Dunántúli Napló, 1952. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1952-06-06 / 131. szám

Acélt öntöttek a Sztálini Vasműben a pécsi vashulladékból A’ ki» tolató mozdony szu­szogva gyüricőzík a nehéz vago­noknak. Neki’en-diilnek a kocsik és a hosszú szerelvény lassan begurul a Sztálin Vasmű fedett rakodójába. Óriási betonkádak áhítoznak a sin mellett és a megnyitott vagonajtókon csakúgv zúdul ki a fok ócskavas, önt venytöredék a rekeszekbe. Ilárom-négy héttel ezelőtt — meséli Novoszád Gyula elv társ az öntöde párttitkára — rádión kértük a falvak, városok dolgozóit, hogy küld­jenek minél több vasat és öntvényt, mert tervünket csak így teljesíthetjük maradéktalanul. És a falvak, városok népe, fiata'ok ép öregek egyaránt megszívlelték a isztá'.invárosiak kérését. Megindult a Fémgyüjtö Hónap és napról-napra több vas és fémhulladék gyűlt össze ez országban. Munkához láttak az út török, a DISZ fiatalok, lelke* dolgo­zók — kutatták a gyárak épületeit. A falusiak még a környék erdőit is felkeresték és egyre nőtt az össze, gyűjtött hulladék mennyisége. , Azután elérkezett a nap, amikor a Fémgyüjtö Hónap első vagonja be futott S ztál invárosba. — Ezt Csongrád megye küldlel Az Vas megyéből érkezeti! Most jött a debreceniek küldeménye. — Pécs1 is küld már ócskavasat!... — mondogatták egymásnak az öntóde dolgozói. *’ Vidámabban ment a munka, jobb kedvvel dolgoztak az öntök, moso­lyogtak az arcok a kemence körül, mert tudták hogy a falvak, városok dolgozói nem felejtkeztek meg az új gyárról és napról-napra több vagon gurult be a vasmű rakodójára. A tárolókból a mázsára kerüli az ócskavas, ahol Szalay elvtárs hat mázsás adagokra osztotta az öntvény- töredékeket és azután a Császár brigád vette „keze'ésbe“ az anyagot. Óriási edényekbe rakták és már emelte is a daru az edényt a kupoó kemencébe. A törött patkók, rozsdás öntvények, abroncsok és kályhalapok pi'Mana'tok alatt olvadtak szét a for. róságban és nemsokára már új önt vény lett a hulladékból. A terem másik részében az új elektro-kemence dolgozik. Egymás mellett sorakoznak a fonnák és a daru már a több mázsás üstöt is a kifolyó aá emelte. Fodor Sándor öntésvezető megadja a jelet és meg­indul az öntés ... Az arcokon megi“lefödöttség látszik, amikor Kovács Ferenc megnyitja a csapot és a másfélezer fokra hevített acél izzó sugárban csobog az üstbe. — Van valami megható ebben — magyarázza egy idősebb öntő, — mert minden öntésnél a születés, az alkotás jut eszünkbe Uj anyag szü­letik kezünk alatt és nemsokára már látjuk is munkánk eredményét. Közben már színűiig telt a hatal­mas üst és az óriási hőt árasztó há rom tonnányi acélt pehelykönnyen emeli fel ismét a mozgó daru. Az üst megindul az első forma felé és már óm ik is a homokformába az izzó fo­lyékony acél. Az öntők figyeunes arccal nézik és amikor színükig telt a forma, már be is záru' az üst csap ja, mert egy kiló acél sem mehet ve­szendőbe! Fél óra múlva, már új anyaggal rakjuk tele a kemencét, — magyaráz­za Fodor Sándor elv társ, — mert már van nyersanyag bőven. Küldenek a falvak é* városok dolgozói eleget az üzembei — .... és reméltük, hogy a jövöben még többet küldenek — teszi hozzá Novoszád Gyula e’vtárs, — mert tervünket tovább akarjuk fokozni és egyre több új gépet és acélt akarunk készíteni. A vas- és fémhulladék újra vissza­kerül a városokba, a falvakba. De most már új formában, traktorok, gépek alakjában, melyeket a falvak és városok gyűjtésének eredményéből gyártottak a Sztálin Vasmű, a Rákosi Mátyás Müvek és a Diósgyőri Nagy. kohó dolgozói. Molnár Miklós Szabadtéri színpadot avattak a II. számú Honvédkórházban Ha valaki ezelőtt két hónappal betekintett a II. számú Honvéd- kórház parkjába, barátságtalan kertet látott ott. Az utak jámatat- lanok voltak, a otrágpadokat fel­verte a gaz, egf/szóval: egu rideg és visszataszító kép volt. Ilyennek látta akkor a kórház politikai liszt­je is, amikor egy ápriliteleji dél­utánon végigsétált a kerten. Már régóta foglalkoztatta az a gon­dolat,, hogy kellemessé, szórakozta­tóvá kell tenni a parkot. De ho­gyan? Ez volt a legnagyobb kér­dés. Akkor eszébe jutott, hogy fel kell valahogyan építeni a szabad­téri színpadot, amiről már a ma­gasabb parancsnokságon beszéltek neki. Erre nem is volt olyan nehéz rájönni, de annál inkább meg­valósítani. Mérnökök kiszámították, hogy a színpad és az 500 személyt befoga­dó lejtő nézőtér felépítése legalább 50.000 forintba kerülne. Természe­tes, hogy ilyen összeg nem állott rendelkezésére. Két hónap telt el azóta. És má­jus 3t^n már az új színpadon tar­tották a békeünnepséget. Több, mint i00 ember nézte végig a mű­sort. Valóban békeünnepség volt ez. S nemcsak a műsor, de maga a hely is fenköltebbé varázsolta ezt az estét. A lombok ráhajoltak a színpad­ra és a reflektorok vakító fényé­ben csendültek fel a színpadon a békcdalok, a versek, táncok és a jelenetek. Körös-körül fák. Hársfaillat. Közvetlenül a nézőtér melleit szö­kőkút, melyen a Szabadság-szobor áll és mint fénycsővák fonják kö­rül a vízsugarak. A Szabadság­szobrot is reflektor világítja meg. Mindenütt virágok, zöld pázsit, nyugágyak, padok. Akt most néz be a parkba, már ezt láthatja. S az utakon jóked­vűen sétáló betegeket, akik alig tudnak megválni éltől a helytől. Sok fáradságos munka árán szü­letett meg a színpad, a nézőtér és a környező park új arca. Amikor két hónappal ezelőtt politikai tiszt elhatározta, hogy széppé kell tenni a parkot, össze hÍDta a pártszervezetet és a DISZ aktívákat. Attól kezdve aztán ro­hambrigádokat lehetett látni kertben. Orvosokat, ápolónőketí keriimunkásokat vegyest, akik nagy lelkesedéssel fogtak hozzá a színpad felépítéséhez. Június a béketalálkozó volt a határidő, És a sokszáz kocsi föld addigra színpaddá és nézőtérré változott, A kórház dolgozói ki nem fogytak a lelkesedésből. A párt- és DISZ- tagok élenjártak a munkában. Va­lamennyien közös ügyüknek érez­ték, hogy a betegeknek kellemes pihenőhelyet létesítsenek. De leg jobban talán az buzdította őket. hogy a békeünnepség lesz a szín­pad aoató ünnepély Is. A kultúrgárda is heteken at készült arra a napra. S mi, akik jelenooltunk az ünnepségen, el­mondhatjuk, hogy a 11. számú Honoédkórház méltóan köszöntötte a béketalálkozót. Több, mint 43.000 forintot takarított meg népgazda­ságunknak azzal, hogy saját maga állította elő a színpadhoz és i nézőtérhez szükséges minden anya got. S áztál, hogy a kellemes és szórakoztató parkkal elősegíti i kórház betegeinek gyorsabb gyó gyúlásit. Jól sikerült az SZTK és a Megyei Rendelőintézet kultórestje Ax SZTK éa a Megye» Rendelőin tézet dolgozói május 31-én kultúr­műsorral ünnepelték a héketalálko- Vtt. A SZOT kultúrtermében meg­rendezett ünnepi esten J00 közremű- ködő bizonyította be a nagyszámú hallgatóságnak — a kultúrán ke­resztül — törhetetlen békeakaratát. Petrov Jómefité ünnepi btazéde ntán az OKISZ éttel kur és a KPDSZ zenekara Enge János karuagy veze­tésével músorszámokat adott elő. A Megyei Rendelőintézet színjátszóé*^ portja Gárdonyi „Mcsgyckő"* című színművével szerepelt a szavalatok­kal tarkított műsorban. Az esten fellépett a MESZHART erzsébettelepi kuJtúrotthonának tánc. csoportja is és a „baranyai leány- tánc“-ot mutatták be. E műsor* zám után Garumszegi György meghívta az SZTK dolgozóit Erzsébet telepre Az SZTK kiillúridzottsága a meghí­vást elfogadta olvan formában, hogy a színjátszócsoport a «««valók és a szólisták július első hetében telj«* estét betöltő műsort adnak az erwé- bettelcpi bányász dolgozóknak. — Találtak egy férfi kerékpárt Igazolt tulajdonosa átveheti h pé mi kapitányság házipénztárában. — Ai országos állat* éa kira­kodóvásár Pécsett ebben a hónap­ban júniua 8-án. «raaárnap leaz megtartva. ^^Qlfjum'eSő aéfkOlö>hat*«l«n oz «gltd elő# •unkában — A péesl Orvostudományi Egyetem és az Orvon-Egószeég üjryi Dolgozók Szakszervezete Péoa-Bnjranyai Területi Bizottsá Kának Tudományos Szakosztálya 1952 június 9-én. hétfőn délután 6 ómkor az I. ex. Sebészeti Klinika tantermében XXII. tudományos ülését tartja. 1. Hámori Artúr. H. Si’oeen Karola és Hetényi Qé- ia: A hist aminfelsznbadutás sze­repe n kísérleti utnnhnnfekély ke­letkezésében. 2. Hőnyi Kiismer • Honvédkórház): A<lntok a fiatal­korban előforduló magas vér­nyomás kérdtWhez. 121) esel klini­kai elemzése kapcaun. Vasárnap este Pécsett szerepel Zalaegerszeg művészegyüttese Nagy esemény színhelye lesz vasárnap u Pécsi Nemzeti Szín­ház. Zaluegerezog város művész- együttese szerejtel nálunk. A mű­vészegyüttes már régóta készül erre a pécsi útra, hogy a város dolgozói előtt mutassa meg fel­készültségét, tudását Városunk kultúnnunkája, rso portjaink fejlődése is megkíván ja, hogy meglássuk más város, más csoport munkájút és a látót takltól tanuljunk. Müsorszúinuk sokat ígér, több olyan tánc-szám szerepel műsorukban, amelyet ná­lunk sem igen láttunk, például román kóló, munka után a tszcs ben, székely táncok. Hogy a vasárnapi esti műsor még változatosabb és színesebb legyen, egy két pécsi táneesoport és énekkar is szerepel a műsoron Többek között a ztmekonzervató- rium úttörő kórusa is. Nagyon helye« lenne, ha min­den kultúresoport és kultúrnktí- va megnézné a zalaegerszegi mű­vészegyüttes szerepeidét, és a ta­pasztalataikat megbeszélnék a leg közelehbi kultúrpróbán. Jegyek 3-tól 8 forintos árban n színház pénztáránál kaphatók d. e, 10—1-ig és délután 5—7 óra kö­zött. Megyei tűzoltónap lesz Pécsett jónius B án. vasárnap délelőtt 8 órai kezdettel a bnra- nyamegyei tűzoltópnranesnokság rendezésében. A megyei tűzoltó- napon községi, üzemi és állami tűzoltóegységek versenyszerű gyakorlatot fognak bemutatni 9 órai k«‘zdettcl a Verseny-uteai sporttelepen. A versenyen több női és úttörő csapat is indul. Dél­után ő órai kezdettel az állami tűzoltóság bemutntógyakorlntot tart a Sz.éehepyi-téren. Este 7.30 órai kezdettel a tűzoltóság és n rendőrség kultnregyüttcao értéke* műsort hű n rendőrség székházé­ban (Ibárruri Dolores u.) Műsor után táno reggelig. HIHEH PÉNTEK. JUNIU8 C Ott VELETEK tiYOUYSZLHTAHAKi 10/3. ti. gyógyszertár, Széchtnyi-lér &. lelefon: 2'j-8l, 10/8. tx. gyógyiter- lár. Kossuth Lajos u. 81, telefon: 23-94, 10/12. sx. gyógyszertár, Doktor S. u. 17, telefon: I3M. — NÉVNAPI Norbert. I DOJAKASJKLKNTÉS: Várható időjárás péntek «<stig Déli, délutáni felhőképződés, ma esetleg néhány helyen záporeső. zivatar, mérsékelt szól, a hőmér­séklet emrlke«lik. Várható hómér- kleti értékek az ország terüle­tére, péntek reggel: 11—14. délben 24 -2« fok között. Tanácstagok fogadóórái. Bo­ái I, pártszervezet helyiségében •élitek délután 5—6 óráig Juhász at vén és Jankó Mária, a S'ngy Jenő utca Sfí. »km in alatti kerületi irmjában pénteken délután 8 7 óráig Török Imre tanácstagok fo­gadóórát tartanuk. Á baranyamegyei TSB MHK munkája Baranya mejfve MHK munkája az OTSB leeutfíbbi kiértékelést1 szerint jó ütemben folyik. A május elsejei helyzet alapján az L\ÍHK vonalon 3422 fő, MHK vonalán 89S7 fő jelentkezett, amj az évi előirányzatnak 130.26 százaléka. A jelentkezések sikere első sorban az MTSB által beindított sportszer­vezetek közötti szocialista munkaversenyuek köszönhető. A részpróbák tekintetében is biztató a helyzet. Itt az MHK páros ók hár­mas versenyek gyakori rendezése lendítette előre a munkát. Az LMHK vonalán 1321 fő. az MHK terén 2963 fő teljesített részpróbát, így az évi fejlesztési tervnek majdnem 50 százaléka vett részt ezeken a próbákon. Az elmúlt évben megmutatkozó kampány- szerűséget az idei évben a versenyszerű nróházta tások kai igyekszik kiküszöbölni az MTSB. A sportkörök jelentései alapján már­ciusban még nincs teljesen kész próbázó. Az április hónapban az MHK versenyek és a körzeti versenyek eredményeként 296 fő teljesített MHK teljes próbát. Május else­jén a teljesen kész próbázók száma elérte a 975-t. Ezek nr eredmények nem a véletlen mű. ve. Az MTSB ebben az évben nagy lépések­kel haladt előre, úgy politikai, mint szerve, teti téren egyaránt. A TSB-k a núrtszerve- retekkel, a tanácsokkal szoros kapcsolatot építettek ki, melyek aztán mindenben se­gítségükre tudtak lenni. A pécsváradi járási TSB munkája az utóbbi időben annyira megjavult, hogy azt tavaly még elképzelni sem lehetett. A járási pártbizottság útmutató kritikája és a járási tanács segítsége folv. tán kimagasló eredményt értek cl az MHK területén. Jutalomként a járás megkapta a legjobban dolgozó TSB-nck kiírt vándor­zászlót. Általában bebizonyosodott ott, ahol a TSB helyesen építi kj kapcsolatait a pártszervezettel. a tanáccsal és a DISZ-szel. ott valóban munkájuk «lapjává tudják tenni az MHK-t. A TSB-k bizottsági üléseiken gyakran foglalkoztak az MHK munkával, az MHK el­lenőrző bizottságok elnökei beszámolójukon ismertették a járás MHK eredményeit. így érte el. a pécsváradi, siklósi, szigetvári, a pécsi járási TSB jó MHK eredményét. Ah­hoz, hogy a villányi, aáadi járásban is meg­Párthírek Értesítjük a felsőkáder párttör- tónot szakán tanuló elvtársakat, hogy részükre június 6-án. dél­után 2 órakor az „ötös fejezet- hői“ az alábbi helyükön tartunk konferenciát: l-es konferencia, vezető: Ambrus Jenő elvtárs, MÁV Tgnzgntóság 33-as szoba. 2- (ms konferencia, vezető: Benő Jo­lán elvtársnő. Pártok tatás Háza nagyterem. 3-as konferencia: ve­zető: Orsai János elvtárs. MÁV Igazgatóság, tanácsterem. 4-es konferencia, vezető: Sz. Nagy Sándor elvtárs. Pártoktatás Háza kisterem. 5-ös konferencia, veze­tő: Csicsvári Istvánná elvtársim, megyei tanács oktatási osztály, tanácsterem, fi-os konferencia, ve­zető: Vajda Ferenc elvtárs. Púrt- oktntns Háza könyvtárszoba. Felhívjuk az elvtársak figyel- inét,hogy a konferenciákat pon­tos időben kezdjük. Kérjük az elvtársak pontos negjelenését. Megyei Pártbizottság ágit. prop. outálya. Értesítjük a felsőkádertanfo- lyum politikai gazdaságtan sza­kon tanuló «‘Ívtársakat, hogy ré­szükre 7-óu, szombaton, az alábbi helyeken. Népi demokráciánk út­ja anyagból konferenciát tartunk. 1- es konferencia, vezető: Szikra Sándor elvtárs. megyei bizottság, 2- es konferencia, vezetője: Gungl Ferenc elvtárs, Pártnktntás Háza kjsterem. 3-us konferencia, veze­tő: Lőrinczi Auguszta elvtársnő, MÁV politikai osztály tanácste­rem. Felhívjuk az elvtársnk figyel­mét, hogv a konferenciákat pon­tos időben kezdjük. Kérjük az elvtúrsak pont«*« megjelenését. Megyei pártbizottság ágit. prop. osztály. * Értesítjük az alap- és kőzépfo kú politikai iskola vezetőit, hogy a szokott helyen, részükre pro­pagandista szemináriumot tar­tunk. június 6-An. pénteken dél­után 5 órakor. Kérjük a párttit kár elvtársakat, hogv értesítsék a propagandistákat, hogy jelen jenek meg pontosan. Városi pártblioltság ágit. prop. iwuláljra. * Értesítjük az összes pécsi üze mok yálíulatvezetőit, és verseny nyilvántartóit, hogy f. hó 7-én, szombaton délelőtt 8 órakor a vá­rosi pártbizottság párt és tömeg- szervezeti osztályán a május 1-i és június 1-i inunknvcrscuy ki­értékelésére feltétlenül jelenjenek meg. Vártul pártblsott'ág ágit. prop. Mtléljr. MOZI Koaaofb. Jun u# 4—1 Mr KITTÉIT KAMI. loméinál falu íurf« n amerikai javulhasson az MHK munka, ezekben a j rácokban is szoros kapcsolatot kell kiW teni a pártbizottságai és a tanáccsal. Mi kell állapítani azt is, hogy az etfész megj MHK munkájára rányomta bélyegét a* tény, hogy a DISZ Megyebizottságának di» csen sportelőadója, már több mint fél Az eredmények elérésében nagy segítség adott az MHK ellenőrző bizottságok áts»»j verése és kioktatása. Az ellenőrző bízott* J gok ütemszerint dolgoznak, egymásközt tjjjl letekre osztották fel munkájukat és lobbij tisztában vannak feladataikkal és jobban megismerik a hozzájuk beosztott szervez«" két. Különösen jól dolgozik Pécs városi lenőrző bizottság, ahol kéthetenként ÓW kczletot tartanak. Ezen értekezleteken I cserélik tapasztalataikat, illetve beszámol!« a bizottság tagjai a végzett munkáról. Segítséget «dott az MHK munkában megyei ágit. prop. bizottság, melynek n erősítésére nőtt az MHK népszerűsítő pl pnganda ereje és mindinkább közelebb k( r ült az MHK testnevelési rendszerünk dolgozók széles tömegéhez. A feladat itt A hogy az ágit. prop. bizottság éa az MHK «*4 Un őrző bizottság munkáját jobban hangba hozza a közös erővel, még jobwft szélesítsék ki az MHK népszerűsítését *!| ismertetését. Azokban a sportkörökben, ab*| kellően megismertették az MHK-t. ott )' eredmények születtek. A Pécsi Porcéi#! gyárban az elmúlt évben egyáltalán foglalkoztak az MHK testnevelési rends*#! reT. Az ebben az évben viszont a jó szerre zési és felvilágosító munka eredmények# 41 fő tett már le teljes próbát és 75 ** próházott öt számból. Az MTSB jó és eredményes MHK inunk* érdekében a járások között a legjobb MHJ eredményt elérő járásnak zászlót ajánl# fel. A szocialista verseny helyes szerve*# nagy mértékben vitt«; előre a munkát. M bizonyítja az a lendület, amivel a járó«0* és Pécs város résxtvesz a versenyen. Szií** vúrott április !-i jelentés alnpián utolsó N lyen állt n járás. Mikor u TSB megkapti* verseny kiértékelését, a járási pártbiznttsfi Kai. a járási tanáccsal és a járási MHK pl‘ (enőrzu bizottsággal átbeszélte a lemarad*’ okait és oly lennUlcttol fogott a hibák jj! javításához, hogy május elsejére 412 vontak be rendes próbázásra. Jóslataink a vasárnapi totóra Olimpia keret A—Lokomotiv SE t. 1. ** sas SF.—Bányász SE x. I. Miskolci Éplt»^ ózdi Vasas 1, x. Debreceni Honvéd—Miskol* Honvéd I, 1. Hatvani Lokomotiv—Per«^ Bányász x, I. Gyöngyösi Építők—Drbrei°J Lokomotiv !, t. Kistex—Szegedi Petőfi x, • Kiskunfélegyházi Vasa*—Bp. Építők x, *' Kőbányai Lokomotív—Vasas Izzó 2. í. gedj Lokomotív—Bp. Szikr« |, !. Za!H'*fef' szegi VM—Pécsi Vörös Lobogó 1. 1. Sopl^ Lokomotiv—Győri Lokomotiv |, x. y í! labdarugó Béke Kupa második forduló)*1 vasárnap játszik le. A* Olimpiai keret A. 1 Lokomotív SE.vel, a Bányász SE a V**»1 SE-vel. az Olimpiai keret fe. a Kinizsi, jj0*' tás SE vegyes csapattal mérkőzik. Mind 1 három mérkőzóa Budapesten kerül aorr** * ®r.ó^ Sándor az Újhegyi Bányász lakó*' rugó játékosa szerdán reggel elhunyt* fiatal, nagy tehetségű játékost néhány kJ* azelőtt gyógyíthatatlan betegség táina1'** meg. Kezelőorvosai mindent megtettek mentése érdekében. azonban mindhiába Temetése, melyen kollektive vesznek ré*^ sport mezben az Újhegyi Bánvász labdarugó»- ma, nénteken lesz a városi temetőben 4 ófj kor. rlzuttal értesítjük a többi sportcFyC*“" leteket is, hogy a temetésen kollektiven gyének részt. Ez igren! A 22-ik fogadási hét TOTÓ- nyereményei: 12 találat - 70.440.— Ft 11 találat — 3.200.— Ft 10 találat - 205.— Ft A 0 találaton ignzolószelvérif részeket úiry koll postám tidnt* hojfy azok legkésőbb szómba' ton (f. hó 7-ón) déli 1? órúijí fl Sport fotradnsi Osztályhoz be" érkezzenek. Az ilvou igazol0 szelvényekre egy *nagy nullá* kell írni. Egy pyugatnenirt ta.'gssélldk ellen. Előadó* 3, 7, 9 érakor. Vasárnapi matiné ómén vándora. Park Jénina A—11*401 Al/GUMlTt 4| VA- MltNAP. Mi történik egy nyári vasárnap VJ *»Um film. JA«! Arnayrtillng lovagja. FlóaiU.ok fé| T, fél 1, vasárnap fái f, fél T, fél • árakor. PnlAfl. fiain* V-iMf «tpoRTflf<fM'MtT. tioa.ia.uk. fél 9, fél 7. fái t árakor. DBAVAIVANYI klWghfn ki. raaUrfl tl*j l«nl««|l épttlsltü, korttal. épUlelaii>»f-:. eUdó. fuko/iuH. ______ | -* PÉCSI VrrgtiH, Ciiiioló tt K<pkí«y,e^ Kliipari Termeld SlSTrtkritt Bi-li>i,Bni‘-[j f«. eleit lelje, ttremmrl inexlndull. Véli trélereit. U<r*(e,i«oU.t. tUkZrkéXÍ'é,, Üreg bumályotlixal et képkereteié,«. *ü CSTKÓTCZHELT eledé. Me/d.iél-ulca «' BKJARÓNÖT krrr.tk délel«t«l (f««'1*} exéx népi) elfuflelnáfxel. bitálin 1* .. emelet. * KOMBINAI.TSZOBA, ebédl« é, konr*"^ tor nlndó. Megtekintnniő vasárnap áráig. Cím n Kiadóban 269. számon. SZABÓIPAR! varrógép eladó, djsieré frf* Var rógépjt vitát. Kovács Jókni-tér 6. ^ RÁDIÓKAT vés«, e*eré1, elad éa Rorgaa rádiót, Téréi-uua I. A KOMI.Ó Veedéflitd Villáiét keree "íj »ételre kltebb méreiA pAnvelxckrényl- I. leloe: Komid W. " eRTrsrriOK p*r, «ét. Hof» koB<er»boliunk,t Péc-. t. ,Mui alatt mefayitonok. Stigoltirl *er»x>,r. • PITIK AI muaká-oket felre,«Bak. W* KokKwt.ek. DUNÁNTÚLI N A P t 0 * Mexyar l)nl,o»ok Partie B«rea»amrf)ei Piirlbl/oin.faaek lepi* fcelO. Ililtrll» r»l INk.«-> liVtlBO’. releld, kiadd: KILIM S A N D ° L bterkriiidW« 4, kiaddhi.aial: Pér«, P»rr “If* A - Telrloa «.1i e. I-*1 M N. B e|y,a4aila„4m B0 XT* BBV-» (IúIImiM dlji hart II.— fonat Reraa»,megyei Hnkra Nromda Pér*. klünkén, ktiM'r utr, 10 •* . TeUlaa Jö 77 A ajomdédrt telel, MKUXd Rftfő

Next

/
Thumbnails
Contents