Dunántúli Napló, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-28 / 150. szám

3 Ifi&S J0KTO6 2S NAPLÓ A francia nemzetgyűlés kormányalakítási felhatalmazást adott Lanieinek, a jobboidaii képviselők egyik vezetőjének Paris (TASZSZ): Június 26-án a kormányválság harminchatodik nap já.n, a francia nemzetgyűlés kor­mányalakítási felhatalmazást adott a „független köztársasági" Laniei­nek, a jobboldali képviselők egyik vezetőjének. Laniel hangsúlyozta, hogy külpo­litikáját „továbbra is az Atlanti Szövetséghez való hűség jellemzi." Kijelentette, hogy „a parlament­nek a szükséges pillanatban véle­ményt kell nyilvánítani az európai védelmi közösség létrehozásának tervéről", mégpedig a koreai kér­dés megoldása, a párisi szerződés úgynevezett „pótjegyzököny veinek" aláírása és a brit—francia megegye­zés megkötése után. Megállapította, hogy az indokínai háború terhei túlságosan súlyosak ahhoz, hogy Franciaország egyma­gában viselje azokat és „ez a kér­dés szerepelni fog a bermudai talál­kozó napirendién." Kijelentette: kormánya minden erőfeszítését arra összpontosítja, hogy végetvessen az indokínai háborúnak. Laniel közölte, hogy „Franciaor­szág híven kötelezettségeihez, nem szándékozik elvetni Tunisz belső autonómiájára vonatkozólag tett ígéretét.“ Leszögezte, hogy Fran­ciaországnak meg kell őriznie tuni­szi pozícióit és hangsúlyozta Tunisz stratégiai jelentőségét. A belpolitikai kérdésekre áttérve Laniel ezt mondotta- ..Adóink ter­he eléri a legvégső határokat." Rá­mutatott arra, hogy néhány napon belül pénzügyi törvényjavaslatot terjeszt elő ennek lényegéről azon­ban semmit nem szólott. Laniel megalakítandó kormánya legfontosabb feladataként a gazdasá­gi problémák megoldását. „Francia- ország külkereskedelmi mérlege megbontott egyensúlyának" helyre- állítását jelölte meg. „A cselekvéshez — folytatta La- niel — különleges felhatalmazások kellenek és néhány nap múlva kér­ni fogom ezeket a parlamenttől." — Hangsúlyozta, hogy ..nagy jelentősé­get tulajdonít az alkotmány gyors és lehetőleg minél teljesebb módo­sításának." Szünet után alig egyórás vitára került sor. Villon, kommunista kép­viselő éles bírálattal illette Laniel programmját, hangsúlyozva, hogy Laniel „Pinay és Mayer munkásel- •'enes politikáját fogja folytatni, az imperialisták katonai intézkedései­nek kiszolgálója lesz. Villon beszé­dét nem engedték befejezni azzal a ..megindokolással", hogy engedélye­zett ideje lejárt. Ezután megtörtént a szavazás. Laniel jelöltsége mellett adtak le 398 szavazatot, ellene pedig 206 szavazatot. (A kommunisták és szo­cialisták.) Nyugat-Nénieforszííff lakossága elítéli a fasiszta provokátorokat Berlin (TASZSZ): A nyugatné­metországi demokratikus lapok rá­mutatnak arra a komoly veszélyre, amelyet a bonni reyansiszták állal szervezett provokációk jelentenek a német nép és a béke számára. A Freies Volk június 22-én ezt írta: „Ez év június 17-én a nyugat- berlini, megvásárolt banditák pisz­tolylövései ugyanúgy a béke ellen támadtak, mint 1941 június 22-én a fasiszta harci repülőgépek. Á demokratikus lapok élesen elítélik a fő provokátorokat — Ade- naüert, Keisert. Reutert és a töb­bieket —, akik az utóbbi napokban új kalandokba és provokációkra uszítanak a munkásosztály és a né­met nép széles tömegei ellen. A Die Warheit június 23-án kö­zölte Németország Kommunista Pártja elnöksége titkárságának nyi­latkozatát, amelyben a titkárság fel­hívja a nyugatnémetországi munká­sokat: ne hagyják magukat meg­téveszteni és rámutatott, hogy a provokátorok minden cselekedete a Kelet elleni gyűlölet szítására, a Kelet és Nyugat közötti tárgyalások meghiúsítására irányul. Olaszország — a váiasztások után Róma (MTI): A kereszténydemo­krata kormány vasárnap vagy leg­később hétfőn mond le azután, hogy a parlament az ideiglenes állami költségvetésre felhatalmazást ad. De Gasperi kérte, hogy a parla­ment négy hónapra adja meg ezt a felhatalmazást. Az olasz miniszter­elnök kérése felett a. vita pénteken indult meg a képviselőházban. A vita befejezése után De Gaspe­ri lemond és a köztársasági elnök megkezdi az új kormány alakításá­val kapcsolatos tárgyalásokat. Szá­mítások szerint az új kormány jú­lius első napjaiban alakul meg. A „VUriitä“ az olasz parlament, megnyitásáról Róma (MTI): A „rünitá" pénte­ki száma az új parlament megnyi­tó ülésével foglalkozik. Nagy ünnepi jelentősége van en­nek az eseménynek — írja az Olasz Kommunista Párt lapja. — A bal­oldal elfoglalja a képviselőházi he­lyek egyharmadát, a Keresztény De­mokrata Párt helyei jelentős mérték­ben csökkentek, a kis pártok balfo­gásaik következtében egész kicsire ■ zsugorodtak össze, a szélsőjobboldal megnőtt ugyan, de még mindig csak szerény kisebbséget képvisel. Az Olasz Kommunista Párt lapja ezután megjegyzi, hogy a csaló vá­lasztójogi törvény visszavonására, a sztrájkolok ellen alkalmazott meg­torló intézkedések megszüntetésére és az állami alkalmazottak béreme­lésére vonatkozó törvényjavaslatok világosan mutatják a parlamentben kialakult úi helyzetet. A lap végül a következőket írja: Az ország nagy figyelemmel kí­séri majd a parlament mindkét há­zának munkáját. Az új erőviszonyok figyelmezteté­sül szolgálnak mindazok számára, akik még nem értették meg, hogy amint a régi klerikális többségnek nem sikerült figyelmen kívül hagy­ni az olasz nép akaratát, annál ke- vésbbé sikerült ez a klerikális több­ség jelenlegi maradványának. Hírek Tito Jugoszláviájából Leánykereskedelem a titoista Jugosz áviában A „2a Szocijaliszticsku Jugoszlá- Viju", a Jugoszláv Hazafiak Szö­vetségének Moszkvában megjelenő lapja írja: A Utóista „Szlobodns Dalmacija" című lapban nemrégen cikk jelent meg „Leányvásárlás — átlagár há­romezer dinár-" címmel. A cikk a többi között beszámolt arról, ho­gyan adta el a Szarajevó—Mosztái közötti út egyik falujában egy apa 13 éves leányát, Huma Halburovi- csot, kétszáz dinárért kilogrammon­ként. Nem nehéz kitalálni, milyen nyo­morúságba és elkeseredésbe taszí­totta a Tito-rendszer az ország dol­gozóit, ha azok már saját gyerme­keiket is kénytelenek eladni — ír- >a befejezésül a „Za Szocijaiisztics- ku Jugoszláviju," „"nvelési módszer" T*U Jogos* áviolában '•iubo Riszticsnek, a Borba című • szerkesztőségéhez irt leveléből •’hínik, milyen embertelenül bán­nak Jugoszláviában az ifjúmunká­sokkal. Bjelinában a munkásifjals egy ifjúsági ankéton könnyezve be­széltek nehéz életükről. Iszmet Oka- novics ipari tanuló a többi között elmondotta, hogy három éve dolgo­zik már, de orvosi vizsgálaton még egyszer sem volt Tomiszlav Rikert mari tanuló ugyancsak három éve dolgozik, de szabadságra még soha­sem engedték. Mestere üti-veri. — Dragutin Tot két éve dolgozik mái Gavrics lakatosnuíhelyében. szabad­ságot még sohasem kapott és arra a kérdésre, hogy megverték-e. következőket válaszolta: ..Mesteren' állandóan szidalmaz, ver és szak­mai munka helyett házimunkát keli végeznem." Blagoje Pavlovies ugyanabban a műhelyben már harmadik éve dol- ’ozik, fizetést nem kap, szabadságra nem engedik. Nemcsak a mester '•éri. hanem a fia is. Reggel ha' óra 'ól késő estig dolgozik és még a mester feleségének is segíteni ke1' ' házimunkában. A? ipari tanulók elmondták azt ’s. hogy naponta tíz. sőt még ann is több órát kell dolgozniok. NEMZETKÖZI SZEMLE Külföld, hírek Berlin (MTI) Dachauban, a Hitler- íasiszták hírhedt koncentrációs tá­borában bajor tartományi kormány intézkedésére lebontották a táborban meggyilkolt áldozatoknak emeit em­lékművet. A bajor kormány ezzel a nyugatnómetországi fasiszta körök kívánságát teljesítette, amelyek mind nyíltabban követelik a hitelen gaztettek nyomainak eltávolítását. A bajor tartományi kormány egy­ben megsemmisítette a dachaui ha- láltábor berendezését. A dachaui koncentrációs tábort eddig minden esztendőben az áldozatok hozzátar­tozóinak és barátainak tízezrei ke­resték fel. Páris (TASZSZ) A 1‘Humanité köz­li, hogy június 24-én több. mint ti­zenötezer algíri dolgozó szüntette be a munkát, hogy béremelést követel­jen. A legsikeresebb a kikötőmun­kások, a vasutasok és a hadianyag­raktári munkásé'- sztrájkja volt. * Páris (TASZSz, j A 1‘Humanité közli, hogy június 24-ére virradó éj­jel fasiszta elemek felgyújtották a Francia Kommunista Part egyik le- havrei helyiségét. A fasiszta diver- zói nagy felháborodást okozott a város lakói körében. Róma (MTI) A Fratte-i (Salerno megye) gyapotszövő gyár ezernyolc­száz munkása és tisztviselője csü­törtök óta megszállva tartja a gyá­rat. Erre a lépésre azért került sor, mert a gyár tulajdonosai konokul ragaszkodnak negyvenkét munkás el bocsátásához. * London (MTI) Mint a Reuter je­lenti, Anglia pénteken „De Facto“ kapcsolatba lépett az egyiptomi köz­társasággal. Az angol kormán)’, a külügyminisztérium szóvivőjének közlése szerint pénteken jegyzékben értesítette a londoni egyiptomi nagy követséget arról, hogy tudomásul vette Egyiptom államformájának megváltozását. Ez — teszi hozzá a jelentés — azt jelenti, hogy a két ország tényleges diplomáciai kapcso­latban marad egymással. * (MTI) Az „AFP" nairobi hivatalos közlésre hivatkozva jelenti, hogy az angol gyarmati csapatok az elmúlt három nap során száz kenvai haza­fit öltek meg a Hali-erődtől nyugat­ra lévő körzetben. Készülődés a VIT-re a Román Népköztársaságban (MTI) A bukaresti IV. VET alkal­mából megrendezendő zenei bemu­tatókra már javában folynak az elő­készületek Romániában. Elhatározták, hogy a találkozóra a bukaresti vállalatok és nagyüze­mek kultúrcsoportjaiból kétezertagú kórust állítanak- össze. A kórust többszáztagú zenekar kíséri. * A IV. VIT tiszteletére Aradon „Ifjúsági könyvkiállítás“ nyílt meg. A kiállítás ideién a legiobb román írók könyvankéto’-at tartanak. Mint a Romania Libera írja. Bu­karestben gyors ütemben folynak az előkészületek a közeledő IV. VIT- re.. A találkozón 15 bukaresti színpa­don fogiák majd lebonyolítani a leg­főbb művészi műsorokat. Ezenkívül hat szabadtéri színpadot építenek. Őrizetbe véllek a délkoreai ellenzék vezetőjét London (MTI) A Reuter jelenti: „A délkoreai rendőrség pénteken bejelentette, hogy Cső Pjong Ok-ot, a parlamenti ellenzék vezérét „védő- őrizetbe“ . vette, miután az ellenzéki vezető bírálta Li Szín Man elnöknek a fegyverszünettel szemben elfog- 'alt állé°ppnt'át..“ fi U Szin-Man-Ukk rendkívüli m'n'sztertanácw! tar olt Június 25-én volt három éve, hogy megkezdődött a liszinmanista- amerikai fegyveres agresszió a ko­reai nép ellen. A világ népei az el­múlt hetekben azzal a reménnyel te­kintettek június 25-c elé. hogy e harmadik évfordulón már hallgatni fognak Koreában a fegyverek, majd rijvidesen megnyílik a lehetőség a koreai béke végleges megteremtésé­re is. Nem ígv történt. Li Szín Man nak az amerikaiak tudtával elköve­tett gonosz provokációja megakadá­lyozta, hogy a koreai fegyverszünet az általános várakozásoknak meg­felelően máris létrejöjjön. Mindez komoly figyelmeztetés és nagy tanulság a népek békéjéért harcoló száz- és százmilliók számá­ra. Mindez azt mulatja ugyanis, hogv a nemzetközi feszültség fenn­tartásában érdekeit körök konokul szembenállnak az észszerű rendezés­sel. a békés tárgyalásokkal. Hosszú napok teltek el a Li Szin- Man gyalázatos provokációja óta. A világ népei élesen és felháboro­dottan ítélték el ezt a békeellencs merényletet. De elítélték a nyugati burzsoá lapok is. s az angol kor­mányhoz közelálló Yorkshire Post egyenesen a béke gyilkosának ne­vezte Li Szin Mant. Az angol, fran­cia és ausztráliai kormány jegyzék­ben, illetve levélben tiltakozott a fegyverszüneti tárgyalások megtor­pedózására irányuló bűntény ellen. Amerikai részről azonban még min­dig pem történt semmi pozitív lépés. Li Szin Man tovább hepciáskodik, s az amerikaiak ahelyett, hogy a ko­reai—kínai fél jogos követelésének megfelelően mindent megtennének a „szabadonbocsátott" hadifoglyok kézrekerítésére, különböző külügyi államtitkárokat és magasrangú tá­bornokokat küldözgetnek Li Szin- Manhoz, a „fegyverszünet fennaka­dásával kapcsolatos kérdések rész­letes megtárgyalására.“ Nebru és Lodpe S most. amikor Nehru indiai mi­niszterelnök. az ENSZ összehívását követelte, a koreai fegyverszünet kérdésének megvitatására, az első hivatalos amerikai megnyilatkozás az elutasítás hangja volt. Cabot Lodge, az Egyesült Államok ENSZ- beü küldötte Nehru javaslatának nyilvánosságra kerülése után kije­lentette: „Semmit se tudok elképzel­ni, ami biztosabban ártana a koreai probléma megoldását célzó erőfeszí­téseinknek, mint ází. hogy most azonnal összehívjuk a közgyűlést.'' Vagyis világosan megmutatkozik, hogy az amerikai vezető körök, vagy legalábbis az amerikai vezető kö­röknek egy jelentős csoportja min- denkep ki akar térni a nemzetközi problémák tárgyalások útján való rendezése elől és továbbra is a hi­degháborút, a fegyverkezést, a fe­szültség fenntartásának politikáját akarja folytatni. Súlyos tévedés lenne azonban, ha az események alakulását csakis eb­ből a szempontból vizsgálnánk. Fel kell vetui ugyanis a kérdést: mi hozta létre azt a helyzetet, amely­ben Churchill elmondotta ismeretes beszédét, amelyben sor került a be­teg és sebesült hadifoglyok kicse­rélésére. amelyben sikerült megálla­podást elérni az összes hadifoglyok tekintetében, s amelyben a fegyver- szünet megkötésétől már csak egy lépés választott el? S végül fel kell vetni a kérdést, mi hozta létre azt, hogy az utóbbi hónapokban a nem­zetközi helyzet feszültsége érezhe­tően engedett s a tárgyalások gon­dolata egyre nagyobb visszhangot keltett az egész világon?« Mindezt a Szovjetunió következetes békelé­pései, a békéért folyó nemzetközi bare eddig nem tapasztalt kiszéle­sedése, teremtette meg s az előb­bitől elválaszthatatlanul jelentős sze­repet játszott benne az Egyesült Ál­lamok és nyugati szövetségesei kö­zötti ellentétek kiéleződése, Ezek az erők, ezek az okok sem­miképpen sem gyengültek a Li Szin- Man-féle provokáció vagy a berlini fasiszta provokáció következtében. Ellenkezőleg: ezek a békcellenes me­rényletek dühöt és felháborodást válthattak ki világszerte, fokozták a megegyezést követelő harci kész­séget. s oly rétegek előtt is leleplez­ték a tárgyalások ellenfeleit, ame­lyek eddig áldozatai voltak c kö­rök propagandájának. Teljesen reá­lis tehát az a megállapítás, hogy a tárgyalások ügye, ha vissza is esett pillanatnyilag, de nem szenvedett kudarcot s megvan a remény arra. hogy előbb vagy utóbb, de mégis a tárgyalások, a megegyezések szelle­me kerekedik felül. • Zűrzavar Bermuda előtt A fentebbiekben azt mondottuk, hogy a nemzetközi enyhülést létre­hozó okok és erők semmiképpen sem csökkentek az elmúlt napok­ban elkövetett békeellenes provo­kációk hatására. A bermudai érte­kezlet körüli általános zűrzavar bi­zonyítja ezt a legékesszólóbban. A három nyugati hatalom Eisenhower által javasolt tanácskozását eredeti­leg június közepére, később június végére tervezték, most pedig július 8-ra halasztották cl. A nyugati sajtó nem hagyott kétséget afelől, hogy Eisenhower ezen a tanácskozáson közös frontba akarja tömöríteni a vezető nyugati hatalmakat, hogy amennyiben mégsem tudja kikerülni egy négyhatalmi találkozás össze­illését úgy a nyugati kapitalista ha­talmak egységesen, előzetesen kidol­gozott követelésekkel a zsebükben foglaljanak állást a Szovjetunióval szemben. Éppen ezzel az „egységgel“ van azonban baj. A bermudai találkozó időpontjának első kitűzése óta az Egyesült Államok és nyugati „part­nerei" közötti ellentétek tovább nö­vekedtek s oly események zajlottak le ezekben az országokban, amelyek cseppet sem biztatóak a „hideghá­ború" politikusai számára. Gondo­lunk itt az olaszországi választások­ra s a francia politikának arra a mély válságára, amely a hetekig tartó kormányválságban nyilvánult meg. Ezek a jelenségek cseppet sem fokozták Washington reményeit a bermudai „egység“-ct illetően. „A w ashingtoni külügyminisztériumban — jelentette a napodban a Times washingtoni tudósítója — növekvő aggodalommal figyelik a legújabb francia és olasz fejleményeket. De Gasperi többségének feltűnő csök­kenése és a semleges irányzat ha­tározott előretörése Franciaország­ban meggyőzte az amerikai hivata­los köröket arról, hogy az európai politikai helyzet mind kedvezőtle­nebbé válik az Egyesült Államok politikájára és érdekeire nézve. — „Ezzel a fejlődéssel párhuzamosan egyre erőteljesebben érezteti hatá­sát a népek tárgyalásokat követelő hangja. Ez elöl a hang elöl egyre nehezebb kitérni. Ilyen körülmé­nyek között a Szovjetunió által ja­vasolt békés tárgyalások lehetősége egyre inkább csábítóbbá kezd válni nemcsak angol vezetőkörök­ben, de a francia uralkodókörök egyes csoportjainál is. ,.Az új Kelet- Nyugat közötti párbeszédnek az egy szerű lehetősége — vallja be a Paris Presse, francia burzsoá lap, — meg­állította Franciaországban az egységes Európa létrehozására irá­nyuló folyamatot. Gyakorlatilag egyes befolyásos körök készek fel­adni az európai hadsereget a Mosz­kvával való megegyezés lehetősége kedvéért." A tárgyalások szelleme, a békés megegyezés óhajtása egyre ellenáll­hatatlanabb erővé válik tehát a vi­lágon. Ez az erő komolyan fenyegeti a bermudai találkozó programnijául bizonyos körök által kitűzött „kapi­talista egységet." A Szovjetunió segítsége Iránnak a sáskajárás elleni harcban Paris (MTI) Az AFP ietenti. hogv L' Szín Man rs miniszterei szom­baton reggel Szöulban rendkívül' minisztertanácsra ültek össze, hogv — mint a íelentés mondja — „ta­nulmányozzák az Eisenhower elnök kü'önrpegbizottia. Walter Robertson áltál piőtor'oszt.eft elképzeléseket“ Csak a vasiparban edd*n. több, min' tízenö erer fiata* 'e’enikezett ipari lanu'ónak Alig egv hónaDia. hogy ország werte megindultak a jelentkezések h? MTH ipari tanuióiotézetekbe és 'ddir ess); a vfsvB-i+a" 'öbb mim '■zenötezei fiú ét 'ám jelentkezett N háromszázas ajkai és » hérirn«--**’ 'égves számú pórod intézetekbe n*ov- werannyian jelentkeztek rmn< ■'la-'rn/’re számítottak rr>*t»ís <o- vábbfolytatják a felvételeket. .Teherán (TASZSZ) Az iráni föld­művelésügyi minisztérium június 24- én fogadást rendezett annak a szőr­iét repülő-expedicíónak a tiszteleté­re. amely ebben az évben Iránban a sáskák ellen harcolt. Manszur Atai ideiglenes földmű­velésügyi miniszter a fogadáson for­ró köszönetét mondott a szovjet ex- oedició tagjainak munkájúidért. Nazarov «jrovjet expedíció ve­zetője közölte, hogy az expedíció re­pülőgépei áprilisban, májusban és júniusban Fársz tartományban és Jezd vidékén 42.670 hektár, sáská­val ellepett földet tisztítottak meg. Ezen a területen teljesen kipusztí­tották a sáskákat. A szovjet expedí­ció ebben az évben kétszer akkora területet tisztított meg a sáskáktól, mint tavaly. Megielent a francia-magyar szótár Az Akadémia) Kiadónál megje- •«* Eckhardt Sáruiot «zerkosziésé- -tr, a franci«—magva/ szótár A óbb min’ hmszéz ildaiíis ha- .almas követ mintegy kctszuznyolc­vanezer adatot ölel fel és így a legnagyobb francia—magyar szó- gyűjteménynek tekinthető. A. fran­cia nyelv alapszókmcsén kív ül tar- ’a'mazzH a különböző tudományágak legfontosabb szavait is.

Next

/
Thumbnails
Contents