Dunántúli Napló, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-26 / 148. szám

4 1953 JÚNIUS S# N Ä P L O A beremendi Cementgyár DiSZ-szervezete és a műszaki vezetők között meg keSI teremteni a jó együttműködést A beremendi Cementgyár DISZ- szervezetének munkáját legtalálób­ban Galambos Magda elvtársnő, a DISZ szervezőtitkára jellemezte: „A műszakiaktól segítséget nem kér­tünk s nem is adtak.“ Nyugodtan hozzátehetjük: a pái'tszervezettől 6em kértek segítséget és így innen sem kaptak. Ez azután rányomja bélyegét a szervezet egész fejlődé­sére, munkájára, életére. A Dlí?Z munkája márciusban igen szépen indult . .. Tavaly ősszel a jólműködő DISZ- szervezet szétforgácsolódott, vezető­ség volt is, nem is. Amit DISZ-mun- kának lehetett elkönyvelni, azt vég­eredményben két lelkes, fiatal lány, Galambos Magda és Abonyi Zsuzsa végezték., Félévi pangás után az idén márciusban aztán megindult az élet. Titkárt választottak, Nemes István elvtársat és hozzáfogtak az ifjúság mozgósításához. 100—110 fiatal van a gyárban, közülük 73 a DISZ-tag. Ez a fiatalság tehát igen nagy segítségére lehet a gyár műszaki vezetőségének a tervek teljesítésében, ha megfelelően irá­nyítják, mozgósítják, nevelik. A DISZ-fiatalok tánccsoportot ala­kítottak, egyidőben rendszeresen próbáltak is és a megyei döntőn a második helyre kerültek. t Szervez­tek rigmus-brigádot is. ök köszön­tötték fel Weimper József elvtár­sat, amikor „a szakma legjobb dol­gozója" címet kapta, Rubinszki Ist­ván elvtársat, amikor sztahánovista oklevéllel tüntették ki. Fegyverré vált a rigmus, amikor Bacsa István főmérnök elvtársat a munkásokkal való higgadtabb beszélgetésre, Lu­kács Mihályt a józanabb életmódra serkentették. Nőtt a fiatalok munkakedve is. A nagy javítás óta nincs 120 százalé­kon alul teljesítő DISZ-tag. Külö­nösen jó munkát végeznek a laka­tosok: Kondor Pál, Gamos Gyula, Gotthard János, Hoffmann István, Kercsmár János és Róth Antal klin- kerégető. Megkezdték egy mezőgazdasági ki­segítő-brigád szervezését is. Tíz aratópárral akartak a beremendi tszcs segítségére sietni. Kivették ré­szüket, mégpedig igen jól a vas- gyüjtésből. Április elején a DISZ- fiatalok szervezetten is megkezdték a vasgyüjtést. Először hatan voltak, a többiek azt mondták: „Nem gyűj­tünk, mert mi mindig gyűjtöttünk és mégis más vágja zsebre a jutal­mat." Amikor azután látták, hogy a berakodási pénzt, 2.20 forintot má­zsánként kifizetik a DISZ-nek, szá­muk 14-re, majd 20-ra emelkedett. 470 q vasat és 365 kg bronzot szed­tek össze és küldtek el a fiatalok áprilisban. Nemes István egymaga 102, Róth József 82 és Abonyi Zsu­zsa 80 mázsa vasat gyűjtött. A legjobb vasgyüjtők tiszteletére ingyenes táncestélyt rendezett a DISZ és 17 ifinek megvették a szín­házjegyet Pécsett. A közös munkában még jobban összeforrott a fiatalság. Egy hónap alatt 100 DISZ tagsági bélyeget vet­tek, ami hónapok óta nem fordult elő. A fellendülés oly gyorsiramú és oly szépnek ígérkező volt, hogy már a szomszédos DISZ-szervezetek patronálására is gondoltak. Elmen­tek Siklósnagyfaluba, ott színdara­bot és nívós kultúrműsort adtak elő. És ekkor, amikor már úgy lát­szott, hogy ismét virágzásnak indul Beremenden a DISZ-élet, bekövetkezett a törés. A tánccsoport oktatója, Kis Rétes Ida elvtársnő máról-holnapra el­tűnt a gyárból, a táncpróbák elma­radtak és a ruhákat azóta a DISZ- irodában belepte a por. A szakszer­vezet is beleavatkozott a kérdésbe éspedig igen helytelenül. Tánchoz kedvet kelteni azzal, hogy „ha nem táncolsz, künkért lapátolsz" — nem lehet. A rigmusbrigád is elhalt. A vá­lasztások után a vándorzászló át­adásakor mégegyszer felléptek, az­tán eltűntek az üzem életéből. Pe­dig volna mit dicsérni, volna mit bírálni. Két hete történt, hogy az iszapoló cső beesett a künkerégető- kemencébe. Egy, a lakatosokból ala­kult brigád 650—750 fokos hőség­ben 12 óra alatt a kemencét újból üzemképes állapotba hozta. Egy el­ismerő dalt, mindenesetre ők' is megérdemeltek volna. Abbamaradt a versenyszervezés is. Felajánlásuk a VlT-re már hetek óta készül. A DISZ-fiatalok eredmé­nyeinek népszerűsítése pedig azor. akadt fenn, hogy Vincellér Mária egyszerűen nem hajlandó a DISZ- szervezet ismételt kérése ellenére sem — külön listát is vezetni a fia­talokról. Fennakadt az aratóbrigád szervezése is, pedig tavaly igen szép eredményeket értek el. A DlSZ-tit^ kár pedig kereken kijelentette, le akar mondani. Joggal feltehető, és fel kell ten­nünk a kérdést, hogy mindez miért van? Ifjúságunkra kétségtelenül jellem­ző. hogy bátran kezdeményez, har­col, lelkesedik céljainak megvalósí­tásáért. Hihetetlen energiák rejle­nek benne és ha helyesen segítjük kibontakozásukat, — nagy erőfor­rást jelentenek építőmunkánkban. Ugyanakkor azonban nem mentes fiatalságunk és így DlSZ-fiatalja- ink jelentős része sem, a hirtelen fellángolástól, túlkapásokra hajlamos Éppen ezért van a DISZ, hogy a fiatalokat nevelje és ezeket a vad­hajtásokat nyesegesse. , Túlkapások fordultak elő a beremendi Cementgyár DISZ fia­taljainak munkájában is. A vas- gyüjtési verseny hevében rátették kezüket a nem éppen hulladék, il­letve még felhasználható bronz és rézanyagokra is. Helytelen volt kétségtelenül az is, hogy az igazgató elvtárs tudta nélkül fürdőjegyeket akartak kiad­ni és maguk állapították meg az árakat. Az igazgató és főmérnök elvtár­sak helyesen jártak el, amikor ezt megtiltották, de helytelen volt, hogy nem magyarázták meg a fia­taloknak, hogy intézkedésükre mi­ért volt szükség. Nem az egészséges magot, a fejlődő újat látták meg a DISZ-fiatalok lelkesedésében első­sorban, hanem az igen sokszor túl­zottan felfújt túlkapásokat. Súlyosbította és elmérgesítette a DISZ és műszaki vezetők viszonyát, hogy Sipos József, az anyag- és áru­forgalmi osztály vezetője indokolat­lan követelésével és intrikáival egye nesen lejáratni igyekezett a DISZ-t. Májusban a VAFÉM Vállalat 1008 forint jutalmat küldött a gyárnak, mert első negyedévi ócskavas be- szolgáltatási tervét túlteljesítette. Hegyi Béla igazgató elvtárs a pénzt a DISZ-nek utalta át. A fiatalok a pénzt fel is vették és kölcsönadták a futballistáknak. Sípos József azon ban szintén igényt tartott a pénzre és arra a rendeletre hivatkozott, amely szerint a gyár ócskavas be­gyűjtési felelőse 500 forintig ter­jedő jutalomban részesíthető. Leve­let írtak a minisztériumba és a mi­nisztérium, kiutaltatta a pénzt, 500 forintot Síposnak, a többit a gyűj­tésben jól dolgozó fiataloknak. Csakhogy a DISZ-fiatalok hallani sem akartak arról, hogy a pénzt visszaadják Síposnak, aki maga áprilisban kinevette a fémgyüjtő- ket, aki tavaly egész éven át a ju­talmat teljes egészében (egy év alatt mintegy 1200 forintot) zsebrevágta, aki a gyűjtés adminisztrációját ugyancsak munkaidő alatt végezte el. Sipos cinikusan, pökhendien, ki­hívóan követelte a pénzt, ahelyett, hogy a DISZ-tagoknak megmagya­rázta volna — nézete szerint, — mi­ért jár neki 500 forint. Érthető, hogy a fiatalok erre megmakacsolták ma­gukat és kijelentették: „Ha kifizet­tek egy fillért is, mi tovább nem dol­gozunk." A fémgyüjtési jutalom így egy viszonylag kisjelentőségű ügy­ből presztízs-kérdéssé fajult és két szembenálló tábort hozott létre. Amikor Nemes elvtárs végigment az irodaépületben, itt is, ott is, gú­nyosan kérdezték: „Na, mi lesz a pénzzel, úgy sem kaptok semmit!" Ez a bánásmód azután egyre újabb, félig már elfeledett sértéseket, meg­aláztatásokat, mellőzéseket vetett napfényre. A DISZ régi sérelme volt, hogy amikor új fiatalokat ál­lítanak munkába az irodában, nem veszik figyelembe a DISZ-szervezet véleményét. Felhozták sérelmeiket a műszaki vezetők is, hogy Nemes és Kajdács elvtársak a fürdő betonozását ha­nyagul végezték el, hogy Nemes elv­társ „lógós hanyag munkás, hogy illetéktelenül vett fel Kajdács elv­társsal együtt 200 forintot“, stb. A-nézeteltérések — amelyeket egy kis jóakarattal idejében a helyes álláspont, az intézkedések helyessé­gének megvilágításával fel lehetett volna számolni — az utóbbi időben nyílt ellenségeskedéssé fajultak és elterelték a figyelmet a főfeladat­tól: a félévi klinker-terv teljesítésé­ben mutatkozó 36 vagonos lemara­dás pótlásáról. Helyesen mondta Bacsa elvtárs, főmérnök: „Ennek az ellenségeskedésnek, a széthúzásnak csak egy valaki örül, — az ellen- ség." Jól látták a DISZ-fiatalok, jól lát­ták ezt a műszaki vezetők és mégis egyik fél részéről sem történt egyetlen komoly lépés, hogy ezt felszámolják. Úgy látszik, mindkét oldalon arra várnak, hogy a másik bocsánatot kérjen. Nem, bocsánatkérésre nincs szükség, ha­nem gyors és radikális intézkedésre. A probléma nem mai keletű. Gyö kerei a pártszervezet gyenge mun­kájába nyúlnak. Ács elvtárs, a párt­titkár az eseményekről csak akkor értesült, amikor azok már elfajul­tak. Mindössze két hónapja titkár, és ahogy mondja: „azt sem tudom, mi a titkári teendő." Nem csoda te­hát, hogy az üzem életében a párt- szervezet nem tölti be feladatát. És hogy nem tölti be feladatát, azért mindenekelőtt a siklósi járási párt- bizottság a felelős. Két hónap alatt kétszer jártak Beremenden — a vá­lasztások alatt. Segítséget Ács elv­társ nem kapott és így nem is igen adhatott. Mi tehát a feladat? A „mi repü­lünk, vagy fordítva" — hangulatot fel kell számolni és aki továbbra is éleszti, el kell távolítani az üzem­ből. A fiatalok sokszor forrófejűek, nem mindig látnak helyesen. Ez igaz, de ki nevelje őket, ki tanítsa őket, — ha már a párttitkár ezt nem teszi — mint a kommunisták, a kommunista műszaki vezetők. Ba­csa elvtárs elmondta, hogy egyes fiatalokban sokszor kellett csalód­nia. Lehet. De Hegyi elvtárs és Ba­csa elvtárs, nem azok az emberek, akik egynéhány sikertelen kísérlet után abbhagyják a munkát. A ce­mentgyár eredményei nem ezt mu­tatják. Hívja össze a pártszervezet a műszaki vezetőket, a DISZ-t. Vitassák meg együtt a helyzetet, magyarázzák meg cselekedeteiket és igyekezzenek közös nevezőre jutni. Adjanak feladatokat a műszaki ve­zetők a DISZ-fiataloknak. Nem jön­nek feladatokért? Keressék fel a kommunista műszaki vezetők. A fáradság előbb-utóbb kétségtelenül megtérül. A fiatalok semmi esetté sem veszthetik el kedvüket a további munkától. Újból meg kell indítani a néptánc-próbákat, újjá kell alakíta­ni a rigmusbrigádot, szervezzék meg bátran az aratóbrigádot. Ne hagy­ják, hogy az ellenség befolyása alá került dolgozók elvegyék kedvüket a további munkától. Ugyanakkor kérjék ki a jövőben a műszakiak véleményét is. A pártszervezet tekintse egyik legfőbb feladatának, hogy az egész­séges együttműködést a DISZ és a műszaki vezetők között a legrövi­debb időn belül megteremtsék. Eh­hez pedig nyújtson sokkal több se­gítséget a járási pártbizottság. B. J. Körzeti szparlákiádversenyek a pécsi járásban Az elmúlt vasárnap a pécsi járásban Baksún, Pogányban, Pcllérden. Olaszon, Nagyárpádon, Hirden és Szuntlőriúcen tar­tottak körzeti szpártákiádokat. BAKSÁN 45 soprtoló részvételével bonyo­lították le a versenyt. Bioscrd és tíaksa sportolói indultak csak el, az ócsárdiak a sportköri vezetőség hanyagsága miatt nem jelentek meg a verseny színhelyén. Nem jöttek el a tésényiek sem. A versenyre a pályát a rendezőség nem készítette elő megfelelően. A rendezés kö­rül is voltak hiányosságok, több mint két órát kellett várni a sportolóknak a kez­désre. A baksaiaknak sokkal nagyobb számú rendezőgárdát kellett volna biztosítani, de a versenyen is kevesebben indultak el a baksaiak közül, mint amit beneveztek. A biesérdiek közül 30-an vettek részt a ver­senyben. Példát mutatott a fiataloknak Fusch elvtárs bicsérdi tanácselnök, aki maga is elindult a versenyen. A bicsérdi sportolók már többször tapasztalhatták hathatós segít­ségét. A verseny során több jó eredmény szüle­tett. A bicsérdi Kolompár 11.8 alatt futotta a 100 métert. A baksai Kovács József az 1000 méteres távon 2:55.2-es eredményt ért el. A 20 kilométeres kerékpározásban Kovács Ádám (Baksa) győzött 40 perces idővel. NAGYÁRPÁDON a rendező sportkör ver­senyzőin kívül az üszögiek vettek részt a szpártákíádon. összesen 89 sportoló verseny­zett egymással. Távolmaradtak a kozármis- lenyiek, akik 70 indulót jeleztek. Nem volt ott Egerág sem, ahonnan 20 versenyzőt vár­tak. A versenyen a férfiak mellett több számban elindultak a nők is. Jobb ered­mények: távol: 1. Scherdán (Nagyárpád) 505, gránát: 1. Pichler (Nagyárpád) 60.50, 2. Illés (Nagyárpád) 58.70, női magas: 1. Papp (Üszög) 115. HIRDEN jó előkészített pályán gyors, sima rendezésben Nagykozár, Vasas 1., Bo- gád, Romonya és Hird sportolói indultak el a különböző számokban. Nem jelentek meg Vasas II. sportolói. Vasas Il-ön komoly bajok SPORTOLNAK A BOGÁDI FIATALOK A bogádi községi sportkörben sok lelkes fiatal sportol. A sportkörben az új vezető­ség megválasztása óta nagy fejlődés mutat­kozik. Az elmúlt évben nem sokat törőd­tek Bogádon az MHK-val. Az idén május 17-én nagyszabású MHK-napot tartottak» melyen igen sókan tették le a próbákat. Akadálypályája most épül fel a község­nek, a helyét már kijelölték, az akadály- pálya most mér csak a felépítésre vár. A sportkör MHK-felelőse, Lantos Géza jól vi­szi az ügyeket. A TSB tői kézhezkapott személyi-lapokat kitöltötték és azokra ti próbézások után azonnal rávezetik az ered­ményeket. A községi sportkör szertára még eléggé hiányos. Szerelés kevés és az is nagyon rossz állapotban van. nagy szükségük volna felszerelésre. A ^ bogádi fiatulok igen nagy örömmel fogadnák, ha valamelyik nagy pé­csi egyesület felszerelést küldene számukra. Hogy a^ sportkör eredményesebben tudjon dolgozni, szükséges volna, hogy egy pécsi sportkör elvállalná a bogádi sportolók pnt- ronálását. Koller Ibolya tanácselnök elvtárs- no segíti a sportolókat és amiben csak tudja támogatja őket. Mindenesetre a község fiataljainak kicsit öntevékenyebbeknek kellene lenni, mert ha összefognak, azokat a nehézségeket is le vannak a sporttal. A járási TÜB-uek sür­gős segítséget kell adnia a községnek, hogy a sportélet jó vágányokra terelőd­jek. Hirden a legjobb eredményt Pernceker (Vasas I.) érte el, aki 57 métert dobott gránáttal. OLASZON csak a rendező sportkör ver­senyzői vettek részt a szpártákíádon, Lot- hárd, Birján, Magyarsarlós és Belvárdgyula sportolói távolmaradásukkal tüntettek. Az oluszi fiatalok most vettek részt először ko­molyabb atlétikai versenyen. Közöttük szá­mos tehetséges fiatal versenyző van. Von- dorfer 11.15-ös eredményt ért el súlylökés­ben, gárántvetésben Gájder 55 métert do­bott. A jó rendezésben lefolyt verseny nagy lépéssel vitte előre a« atlétika ügyét Ola­szon. POGÁNYBAN Eszterág és Pogány fiatal­jai küzdöttek egymással, összesen 46 spor­toló indult el. lCükény és Szalánta nem vett részt a versenyen. Jobb eredmények. Súly: 1. Horváth (Eszterág) 11.76, 2. Andróczi (Eszterág) 10.81. 20. kilométeres kerékpár: 1. Radios (Pogány) 41 perc. A PELLÉRDEN megrendezett versenyen csak a pcllérdiek vettek részt. Mecsekalja, Aranyosgadány, Keresztes-puszta. Kővágó- szőlős nevezése beérkezett ugyan, de a sportolók már nem. Keszthelyi Rafael szin­te egyedül készítette elő a versenyre a pályát. A sportkör többi vezetői távollartot- ták magukat az előkészületi munkától. SZENTLŐRINCEN vasárnap ugyancsak tartottak ^ szpártákiádot. a rendezőség ,.jó munkáját" dicséri az, hogy még a mai na­pig sem küldtek be versenyjelentésüket a járási TSB-re. Most vasárnap Pécsett a Pedagógiai Fő. iskola sporttelepén rendezik meg a pécsi járás szpártákiád döntőit. A versenyen, számonként két-ket sportolóvá:! képvi.scltct- neti magát minden községi sportkör. A két egyéni számion kívül még egy csapatverseny­ben is elindulhat a kiírás értelmében. A rendezőség több mint 200 sportoló indulásá­ra számít. tudják majd győzni, amelyek eddig gátol­ták a sportkör eredményes munkáját. Jóslataink a vasárnapi totóra. Makói Vasas—Bp. Előre: 2, 1. — Miskolci Építők— Gyöngyösi Építők: 1, 1. — Tatabányai Bá­nyász—Csepeli Szikra: 1, 1. — Gázművek— Kinizsi Dohánvgvár: x, 1. — Vasas Ganz- vagon—Váci Vörös Lobogó: 2, 2. — Vasas Dinamó—Kőbánvai Lokomotiv: 1, x. — Ki­nizsi Sörgyár—fep. Vörös Meteor; 1, 2. — Pesterzsébeti Vasas—Bp. Szikra: 1, x. _ — Csongrád megye—Pest megye: 1, 1. — Fejér megye—Baranya megye: 2, 2. — Tolna me­gye—Somogy megye: 1, x. — Győr megye— Zala megye: 2, 1. — A pótmérkőzések esé­lyesei: Békés megye. Borsod megye, Buda­pest I. oszt, és Bp. NB II. * Pécsi Vasas—Siklósi Traktor 2:0 (2:0). Siklós. A hétközben lejátszott megyebaf- noki mérkőzésen alacsonyszínvonalú játék alakult ki. A pécsi csapat ennyivel jobb volt. ■»V Természetjárás. A Lendület Sport Kör Természetjáró szakosztálya 28-án, vasárnap — egéisznapos túra kerekében — a téli vizsgaverseny útvonalán szakavatott vezetők magyarázata mellett terepverseny bemutatót rendez az összes pécsi turisták és a közön­ség részére. Menetidő kb. 4 óra. Indulás 7.25 h-kor a bányatelepi bq-sszal n Széchenyi* térről. Turavezető: dr Oppe Sándor. Hol művelődjünk, hol szórakozzunk? Többmillió forintos megtakarítás újítással Bajomi László ós Vajda József sztahánovista művezetők többmil­lió forint értékű újítással gazdagították népgazdaságunkat. Eddig nél­külözhetetlennek vélt importanyagot mellőznek újításukkal, egy mun­kafolyamat megváltoztatásával. Képünkön a két újító — munkája ered­ményét szemléli. MOZI: Kossuth: Angyallal utaztam (fél 5, fél 7, 9 órakor). Park.: Puskás ember (6, fél 9 órakor). Petőfi: Angyallal utaztam (5, 7, 9 órakor). OPERÉTT-EST A Nagy Lajos gimnázium szabadtéri szín­padán ma este fél 9 órai kezdettel operett­est lesz az Országos Filharmónia rendezésé­ben, melyen fellepnek Sárdy János, Raskó Magda és Maleczky Oszkár, az Állami Ope­raház tagjai. A szimfonikus zenekart Csáky Nándor vezényli, az összekötő szöveget írta és elmondja Gaúl Gvörgy Sándor. Jegyek az IBUSZ-nál kaphatók. VITAEST Az írószövetség pécsi csoportja a Megyei Könyvtár, Geisler Eta-utca 8. szám alatti olvasótermében ma este 7 órai kezdettel Leszkó Margit újabb elbeszélését vitatja meg Galsai Pongrác és Szántó Tibor bevezető vitaindításéval. Minden érdeklődőt szívesen látnak. ELŐADÁS Az Orvostudományi Egyetem I. sz. Bel­klinikájának .előadótermében ,,Pécs város ivóvízellátásának egészségügyi kérdései" címmel tudományom ülés lesz szombaton délután 5 órai kezdettel. Előadók: dr Kun Lajos, dr Hal József, dr Szabó Pál Zoltán, dr Straub János és dr Horváth Mihály. HIKEK PÉNTEK, JUNIUS 26 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: 10/3. sz. gyógyszertár, Széchenyi-tér 5. Telefon: 29-81. 10/8. sz. gyógyszer- tár, Kossuth Lajos-u. 81. Telefon: 23-94. 10/12. sz. gyógyszertár. Doktor S.-u. 17. Telefon: 13-53. — NÉVNAP: Pál. — IDŐ J ÁRÁS J ELENTÉS: — Várható időjárás péntek estig: vál­tozó felhőzet, megismétlődő záporok, zivatarok az ország több részén. Mérsékelt, a zivatarok idejére meg­élénkülő szél. A fülledt meleg to­vább tart. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére pénte­ken reggel: 17—20, délben 28—31 fok között. — Találtak villamoson és autó­buszon különböző tárgyakat. Igazolt tulajdonosaik átvehetik a pécsi ka­pitányság házipénztárában. SALAK díjmentesen, állandóan kapható a Pannónia Sörgyárban. 7 HÓNAPOS sertés eladó. Remcny-puszta. öv. Gergely Jánosnó. 289 * I. ELADÓ kétkerekű targonca. Tolnai mér­leg, nagy képkeret, háztartási jégszekrény, gázrezsó, cukorkás vitrin. Kissa-utca 18. I. emelet. 291 mai műsora Prózai rész: Ismerkedjünk me­gyénkkel — Dunaszekcső története, (örsi Ferenc írása). A holnap Orvo­sai között (Horváth Imre írása). Hí­rek Baranyából. Megőrizzük a járá­si véndorzászlót — beszélgetés ifjú Takács Gézával, a gilvánfai tszcs elnökével. A jó versenynyilvános­ság: a munkaverseny lendítőereje. A Pécsi Bőrgyár befejezte féléves tervét. Bemutatjuk megyénk kultúr- csoportjait — a pécsi Óvónőképző énekkarának műsora. Zenei műsor: Szórakoztató mu­zsika. Délszlávnyelvű műsor. KITŰNŐ bizonyítvánnyal rendelkező terv­statisZtikai csoportvezető állást keres. ,,Ter- ves" joligérc. 288 NAGYMÉRETŰ jégszekrény eladó. Vorosi* lov-ptoa 42. I. cm. 3. 290 DUNÁNTÚLI NAPLÓ a Magyar Dolgozók Pártja Bárány a megyei Bizottságának lapja Szerkeszt) a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: EGRI GVUI.A Szerkesztőség és kiadóhivatalt Pécs, Megye-u tb Tel.s 15-32* t5-«2 é» i9-7? Előfizetést díj: havi II.— torint Felveszünk vállalatunkhoz azOnnalra gya- I korlott hajtókát, akik értenek a lóhoz, ra- I kodómuiikásokttt ós lóápolókat. Jelentkezni / lehet: Pécsi Bclspcd, Pécs, Széchcnyi-tér 7. * Baranyamegyei Szikra Nyomda Pécs, Munkácsv Mihálv utca 10. «z. Telefon: 20-27 A nyomdáért feleli MFMFS RF^S^ Dofyo&á ffiai&scdok! Itt van a meggy érési ideje. Szedjetek le minden szem meggyet! és adjá­tok el a Földmű vessző vet kezfetek felvásárlójának. A meggy átvételi ára: 1.40 Ft. Minden kilogramm leszedett meggyel a népgazdaságot segíted és a béke tábort erősíted.

Next

/
Thumbnails
Contents