Dunántúli Napló, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-09 / 133. szám
% * o 1953 JÜNIUS 9 N H P L O ö Hűszaki feltételek biztosításéval, kommunista példamutatással, munkaversennyel teljesíteni kell a félévi tervet AktivavrtcUezld a pécstisabolcsi Islván-ahnán Pénteken a pécsszabolcsi István akna műszaki vezetői és középkáderei. csapatvezető vájárok a bánya és energiaügyi minisztérium küldötteivel beszélték meg a pécsi szén bányák, közelebbről az István-akna tervlemaradásának okait, behozásának módját. A felszólalók között Grósz György \ bányamesler hangsúlyozta, hogy , amig újabb beruházásokkal, kaparó- és gumiszalagok beszerelésével nem növelhetik a termelést, addig a műszakiaknak kell erőfeszi léseket tenniük a termelés előfeltételeinek maximális megteremtésére. A földalatti szállítás fokozottabb gépesítése azt is megköveteli, hogy már most hozzákezdjenek a szállító vágatok rendbehozásához, továbbá, a fejtéseket úgy készítsék elő, bogy a későbbi gépesítést a fenntartás elhanyagolása ne gátolja. Bicn József brigád vezető a na- gvobb teljesítmény akadályának az elövájás lassúságát említette meg. — Bányászainkban van lendület, akarják a terv teljesítését, ezt már sokszor bebizonyították. A rendezőkön ma is harc folyik az ürescsillécrt. ezért kérem a műszaki vezetést, teremtse meg a jobb munka előfeltételeit ■— fejezte be felszólalását. Müller Vilmos Bien József felszólalására azzal válaszolt, hogy két hónap alatt 130 csillés fejtés elkészítését vállalta, Ezenfelül felajánlotta, hogy csapatával mindig arra az elővájó munkahelyre siet segíteni, ahol arra a legnagyobb szükség lesz. Lantos János az István-aknai üzem pártvezetőségi tagja a jelenlegi termelési feltételek mellett rendelkezésre álló rejtett tartalékokról beszélt: — A tervteljesítés műszaki feltételei újabb beruházások nélkül is adva vannak — mondotta. István-aknán távolról sem teljes még a 480 perc kihasználása. Sok a vájárokra jutó személyzet. Csökkentésre vár a készlet tolók száma is. Üzemünkben a ciklusos munkaszervezés is jobbára csak látszat, papiron van meg. A műszakiak érezzék feladatuknak a eiklusfegyclem betartásának fokozottabb ellenőrzését. Sok a panasz a csillehiányra is. Pedig a csilleparkot jelentősen növelni lehet azzal, ha csak tiszta, palanélküli szenet szállítunk a szénmosóba. Mindennek megvalósításához kell a kommunista példamutatás, A fel- szabadulási héten ez a magasabb termelésben mutatkozott meg. Amikor a pártszervezet politikai munkáját megjavította, 17 nap alatt 10 százalékkal növeltük a termelést. Erezze állandó feladatának a párt cs a szakszervezet a dolgozók vcrsenymozgalmának. a vállalások teljesítésének figyelemmel kísérését, dicsérjék az élenjárókat, bírálják a lemaradókat. Amíg nem törlesztjük többezer- tonnás tartozásunkat, amíg nem adunk elég szenet az ország területén terményt és egyéb gazdasági javainkat szállító mozdonyainknak, a gépeinkhez fogaskereket gyár tó üzemeinknek, addig mi sem várhatjuk igényeink fokozottabb kielégítését. Ehhez az első lépést azzal tesszük meg, ha június havi 104.7 százalékos vállalásunkat teljesítjük. Az értekezlet tapasztalatait Simon Kálmán, a bánya- és energiaügyi minisztérium szénbányászati igazgatóhelyettese foglalta össze. — A feketeszénbányászat ma még sokak előtt elképzelhetetlen felfejlesztés előtt áll hazánkban. Ennek megkezdéséhez adva vannak a lehetőségek, hiszen a pécsi frontfejtéseket például jelenleg mindösz- sze 50—60 százalékban használjuk ki. Feladatunk, hogy a „látszatcik- lus“ helyett a ciklusos munkamódszert élőbbé tegyük. Ennek ösztönzésére a pécsi szénbányákban július 1-től ciklus-prémiumot vezetünk be. Feketeszénbányáink gépesítésére olyan szovjet mintára készülő kaparószalagokat gyártunk, amelyeket meredek dőlésű fejtésekben is használhatunk. A pécsi szénbányák műszaki dolgozóinak legfőbb feladata, hogy a helyi adottságok ismeretében öntevékenyen is arra törekedjenek, hogy műszaki, szervezési problémáikra maguk találjanak megoldást. Két lakatos találmánya — porelszívó készülék — védi a kom ói „földalatti város44 építőinek egészségét Amikor a meddő elővájó helyen berregve hatol acélhegyével a kemény kőzetbe a fúró, finom, köhögésre ingerlő por terjeng a levegőben, telepszik meg a munkahelyen dolgozók szájában, orrában, üli meg tüdejüket. Ha nem használják a légzőszerveket védő szűrőt, a tüdőre lerakódó por megkezdi romboló munkáját, kisebzi a finom tüdőszövetet és a köhögés nyomán később már vércseppek is jönnek fel a meg sértett tüdőből. Az orvos megállapítja a diagnózist: szilikózis. Ez ellen vette fel a harcot két komlói lakatos, a Gölcz-fivérek. Elmés, könnyen előállítható szerkezetet készítettek, amely teljesen mentesíti a munkahelyet a fúrás közben keletkező kőportól. A vájvé- gen jobb és balmenetű feszítőorsóval tartó keresztrudat rögzítenek. Ezen vannak a csuklósán elforgatható, szárnyas csavarral biztosítható tartókarok, amelyeknek rendeltetésük, hogy a fúrandó lyuk környezetét lefojtó szívótölcséreket rögzítsék. A szívótölcséreket elől gumigyűrűvel látták el. Ezen a gumigyűrűn szalad keresztül a fúró. Fuvóka segítségével állandóan cirkuláló — hordozható víztartállyal gumicsövön összekötött — légáramot hoznak létre. Ez a nedvdús levegő a fúrásnál keletkező port a szívótölcsérből gumicsövön át a vízzel telt tartályba magával rántja és ott leköti. A megtisztult levegő a szellőzőnyíláson — kétszeresen kihasználva — távozik. A készülék üzembehelyzése mindössze négy-öt percet igényel, de ez is bőven megtérül a könnyebb, gyorsabb és egészségesebb körülmények között végzett munkában. Egyszerre több fúrás is történhet egy vájvégen, a munkát a védőberendezés egyáltalán nem gátolja. Ezt mondják Hir István és Rázsics József vájárok is, akik amióta a komlói Aknamélyítő Vállalat elkészített részükre két ilyen készüléket, magasabb teljesítménnyel hálálják meg a róluk való szociális gondoskodást. Komlón évente a földalatti folyosók tíz és tízezer métereit készítik. Nem véletlen, hogy ebben a harcban született meg meddőben a százméteres, majd szénelővájásban a 200 méteres mozgalom. De nem véletlen az sem, hogy első épülő szocialista bányavárosunkban látnak napvilágot olyan találmányok, amelyek az ember egészségét hivatottak szolgálni és terjednek el Tatabányán és az ország többi bányáiban, hirdetve, hogy. hazánkban legfőbb érték az ember. SZTAHANOVISTA A Még a taggyűlésen elhatároztam, hogy felkere- l sem Szilágyi Sándort, akiből Kertész elvtárs egy hónap alatt sztahá- novistát is, vájárt is akart ' faragni. Ahogy most a szüntelenül elalud ni készülő lámpásomat a támfának ütögetve a végtelennek tűnő Béke-aknai táróban előre botorkálok — rendezni próbálom gyér ismereteimet erről a fiatalemberről, akiről bányamestere, mint „igen szorgalmas gyerekről“, brigádvezetője, mint jó futballistáról beszél, a párttitkár véleménye pedig arra a lakonikus tömörségű mondatra korlátozódott: „A Szebényi? — Az igen!“ — Álljon már félre az elvtárs, nem látja, hogy Jövünk? — mordult rám valaki a sötétben. Megnyugtattam, hogy nem látom és oldalt álltam. Valami javaslatot mormogott a lámpára célozva és elhúzott mellettem. Néhány lépésnyire mögöttem a második és a harmadik csille gurult a kijárat felé. — Mondják csak elvtársak, merre van a Szebényi! — Ahajt a! ö is gyün mindjárt. Az ahajt a-ból nem tudtam meg semmit, az „őt“ meg még nem láttam és így tovább botorkáltam ... A fordulónál közepes- termetű inas fiatalemberrel találkoztam, gyorsan, szinte sietve lapátolt, mikor megkérdeztem, éppen csakhogy felállt. — Maga a Szebényi? — Honnan tudja? — Ott mondták a társai. Mondja csak, maga akar sztahanovista lenni? — Én már aztán igazán nem, — mosolygott és magasabbra fogta lámpáját. Szeme ravaszkásan megvillant a félhomályban. — Már az vagyok. Május végén kaptam meg az oklevelet. — No akkor helyben vagyunk, — mondtam és elsoroltam, amit róla és csapatáról tudtam: hogy a választásokra a 150 mé teres mozgalomhoz csatlakoztak és hogy tervüket 140 százalékra teljesítették. Közben lejött a gurító- ból Lajos István is. a csapatvezető helyettese. Látta, hogy vendég érkezett, illő, hogy szóvaltart- sa. — A Sanyi? Hát én csak azt mondom, ilyen csillést keveset talál. — Kissé halkabbra fogja és felémhajol — az én nevelésem, nem véletlenül lett, sztahánovista. A múlt. koriban, amikor a választások előtt ünnepi műszakot tartottunk, más fél perc alatt töltött meg egy csillét. — Másfél perc? — No igen, nincs abban semmi! Az egész csupán akarat kérdése, bárki megteheti, — csodálkozik Szebényi elvtárs s máris nyúl a lapát után. — Hát azért nem egészen így van, — igazítja ki Lajos István, — a módszer, a „sik“ sem kismiska. Nézze csak az elvtárs, hogyan csinálja. Tudja általában, vagy mondjuk úgy, az általános csillés — mert hát ebhői van nálunk a több — a lapátot még csak megfogja valahogy, dehát azt is hogyan! Félóra múlva feltöri a tenyerét, két óra múlva „kivan“. Ahányszor felemeli a lapátot, annyiszor tipeg ide, topog oda. a szenet meg csak oldalba piszkálja és nem jut semmire. De nézze ezt... Szebényi Sándor keményen, szélesen odaáll a „fórat“ elé, a lapátot egészen mélyen megmarkolja és a szén alá csúsztatja, a térdével is segít közben és azután a váltónak kis lendületével belelöki a csillébe. A lapát szinte súrolja a csille szélét. A fiú izmos háta néhányszor még egyenletesen föl és lecsúszik az imbolygó fényben, azután meglöki a csillét és leteszi a lapátot. — Tehát amint látia, nincs ebben semmi boszorkányság, — mondta Szebényi elvtárs és elégedetten nézi a teli csillére. — Még csak el sem fáradok, könnyen megy, ha akar az ember, — s máris ugrik fel a gurítóba. A meredek gurítóban nehezebb a járás, ritkább a levegő és melegebb. — Most már tudom, miért lett sztahánovista, — mondom, miközben egyik támfától a másikig kapaszkodom, — de magából vájárt is akarnak faragni éspedig, ahogy ki veszem brigádvezetője be szódéból, egészen rövid idő alatt. — Ez aztán egyáltalán nem lesz már nehéz munka — kapja el a szót Lajos elvtárs. — Amióta itt dolgozik nálunk, egyik szeme mindig rajtam volt és aztán én sem fukarkodtam a tanítással. Ha egyszer megmondtam valamit, másodszor már nem kellett szólnom. Fa kellett — adta, fejsze kellett — adta ós most már egyedül is dolgozik, no meg iskolába is jár. — Jövő hónapban vizsgázom — veszi át a szót Szebényi elvtárs, felakasztja lámpáját, a fej- tőkalapács után nyúl — és ... váiár leszek. A fej tokai apács mélyen felbúg, azután belefuró- dik a ,szénfalba... — Vizsgázik .. . vájár lesz... — Mondja csak Szebényi elvtárs, hány éves maga? — Húsz leszek. — És már sztahánovista? Ismét az a huncutkás mosoly fut át arcán. — Már? Még csak ... iHuft0Íja.(S4kééét---------TE ÉRDEKED MJT l Bé kebizottságol választottak a szigetvári járás dolgozói Egy héttel a Béke Világtanács ü’é sének kezdete előtt tartották meg a szigetvári járási békebizottság választó békenagygyűlését. Dr. Zalai József, a szigetvári kórház igazgatója és szülészfőorvosa előadói be" szedőben megdicsérte a Szigetvári Cipőgyár dolgozóit, akik már másodszor nyerték el a büszke élüzem címet, megdicsérte a szentdénesi békebizottságokat, a békebeadásban élenjáró dolgozó parasztokat. Felre" te Józs-efné szenti ászlói dolgozó parasztot aki 173 százalékra teljesítette második negyedévi tojás- és ba" romfibeadasi kötelezettségét. Jakab János és idősebb Csankó József nyugatszenterzsébeti dolgozó pa raszbokat, akik 360. és 310 százalékra teljesítették tojás- és baromfibe" adási köte'ezettségüket. — Járásunkban azért van a jó pél'daadásnak nagy jelentőségp — mondotta dr. Zalai József — mert a begyűjtésben é5 növényápolásban sajnos, az utolsó helyen kullogunk megyénkben ... Békebizottságaink a kiváló dolgozókat, a beadási kötelezett ségiüket teljesítőket és túlte!- jesftőket állítsák példaképül falva- ink dolgozó parasztsága elé. keressék fel őket otthonaikban és serkentsék őket további becsületes jó munkára. Békebizott&ágaink gyüjtsév továbbra is 3 békevédelmi szerződéseket a tavaszi növényápolási munkákra, az aratásra, csép!ésre és beadásra, hogy járásunk áz utolsó szégyenletes hely röj az elsők közé küzdje fel magát. Az első hozzászóló Lieber István szigetvári református lelkész volt, aki megfogadta, hogy ezután még többet tesz a békéért, mert úgy érzi, hogy neki, mint lelkésznek, ez kötelessége. Zágon Gyula, a szigetvári járás dolgozóinak küldötte, kér te a békenagygyűlést, üzenjenek vele Budapestre, a Béke Világtanács ülésére. — Én is nagyon sokat szeretnék üzenni — mondotta Farkas Ven- delné, szulimáni parasztasszony. — Mondja el a kedves külföldi béke- harcosoknak, hogy mi, szigetvári járás dolgozó parasztjai ezután meg sokkal odaadóbban harcolunk a békéért. Mondja el, hogy sokkal lelkesebben fogunk dolgozni, mint eddig, mondja meg, hogy mi készek vagyunk a békéért odaadni utolsó erőnket, utolsó lépésünket. Sok hozzászólás hangzott el még a békenagygyűlésen. A hozzászólások lezárása után választották meg a járási békebizottságot, elnöknek Farkas Vendelné, szulimáni dolgozó parasztasszonyt, titkárnak Dvor- szki Pál munkást, akik már eddigi békeharcos munkájukkal is bebizonyították, hogy méltók a járás békeharcosainak nagy bizalmára. Békekisgyfílés Biikkösdön Bükkösd községben békekisgyű- lést tartottak. A résztvevők figyelemmel kísérték Sovány Jánosné békebizottsági titkár szavait, aki a legfontosabb nemzetközi eseményről és a békeharc jelenlegi eredményeiről, helyzetéről beszélt: — Amikor Bükkösd község dolgozói az urnák elé járultak, egyöntetűen a békére adták szavazatukat. Hozzájárultak, hogy az egyszerű emberek millióinak ereje lefogja az imperialisták kezét, mert a közös erő — a legnagyobb erő. Ez mutatkozott meg a választásokon s ez mutatkozik meg ma is, amikor több és jobb munkával, az új kenyérért folyik a harc. Az imperialista hiénák békeszólamokat pengetnek, de a „béke akaratuk“ vérbe, rombolásba dönti a házakat és a békét akaró Korea népét, ölik, gyilkolják a csecsemőket, gyerekeket, anyákat. Békéért harcoló emberek életére pályáznak, többek között ki akarják oltani Julius és Ethel Rosenberg életét is. Mi és a világ valamennyi becsületes embere mellettük állunk. Megálljt kiáltunk az imperialistáknak! Nem engedjük, hogy hamis vádak alapján kivégezzék őket! A béke megvédéséért harcolnunk kell. Maradéktalanul végre kell hajtanunk a minisztertanács határozatát. Vigyük győzelemre a növény- ápolást, igyekezzünk a rét kaszálásával, a széna begyűjtésével. A munkák gyors elvégzésével készüljünk a , szemveszteség nélküli aratásra — fejezte be előadását Sovány elvtársnő. Rechnitz Rezső kért szót elsőnek: — Mi, bükkösdi dolgozók egyöntetűen követeljük, hogy engedjék szabadon a Rosenberg-házaspárt. Követeljük, hogy az imperialisták szüntessék be a koreai háborút. Javaslom, hogy küldjünk táviratot a Béke 'Világtanács ülésére, ahol az egész világ békeharcosai megtudják, hogy községünk személyes ellenségének érzi a népek ellenségeit, ügy dolgozzunk, hogy táviratunkban szép eredményeinkről számolhassunk be. Egy pillanatig csend volt a teremben. A hátsó sorokból egy hang hallatszott: Elfogadjuk a javaslatot! A kezek összeverődnek ... — Igv akarjuk, harcolunk a békéért, békét akarunk! Májusban harminc békeházat avat tak a községben. Nagy ünnep volt egy-egy békeházavatás. Pfaff József élenjáró dolgozó paraszt házát is békeházzá avatták. Neki is nagy része van abban, hogy a félévi sertésbeadás 89, a baromfibeadás pedig 97 százalékon áll. A növényápolásban is értek el eredményeket a dolgozó parasztok, különösen pedig azok, akik a békeházakban laknak. Pfaff József tizenhatholdas középparaszt, aki szólásra emelkedett, azt akarja, hogy ezután még jobb eredményeket érjenek el. — A béke védelméről van szó — mondja Pfaff József. A béke megvédéséhez tettekre van szükség! Versenyre hívom Ferenczi József tízenkiiencholdas gazdát, a feltételek a következők: ki végzi el előbb a növényápolást, az aratást, ki teljesíti elsőnek a géptől beadási kötelezettségét. — Vállalom a versenyt! — pattant fel helyéről Ferenczi József. — Úgy igyekszem, hogy ezt a versenyt én nyerjem meg. Alig, hogy elült a taps, máris beszélni kezdett Steiner Ferenc, a Bükkösd II. DISZ-szervezet titkára. — Én, a DISZ-szervezet fiataljainak nevében beszélek, Ml, magyar fiatalok soha nem akarunk úgy élni, mint ahogy az imperialistáknál élnek a fiatalok. Megtanultuk becsülni, szeretni szép hazánkat az új életet. Azzal csatlakozunk a béke ügyének megvédéséhez, hogy minden olyan családnál, ahol nincs férfi erő, ott segítjük elvégezni az aratást és a cséplésf. Komári Antal elvtársé a szó. — Ferenczi Józseffel beszélgettem a napokban. Szó esett arról, hogyan készüljünk a Béke Világtanács ülésére. Megtudtam tőle, hogy adóval tartozik, de nyomban megígérte, hogy hátralékát teljesíteni fogja* Másnap már teljesítette is. Vannak azonban olyan gazdák, mint Reizin- ger József, Weiszmann Antalné, akik még nem értették meg, hogy azzal is szolgálják a béke ügyét, ha maradéktalanul eleget tesznek állam iránti kötelezettségüknek. Beszélgessünk el' velük, hogy rájuk is számítunk a béke ügyének megvédésében. Nyers Ferenc tízholdas úigazda a Jeszenszki Iván „nagyságos úr“ egykori cselédje, — családjáról, életéről beszélt. — Sohasem felejtem el... Mind az öt gyermekem beteg volt, skarlátban szenvedtek. Még annyi pénzem sem volt, hogy Irénkét a kórházba szállítsam. Mégis kihívtam a mentőkocsit, mert már azt láttam, hogy a végét járja. Szaladtam Je- szenszkihez, meg a kocsmároshoz, Wáigerhoz, de egyik sem adott kölcsön pénzt, pedig elmondtam nekik, hogy pár óra választja el leányomat a hatóitól. Szerencsére összetalálkoztam Magyar Miklós orvossal. Amikor megtudta, mi a hiba. azonnal pénzt ado’tt és ezzel megmentette leányom életét, aki hat hétig feküdt a kórházban. Ezen a megtörtént eseten tisztán látom, hogy a népnyúzók, a kizsákmányolok többre becsülik a pénzt, mint az emberi életet. Ezt látjuk Koreában is, ahol öldösnek, gyilkolnak az imperialisták, hogy minél több hasznuk legyen a háborúból. Nekünk, magyaroknak is úgy kell dolgoznunk, hogy rákényszerítsük az imperialistákat arra. hogy Koreában beszüntessék a háborút. Én a magam részéről ennek érdekében mindent megteszek, jó munkát végzek a növényápolásban, de jól készülök az aratásra is. A kisgyűlés végétért. Mindenki^ nek volt. amit magával vitt a szívében. A kisgyűlés résztvevői másutt is hallatják szavukat, Hallatják az egész világ előtt: táviratot küldenek a Béke Világtanács ülésére, amelyben az egész falu munkájáról, akaratáról beszámolnak. Azt követelik: Legyen béke az egész világon!
