Dunántúli Napló, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-14 / 138. szám
I 1953 JtrKlPS 1« NAPLÓ 5 Megyei Kulturális Bizottság alakult Pécsett 1*555 június 10-én délután megalakul a Megyei Békebizottság mellett működő Megyei Kulturális Bizottság. Az alakuló ülést nagy érdeklődés kísérte. Megjelentek tudományos, kulturális és közéletünk legkiválóbb he'yi vezetői. A tanácskozást dr. Méhes Gyula egyetemi tanár, orvoskari dékán nyitotta meg, majd dr. Flachbart Ernő egyetemi tanár, a nemzetközi jogtudományok kanditátusa tartotta meg beszédét. Beszédében elmondotta, hogy a vilagbékémozgalomban milyen jelentős szerepet töltenek be az értelmiség legjobbjai Joliot Curie, Hja Erenburg és Picasso. Majd a Béke-Világtanács 1951. évi berlini ülésszak határozatáról beszélt, amely felhívta az Országos Béketanácsokat a kulturális bizottságok létrehozására, valamint a jelentősebb évfordulók megn ünneplésére. A mi Országos Béketanácsunk mellett 1952. év elején alakult meg az Országos Kulturális Bizottság Lukács György, Audics Erzsébet cs Háy Gyula vezetésével. Az emberiség legnagyobb mozgalmának a főbb állomásairól beszélt, a Népek Békekongresszusának elsöprő győzelméről, amely teljes mértékben igazolta a nagy Sztálin tanítását: a békcmozgalom nem pártmozgalom, nem a kapitalizmus megdöntésére irányul, hanem a világ minden becsületes emberének demokratikus törekvésé a háború elhárítására. Körvonalazta a Kulturális Bizottság célkitűzéseit, amely jelenlősebb évfordulók- megünneplését és baráti találkozók megrendezését foglalja magúban. Majd rövid visszapillantást adott az elmúlt egy év tudományos és kulturális • sikereiről. Elmondotta, hogy a Kulturális Bizottság nem egy tagja került az elmúlt időszakban országos érdeklődés középpontjába. Említést tett Ráüss Károlv egyetemi tanár és Kis Nagy József bányamérnök kiváló tudományos munkásságáról, amely eredményeképpen kormányunk Kossuth-díjjal tüntette ki őket. Majd méltatta Babies Andrásnak a történelemtudományok kandidátusának új, könyvét a „Pécsi szénbányászat története“ című munkáját, valamint a Lippen'szki házaspár „Zrínyi riadója“ című új történelmi dráma sikeres írását és Martyn Ferenc festőművész kurucknrról szóló művészi kiállítás sorozatút. Beszédé után Antal György a Zeneművészeti Szakiskola igazgatója titkári tájékoztatást adott a Kulturális Bizottság elkövetkező feladatairól. Több értékes javaslatot tett, amely elmélyíti a kapcsolatot az egyes szakmabeliek között és baráti találkozókra tömöríti az érdeklődőket cgy-egy probléma felvetésével. Javasolta ankét tartását „orvostudomány a gyógyítás vagy gyilkos szolgálatában“ címmel, amelyet neves orvos- professzor tartana meg. Megemlítette Szabolcsi Bence Kossuth-díjas zeneművész pécsi útját, amely alkalommal a zenekedvelő közönség felejthetetlen élményben részesül. A nagy érdeklődéssel kísért beszédek után számos hozzászólás voll. Méhes Gyula egyetemi tanár mondotta többek között, hogy boldog örömmel vesz rész-t a Megyei Kulturális Bizottság munkájában, ahol a tudomány, a kultúra és a művészet fegyverével küzdenek a háború elhárításáért. Majd dr. Szabó Pál Zoltán. a Dunántúli Tudományos Intézet igazgatója. Palaki László főiskolai tanár az írószövetség pécsi csoportjának elnöke és Bácskai János, a Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat vezetője tett értékes javaslatokat. A jelenlévők mindannyian egyhangúlag elfogadták Pataki László főiskolai tanár indítványát, hogy a Megyei Kulturális Bizottság küldjön üdvözlő levelet a Béke-Világtanács Kulturális Bizottságának. A levél az alábbi részleteket tartalmazza: ,.A Baranyamegyei Béke- bizottság Kulturális Bizottságának megalakulása alkalmából meleg üdvözletünket küldjük a Békr.Világta- nács Kulturális Bizottságának. Ezzel az üdvözlettel szeretnénk kifejezni hálánkat cs köszönetünket azért a segítségért, amelyet a Béke-Világtanács kulturális vonatkozású határozatai jelentettek békeharcunkban. A nagy évfordulók alkalmai cs egyéb kulturális rendezvényeink úgy érezzük rendkívül alkalmasak voltak arra, hogy fokozzák bennünk a béke valamennyi barátjával való összetartozás tudatát. A nagu Sztálin éppen az 1946-ban Moszkvában járt magyar kormány- küldöttségnek fejtette ki, hogy minden nemzet, kicsi és nagy, a maga obulusaioal hozzájárul az emberiség közös kincstárának gyarapításához. A Béke-Világtanács által kezdeményezett alkalmak is feltártak, hogy milyen gazdag ez a kincstár és hogy a világ becsületes emberinek nem pusztítása, hanem gyaryjnfásy a feladata. Mikor most mi a kultúra, a tudományok és a művészetek baranyamegyei dolgozói köszönetünket nyilvánítjuk a Béke-Világtanács Kulturális Bizottságának, egyben kifejezzük azt a reményünket, hogy a továbbiakban még fokozódni fog a Bizottság tevékenysége és így tovább fogja erősíteni a békéhez való ragaszkodásukat és annak megvédésére való elszántságunkat. A világ népeinek egyetemes érdeke az, hogy a kultúra fejlődjék, a tudományok és a művészetek virágozzanak és igy fokozódjék az emberek öröme és boldogsága. A Béke-Világtanács budapesti ülése alkalmával fogadják külön is vendégszerelő, forró üdvözletünket.“ A jelenlévők kézrői-kézré adva egymásután aláírták a levelet, majd ugyancsak egyhangúan elfogadták Lippcnszki István pécsi író javaslatát. hogy küldjenek táviratot • a Ro- senbefg-házaspár megmentése ügyében. Az ülés mcgalakultnak mondotta ki a Megyei Kulturális Bizottságot és megválasztotta tagjai sorából annak elnökét és titkárát. A Megyei Kulturális Bizottság vezetősége és iagiai A Baranyamegyei Békebizottság mellett működő Megyei Kulturális Bizottság elnöke: dr. Flachbart. Ernő egyetemi tanár, a jogtudományok kandidátusa, titkára: Antal György, a Zeneművészeti Szakiskola igazgatója, „a közoktatás kiváló dolgozója", tagjai: dr. Kerpcl Frónius Ödön Kossuth-díjas gyerniokgyógyász profesz- szor, dr. Boross Béla szemészprofesz- szor, dr. Lissák Kálmán orvosprofesszor, a megyei békebizottság eluii- ke. dr. Szabó Pál Zoltán, a Dunántúli Tudományos Intézet igazgatója, a Városi Békebizottság elnöke, Kiss Nagy József Kossuth-díjas bányamérnök, dr. Lajos László nőgyógyász professzor, Szántó Károly, a Pedagógiai Főiskola igazgatója, Sziloássy Imre munkaérdemrenddel kitüntetett járási főagronóinus, Süsd, Martyn Ferenc festőművész, dr. Ráüss Károly Kossuth-díjas egyetemi tanár, Szcpeshegyi József bányamérnök. Komló, Füstös Józsefné ,,kiváló tanár“, Sámod, Szántó Tibor, az ’fró. szövetség pécsi csoportjának titkára, Bácskai János, a Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat titkára, Kormos Lajos, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója. Pataki László főiskolái tanár. Babies András a történelemtudományok kandidátusa, Fazekas Istvánná, a Megyei Tanács Népművelési osztályának vezetője, dr, Dombay János, a Pécsi Múzeum igazgatója, dr. Scher Tibor, az Egyetemi Könyvtár vezetője, rlr. Dulánszky Jenő építész főmérnök, dr. Méhes Gvuln egyetemi tanár, orvoskari dékán, Kislégi Nagy Dénes, egyetemi tanár és dr. Rudolf Lóránt! jogászprofesszor, a munkaiogi tanszék vezetője, valamint Molnár Klára hegedűmén esznő és Sass Dezső zongoraművész. BÉKEVERSEHNYEL A FÉLÉVI TERV TELJESÍTÉSÉÉRT Kult Ádárn körlete nyerte el a Megyei Pártbizottság váudorzászlaját A Megyei Pártbizottság a bányaüzemek versenyfelelőseivel értékelte az elmúlt hónap eredményei alapján a baranyai bányakörlctck versenyét. r Az értékelés alapján 127 száza e- kos (ervteljesítésscl, 128.8 százalékos teljesítménnyel első lett a versenyben Kult Ádám clvtárs András-ak- nai köriele és így elnyerte a Megyei Pártbizottság vándorzászlaját. _ A körletben májusban 0.5 százalékra szorították le az igazolatlanul mulasztók számút. Második helyre Kraulli Ferenc e'vtárs, Petőfi-aknai körlete került 117 százalékos tervteljesítéssel. (10.2 százalékos teljesítménnyé'. A kör'et szép eredményeit kisebbíti, hogy májusban ötven igazolatlan nmlasz. tás történt. Sziklai La ins elvtárs szászvári körlete harmadik helyet vívott ki magának a bánvakör'ctek versenyében. A Sziklai-körlet 112.1 százalékra te'icsítetfo májusi (érvét 112.7 százalékos teljesítinénnyel. Az igazolatlan mulasztásokat 0.25 százalékra csökkentették. 105 csille szén terven felül ParragLFere.nc,clvtárs csapata hónapok óia rendszeresen túlteljesíti havi tervét Már az év elejétől ke/d. ve sok gondot fordítottak az egyenletes termelésre. A csapat dolgozói minden műszakon becsületesen teljesítettek előirányzatukat A választási békeversen\ ben is jó munkával, tervük állandó túlteljesítésével tűntek ki A lelkes versenyt továbbra is fokozták n májusi terv 106 7 százalékos teljesítéséért. Június első munkanapján már 110 százalékra teljesítették a tenet. Parragi elvtárs csapata Pécsbá- nyán a második helyet \í\fa ki magának a bókeversenyben. A csapat dolgozói versenyre hívták Páncél Ferenc elvtárs csapatát Versenytár. síik első a kerületben. Lz a verseny még nagyobb lenti illetet ad Parragi eh társékuak. A két csapat havi eredményében 27 százalék különbség van. A Parragi csapat dolgozói célul tűzték ki, hogy a második negyedévi tervet 152 százalékra teljesítik és zökkenőmentes átmenetet biztosítanak a következő hónapra. Ennek eléréséhez azonban nem elegendő a csapat tagjainak igyekezete. Pré.gl János elytárs körletveze- tőnek jobban kell biztosítania a inű. szaki feltételeket. Június 8-án például a csapat^ nem kapott elegendő ürescsillét. Ezen a műszakon az elő. irányzott 80 csille helyett, mindösz- sze csak 4> csibét termelhettek. Az. ilyen aka(Ja!\o< gátolják nz cgven- fetes termelést Az elmúlt napokban a fejtés közepe táján 10 méter hosszan megvékonyodott a szén telep. A fejtésnek ebben a részében egy váiár sem akart dolgozni Bicar, Árpád fiatal konirnu. nista váiár ónként vállalkozott a munkáin A nehezebb munkahelyen is 1-0 százalékra teljesítette tervét és így hozzájárult ahhoz, hogy a csapat is túlszárnyalhassa előirányzatát. Parragi elvtárj csapata a jelenlegi 5.7 csillés fejleljesítincnyt június végere 8 csillére növeli. Az. egyenletes termelés biztosítása érdekében Ígéretet tettek, liogv péntek estig teljesítik heti tervüket és minden szombaton már terven felül termelnek. E héten csütörtökön estig a csapat már 105 csillét termelt terven felül. A Porcelángyárban A Pécsi Porcelángyár dolgozói megfogadták, hogy a Béke-Világla- nács budapesti étüsének tiszteletére 500 ezer forint értékű anyagot termelnek előirányzatukon felül. Ennek a felajánlásnak teljesítésében eddig legjobb eredményt a sajtoló műhely dolgozói értek el, 200 ezer forinttal teljesítették túl tervüket. Az üzem két hónap alatt 290 ezer forinttal teljesítette túl a távvezetéki függőszigetelőkből a tervét, a post a- “/.igei'élőkből 41, a készülékszigetelőkből 49 ezer forintos túlteljesítést ériünk el. Rontja eredményükéi a háztartási edénygyártásban mutatkozó lemaradás, amelynek az az oka, hogy az úgynevezett zsengclö ég'lőtér kicsinek bizonyul. Ezt súlyosbítja még az 11 körülmény, hogy a Kokszművektöl nem kapunk elegendő gázt. Ez azonban az egyes műhely- részek dolgozóit nem gátolja abban, hogy úi eredmények eléréséért tör. jenek előre. A festészet dolgozói például vállalták, hogy a zsetigéjési kiesés ellenére is száz százalékra teljesítik tervüket. A korongos műlidly- ben is számos felajánlás született, amelyiket a dolgozók teljesítenek is. Nyerges István 148-ról 250 százalékra emeli le!iesítméni/él. Fábri Gyula 219 százalékot ér el. Nyári Gergely brigádja 199 százalékra akarja teljesíteni a tervét. A Béke-Világtanács ülésére folytatott versenyben eddig is kínáló eredményeket érI el a műszakiak közül Szabadella Lajos művezető, aki <7 még építés alatt álló új korongos műhelyt részben már üzimbehelyez- le. A terem egyik végén még folyik az építkezés, de a másik felében már új egybefaragásos módszerrel készül a jol>b minőségű távvezetéki szigetelő. Jő munkát végez Misángyi László gépésztechnikus az exportra szállítandó szigetelők gyártásánál szükséges gépek elkészítésében. Köszönjük a Béke-Világtanács budapesti ü!ését TJolnap, június 15-én kezdi meg üléséi h Béke VílqgUti'éfft. A világ békeszerető emberisége sok ttok reménységgel, feszüli érdeklődéssel gondol ezekben a napokban hazánk fővárosára. Budapestre gondol a gyermekét védő anya, a férjéért aggódó hitves, apját szerető gyermek, sok százmillió ember, akik mind a bekét, az életet szebbé és jobbá tevő alkotó munkát kívánják. Az imperialista háború pusztító erőitől lerombolt, de a béke hatalmas erőitől hajtva még szebbé épült város, a mi forrón szeretett Budapestünk a világbckcharc jelképe, új nagy történelmi állomása lett. Mélyen átérezve ennek a hatalmas világtörténelmi eseményeknek nagy jelentőségét, Baranya népe is meleg szeretettel, nagy lelkesedéssel^ köszönti több mint 70 nrs/.ág küldötteit, legkiválóbb béke- harcosait, akik munkájukkal újabb hatalmas lépéssel viszik előre a nemzetközi feszültség enyhítésének, a világ békéjének ügyét. Hetek óta. inunkafelajánlásokkal. békevédelmi szerződésekkel, kiemelkedő termelési eredményekkel mutatja meg dolgozó népünk, mennyire elmélyült bem" a nemzetközi szolidaritás szelleme. A mindennapos tettek, a jobb. a t«'»bb<eii»«elés eredményeinek színes csokrával köszöntjük a világbékc fővárosunkba érkezett legkiválóbb harcosait. A ................. vi lágtörténelemben soha még mozgalom oly átfogó erejű nem volt, mint a béke-világniozg il*«m soha nem állt az emberiség olyan hatalmas tömegekben egy egységes eél mögé, mint a világ békéjéért vívott iiarcban A nemzetközi hékcmozgalotn már közel ezer millió embert egyesit a világ minden táján, hogy megakadályozza cry új háború kirohbantását. A béketábor ereje egyre növekszik és hatalmas akadálvnkat gördít az emberiség ló- léte, békés fejlődése ellen összeesküvő háborús uszítok útjába. A második' világháború befejezése után a bölcs Sztálin útmuta- tá.s-a alapján indult meg ez a grandiózus méretű mozgalom azzal a jelszóval, hogy a béke erői legyőzik a háborút. Sokan kételkedtek még akkor ennek az igazságnak lehetőségében és teljesen hiába valónak látták a békjekisgyűlésok ezreinek tartását, a békéívek alá írását_ és általában az egész béke vüágmozgalniat. Alig öt év telt cl azóta és ezalatt az emberiség történetében n'élda nélkül álló hatalmas mozgalom százmilliókat győzött meg és ellcnállbatallan erővel állított azoknak ;> táborába, akiknek szilárd meggyőződése lett, hogy az, új világháború megakadályozható, ha az emberek összcfcjguak ellene. Wroclaw. Paris, Varsó. Berlin, Bérs és most Budapest kimagasló történelmi eseményeit jelzik- a Rék° Világla-mes munkájának. A háború és a_ béke erőinek küzdelmében a béke erői ragadták nice a kezdeményezést .A legújabb nemzetközi események n n°mzelközí feszültség enyhülésére mutatnak Na-vjelentőséin'; siker a hadifogolycsere-egyezinény aláírása, melyet a fegyverszünet megkötésének k"i] követnie. Fz nemcsak a Szovjetunió. Kína és Korea békés politikájának a sikere, hanem az egész bclietábor nagy diadala is Az imperialista kormányok veszett dűhvel veszik tudomásul a béke világmozgalom ellenáll,hatatlan erősödését. Az olasz választások credménvei nagyon kétséges profitú üzletnek mutatják számukra a sokmilliárdos Marshall-Wilcsönt. a francia kormánv- válságok is világosai^ mutatják a békcszerelő demokratikus erők mind szilárdabbá váló egységét és erejét. A tőkés és gyarmati országok népei az egyre fnkozódő nyomor és elnyomás ellenére is szívós kitartással, bátran és határozottan állnak n világbékcmozgalom harcosai közé. Mennyire más a mi helyzetünk. A világ másik felén, a nehéz harcokban küzdő békeszerotő emberek méltán várnak többet, tiiliint. nVik szabadon emelkedő jólét és kultúra örömei mellett építhetjük tovább előre haladásunk, boldog jövőnk útját. A Béke-Világtanács budapesti ülése külföldi küldöttjeinek örömmel számolunk be mi is, a mi hékcharcunk eredményeiről. A Béke-Világanáes küldöttei látni fogják úi alkotásainkat, hatalmas békemüveinket, bő termést Ígérő, viruló országunkat, melyek világosan mulatják, hogy az első és „második ötéves terv a jómód. az. erő és a kultúra országává változtatják hazánkat.“ Meggyőződhetnek .róla. hogv „nálunk mindenki a béke harcosa, aki jól végzi munkáját“, hogy május 17-e, a magyar nert megnövekedői! öntudatának, szilárd egységének, a béke ügye mellett való rendíthetetlen kiállásaim k bizonyítéka. Az, utóbbi belekben. de az ülésszak alatt is olyan újabb és újabb eredményekről hallhatnak, melyek bizonyságai annak, hogy a világ békcszerelő százmilliói biztosan számíthatnak a magvar munkásokra, parasztokra és értelmiségi dolgozókra, akik békés munkájukkal. Bákosi elvtárs bölcs útmutatásait követve erősítik hazánk szocialista építését a bekefront szilárd bástyáját. DR. LISSÁK KÁLMÁN a Baranyamegyei Békebizottság Elnöke Mentsük meg a Rosenberg házaspárt! A meszeslelepi MN DSZ-szer vezet 504 lúgjának tiltakozó levele Ali, n Pécs, Meszestelepi MNDSZ szervezet tagjai tiltakozunk a Rosenberg házaspár kivégzése ellen. Az, amerikai imperialisták óz, újabb elvetemült merénylete arra késztet bennünket, hogy még erősebben és elszántabban harcoljunk geyrmekeirtk szép jö lőjenek zálogáért, a békéért. — Követeljük, hogy engedjék szabadon az ártatlanul halálraítélt Rosenberg házaspárt! Tóth Jánosné, Csiina Antalué cs még 502 aláírás. A Rosenberg házaspár kivégzése ellen tiltakozó tüntetés New- Yorkbau. „Kegyelmet„Rosenbergéknek!“ követelik az amerikai békeharcosok az Eisenhoweruek címzett óriási borítékon.