Dunántúli Napló, 1952. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1952-06-21 / 144. szám

r«jz jumus 2i N A P L O Ö PÁRT ÉS PÁRTÉP11ÉS « Jobb népnevelő munkával segítse a mohácsi I. számú Téglagyár pártszervezete a terv teljesítését '£ mohácsi L «zárná Téglagyár M •rszág téglatermelésében jelentős he­lyet foglal el. Az elmúlt években töhb keríteni gépet kapott, hogy még töb­bet tudjon termelni, több téglát szál­líthasson Sztálinváros építőinek. A téglagyár közvetlen a Duna partján fekszik, ami szállítási szempontból is •lőnyökkel jár, mivel viziúton szállít­hatnak. Az elmúlt évben nagymennyiségű téglát szállítottak fenét a szocialista városunk hatal­mas építkezéseire. Az idén is szállí­tottak még idáig. Az utóbbi időben •agy visszaesés mutatkozott a terme­lésben. ötéves tervünk egyre nagyobb köve­telményeket állít a téglagyár dolgozói eilé, az üzem azonban elmaradt e kö­vetelmények mögött. Az L számú Tég­lagyár dolgozói az eleő negyedévi terv teljesítésében nem állták meg a helyü­ket. Igaz, hogy a nyeratemi elésben 102.7 százalé­kot értek el, de lemaradtak az égetésben, amit csak 03.7 százalék­ra teljesítettek. Ál első negyedévi terv visszaesése ■tán, azt lehetett gondolni, hogy a második negyedévi tervben behozzák a lemaradást, azonban ez nem így történt. Sztálinvárosban hiába várták bogy megjavul a téglatermelés minő­sége. A javulás nem következett he s így oem szállítanak többet a szocia­lista város építkezéséhez, amíg meg oem javul a minőség. Ml okozta ezt a súlyos lemaradást? Ehhez döntö mértékben hozzájárult az, hogy elhanyagolták a pártszerve- •etet. A kétszáz dolgozónál többet fog­lalkoztató üzemben a pártszerverei veretősége nem érezte eléggé felada­tának, hogy foglalkozzék a tagjelöl­tek nevelésével. Nem bízta meg a párt­tagokat sem feladatokkal. Nem ismer­tette sem a párttagsággal, sem pedig a pártonkívüli dolgozókkal, mit vár tőlük az ország, Sztálinváros. Mivel a pártszervezet nem erősítette önmagát, gyengének bizonyult a tervek teljesí­téséért vívott harcban. Június 7-én azonban új vezetőséget választottak a kommunisták. Az a fel­adat hárul most rájuk, hogy elsősort ban a pártépítésben mutatkozó hibá­kat kijavítsák. Budovinszki Ferenc elvtárs lett a pártszervezet titkára. Azóla, hogy ő lett a titkár, mu­tatkozik javulás, de a párt­építés, a politikai munka még mindig kevés helyet foglal el a pártszervezet tevékenységében. A vezetőségi tagoknak sokkal jobban kell támogatnlok a párttitkár elvtársat munkájában, mert csakis így érhetnek el rövid időn belül ahhoz a ponthoz, hogy a pártszervezet valóban irányí­tója, gazdája legyen területének. Az új pártszervezet előtt nagy fel­adatok állnak, mivel a dolgozók döntő többsége a környező falvakból jár a gyárba. A dolgozók politikai nevelé­sében jelentős szerepet kell belöCte- niök a népnevelőknek. A népnevelőkre vár a feladat, hogy felvilágosító munkával megma­gyarázzák a dolgozóknak, ha nem vé­geznek jó minőségi munkát, hatalmas károkat okoznak az országnak. Tuda­tosítanak kell a népnevelőknek, hogy a rossz minőségi munka következmé­nye: hogy kárba vész az anyag és a munkaidő. El kell mondanioli a nép­nevelőknek, ha johban dolgoznának, többet termelnének, pótolhatnák azt a lemaradást, amivel tartoznak az or­szágnak. A pártszervezetnek szilárdan kell támaszkodnia a párttagságra. Megbíza­tásokkal keíl ellátnia a középfokú politikai iskolát végzett párt- és pár­tonkívüli dolgozókat. Ezekre az elv­társakra komolyan lehet építeni, mert ismerik pártunk politikáját. A terme­lés megjavításában döntő változást hoz a politikai munka megjavítása. A népnevelő munka sikeréhez hozzá­járul az, ha a pártszervezet érvekkel látja «1 népnevelőit. Ezeket az érve­ket nem elvonatkoztatva, hanem az üzemből kell venni. Arra kell törekednie a pártszerve­zetnek, hogy pártellenőrzést gyakorol­jon a termelő munka felett. Igen sú­lyos hiba például, hogy nem tudják: ki az üzem termelési felelőse. A párt­munka megjavítása érdekében munkát kell adni a vezetőség minden tagjá­nak, ellenőrizni kell hogyan hajtották végre a kapott feladatokat. Rendsze­resíteni, színvonalassá kell tenni a ve­zetőség üléseit. Igv fogja a pártépítési munka még inkább előlenditeni a ter­melést. Az új vezetőség tapasztalatlansá­gát azzal lehet leggyorsabban el­lensúlyozni, ha a városi pártbi­zottság az eddigieknél több segít­séget nyújt az I. szánni Téglagyár pártszervezetének. Ez elengedhetetlenül szükséges, mivel a téglagyár a második negyedévi terv teljesítésében nagyon lemaradt! Az üzem égetésben mindössze 61.6 száza­lékon áll. Valamivel jobb a nyers­termelése, ami 84.7 százalék. Sokkal többet vár ennél a téglagyár kommu­nistáitól és pártonkívüli becsületes dől gozóitól az ország, az egész magyar dolgozó nép. Rajtuk áll, hogy milyen rövid időn belül kerülnek ki a hullám­völgyből. KIS LANTOS FERENC KÖRLETVEZETŐ AKNÄSZ TUDJA KÖTELESSÉGÉT Omí néhány hei«, hogy István- fckaán megszületett Ruflj La jo« elv- tára nagyszerű kezdeményezés«. Elő- «flr — Rufli «lvfára munkahelyén — • Tavaiéi brigádban alkalmazták ezt • fejlet* módszert. De hamaroean kö­vetői akadtak. Petőfi-aknáról Duzei Intvén brigádja, Széchenyi-akniról pe. *ig Glock Imre csapatának tagjai. Rufli elvtárs kezdeményezése »•C7 TÜoiiÄ hoxott a MESZHART aknák saówtermelésében. E fejlett módszerrel lehetővé ráh » pótmüsza. kok nélküli tervteljesftés. Nap-nap »tAn egyre több osiOe erén hagyja e>l m aknák kapáit Ezzel egyidőben megnőtt a műszaki vezetők feladata te. Hú Kaki kádereink eredményes munkája nélkül Rufli elvtárs kezde­ményezését győzelemre vinni lehetet, le» volna. Nekik kell blztosftaniok a Rufli-mozgalomhoz a szükséges mű­szaki feltételeket Büszkén elmondhat­juk, hogy mflezaki vezetőink túlnyo­mó réeze eleget te« kötelességének, biztosítják a versenyhez szükséges fel ♦ételeket A fejtési brigádjaink ered­ményeiben megtaláljuk a műszaki ve •«tők jó munkáján is. István-akna V. bánvakOrlet vezetője Kis Lantos Ferenc elvtára 0 irá- Uyitja az V. körlet bányászainak har­cát a több szénért, Rufli elvtárs k<‘z- deményezésének győzelméért Kis Lantos elvtára munkája Állandó fi gyeimet, áldozatkészséget köveid Sokszor keresik fel a dolgozók ügyes- bajos dolgaikkal, problémáikkal Ö Pedig szívesen segít nekik. Kis Lantos e.lvtárs az utóbbi hetek­ben megkétszerezve erejét végzi mun­káját. Nagy feladatok elé állította őt j* Rufli elvtárs kezdeményezése. L’gyanU a Tavasz-brigád dolgozói körletébe tartoznak. Neki kell 240 bá. *kdss harcát irányítania. Kis Lantos mvtárs tudatában van annak, hogy elsősorban ő a felelős ezeknek a Ód- ^/ászoknak a munkájáért. De felelős •*ért te, hogyan győzedelmeskedik körletében Ruflj elvtárs kezdeménye­zése. Amikor tudomásomra jutott Rufli *'vtár* új mozgalma, első feladatom* ••k tsrlollam azt, hogy körletemben 2j*l**ilárdilsam a munkafegyelmet. Több hónapon kersszilll a* Igazidat *n hiányzások következtében nem •'adtuk teljesíteni irrt linket. Magam •»’ knr.lnn, . kJ* ieiTVZCtf UiOlOl, amelybe beírom a mulasztók nevét. Ezután értesítem ezeket a hiányzókat. Majd műszakra jövetelükkor felkere­sem ökot a munkahelyükön és kérdőre vonom a mulasztásaikért. De nem fe­ledkezem meg a nevelő munkáról sem. Megmagyarázom, milyen károkat okoz nak mulasztásaikkal saját maguknak és a dolgozó nép államának. FTa lá­tom, hogy a szép szó nem használ, keményebb eszközökhöz folyamodom és alkalmazom a pénzbírságot. Sike­rült körletemben átlagos 6 főre le. osökkentenem a mulasztók számát, ennél az eredménynél sem állok meg. Vörös György, Farkas István, Parajcs József és Korbac Gyula munkatársak­nak is tudomásul kell venniök, hogy nincs helye köztünk az igazolatlan hiányzónak, — mondja Kis Lantos elvtár». Kis Lantos elvtárs egyes munkák gyakorlati elvégzésénél kikéri a dol­gozók véleményét. A Tavasz-brigád tagjaival közösen megbeszélte az OMSZP 6-ös szovjet fejtőkalapácsok alkalmazásának előnyeit. Közös elha­tározásukra ma már a brigád mind­két. harmadának dolgozói szovjet fejfőknlnpácsokkal dolgoznak. Ki« Lantos elvtárs közvetlen * mun. kahelyílkön látja el tanácsokkal a Tavasz-brigád tagjait. Kis Lantos elv- társ terve szerint a fejtés alsó és fel­ső padozatánál egy-cgy vájár végzi munkáját. Ezeknek a vájároknak fel­adatuk kirét élni egy vagy esetleg két süveg fa hosszan a s:rnet. A fejtés kö­zépső részére húsz-húsz méteres sza. koszokban két-két vájárt tesznek. A hústméteres szakasznál az egűik vájár termel, a másik meg biztosítási mun­kát végez. Ezekben a hústméteres szakaszokban lehetővé válik, hogy ei/ész műszak aiatt azon a munkahe­lyen dolgozhassanak a vájárok. TIa nn idebbek volnának a szakaszok, ak­kor a vájárok nem tudnának egész műszakon ugyanazon a munkahelyen dolgozni. A rövid szakasz elvégzése után vándoroJniok kellene más mun­kahelyekre és így sok munkaidő esne ki a termelésből. Kis Lantos elvtára nem feledkezik meg az új munkások neveléséről. Parragi József csillésből rövid idő alatt jó szakmunkást nevelt. Ma már a Tavasz-brigádban dönti a 6zenet Büszkén számolt be arról, hogy a fiatalokat is bátran előlépteti terme, lő munkára. Ezáltal az ifjaknak is nagyobb munkakedvük lesz és rövi- debb idő alatt sajátítják el a vájár mesterséget. — A Tavasz-brigádnak több műsza­kon nem volt elegendő számú üres­csilléje. Az üresc'sillehiány még tovább fokozódott a Rufli-mozgalom. megszü­letésével. A rendezőre bővítő csává­tokat osztottam be. Ezáltal 10 csillés férőhellyel bővült a rendezőnk és megszűnt az ürescsillehiány — mond­ja Kis Lantos elvtárs. A Tavasz-brigád csak úgy tudja si­keresen végezni munkáját,’ ha kellő időben ki vannak hajtva a fejtés alsó I« felső alapvágatai. Ezt jól tudja Kis Lantos elvtárs is. Nagy figyelmet fordít a Tavasz brigád alsó és felső alapvágatán dolgozók munkájára. Ál­landóan ♦biztosítja a megfelelő lét­számot, faanyag és flrescsille ellátású, kát. Az alsó alapvágat dolgozóinak minden őt napban egy új gurítót kell kilyukasztani. Az V. körletben jelenleg csal: a Ta- vnst.brigdd tagjai dolgoznak Rufli rlvlárs módszerével. De ez még csali a kezdet. A Kis Lantos elvtárs bá- nyakörlelébcn is újabb és újabb brigá­dok lesznek követői Rufli elvtársnak. Erre lelkiismeretesen felkészült Kis Lanto* elvtárs. A jó munkája megmu­tatkozik a Tavasz-brigád eredményei­ben. Példáját adja azoknak a műszaki vezetőknek, akik minden erejükkel harcolnak a több szén kitermeléséért, a Rufli-mozgalom győzelméért. Kellemes hétvégi balatoni ürliilé-ben részesül a legjobb feltáró brieád Ö Amikor megindult Komlón a száz- méteres havj feltárási mozgalom, a budapesti API.SZ dolgozói is felfigyel, tok rá. Dk is olvastak azokról a ki­váló eredményekről, amelyeket H Mól. nár ó« más élenjáró brigádok már az o,W$ hóién elértek. A Feltáró Vállalat dolgozóinak kiváló eredményeiért — oliiatároztáfc, — bogy átadják egyik balatoni üdülőjüket. Az átadáskor azt javasolták a Feltáró Vállalat ve­zetőinek, hogy ezt az üdülőt minden héten a legjobb eredményt elért bri gád tagjai és családtagjai hétvégi üdültetésére használják fel. Az elmúlt hót szombat délutánján és vasárnap­ján a Pelőfi-brigid tagjai részesültek a nagy kitüntetésben. « 147*7 százalékra teljesítette tervét csütörtökön a Tavasz-brigád A MESZHART-aknáit bányászai to­vábbra is sikeresen alkalmazzák RufJd elvtára munkamódszerét. A csütörtöki termelő napon — Pécsbá- n/yaitelep és István akna kivételével — a MESZHART többi bányaüzemei teljesítették tervelőirányzatukat. Szép eredmények születtek a Ta­vasz és Duzsi-brigádok párosversenyé bon is. A csütörtöki napon a Tavasz- brigád ismét az első helyre tört, megelőzte versenytársát, a Duzsi csa­patot E*en a napon 147.7 százalékra smelték teljesítményüket. Egyre in­kább közelednek a kitűzött céljuk felé: a második bányásznap tiszteleté­re tett vállalásaik teljesítéshez. Pél­dáját adták annak, hogy egy nap alatt is sokat emelkedhetik a terme­lés. Azonban ezeknél az eredményeik­nél nem szabad megállnia a Tavasz- brigádnak. Az eredményeik egyben figyelmeztessék őket arra, hogy a jövőben még jobb munkát kell vé­gezniük, ötéves tervünk nap-nap után több csille szenet vár a brigád tagjai­tól. De harcolni ok kell azért, hogy inogtarthaesák az első helyezésit. A Duzsi.brigád tagjai csütörtöki ter­melő napon csak 1115 százalékra tel. jesítették tervüket. Ez annak tudható be, hogy még mindig nagy nyomás ne­hezedik lejtésükre és nem tudnak tel­jes létszámmal termelő munkát vé­gezni. A fejtés természeti adottságai megkívánják azit, hogy a vájárok egy részének biztosítási munkát kell vé­geznie. De ezek a nehézségek nem törik meg a brigád küzdőszellemét. Továbbra is keményen harcolnak azért, hogy behozzák eddigi lemaradás süket. Nem akarják átadni az első helyet a Tavasz-brigádnak. A csa­pat tagjai megfogadták, hogy e ne­hézségieket legyőzve, kivívják ma­guknak az első helyet, teljesítik a második bányásznap tiszteletére vál­lait 150 százalékos terv telj esítést­Az aknák versenye nem a legkielé- gitőbb képet adja. De ennek ellené­re a csütörtöki napon a legszebb eredményeket Ferenc-akna bányászai érték el 105.87 százalékos tervteljesí­téssel. Eredményük fórrừ, högy a bányászok egyre szélesebb tömegei Rufli elvnár s módszerével dolgoznak. A Ferenc-aknai bányászok komolyan beleszólnak az első helyezésbe. Ezen a napon Keresztes Mihály fejtési csa­Jánoe (5) brigádja 180 száza1 ókra emelte teljesítményét. A csütörtöki termelő napon a má­sodik helyezést Petőfi-akna bányá­szai értek el 100.9 százalékos tervtel­jesítéssel. A vasasi bányászok hosa- szú hónapokon keresztül a<z élvonal ban harcoltak a több szén kiterme é- séért. Sok győzelmi sikerükről szá­molhatnak be. Jelenleg a megyei pártbizottság versenyzászóajának tu- Lajdono-ai. Ahogy ők mondják -,ezt a zászlót nem engedjük ki a kezünk­ből." Úgy emlegetik Rufli elvtárs kei- deményezését, mind eredményeik for­rását, amely nélkül tervüket nem tudták volna teljesíteni Egyre több bányász jelenti be igényét a szovjet fejtőkalapácsra. A fejtési csapatok is nagy harcot vívnak egymással az el­ső-égért A Duzsd csapaton kívül szép eredményeket ért el a csütörtö­ki napon Nimsz József, aki 114.1 szá­zalékra, Raub Bálint, aki 113.4 száza­lékra, Ferenc János, aki 107 százalék­ra emelte te jesítményét. Rufli elvtárs munkamódszerének bevezetése minden csapatnál a tapasztalatok szerint a legjobb módszer arra, hogy tervüket túlteljesíthessék. Az István-aknai bányászok csütör­tökön 98.1 százalékot értek el. Nem teljesítették előirányzatukat. Ez a le­maradás nem olyan nagy. amit ne lehetne pótolni. Ehhez azonban szük­séges hogy minél több fejtési brigád csatlakozzék Rufli elv társ kezdemé­nyezéséhez. A Széchenyiaknai felolvasó te­remben a verseny tábla azt mutatja. hogv csütörtökön András-akna 97.4 százalékra, Széchenyi-akna pedig csak 92 5 százalékra téljesítette ter­vét. Súlyos lemaradásuk egyik oka az. hogy nem alkalmazzák Ruf i elvtárs módszerét. Nem látják világosan, hogy a régi módon nem iehet a ter­vet teljesíteni. Az aknai pártbitott- eág és üzemvezetőség nem harcol elég­gé e mozgalom elterjesztéséért. Meg­elégedtek azzal, hogy Glock csapat tagjai új ‘ módszerrel do goznak. Nem fordítottak figyelmet arra, hogy Glockéknaik kővetőik legyenek. Pécs. bányatelepen is fel kell ismernie a pártbizottságnak és üzemvezetőség­nek, hogv a terv teljesítés feltétele a patának tagjai 125 .4 százauékra Böröc | Rufli-mozgalom elterjesztése. A pártsajtó bírálata nyomán javul Gayer Antal elvtárs munkája ’A Dunántúli Naplóban nemrég meg­jelent bíráló cikket, mely a porcelán­gyári szakszervezet és a DISZ pro­pagandamunkájáról szólt, pártszerve­zetünk és a dolgozók általában szí­vesen fogadták. Segítséget láttunk benne, amellyel hozzáláthattiryk ctz eddigi hibák kijavításához. Csak Ga­yer Antal elvtárs és Kesztyűs Ilona DISZ-titkár nem vették szívesen a bírálatot, mert az én „személyes tá­madásomnak’■ tekintették. Kesztyűs Ilona kijelentette: — öt már nem érdekli semmi, mert a cikk után „mindenki“ rajta nevet. Pedig a bírálat Kesztyűs Ilonát nem tette nevetségessé a dolgozók előtt, mert — bár egyelőre nem mutatkozik sem­mi javulás —, még mindig bíznak abban, hogy jelenlegi hibáit kijavít­ja. Kesztyűs elvtársnő nem tudta ma- gábatojtani sére'mét, haragudott és ehhez segítőtársakat is szerzett ma­gának. Ilyen segítőtársa volt ifj. Mül­ler János, aki szintén azt akarta el hitetni a fiatalokkal, hogy a cikk a pártszervezet támadása ellenük. Arra már ifjú Müller János sem gondolt, hogy a DISZ szervezel a jelenlegi ve­zetéssé' semmiféle eredmény elérésé­re nem képes. Kesztyűs Ilona már sokszor kije­lentette, hogy lemond a DISZ-ben vi­selt tisztségéről. Eleinte azt hittük, hogy gyengének érzi magát a veze lésre, de most már látjuk, hogy ő a pártszervezet segítségével sem tud jó szervezeti munkát kilejteni, mert nem akar. Ezért ellogadlák lemondását és helyette derék, szorgalmas, tellrekész fiatalt választ majd Hiúságunk a DISZ szervezet é érr Bízunk abban, hogy a? új DISZ titkár a pártszerve­zet segítségével életet, mozgást visz majd a szervezeti munkába Gayer Antal elvtárs, Ufi-Utkár még mindig haragszik a bírálatért. Még mindig nem értette meg. hogy az az ő számára segítséget jelentett volna, ha úgy togadja. Ila Gayer elvtárs or. ról hall. hogy a s/.crkcsztöség tagjai kijönnek nz üzembe, igyekszik min­denféle munkával eltorlaszolni magát, hogy ne fa lehessen megtalálni, f’c dig Gayer Antal elvtársnak nincs oka a „búvásra“, mert a bírálat óta javulás mutatkozik munkájában. Az­óta rendszeresebben értékelik a mun. kaverseny eredményeit és legalább 2— 3 naponként cserélik a versenylób an a neveket. S most már nem csupán az. élenjárókat, a legmagasabb telje­sítményt elérőket népszerűsítik, ha­nem azokat is, akik hetekkel ezelőtt talán még százalékon alul teljesítet­tek, de ma már rendszeresen meg­haladják a száz százalékot. Gayer elvtárs a cikk megjelenése óta több­ször ad feladatokat a bizalmiaknak, azok pedig a szakszervezeti aktívák­nak, ezért javult a verseny nyilvá­nossága is egy bizonyos lókig De az eddig elért eredményekkel még nem lehet megelégedni. A lépcsőze­tes versenytáblát még mindig nem használják és a faliújság szerkesztését sem oldották meg helyesen. Annát ellenére, hogy Gayer elvfársaf mojt nagyon lefoglalják a bizalmi választá­sok, később pedig a műhelybizottsá­gok és üzemi bizottságok megválás/., lása. egyre fokozottabb gondot kell fordítania arra, hogy a versenyered­ményeket nyilvánosságra hozzák. Molnár József elvtárs, az ötös alap­szervezet titkára, panaszkodott, hogv az üzemrészben nem tesz semmit az UB az augusztus húszadikára indult versenymozga'om kiszélesítése érde­kében. Az Ilyen jelenségeket Gayer elvtársnak gyorsan meg kell látnia és a pártszervezet segítségével azonnal kijavítania a hibát. Minden reményünk megvan arra, hogy Gayer elvtárs munkája rövide­sen megjavul. Gayer Antal elvtárs alapjában véve becsületes, derék eV. társ és el is fogja érni hogy közvet­len munkatársai és a pártszervezet se gítségével jól szervezze meg és jól végezze el munkáját A segllségnyuf- láNbaii a jövőbe,, sem lesz hiány, ha azt Gaver elvtárs és szakszervere- lünk többi vez-töi is úgy akar/ák. Elmondta: P1USVARI karoly párltftkár, l’o/u-langyét * "

Next

/
Thumbnails
Contents