Dunántúli Napló, 1952. júlis (9. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-06 / 157. szám

t•» JULIUS 6 N H P L O A szénosztályozó szerelőinek harca a 16-5 indításért Komló leghatalmasabb földifeletti létesítményéi, az új szénosztályozón, a Szerelőipari Vállalat 41 segédmun­kásával együtt dolgozik a Duolos Biányagépgyár 26 szierelője. Gépegységről gépegységre feje­lik be a szerelést és hozzák közelebb ezt a napot, melytől kezdve soha nem fogynak majd ki a szénosztályozó be­toncölöpjei közűi » szenet szállító vagonok. Ilyen nagyarányú szerelés még nem •négy zökkenőmentesen, ezért itt két­szeresen szükség van a dolgozók talá­lékonyságára. Többszőr előfordult, hogy a szállításnál elvesztek fontos alkatrészek, amíg a pótlásukra sort keríthettek volna, addig hosszú vára­kozási idő fenyegetett. Makrai Péter, * vasszerkezeti csoport vezetője azon­ban ebbe nem ment belé. A helyszínen legyártották a hiányzó rácsrudakat és egyéb szalaga lkat részeket, Így fenn­akadás nélkül mehetett előre a mun­ka. Komoly gondot okozott a 11-es med­dőszállító híd beemelése. Nem lett volna itt semmi hiba, ha a szokásos alátámasztó oszlopokat alkalmazhat­ták volna, de erre neon volt lehető­ség, mert kellett a hely az építkezés számára. Mégis megoldották a problé­mát. Hat hétig a 11-es meddőszállitó híd bikán lógott. Petr k Vi mos még csak segéd­munkás, de a verseny lendületében már régóta szakmunkás feladatokat old meg, méghozzá kitűnően. Segédmunkás Puskás Béla is, ő nem végez szakmunkát, de ha kell, akkor két segédmunkás helyett is dolgozik. Jókora, nagyerejű ember Puskás Béla, jókedéllyel a vállára veszi a vasakat, vagy a gépek alá feszíti az emelőt. Bebizonyítja, hogy igyekezettel és lel­kesedéssel mindenki szolgálhatja dol­gozó népünk közös ügyét. Rudasies Sándor Lakatos akkor ke­rült a körbuktató munkahelyére, ami­kor ott már másfél hónapja hajtódtak a szereléssel. Egy-két napiig működött a gépezet, aztán leállt. Rudasies Sán­dor lakatos, de nem mérnök, azonban mégis úgy módosította a tervezetet a kiemelő bütyök átalakításával, hogy két nap alatt befejezte a munkát. A szénosztályozón dolgozó 1 szere­lők a koreai műszak megindítása előtt vállalták, hogy a hatvanméteres hi­dat, melyen két szalagon az előtörőtől és a portála ni tó tó! a meddőt szállít­ják, ezt a hidat nem szeptember 1-ig, hanem július 16-ig a helyére emeJiik. A vállalást a koreai műszak első négy napján részleteiben pontosan tel­jesítették. A hidat összeállították, a két emelőfal k á t felállították és ne­gyedikén reggel megkezdték a szege- cseCést. Az új hafcvánimétere* híd tizenhatodikéra, arra a napra, amikor a komlói szénosztályozó első széregy- sége megindul, már a helyén ált. A koreai műszak segítségével gyorsabban emelkednek a kökönyösi bányásshásak Mindéin épüíő házra külön kü ön yáHalást a koreai műszak előtt a kakönyöei új városrész építői. Ál­talában a tíznapos koreai műszak Ideje alatt 12 nap munkájának elvég­zését váltották. Feladatni tűzték ki, hogy a 26-os kockaháznál tizedikére befejezik a2 alagsori födémet és elérik a földszinti tóhegy ént. Jelenleg már betonozzák á födémét, ez a munka ötödikére el­készül és akkor kezdődik a falazás, mellyel nyolcadikéra végeznek, így még a lerövidített határidőt is két nappal előbb rehozzák. Egy nappal a vállalás előtt végez­lek a 106-os épület alagsori kőfalegye- nének felhúzásával éis a 107-es épület elapbetonozásával. A koreai. műszak szervezésében és * vállalások teljesítésében az- elsők között varénak a békebizottsági t°gok Is. Nem vártak a komlói városi béke­bizottság külön felhívására, vagy uta_ sítására, mert a városi békebizottság eddig sem törődött az építkezéssel, hanem nekikezditek a munkának. Koch József kőműves versenyre hív­ta a Makszimenko módszerrel dolgozó Beloiannisz -brigádot, közöttük van egy másik békebizottsági tag, Benács Irén is. A Beloiannisz brigád a 34 es épüle­ten dolgozik, itt végzi az anyag fel- szállítását Kun Béla brigádja, mely- nek minden tagja a Janus Pannonius gimnáziumban végzett, őszre már egyetemre mennek és most a példa- adóan jó munka mellett még a felvé telj vizsgára is készülnek. Nem lehet azonban az építkezésen dolgozó diákokat egyöntetűen megdi­csérni. A (legtöbb hiba abból adódik, hogy különösen a kökönyösi sátortá­borban meglazult a fegyelem. Semmi­féle DISZ-szervezet nem működik itt és semmiféle DlSZ-bizottság nem tö­rődik azzal, hogy a diákok munkáját politikai tartalommal is megtöltsék, hogy a jó munkát ténylegesen be­csület és dicsőség dolgává tegyék. így történhet meg aztán az, hogy különösen a LeőweyKlára leánygimná­zium tanulói közül sokan 6 könnyű munkát hajszolják, irodákba menrtek és mérnökök mellett, sétálnák a kitű- zőiéccel, pedig nekik is az élenjárók példáját kellene követni ok, akik nem­csak azért mentek Komlóra, hogy ott legyenek, hanem azért, hogy építsék megyénk büszkeségét és erősségét, az új Komlót, Megkapta méltó büntetését Pandúr József, az aratást szabotáló alsómocsoládi kulák Ifj. Pandur József. Rossz még a ne- *ét ia idézni, hátha még számon vesz. •®ük néhány tevékenységét. Ezt a 28 holdas kulikét Aleómocsodádon na­gyon jól ismerik a község becsületes dolgozó parasztjai. Amíg az apja élt, 50—60 hold főid birtokosai voitak mindig, Négy ló, öt-hat tehén, 8“10 sertés volt az istállójukban, jól tud- ták, hogy egy 50—60 holdas gazda - eághoz megfelelő állatállományra is szükség van. Büszke is volt az öreg Pandúr. Nem csinált az semmi egyebet naphosszat csak kártyázott és parancsolgatott a két cselédnek, akik éhbérért látástól vabulásig dolgoztak, gyarapították PanduTék vagyonát. Igen ám, de ez * múlt rendszerben volt, most már más módszerei vannak Pandur József­nek. Nem tart már a gazdasághoz megfelelő állatállományt, a 28 hold földhöz osak egy tehén és két ló van, sertés pedig egyáltalán. Eladta és le vágta őket, azt hitte, hogy még most Is 1930-ait írunk, hogy majd a becsü­letes dolgozó parasztok fizetnek he­lyette, ő pedig „él, mint Marci Heve »en'‘. Most, amikor kollektív szerző­dés szerint kellene fizetnie a cseléde­ket, nem tartanak egyet sem, inkább harmadába és felébe adják ki a föl­det. Tavaly, csak többszöri felszólítás­ra teljesítette giabonabeadásii kötele­zettségét, Idén, már tizenötször voltaik j nála az Adatforgalmi Váll a lattól és| még mindig nem hajlandó teljesíteni sertésbeadásd kötelezettségét. Hia, ne_ ki nem az a célja, hogy mindig na­gyobb darab hús kerüljön a dolgozók asztalára, hanem ennek az ellenke­zője De Pandúr kulák ezzel még nem elégedett meg. Most, mikor minden becsületes dolgozó paraszt igyekszik fáradhatatlan harcosa lenni a béke- aratásnak, harcolnak, hogy minden szem gabonát megmentsenek, ez az agyafúrt kulák — itt is igyekezett kárt okozni a nép államának. Hat hold búzája van. Csütörtökön, egy 2100 ^négyszögöles tábla már túfha'adta a viaszérést még sem kezdte volna meg az aratást, ha a tanács nem kötelezi rá. A bizott­ság megállapította, hogy öt százalékos szemveszteoéggel kezdtek aratni az aratók. Persze Pandur még akkor ie az apósa földjére ment aratni, a magáé­val nem törődött. Még annyira sem érdekelte az aratás, hog-y néha meg­nézte volna, hogyan érik a gabona. Június 30 án volt kint utoljára a ha­tárban, azóta feléje sem nézett. Hogv miért? Erre ő nagyon egyszerű vá­laszt tud adni. — „Mert megmondta az aratóknak ha végeznek a rozzsal, -.ezdjék meg a búza aratását.“ De nem fgv van. A valóság az, hogy Pandúrt — ezt a báránybőrbe bújt femevadat egyáltalán nem érde­kelte a búza szemveszteségnélküü le- aratása. Különben a majd tíz hold ka­lászoshoz, nem egy aratót szerződte­tett volna. Pandúr József jól tudja, hogy ebben a hőségben mindéin óra késlekedés felmérhetetlen károkat je­lent népgazdaságunknak, tisztában van azzal is, hogy a gyors aratás, elvá­laszthatatlanul összefügg a szabad- DÍaici értékesítés jogával. Ha idejében kezdi -meg az aratást, nincs szemvesz- tefiég, korábban kezdheti meg a csép- lést és a beadási kötelezettség telje­sítését. Ez nem hagyja nyugodni Pandúrt. Hisz ha a község teljesíti beadási ter­vét, megkapja a szabadpiac értékesí­tési jogát, szabadon rendelkezik ga­bonájával az a dolgozó paraszt, aki teljesítette giabonabeadási kötelezett­ségét. örül'-is énnek minden becsűé tes alsómocsoládi dolgozó paraszt. Pandúr József pedig dühöng, igyek­szik akadályozni a beadási terv tel­jesítését, meg akarja fosztani a dol­gozó parasztokat a szabadpiaci érté­kesítés jogától. í dolgozók ébersége azonban leleplezte Pandúr aljas szándékát, és most a sásidi járásbíróságon ítélkezett a dol­gozó nép állama Pandur kulák felett. Bgy évi börtönre, 3000 forint pénz­büntetésre és 3000 forint értékű va­gyonelkobzással büntette és öt évre eltiltotta a közügyektől. Jelentés a tarlóhántás és a másodvetés frontjáról Megyénk, bár az utóbbi napokban Jó eredményt ért el as aratásban, a taiöióháatás és másodvetés területén lemaradt, * Tarlóhántási tervének még az élen­járó szigetvári járás is csak kis há­nyadát végezte el. A járások sorrend. jében második a sellyei járás, amely 02 aratásban élenjár. A sellyei járás dolgozó parasztjainak is meg kel!, értendők, hogy a tarlóhántást és a másodvetést a, aratással egy idő bsn keli elvégezni és ha levágták egy nőidről a búzát, vagy a rozsot, azt azonnal fa] keli gereblyézni, hogy megimdulhásson a szántás, utána pe­dig a másodvetés. A pécsi járás har- taajdik helyen halad. Negyedik a viZ- ‘onyi járás, ötödik a siklósi. A sik­lósi járás dolgozóit elbizakodottá te­szi az aratásban elért jó eredmény és ®onek tudható be, hogy tarlóhántás ban az ötödik, másodvetésben pedig a hatodik helyet foglalják el. A járá , vfrse>tYében hatodik a pécsvárcfi Q'. hetedik a mohácsi, nvolcadik a sasdi járás. a másodvetés frontján is ivritté™ ^ dolgozó parasztok sokhe- A—« “Ugatnak a kulákok ..agitáció. J ■ ame]y sze^, száraz földbe nem lehet és nem is érdemes másodnö vényt vetni. Ezek a dolgozók, amíg gondolkodnak, valóban kiszárad a földjük, mert az araitás után nem szántják fel azonnal a tarlót és n-em vetik el másodnövényeiket. Kikel és nagyon szép fejlődésnek indul s jó termést is hoz minden másodnövény, ha az aratás után azonnal szántanak és legkésőbb másnap a magot is elv-e tik. A másodnövények vetésében élen jár a sellyei járás, ebben is példát in utal megyénk dolgozó parasztságá­nak. Második a pécsváradi, harmadik a mohácsi, negyedik a villányi, ötö­dik a pécsi járás. Hatodik helyen a — KISOSZ-tafok a koreai nép megsegíté­sére indított gyűjtésben a KlISOSZ-ban vesz­nek részt, bélyeget ott kapnak. (x) — Elveszett pénteken este 0—%10 között, Szécbenyi-téren fekete erszényem, fontos iratokkal. Becsületes megtalálója a pénzt tartsa meg, iratokat tárcával küldje a volt Irgalinas-kórház portájára. (x) — Felhívom azon tanulók figyel­mét. akik az első turnussal Villányba nyári munkára jelentkeztek és beosz­tást nyertek, de valami oknál fogva hazajöttek, hétfőn reggel 8 óráig je­lenjenek meg az iskolában. Leőwey Klára leánygimnázium igazgatósága siklósi járás áll hetedik a sásdi já­rás. A szégyenletes, utolsó helyet a szigetvári járás foglalja e-1. Mit gon­doltok szigetváriak? Elnyerhetitek a megyei pártbizottság versenyzá-szlaját, ha nagy elbizakodottságtokban elha­nyagoljátok a másodnövényveiósi terv teljesítését? Indu’jatotk ezen a fronton i* harcba, az aratással egyidőben tel­jes erővél végezzétek a tarlószántást és a másodnövényvetést is. De mind addig nem érhettek el jó eredményt, amíg lovaitok a legégetőbb munka­időben Szigetváron és JVagypeterden legelnek. Használjátok fe-1 ezeket is a nagy munkában, különben tovább- rais az utolsók közt kullogtok! — Június 12-én n pécsi 73. Építőipari ! rüszt alá tartozó összes pécsi Vállalatok karöltve a 73 jt. Építőipari Vállalat íVolt Magasépítő) kerthelyiségében nagyszabású kerti ünnepséget rendez, melynek összes bevételét a hős koreai nép megsegítésére ajánlja fel. A pécsi építőipari dolgozók ez­zel is megmutatják hékeakarutukut és nzt, hogy magukénak tekintik a hős koreai nép harcát. A pécsi 73. Tröszt összes Válla­latainak dolgozóit szeretette] várjuk. — Szombaton d. e. a kispiacon elvesztet­tem barna, zipp/áras bőrerszénvemet, fény­képes igazolványommal és bejelentővel. Ké­rem a becsi^etes megtalálót, a pénzt tartsa meg. csak az iratokat vagv n Rendőrségre, vagy a bejelentő» lévő nímre adjn !e. {x) Néhány ára a szászvári sportolók között — munkahelyükön ... A fekete gyémánttal, a szénnel megra­kott csillék, mint fürge gyíkok siklanak a sínpáron. Az egyik kis kocsin feliratot ol­vasunk: ..Sportbrigád“. E szó mellé még odaírtak egy nagy római tízest is, ami azt jelenti, hogy ez a tizedik csille, ami ma kitermelt a sportbrigád. Pedig még csak alig másfél órája léptek munkába. Az üzem területén csakhamar megtalál­juk a Bányász Sportkör elnöke Sáfárik Já­nos elytársat. Vele beszélgetünk el a szász­vári bányászok sportéletéről, éti a sportolók munkateljesítményeiről. — Labdarúgó szakosztályunkon kívül női kézilabda, férfi röplabda, asztalitenisz és sakk szakosztályunk van. Ezenkívül rövidé* sen megalakítjuk úszószak osztály uh kát, erre most megvan a lehetőségünk, mert a szász­vári uszodát kifogástalanul rendbehoztúk. — Szomorú viszont — folytatja Sáfárik elvtárs — hogy bár atlétáink is vannak, nem működtethetjük aktívan atlétikai szak­osztályunkat, mert nem tudjuk számukra biztosítani az edzési lehetőségeket. Helytelenítik a szászváriak, bogy a Me­gyei TSB túlságosan elhanyagolja őket. — Mi még eddig a Megyei TSB-től sem­miféle támogatást nem kaptunk — mondja a közben hozzánk csatlakozott Kovács Jó­zsef, a iabdarúgócsapat egyik tagja. — IJgv kezel bennünket a TSB. mint a mosto­hagyerekét. Természetesen dicséretére válik a szász­vári sportolóknak, hogy ennek ellenére nem csüggednek, hanem öntevékenyen kiveszik a részüket minden munkából. Társadalmi mun­kával építették fel röplabda, kézilabda pá­lyájukat. c ha egy kis támogatást kapná­nak, vállalnák, hogy társadalmi munkába* megcsinálják a labdarúgó-pálya körül a futópályát is. A termelés, a munka kerül szóba: Sáfárik János mosolyogva mondja: — Büszkék vagyunk arra, hogy a mi sportolóink a termelésben állandóan az élen állnak, a legjobb eredményeket érik el. Legtöbb sportolónk a bánya fizikai dol­gozója. S minthogy a munka raak a ver­VASÄRNAPI SPORTMŰSOR: Labdarúgás: Pápai Vörös Lobogó—Komlói Bányász Pápa, Soproni Lokomotiv—Pécsi!j- hegyi Bányász Sopron, NB. TI. mérkőzések. Postás—Mecsekszabolesi Bányász, Vasas­pálya 8, Honvéd—Vasas, Tüzér-utca 10, Vé- méndi Kinizsi—Kinizsi Sörpryör, Yéniénd fél 6, Dózsa—Szászvári Bányász, Tüzér-utca fél 8. Begvobajúokí mérkőzések. Pécsi Trak­tor—ErzsébotteJepi Bánya.??., Erdőgazdaság- pálya, Harkányi Bántva-- Pécsi Előre, Har­kány, Szederkény—Boly, Szederkény. Vil­lány—Pécsi Építők, Villány, Vajszló—Siklós, Vajszló, Villányi Honvéd—Vasasi Bányász, Villány. Komlói Építők—.Pécsi Porcelángyár. P á r t h ír e k Hn.lir.'iii ír i i—'i—------­Ér tesítjük a párttöriéneí felsőkáder konferenciák hallgatóit, hogy július 7-én, délelőtt 9 órakor összefoglaló vizsga konferenciát tartunk az alábbi helyeken: 1. Ambrus Jenő efvtárs kon­ferenciája, Pártoktatás Háza nagyte­rem, 2. Bene Jolán elvtársnő konfe­renciája, Pártoktatás Háza kisderem, 3. Sz. Nagy, Sándor elvtárs konferen­ciája, PÚTtoktatás Háza könyvtárszoba. 8-án, reggel 9 órakor az alábbi he­lyeken tartunk összefoglaló vizsga- konferenciát: 1. Szabó József elvtárs konferenciája, Párloktatás Háza nagy­tereim, 2. Csicsvári Istvánná eivtársnÖ konferenciája, Pártokjatás Háza kis­terem, 3. Orsai János éivtárs konfe­renciája, Pártoktatás Ház® könyvtár­szoba. Felhívjuk az elvtársak figyelmét, hogy az összefoglaló vizsgakonferen­ciákon pontos időben jelenjenek meg. Az eCvtársak részére léséiben külön értesítést küldtünk ki. Megyei pártbizottság ágit. prop. osztálya * Értesítjük .a fekőkáder politikai gazdaságtan szakon tanuló .elvtársakat, hogy július 8-án, délután 2 órakor az alábbi helyeken összefoglaló vizsga- konferenciákat tartunk: 1. Szikra Sán­dor elvtárs konferenciája, Pártoktatús Háza nagyterem, 2. Lörinczi Auguszta elvtársnő konferenciája, Pártoktatás Háza kisterem, 3. Hankó János elvtárs konferenciája, Pártoktatás Háza könyv társzóba. Felhívjuk az elvtársak figyelmét, hogy az összefoglaló vizsgakonferen- ciákon pontos időben jelenjenek meg. Az elvtársak részére levélben külön ér­tesítést küldtünk ki. Megyei pártbizottság ágit. prop. osztálya. IIIRKK VASÁRNAP, JULIUS fi ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: 10/3. sz gyógyszertár, Széchenyi-tér o. telefon: 29-81. 10/8. sz. gyógyszer­tár, Kossuth Laj*os u. 81, telefon: 23-94, 10/12. sz. gvógvszertár. Doktor S. u. 17, telefon: 13-53. — NÉVNAP: Tamás. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: — Várható időjárás vasárnap estig: déli- délutáni felhőképződés, vasárnap, több helyen záporeső, zivatar. Időnként é’énk északi-északkeleti szél. A me­leg mérséklődik. Várható hőmérsék­leti értékek az ország területére va­sárnap reggel 17—20, délben keleten 28—31, nyugaton 33-*-36 fok között. — Tanácstagok fogadóórái, Fürst Sándor út 50. szám alatt hétfőn dél­után 5—ö óráig Farkas János és Kár­páti Ferenc tanácstagok fogadóórát tartanak. — Találtak egy férfi kerékpárt. Igazolt tulajdonosa átveheti a pécsi re n dőr k apitánvság há zip én zrt á rá n á 1. senyen keresztül válik .Igazán értékessé, igyekeznek egymás teijesíiményét felülmúl­ni. A labdarúgókból álló sportbf.igádupk például minden hónapban eléri a sztahano­vista szintet. A brigádot most terjesztettük tel sztahanovista kitüntetésre. ........................ Sé tálunk az üzem területén. Közben Sáfá­rik elvtárstól megtudjuk, hogy a szászvári bányászsporikör állandóan segíti a környék­beli községeket. — Elsősorban Magyarogregy községet pat­ronáljuk. de a többi községből is nyugodtan fordulhatnak hozzánk. Számtalanszor kise­gítettük már őket felszereléssel. Egy feliratot pillantunk meg: ,,Jöbb ran* kateljesítményekkel harcolj te is Koreáért“. — A bánya dolgozói, s köztük a sportolók valóban ki ír veszik a részüket a munká­jukkal^ tetteikkel koreai testvéreink, megse­gítéséből — mondja Böröcz József, a lab­darúgó csapat tagja. Július liósdikén indul nálunk az egy hetes koreai i nk, s erre külön készülnek sportolóink. .denki meg­fogadta, hogy a koreai műszak alatt túl- szárnyulják eddigi eredményeiket. A bánva dolgozói 6900‘ forint éríékű kpreai bélyeget vásárolt, és ebből tolemésen kivet, ték a részüket a sportolók is. Például a sportbrigád tagjai közül a vájárok mind 30—35 forint, a csillések pedig 25 forint ér­tékű bélyeget vásároltak. A brigádon kívüli sportolók is kiteltek magúkért, senki yens vett 20 forint értéken alul 'bélyeget, A szászvári bányászoknak nem közömbös az sem, hogyan sikerül az gratás. Jellemző erre egy példa. Egy tíztagú DISZ-brigád aiakult, fele »portolókból., állt. A lelkes, fiatalok a napokban, egyik feste kimentek ■ szászvári" tszcs földjére'1 é« reflektorfény mellett egy hatalmas táblát learattak. Mi­kor másnap a tszcs dolgozói kimentek a földekre, csodálkozva látták, hoigy a gabon* kévékbe rakva várja a cséplést. Néhány órát töltöttünk el * szátevári bá­nyászsportolók körében. Látjuk, bogy önte­vékenyek a sport terén, a miünkában az el­sők között vannak. Megérdemelnék, hogy több támogatást kapjanak. Komló, Sásdi Petőfi—Pécsi Húsos. $á»d, 7,a- lánta—Pécsi Villanszerelő, Zalánta. Duna- szekcső—Babarc. Diuiaszekcső.'. Népköztársa­sági. Kupamérkőzések­Birkózás: Bdrdosi . István emlékverseny. Egyetemi tornacsarnok 10. (Nagykanizsái, Kaposvári, Szekszárdi, Zalaegerszegi, Dombó­vári. Szigetvári és a Péesj birkózók részt- vételével). ... Röplabda: .Villányi Petőfi— Péési Petőfi női. Villányi Petőfi—Péesi Dózsa férfi, Villány, Sásdi Téglagyár—Pécsi Építők férfi. Sá»d N épköz tá rsasá gi Kupamérkőzések. Úszás: Pécs város férfi és. női felnpH. é* ifjúsági bajnokságai. Városi fürdő 6. * A Lokomotiv II — Szigetvári Vörös Lo­bogó mérkőzést a Lokomotiv II. lemondta. A Szikra—Haladás mérkőzést későbbi idő­pontba játszók le. SAKK Úttörő pajtások, figyeleml A Városi Tár­sadalmi Sakkszövetség Pécs—Mohács városok közötti úttörő sakk-csapatmérkozést rendez. Ez alkalomból kérik azokat az úttörőket, akik 14. életévüket még nem töltötték be és sakkozni szeretnek, hogy jelentkezzenek a versenvren való rcsztvételrc. Jelentkezés júliu» 6-án, vasárnap d. e. lfi^-12 óra között. Megye-u.lS. szám alatt a Sakkszövetség He­lyiségében. — A 8. sí. Magasápítűipari Techni­kum igazgatósága értesíti a Szülői Munkaközösség tagjait, hogy f. hó 13- án, vasárnap közös iátoigatást szervez Kaposvárra és Nagyatádra, Kaposvár­ra az útiköltség oda-vissza 24.50 Fi, Nagyatádra az útiköltség oda-vissza kb. 38 forintba kerül, viszont legalább harminc résztvevő szükségles. Az is­kola igazgatósága kéri az odautazni akaró szülőket, hogy f. hó 9-ig, szer­dáig délelőtt 9—12 óra közölt jelent­kezzenek az iskola irodájában. Az útiköltséget hozzák magukkal. Az in­dulás e'.ŐTeláthatóCag: július 13-á», reggiel 5 órakor Kaposvárra, reggel 6.45 órakor Nagyatádra. Erfől az is­kolában minden délelőtt '9—12 óra között részletes felvilágosítást’ ad az igazgatóság. »'• — ELVESZETT EGY KISFIÚ. Szom. baton hét és nyolc óra között a Bajcsi Zsilinszky.utca hármas számú házból eltűnt Jeges Jánoska két és féléves kisfiú. Szökehajú, barnaszemű, fürdő nadrágban voll, beszélni még nem tud, nevét sem tudja megmondani. Körül­belül hatvan centi magas. A kisfiú ag gódó szülei kérik azokat, akik meg találták, hozzák vissza a fenti címre. — örök melódiák » pécsi szabadtéri szín pádon. A Városi Szimfonikus Zenekar nagy népszerű zenekari-estet rendez július 14-é» este 8 órakor a Nagy Lajos gimnázium ud­varán lévő szabadtéri színpadon. A hang­verseny műsorán a klasszikus balettzenél Csajkovszkij Diótörő-szvitje, Delibes; Op- pélia szvitjének 4 tétele (Ünnepi tánc, Noc- turno, Valeer, Csárdás! és Gounod: Faust zene képviseli. A méltán közkedvelt Peer Gynt szvitből 6 tételt játszik a zenekar (Menyasszonyrablás. Aase halála, Anitra tán­ca, Solveig dala. Reggeli hangulat, Manók tánca). Saint Saens és Tubélius művel után, melykenek szólóit Graef Tildy és Sa.ssy lringó játsszák, a Kodály: Háry János szvit­jének két tétele (Béósi harangjáték, Inter­mezzo) zárja a nagyszabású műsort. A* öt« ventagú szimfonikus zenekart Endre Emil ve­zényli. A népszerű zenekari est jegyeit nép­szerű árakon (5—8 forintig) az IBUSZ áru­sítja. üzemi dolgozók jegy-igénylésüket a kultúrfelelősök útján továbbítsák az IBLSZ- hoz. — Dolgozók Közgazdasági Technikám» első osztálya szeptemberben megnyílik. Éh­ben az iskolában képezzük az adminisztratív munkaerők középkádereit: a gazdasági ter­vezőket. statisztikusokat, képesített könyve­lőket; A tanítás ingyenes, hetenként négy­szer, délután 5—9-ig tart. A jelentkezet határidejét a minisztérium e hó végéig meghosszabbította. Kivételesen és bizonyos feltételek alatt azok n dolgozók is jelent­kezhetnek, akik az elemi iskola 6. osztályát végezték el. Felhívom azokat a dolgozókat, akik jelentkezési lapot vittek el. űzi kitölt­ve sürgősen hozzák be az iskolába, hogy az osztálynyitás engedélyezését nvúr mod kér­hessük. Érdeklődni lehet Fiirdő-nleui L szám alatt (Közgazdasági Középiskola). Tele­fon: 24-86. FIATAL, erő*- férfi s«*yédmuu kánokat f**' veszünk. Jelentkezői hétfőtől, muuki'köe^1 vei Szikra Nyomdában

Next

/
Thumbnails
Contents