Dunántúli Napló, 1952. április (9. évfolyam, 77-100. szám)
1952-04-22 / 93. szám
4 NAPL 6 r IMS APBTLIS n „Megtartjuk elsőségünket“ — ígérik a Dunántúli Gyapottermelő Állami Gazdaságok Trösztjének dolgozói Idei tervük végrehajtásának első nagy csatáját győzelemmel kezdték meg a Dunántúli Gyapottröszt gazda, rágai: a tavaszi vetési munkákat idő ben elvégezték úgy, hogy az egyes trösztök közötti országos versenyben a legjobbak lettek, a büszke első helyre kerültek. A feladat nem volt csekély: gazda ságaink.nak 14.210 katasztrális hold kora tavaszi vetést kellett elvégezniük. Ezzel szemben az időközben történt felfutásokkal együtt 15.892 ka- taszlrális holdat vetettek el, tehát vetési tervüket 111 százalékra teljesítették. Gazdaságaink tudatában voltak an nak, hogy a korai vetés bő termésünk sippja, ezért a vetéseket mindenkor a minisztertanács határozatában meg. adott határidők szemelőtt tartásával végezték el, sőt a tavaszi búzát 10 nappal, a borsót és olajlent négy nappá; a határidő előtt vetették el. A tavaszi vetések sikeres végrehajtásának a jó felkészülés volt az előfeltétele. Március 9-e tiszteletére gépcsoportjaink lelkesen versenyeztek egymással a gépek határidő előtti kijavításáért. A komoly munka és a jó versenyszellem eredményeképpen már február 12-re elkészüllek a gépek javításával. Február végén már jól kijavított erőgépekkel és munkagépekkel kezdhet, tűk el az talajelőkészítéscket, sőt a velésokct is. Nagy goqdot fordítottunk a munka- szemezésre. A vetőmagkészletet átvizsgáltuk és a vetőmagot időben a helyszínre szállítottuk. A brigádvezetők megkapták az útmutatásokat a vetőgép, magmennyiség és a csatlakozósorok helyes beállítására. Dolgozóink megértették, hogy a vetési munkák sikeres és gyors teljesítése egyben harci feladat tó «sajtiunkra, melynek teljesítése összekapcsolódott az április 4-e tiszteletére megindult munkaver- •ennycL Fogatosaink és traktorosaink minden félnapot és minden órát kihasználtak a vetés sikeréért, lendületes és telkes verseny folyt a gazdaságok között. Ezen belül a brigádok között a «leg jobb brigád" címért, a fogatosok és traktorosok között a «legjobb dolgo zó‘‘ címért. A versenyben kiváló ered- mények születtek, dolgozóink normáik túlteljesítéséveli harcoltak vetéstervünk idő előtti teljesítéséért. Különösen jó eredményt értek el a babarei traktorosok, a püspökbólyi, az ormánypusz. tai és bólyi gazdaságok fogatosai, akik normájukat 120—140 százalékra teljesítették és a legjobb minőségű munkát végezték. A jó eredmények mellett azonban hibák Is mutatkoztak, amelyek akadályozták a még jobb ered- meny elérését. Bogádmindszenten például a felületes gépjavítás miatt nem indultak meg kellő időben a traktorok. Nem ezer vezték meg a dolgozók között a ver. senyt, ami azt eredményezte, hogy a gazdaság hátul kullogott a vetésben. Siklóson az előírtnál kevesebb magmennyiséggel vetették a tavaszi bú zát és nem volt kellőképpen megszer. vezve a verseny sem. Mohácsszigeten a fűmagvetést késve hengerezték le. Most május 1-rc készülnek gazdaságaink dolgozói, hogy a termelékenység fokozásával és normájuk túlteljesítésével ünnepeljék a nemzetközi munkásosztály harci ünnepét, május 1-ét. Úgy készülnek erre az ünnepre, hogy megfeszített, áldozat kész és lelkes munkájukkal megszer zett elsőséget megtartják és tovább fokozzák eredményeiket. «5 brigád 1427 dolgozója vállalta, májú» 1 tiszteletére, hogy a most sorrakerülő nagy feladatokat 486 hold burgonya, 4644 hold tengeri és 6100 hold gyapot vetését úgy végzik, hogy továbbra tó elsők leszünk a trösztök közötti országot versenyben. Idamajorban Nagy Sándor fogatoa vállalta, hogy a gyapotvetéiben tervét 148 százalékra teljesiti, versenytársa, Pretar Ferenc 140 százalékot vállalt. Püspökbólyban Csiszár Gyula, Pál József, Pál István és Galgóczi Ferenc fogatosok párosversenyre léptek egymással 135 százalékos teljesítmény eléréséért. A növénytermelési brigád vállalta, hogy 223 katasztrális holdon végzi el a kapálást május l.ig és teljesítményét 150 százallékra emeli A babarei gépcsoport, május 1 tiszteletére trösztünk valamennyi gépcso portját versenyre hívta. Vállalták, hogy tervüket 125 szá. zalékra teljesítik és 15 százalék Üzemanyagot takarítanak meg. A vállalások jó tetjesítéséval harcolnak dolgozóink tervük teljesítéséért az országos elsőbbségért. A május 1-i verseny lendülete kell, hogy mozgósitaon a most sorrakerülő nagy feladatok, tengeri és gyapot vetésének elvégzésére. Gazdaságaink kövessék Babarc példáját, ahol 370 hold tengerit e hó 16-én mér elvetettek, a hegyes részek kivételével mindenütt négyzetesen. Ugyancsak végeztek a tengeri vetésé vei Ormánypusztín, ahol 145 holdat vetettek el. A bólyi gazdaság dolgozói pedig már 19.én délután büszkén jelentették — végeztek 400 hold gyapot vetéssel. Gazdaságaink megkezdték a gyapot vetését, mely munkára a legnagyobb gondot kell fordítani. A legjobb traktorosok és fogatosok végezzék a vetést, akik a kelllő vetőmélység és az apró mór- zsás talajszerkezet mellett különös gondot fordítanak a sorok egyenességére, hogy a gépművelés a sorok között könnyen és jól elvégezhető legyen. Az elsőség megtartása érdekében vá Haljuk, hogy 486 hold burgonyát hat nappal, 4644 hold kukoricát 10 nappal a határidő előtt vetjük dli és a gyapot vetését a lehető leggyorsabban és a legjobb minőségben végezzük el. A lemaradó gazdaságok javítsák ki hibájukat, kövessék as élenjárók példáját, tervük sikeres teljesítésével fokozzák trösztünk eredményeit. A jő munka előfeltételei adva vaunak. Dolgozóiak versenylendflletaésa megmutatkozott hibák kijavítása biztosi ték arra hogy Idei tervünk első győzelme kiindulópontja további győzelmeinknek, további sikereinknek és Így a Dunántúli Gyapottröszt gazdaságai továbbra 1« élenjárók lesznek as ái. látni gazdaságok közötti országos versenyben. Sólyom János Dunántúlt Gyapottermelő ÁHami Gazdaságok Trösztjének verseny felelős«. Schubert Ádám németajkú dolgozó paraszt példát mutat Takaros, tiszta házban lakik Schu- nek minden munkában példát kell bért Ádáza németajkú egyénileg dolgozó párasát, az ola&zi mezőgazdasági éilandó bizottság elnöke. Két kis unofoája ott settenkedik körülötte, kedveskednek neki, mert abban reménykednek, ha nagyapa vetni miegy, őket is felteszi a szekérre ú kimé betnek a határba. Schubert Adám már ebben a* esz- tendöben »3 sokszor megjárta az utat a7 olaszi Alsó-utca és a határban elterülő földjei között. Amikor az első szép idő beköszöntött, már emgkezdte ti vetést. Már majdnem száz százalékig végzett a tavaszi munkákkal, csupán két hold kukorica és négyszáz négyszögöl gyapot vetése van vissra. de május elseje tiszteletére öt nappal a kllüztitt határidő előtt, április 25Je elvégzi azt is. Schubert Adám meggyőződéssel beszél arról, hogy neki, mint a mező- gazdasági ál.andó 'biaottóág elnökémutatni. Eaért első a begyűjtésben 1*. — Kilenc hold földünk után 1060 liter tejet kell egy évben leadnunk — mondja. — Két tehenünk van és — bár jármozzuk őket —, mégis állandóan kétszáz «zúzalékra teljesítjük tejbeadásunkat. így körűébe Iül száz liternyit adunk el szabadon is havonta. Tojásbegyüjtési tervét már egész évre teljesítette a család, baromfiból túlteljesítették elsO télévi tervüket, vágómarha és hlzottsertés beadásunkat pedig pénzben rótták le. Schubert Adám etköszön. Sok dolga lesz még. Ha megérkezik a g-ya. potvetőmag, rögtön megkezdi a ve. test és két ho’d kukoricavetését is szeretné mielőbb elvégezni. A kis unokák is felülhetnek majd a szekérre, ha vetni indulnak a szemtanul lehet- nek majd, mint nagyapa a vetésben is el®ő az olaszig egyénileg dolgozó parasztok között. Baromfi? iszes községből hoztak a pécsi piacra baromfit A megyei tanács mezőgazdasági osztálya tudomást szerzett, hogy egyes szándékosan kdrttevő egyének a ba- romtípestis miatt zárlat alá helyezett községekből a zárlat ellenére baromfiakat visznek piacra és ezáltal fertőzik más községek baromfiállományát, vagy a begyűjtésre kerülő baromtia. kát. Ezért a megyei mezőgazdasági osztály a szombati pécsi piacokat lee’lenőrizte Az ellenőrzésnek meg is lett az eredménye, mert Kaiser Kcm- rádné és özv. Frank Jánosai a ba- romíipestis miatt zárlat alatt álló Pogány községből ott árusították a pí°- cj soron baromliaíkat. Hogy a jövőben nekik, valamint a hozzájuk hascmlóan gondolkodó elemeknek elmenjen a kedvük a barom- fivész terjesztésétől, a megyei mező- gazdasági osztály méltó büntetésük elnyelése végeit azonnal átadta őket a pécsi rendőrkapitányságnak. Döntetlen eredményt ért el a Lokomotív Dorogon ▲ Lokomotiv vasárnap Dorogon szerepelt. A vaautascsapatnak na^y küzdelemben az egyik pontot sikerült hazahoznia, a többi mérkőzésen a papírformának megfejelő eradmények születtek, egyedül a Diósgyőri Vasas hazai súlyos veresége számít meglepetésnek. Eredmények: Bp. Honvéd—típ. Püst ás 3:1, Bp. Kinizsi—Bp. Dózsa 3:3, Csepeli Vasas—Győri Vasas 3:2, Bp. Bástya- Diósgyőri Vasas 8:2, Bp. Vasas—Szombathelyi Lokomotiv 1:1, Salgótarjáni Bányász— Szombathelyi Lokomotiv 2:1. DOROGI BÁNYÁSZ—P. LOKOMOTÍV 0* Dorog, 4000 néző. vezette: Gyurkovics. — D. Bányász: Kamarás — Buzánszky, Dacsev, Bakonyi — Kinczel, Hargitt&i — Pozsonyi, Varga, Molnár. Kántor, klausz. Edző: Soós Károly. Pécsi Lokomotív; Kováé« — Rédoí. Hegyi, Mike — Meggye«. Széke — Horváth Hl.. Széke — i<osovice, Horváth 11. Edző: Tora, Berki, Csapkay Károly. Tűző nappal szembe« a dorogiak kezdik a játékot. Az első negyedórában mindkét csapat idege«, sok hiba csúszik a játékba. As b. percben Kamarás labdahordozása miatt izabadrúrást ítél a játékvezető a Dorog lé-osán belül 2 méterrel, a pécsiek azonban nem tudják ezt kihasználni. A 10. percbe« Kamarás elhagyja kapuját, Dacsftv hátrafejeli a labdát, Kama, ras csak az utolsó pillanatba« tud Menteni. A 21. percbe« jél induló dorogi támadás Pozsonyi késedelmeskedésé« hal el. Közvetlenül utána Varga lövése közvetlenül a jobbkapufa mellett suhan el. A Dorog fölényt harcol ki, de a támadásaiba sok hiba csúszik. Egy pécsi ellentámadás során Milosevics 25 méteres, sarkoe lövését Kamarás szépen védi. Az utolsó negyedórában, erősen esik a játék színvonala, mindkét csapat csapkod. A Dorog visszaesik, a játék irányítását a pécsiek veszik át, de gólhelyzetet ők sem tudnak teremteni. A II. félidő első perceibe« változatos játék folyik. A ft. percbe« a balösszekötőbe húzódott Túra jobb felaő tarokra tartó, erős lövését Kamarás a kapafa segítségével védi. A pécsiek többet támadnak, de a dorogi védelem jól sár. A 15. percbem oeerál a Dorog: Klausz lejön a pályáról, Pálmai áll tpc9atár*aJc • Molnár len a bal* élénkül t játék, a pécsiek támadásaiban több a tervszerűség. A 30. percben kavarodás támad a pécsi kapu előtt Varga elől azonban menteni tudnak a védők. A Dorog felforgatta csapatát: Bnzánsaky előremegy középcsatáraak. Kincsei lesz a jobb hátvéd, Pálmai a jobbfedezet. Hatal* hajrát vág ki a bányászcsapat, a P. Lokomotiv teljesen beszorul, de a dorogiak lövései rendre célt tévesztenek, vagy * nagy lelkesedéssel harcoló pécsi védőkba akadnak. .Szögletarány: 5:2 (3:1) a Dorogi Bányász javára. BÍRÁLAT. A két csapat találkozóját nagy harc, ideges, csapkodó játék Jellemezte. A'J I. félidőben mindkét csapat a magas lab« dákat erőltette. Később a pécsiek a földre vitték a labdát és fölényt tudtak kiharcolni. A dorogi csatársor játékát a felesleges Uib- datartogatás és emeltetés |l Elemezte. Az utolsó percek dorogi nyomása megtört a jé pécsi védelmen. Kamarás, megbízhatóan játszott, egy bravúros védést is láttunk tőle. Buzánszky rengeteget dolgozott, sokszor kisegítette védőtár sait is. Dacsev jól rombolt, középcsatárát teljesen semlegesítette. Bakonyin meglátszott, hogy csak most épült fel sérüléséből. Kincze! és Hargittai a védőmunkából jól vette ki részét, amellett sok jó labdát adott előre ezeket azonban a csatárok nem tudták ki használni. Pozsonyi az I. félidőben kevé> labdát kapott, a II. félidőben már többel foglalkoztatták. Yarga olykor eltűnt a mezőnyben. Osszekötőtársa, Kántor nem tudott beilleszkedni az összjátékba. Molnár a balszélen jobb volt, mint középen. Klausz gyengén játszott. A II. félidőben beállt Pálmai lőleg kitűnő fejesadogatás&iv&l tette hasznossá magét._ K°oáci az I. félidőben néhányszor bizony- falanvl fort« a labdát, a II. félidőben már tóba nílkül védett K.édtl tiszta, tértidet« ni.. -------- ne..,«, kituKiu fogá saival, Hegyi keresztezéseivel és jóütemű szereléseivel tűnt ki. Nem marudt el tőlük Mike sem. A két pécsi fedezet közül Megy* gye» bizonyult jobbnak, Szőke leadásai sok esetben ellenfélhez szálltak. A csatársor legjobb része a jobbszárny volt. Horváth III. jól húzott kapura, csak keveset lőtt. Túra kitűnő labdákat adott társainak, de a kapu előtt neki is elfogyott a tudománya. Berki nem birt a kitűnő Dacsevvel. Milosnoic$ inkább épített. Horváth II. az I. félidőben nem nagyon tudta megjátszani a labdákat A IL félidőben sokat változtatta a helyet és ekkor jobb teljesítményt nyújtott. Az <VB /. fíUzm L Bp. Honvéd 2. Bp. Bástva 1 Bp. Vasa« 4. Bp. Dózsa 3. Csepel 6. Bp. Kínlzal 7. Szombathely 8. Sz. Honvéd 3. Dorog 10. Pécs 11. Győr 12. Bp. PcsttU 10 10---* 7 1 1 13. Diósgyőr U. Salgótarján Meglepetések az KB II-bcn 4 — 4 I t 1 7 38:5 20 33:11 if (8:8 tó 18:18 12 18:18 U 14:12 It 18:22 » 12:21 15:17 6:13 18:23 11:2« 13:24 4:23 lobogó—Tatabanyai Építők 120.000 facsemetét ültettek el a pécsváradi járásban A „Fik heté''-ben megyénk DISZ- fialaljai fásítási versenyre léptek egy. mással. A mohácsi járásban Babarc község UlSZ-fiataljai versenyre hívták a bátyiakat. A versenyben eddig a babarei Hatolok vezetnek, akik a „Fák heti", nek első két napján 1660 hárs és 400 dióta csemetét ültettek el a községben. A pécsváradi járásban — ahol több mint 120.000 csemeteiát ültettek el a „Fák helé“-ben az elendi MNDSZ-asszonyok érték e/ a legjobb eredményt. Eddig közel 10.000 akác, kanadai nyár és csersuhángot ültetteI el a falu határában és vállalták, hogy a „Fák heté“-ben befejezik egy kilenc hektárnyi kopár legelő fásítását. H l It E li KEDD, ÁPRILIS 22 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK; 10/3. sí. („Gránátalma") gyógyszertár, Széchenyi tér 5. Telefon: 29-81. 10/8. *z. („Őrangyal!") gyógyszertár, Kossuth L.-u. 81, Tel.: 23-94. 10/12. sz. („Isteni gondviselés“) gyógyszertár, Doktor S.- u. 17. Telefon: 13.53. — NÉVNAP: Róbert. — IDŐ JÁRÁSJELENTÉS: — Várható időjárás kedd estig: Főként nyugaton íelhősehb i-dő. Több helyen lehet záporesö, zivatar. Mérsékelt, időnként élénkebb délnyugati, nyugati szél, a,hőmérséklet nyugaton csökken, keleten még emelkedik. — Tanácstagok fogadóórái. A Szabadság út 25. szám alatti iskolában kedden délután 5—6 óráig Turner Béláné tanácstag fogadóórát tart. — A DUNÁNTUL.aat, az új írószö vetségi folyóiratnak 280.320 a csekkszámla száma. 16 forint befizetése mel let egy évig jár ez a folyóirat és műsorfüzet. — Április 22.én este fél 7 órai kéz. déllel a SZOT kultiírottlionban olvasó- értekezlet lesz. Az értekezlet célja, hogy a dolgozók véleményének és bírálatának nyomán az (rók, a könyvkiadás és könyvterjeszlés munkáját elősegítse. Feladata továbbá az olvasóértekezletnek, az olvasólevelezés széles körben valló elterjesztése. Párthírek Értesítjük a felső- és középkáder konferenciák hallgatóit, politikai tó kólák vezetőit, párt, DISZ, szakszervezel, MNDSZ funkcionáriusait hogy április 22-én, este II órakor a Doktor Sándor kultürházban , „Népi dem« kráciáuk útja" cinimel előadást tart Janza Károly elvtárs miniszterhelyettes. a Központi Vezetőség póttagja. Kérjük az elvtársakat, hogy az elő adáson pontosan jelenjenek ineg. Megyei bizottság ágit. prop. osztálya — A nagyharsányi Ség vári termelő- csoport befejezte az új korszerű 50 férőhelyes tehénistálló építését. Az istálló üzembehelyezésekor ünnepséget tarlotlak, amelyen kétszázan vettek részt, még a közeli község csoport- tagjai is ellátogattak az ünnepségre. Együtt boldogan ünnepelték az.t a na pót, mikor saját erejükből, a tagok odaadó lelkes munkájával befejezték az új istálló építését. — Két sertést vágott le engedély nélkül Szegedi Gyula sikondai erdész. A bíróság nyolchónapi börtönre, 1500 forint pénzbüntetésre ítélte. Fegyelmi határozattal állásából eltávolították. — Halálozás. Papp Zsiginondné gvőgytrerész özvegye temetője kedden délután főt négykor. j*) A* KB A. vasárnapi tordnléjában patok meglep« eredménynket áztok el. A rőcaójhegyi Bányász Győrben nini marad: Győri UokomotivvjJ szemben, e Kom éi Bányáaz súlyon Tereséget szenvedett Soroksáron. A Pécabányatelup fölényesen győzte le a Soproni Lokowotivot, a Vörös Lobogó Tatabányán szerezte meg a két pontot az Építőktől. Eredmények: Szombathelyi Vörös Lobogó—Tatabányai Bányász 3:1, lápai Vörös Lobogó—Kaposvári Vasas 4:2, Várpalotai Bányáaz—Veszprémi Bástya 1:1, Székesfehérvári Építők—Zalaegerszegi Vörös Meteor 8:«, Nagykanizsa! Bányász—Nagykanizsai Lokomotív 2:0. Pécsi Vörös ásí (3:2). Tatabánya. 1500 néző. vezette Kovács. Vörös Lobogó: bnrbak — Marton, Solymár, Kovács — Dais. Rákócxi — Li* geti, Vida, Karácsonyi. Lcipám II., Katica. — Építők: Radics (Kocsis)) — Mészáros II., Valcz, Sclimudla — Deák, Bősze — Roua- hzéki. Csermák, Mészáros I., Gaak Szabó. A hazai csapat már 2:0 ra vezetett. A bőrösök javuló játékkal fordították meg mérkőzés sorsát a maguk javára. Góllövoa: Karácsonyi 2, Katies, Vida. Dara, Rákóczi, illetve Rónaszéki 2 ás Szabó, jók: Solymár, Kovács, Karácsonyi, itletvo Deák. Győri Lokomotív—Pécsújhegyi Bányász 2:0 (1:0). Győr, 2500 néző. vezette: Juhász. Gvőri Lokomotív: Tóth — feághegyi, Szilva, Kalmár 1. — Szálai L. Tóth II. — Nagy, Kalmár 111., Hadnagy. Deák. Komondi. — í’ccsújhcgvl Bányász: Kraus» — Bárdosl, Gróf. Bence — Schwara. Lengyel — Gróz- dics (Barunyai), Kresz, Mazil, Keszler, Horváth I. — A hazai csapat nemcsak lelkesebben, hanem gólratöróbben is játszott Az újhegyi csatárok a legjobb helyzeteket is etlubázták. Góllövő: Hadnagy. Nagy. jók: Sághegvi, Hadnagy, Deák, illetve Keszler, Bárdos!. Vörös Lobogó Sortex—Komlói Bányász 6:0 12:0). Soroksár, 2000 néző, vezette: Szuffián. Sortex: Zsikln — Szamosi, Solti, Lugosi — Pákozdi, Gál — Kárpáti, Pontvári, Galgőei, Sárvári, (Vári. — Komlói Bányász; Magyar — Orosz, Zsótér, Bíró (Kiss), Szám II., Fős. kerti — PAlinger, Károlyi. Alt, Cserháti, Húszéi. — A Sortex minden részében jobb nak bizonyult, mint ellenfele. A komlói csapét védelme igen gyengén játszott. Gótlö vők: Galgóczi 6 (egyet tizenegyesből) Jók. Solti, Pákoidi, Galgóczi, illetve Fáskcrti, Pótingez. Peesbányatelepl Bányáén—Sopront I«komotiv 6:2 (3:0). Péesbányatetep, 500 néző, vezette: Dobszai. Per-bánya,■ Horváth — Hódi. Wágner I., Göttlingcr — Nagy, Böhm — Krivnnek, Hamar, Hirczi, Gyiinesi, Pálfai. Sopron: Zergényi — Csonka, 'Marosi, Sala mon — Vermes, Rejtő — ősze. Völgye». Var. ea. Pados, Sz.abó. A mérkőzés első (él órájában a vendégcsapat mezőnyben jobban játszott, de a hazai csatárok szórványos támadásaikkal mindig veszélyt jelentettek Sztinct után feljavultak a hazai fedezetei, n vasutasok visszaestek és különösen védet mtik bizonytalankodott sokat. A bányászon P«t közepes tormában játszott, a győzelmet SZÍNHÁZ — IH O 2 | SZÍNHÁZI MOSOK: Április 22-ín, keddnn érts fél 8 órakor: KAVIÁR. Katona József bérlet. Áprilia 23-án, szerdán este fél 8 órakor: HARMADÉVESEK. Ady bérlet. Kownth: TÁVOL MOSZKVÁTÓL. Elöndások: 5, 7, 9 órakor. Fark: TENGERÉSZ LÁNYA. Előadások: 6, 8, vasárnap: 4, 6, 8 órakor. Petőfi: FÉNYEK A FALUBAN. Előadások: fél 5, fél 7, fél 9 órakor. Kossnth filmszínházban .ietry elővétel a Képzelt bete* színe«, magyar filmhei. foltőtlenttl megérdemelt«, bár « gólarány • látottak alapján túlzott. A játékvezető lg**» gyengén működött. Góllövők: Pálfai 3, Hir- czi 2. Hamar, illetve ősze 6a Völgye«. J6k: B óh ui, Hirczi, illetT« Vermes, Völgy©». ▲ TOTÓ IS TALÁLATOS SZELVÉNYE Bp. Postás—Bp. Honvéd: 1, 1:3, Bp. ki* aizsi—Bp. Dózsa: x, 3:3, Dióogyőr—Bp. Bástya: 2, 2:8, Szombathely — Bp. Vasas; x, 1:1, Csepel—Győr: 1, 3:2, Salgótarján—Sz. Honvéd: 1. 2:1, Dorog—Pécs: x, 0:0, Misik- Honvéd—Miak. Lok.: 1, 3:2, Győri Lók.— Pécsújhegy: 1, 2:0, Szombatit. VL.—Tatab- Bányász: 1, 3:1, Veszprém—Várpalota: x, 1:1* kőbánya—Keltez: 2, 1:3 CSEPEL teherautó szerelésben képzett (univerzális) szerelőket, villanyszerelőket és htltőjavítót azonnali belépésre alkalma* a Komlói Szállítási Vállalat. *02 KERESÜNK azonnali belépésre egy kocsist. Pécsi Gőzmalom Pécs. (Volt Türr-malom)« JÓÁLLAPOTBAN lévő korcsmái berendezést, 5 darab asztalt és 20 drb. széket venne a Romonyai Földműves Szövetkezet, álft A VOLT Radocsai-darálómalom, Bajcsy Zsilinszky-«. 34/2. sz, alatt megindult ál1*- mi kezelésben. *t3 eladó. 711 EGY fehér, sport gyermekkocsi Wágner, Endro-ntca 5., emelet. GYERMEKAGY, fotel, sodronyok, matracok, vaságy, komplett háló, konyhaszekrény, ebédlő atonyear eladó É,Vn*"" 8 szám. Alkotmány-u. 712 HARMADOS kukorica 2 ho’d Donátusnál kiadó. Bővebbet: Zerge-u. 13. 70* Tjj, MODERN konyhabereudeté« «ladő. Tábor-u. 3., asztalosnál. 70t KGr n<l kerékpár elad«. Sándor-m. ti. KLADO jóminőségű fehér bor 23 Ütemet nagyobb tételben Lánc-u. 25. *■ . 700 JÓALLAPOTBAN lévő, fehér, iteppelL mely gyermekkocsi eladó. Tompa Mihály-«. 2o. szám. MÉHPSZEKI MéMzerxődóat mfilépért áp- rilis harmincig köthetnek. Tízkilométere túli vándoroltatáshoz méhegészeégügyi bizonyítvány kell. Jelentkezés méhéwcinOk*ég^ Rét-utca 43. Kf.TAJTÓei vendéglői jégszekrény. b»r- és sörkimérőpult é« egyéb vendéglői berendezések eladók. Citrom-u. 11. i PADLÓKAT, bakokat, bontott é« új épfl letfiit veszünk. Címeket: „Kp** Jeligére * kiadóba. 41A BLRLANDIERI príma I. o. gyök eres vadvessző eladó. Bauer Jóosef Mohács, Kossuth Lajos-u. 21. áll ASZTALOS 5- szám. GYALUPAD eladó. Tavasz-u- h<* ELADÓ egy esikótfizhely. Szent Vinczc-u é. szám. Tvé MEGBÍZHATÓ bejárónő a délelőtti őrákr» felvétetik. Bajcsy ^silinszky-u. 5. Rövidáru Üzlet. é1* OUNANTÜtl NAPLÓ a Magyar Dolgozók Partja Párthi/ortsAgának lapja Pál INKAS GYÖRGY Barnnyamcgyel . .. Felelős szerkesztő: Pelelös kiadót SZIKKA SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal- Péca. Perez«4- n»ra 2 •- Tolefnn 13'? é. H 4? M. N. B. egyszninlatzam 00.878.033—33. Előfizetési dH» havi 11 — tóidat Pécsi Szikra nyomda Péc«, Munkács* Mihálv-otcs 10 «s. Tflffnnt 30 7* A nyaradéért felel: MULLES REZSŐ