Dunántúli Napló, 1952. december (9. évfolyam, 282-306. szám)

1952-12-07 / 287. szám

2 t*S2 nEOFMREK 7 V R PIO Megkezdődött a DÍSZ /. országos értekezlete Szombaton reggel a parlament kongresszusi termében megkezdődött a DISZ I. országos értekezlete. Az értekezleten megjelent Farkas Mihály elvtárs had seregi áh ormok, honvédelmi miniszter, Kovács István elvtárs, Horváth Márton elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagjai. Nógrádi Sándor elvtárs, altábornagy, a honvédelmi miniszter első helyettese, Jóború Magda, a közoktatásügyi miniszter első helyettese, Friss István elvtárs. valamint Non György elvtárs, népművelési rninisz tér helyed es. a Magyar Dolgozóit Pártja Központi Vezetőségének tagjai. Ott volt az értekezleten Jacques Denis, a DÍVSZ főtitkára is. Áz értekezlet részvevői percekig tartó tapsvihar közben, forró lelkesedéssel választották meg dísze'nőkké a magyar Hato­lok példaképét, a dolgozó magyar nép bölcs tanítóját, Rákosi Mátyás elv társai, majd az elnökség megvá­lasztására került sor. Ezután Dénes István elvtárs. a DISZ főtitkára tartotta meg he*/,A mólóját a párt Központi Vezetősége június 2S-1 határozatának végrehaj­tásáról te az ifjúsági szövetség to­vábbi feladatairól. Közel két és fél év telt el azóta, hogy pártunk sok év tizede, karcának eredményeképpen, Rákosi elvtárs kezdeményezésére megalakult a Dol­gozó Ifjúság Szövetsége — kezdte beszámolóját Dénes István. — A DISZ alakuló kongresszusa óta eltek idő fényesen igazolta pártunk ifjú­sági politikáját, megmutatta, hogy a DISZ valóban új erőforrása szocia­lista építésünknek, az ifjúság nevelé­sének. A DISZ alakuló kongresszusa óta a szövetségünkbe szervezett if jak tábora kétszázezerrel emelkedett te jelenleg 710.000. « ezzel egv lérést tettünk a magyar ifjúság többségét felölelő egymilliós szervezet felé. Dénes István ezután a magyar ifjúság harcos szervezetének eddigi eredményeiről beszélt. Rámutatott ar­ra, hogy a DISZ politikai oktatásá­ban közel kétszázezer ifjú és leány vesz részt, a szövetségnek ma már napilapja és több folyóirata van. Az elmúlt két és félév alatt rohamo­son emelkedett az ifjiiság politikai műveltségi színvonala, növekedett az ifjúság rteavébede hazánk építésé­ben. Áz ifjúsági szövetség fejlődés, azonban nem tartott léptet népi de­mokráciánk és a fiatalok nagy tá­borának fejlődésével, a szocialista építőmunka feladataival. A párt Köz­ponti Vezetőségének június 28-i ha­tározata mélyrehatóan tárta fel az alapvető hibákat és a feladatok meghatározásával segítette az elmer a. dás gyors felszámolását Pártunk Központi Vezet őséré nck határozata még ragyogóbb értelmet nyert a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusának. Szfá lin elvtárs új tanításainak fényében — folytatta Dénes István. — A DISZ ideológiai és gyakorlati munkájának alapvető feladata, hogy pártunk irá nyitásával tanulmányozzuk, az ifjú­ság közki nősévé tegyük és minden­napi munkánkban alkalmazzuk Sztá Tip elvtárs korszakalkotó művét te a XIX. kongresszus anyagát. Ebbon nagy segítséget jelent számunkra, h-i a lenini-sztálini K ornszomol példáját tartjuk szem előtt. Az ifjúság mind mélyebben és tu­datosabban érzi — mondotta, — hogy a Szovjetuniónak, a pártnak köszön­het mindent és miként a természetben minden élet a napfényből fakad, úgy a mi népünk boldog életének, nem­zetünk felvirágzásának forrása a Szovjetunió önzetlen segítsége és a párt bölcs vezetése. Dénes István ezután arról a ha­talmas fejlődésről beszélt, amely a Szovjetunió baráti támogatásának eredményeként, felszabadulásunk óta hazánkban végbement. A. párt, az állom ifjúságunk legmerészebb álmai t váltja valóra, megnyílt az út a szak mai tanulás, az iskola, egyetemek, a katonatiszti pálya felé, a fiatalok ti*- és százezrei indultak e! a voh külvárosi proletárnegyedekből, a fal­vakból, * tanyákról, a majorokból hogy meghódítsák a tudomány várd’ és birtokukba vegyék az iskolákat egj-etemeket, üdülőket, sportpályákat színházakat, könyvtárakat, mindazt, ami azelőtt nem volt a mienk. Az a hatalmas kitüntette, hogy Sztálin elvtárs kongresszusi felszó­lalásában hazánkat a világforradalom rohambrigádjai között említette, azt a kötelezettséget jelenti ifjúsági sző vétségünk számára, hogy idősebb testvérünk, a K orosz omol nyomdo­kain járva, még szorosabban tömő rítstik az ifjúságot a párt köré, — mondotta a továbbiakban Dénes Ist­ván. — A párt Központi Vezetőségé, nek június 28-i határozata biztosítja számunkra a párt részéről mindazt ami szükséges ifjúsági szövetségünk gyorsabb ütemű fejlődéséhez. Dénes István rámutatott arra, hogy a párt határozatának széleskörű meg­vitatása megmutatta, hogy a DISZ funkcionáriusai és sokszá-zezres tag­sága kész arra, hogy pártunk Köz ponti Vezetőségének útmutatásait lel­kesen végrehajtsa. Dénes István számos példát hozott fel a párthatározat végrehajtásában alkalmazott jó módszerekre, majd rá­mutatott a hibákra is: Elvtársak! A pártvezetés maradék­talan biztosítása érdekében a Köz­ponti Vezetőség főfeladatul azt tűzte ki, hogy a DLSZ vezetői és megértsék a pártvezetés jeVntőségét és lényegét a DISZ-ben. Ezen a téren jelentő* fejlődést hozott a párthatá­rozat feldolgozása, de ugyanakkor felszínre hozta » hibákat is. Sok DISZ-vezető — különösen az alapszervezetekben — még mindig nem értj világosan, hogy a DISZ párt által való vezetése nemcsak a párt vezetőségekkel va’ó kapcsolatot jeleníti, hanem ezen túlmenően első­sorban azt. hogy a párt ooliitikájá- nak végrehajtására neveljük te moz­gósítsuk az ifjúság tömegeit. A kölcsön jegy zésben azért értünk e! sikereket, mert a DISZ vezetősé­gek szinte mindenütt a párt közvet­len vezetésével dolgoztak. Pontosan tudtak, mn a feladatuk te a kölcsön jegvzte idején sikerült a leemagyobb mértékben felszámolni a bürokrati­kus vezettet. Elvtársiak! Minden DlSZ-vezetőnek legfőbb feladata, hogy erősítse a pár1 vezetését az ifjúsági szövetségben. Dénes István ezután rámutatod arra, hogy Sztálin elvtárs legújabb művének tanítására támaszkodva, az ifjúsági szövetségnek minden ereié vei segítenie kell a pártot a fiatalok tudásának, általános te szakmai mű velteégének emelésében. Az ifjúság szocialista nevelésének alapiát a marxizmus-len mizrmis tanítása képezi Jelenleg 177.000 DlSZ-tag vesz rész1 i DISZ politikai oktatásban, anr őOOOO-rel múlja félili az egy évve' ezelőtti létszámot. De ezzel az ered mennyel nem szabad megelégedni mert a párt határozata ézerint a tag­ság 30 százalékát, tehát több, mint 210.000 fiatalít kell bevonni rendező rés politika/ oktatásba. Ezután arról beszélt Dénes Wván hogy az ifjúság hazafias szellemű nevelése, e különösen a haza fegy­veres védelmiére való felkészítése szövetségünknek különösen becsület­beli ügye. Az elmúlt évben ezt eóső- rendű feladatként kezelték, meri műn Icájuk egvik légé!maradottabb terű lete ez volt. Ma már beszámolhatunk arrél — hangsúlyozta a főtitkár, — hogy például a bevonuló korosztályok noiitikai felkészít telében te szabadsáv harcos előképzésében vállalt konkrét feladatainkat a Szabadságharcos Szö­vetséggel egvfit t:müköd ve nemcsak beosüVttel teljesíteti ük, hanem túl is teljesítettük;. Ezután orról beszélt, hogy ifjúsá­gunk egész népünkkel együtt lelke­sen üdvözölte a III. magyar béke- kongresszus határozatait « a fiatalok még szorgalmasabb munkával te ta­nulással készülnek a népek békekon- greeszusára. Az ifjúság bevonásának a béke- mozgalomba elsősorban azt kell ie- 'önteni — folytatta. — hogy ennek segítségével is elmélyítsük te erősít­sük a magvar ifjúságban a nro'etár- internaoionalizmus szel-emét te a Szovjetunió vezette béfcetábor le­győzhetetlenségébe vetett hitét. A hé- kemozga'om segítségével is el kell mélyítenünk az ifjúság gyül'ö’etét az imperialisták orgyilkos emberrabló bandája és csatlósa, a Tito-fasizmu* ellen. Dénes István ezután az ifjúság kuk ‘urális foglalkoztatásáról és n-evelé séről beszólt Különösen az üzemi és falun a ®zo- ciaWsta szektor DISZ szervezeteinek kell sokkal többet törödiMök az Ifjú ság szabadidejének megszervezésé­vel, egészséges, helyes szórakozásá­vá] és nem utolsósorban a tánc biz­tosításával Is, mert ezek is az ifiú- ság szocialista nevelésének fontos eszközei. Ha mi n«m törődünk az if­júság szórakozásával, akkor az elten ség fogja az ifjúságot szórakoztatni, táncolni tanítani és ezen keresztül befolyása alá vonni. Kidolgoztunk egy széleskörű pro grammot az Ifjúság szabadido-jén-k helyes kihasználására, amelynek meg valósítása bizottságainknál most van folyama than. Szövetségünk munkájában egyik főhiba még mindig az ideológiai és politikai Irányító munka jelentőségé­nél. lebecsülése, ami magát a köz­ponti vezetést is jellemzi — folytat­ta beszédét Dénes István. Elmondta ezután, hogy a DISZ Központi Vezetőség» az utolsó fél­évben már fokozottabb mértékben foglalkozott az irodalommal, művé­szettel, filmmel és könyvkiadással. építés gyakorlatával. Nevelőimm- kánk csak akikor lehet helyis, ha nemcsak megismertetjük az ifjúság­gá] a szocializmus tanait, hanem ez oel együtt felszólítjuk az ifjak és leányok százezreiben a szenvedélyes vágyat, hogy a szocializmus tanítá­sait valóra is váltsák. Pártunk Központi Vezetőségének június 28-i határozata megállapítot­ta. hogy a fiatalok között a párt 'egsrilárdiabb támasza a inunk ás ifjú ság. Ezt a megállapítást a párt Köz­ponti Vezetöséaének ülés«. óta újabb példák igazolják. A békekölcsöniegy zésben a munikásifjúság különösen kimagasló hazafiségról tett tanúbi­zonyságot. Nagyszerű kezdemiényezé_ iek indulnak ki a munkásátjúság *o raliból, kitűnő fiatalok emelkednek ki az ifjúmunkások közül, akik orosz­lánrészt vállalnak a munkából és szocia 1 ista köt elezettségváí la I ásuiket teljesítik, bármilyen nehézségbe is ütközik az. Dénes István megemlítette Molnár István komlói bányász ifjúmunkás­nak, a komlói DISZ-bizottság tagjá uak példáját, aki a párthatározat után harcot indított a havi százmé- eres feltárási átlag eléréséért. A szovjet példák - nyomán Molnár Ist­ván és munkatársai nagy nehézsé gok között is százhuszonhárom mé- eres elővájást teljesítettek egy hó­nap alatt és hősies munkájuk ered­ményeiképpen ma már a kétszáz mé- eres feltárásért harcolnak. A munkásifjúság mind nagyobb öbbsége kész arra. hogy a szocia- isrta versenyből élenjáróan vegye ki részét. Mégsem mondhatjuk el azt. hogy a munikásif júság ma már be tölt: a rohamcsapat szerepét a szo­cialista építésiben. Nem kieléaítöen rej,lódött a munkásifjúság között a szocialista versenymozgelom, sőt Időnkért visszaesések vannak. Már­ciusban az összes ifjúmunkások 79 százaiéiba, szeptemberben viszont csak 70 százalék;, vett részt a ver­senyben, Októberben az iíjúmunká sok részvétele a versenyben Ismét javult valamit. Az ifjú sztahanovisták száma a Központi Vezetőség bírálata óta is lassan növekedett. Meg kell említe­ni, hogy az ifjúságii setahánovisták számának lassú növekedésében hibá­sak a szakszervezetek is. mert nem eléggé segítenek az Ifjúsággal szem­ben méo ma is gyakran tapasztálba tó szociáldemokrata maradlság le­küzdésében. Akadályozza a nmnkavereenyt és a sztahár.orvista mozgalom fejlődéséi számos DISZ-szervezet büroknatizmu sa és új iránti közömbössége is. Gyakran az. Is tapasztalható, hogy az üzemi DISZ bizottságok nem ve­szik észre az Hiúság helyes, új kéz deiményezéseit és nem támogatják azokat, a vezető szervek sem isme­rik eléggé a legkiválóbb ifjúmunká­sokat, azok módszereit. Dénes István ezután rámutatott az ifjúsági szövetség főfeladaiaina a muriikáiiíjúság között. A DISZ Köziponti Vezetősége te bizottságai a népgazdaság minden ágában, de különösen az alapanyag- iparban, a gépgyártóiparban és a leg­fontosabb építkezéseken mozgósítót, ták az ifjúság erőit a negyedéves, ha vi és dekád.ervek egyenletes telje­sítésére te túl tejesítésére. Valameny nyi üzemi DlSZ-szerve/otünk elé konkrét feladatul kell kitűzni: Érje el, hogy a DISZ minden tagja és az ifjúság túlnyomó többsége résztve- gyem a szocialista versenyben. üzemi DISZ-szervezeteinik egyik főfeiadiata, hogy a szakszervezetek kel együttműködve gyorsabb ütem­ben növeljék az ifjúmunkás szitahá- novistá/k számát és ennek érdekében nagy gonddá; foglalkozzanak az if­júság szakképzésével, a sztahánovis ’a módszerek • széleskörű elterjesztő, sével az ifjúmunkások között, A DISZ Központi Vezetőségének és minden DISZ bizottságának nagyon komolyan meg kell javítani munká­ját annak érdekében hogy az ifjú­ság tömegeiből kiinduló alkotó kéz deményezéseket felkarolják te elter. jesztésüket minden eszközzé; e'teecrü- sék. Valamennyi bányászterület me. gyei, járási te városi DISZ bizottsága tekintse becsületbeli feladatának el­sősorban a bányász DISZ szerveze­tek megerősítését te nendarzerea segí­tését, lágy, hogy azok képesek legye, uek a bányászifjúság nagy többsé giét az 1953. évi erősen emelkedő terv teljesítésére és túRe! iesitésére moz­gósítani. Bányász DISZ szervezete­ink mindenütt vállaljanak védnöksé­get a termelés és szállítás gépesítése lelett, ezéles körben terjesszek el az ormospusztai ifjúmunkások által kez­deményezett ,.!égv jó gazdája a bá ayagiép ekn ele” m o zgia 'ma t. A kohásizati üzemek DISZ szerve­zetei és „ felsőbb DISZ bizottságok mozgósítsák az ifjúságot a napi grafikon szerinti termelés megvaló­sítására. a technológiai előírások pon tos b. tartására, a minőség javításé ra és a se!ej; csökkentésére. A DISZ Központi Veze’őségé még nagyobb figyelmet fordítson a kö­vetkező évben Salálinváros és Szitá­lta Vasmű felett vállalt és ezideig becsülettel teljesített védnökségre. A DlSZ-ért.íkezlet határozza él, hogy a DISZ védnökségét kiterjeszti a Sztálin Vasműt kiszolgáló komlói köszénibánya fej! eszi érére, az új bá nyászváros felépítésére és a diós­győri kohászati üzem teljes rekons­trukciójára is. Meg kell javítani, Illetve tovább kéül fejleszteni „ DISZ munkáját a legfontosabb gépgyárakban: a Ganz v ago rg várban, a MÁVAG mozdony, és gépgyáriján, a Gheorghlu Dej ha légvárban, a győri vngoogyárba:n és a Beloiannisz gyárban. Egy éven belül az Ipari tanulőin- léziménveket mindenütt a szövetség fellegváraivá kell tenni. Ezután Dénes István a falusi ifjúi - iág problémái ró’ beszélt A. párt Köz ponti Vezetőségének határozata óta falusi munkánkban mutatkozik kéz -jeti eredmény. A falusa DISZ-szervezet ek részvé tele javult a mezőgazdasági munká­ban és a versenyben. A dolgozó pa­rasztifjúságtól Indult ki három, or szágos jelentőségű kezdeményezés: a 250 munkaegység teliesitése. a ta­ka rmáuyf él ék felkutatására irányuló nozgalom és a gyapotszedésben a 20 mázsás mozgalom, A következő években « legnehe­zebb és legbonyolultabb feladatokat lönvegecnikne.k a falun kell megolda­ni — mondotta. A párt azt a felad* 'ot állította elénk, hogy szővetségiün két a Komszomolhoz hasonlóan a szó teljes érteimében immkás-parasz; ;.zervezetté fejlesszük és enneik meg { le!óén egy-két éven belül szövet­ségiünk taglétszám ának általános nagymértékű emelése mellett a dől gozó parasztfiatalok aránya elérje ■szövetségünk taglétszámának negy­ven százalékát. Dénes István rámutatott azokra a hibákra, amelyek a falusi DISZ szer vezetek munkájában még tapasztal­hatók, majd a feladatokat vázolta a hiányosságok kiküszöbölésére. A falusi DISZ szervezetek alapfel adatává kea tenni, hogy minden te­rületen segítsenek a pártnak és a gazdasági vezetésnek a muníkafegye. lem és állami fegyelem betartásá­ban. A falusi murik* középpontjába a szocialista szektor, különösen a ter­melőszövetkezetek DÍSZ szervezetei­nek megrösítését kell állítani. Az egyénileg dolgozó parasztfiata. lók számára meg kell adni a lehető­séget arra, hogy beléphessenek a tszcs ben működő DISZ alapsizerve- zetbe akkor is, ha még nem tagja magának a termelőszövetkezetnek A DISZ falusi numkájábam éles és konkrét politikai leleplező harcot kell folytatni az osztályidegen te ellenséges elemek befolyása ellen. A falusi DISZ munka megjavításé, nak érdekében a megyei te különö­sen a járási bizottságokat politikai­lag képzett munkás, értelmiségi te a szocialista szektorból kikerült dől. gozó paraszt káderekkel kell elsősor ban megerősíteni. A párt Központi Vezetősége meg­állapította, hogy az egyetemeken te a középiskolákban a DISZ elhanya­golta az ifjúság rendszeres politikai nevelését. Melyek a legfontosabb Jel a da tataik a tanulóifjúság és a fiatal értelmiség közötti DÍSZ műnka megjavítása te. nén? t— vetette fel a kérdést Dénes István. Az egyetemek te középiskolák DISZ szervezeteinek főfeladatává keli enni. hogy a párt irányításával, az iskolai és állami vezetés segítségé ve; ne kampányszerűen, hanem fo- 'yamatosan neveljék a tanulóifjúsá­got tervszerű, fegyelmezett, folya­matos munkára. A DISZ szervezetek fokozott segítség^ nyújtsanak a ne hézaégekjlcel küzdő, első vizsgáikra készülő hallgatóknak. Tovább kell javítani elsősorban a tanulóifjúság közötti politikai neve ő. munkát. El kel] érnünk, hogy a tan- .ntéaeti DISZ-szervezetcink a párt- izerveaetek segítségével politikai árakat, magiass7iínvonalú előadásokat, inkátokat és vitákat rendezzenek időszerű és a fiatalokat érdeklő po- irtilkai. tudományos, kulturális te gazdaságii kérdésekről, öt nagy egye temen létre kell! ho-jml a Szabad If­júság terjedelmének kéthetenként meg-'e’enö egyetemi újságot. Áz egyetemeken és főiskolákon folyó DÍSZ munkáért mindenütt a megyei DISZ-bizottság első titkárát kell személyesen fefol&eé tenni. Ki kell terjeszteni a DISZ. műnk« ját a fiatal értelmiségi dolgozóik szé­les tömegeire. Ennek érdekében k'ü- 'ön figyelmet kell fordítani árra, hogy üzemi és falusi szervezeteink bevonják a DISZ soraiba te munká­jába a fiatal értelmiségi dslgozókat. Dénes István ezután az úttörőmoz­galom eredményeiről és feladatairól beszélt. Az úttörőmozgalom esősorban a oártnak te személyesen Rákosi e'v- társnak köszönheti’ eddigi erednié- nveit, aikj tanácsaival, és gondonko- dteávail irányította az úttörők fej­lődését A Szovjetunió piomr-mózga.!- mának gazdag tapasztalatai te á Kom«•/.omol tedvóri eegibsége volt a másik erőforrás, aimiclyböl úttörő­mozgalmunk táplálkozik. Az út törő-mozgalom egészséges to­vábbfejlődésének főkérdóse a falusi úttörő-munka megjavítása. A párt határozata fő föladatként az úttörő vezetők politikai peive'teé- nek te kiválogatásának megjavítását állította e"énk. Ennek érdekében a párt úbmiihalit«* alapján *eglheni kell elsősorban a falusa úttörő szervazete- k«t, hogy kapcsolatot építsem* ki a gépá'ílomáen/klkal, állami gazdoságok- kiail, tszcs-kkol te főleg az ott dolgozó fiatal értelmiségiek segítségét kér.iék a csapat-élet megjavításához. Jelentőr sen fokozni keli az úttörő vezetők rolltlkai te pedagógiai képzését. A közoktatásügyi minisztériummal együttesen most dolgozunk azon. hogy a pedagógiai főiskolán az út­törő munka kötelező tantárgy legyen. Az úttörő mozgalom te a DISZ kö­zött olyan kapcsolatot kell alakítaná, ami jeli omz. a pionir-mozgtalom és á Komezomol közti viszonyt. Az ifjúság szocialista ezetflemfl ne­velésiében a DISZ-ne háruló mind na­gyobb feladatok eredményes végre­hajtása megköveteli szövetségünk szervezeti munkájának te a vezetés stílusának nagymértékű te minél gyorsabb megjavítását. Dénes István hangsúlyozta, hogy a szövetség egész munkájának egyik fokmérője a DISZ taglétszámának alakulása. A párt Központ! Vezető­cégének ülése óta elért kezdeti ered­mények ogyik mutatója, hogy novem­ber e'eiéíg a DISZ taglétszáma több, mint ó0.000-rel nőtt és jelenleg meg­haladja a 710,000-et Áz úttörő moz­galom taglétszáma 11.000-M nőtt te jelenleg eléri a 900.000-et. A DISZ 'agléts 7,á'mának növekedését egész munkájuk megjavításának kérdése­ként kel! kezelni. A Központi Vezet őség kád crm un­kájában vannak eredmények, főleg az iskoláztatásban. 1S6Ü augusztusá­ban egy-, vagy kétéves politikai is­kolát végzett DESZ-vezet ők az appa­rátusban egyél talát«an nem voltak. Jelenleg von 41 te tanul 80. A közép­éé felső vezetőik tekintélye» része munkája me Bett elkezdte az általá­nos, közép-, vagy főiskola elvégzé­sét. A főtitkár ezután rámutatott arra, hogy éles harcot kell folytatni a fia­tal! káderekhez való lelkiismeretlen bürokratikus viszony ellen. Melyek a DISZ alapvető feladata* a párt Központi Vezetősége június 28-i határozatának végrehajtásában? — vetette fel a kérdést Dénes Ist­ván. A legfontosabb feladat, hogy biz­tosítsuk a párt vezetését a DISZ- ben te azt, hogy a DISZ vezetői és tagjai maradéktalanul meg k értsék a pártveztte jelentőségét. Biztosítsuk a dolgozó Ifjúság, a munkás- te parasztifjúság mind szé­lesebb tömegeinek bevonását és pél­damutatását a szocializmus építésé­ben, az ötéves terv végrehajtásában. Segítsük a pártot az ifjúság szocia­lista szellemű nevelésében, szakmai te általános műveltségének, politikai képzettségének emelésében, az ellen­ség ideológiai befolyása elleni harc­ban. Szövetségünket, a magyar dolgozó te tanuló ifjiiság milliós, erős, szer­vezett seregévé fejlesszük te biztosít­suk, hogy a vezetés a központtól az ala.jrszervezetőkig az ifjúság töme­geivel való elevon kapcsolatokon ala­puljon. Elvtárank! Milliónyi lelkes ifjú te leány hazaszeretetére, izmos karjaira, á'dozaiktezeégére te mindenekfelett a iiárt és Rákosi elvtáns iránti határta­lan sZerotetére, a Szovjetunóé te Sztá­lin elvtárs iránti megingathatatlan hűségére akarunk számítani. 11a szi­lárdan követjük nagy pártunk útmu­tatásait, ha minden körülmények kö­zött pártunk pofi'tikijának, a párt Központi Vezetősége határozatának szellemében dolgozunk, akkor bizo­nyos, hogy a mi nagyszerű magyar ifjúságunk hamarosan elnyeri »zt 4 kitüntető elmet, hogy népűnk szere­(Folytatás m J. oldalon) Ideológiai munkánk területéin a másik jellemző hiba, hogy az ifjúság közölt végzett nevelóinunkát nem tagjai kapcsoljuk «léggé össze a saodalista

Next

/
Thumbnails
Contents