Dunántúli Napló, 1953. július (10. évfolyam, 153-176. szám)
1953-07-19 / 168. szám
lass JULIUS 19 N A P L O 7 A drávacsepelyi Dózsa tsz vezeíői és öntudatos tagjai ne hagyják, Hogy néhány, a közös munkát nem kedvelő a közös gazdáikodás ellen uszítson \ drávacsepelyi Dózsa tsz tagjai '950 óta igen sok eredményt értek sl. A közös vagyon évről-évre növekedett, a tagok egyik évről a másikra több juttatásban részesültek Különösen ebben az évben számlának szép jövedelemre. A közel 800 'teld földről bőven jut minden tagnak gabona és különböző termény, á nagyüzemi gazdálkodás, a közös ntunka eredménye az is, hogy őszi- 1 árpából 16 mázsát takarítottak be holdanként. Búzatermésük meghaladja a 12 mázsát holdanként, kukoricájuk is olyan szép, hogy 30—35 Mázsát ad holdja. Úgy számítanak a tagok, hogy a tavalyi elosztáshoz l-épest ebben az évben kétszeresére nnielkedik az osztalék. A kormány új programmja, amely ^mondja, hogv az egyes, a kettes, a hármas típusú termelőcsoportoknak fil kell engedni a beadásuk tíz szándékát, jelentősen gyarapítja az Osztalékot. Ez a tíz százalékos beadási kedvezmény annyit jelent, hogy az a tag, aki eddig 200 munkaegységet szerzett, annak egy má- 2sa búzával és fél mázsa árpával több kerül a padlására. „Aki becsületesen dolgozott, az szép jövede- ‘emre számíthat" — mondják a cso- b°rttagok. Igv van ezzel Szabó Sán- dorné is, aki szorgalmas munkájá- Val eddig 208 munkaegységet keretit. „Amikor Rákosi elvtárs beszámolóját hallgattam — mondja Szabó elvtársnő —, akkor megfogad- atr>, hogy ezután még jobban kive- j®ern 'a részemet a közös munkából és igyekszem meggyőzni asz- ^onytársaimat, hogy érdemes dolgozni a közösben, mert a kormány Ul Programmja még több támcgatár.t 8fl csoportunknak." Az eredmények mellett vannak hiányosságok is a csoportban, ami Nagy Imre elvtárs. or- ■•Zággyűiési beszámolója után mutatkozott meg. Voltak olyan tagok, akik .-°n a véleményen voltak, hogy a -arszámadás után kilépnek a csoportból és egyéni gazdálkodást folyatnak. Ezek a kilépni akaró tagok rendszertelenül jártak a közösbe és kevés a munkaegységük. A nagy munkák ideién szívesebben eljártak háztáji földjükre dolgozni, vagy ePpen egy-két kiló burgonyával és hoorkával kétszer a siklósi piacra. Márkus József és Kómár Márk hsoporttagok több, mint hét hold e'szorzott háztáji gazdasággal ren- °elkeznck. Márkus Józsefnek például 880 négyszögöl szőlője és 1000 négyszögöl gyümölcsöse van. így nem is csoda, hogy egy-két napot dolgozik a csoportban hetenként és a többi napokat a háztáji földjén tölti el. Biró János egy másik csoporttag, Nagy Imre elvtárs beszámolója után azt fecsegte, hogy nem érdemes dolgozni a tsz-ben, de arról nem beszélt, hogy ebben az évben mindössze 150 munkaegységet kerestek a 20 éves fiával együtt. Fiának összesen 20 munkaegysége van. holott erőteljes, munkabíró ember. Arról sem beszélt, hogy az aratás idején a siklósi piacra jár hetenként kétszer néhány kiló burgonyával és uborkával, amíg a többi tagok aratnak. Megmutatja a csoporttagok mun kája közötti különbséget a munkaegység-kereset. Amíg Biró János munkaegység-keresete május hónapban 22 volt, addig Szabó elvtársnő 40 munkaegységet szerzett. A munkához való viszony az évvégi zárszámadáskor mutatkozik majd meg. Nem kétséges, hogy Szabó elvtársnőnek, vagy Péter József csoporttagnak jóval több lesz a jövedelme a közel 300 munkaegység utón, mint amennyit Biró János a 20 éves fiával keresett. Az ilyen és ehhez hasonló példákat a csoport vezetői nem ismertetik a tagokkal és nem beszélnek arról sem, hogy a kormány programmja még jobb munkára kötelez minden tagot. E tétlenség miatt sok tájékozatlan tag nem tudja visszaverni a fecsegők, a lógósok hamis állításait. Pedig lenne kinek magyarázni lenne kit felvilágosítani a csoportban. Vannak még késők, vannak még olyanok, akik gyenge munkát végeznek és öntudatlanul is a fecse- gőket, a lógósokat, rajtuk keresztül pedig az ellenséget támogatják akar- va-akaratlanul. A termelőszövetkezet vezetői elől1 ngy feladat áll lényegében: védjék meg a termelőszövetkezetet néhány fecsegőtői, világosítsák fel a tagokat és mutassák meg nekik, hogy milyen boldog jövő áll előttük a nagyüzemi gazdálkodás útján. Kosárlabda Összevont megyebajnokság értékelése Uj boltok, biiffék, bővülő kenyérgyár biztosítja a komlói dolgozók jó ellátását Komlón a hatalmas középületek — taná^sház, posta, szálloda, — a másfélezer két-háromemeletes lakóház mellett várossszerte egyre újabb kisebb-nagyobb épületek létesültek. — Hatalmas, ülőhelyekkel felszerelt büffé lesz itt — mondják az érdeklődőknek a jelenlegi tanácsház mellett építők. Pár házzal távolabb pedig ruházati, vegyes és élelmiszer- üzlet nyílik. Augusztusban már meg is kezdik a boltokban az árusítást. Nemcsak a város középpontjában, hanem az új lakónegyedekben, a város távolabbi részein is jelentősen fejlődik a bolthálózat. A népboltok zsúfoltságának megszüntetésére a több mint ezer lakosú kökönyösi városrészben még ebben a hónapban gyönyörű tágas csemegeüzlet, minta- húsbolt és két zöldségáruda nyílik. Hamarosan elkészül a 700, lakást építő kenderföldi munkásváros dolgozóinak 2000 fő ellátására alkalmas népboltja. A hegyenlakók kényelmét szolgáló újtelepi vegyes élelmiszer- üzlet, valamint az Imre-telepen kenyér- és tej-szaküzlet. Két héten belül megnyílik Komló első két cukrászdája is. Az év végéig további húsz, — élelmiszer, csemege, dohány, óra-ékszer, illatszer, iparcikk, OFOTÉRT, stb — bolt javítja meg Komló dolgozóinak ellátását. Az üzlethálózat bővítése során egy értékmegőrző boltot is létesítenek. Az új üzleteket friss kenyérrel, péksüteménnyel a bővülő kenyérgyár látja majd el, amely még ebben a negyedévben alkalmas lesz akár egy 40.000 lakosú város kenyér rel és péksüteménnyel való ellátására is. Az új kormányprogramm célkitűzéseinek megvalósítása mellett azonban számos olyan hiányosság gátolja Komló dolgozóinak jó ellátását amelyek a bürokrácia, a nemtörődömség felszámolásával rég megszüntethetek lettek volna. így többek között nagyobb gondot kellene fordítani az amúgy is kisszámú hűtőkészülékek üzemképes állapotban tartására. A nagy melegben a csecsemőtejet árusító tejboltban, valamint a közületeket ellátó bolthelyiségben gyakran teljesen használhatatlanok ezek a készülékek. Megfelelő karbantartás hiányában a húsboltok áruinak hűtése sincs mindig biztosítva. A SZABADTÉRRE kiírt kosárlabda összevont inegyebujnokság tavaszi fordulója egy-, két elmaradt mérkőzés kivételével befejeződött. Az összevont megyebajnoksúg kiírása új utat jelentett kosárlabdasportunk életében. Az új bajnoki formától sokat vártunk. Most a bajnokság első fordulójának befejezése után megállapíthatjuk, hogy várakozó sunkban csalódva a kosárlabda sport igen sok hibájára döbbenve zárhatjuk a félévi mérleget. A tapasztalatok általában nem kedvezőek, de megvan a Lehetősége annak, hogy céltudatos,( komoly munkával a helyzet gyökeresen megváltozzék. Mikor a tavasszal megérkezett az OTSB engedélye, mely szerint Somogy, Tolna, Baranya megyék és Baja város legjobb kosárlabda csapatai ugyanazon bajnokságon indulhatnak el, mindenki a kosárlabdasport fellendülését várta. Nem ez történt. A várt fellendülés helyett visszaesés következett be. Már a csapatok előkészítése sem volt megfelelő. A sportkörök nagy része nem rendelkezik megfelelő utánpótlással és ennek megváltoztatására nem is törekedtek. Különösen szembetűnő ez a pécsi csapatoknál, melyeknél még mindig csak a régi rutinos játékosok szerepelnek. Az erőnlét tekintetében sem volt egyetlen csapat kielégítően felkészülve. Határozott visszaesés tapasztalható technikai téren. Taktikai téren még a legepryszerűbb elképzelésig sem jutottak el a csapatok, dobó sbizt on Raggal pedig egyedül a Honvéd rendelkezett. A mérkőzések kevés esetben folytak le abban a sportszerű légkörben, melyet szocialista sportunkban megszoktunk. Igen gyakran fordult elő, hogy a játékosok pályán tanúsított sportszerűtlen viste3ked6.se a közönség fegyelmezett magatartását visszásán zuvarta. Időszerű lenne ezen a téren a TSB-nek radikális eszközöket életbeléptetni. KIEGYENSÚLYOZOTT, az átlagosnál jobb teljesítményt csak a Pécsi Honvéd nyújtott az egész mezőnyben. A csapat öt élvonalbeli játékossal rendelkezik csupán, de ennek ellenére erőnlétükkel nem volt baj egyetlen egy mérkőzésen sem. Technikailag a legképzettebb csapat a Honvéd, a nagy hiba az, hogv ezt a játékosok nem a csapat érdekében alkalmazzák. A játékosok dobóformája minden mérkőzésen kielégítő volt. Az együttesben fellelhető helytelen felfogásra vall azonban, hogy a dobók pontjaik nagy százalékát egyéni és nem csapat akciók előzték meg. Egyéni védekezésük gyengébb. Végeredményben a hibák ellenére is kiemelkedtek a mezőnyből és a tavaszi három tiszta pontos elsőségük teljesen megérde melt. A kétszeres megyebajnok Haladás bár sok jó játékos állt rendelkezésre, ebben az évben erősen visszaesett. A vissazesés oka elsősorban a csapat edzésv.endiszerében, hiányos felkészülésében* és felszerelésében keresendő. Ezeket a hibákat azonban kr áldozatkészséggel és akarattal ki lehet és ki kell javítani. Az egésáen más technikai felkészülést igénylő szabadtéri bajnokságot szabadtéri edzések nélkül kezdték el é? egyetlen mérkőzés kivételével fa Bajai Vö rös Meteor ellen) semmilyen téren nem ' nyújtották azt. amit a csapattól várni lehatott volna. A Honvédtől nagvaránvű. a í okomotivfól elszenvedett négvpontos vereség után három pont hátránnyal áll a csa pót p második helyen. A Lokomotiv sem volt ebben az évben az á kiegyensúlyozott együttes, mint azt a vasutasoknál megszoktuk. Náluk is az edzések körül vannak a hibák, mert csak ezzel tudjuk megmagyarázni kisiklásaikat. Sokkal bátrabb kézzel kellene a fiatalokhoz nyulniok, mert egyebekben minden lehetőségük megvan e sport terén. A tavasszal hét pontot adtak le és ezzel jelenleg a harmadik helyen állnak. A vasutasokra mondottak fokozottabban állanak a negyedik pécsi csapatra, a Postásra. Csak a Haladás ellen nyújtották azt, amire képesek. Egységes játékfelfogás nem alakulhatott ki a csapatnál a hiányos edzós- látogatások miatt. Ezzel magyarázható az, hogy egy egész sereg vidéki egyesület megelőzte őket. A Bajai Vörös Meteor keménykötésű, gyors jétékosokból álló csapat. Nincs megfelelő mérkőzésrutinjuk. A mérkőzéseik nagy részét a második félidőben veszítették el, mely erőnléti hiányosságokra is mutat. A Bajai Honvéd a forduló második felé; ben jött fel. Nem egységes csapat. Az edző meg sem kísérelte összegyúrni a sokfelfogású, sok stílusú játékosokat. A Lokomotiv ellen aratott győzelmük értékes fegyvertény volt. A Kaposvári Lokomotiv ezzel szemben egységes, összeszokott, jó együttes. Nagy hil>a náluk az, hogy a védekezést elhanyagolják, a támadásban pedig a gyors játékra nem fektetnék elég súlyt. Ha ezen a téren többet mutattak volna, az első hely kérdésébe is beleszólhattak volna. A Bátaszéki Lokomotivnál is fennállnak az általános hibák. Ha nem csalódunk, az edzéseik nem elég komolyak, mert elképzeléseket, megoldásokat nem nagyon látunk tőlük. Stílusukban sok berögzött hiba van, amit az edzéseken kellene javítaniok. A szekszárdi csapatok visszaléptek a bajnokságtól, pedig számukra nagyon tanulságos lett volna az. Mindent egybevéve, lelkiismeretes, céltudatos munkára van szükség, mind az edzők, mind a játékosok részéről ahhoz, hogy a bajnokság első fordulójában tapasztalt hibákat kijavítsák. 1 Pécsi Honvéd 2. Pécsi Haladás 3. Pécsi Lokomotiv 4. Bajai VM. 5. Kaposvári I.ok. b. Bajai Honvéd 7. Pécsi Postás 8. Bátaszéki Lók. 9. Szeksz. Bástya Ijömk (félhold ^flées feleit 410 évvel ezelőtt foglalta el a török had városunkat 7 6 1 ___ 562:372 7 5 — 2 406:373 & 6 3 1 2 376:300 ? 5 3 — 2 283:278 6 7 3 — 4 334:340 6 6 3 — 3 241:253 6 6 1 — 5 300:448 2 6 — — 6 243:383 — visszalépett VASÁRNAPI SPORTMŰSOR: Teke: Baranya megye kisgolyós egyéni férfi és női bajnoksága. Pécsbányatelcp kultúrház 9. Úszás: Uszodák közötti postaverseny első fordulója, Balokány-fürdő, Hullám-fürdő egész nap. Szpártákiád: Szpnrtákusz SK. területi versenye Ped. Főiskola 9. Dózsa úszó-szpártá- kiádja, Balokány-fürdő 6. * Természetjárás. A P. Előre SK. Természetjáró Szakosztálya ez évben először rendezi meg a lengyel Kárpátokban hősi halált halt tarjának ,.Csermely Vilmos“-nak emlékversenyét. A vasárnap sorrnkerülő versenyen több fővárosi és vidéki csapaton kívül résizt vesznek városunk legjobbjai. Esti labdarúgótornát rendez a SZOT A SZOT július 25—augusztus 16-a között nyolc NB t. csapat, a Bp. Vasas, a Bp. Kinizsi, Bp. Dózsa, Csepeli Vasas, Szombathelyi Lokomotiv, Győri Vasas, Sztálin Vasmű és a Salgótarjáni Bányász részvételével nagyszabású esti labdarúgótornát rendez a csepeli stadionban. Elkészítettek a selejtező mérkőzések sorsolását. Július 25-én, szombaton a Csepeli Vasas—Szombathelyi Lokomotiv, július 26 án, vasárnap a Bp. Dézsa—Győri Vasas, angusz. tus 2-án a Bp. Vasas—Salgótarjáni Bányász mérkőzéseket játsszák le. Valamennyi mérkőzésre este fél 8 órakor kerül sorra a csepeli stadionban. A mérkőzések színhelyén gyors ütemben fr,Ívnak a villanyfényes mérkőzésekhez szükséges oszlopok, és fényszórók szerelési munkálatai. Felállítják azt a négy tartóoszlopot, melyekről 72 fényszórótól egymillió gyertyafényerejű izzók világítanak le a pályára. A júl. 25-i mérkőzés kivételével valamennyi mérkőzés szerepel majd a Totószelvényen. , fi?yszáztíz évvel ezelőtt, 1543 július i naponta ötször énekel) énekelték és p'r'án. Pécs fölött megjelent a tö- j a templomokat mecsetekké alakítót ,. félhold, amely 143 esztendeig jjirdette a város lakosságának, hogy török szultán az úr. oAtöta immár négy évszázad és mint egy évtized telt el. A kő: Múltra ma már csak néhány török orabeli építmény emlékeztet: a bel- úhika udvarán Jakovali Haszán Pasa egykori „dzsámi“-ja (a mai kórjJl^kápolna), karcsú minaretjével; a ^Kus-dombon az állami gyermek, je. on kertjében Idrisz apó türbé- , ’.a Rókus-domb alján a „Kerlelja“, 1 t.6ta átépített csörgő; a Széchenyi- ren Gázi Kászim pasa dzsámija s . ^ai belvárosi templom) s zöld kupolája fölött a csillogó arany Pécs városát ? török, ágyúlövés, kardcsapás, >döh Hélkiil foglalta el. Abban az Vonzn városunkat ugyan várfalak tök körül, de ezek még a nyíl a a lovas tatárság támadásai s nem Kívtu?k ágyúk ellen épültek, azon- fjö' falai és tornyai több helyen ta]{r fáiig lerombolt állapotban voltör/) tögnagyobb szultán legnagyobb tönetírója“: Dselalzádé (Az orszá- ci*°«tályai és az utak felsorolása) PjjőV. művében Pécs elfoglalásának áról a következőképpen emléke- (ÍJ meg: „a tévelygő királynak t^mmóndnak) jelesebb várai közé n PecseVi vára, mely egy s ^terjedelmű síkság közepén épült V£r Paradicsomhoz hasonló régi nagy 2S ,?s> egész környéke kert és róhat '8&tf m'n<ten szöglete képet ad- jérí!a a paradicsomról és írem kert- ritj ■ A várat levegőbe nyúló fal ke- az ’• toi-nyai és bástyái belenyúlnak tás?gbe. Elfoglalására és felszabadí- ‘’•sáJk3 a bátor vezér öszék szand- végK . g!e’ Murad bég küldetett el a „^vidéki harcosokkal. Lakosainak állá ,lav^n ereje a harcra és ellen- bP„Sla- meghódoltak. Az Islam népe bást>r"I'v^n a várba, a falakra és a stváh ánt (j kitíWób• q zászlókat, az ■üe/zin cap éneke, melyet ták át Magyar történetírók leírása szerint Pécs lakossága amikor megtudta, hogy a város felé közeledik a török veszedelem s a város gyönge várfalait a várnagy Székely Lukács ezer lovasa és ezer gyalogosa nem lesz képes megvédeni, különféle élelmet és ajándékot gyűjtött. Ezeket küldöttség vitte a szultán táborába s felajánlotta a város békés átadását. Mohamed szultánhoz Siklós ostroma közben érkezett Pécs békés átadásának ajánlata. A város átvételére Muradot és Kasszont küldte háromezer tatárral. Kasszon három napig állt Pécs város falai előtt., mert attól tartott, hogy a város békés átadása csak csel és bizalmatlan volt a várfallal szemben. Amikor azután azt látta, hogy nem ütközik ellenállásba, csapataival bevonult Pécs várának kapuin. A török csapatok megérkezésének hírére a vár falai között pánik tört ki.' Az „úri nép“ kétségbeesetten kitört a várkaoukon és elmenekült. A város püspöke, papsága, az apácák, magukra hagyták a város szegényebb népét. Együtt menekültek az „úri nép“-pel, csak a saját bőrük megmentésével törődtek. A vár elnéptelenedett, csak a szegény pép maradt a várban. Ezeket a török nem is bántotta. Ezzel szemben a menekülő „úri nép“-et a török harcosok kirabolták, a védekezőket pedig legyilkolták. A nemes: kúriákat részben felégették, vagy bele telepedtek. Pécs várfalain és tornyain török zászlókat lengetett a szél 143 esztendőn keresztül, mind addig, míg 1686 október 21-én Lajos bádeni herceg fel nem szabadította a várost a török uralom alól. Pécs város elfoglalásának évfordulóján, 410 év távlatából felvetődik a kérdés, vájjon miért sikerült a töröknek kardcsapás nélkül elfoglalnia a várost, Magyarország déli végvárát? A történelem azt bizonyítja, hogy az urak politikája, az „úri huncutság“ miatt, a kétszínű „biciklista-politika“ miatt, amely fölfelé mindig hajlongott, lefelé — a nép felé — pedig mindig csak taposott. Olyan politika miatt, amely a nép érdekeit teljesen figyelmen kívül hagyta és csak az úri osztály előnyeit, érdekeit tartotta szem előtt. Bizonyítja ezt Sulyok György esete is. Szapolyai János király őt nevezte ki Pécs püspökévé, de még el sem foglalta a püspöki széket, máris hűtlen lett hozzá. János király ekkor Szerecsen Jánost — aki nem is volt pap — tette meg Pécs püspökévé. A város magyar lakossága ebben az időben János király pártján volt, a német lakosok viszont Fer- dinánd pártjára állottak, aki 12 évre megszabadította a várost mindenféle adófizetéstől. Amikor azután 1529-ben Szulejmán Bács ellen indult s Mohácson János királynak adta át a „szent koronát“, Pécs város lakossága Ferdinánd pártjára állott. Ennek következménye volt azután Pécs város elfoglalása. A török megszállás előtti időkben tehát Pécs város lakossága, társadalma — az urak népellenes politikája miatt — nem volt egységes A társadalmi erők az urak politikai torzsalkodásai, a hatalom megszerzéséért és birtoklásáért folytatott harcai következtében, a kettős királyválasztás pártharcaiban szétfor- fácsolódtak. O yan történelmi lecke ez, amelyből 410 év távlatában is levonhatjuk a tanulságot: az ellenség akkor és ott támad, amikor és ahol a társadalmi erők szétforgácsolódnak, nem egységesek, ahol nincs meg a munkás-paraszt szövetség, ahol gyen ge hadseregre talál és ahol hiányzik az éberség. A múlt tanulsága legyen intő példa a jelenben is Pécs lakossága számára és éberen álljon őrt a béke reábízott frontszakaszán. P. J. Relfoldi hírek Az Audio hang- és kinotechnikai gyár dolgozói a technika legújabb eredményeit alkalmazva, újfajta hangerősítő berendezést készítettek, amelyet a most épülő népstadionban szerelnek fel. A hangerősítő berendezés lapjának közepén kissé süllyesztve a népstadion üvegtérképe látható. Mintegy 18 számozott, apró színes lámpa jelzi a pálya különböző részein elhelyezett mikrofonokat. Azért van szükség ennyi mikrofonra, hogy a különféle sporteseményeket pontosan közvetíthessék, az erősítőben fut össze valamennyi közvetítés, ezeket lemezre, magnetofonra rögzítik, vagy felerősítve azonnal továbbítják a pályán lévő közönség számára. Az üzemzavart a hangerősítő teljesen különálló tartalékberendezésével küszöbölik ki. Zavar esetén — amit a készülék rögtön jelez, — elalszik a stadion térképét megvilágító lámpa — egy kapcsoló segítségével a közvetítés megszakítása nélkül átkapcsolnak a tartalékberendezésre. * A Szakszervezetek Országos Tanácsa meghívására Hollandia árvízsújtotta területeiről 71 gyermek érkezett Budapestre. A gyermekeket a pályaudvaron a külügyminisztérium, a budapesti városi tanács, a SZOT és a DISZ képviselői fogadták. A magyar úttörők küldöttei virágcsokrokkal köszöntötték holland pajtásai kát, akik egyhónapos magyarországi í tartózkodásukat a csillebérci úttörőtáborban és a Balaton mellett töltik. * Senki sem születik bátornak, de mindenki azzá lehet, csak akarat kell hozzá. Erről szól a készülő új magyar rajz-mesefilm, a „Kutyakötelesség.“ A film előre láthatólag július vé gén készül el. — Áramszünet lesz hálózat karbantartás minit (nívó hó 15-én. vasárnap reggel 7 órától 10 óriiir: l.nskó-, Kopúcs-, Verseny-ul- eákltnn, a Siklósi-útnnk a vasúttól n bőr- tryárig terjcúó szakaszán, valamint Keszű, Gvótl. Becrnye. Szőke. Szilvás. Sznlánta. Németi. Gnró. Bnstn és Szava koz-égekben ér, a Tortovogói 15 kW-os vezeték Pécs—Tar- tvogó kózii szakaszára kapcsolt fogyasztási helyeken. A MAGYAR RÁDIÓ PÉCSI STÚDIÓJÁNAK MAI MŰSORA Élenjárók köszöntése tánczenével, magyar népzenével. Bemutatkozik a pécsi rádió vidám színháza. Szabó Samu: Színészélményeimből. Urbán Ernő—Polgár István: Juss (jelenet). Szántó Tibor: Ahol nem érnek rá sietni (jelenet). Puskás Tibor: Ezek a pécsi telefonok (magánszám). Lip- penszky István: Idill az Üzemélelmezési Vállalatnál (szatirikus jelenet) Horváth Mihály új szerzeményét játssza Graef Tildi, zongorán kísér a szerző. Délszláv műsor: Szemle a belvárdgyulai termelőcsoport búzaföldjein. Baráti népek dalaiból. Hírek Baranya délszláv falvaiból. II I II K 14 VASÁRNAP, JULIUS 19 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: 10/3. sz. gyógyszertár, Széchenyi-tér 5. Telefon: 29-81. 10/8. sz. gyógyszer- tár. Kossuth Lajos-u. 81. Telefon: 23-94. 10/12. sz. gyógyszertár. Doktor S.-u. 17. Telefon: 13-53. — NÉVNAP: Vince. — i ÜJÄRAS JELENTÉS: — Várható időjárás vasárnap estig: ma jobbára derült idő, holnap több felhő. Néhány helyen, elsősorban nyugaton és északon záporeső, zivatar. Időnként élénkebb délnyugati-nyugati szél. A meleg nyugaton mérséklődik, keleten nem változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére vas'rnap reggel 16—-19, délben nyugaton 26—29, keleten 29—32 fok között. — A városi tanács július hó 20 án (hétfőn) délelőtt 9 órakor a tanácshárn tanácstermében (II. 56.1 az alábbi tárgysorozattal toiincsUlést tart. Elnöki beszámoló a vegre- hajtóbizotisng munkájáról és az előttünk álló feladatokról. (Berki Fiilöp vb. elnükh.b Állattartási szabályrendelet tetárgyolása (Gyúró ov.). — Halálozás: id. Sclirecr János temetése 20-án 4-kor lesz. — üzemi filinpropugandistáknak 19-én délelőtt fél 12 őrskor a Pnrk-mnziban bemutatjuk Twist Olivér új angol filmet. Kérjük n filmprnpngnnrllatákni. hogy minél nngvobb számban jelenjenek meg.