemben sürgős feladatnak az augusztus 20-ra tett felajánlások értékelését. A Sopiana Gépgyárban a felajánlások teljesítésének értékelése „folyamatban van“ s előreláthatólag csaik a hó végére készül el, mivel — mint mondták — olyan felajánlások is voltak, amelyeket csak a hó végén értékelhetnek. A jó munka eredményeként az üzemben harminc dolgozót részesítettek pénzjutalomban, de hogy Zentai József hegesztő, Óbó- nyai János öntödei formázó mennyire teljesítette vállalását, azt nem tudni. Ezek a dolgozók — és azok Is, akiknek vállalását pedig lehetett volna értékelni — majd csak a hó végén ismerik meg az alkotmányi műszakban elért eredményüket. Igv nem tudják, hogyan járultak hozzá egyéni munkájukkal a kormány- orogramm megvalósításához, ahhoz, hogy több liszt, több ruha és cukor szeretnének tudni kerülhessen nemcsak az ő, hanem a többi dolgozók asztalára is. * Gyenge lábakon áll a versenynyilvánosság a Tatarozó Vállalat tanműhelyi építkezésén is. Itt is tettek augusztus 20-ra felajánlást a dolgozók, van is versenytábla a munkahelyen, csupán az eredmények hiányoznak róla. Boda Rozália, a munkahely egyik dolgozója is tud felajánlásról, csak éppen azt nem tudja, hogy milyen eredményeket értek el, mert ez nem közölték velük. Güldner József munkavezető azt mondta, hogy az értékelés a központ, azaz a Tatarozó Vállalat feladata. Miért nem gondoskodik hát a vállalat arról, hogy a dolgozók elért eredményeikről értesüljenek. Ha a dolgozók azt látják, hogy felajánlásaik értékelés nélkül maradnak, bizony nem szívesen tesznek majd újabb vállalásokat, hiszen — nem is értékelik azokat. Ez nem ösztönző és nem is lehet ösztönző a munkaversenyre. * A pécsi Férfi, Női Fehérnemű és Felsőruha KTSZ-nél sem dicaeA vasárnap sportja A labdarúgóbajnokság vasárnapi mérkőzésein több meglepetés született. A Pécsbánya- telepi Bányász a Tatabányai Építőket győzte le Tatabányán, a Pécsi Lokomotiv fölényes, nagy gólarányú győzelmet aratott a Szombathelyi Vörös Lobogó ellen. A Pécsi Dózsa vereséget szenvedett Nagykanizsán, a Pécsi Vörös Lobogó pedig Zalaegerszegen hagyta a két pontot. A Péosújhegyi Bányász—Pápai Vörös Lobogó mérkőzésen a csapatok megosztoztak a pontokon. A forduló eredményei: Várpalotai Bányász—Csillaghegyi Vö- röl Lobogó 1:0, Győri Lokomotiv—Szombathelyi Honvéd 5:0. Pécsi Lokomotiv—Szombathelyi Vörös Lobogó 6;0 (1:0). Pécs, Lokomotiv-pálya, 4000 néző, vezette: Biró L. A mérkőzés csak helyenként hozott jó játékot. A Lokomotiv a második félidőben nyomasztó fölényben játszott. A mérkőzés a játékvezető miatt eldurvult. Góllövő: Máthé 2, Horváth III., Horváth II., Hirczi és Mózsa. Jó: Udvaros, Szegedi, Mózsi, illetve Kalmár és Bogáti III. Pécsbányatelepi Bányász—Tatabányai Építők 2:1 (1:0). Tatabánya, 1000 néző, vezette: Hongéi. A pécsbányatelepi csapat játékosai hatalmas lelkesedéssel küzdöttek. A hazai csapat a második félidő 45. percében szépített az eredményen. A bányászcsapat végig hatalmas erőbedobással játszott. Góllövők: Bérezés, Gyurkó, illetve Bátke. Jó: Kovács, Hámori, Kocsis, Milosevics, Gyurkó, illetve Dick, Valtz és Bátke. Nagykanizsai Bányász—Pécsi Dózsa 5:1 (1.0). Nagykanizsa, 5000 néző, vezette: Fü- lop. Nagyiramú, változatos játékot hozott a két csapat találkozója. Az első félidőben mindkét csapat kivette részét a támadásokból, a nagykanizsaiak támadásai azonban sokkal nagyobb veszélyt jelentettek a kapura. Szünet után a hazai csapatnak sikerült bebiztosítani a győzelmet. Góllövő: Knpor- nc.ki 2, Sztrnka, illetve Szentanai. Jó: Németh I.. Horváth II., Magasházi, illetve Moravcsik, Szentanai. Zalaegerszegi Vörös Meteor—Pécsi Vörös lobogó 3:0 (0=0). Zalaegerszeg, 2000 néző, vezette: Pallós. A gólarány nem fejezi ki hűen az erőviszonyokat. A bőrgyáriak legalább annyit támadtak, mint ellenfelük. A második félidő Í0. percében a pécsi csapat 1J-est hagyott ki. A hazaiak az utolsó negyedórában kerekedtek felül. Góllövő: Kerkai II. 2. Kerkai I. Jó: Szijjártó, Zsidó, Kerkai II., illetve Solymár és Bognár. Pécsűjhegyi Bányász—Pápai Vörös Lobogó 1:1 (1:0). Pécsújhegy, 800 néző, vezette: Tár- kánv. Jóiramú mérkőzés. Az első félidőben az újhegyi csapat ötletesen játszott, de a helyzeteket nem tudta a csatársor kihasználni. Szünet után a pápaiak kerültek fölénybe, a döntetlen eredmény végeredményben igazságosnak mondható. Góllövő: Pin- lér, illetve Cser. Jó: Horváth, Réti, Lengyel, illetve Kassai és Besenyei. A MEGYEBAJNOKSÁG EREDMÉNYEI A megyebajnokság vasárnapi fordulójában főleg a vidéki csapatok szerepeltek jól. A Szászvári Bányász fölényesen győzte le Véméndet. Nagy gólaranyú győzelmet ért el n Komlói Építők a Siklósi Traktor ellen. A Sellyéi Bástya biztosan győzte le Sásd együttesét. Nagy meglepetés született a Vasa*» I. Bányász—Porcelángyár mérkőzésen. ahol a bényászcsapat otthonában győz#? 1® nagy gólaránnyal a Porcelángyár csapatát. A Mec&ekszabolcsi Bányász—Pécsi traktor i mérkőzésen igen kemény játék után alak uh ki a szabolcsi csapat győzelme. Értékes pontot szerzett a Ldkescu játszó pécsváracU együttes. A Postás—Sellyéi Vörös Meteor, Mohács—Hidas, a Bástya—Vasas és a Bere- inend—Szigetvári VL. mérkőzésen a csapatok megosztoztak a pontokon. Meglepetésnek számít a Szikra győzelme a Kinizsi ellen* Az Építők—Villányi Traktor mérkőzésen egy pillanatig sem volt vitás a pécsi csapat győzelme. A forduló két elmaradt mérkőzését a Szigetvári Kinizsi—Honvéd és a Boly» Traktor mérkőzést későbbi időpontban ját- szák le a csapatok. A forduló eredményei. ^ Északi csoport: Pécsi Építők—Villányi Traktor 6:0, Pécsi Szikra—Pécsi Kinizsi 5*0, Szászvári Bányász—Véinénd 5:2, Mohácsi Pe' tőfi—Hidasi Bányász 1:1, Vasas I. Bányász— Porcelánygyár 7:1, Pécsvárad—Vasas II. Bányász 0:Ö. Déli csoport: Pécsi Bástya—Pécsi Vasa* 1:1, Beremendi Építők—Szigetvári Vörös Lobogó 0:0, Komlói Építők—Siklósi Traktor 8:0, Pécsi Postás—Sellyéi Vörös Meteor HL Sellyéi Bástya—Sásd 5:1, Mecsekszabolesi Bányász—Pécsi Traktor 2:0. A TOTÓ 12 TALÁLATOS SZELVÉNYE l.Bp. Kinizsi—Bp. Vasas 2 0 t 2. Szeged—-Bp Honvéd 3—4. Törölve 2 0:4 5. Bp. Postás—Gvőr 2 1:2 6. Salgótarján—Dorog X 0:0 7. Csepel—Sztálin Vismű 2 2:4 8. Debr. Lók—Diósgyőr 2 0:6 9. Pereces—Miskolci Lók. 1 3:1 10. Várpalota—Csillaghegy i 1:0 11. Nagykanizsa—Pécsi Dózsa 1 3:1 12. Gyula—Szegedi Petőfi 1 4:0 13. Győri Lók.—Szonib. Honvéd 1 vo 14. Eger—Sajószentpcter X 0:0 * A Nyimweigeni nemzetközi vízilabdatornán a magyar válogatott csapat végeredményben második helyen végzett. A holland lapok a legteljesebb megelégedéssel írn«* a magyar csapat játékáról és kiemelik, hogy a magyar csapat nyújtotta a mezőnyben * legjobb játékot ós csak a spanyol játékvezető téves ítéleteivel sikerült a jugoszlá* veknak legyőzni válogatottunkat. * A Pécsbányatelepi Bányász sakk lómtornát rendezett. A versenyt Muskát József nyerte meg 8 és fél ponttal, 2. P*1: csó (Kinizsi Kenyérgyár) 7.5, 5. Vértén?! (Pécsbányatelepi Bányász) 6.5. 4. Vájná János (Pécsbányatelepi Bányász) 6, 5. Puszta' falvi (Meesekszabolcsi Bányász) 4.5, 6Gyúró (Pécsbányatelepi Bányász 3.5, 7. Mészöly (Pécsbányatelepi Bányász) 3.5, 8. N«- dnsi (Péésbányato'lepi Bányász) 3, 9. Ele* (Pécsbányatelepi Bányász) 1.5 ponttal. * Az országos ifjúsági úszóbajnoksógokst Esztergomban rendezték meg. Az időjárá* nem kedvezett a versenyzőknek. Hideg, sze- les, esős időben elmaradtak a vart, jó eredmények. Megyénk ifjúsági úszói közül Balogh Ilona és Bruckner János ért el hely®' zést az igen erős mezőnyben. Balogh Ilon* hatodik lett a 100 méteres női hát- úszásban, Bruckner legjobb eredményével 1:04.6-os idővel is csak ötödik lett a métere« férfi gyorsúszásban. Uj belépők a termeüScsoporlokba Ezévben is sok termelőszövetkezet és csoport kimagasló eredményeket ért el, termésátlaguk jóval túlhaladta az egyénileg gazdálkodók terméseredményeit. A bő termés, a jó munka nyomán a tagak jövedelme számos helyen felülmúlja a középparasztok jövedelmét is. Az eredményekre felfigyeltek az egyénileg dolgozó parasztok is, közülük többen kiszámították, hogy kinek nagyobb a jövedelme, nekik, vagy a nagyüzemi gazdálkodást folytatóknak. Az elmúlt napokban több egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt úgy határozott, hogy belép a nagyüzemi gazdálkodást folytatók sorába. A mohácsszigeti Vörös Fény termelőszövetkezetbe egy, a harkányi Első Megyei Tanácskozás tszcs-be négy, az újpetrei Dózsa termelőszövetkezetbe öt család lépett be. HOL MŰVELŐDJÜNK, HOL SZÓRAKOZZUNK? MOZI Kossuth- Tűz a Marica partján, (fél 5, fél 7 9 érakor) Park: ütközet békében. (6, fél 9 órakor). Petőfi: óceán jegén, (fél 5, fél 7, 9 órakor). kedhetnek a jó versenynyilvánossággal. Itt a dolgozók egyáltalán nem tudják, hogy milyen eredményt ért el szövetkezetük és ők maguk az alkotmány ünnepére tett vállalásban. „Az irodában talán tudják, ők intézik“ — mondogatták szinte valamennyien. Versenytábla van ugyan a munkateremben, de azon csak a havi eredményeket tartják nyilván. Értékelnek naponta is, de nem rendszeresen. Állítólag az augusztusi versenyeredményeket is értékelték már, de Rádler János valószínűleg elzárta a fiókjába (ugyanis szabadságon van), mert az irodai dolgozók sem tudtak róla. Vájjon miért szükséges a versenytértékelés, ha nem tudatják azt a dolgozókkal, ha csupán az íróasztal-fiók számára gyártják? * A felsorolt üzemeken kívül akadnak még olyanok, ahol hasonló nem törődömség uralkodik a versenynyilvánosság terén. Igen helyes lenne, ha az üzemi bizottságok nagyobb lelkiismeretességet tanúsítanának e téren is és teljesítenék a munkaversennyel, a dolgozók kezdeményezéseivel kapcsolatos feladataikat. N. £. P ár t h írek Értesítjük a kijenchetes ewti iskola bail] gait óit, hogy résziikre 19)'. Vili. hó 28-án. déüután 5 órakor módszertani előadást tartunk és rövid megbeszélést a ..Modem kapiW' lizmus gazdasági alaptörvényé"-!*»' Kérjük az elvfársak pontos megje" lenesét. MDP Városi Pártbizottság ágit. prop. osztály HIRHIC KEDD, AUGUSZTUS 25 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK'10/3. sz. gyógyszertár, Széchenyi'tér 5. Telefon: 29-81, 10/8. sz. gyógyszer« tár, Kossuth Lajos u. 81. Telefont 23-94. HV12 sz. gyógyszertár, Doktor S. u. 17. Telefon: 13-53. — NÉVNAP* Lajos. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: " Várható időjárás kedd estig: m» nyugaton kevés felhő, keleten i® megszűnik az esőzés, és a felhőzet ott is csökken. Holnap átmenetilei száraz idő, este nyugaton már újból lehet néhány helyen eső. A szél mérséklődik, és délnyugatira fordul. Erős éjszakai lehűlés, a nappali hőmérséklet emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére! reggel nyolc—tizenegy, délben 23— 26 fok között. — Tanácstagok fogadóórái. A Szabadságát 25. szára alatti általános iskolában 25-é*» kedden délután 5—6 óráig Zahorcsek Alfo*2 tanácstag fogadóórát tart. — Ma országszerte megkezdik a takarékpénztárakban és postahivatalokban az ötéves Tervkölcsön nyereményeinek kifizetését — jelenti ** MTI. — ^A Leöwey Klára ált. gimn. éj a pécsi Áll. Zenegimn. tanévn>du> rendje: aug. 26-án 8 órától javít*’’ vizsgáik, aug. 26-án és 27-én 8 óráim pótbeiratások, aug. 27,_ 28, 29-én ° órától magán- ós pótlóvizsgák, szop'- 1-én 9 órakor tanévnyitó ünnepély’ szept. 2-án 8 órakor tanítás. AufT 27-én 9 órára valamennvi pécsi ta' nuló jöjjön be az iskolába. k — A tanítóképző gyakorló fiú iskoláján* (Kossuth Lajos-u. 44.) II., 111. és IV. oszt ' lyú tanulói 27-én, csütörtökön 9 órakor iskolában feltétlenül jelenjenek meg. • — Halálozás. Kelemen József, volt roci erdész temetése kedden fél 3-kor lß**' DUNÁNTÚLI NAPLÓ a Magyar Dolgozók Pártja Baranva megy el Bizottságának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: EGRI GYULA Szerkesztőség és kiadóhivatal* Pécs. Megye-u 16 Tel i 15-32. 15-42 és t*71 Előfizetési díj: havi Jt.— forint Baranynmegyei Szikra Nyomda Pécs, Mnnkácsv MiMlv ntra <0 sr Telefon 20-5? / A nyomdáén felel MtllE»