Dunántúli Napló, 1953. április (10. évfolyam, 78-100. szám)

1953-04-28 / 99. szám

Forró üdvözlet a béke védelmében diadalmasan ki<?d(í koreai nécnek és a kínai önkénleseknek! Feivverszüiele’ Kareábin! (Folytatás az 1. oldalról) Népünk — a. magyar munkások, pa rasztok és érteiimiségiek — e^yre szilárdabb egységben tömörül az’ új világ építőben. Népünknek ez a női re,c\ö po.i-tikai és erkölcsi eg\-«é°*G| uj erők forrásává válik, amelyből új. r* ,újra nagy kezdeményezések, az építés új kendíiiet-e fakad, amely meggyorsítja szocialista építésünk ütemét. Népünk nagyszerű sikerei, új Alkotásai nagy pártunk és Rákosi elvtárs nevéhez fűződnek. Pártunk vezetésevei sikerüli népünknek te- küzdenie az új élet útján tornyosuló nehézségeket. Nagy pártunk nyolc­éves munkája és harca népünk mil­lióit győzte meg arról, hogy pártun­kat és Rákosi Mátyást követni egyet jelent, a nép hatalmának erősítés-évei, az új szocialista élet megteremtésé­vel. mindannak a v-alóraváitásával, amelyért népünk legjobbjai és maga a magyar nép évszázadokon át küz­dött és vérét hullatna. Farkas Mihály elvtárs hangsú­lyozta: az étért eredmények azt iga­zolják. hogy népünk 1049 május lö en helyesen cselekedett, amikor sza­vazatát a Népfront jelöltjeire adta. Ebből népünknek azt a tanulságot kell levonnia, hogy most. amikor újra országgyűlést kell választania, akkor cselekszik helyesen, ha egy- emberkém újra leszavaz a Népfront­ra, s a Népfront első jelöltjére, né­pünk vezérére: Rákosi Mátyásra. — Egyesek nyugaton, az igazságot e ferdítve, arról beszélnek, hogy ná­lunk az országgyűlést, a kormányt nem a nép választja, hogy mi nem rendelkezünk a nép állal választott kormánnyal. Hogy ezek az urak he- iveseti el tudjanak igazodni a ma­gyar helyzetben, nem ártana, ha tu­domásul vennék, hogy a kilenc és félmilliós Magyarországon csaknem hat és félmillió állampolgárnak van szavazati joga. 1931-ben Horthy- Magyarországon csak két és félmillió állampolgárnak volt szavazati joga. és ebből is csak 70 százalék élt ezzel a jogg-al. Akikor nem a dolgozó nép választotta az országgyűlést és ennek megfelelően a kormányt sem. Akkor Magyarországnak valóban nem s oli a nép által megválasztott kormánya. Érdekes, hogy akkor a kapitalista nyugatnak nem fájt a feje azért, hogy a Horlhy-rendszer alatt Magyar ország nem rendelkezett a nép által választott kormánnyal. — Az új or:-zággyüiési választás módosított választási törvény »lap­ján, annak ’ szellemében, szélesebb, demokratikusabb alapon zajlik le- mint 1940 ben. A nép. maga jelöl szabadon és a nép maga szabadon választ. Ennek megfelelően a meg­választott országgyűlés a nép igazi akaratát fejezi majd ki és az ország- gyűlés által megválasztott miniszter, tanács ennék következtében eza-bad népünk áltad megválasztott, igazi kormánya a népnek. — A második ötéves terv megvaló­sításával fel akarjuk építeni hazánk ban a szocialista társadalmat. Tehát mindössze hat és fél év múlva felépül nálunk az a társadalmi rendszer, amely mindent azért tesz. hogy az ember életét boldogabbá, szebbé, tar­talmasabbá alakítsa. Felépül az a társadalmi rendszer, amelyben ha­zánk do’gozó népét a kölcsönös se­gítség. a nép egyetemes érdekeit szolgáló törekvés köti szétbonthat»', lan egységbe. Felépül az a társadal­mi rendszer, amelyből a további fej iődés útja a kommunizmusba, a bőség, az általános jólét birodalmába vezet. Farkas elvtárs ezután második öt­éves tervünk nagyszerű c-éljait ismer­tette, amelyeknek megvalósításával Magyarország a jómód, a virágzó kultúra földjévé válik. — Merész, de megoldható tervek ezek, amelyek megvalósítása érdeké­ben a Függetlenségi Népfront bizal­mat kér: “azt kéri. hogy 19*03 május 17-ón minden dolgozó adja rá a sza vftzátát. Semmi kétség, hogy aki sze­reti hazáját, népét, aki a magyar dolgozók és gyermekeik életét bol­dogságban és békében akarja tudni — május 17-én a Népfrontra szavaz! Farkas elvtárs ezután arról beszélt, hogy dolgozóink nemcsak szavazó- cédulával. hanem többtermeléssel is szavazni kívánnak a Népfront prog rammjára és jelöltjeire: — A budapesti G'heörghiu-Dej Hajógyár munkásainak kezdeménye­zésére — mondotta — egyre nagyobb méreteket ölt a választási békever­seny. Ezzel a munkaversennyel mun­kásosztályunk ország.világ előtt azt az elhatározását juttatja kifejezésre, hogy ötéves tervünk negyedik éve első’ félévének feladatait maradék ta !*nul teljesíteni kívánja. Ez a vá­lasztási békeversenyt ki kell terjes/. Farragi Gye Parragi Györgv beszéde e:ején megköszönte a bizalmat, hogy Bara­nya megye dolgozói ismét képviselő lüknek jelölték majd a régi válasz" tásokró] beszé,:. — A néo keserű ízzel magábafo.j- tott gyűlölettel Uajtóvadászatoknak nevezte el ezeket a választásokat t-eri minden iparágna, minden üzem­re. bányára és intézményre és a me­zőgazdaságra is. Biztosítani kelt hogy május Í7.e a Népfront és a tervtőlje«i;és nagy győzelmének nao ja legyen! Többet, jobbat és olcsób­ba« termelni — ez az, amit el kel! érnünk, mert minél nagyobb a ter­melés üteme, annál gyorsabban gaz­dagodik az ország és vele együtt an­nál gyorsabban nő dolgozó népünk .jóléte. — Tisztelt nagygyűlés! — folytatta Farkas Mihály eivtárs. — A szocia. Sste társadalom felépítése és a tar­tós béke biztosítása elválaszthatatlan egymástól. A szocializmus építés — a háború rombolás! Mi a háború el­len. a békéért harcolunk, mert a há­ború a népek számára csak szenve­dést. nyomort hoz, mi pedig öröm­teljes életet akarunk biztosítani né­pünk számára. Egyesek félremagyá- rázzák következetes- békeharcunkat.. Azt mondják, hogy ez gyengeségünk jele. Ezek rosszul ismernek bennün­ket. A kommunisták nem tartoznak a gyengejeltemű, ijedős emberek tá­borába. Mi nem azért harcolunk a békéért. — és fogunk a jövőben is lankadatlanul, sőt mi több, fokozott erővel harcolni érte. — mert gyen­gének érezzük magunkat, hainem azért, mert szeretjük népünket és aki népét szereti, az rosszat népe szá­mára nem akarhat. Farkas elvtárs ezután arról be­szélt, milyen eredménves erőfeszítése két tett a. Szovjetunió, valamint a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kor­mánya a béke helyreállításáért Ko­reában, milyen mély és lelkes vissz­hangra talált a népek százmillióiban Malenkov eb-társnak az a kijelenté­se, hogy ..Nincs jelenleg olyan vi­tás vagy megoldatlan kérdés, a melyet né lehetne békés úton meg oldani, az érdekelt országok kölcsö­nös megegyezése alapján.“ Rámuta­tott. milyen pánik lett úrrá azokon, akik a béke megerősödésétől milliár­dos hasznukat féltik, majd így foly­tatta: — A kapitalista világban tovább folytatják az eszeveszett fegyverbe, zést. Az amerikai fegyvergyárosok újabb és újabb fegyverszállíímányo kát küldenek hűséges ügynöküknek. Titonak. Itt, déli határainkon a Tito- fasiszták nap, mint nap fegyveres összetűzéseket provokálnak, «melyek nek egyik áldozata, a múlt héten meghalt: Feke'e Mihály határőr, aki­nek fiatal életét a Ti to-banditák gyilkos golyója oltotta ki. I a békéért folyó harcunk elvé" laszthaiatlan részének kell tekintc- nüni. honvédelmünk szakadatlan erő­sítését. Viruló és gazdagodó hazán­kat, szabad népünket, nem hagyhat­juk védtelenül akkor amikor az jm- nerialisták eszeveszett fegyverkezés^ folytatnak. Az elmúlt négy esztendő alatt pártunk és kormányunk gon" doskodott arról, hogv hazám, erős néphadsereggel rendelkezzék. Ez az erő« korszerű néphadsereg párt vezetésével létrejött. Most már el­mondhatjuk nemcsak azt. hogy van mit megvédenünk, de azt is. hogv van mivel megvédenünk, — A béke biztosítása megköveteli a népek közötti egyenjogúság elvé­nek. tisztcEelben-tartását. Barátságot testvéri kapcsolatokat kell kiépíte­nünk a népek között, mert ez a. bé­ke biztosításának döntő feltétele. ,y j Ezér( mi továbbra is követeljük, hogv Magyarországot vegyék fel az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Mi nem avatkozunk be más államok belügyeibp és ezért joggal megköve­teljük. hogy más se tegye ezt és ne avatkozozn be a mi belüg veink­be 1 Hogv m; hogyan éljünk. azt senki ne írja nekünk éő, vagyunk mi olyan érettek, hogv azt m, ma­gunk is hejyesgn meg tudjuk hatá­rozni! Beszéde befejező részében Farkas elvtárs hangsúlyozta: minden erővel biztosítani kell - békét. A május 17-i országgyűiési választások és a bélke megvédése kötött szoros ö-.-zefüg- gés van. A Népfront választási dia­dala egyet jelent a béke magyar arc" vonalának erősítésével, a tarlós bé­ke biztosításával. Aki a Népfrontra szavaz, az a békét erősíti! — - A Magyar Függetlenségi Nép­front programmja: béke, munka jó­lét, felemelkedés! Sorakozzunk egy emberként a Magyar Függetlenségi Népfront zászlaja alá! Kövessük egyemberkéni a Magyar Dolgozók *Pártját. népünk bölcs vezérét', Ráko­si Mátyást! Szavazzunk egy ember" ként a Magyar Függetlenségi Nép­front jelöltjeire! — fejezte be perce­kig zúgó. viharos létkérdéssé! foga. dóit beszédét Farkas Mihály elvtárs, rgy beszéde mondotta — am:lveken 6 volt az urak vadászatán a hajtó és a haj­tott. Hangsúlyozta, hogv az új Magyar- ország szabad polgárainak sorában milyen megbecsült helyet foglal el az értelmiség. Többszáz Kossuth- díj kitüntetésében részesültek- az ' ér­telmiségiek. Munkájuk megbecsülé" sét bizonyítja a József Attila-, Mun­kácsy-, Erkel-. Liszt Ferenc-. Jászai Mari'díjak évről évre való kiosztá­sa. A régi érdemes és a tudományok munkásságából hajlott koruk miatt már kivált tudósokat, illetve ezek özvegyeit magas összegű nyugdíjak­ban részesítik. Az értelmiségi munka megbecsülése szembetűnő módon mutatkozott meg azoko-n a jelölőgyű­léseken amelyeken dolgozó népünk kép viselőj elöl tjeit megválasztó tták. Parragi György ^beszéde további részében a többi között ezeket mon­dotta: — Most újra kibontotta az ország, gyűlési választások lobogóját a Ma­gyar Függetlenségi Népfront. E lo* bogó mögött egységesen zárt sorok­ban sorakozik fel a munkásosztály, q parasztság, az értelmiség, A hazasze­retet lángjának magas hőfoka for­rasztotta össze azt a nemzeti egysé­get, amilyenre még nem volt példa a magyar történelemben. Milyen erők hozták létre népünknek ezt a soha nem látott nemzeti egységét? Miért tekintünk munkások, parasztok és értelmiségiek nyíltan, bizalommal egymás szemébe? Mi az oka annak, hogy minden tisztességes magyar em­ber világnézeti felfogásra való tekin­tet nélkül egységesen tömörül a Ma­gyar Függetlenségi Népfront válasz t-ási lobogója alatt? — Könnyű ezekre a kérdésekre válaszolni. A magv/r munkás nem hazátlan bitang többé ebben a ha­zában hanem ú; honfoglalásunknak legelső megingathatatlan csatársorát alkotja. A magyar paraszt már nem cselédje, kiebrudaitja a grófj uradal. maiknak. Az értelmiség felemelkedett a szellemi szolgasorbói n szabad al­kotás magaslataira, — A magyar dolgozó, tömegek ha­zafias öntudatának erejére mutat rá a választási felhívás egyik befe­jező mondata, amely így .hangzik: ..Kis nón vagyunk, de nagy tellek kel tudunk hozzájárulni és járulunk is hozzá saját hazánk hűséges szol­gálata révén az emberj haladás ügyé. hez.“ Parragi György ezután hangoztat­ta, hogy nemzet; egységünk belső összetartó erejét fokozta a nép álla­ma és az egyházak legutóbb a ka­tolikus egyház között létrejött meg­egyezés. — Ebbe' a nemzeti egységbe ősz' szekovácsoltn népünket hazaszeretete é.3 békeszeretete. Ki szolgá’ja ma leg. jobban melyik kormány az egész emberiség leg életbevágóbb érdekeli? Az aki a béke ügyét mozdítja elő. Az, aki az emberiség legszentebb ügye mellett, a béke megszilárdítása, az új világháború kirobbantásának megakadályozása mellett czáll síkra. — A dolgozó magyar nép nagy tettekké! szolgálta és fogjn szolgálni ezután is az ember; haladás ügyét, a legszentebb ügyet, az emberiség békéjének ügyét, Nem választhatnak el bennünket sem ebben . a hazában, sem az egész vi'áqou folyók és he­gyek nem választhatnak el berniün­ké'. vallási vagy .nemzetiségi, világ­nézeti különbségek. Egvet akarunk a legnagyobbat, a legszentebbet, a bé két és ami ezzel egyet jelent, az éle­tet, a boldog jövőt, Parragi Gvörgv beszédéi a Ma­gyar Függetlenségi Népfront és ve-, zére. Rákost Mátyás, a népek kö­zötti egyetértés és a béke éltetésével fejezíp be. t Szavazatunkkal, ú;abh inuiikasikerekkel vigyük győzelemre a népfront program in ját! Dobi István elv társ beszéde Komáromban A komáromi tárásból és Komár ombój vasárnap nnntegv tizenőtez- ren vonultak lel, virággal, lobogókkal teldiszített kocsikon teherautókon a komáromi tanácsháza elé, a választási nagygyűlésre. Visszhangzott a daltól az országút, a falvak. amerre a gyűlés részvevői jöttek. Több község leányai színes népviseletben pompáztak, A választásra készülő nép harcos, lelkes vidámságát tükröz te ez a nagygyűlés. Egyszerű ajándékokat adtak át Dobi elvtársnak és Czottner Sándor elvtárs bánya- és energiaügyi miniszternek, a gyűlés mús/j, szónokának kis benzinkutat, ami az olajfeldolgozó üzemek munkájára emlékeztet, egy képesalbumot, aimelv a Dózsa tsz megváltozott életét mutatja, a fia tatok gyönyörű virágcsokrokat. A lelkeshangulalú, meleg üdvözlések után Dobi István elvtárs meg­tartotta beszédét, — A Népfrontban egyesült haza fias örök — mondotta Dobi István elvtárs — éppen úgy, mint 1949-ben történt a Magyar Dolgozók Pártja vezetésével, együtt, egységesen in­dulnak. a választásokon és mi azt kérjük népünktől hogy most legin­kább mutassa meg szilárd egységét a választás napján a Magyar Füg­getlenségi Népfront követésében, mint 1949-ben megmutatta. A Nép­front választási győzelmével to­vább visszük előre hazánkban a szo­cializmus ügyét, erősítjük a munká­sok é® a dolgozó parasztok megbont­hatatlan szövetségét erősítjük a nagy Szovjetunió által vezetett bé­ketábort. — A mi országunk életéiben ünnep a választás. A nép a maga jelöltjeit, a maga embereit küldi az országgyű, lésbe. A legjobb ipari ■ munkásokat, sztahánovisfálkat, a legjobb dolgozó parasztokat, a néphez hű értelmisége nek a javát Kossuth-díjjal kitünte­tett tudósokat írókat, művészieket. Amint a hétköznapok munkás életé­ben együtt dolgoznak az ilyenfajta emberek az ország, az egész nép javára — úgy kerülnek össze .válasz­tás útján az országháziba is, ahol most már csakis ők a mi embereink, dolgozó emberek tanácskoznak és hozzád a törvényeket; tőkéseknek, nagybirtokosoknak, kizsákmányolok, iiigk népnyúzóknak nincs helye kö­zöttük. (Taps) Dobi elvtárs hangoztatta, hogy a kormány teljesítette a legutóbbi vá­lasztáson tett ígéreteit, részletesen szólott eredményeinkről, különösen mezőgazdaságunk fejlődéséről, amely ma már általában maga mögött hagy ta a Horthykorszajj elavult mező- gazdaságát. Ezután így folytatta be­szédét: — Sikerekben gazdag utat, a fej­lődésnek csodálatosan gyors útját járta be a magyar dolgozó paraszt­ság az elmúlt nyolc esztendő alatt. És még több sikert a parasztélet még gyorsabb ütemű fellendülését ígéri a jövő. A jövő a dolgozó parasztság számára a gépet, a villanyt, az öntö­zőműveket jelenti. Azt jelenti hogy nem kell maj.^ fáradságos munkával görnyedni az eke felett, traktor fog­ja vontatni azt. Aratáskor a fárad­ságos munka verejtékével öntözte a paraszt a földet — a jövőben kom­bájnok és aratógépek százai dübö­rögnek majd végig földjeinken. — Ősszel még nem tudta a parasztem­ber. mit fog aratni a nyáron, mert védtelenül ki volt szolgáltai va * ter­mészet szeszélyének. Korunkban mindinkább uralmunkba hajtjuk a természetet, virágzó kertté változtat­juk országunkat és száz" meg száz­ezer holdakat behálózó öntözőmű- vek. száz meg száz kilométereken át húzódó erdősávok védik majd mun­kánk érlelődő gyümölcsét az aszály pusztításától. “" A gépek meggyorsítják és meg­könnyíti;,- a fáradságos mezőgazdasá­gi munkát. Több ideje marad a dol­gozó parasztnak tanulásra, szórako" zásra s ehhez minden lehetőséget megad kormányunk. A régi világ sá_ ros, rozzantházú falvai helyén évről évre szépülő, fejlődő falvak kelet­keznek majd. ahol meg lesznek mind­azok az intézmények, amelyek a pa rasztság jólétét egészségét, kultúra" ját szolgálják. (Lelkes taps.) — A Függetlenségi Népfront vá­lasztási felhívása világosan megje­löli ennek a soha nem álmodott ra­gyogó jövőnek az útját. Ez: a szocia­lista nagyüzemi mezőgazdaság létre­hozása, ame!y lehetővé teszi a gépek s a mezőgazdasági termékek hoza­mát növelő legjobb legkipróbáltabb eljárások alkalmazását. Mű orszá­gunkban • már sok ilyen mezőgazda­sági nagyüzem van. A dolgozó pa­rasztok sízáz- meg százezrei határoz­ták el eddig is, hogy közösen mű" vélik meg földjeiket. Száz- meg száz­ezren vannak azonban még olyanok is, akik ne'm jutottak elhatározásra, akik miég a maguk kis földparcelláin dolgozgatnak. Kormányunk minden módon segítségére van az egyéni gazdálkodóknak is. A gépállomások traktorait igénybevehetik, a gyárak ezer- meg ezertonnaszámr-, gyártják és küldik a falura a műtrágyát, a. különféle talajjavító és növényvédő szert. És ebből mindenki annyit vá­sárolhat,, amennyire szüksége van. — Mindez lehetővé teszi. hogy egyénileg dolgozó parasztságunk mun Icája évről évre eredményesebb le­gyen, évről évre több terménnyel segítse hazánk erősödését, emelje saját jólétét. De mindenki számára érthető, hogy amint egy önmagában dolgozó kismester — bármilyen gépe lenne is, — soha nem dolgozhat olyan eredményesen) mint egy gyár, ugyanúgy a pár hóidon gazdálkodó paraszt munkája sem lehet olyan ter­melékeny mint a nagyüzemi mező- gazdaságé. A kisparaszti gazdaságok fejlődésének határai vannak, de se- milyen határ nem állja útját a nagy­üzemi szövetkezeti gazdaságok fejlő flősének. Ugyanígy a kisparcellákon gazdálkodó paraszt anyagi jóléte ja­vulhat és mindenki le is mérheti a maga házatáján. hogy az elmúlt évek alatt, a mostoha időjárás ellenére, mennyit javult. De ennek határai végesek. A nagyüzem; szövetkezeti gazdálkodás a paraszti jólét emel­kedésének végtelen távlatait nyitja meg. — A Magyar Függetlenségi Nép­front, amikor megmutatja a paraszti felemelkedés egyetlen lehetséges út­ját a szocialista szövetkezeti gazdál­kodás létrehozásában nyomatéko­san hangsúlyozza, hogy erre az útra seniki nem kényszerítheti a paraszt­ságot, erre az útra csak önkéntes elha ;á,rozás alapján lépjen minden egyé­nileg dolgozó paraszt. ,,A munkás­osztály nemcsak a termelő szövetke­zetekben egyesiUt^arasztságnak, ha­nem az egész dolgozó parasztságnak szövetségese és barátja.“ Ezt a segí­tő, baráti szellemet sugározza a vá" Lasztási felhívásnak az a része is, amely a beszolgáitatási rendszer egy­szerűsítését állítj;, e'.énk feladatul. Dobi István elviére, a továbbiak­ban hangoztatta, hogy népi demo­kráciánk kormánya a nép jogainak legfőbb őre nem tűri állami törvé­nyein).: megszegését, megtorol min­den minden kísérletet, amely a nép jogainak megsértésére irányul, akár hivatalos tisztséget viselő személy részérőj történik, akár nem. Hang­súlyozta az állam; szervek munkája megjavításának a fontosságát és rá­mutatott, hogy az állam iránti köte­lezettség teljesítésp dolgozó paraszt­ságunk hazafias ügye. Beszéde befejező részében a kövei kezüket mondotta: —- Amikor örömmel állapítjuk meg országún,, fejlődését gyarapodását népünk jólétének növekedését gon­dolatunk hálával és szeretettel fdr" dúl a hatalmas Szovjetunió félé. A Szovjetunió .az első nagyhatalom, amely önzetlen baráti .segítségével ál 1 mellettünk, hatékony támogatási nyújt hazánk felvirágoztatásához függetlenségiünk megvédéséhez. — (Hosszantartó taps) — Eredményeink másik forrása a Magyar Dolgozók Pártjának műn- kaja, népűn,- forrón szerétéit vezéré, nek, Rákosi Mátyásnak vezetése. (Lelkes taps) a párt valósította meg és kovácsolj-, egyre acélosabbá ha­zánkban a _ munkások és paraszlok szövetségét, az új o«aágépítés alap­ját.. A párt szabott irányt dolgozó népünk munkakészségének. A párt vezeti harcunkat belső ellenségeink aknamunkáj-, ellen éberen őrködik nemzetünk belső egysége felett. A párt élén Rákosi elvtárs áll: tiszte­let és forró szeretet övezi öt az egész országban. A munkásság és a dolgozó parasztság egyemberként követi Rákosi elvtársat a szocializ­mus építésében. Az ő biztoskezü ve­télésének döntő része , van abban, hogy. Magyarországnak ismét nem­zetközi tekintély,* van és megbecsült tagjai vagyunk a békéért harcoló szabad népek nagy családjának. (A nagygyűlés lelkesen éljenzi népünk szeretett vezérét, Rákosi eivtárs at). —7 A Szovjetunió támogatásával, a Magyar Dolgozó,,. Pártja és Rákosi elvtárs bölcs vezetésével értük el eddigi eredményeinket. * Ez á bizto­síték arra is, hogy az elkövetkezendő esztendőkre kitűzött terveink való sággá váljanak. A Függetlenségi Népfront választási felhívásában kör­vonalazott nagyszerű célok többsé" gének megvalósítása a következő qrstzággyűlés időtartamára esik. — Ezért amikor a választópolgároktól szavazatukat kérjük, aikkor e nagy­szabású terveinknek végrehajtásához bizalmuk jeleként kérjük azt. : — Beruházásaink folytatásához hangsúlyozta befejezésül Dobi elv- társ —, országunk népgazdaságának fejlesztéséhez kultúrájának növelésé­hez népünk életszínvonala emelésé hez, békére van szükségünk, A Ma­gyar Népköztársaság a jövőben épp­úgy, mint eddig is, szilárdan foly­tatja békepolitikáját. Harcoljunk a Függetlenségi Népfront ragyogó vá­lasztási győzelmével is a békéért. Szavazatunkkal és újabb munkasike­rekkel vigyük győzelemre a Népfront célját: a, béke, a munka, a jólét, a felemelkedés a szocializmus építé­sének programmját! A nagygyűlés lelke, tapssal me­leg ünnepléssel fogadta Dobi István elvtárs beszédét. Ezután Czotlner Sándor elvtárs, bánya- és energia­ügyi miniszter lépett a mikrofon elé. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents