Dunántúli Napló, 1952. júlis (9. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-27 / 175. szám

7 ttot Julies n ■ g,i i ■■■■■ — . , NAPLÓ Két levél Koreába OLIMPIAI Ilf KEK A Megyei BékeWaotteágko* egymás kán érteinek be a dolgozók Koreá- » küldött testvéri levelei. A levelet ó dolgozók nem egyezer még fény­éit j két ie elküldik harcoló koreai wtvéreiknek, hogy közvetlenül ie Láthaeelk a koreai harcosok a ma­gyar dolgozók mosolygós, erőt, ön-1 tudatot sugárzó arcát, melyek azt mondják: „Veletek vagyunk és vele­tek harcolunk a végső győzelemig!“ DRÁGA KOREAI TESTVÉREINK ÉS ASSZONYTÁRSAINK! Kosárlabdamérkőzések Szeretnénk, ha szeretetünkei, úgy egéreznétek a nagy messzeségen át, [int ahogy mi szeretünk titeket, akik •lé szivünk minden . dobbanása sze­det és hála. Szeretünk benneteket, mert szen- édtek a szabadságért és a békéért! Iggódunk értetek, mert a háború émségei és borzalmai kínoznak ben- eteket! Együtt bízunk veletek, mert iájuk, hogy a végső győzelem a mi­nk lesz! céltábláé szíve, a gyermekét sirató anya szivettépő arca, az édes csöpp kezők jutottak: Tocsenova (Szovjet- _ I Jetunió) Zabina (Szovjetunió) Bregu­jetumó) és kntkova (Csehszlovákia) Kisebbik n párbajtörvívó csapat bajnokságból A párbajtőrvivó csapatbajnokság küzdelmei során Svédország 8:6 arányban győzött Svájc ellen. Végeredményben ebbő a csoport­bat délelőtti eredményei: Bulgária—Mexiko 52:44. Egyesült Államok—Csehszlovákia 72:47. VizilalMlamérk(ízesek eredmé­nyei Mi békés, szép és boldog életet lií. inunk nektek. Szeretnénk, ha gyer­mekeitek boldog játékban, a virágok yilásában, a béke arany sugárzásáb­an gyönyörködne telketek. Széret énk már, ha nem égne boldogságunk gén az a sok szomorú kép, amit rá­ntok látunk. A halálra ítélt kis hős laski György és felesége irta. Elküld-1 is. Megkezdődtek az úszóversenyek Szombaton délelőtt megkezdődtek | az olimpiai úszóbajnokság küzdelmei. A 100 méteres gyorsúszásban Ká- I das és Ipacs egyaránt biztosan ju­tott tovább. A 2Ó0 méteres női meül- úszásban NovAk Éva új olimpiai . „ csúcseredményt ért el s Székely Éva 4' :'“J I ie jobb időt úszott, mint a régi olim I piai csúcs A férfiak versenyében 9 futamot | bonyolítottak le, ahonnan a 24 leg­jobb időeredményt elért versenyző I jutott az elődöntőbe. A nők küzde-1­v*.w ~ ~ C T I ...........................................» . J . / . i • I V tXl-tfl CA1ULÜI l V I >^T1 CUU U. Cl L.'UUUl b­ártatlan áldozatok bennünket bosszú-1 Az olimpiai vizi.abdalorna péntekiig Svédország és Svájc bekerült a ra, határiul an gyűlöletre és elszánt- I küzdelme, során vereseget szemedet. 1 dóntóbe míg Magyarország kevesebb Ságra indító gyötrelme* képei. Adjon bz csapat sorsoUs a.apjan ««Abaton | kiesett a további küz­nektek erőt, vezesse győzelemre, dia. egy-egy mérkőzést játszott. Közülük a delemből dalmas szabad életre küzdelmeteket győztesek bekerültek a legjobb tizen- a mi segíteni akarásunk és hatalmas | hat csapat közé. barátunk, a Szovjetunió iránti határ- I Ennek alapjan a Szovjetunió, Del tálán bizalom. \f,rik?;, Ausztria, Brazília é. az Egye Bízzatok és harcoljatok. mert lelet- I *hlt Államok jnlott to>ább. telek is ki fog sütni a béke és szó- Legújabb eredmény: O.aszorszag- badsáq rágyogó napja. Bízzatok és I Anglia 1-1:3 (2:0) harcoljatok, veletek vagyunk és tud- I Kosártabdeeredmény juh, hogy látunk mi rólatok olyan I képei is, mint amilyet ti láthattok \ Szovjetunió—Finnország _ Magyarországról, a mi szocialista vá-1 (23:14) rosunkról. Komlóról. Vízilabdázóink legyőzték TÜZES LÁSZLÓNÉ és kngyer-1 tVvintomot mekri. ERZSÉBET és ' LÁSZLÓ. I Szombaton délután kerutt sor a Ma ^ ^ , . ...... gyarország Egyiptom vízilabda "lérJ Imáit öt futamban bonyolították Le A másik levelet, illetve verset Na-1 tek melléje két gyermekük fényképét | kozesre. A magyar csapat jó játék 1 ugyancsak időeredmény aiap után 9:0 (6:0) arányú győzelmet m- . ß jtob ie került a7 elődön' tott. Góldobók: Saivo# (51, Gyarmati | és Markovics (2 2). I Eredmények: Szovjet győzelem a pehelysúlyú Százméteres férfi gyorsúszás súlyemelésben I j futam: 1 Hamaguchi (Japán) 58 Pénteken a késő éjszakai órákban I mp befejeződtek a pehelysúlyú súlyemelői 2. futam: 1. Roberts (Angía) 59.5 bajnokság küzdelmei. A szovjet ver-Imp. senyzök folytatták kitűnő szerep'.é-1 3. futam: 1. Aubrey (Ausztrália) nektek. I süket: Csimiskian új olimpiai és világ-1 58.2 mp, 2. Janv (Franciaország) 3. csúcs eredménnyel az első helyen | Batendtn (Szovjetunió), végzett. 1 4. futam: 1. Cleveland (Egyesült Pehelysúlyú súlyemelésben olimpiai I ÁDamok) 57.8 mp. bajnok: Csimiskian (Szovjetunió) I 5. futam: 1. Gora (Egyesült Alla­337A kg (97.5 135) új olimpiai és vi- mok) 58 mp.. 2. Ipacs (Magyarország) ágcsúcs. I 59.1 mp. 2. Szakszouov (Szovjetunió) 332.5 kg | 6- futam 1. Larsson (Svédország) 3. Wilkes (Trinidad) 4. Del Rosario (Fii'öp szigetek) 5. Gouda (Egyiptom) 6. Chay (Szingapúr) KOREAI ELVTARSAKI Küldjük gyermekeink fényképét Tudjuk ral jóL, bogy értünk la Kikért Ti a békét véditek küzdőtök. Es küldjük bátorító, lelkes szavunkat: tengi gépeink frissebb zenéje 5s a kilométerek ezrein átragyog hozzánk Ifiszke fegyveresek dicsősége. dl szabad hazában étünk. Gyermekeinkkel telnek az iskolák, fcs két kezünk izmos erejével Épül fel itt a boldog világ. Ha keli fiaink együtt harcolnak velefek Községünkben minden dal a Tiétek Űrök barátságunk szavát küldjük ma NÁDASKI GYÖRGY NÁDASKI GYÖRGYIVÉ Máriaként énd. Nádaskiék leánya. Nádaski Hona pedig a következő szavakkal küldi fényképét: Kedves Elvtársak! Elvtársnők! Ko­reai harcosok! Emlékül küldöm Nek­tek fényképemet. 19 éves vagyok, a magyar népi demokrácia rendőrsé­gének kötelékében teljesítek szolgála­tot. Elvtársi, harcos üdvözletté! Nádaski Ilona Máriakéménd. | 57.5 mp. 7ő futam mp. Wardrop (Anglia) 58.9 Nádaskiék fia, ifjabb Ná^aski György ezt Irta a fénygép hátuljára: Kedves elvtársak! Koreai harcosok! Emlékül küldöm Nektek arcképemet. ?1 éves vagyok, a pécsi gyalogostiszti "iskolán tanulok. Elvtársi harcos üd­vözlettel ifjabb Nádaski György Máriakéménd. 8. futam 1. Geto (Japán) 58.3 mp. Tjebhes (HoClandia), 3. Edasi 7. B. Nagy Bálint (Magyarország) | (Szovjetunió) 9. futam 1. Kádas (Magyarország) 58.4 mp, 2. Welsh (Angija) 59.5 mp. 3. Skomarivszkij (Szovjetunió) 1 p. Kétszáz m női mellúszás 407.5 kg. Női súlylökés selejtezője Szombaton délelőtt került sor a női I súlylökő bajnokság selejtezőjére. | Ennek során Tocsenova (Szovjetunió) 13.88 ni-re! új olimpiai csúcsered- | ményt ért el. A döntőbe a többi között a követ­1. futam 1. Kovák Éva (Magyaror­szág) 2.54 p (olimpiai csúcs, a régi csúcsot a holland Van Viiet állította föl 1948-ban 2:57.2 p-el.) 2. Happe (Ny ugat-Németország) 2. futam 1. Bonnier (Hollandia) 3:00.6 p. 3. futam 1. Gordon (Anglia) 2:58.6 p 2. Killermann (Magyarország) 2:59.) p. 4. futam í. Székely (Magyarország) 2:55.1 p. 2. Yergauwcn (Belgium) 5. futára 1. Hansen (Dánia) 2:57.7 p. 6. Lamers (Nyugat-NémetoraeAg) :46.8 perc. Kádas bejutott a 100 méteres gyorsúszás döntőjébe Az olimpiai úszóstadionban bonyo­lították Le a 100 méteres férfi gyors­úszás e ődöntőjét. A magyar úszók köziül Kádas nagyszerű formában versenyzett, 'kitűnő 57.8 mp-es ered­ménnyé1 az első helyen végzett s ezaot bejutott a döntőbe. Rajta kí­vül a döntőben három japán, két amerikai, egy svéd és egy ausztráliai versenyző indul. A 4x100 in-e* váltófutás előfutamai Szombaton délután aT olimpiai sta­dionban megkezdődtek a 4x100 mé­teres férfi váWófutás előfutamai. A négy előfutambó: az első három he­lyezett jut tovább az elődöntőbe, köp­tük Lengyelország. Magyarország (41 mp,) CsehsZövákia és a Szovjetunió csapata. A legjobb időt — 403 mp t — az Egyesült A Vamok csapata fu­totta. Szovjet világcsúcs a női súly- lökésben A női súlylökés döntőjében újabb világcsúcs született. A szovjet Zibina 15.28 méteres dobássa nyerte meg a női súüy'.ökés olimpiai bajnokságát. Végeredmény: Női súly lökés: Olimpiai bajnok: Ga­lina Zibina (Szovjetunió) 1528 mé­ter, új világcsúcs és olimpiai csúcs! 2. Werner (Nyugat Németország) 1457 méter. 3. Tocsenova (Szovjetunió) 14.50 m. 4. Tiskievics (Szovjetunió) 14.42 m. 5 K©le ((Nyugat Németország 13.84 méter 6. Williams (Ujzéand) 13.35 m. Az 1500 ni-e.s síkfutás döntője 1500 méteres síkfutás. Olimpiai baj. nők: Joseph Barthel (Luxemburg) 3:45.2 p. olimpiai csúcs, 2. R. McM-lien (Egyesült Államok) 3.45.2 p. 3. Lueg (Nvugat-Németország) 3:45 4 p. 4. Bannister (Anglia) 3:46 p. 5. El Mabrouk (Franciaország) 3:46 perc. Jűlius 30-án tartja negyedévi tanácsüléséi a Baranyamegyei Tanács A Rar-anyaíivegyei Tanács 1952. évi lilin*’ bb);f0-án dé előtt 10 órakor 'július' hö! áö-án óé előtt 10 órakor 'Pécsett;.' A városa tanács II. emeleti nagytermében tártja rendes negyed­évi tanácsülését:. ,,?Wfer~B'.,M'ÜtSós; a begyűjtési osz- •í-áiy" yezfetőjé'.’ tart beszámolót a be­gyűjtési munkák állásáról. , Ezt tójve)tően) Novics János, a me­zőgazdasági o’sitály vezetője ismer. Isti az őszi mezőgazdaságii munkák éáökészkéséf,' fogaltkó'zik a termelő- «övetkezeti csoportok fejlesztésével. A megyei tanács azért tűzte ezt a kéfJ kdldést napirendre, mert ezek 'najfjafnicbáirt a megyénk dőnitő fel- «.dáitai,,.s ehhez kell»' hogy komoly Ségiilségef -nyujlsanali a7 üzérnek és '^yéb; közüíc'tek dolgozói, azon ke- ’ésálüi hpgv a „ tanácsülésen nem­eik hogy. mégjetenhek, de aktív s ■komöly" javas Siókkal segítik a taná- cso-t/ a fetadatok megoldásiban. Ez * tanácsülés falójában csak akltor válik termékennvé, ha a megyénk tntnden egyes dolgozója, báTmilyen terülé'ten dolgozik- is’, megérti azt, hogy ezek a feladató);: nem lehetnek «upán c<ak egy osztály föladata toneró azók sikeres végn’hajtása me. ?yénk váfiimérmyi; dolgozójának ér- ^eke, bármilyen terülelen dolgozzék Éppen ezért július 30 i tanácsülé- ** vAljon érezhetővé az hogy ez a ^tc, amely a "begyűjtési b-rviirk si_ 'toes teljesítéséért valamint a mező- 'jazdasági munkák sikeres végrihajtá. -^ért folyik; csak győze emme' vég. f"dhdt. mert ezek’ a feladatok való- iihan nemcsak egy vagv két osztály ■Adatai, mert- bányáink, - üzemeink élenjáró dolgozói a munkahelyeiket képviselve, komoly segítséget fognak ahhoz adni, hogy ezt a harcot győ­zelmesen befejezhessük. Tekintve, ‘ hogy a tanácsülés dön­tő fontosságú kérdéseket tárgyai, mindenki tartsa köte ességének pontos meg jelenést. Szívesen i-átjuk a vendégeiket is. Párt hírek IP ARITANULÓINK MUNKÁJA ÉS SPORTJA A írl«zaba<ililát után « S^ovje(uoio knráh M\íitséj:év«*l, pártunk veztctciíévcl liatalmu.i er**«lmenyeket értünk el «z élet mindéi ie r liléién. Vttiiuuk és Lormáivzatunk gomloskndÚHa folytán meffváltozotf iparitanuloink élete is. A nyomorgó- ntfwlizoU. «gyondolgoztaiott innsnkból népi deinokráfiáuk óntudatot» szukimtilag és politiknilns lejlett. kix|iurtolt fiatalokat nevef. A munkaerőturtaiékok iskolaihan ottho­naiban condtalHiiul. minden lehettW^et meg adva képezik ki a jövő szakion likasait. A tanulás mellett bőségesen jut alkalma spor­tolásra is. (ia/dnir felszerelés, sportpályák állanak a Mnnkaerótarinlékok fiataljai ren delkezésérc. A s|Kirtkörökben a legjobb szakemberek irányításával sportolnak. A tavasz folyamán megrendezett ..lparita- nulók a békéért** sportversenye megmoz­gatták az egész ország ipari tanulóifjúságát. A versenyben különösen a komlói vájárisko- U sportköre szerepelt jól. De jó eredményt ért el a pécsi terület is. Nemcsak tömeg sport vonalán, hanem • minőségi sport terén is biztató eredményeket mutatnak fel Munkaerótartalékok sportkörei. A pécsi t(Ki-as iskola sportkörének női röplabdacsa pata első helyen végzett meg vei viszonylat ban a Népköztársasági Kapa küzdelmeiben. \ férficsapat harmadik lett. Jól dolgoznak az ökölvívó, birkózó é« atlétika s/akos/tá lyok is. Iparitan alóink beiskolázása a végétéi é jár. Igen sok lány jelentkezett, a fi»ík met lett a Munkaerőtnrtalékok iskoláilia. meg növekedett vasipari leánytanulók csoport jábnn még meg \an a lehetőség »t jelcuíkc zésre. Civertek lányok! Ismertjétek meg a gépeket, használjátok ki a továbbtanulási I sportolói közé. Jelentkezni lehet a Pécsi alkalmat. Álljutok be a Munkaerőtnrtalékok | M. T. H. Hl® as iskolájában (Szcpesi-u. 1.) A Munknerötartalékok sportköreiben nagy gondot fordítanak ax MHK-ra. Megyei viszonylatban a sportkörök között, az MUK-tervet a legjobban teljesít«) sportokörok kö rött vannak a Monkaerótarfalékok sportkörei. Képünkön a 10® méteres síklutuk pr<k- búját teszik le, a jövti szakinunkásai. 1 ­.... Ér tesítjük a pécsi üzemi ágit. prop titksir és sajlófelelős elvlársakat hofty folyó hó li8-án. hétfőn este 6 órakor értekezletet tartunk a SZOT székház újítók termében. Kérjük az elvtársakat, a tárgy fontosságára' való tekintetlel az értekezleten pontosan ie lenjének meg. Várost pártbizottság ágit. prop. oszt. Megyénkbe érkezeti u Népcirkusz Az Állami Népszóraikoztató \Ai- iaiat nyári cirkusza megyénkbe érke. zott és 28 án már előadást is tart Komlón 20 órai kezdette.. Az-t köve­tően pedig, még Mecsekszabo.c*, Me. csekatj-a, Pécs, Pécsvárad, Vasas, Szászvár és Mohács dolgozóit láto­gatja meg nívós műsorával. A műsor, vidám szórakoztató A munkaver­seny népszerűsítése és á munkalazí- tók kifigurázása a fő mondanivaló­ja, A cirkusz művész1! külföldet járt, neves . akrobaták és színészek, akik örömmé! szórakoztatják dolgozóin kát. „A harmadik negyedévi tervünket 10 nappal határid«» előtt befejezzük“ A Posta Hálózatépítő Vállalat dől- j számát, az 1951. évi III. tervnegyed­évhez képest 25 százalékkar csökken­tik. gozói lelkesen készülnek augusztus 20-ra, alkotmányunk ünnepére. A vál­lalat dolgozóinak 98 százalékra tett felajánlást, melyből’ az ifik is lelke­sen kivették részüket. Jani Ferenc DISZ-!ag kábelszerelő, az utolsó hó­napban elérte a sztahánovista szín­iét. Utolsó három havi teljesítménye a legjobb minőségi munka mellett 158 százalék. A vállalat dolgozói alkotmányunk ünnepének tiszteletére azt vállalták, hogy a 190 százalékon a'.u’ teljesítők számát két százalékra csökkentik, a III. negyedévi tervei 10 nappal a ha­táridő előtt befejezzük. Terven felül megépítik Esztcregnye községben a vezetékes rádiót és 21K) liaogszóvót sze­relnek fél a községben. Az öukö.tseg- csükkentés terén 36.000 forint megta­karítást vállaltunk. A munkafegyelem megszilárdítása érdekében — az iga­zolatlanul távol töltött munkaórák Miller Jenő tudósító. — Felvétel a dolgozók általános gimnáziumába Mindazok, akik a dol­gozók általános gimnáziumába felvé­telüket kérték és nem kaptak névre szóló értesítést a felvételről vagy valamilyen okmányukat még nem ad­ták be, 28-án, hétfőn este 7—8 óra közölt feltétlen keressék fel az isko­lát. (Nagy Lajos gimnázium, földszint 12 tanteremé Újonnan jelentkezőket még le veszünk. — A DISZ Központi Vezetőségének vözlő táviratai. A Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetősége Cser­mák Józsefet és Keleti Ágnest meleg­hangú táviratban üdvözölte olimpiai bajnokaáguk alkalmából. VASÁRNAPI SPORTMŰSOR: Kosárlabda; P. Honvéd villáinlornija a Bp. Kinizsi, Bp. Lokomotív fórficsapaüinak reszt vételév el.. Pécsi Vöriis Meteor—Bp. Ki­nizsi női mérkőzés Radonai-ntcai Varos Me­teor-pálya, fél 9. Úszás: Baranj«megye ifjúsági bajnokságai ■városi fürdő 5. Vízilabda: Pérsi Dózsa—Komlót Bányát* bajnoki vízilabdamérkőzés városi fürdő 7. Kézilabda; Szigeitari Vörös Jzjbogó—Szen­tesi Kinizsi Népköztársasági Kupa női mér­kőzés, Szigetvár. * Á pécsi labdanigőed/ók válogatottra a koreai gyűjtés javára tubdarúgómérkőrést játszik. A mérkőzés megbeszélése tárgyában hétfőn (Z8-án) este hét órakor a BfSB he­lyiségében megbeszélést tartanak. \ megbe­szélésre az alábbi edzőket tárják, S/eheni, Tamási, L,oósZ. Sipos, Márti. Tóth. körntet. Farkas, Horváth. Szabó, Csirke. Kolláth, Cibulka, Lendvui, Túra!, Rnzsinszki, Vértes. * A BÉCSI LOKOMOTÍV Sport, burátok Köre f. Iió 27-én, va-súrnap délelőtt Hl ólakor taggyűlést tart ■ Yúradi Anlal-utctii VaMitasolthtMibun- A fontos tárgysorozatra tekintett«!, minden tag megjelenését kérjük. — Csermák Józsefet állnmvasuti főinlézövé nevezték ki. Csermák Jó­zsefet. a tapolcai fűlőház. dolgozóját, a MAY vezérignzgatójif államvasuti ló-intézővé nevezte ki olimpiai győzői­mé alkalmából.

Next

/
Thumbnails
Contents