Dunántúli Napló, 1952. augusztus (9. évfolyam, 179-204. szám)
1952-08-30 / 203. szám
2 Nino 1952 AUGUSZTUS 28 A Párt tagjának lenni nagy tisztesség A „Pravda44 vezércikke Moszkva (TASZSZ) A Kommunista Párt egész története, egész hősies útja, mintaképe a munkásosztály, minden dolgozó ügye feltétlen szolgálatának. A szovjet nép a Kommunista Pártban tapasztalt vezetőjét, korunk eszét, becsületét és lelkiismeretét tót ja. A Kommunista Párt a szovjet társadalom szervező és irányító ereje, politikája a szovjet rendszer életalap ját képezi. I enin Sztálin Pártja, megszervez, ve a munkásosztály és a dói gozó parasztság szövetségét, az 1917. évi októberi forradalom eredmé öveképpen megdöntötte a kapitalisták. és fö’.desiurak hatalmát, meg szervezte a proletariátus diktatúráját, felszámolta a kapitalizmust, megsem mi sí te*, te az embernek ember által való kizsákmányolását és biztosítót, ta a szocialista társadalom felépítő, •ét „A Szovjetunió Kommunista Pártjának ma legfőbb feladata — mondja a párt módosított szervezeti szabályzatának tervezete, — hogy a szocializmusból a kommunizmusba való fokozatos átmenet útján felépítse a kommunista társadalmat, szüntelenül emelje a társadalom anyagi és kulturális színvonalát, az internacionalizmus és az egész világ dolgozóival való baráti kapcsolatok megteremtésének szelüemében nevelje a társadajom tagjait, állandóan erősítse a szovjet haza aktív védelmét ellenségeink agresszív cselekedeteivel szemben.** A Kommunista Párt azért győzött és győz, mert szoros kapcsolatot tart lenn a dolgozók milliós tömegeivel és az akarat egysége, a cselekvés egy. sége és a fegyelem egysége hatja át. A Szovjetunió Kommunista Pártja az egy nézetet váltó kommunistáknak. a munkásosztály, a dolgozó pa rasztság és a dolgozó értelmiség tag. jaimak szervezett, önkéntes harci sző. vétségé, Lenin és Sztálin a párt szervezői és vezérei mindig hatalmas gondot fordítottak a párt megerősítésére. ,.igyekeznünk kell — mondotta V. I. Lenin — feljebb és feljebb emelni a párttag címet és jelentőségét...“ A kommunisták korunk élen. járó emberei, akik minden erejüket, tudásukat é3 energiájukat a dolgozók boldogságáért, a kommunizmusért folyó harc ügyének szentelik. Mindig és mindenütt példát mutatnak a bátorságra és a hősiességre, a nehéz ségek leküzdésére, a kitűzött cél ©1. érésére, ,.Mi kommunisták — mondotta Sztálin elvtárs a szovjetek II. össz- szővetségi kongresszusán 1924. januárjában — különös vágású emberek vagyunk. Nem közönséges anyagból vagyunk mi gyúrva. Mi vagyunk azok, akik a nagy proletár hadvezér, Lenia elvtárs hadseregét alkotjuk. Nincs nagyobb tisztesség, mint ehhez a hadsereghez tartozni. Nincs nagyobb tisztesség, mint tag nak tenni abban a pártban, amelynek alapítója és vezetője Lenin elvtárs.“ Azok az új feladatok, amelyek a kommunista társadalomépités terén állnak Pártunk előtt azt követelik, hogy növeljük a párttagok felelősségét a párt ügyéért. A párt módosított szervezeti szabályzatának tervezete meghatározza a párttagok kötelességeit. Az SZK(b)P központi bizottsága kongresszusi anyagainak megvitatása a pártszervezetekben azt mutatja, hogy a párt széles tömegei egységesen helyeslik a párttagok kő. telességeinek és jogainak a párt mó dositott szervezeti szabályzata terve zetében szereplő megfogalmazását A kommunista legelső kötelessége * “ — emeli ki a módosított szervezeti szabályzat tervezete — állandóan őrködni a párt egységén, mint a párt erejének és hatalmának legfontosabb faltét el én. A párttagnak tevékenyen harcolni kell a párthatá rozatok végrehajtásáért. Nem elegen, dó, hogy a kommunista csak egyet értsen a párthatározatokkal, kötelessége tevékenyen harcolni ezeknek a határozatoknak a megvalósításáért A kommunista passzív és formális visszonya a párthatározatokhoz, gyen. gíti a párt harcképességét és ezért összeegyeztethetetlen a párttagsággal. A kommunista kötelessége, hogy bár. hol dolgozzék is, mindig mutasson példát a munkában sajátítsa el munkájának technikáját. szüntelenül emelje munkájában szakmai képzettségét. Ipari vállalatnál, kolhozban, intézményben, bárhol legyen is, a kommunistának példát kelil mutatni a munkához való kommunista viszony, ra. kezdeményező ja, úttörője, propagandistája ke’l, hogy legyen min den újnak, élenjárónak, ami kibont a. koztatja a tömegek alkotó kezdeményezését, elősegíti a szocialista munkaverseny további fejlődését. A kommunista arra hivatott, hogy személyes példájával új munkasikerekre lelkesítse a tömegeket szovjet hazánk dicsőségére. A párttagság nagy tisztsége arra kötelezi a kommunistát, hogy állandóan erősítse kapcsolatait a tömegekkel, idejében figyeljen fel a dolgozók igényeire és a szükségleteire, megmagyarázza a pártonkívüli tömegeknek a párt politikáját és határozatait, emlékezetébe vésse, hogy pártunk ereje és legyőzhetetlensége a néppel való eleven és elszakíthatatlan kapcsolatban rejlik „Kapcsolat a tömegekkel — tanítja Sztálin elvtárs — e kapcsolat erősítése készség a tömegek szavának meghallgatására — ebben van a bolsevik vezetés ereje és legyőzhetetlensége.“ pártunkat minden tevékenységé- ben a marxizmus-leninizmus mindent legyőző elmélete vezeti. A Párt azt követeli minden kommunistától, hogv állhatatosan dolgozzék, öntudatának emeléséért, a marxizmus ieninizmus alapjainak elsajátításáért. Kommunistának lenni azt jelenti, hogy mindenben, nagyban és kicsinyben a párt és az állam érdekeit kell védelmezni, meg k©tl tartani a párt és állami fegyelmet, amely egyaránt kötelező minden párttagra. Á Pártban egy a fegyelem, egy a törvény minden kommunistára nézve, érdemeitől és tisztségétől függetlenül. A párt és állami fegyelem megszegése — amint a módosított szervezeti szabályzat tervezete rámutat — összeegyeztethetetlen a párttagsággal. A kommunista elengedhetetlen tu. lajdorrsága a Párt iránti becsületesség és őszinteség. A kommunistának nincs joga eltitkolni a Párt előtt a Párt, az áltatni és a gazdasági munka bármely szakaszának valóságos helyzetét, eltorzítani az igazságot. A Párt nem tűrhet soraiban csalókat, mert az ilyen emberek aláássák a Párt iránti bizalmat, erkölcsileg szétzüllesztik a kommunisták sorait. A Párt nagyszámú kádert nevelt, aklik becsületesen és lelkiismeretesen végre tudják hajtani a Párt és a kormány utasításait, akik ezeknek az uta síi ásóknak a végrehajtását nem üres formaságnak tartják, hanem becsület, a párt iránti legfőbb kötelesség ügyé nek. El keli azonban ismerni, hogy sok párt., szovjet- és gazdasági szervezetben nagy hiba a káderek kiválogatásának helytelen módszere. A Párt módosított szervezeti szabályza. fának tervezete megkövetel! a kommunistától: bármely helyen, ahová a párt áhította, rendületlenül hajtsa végre a Pártnak a káderek helyes — politikai és szakmai képzettségük szerinti —- kiválogatására vonatkozó utasításait. Ezeknek az utasításoknak a megsértése, a funkcionáriusok válogatása cimboraság, személyes ragaszkodás egy vidékről való származás, családi kötelékek alapján, ösz_ szeférhetetlen a párttagsággal. Pártunk ereje abban van, hogy nem fél a bírálattól és hiányosságaink bírálatából erőt merít a további előrehaladás számára. Sajnos, vannak még nálunk kommunisták, akik — bár vég nélkül hangoztatják a Párt iránti odadásukat — valójában azon ban elnyomják az alulról jövő kritikát. A Párt tagja köteles — mondja a Párt módosított szervezeti szabályzatának tervezete — fejleszteni az önbírálatot és az alulról jövő bírálatot, feltárni és kiküszöbölni munkája hiányosságait, harcolni a munkában a látszatsiker, a hiú önteltség ellen. Az aki elfojtja a bírálatot, hivalkodással és magasztal ássál helyettesíti, nem maradhat meg a Párt soraiban. Pártunk és a szovjet állam további megerősítésének fontos feltétele a kommunisták nagyfokú politikai ébersége, a kíméletlen harc az ellen, ségek minden és mindenfajta mesterkedései ellen. Nem lehet azonban elmenni amellett, hogy a kommunisták körében, elég széles körben, ©’terjedtek a politikai könnyelműség és meggondoia ti anság m e@nyMvánu.1 ásai, a párt- és államtitok kifecsegése. A politikai éberség kötelező minden kommunistára nézve, minden munkahelyen, minden körülmények között. A Párt tagja köteles megőrizni a párt- és államtitkot. A Párt tagjára háruló nagy és felelős kötelességek mellett nagy jogokat is biztosítanak a Párt tagjainak. A Párt tagjának — mondja a Párt sziervezeti szabályzatának tervezete — joga van résztvenni a pártgyűlé selten vagy a pártsajtóban a Párt politikai kérdéseinek szabad és tárgyilagos megvitatásában, a pártgyűléseken megbírálni bármely pártmunkást, választóként és választhatókén! résztvenni a pártszervek választásában, személyes meghallgatást követelni mindazokban a., esetekbe!}, amikor az 6 tevékenységéről vagy magatartásáról hoznak döntést, bármily kérdéss&l és beadvánnyal fordulni a Párt bármely szervéhez, beleértve a Szovjetunió Kommunista Pártja Köz. ponti Bizottságát is. A XIX. pártkongresszura való elő. ** készület mindenütt annak a sze reíetnek és odaadásnak a lelkesítő megnyilvánulásává válik, amelyet népünk a Kommunista Párt iránt érez. A szovjet emberek kijelentik, hogy készek minden erejüket a kommunizmus építése nagy ügyére fordítani. Lenin Sztálin pártjának tapasz falt vezetése alatt kiTöbbmillió márkát vágtak zsebre a heroldsbachi „csoda“ megrendezői Becs. Münchenben most tárgyalta a bíróság a heroldsbachi „csoda“ rendezőinek ügyét. A csaló társaság elhíresztelte, hogv IIo- roldsbachban parasztgyermekek előtt megjelent a .Szüzanya“. A „kiválasztott“ gyermekeket gondosan betanították mit meséljenek a „csodás megjelenésről“ a hiszékeny embereknek. Hamarosan a buzgó hívők ezrei árasztották el a kegyhelvnek kikiáltott Herolds- bachot dőlt a pénz a „csoda“ rendezőinek zsebébe. Az elbolondított hívők aranyórákat ékszereket és aranyérmeket is adománvoztak. A megtévesztett tömegektől kicsalt több millió márka nyomtalanul eltűnt a „csoda“ rendezőinek kezén. A müncheni bíróság igen enyhe büntetést mért a csoda értelmi szerzőire: a heroldsbachi papot 400 a sekrestyést pedig 100 márka pénzbírságra ítélték. Négy év a Tito-Gestapo poklában Becs. Az „österreichische Volkstimme“ az Osztrák Kommunista Párt lapja közli egy olasz munkás beszámolóját, aki közel négy évig szenoedett a Tito-Gestapo poklában. Az olasz munkást azért tartóztatták le, mert Jugoszláviában munkanélkülivé vált honfilásai számára pénzt gyűjtött. Az olasz munkás a többi közölt elmondta, hogy Tito börtöneiben 250.000 politikai fogoly sínylődik, akiknek csak egy bűnük oan: ellenzik, hogy Jugoszláviát egy új háború esetére amerikai ugródeszkává akarják kiépíteni. Amikor letartóztatták, 55 órás kihallgatás sorún az UDB, a legembertelenebb módszerekkel próbált tőle kicsikarni valamit az Olasz Kommunista Párt működéséről, utána szűk cellába zárták, amelyben három ujjnyi magasan állt a víz, úgyhogy sem leülni, sem feküdni nem tudott. Négy napot és éjt szakát töltött a vaksötét cellában, utána egy Titonak szóló hűségnyilatkozatot akartak oele aláíratni, amit megtagadott. Ezután egy olasz mlitikai foglyokból álló csoporttal a Starn gra- tliskai börtönbe hurcoltak. Estén, ként „politika’ oktatásban“ részesültek, ami abból állt, hogy addig verték őket szíjakkal, amíg vagy ájultan estek össze, nagy hajlandónak nyilatkoztak a hűségnyilatkozatot aláírni. Az UDB pribékek nemzeti ellentéteket szítottak az olaszok és hor- oátok között. t950 márciusában a politikai foglyok egy részét egy másik fogolytáborba vitték. A foglyok az ütlegelésektől, vértől boritoa, rongyosan érkeztek meg a táborba. A foglyok ellátása szörnyű colt, egy-egy teremben száznyolcoan- százkilencven embert zsúfoltak össze. Reggel ötkor keltek, a legnehezebb munkákat azokkal végeztet, ték: akik következetesen megtagadták a „hűségnyilatkozat“ aláírását. A vízhiány következtében járványok törtek ki. Az olasz munkás befejezésül elmondotta, hogy később úgynevezett ..kutyaólba“ rakták. A „ku- íyaólban“ nem volt szabad aludni — egy őr ötpercenként rúgással és a bunkóval .,költögette“ a foglyokat. Nyolc napig bírta ki ezt a kínzást. Voltak, akiket két hétig kínoztak ígu. ezek súlyos idegösszeomlással kerültek kórházba, szörnyű kényszerképzetek ül- dözték őket. Az Építők Napja ünnepi műsora Augusztus 31-én, vasárnap rendezzük meg hazánkban először az Építők Napját. Ezt a napot megyénkben tizennyolc szakma, negyvenkét vállalatának dolgozói ünneplik. Az ünnepségekre az Építő-, Fa- és Építő- anyagipam Dolgozók Szakszervezetének Baranyamegyei Bizottsága már .megtette az előkészületeket. Gondoskodtak arról, hogy az ünneplő dolgozók egész napon át megtalálják a nekik való szórakozásokat, akár a kultúr, akár a sport, vagy egyéb rendezvényekben. A sportműsor már délelőtt nyolc órakor megkezdődik a Porcelángyár sportpályáján. Itt lt óráig minősítő atlétikai versenyeket rendeznek, majd 11 órakor megkezdik a Tatarozó SK—Útfenntartó SK labdarúgó- mérkőzést.. 13 órától 14 óráig szabad sportfoglalkozás lesz ugyanezen a pályán, majd délután két órakor lejátsszák a Pécsi Porcelángyár SK— Mohácsi Építők SK barátságos lab- darúgőmérkőzést. Ezt követi 16 órakor a Pécs« Építők—Beremendi Építők mérkőzése. A 73// Építőipari Vállalat udvarán és a parkban is sportrendezvények sora szórakoztatja majd a dolgozókat. Itt is már reggel nyolc órakor elke7.dődik a szabad sportfoglalko- zás, röplabda, teke, asz'alitenisz, sakk stb. Két órakor kezdődnek a Pécsi Építők női és a Beremendi Építők női, ezt követően pedig a Pécsi Építők II.—Beremendi Építők férfi, majd a Pécsi Építők I.—Sásdi Téglagyár férfi röpLabdaesapatainak mérkőzései. A balokányi fürdőben délután öt órakor úszó versen y t rendeznek ugyancsak az építőipari dolgozók részvételével. A ligetben térzenét is ad a honvedzenekar délután 3—4-ig és este hat órától hét óráig. Ezt megelőzőleg pedig dels 12 órától egy óráig a felső sétatéren. A gyermekek szórakoztatásáról is gondoskodtak a rendezők. A Béke ligetben négy órától öt óráig bábműsort rendeznek. A szabadtéri szín. pádon délután Öttől, esie nyolc óráig az építő dolgozók legjobb kultűrcso- porljai szórakoztatják az összegyűlt dolgozókat. Fellépnek többek közölt a Tatarozó Vállalat, a 73/1 Építési Vállalat, a Cementipari, a Porcelán- gyár, a Beremendi Cementgyár és a Villanyszerelő Vállalat kultúrcso- portjai. A kultúrműsor után szabadtéri tánc lesz éjfélig. Az Építők Napja rendezvénveihez a belépés díjtalan, azokat bárki megtekintheti. A rendezvények helyein a Vendéglátó Vállalat büfféi hideg ételekkel és italokkal várják a dolgozókat Tervük túlteljesítésével köszöntik az Építők Napját a meszesi építkezés dolgozói Építőmunkások! — 'A Horthy lasizmus idején megvetéssel ejtették ki a szót is, ma pedig hazánk megbecsült szakmunkásai az építőipar dolgozói, ötéves tervünk beruházásainak csaknem a felét az építőmun kasok dolgozzák tel, s kezük nyomán új városok nőnek ki a tőidből A meszesi építkezés dolgozói között is sole olyan dolgozót találunk, aki a felszabadulás előtt éhesen, ron. gyosan rótta hosszú hónapokig a vá ros utcáit munka nélkül. Az Építők Napjára való készülődésben ezek a dolgozók a fiatal szakmunkásokkal együtt az. eddiginél nagyobb verseny lendülettel kezdik reggelenként a munkát azért, hogy teljesíteni tudják azokat a vállalásokat, amelyeket az építők napjának tiszteletért tettek- Herr János segédmunkás brigád fa már a 305 százalékos lelpesitménynél tart, amit eddig egy versenyben sem tudott elérni, A Gering kőműves- brigád is 214 százalékos teljesítmény, nél tart már napok óta. De nem maradnak el a 'tanulók sem a gyakorlott szakmunkások mögött. Vizner István tanuló brigádja is 100 százalékon felül teljesíti napi tervét. Sztepánek kubikus brigád 206 százalékos telje, sitménnyel készül az első építő napra Ezek az eredmények azt mutatják, hogy építőipari dolgozóink helyt, állásukkal bizonyítják be azt, hogy méltók arra a megbecsülésre, mely, ben egész dolgozó népünk részesíti őketA minisztertanács rendelete az 1953. évi tavaszi vetésű növények termelési szerződéseinek feltételeiről A minisztertanács rendeletet adott ki, amelyben megállapítja az 1952—— 33. gazdasági évre kötött termelési szerződések általános feltételeit. Az 1953. évi tavaszivetésű növények termelési szerződéseinek megkötése szeptember 1-én kezdődik és október 3l-ig tart. A termelés» szerződés mind a termelőszövetkezetek, mind az egyénileg dolgozó parasztok számára igen kedvező feltételeket biztosít. A termeltető vállalat, a termelő kívánságára a szerződött terület gépi szántását a gépállomáson megrendeli és a szántás díját az állami vállalatok részére megállapított készpénzes díjtételek szerint kamatmentesen előlegezi. A szerződött terület bevetéséhez szükséges vetőmagot a termeltető vállalat a kellő időben leszállítja a termelőszövetkezet vasútállomására, egyénileg termelők esetében a földművesszövetkezet raktárába. Amennyiben a vetőmag értéke meghaladja az ötven forintot, a vetőmag ellenértékét kamatmentesen hitelezi a termeltető vállalat az 50. forinton aluli tételeket készpénzben kell kifizetni. Kivétel oz alól a dohány, cukorrépa, borsó és gyapot-vetőmag, amelyet ötven forinton aluli érték- esetén is kamatmentesen hitelez a termeltető vállalat. A szójabab és édescsillagfürt termeléséhez minden esetben, a többi pillangósvirágú növény termeléséhez pedig a meftvei tanács VB mezőgazdasági osztályának előírásától függően. talajoltót kell használni. A talajoltót a termeltető vállalat a vetőmaggal egyidejűleg a tsz vasútállomására, egyénileg termelők esetében a földművesszövetkezet raktárába szállítva bocsátja rendelkezésre önköltségi áron, kamatmentes hitelre. A dohány, a gyapot és a fűszer- paprika termelésénél a vállalat köteles a termelőknek kamatmentesen előlegezni a- szántóterület kötelező jégbiztosítására megállapított díjak és a felsorolt növények biztosítási díja közötti kiilönbözetet. A termeltető vállalat ezenkívül az egyes növé- nvek termeléséhez szükséges műtrágyákat kamatmentesen hitelezni a •szerződést kötők részére. U.gvancsak kamatmentesen hitelezi a vállalat a termelési szerződés szerint öntözést igénylő növények után járó vízdíjat is. A termelés elősegítése érdekében a termeltető vállalat a dohány, gyapot, fajtaborsó, pailántásnövények, cukorrépa, cikória, gumipitypang, gyümölcs és bor után — a különleges szerződési feltételekben a megjelölt munkák elvégzése esetén — művelési előleget folyósít, mind a termelőszövetkezetek, miivj az egyénileg termelő szerződéskötők részére. Az előleget hitelre, kamatmente. &en kapják. A minisztertanács rendelete a kötelezettségek betartása érdekében előírja, hogy a termeltető vállalat kötbért köteles fizetni, ha a természetbeni előleget — így a vetőmagot, műtrágyát, védekezőszert, stb. — a szerződési feltételekben a szállításra megjelölt időpontig nem juttatja el a termelőhöz, ha a termést késedelmesen veszi át, ha késedelmesen számól el a termelővel, stb. A terme'5 kötbért köteles fizetni ha a vetőmagot a vetésre megállapított határidőben nem veszi át, vagy a szerződött területet nism veti be, ha a rendelkezésére bocsátott műtrá. gyát, növényvédöszert nem veszi át, vagy nem az előírásnak megfelelően has7-nálja fel, stb. A minisztertanács rendelete szabályozza a szerződök terménybeadási kötelezettségét. Mind a terme'ősző. vetkezetek, mind pedig az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok, a meny nyiben a szerződött terület teljes termését. —- illetőleg annak termelési szerződésben meghatározott részét * szerződés előírásának megfelelően átadják a termeltető vállalatnak, a termelési szerződéssel lekötött területre nézve — a zöldségféléknél az elő. és utóterményok kivételével — mentesülnek a terménybeadási köt« !ez,ettség alól. Ha az egyénileg termelő a termelési szerződést nem. vagy nem teljos mértékben teljesíti ez a mentessége megszűnik és az ilyen terület után a terménybeadási köt©!«" zettségét, vagy annak arányos részét teljesíteni köteles, A termeltető vállalat a földműves- szövetkezet keretében alakított egyénileg termelők csoportjait a természetbeni és pénzbeli előlegek és egyél* juttatások kiosztásánál előnyben részesíti és termelésüket különös gonddal irányítja, *'