Dunántúli Napló, 1952. május (9. évfolyam, 101-126. szám)

1952-05-04 / 103. szám

DUNÁNTÚLI ''•v VILÁG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK!----------------v A MAI SZAMBÁK: A péesszahoicsl falusi pártszervezet munkájáról (3. «J — Csakis a keleteurópal országokkal való kcreakedrlml kapcsolatok kiszélesítése oldhatja meg a nyugateurópai országok gazdasági helyzetét (3. o.) — A kommunizmus építőinek országából (A o.) — Jobb munkával, tervük túlteljesítésével készülnek dolgozóink a megyei béketaláj- kozóro (5. 0.1 — Versend község négy anyanyelven be­szélő dolgozói harcolnak a klerikális reakció ellen (6. o.) V_________________________________________________________J AZ M D P B AR ANYAM EG YEI PÁRTBI ZOTTJÁCÁN A Art I UK! A IX ÉVFOLYAM, 103. SZÁM AitA 50 FILLER VASÁRNAP, 1952 MÁJUS 4 Gépállomásaink a bő termésért A tavaszi szántási-vetési mun­kák megyénk egész területén be­fejezéshez közelednek. Május el­sején már csak kevés helyen vol­tak vissza néhány hold elvégzésé­vel. Termelőszövetkezeteink, dol­gozó parasztjaink helyesen hasz­nálták fel az utolsó napokban a kedvező időjárás adta lehetőséget és minden erőt úgy mozgósítottak, hogy a kezr^äti lemaradásokat meg­szüntessék. Ennek eredményeként megyénk jelentős részén teljesí­tették határidőre a tavaszi kalá­szosok és Ipari növények vetési tervét. De az évelő szálastakarmá- nyok vetésénél nemcsak az egvé- Bileg dolgozó parasztok, hanem termelőszövetkezeteink is lema­radtak. Sok helyen arra hivatkoz­tak, hogy tavaly ráfizetéssel ter­meltek, de arról elíeledkeztek, hogy ahol ráfizetés volt, ott kizá­rólag maguk okozták, mivel nem kaszálták le időben, vagy nem hordták be időben. Pedig állat- tenyésztésünk fejlesztése a takar­mány termelése nélkül elképzel­hetetlen. Pártunk és kormányzatunk azt • feladatot tűzte ki gépállomása­ink elé, hogy a tavaszi kapás és 'Pari növények vetésénél & gépe­sítést úgy emeljék, hogy azok ápolását is gépi erővel tud iák dol­gozóink elvégezni, mert e?H biz­tosítva lesz a többszöri kapálás, könnyebbé válik a dolgozó parasz- t°k munkája és növekedik a ter­méshozam. Ezen két munkafolya­mat, a vető és növényápológépek összhangja biztosítja gépáüomá- sainknak a növényápolás terén a üépesités fokozását. Gépállomá­sunk ezen a vonalon a rendeike- *ésükre álló és általuk elkészített Négyzetes vetögépek beállításával siettek termelőszövetkezeteink se­gítségére, hogy a minisztertanács határozatában megállapított terü­lten négyzetes vetést alkalmazza­lak. Mert ezen keresztül biztosít­ják a gépállomások a gépesí- ett növényápolást, amely naqv ^Qitséget nyújt termelószövetke- j®tfeínknek és egyben gazdasági megerősödésüket is jelenti. Amikor termelőszövetkezeti csoportjaink látták, hogy a négy *tes művelés sokkal hasznosabb eszükre, igyekeztek az új mód- j szerint vetni és a területre Zetződést kötni a gépállomással. Azonban gépállomásaink több- nem adta meg azt a segitsé- jjht a négyzetes vetés elvéqzésé- l .}> amit adhattak volna. Ez ab- °0' adódott, hogy a gépállomások ?en» tekintették szívügyüknek, jv minél több vetőgépet alakít­sak át négyzetes vetésre. Per­ibe ezt a felkészületlenséget nem „hét általánosítani valamennyi gépállomásra. Mert a bólyi, uj- i~,rei gépállomásokon is nagy JjYekezettel alakítottak át néqv- Yetögépet négyzetes vetéshez. r ^ vetés terén mutatkozó lema- V(.c‘hst, amit a gépállomások nem -Ueztek el úgy, ahogy azt el- ^rta volna tőlük megyénk dolgá­vá Parasztsága, behozhatják a nö- Pvépoüsi munkák jómlnőségü, p^0rs elvégzésével. Ehhez szüksé- jjs’ hogy minden perc időt fel- hövZ-nálva azonnal kezdjenek a b yenyápoláshoz szükséges qé- thÄK előkészítéséhez. A gépállo- termelőszövetkezetek, ^hitesen vizsgálják felül, hogy a rendelkezésünkre álló növény­ápolási gépek jobb kihasználásá­val, újítások, gépkapcsolások fo­kozott bevezetésével, hogyan tud­ják növelni teljesítményüket, amellyel nagyban hozzájárulhat­nak a jobb és magasabb termés- eredmények eléréséhez. Megyénk területén 118 növényápoló mun­kagéppel vesznek részt a tavaszi növényápolási munkálatokban. Azért, hogy e szám a valóságban végezze a munkálatokat, legfon­tosabb az, hogy a megyei gépállo­máscsoport szigorú ellenőrzést gyakoroljon a gépállomások felé. Ellenőrizze, hogy az általuk beje­lentett jaövényápoló gépeket elő- készltették-e időben és hogyan végzik a munkát csoportjaik mun­katerületükön. Ahhoz, hogy termelőszövetkeze­ti csoportjainknak még nagyobb segítséget tudjanak adni, gépállo­másainknak fontos és nélkülözhe­tetlen, hogy a növényápolásnál is két műszakban dolgozzanak. Már eddig több traktoros vállalta a nö­vényápolási munkák gyors elvég­zése érdekében, hogy éjjel is ka­pál. Szabó Lajos traktoros az uj- petrei gépállomáson, vállalta, hogy é’lel is dolgozik és így éri el, hogy alkotmányunk ünnepére be­fejezi az ötéves tervét. Ez a lehe­tőség azonban nemcsak Szabó elv­társnál van meg, mert minden trak­toros meqteheti, ha erőgépét ala­posan kijavítja, De ahhoz, hogy a traktorosok ilyenirányú vállalá­saikat sikeresen teljesítsék, szük­séges, hogy a gépállomás vezető­sége a műszaki szakembereken ke­resztül sokkal nagyobb segítséget adjon traktoristáinknak. Azonnal készüljenek már most a növény- ápolási munkákra úgy, ahogy azt a bólyi gépállomás dolgozói te­szik, akik hozzákezdtek a növény­ápolási gépek előkészítésével egy- idöben a növényápolási munkák végzéséhez,. Húsz darab növény ápológép előkészítésére tettek ígé­retet május elsején és ígéretüket eddig 60 százalékra teljesítették. Csak az ilyen alapos és gyors előkészület biztosítja, hogy a nö­vényápolási munkákat időben el tudjuk végezni. Gépállomásaink ne idegenkedjenek az újítástól, hanem segítsék azokat, akik új módszerekkel dolgoznak, vagy a gépen valami újítást végeznek, mert ha egy újítás csak 15 perc időmegtakarítást eredményez is, az megyénkben annyit jeleni, hogv több, mint 124 órával hama­rabb végezzük el a növényápolá­si munkákat, ami nem kis mérték­ben járul hozzá a jobb termés el­éréséhez. A jó növényápolás nem csupán termelési kérdés, hanem politi­kai és harci feladat. Ennek érde­kében legyünk éberek és leplez­zük le az ellenség minden mende­mondáját, rémhíreit, hiszen tud­juk, hogy rémhíreikkel azt sze­retnék elérni, hogy államunk gyen­güljön. A vetésnél is azt hangoz­tatták, hogy „ráfizet, aki korán vet", pedig valamennyien tudjuk, hogy csak a korai vetés hoz jó terméseredményt. Ezért gépállo­másaink dolgozói időben végzett jó munká jukkái vegyék fel ellenük a harcot és induljanak munkára a fejlett szovjet agrotechnika al­kalmazásával, a növényápolás si­keres elvégzéséért. ____ 10 2,5 százalékra teljesítette áprilisi tervét a Komlói Feltáró Vállalat A Komlói Feltáró Vállalat a nyoCca- dik szabad május L tiszteletére vál­lalta, hogy második negyedévi tervét 103 százalékra teljesíti. Ez forint értékben 130.660 forintot tesz ki. Vál- laiatuknáll a második negyedév első hónapjában, áprilisban, a hónap ele­jéin nagy lemaradások voltak. A lema­radások oka részben bányatűz, rész­ben a légakna leállása volt. Csapa­taink nagyrészét nem tudtuk telepí­teni. A négyes szinten egyetlen csa pat sem dolgozott. A hónap közepén lehetett rendes mederben tíjpnelni. De május elsejének tiszteletére 265 dolgozó tett felajánlást Műszaki vezetőink és a műszaki kö­zépkáderek vállalták, hogy április hó­napban nem lesz lemaradásuk és ter­vüket 100 százalékra teljesítik- Má­jus hónapra vállalták, hogy tervünket 102 százalékra, a június havi tervei pedig 105 százalékra teljesítik. Felajánlásunknak eleget is tettünk. Vállalatunk 1-es és 2 es fi reme összefogott, legyűrték a nehézsé­geket és április havi tervüket 102.5 százalékra teljesítették. Brigádjaink közül a leglelkesebben harcollak tervük teljesítéséért a kö­vetkezők: A 206-os csapaton Tatai Imre brigádja a hó elejei lemaradá­sukat teljes egjészében behozták. A brigádban a hó első felében rossz, ellenséges hangulat volt. Az április 4-i verseny első díját nyerte el a bri­gád. A díjakat nem tudtuk április 4-én kifizetni-,'-etet az ellenség kihasz néha, elterjesztette, hogy be lettek csapva és nem kapják meg a díjakat. Április 17-én Kubinyi István kormány biztos elvtárs kiosztotta a díjakat, ter­melési értekezletet tartott és rávilági- tott beszédében az eClenség aknamun­kájára. A brigád, »mely az előző hóoap- ban is az első Heti és 40 méter előirányzata helyett 82 métert hajtott ld, megértette Kubinyi elvtána szavait és felajánlást tett, hogy a lemaradást behozza és napi 1.7 folyóméter he­lyett három folyómétert hajt ki. Fel­ajánlásukat teljesítették, lemaradásu­kat behozták, terven felül április hó­napban 18 métert hajlottak ki és tér. vüket 145 százalékra teljesítették. A négyes szinten Qsaplár János bri. gádja, mely tíz napig nem volt tele­pítve, május elseje tiszteletére vállal ta, hogy a lemaradásukat behozzák és a második negyedévben terven fe­lül hatvan métert hajtanak ki. Csap­iár elvtársék lemaradásukat behozták és tervüket április hónapban UO szá­zalékra teljesítenék. Az 5-ös szinten Cserül Márton 202- ea csapata lelkesen hajról ■ tíz ezer méter feltárásért, A csapat az nlőző hónapokban * ter­vét rossz munkahelyi körülmények miatt nem tudta teljesíteni Május 1 tiszteletére vállalták, hogy lemaradá­sukat behozzák ás a második negyed­éviben terven felül negyven folyómé­tert hajtanak ki A Csemi-brigád áp­rilis havi tervét 102 százalékra {el jegltette. Az 5-ös szinten a 209-es csapaton Pöpl János csapata május elsejének tiszteletére nagy igyekezettel fogott neki a hó elejei lemaradás behozásá­nak. A csapat tagjai minden Igyekeze­tükkel azon voltak, hogy májúi eL sejére behoznák a tenter adást. A csapatnak 103 fenyőméter klhajtAs lemaradása volt Vállalásuknak azon­ban nem tudtak száz százalékosan eleget tenni, mert lemaradásukból csak 5.7 znőtert hoztak be. Április havi tervüket 128 százalékra teljesítet ték. A következő hónapban azonban váralják, hogy nemcsak behozzák a lemaradást, hanem túl is teljesítik. Schmidt Tibor versenyt e! el 6a. FoMcbli harcot a hónap eleiéi mulaikozó lemaradások ellen! A MESZHART srénbányaüzem«!}- nél nagy harcok folytak a május eV sejére tett vállalások teljesítéséért Az elmúlt' napokban a napi tervüket is 100 százalékon fe ül teljesítették, sót egyes csapatok álverseny során soha nem látott eredményeket értek eL Ezt az eredményt azonban nem tartották tovább, mert már május 2- án egy akna sem teljesítette tervét Május másodikon Pécsbánya 81.3, 1st ván akna 82.9, Ferenc akna 75.1, Sza­bolcs 80 2, Vasas 90.4 százalékra tel­jesítette a napi előirányzatát A MESZHART összeeen 82.6 százalékot ért el. Ezek a lemaradások azt mu­tatják. a MESZHART bányászai még mindig nem harcolnak olyan lelke­sedéssel a napi terveik teljesítéséért, mint azt dolgozó népünk, iparunk tőlük. Hogy ezeket a lemaradásokat behozzák, a műszaki vezetőknek a* eddiginél sokkal Jobban kell biztosí- taniok a termelés zavartalanságát biztosító munkafeltételeket, mert a lemaradásonak legtöbbször aj az oka, hogy bányászaink nem megfelelő fet tételek közt folytatják munkájukat. 103 százalékra teljesítették vállalásaikat a Pécsi Bőrgyár dolgozói A pécsi Bőrgyár dolgozóinak 9A2 százaléka tett május elsejére felaján­lást. Ezt a vállalást a dolgozók telje­sítették la. És ezen keresztül a vál­lalati vállalSeokat globálisan 103 százalékra teljesítették. A brigádok versenyében első lett a boxosi Béka­brigád, amely a 150 százalékos telje­sítmény mellett tartotta minőségét ós «gyéte-Vállftiásaikal is teljesítették. A verseny során & második lett a me­anest Kis» Károly brigád, amely 152 százalékos átlagteljesítményt ért el, de emellett a minőségüket ia tar­tották, A májusi verseny sorén a Bőrgyár­ban újabb sztahánovisták Jöttek fel­színre és kapták meg fó munkájukért a aztaháncvista címet. Három dolgo­zó kapta A Szakma Legjobbja el­met, őt Jelvénye» sztaháaovista én 10 okleveles «tahÁnovista azütetett Időben lássunk hozzá a növény ápolási munkálatokhoz Legfontosabb feladat a tavaszi munkák végzésénél, hogy a vetést azonnal elvégezzük azokon a helye­ken, ahol még hátra vannak. És azonnal hozzá kell kezdeni a növény­ápolási munkák elvégzéséhez. Sok he. lyen szép eredményeket értek el már eddig iis. Királyegyházán a mezőgaz­dasági állandó bizottság tagjai szó. mokkái bizonyították be a község dolgozó parasztjainak, mit jelent az. ha időben már most megkapálják a cukorrépát, kukoricát és a lobbi ka pásnüvényeket. Ja adó Lajosnak csak négy holdja vau, de kiszámították, hogy ha időben végez a növényápo lúsi munkákkal és a kukoricáját nem kétszer-háromszor kapálja meg. mini -ddig, hanem négyszer-ötször, és pót beporzást alkalmaz akkor csupán, ez. annyit lesz ki, mintha öt hold földje lenne. A munkákban élenjár a Kossuth tszcs, ahol már a kukoricát ka pálják, minién befejezték a cukorrépa és burgonya első kapáláséi De jól ha­lad a kukorica kapálása is és most látják, milyen hasznos volt a négy­zetes vetés, mert sok kázi munkától kíméli meg őkel, ugyanis a négyzetes vetést Iókapával kapálják, A dolgozók leveleikben minden honnan »rró) írnak, hogy a tavaszi ve­téseket már elvégezték és most május elseje után versenyben végzik a növényápolást munkákat. Nemes Józscfné, a kisnyárádi lTj Haj­nal tsz tagja így ír levelében: „Cso­portunk tagsága a tavaszi munkák megkezdése előli úgv határozott, hogy a munkák végzésénél a terme­lési tervre támaszkodik és brigádok, munkacsapatok is felbontják sn ’ál résziikre a termelési tervei. Mert ta valy tapasztaltuk saját kárunkon, mi­lyen helytelen volt, hogy a terv esak papiron voCt meg és nem o»ztottuk fel egész egyénekig * területet. így nem ta alakult ki a vtiwny a tsz ben, pedig a verseny vtari előre a munkát és a jobb ered­mény elérésére serkeni, hiszen most a minisztertanács határo­zatában is szó volt arról, milyen, szép jutalmakat kapnak azok a dolgozók, akik túlteljesítik a tervet. Ezért nagy lendülettel indult meg az egész gaz­dasági évre tr.nmelőszövetkezetünk- ncn a verseny május elseje Észlele­tére. Akkor azt Ígértük, hogy vala­mennyi vetési elvégezzük május else jérc. -hi kapcsolatot tartottunk fenn a gépállomás dolgozóival, így az ő se­gítségükkel és a helyes munkaszerve­zéssé'. teljesítettük Ígéretünket. Gyapotvetésünket 50 hold terhiéit esi április 17 re, kukoricavetésünket 152 holdon április 25-re, napra­forgó vetés linkel nyolc holdon .szin­tén április 25-re befejeztük és most büszkén jelentjük, hogy cso­portunk az összes tavaszi vetések vé­A mekénvesi termelőesoporlnnk meg most 40 hold kukorica elvetése van vissza, mikor néhány csoportban a jövőhéten már a kukorica kapálását kezdik el. Már itt is rég védhettek volna a vetéssel, mert ehhez minden lehetőségük megvan és ahhoz is, hogy négyzetesen vessék cl a kukoricát. Hogy még most is 40 hold föld vár vetésre, unnak oka, hogy nem osztották fel egyénekre ‘a területet. A lemaradás másik oka, hogy laza u munkafegyelem a csupor. Ion bélül és ezt súlyosbítja, hogy idáig még sóim. mit sem tettek a munkafegyelem meg MÍlárdüása érdekében. Dömötör Jó­gán ért. Mt itt, a ttt oistáitól nem mess ne, megmutattuk, hogy így erő­sítjük jó munkánkkal « békét és most még nagyobb lendülettea végezzük • növényápolás) munkákat. Nagy visszhangra talált megyénk termelőszövetkezeti csoportjaiban Papp Györgyin ének, a szabadszantki. rátvi növénytermesztési munkacsapat vezetőjének kezdeményezése e 200 munkaegység eléréséért. Egyre MVbb asszony csatlakozik hozzá, özv. Pados Józsefnél a mohácsi Béke tszcs tagja 1951 október elseje óta dolgozik a csoport­ban. Eddig 160 munkaegység* van. Mikor hallott Pappné versenyfelhívá­sáról, elhatározta, hogy 6 n csatla­kozik hozzá. — Már 54 éves vagyok, de megál­lóm helyeimet s munkában és válla­lom, hogy nem 200, hanem 300 pjun- kaegységet érek el — mondta a leg­utóbbi csoportgyűléseai é» alaposan hozzáfogott a munkához, úgy, hogy igyekeznie kell Pappnénak, ha nem akar lemaradni a versenybein. zsef elv tár», a csoport elnöke még egy tagtól sem kérdezte meg, hogy miért nem jár rendszeresen dolgozni. Egyszer halározatba foglalták, hogy munkaegységet vonnak le a hanyag tagoktól, a határozat azonban csak papiron maradt, semmit sem hajtof- lak belőle végre. A csoport vezetőségének jobban meg kell szerveznie a munkákat, kö­vessenek cl mindent, hogy az igazo­latlanul távolmaradt dolgozókat fele­lősségre vönják, akkor meggyorsul a vetés üteme a mekényesi csoportban is. De nem mindenütt beszélhetnek ilyen szép eredményekről

Next

/
Thumbnails
Contents