Dunántúli Napló, 1952. február (9. évfolyam, 26-50. szám)
1952-02-24 / 46. szám
18S2 mwrATI 24 f» B 1» T. (? 7 Az alsószentmárloni és kásád! délszláv kultűrcsoportok vend égszereplése IjrSzOTwetefnelc 8rvcndeneh . megyénkben délszláv kultúresoportjainak. A felszabadulás után -*) életre éedt délszláv népi táncok és népdalok egész megyénkben ismertté váltak már és Baranya magyar és német anyanyelvű dolgozói B-áíves-örömest gyönyörködnek dél .szláv testvéreink ősi dalaiban, gyönyörű táncaiban. Két, szerkesztőségünkbe érkezett levél két délszláv kultúrcsoport pécsi szerepléséről számol be. Az egyik levelet Magusics Pál elvtárs, a siklósi jurás népművelési előadója küldte he. „Február 17 én ismét szerepelt az alsószenimártoni délsz áv kultúrcsoport Pécsett, az SZMT-kultúrotthoná- ban. Most azonban nem egyedül szerepeltek már az alsószentmártoniak, velük léptek iel a kásddiak is, akik elsők lettek a beremendi körzeti kul- túrversenyen. Az SZMT kultúrterme úgy megtelt, hogv oda már egy ember se férhetett vo na be és minden ki figyelte, melyik délszláv csoport szerepel jobban. Azonban mire az előadásnak vége lett, senki sem tudta megmondani, melyik csoport érdemli az elsőséget mert úgy a kásának, mint az alsószentmártoniak szép munkát végeztek. XTJséusat a kánédi kultúrcsoport ■*--* lépett színpadra és dó szláv népdalokat, magyar mozgalmi dalokat énekeltek. A műsort tánccal folytatták. a kásádiak után az alsószent. mártoniak kerültek sorra. Bosnyák Márián, Alsószentmárton tanácselnö ke üdvözölte a kultúrcsoport nevében a közönséget és hangsú yozta, hogy a nagy szovjet népnek, Sztálin elvtársnak köszönhetik, hogy teljes egyenjogúságban élnek, hogy szabadon fejleszthetik kultúrájukat, népi művészetüket. Az alsószentmártoniak gyönyörű népviselete már a függöny szétvoná- sakor nagy tapsot vallott ki és ez a taps viharrá dagadt akkor, mikor dalaikat, népi táncaikat bemutatták. A műsor után ismerkedő estet rendezett a kultúrotthon vezetősége. A kultúrcsoporttagok és a közönség asztak köré telepedtek, megismerkedtek. Az alsószentmártoniak elmondták hogy egész községük dolgozó népe belépett a termelőszövetkezetbe és 1 hogy a beadásnál is jó eredményeket értek el.’’ W esteti Láislá e!vlár>. az SZMT kultúrotthon politikai munkatársa igy írja le a jólsikerüit csa ádi estet: „Vasárnap délután nagy készülődés folyt a szakszervezeti kultúrott- honban, a.?, új bányászok és az üzemi sztahánovisták részére rendezett ismerkedő estre folytak az előkészületek Az ismerkedő estre eljöttek Pécs. re az alsószentmártoni és kásádi délszláv kultúrósok is,, hogy szereplésükkel elmélyítsék a munkás-paraszt sző vétségét, a magyar és délszláv anyanyelvű dolgozók testvéri szeleteiét. Az óriási lelkesedéssel fogadott műsor végén a kultúrotthon egyik termében asztalok mellett foglaltak helyet a bányászok, üzemi dolgozók, délszláv parasztok és a mecseki üdülőszállóban szabadságukat töltő szta hánovista elvtársak Este- fél tiz felé már • sztahánovistáink, honvédeink együtt táncoltak délszláv fiataljainkká! és a jól sikerült forróhapgujatú ismerkedési estnek csak 11 óra felé lett vécé “ Magyarország területének csak egynyolcad részét borítja erdő. Ahhoz, hogy egy ország fában ön. tllátó 'legyen, területének legalább negyed részét keil, iiugy erdő bont »a. Pártunk felismerte ennek a kérdő« nek rendkívüli fontos jelentőségét és az elvégzendő feladatok között célul tűzte ki, hogy véget vessen az évszázados bajnak, az olyan gyakran ismétlődő aszálynak, ugyanebből a cél bó] az ország faellátásának biztosi tására tervszerű erdőgazdálkodást és pagyarányú erdősítést valósítson meg. E cél érdekében a Magyar Népköz társaság minisztertanácsa 1951 októ. í>erében határozatot hozott a fásítás 'fejlesztéséről. Az erdősítésnek, á fá sitásnak, igen nagy jelentősége van a földművelés, az ipar és az egész eégűgy számára. A fásítás az egész ország arculatát mégvá* lozlatja. A ma kopár hegyoldalakat, sivár, fát- lan homokpusztaságokat dúsan zöldé lő erdők fogják borítani. Az erdők fide zöldje kihat az időjárásra, felfogja a szél által felkavart port, kipá rolgásávail mérséb i a nyári hőséget, felfogja -a szelet, fgy megóvja a talajt a kiszáradástól. A ininiszlerfanács határozata p legnagyobb feladatot az erdészei' tervekre bízta. Ezek a szervek végeik az erdőültetéseket, de a községek belterületén, a községekhez vezető or. ézágutak, bekötőutak menten, bá nyák, üzemek területén a fásítás társadalmi feladat. A minisztertanácsi határozat te-. hívja az ország minden dolgozójának figyelmét, hogy vegyen részt a fák gondozásában, és a kártevőktől való megvédésében, az erdei fák magva! »ab gyűjtésében, valamint a talaj előkészítési munkában, a csemeték elültetésében. A megyei, járási, községi tanácsok rendezzenek tavasszal, április első he- lében „Fák hetét*“, melynek során előadássá- és ünnepéllyel tudatosítsák a fásítás fontosságát. Az előadásoka| filmmel támasszák alá. A tömegszervezetek, DISZ, MNDSZ. Áttörök kezdeményezzenek versenyt » fásítás megvalósítása érdekében. A versenyben a legjobb eredményeket elérő dolgozók között a földművelés. Ügyi minisztérium a ,.Fák hete“ 3n pepélyein jutalmat fog kiosztani. Járási népművelési előadóink gondoskodjanak arról, hogy február végén köteezö előadásként tartsak jiieg a Szabad Föld Téli Esték kereté ben a „Mit ad a fásítás a falunak" xtinü előadást. Az előadást lehetőleg mezőgazdasági szakemberrel tartassák ueg, Az előadó feltétlenül mondja «1 «okát a feladatokat is, melyek a tözség helyi feladatait képezik a fá- űtás lőrén. A Szabad Föld Téli Es Vk előadásai és a „Fák hete“ alatt tartott ünnepségek mozgósítsanak ar ra, hogy faültető brigádok alakuljanak. hogy minél több fát ü tess-. ,ck el a községben. Tegyék az elülte tett fák gondozását, védelmét az tgész község ügvévé. Határozzák K, hogy községükben történelmi lagvjainkról, vagy ha a községnek ran történelmi emléke, arról elr.eve BIÍTOR070TT szobát keres magános fio- Vlejnber. Címeket: 607. számra a kiadóba. FAS1TSUNK! zett fasort vagy ligetét ültetnek. A kuHúrotthonok rendezzenek a község és környékének fásítását ábrázoló kiállítást, melyhez anyago; és szakmai tanácsadást a megyei erdő. hivatali szervek adnak. A kultúrott honok könyvtárosai rendezzenek könyvkiáMítást. Megyénkben a fásítást csak úgy tudjuk eredményesen megvalósítani, ha azt valóban az egész társadalom ügyévé tesszük, mint az a Szovjet unióban történt. Szitás Jáiwsné megyei tanács népműv oszt. 4 Vöröskereszt a dolgozók egészségéért Az egészségügy fejlesztése nem csak a hivatásos egészségügyi do-, gozók feladata. Ahhoz, hogy egész ségesek legyünk, tudnunk kell, hogyan kell egészségesen élnünk, ho gyan kell védekeznünk a fertőző betegségek ellen, hogyan kell egészsé gesen táplá-koznunk, pihennünk. Ebből adódik a Vöröskeresztnek, mint tömegszervezeteknek egyik központi feladata: az egészségügyi ismeretek legszélesebb korben való terjesztése, ránevelni a dolgozókat a jobb egész ségügyi viszonyok igényére, a munkahelyük, lakásuk tisztaságára, anntik ellenőrzésére. A népbetegségek 'elleni küzde.em, a járványos betegségek tér jedésének mcggátlása, csak akkor lesz eredményes, ha az orvosok munkáját öntudatos, az egészségügyi kér désekben tájékozott tömegek támaszt, ják alá. Az elsősegélynyújtás elsajátítása. a balesetek elleni védekezés, a „Véradásra Rész“-mozgalom kiszé lesítése, az önkéntes ápolónői munka az egészségügyi állomások hálózaté, nak kiépítése, mind öntudatos társa dalmi aktívák feladata: Az egészségügyi propaganda és szer vezés elősegítésére a párt támogató sáva.1 a Vöröskereszt folyóiratot inP1KEK VASÁRNAP, FEBRUÁR 24 ÜGYELETES UYOUYSZERTARARi (0/3 sz („Gráná’alma") gyógyszertár Széchenyi-tér 5. Telefon: 29-81. IU/8 sz („Őrangyal“! gyógyszertár. Kossuth L.-u 81. Tel.: 23-94 10/12. sz. („Isteni gondviselés") gyógyszertár, Doktor S u 17 Telefon: 13-53. — NÉVNAP: Mátyás. — IDÜJÁRÁSJELENTÉS: - Várható időjárás vasárnap estig- Felhőátvonulások, néhány helyen ki sebb eső, eset-eg havase-sö. Elénk északnyugati-északi szél. A hőmér séklet alig változik. Várható hőmér sékleli értékek az ország területére: vasárnap reggel nyugaton és északou mínusz 2 — mínusz 5, másutt 0 — plusz 3, déliben plusz 4—7 fok kö zott. Tanácstagok fogadóórái. Fürst Sándor út 50. szám alatt hétfőn dél után 5—6 óráig Ramaise! Féreneue és Rózinger János tanácstagok foga dóórát tartanak. Február 24-én, vasárnap dél. előtt fél 12 érakor nyílik meg Johan Hugó emlékkiállítása a Janus Pannonius múzeumban (Rákóczi.út 15) Megnyitót a Múzeumok és Miiem lé kék Országos Központjának kiküldötte mond. A kiállítás március 16 :g tart. — Vasűrnap délután 6 órakor az Ifjúsági Színházban (Leőwcy Klára leánygimnázium) rendezi meg első nyilvános hangversenyéi a KIOSZ és a pécsi Kisipari Szövetkezetek énen kara. A hangversenyen közreműkö dik KPDSZ szimfonikus zenekara, legyek a Kesztyűs és a Szabókisipari Szövetkezetek né (Jókai tér 3 és Kos suth Lajos u. 2&J kaphatók. dított az elmúlt évben. A „Vörös kereszt*' című lap egészségügyi kultúránk harcos folyóirata. Ennek mi néC szélesebb körben va'ló megismertetésére az Egészségügyi Lapkiadó Vállalat sajtókampányt, lapterjesztési versenyt indított. Országosan városi viszonylatban Pécs városi Vöröskereszt titkárság nyerte a vándorzasz '-ót, melyet bensőséges ünnepség keretében adott át Kovács Elemér elvtárs, az Egészségügyi Lapkiadó mun. kátársa. A városi titkárságon belül kitűnik a lap terjesztésében a mentőszolgála ti. a dohánygyári RÍapszerv, ak'k könyvjutalomban részesültek, továbbá Épftö-Talarozó, Röviköt, Kéményseprő V. és szigeti kerületi alapszerv. Az ünnepség felajánlásokkal zárult, Rákosi elvtárs 60. születésnapjának tiszteletére új aktívák kapcsolódtak a munkába, a régiek pedig 50—100 száza'ékkül emedték eddigi teljesítményüket, hogy mielőbb megvalósul jón a Vöröskereszt jelmondata: . Egészséges nemzedékkel a szociaiiz. mus felépítéséért, a béke megvédéséért." Cseri Istvánná városi titkár. Párthírek Értesítjük a felsőkáder Bolsevik Párt Történetéi tanuló e-lvtárjakat, hogy a 4-es számú útmutatóban föl. tüntetett 4—5—6 hét anyagából !a nulókör foglalkozást túrtunk február 26-án, kedden délután 5 órai kezdettel. Az eCvtársak részére névre.szóló levélértesítést küldünk, amelyben a tankör megtartásának helyét kőzö. jük. MB ágit. prop. osztály * 16 — Szőlőtulajdonosok figyelmébe. A pénzügyőrség értesíti az érdekelteket, hogy borforgalmi adó elszámoltatá sokat február 26-ú-n (kedden) 8 órától 16 óráig Csoronika és Csurgó dűlő. február 27.én (szerdán) 8 órától 16 óráig A’só-, Közép- és Felsögyükés- ben levő és a felsorolt helyeken tárolt borokra végzi a pénzügyőrség a pénzügyőri szakasz (Pécs, Munkácsy Mihály utca 6 szám) hivatalos helyiségében. Felhívja a pénzügyőr ség mindazokat a termelőket, akiknek a fenti helyeken van szőlőterületük, vagy borukat ott tárolják, hogy a megjelötl napon a pénzügyőri szaka szón az elszámolás végett 1949. év. tői folyamatosan szemlefviikkel, a borforgalmi adó befizetését igazoló csekkekkel, nyugtákkal, eladási, beadási stb. igazolásokkal feltétlen je tenjenek meg. Azok is tartoznak megjelenni, akik eset-eg az összes járó boriorgalmi adót már befizették. Elmaradás pénzügyi szabálytalanság, amiért eljárást kell indítani. Akinek adóhátraléka van, azt az elszámolás alkalmával készpénafitetésse. tartozik rendezni. Miért nem fejlődik megyénkben a női kosárlabda A mérleg már a férfiak vonalán nem mutatott kedvező képet, még inkább elmondhatjuk ezt a női csapatokról. Általános színvonal, felkészültség és ami a legfontosabb az utánpótlás hiánya nyomja rá bélyegét női kosárlabdasportunkrn Az utánpótlás a továbbfejlődcbneh i>izto> bázisa minden sportban. Főleg áll ez a ko sárlabdára, mert az új tehetsegek feltűnést* a régi játékosokra ösztönzően hat. Leigazolt versenyzőink száma nein nagy, a komoly mérkőzéseken mindig ugyanazok a játékosok szerepelnek. Hiányoznak az üzemi és középiskolai csapatok! Az egyesületek vezető? elhibázottan dolgoztak, mert csak a pillanatnyi eredménnyel törődtek, elhanyagolva ezzel az eljárások mellett a tehetséges fiata-^ lókat. Ebben az évben azonban a jelek sze-* rint komly, tudományos módszerekkel készülnek fel csapataink a bajnokságra, és reméljük, hogy ezt a fontos kérdést nem fogják szem eíől téveszteni vezetőink. A felkészülés terén komoly hibákat találunk min den csapatnál. AZ ERŐNLÉT minden csapatunknál hiányzott, ennek tudható be a női mérkőzések sokszor szánalmasan gyenge irama. TECHNIKAI téren még a legjobb csapatainknál is bosszantó hibák tapasztalhatók (labdafogás, passzolás, stb.), ezek p«*dig alapos edzésekkel, sok gyakorlással kiküszöbölhetők lennének. TAKTIKAI elképzeléseket csupán n bajnok Lokomotivtól láttunk és talán helyenként — de csak egészen alapvetőeket — a Postástól. Ez érthető is. hiszed amikqr egy játékosnak a labda megfogása és továbbítása is gondot felent, akkor nem várhatunk taktikai kombinációkat. Még olyan elemi ismeretekkel sincsenek tisztában a csapatok, mint az ember-ember elleni, illetve zóna-védelem, illetve az ezek elleni támadás alapmotívumai, A nOlUSBIZTONSíG csak kitartó és főleg állandó gyakorlással sajátítható el. ez a felkészültség egy két játékos (!) kivételivel (Aratóné. Hódosíné) igen alacsony fokon mozog. — E fenti hibákból kifolyóan, a játékra ezek a hiányosságok nyomják rá bélyegüket. ^A P. LOKOMOTIV I. csapata ebben a mezőnyben megérdemelten szerezte meg pontveszteség nélkül a bajnoki címet. A megye területén Icr-molv ellenfele nem volt, ami kétségtelenül nem szolgálja további fejlődésüket. Helyes lenne, ha férfi ificsapatok ellen játszanának edzőmérkőzéseket. — Az Országos középdöntőkön kiharcolta a csapat a döntobejutast és ott csak a hiányos éton- Jeti felkészültség miatt szorultak a hatodik helyre. A pécsi kosárlabdasportot minden esetre ez a csapat képviselte a legszebben^ emlékeztetve Pécs régi kosárlabdahegemóniájára. A l\ POSTÁS I.-II A 2. és 3. helyet szerezte meg a Postás I. illetve II. csnpatA- A volt Ntí 1-es csapat megosztása helyesnek bizonyult — de csak eleinte. Ehhez éppen a megfelelő fiatal utánpótlás hiányzott elsősorban, így végeredményben nem érte el célját ez a taktikai húzás. Mindkét csapat 3—3 játékosra van építve. Erőnlétük gyeiig« volt és csak az utóbbi . időben játszotta«: modern kosárlabdát, a bajnokság alatt azonban unalmas „lépés1* kosárlabdát játszót- tak. f A P. LOKOMOTÍV Ti főleg a második fét évi jo és egységes játékával szerezte meg a izámára hízelgő negyedik helyet. 12 pontot gyűjtöttek össze és még a Postás I. csapatát is komolyan megszorították. A fiatal já tékosoknak azonban még kondicionálisan me* keil erősödniük. KOMLÓI BÁNYÁSZ Három játékosra épített csapat, kizárólag a dobásra alapozta * játékukat. A kosárlabda mezőnyjáték szépségeiből keveset mutattak. Két gyors bedobó• ]uk és erőteljes hátvédjük lévén a gyors indításokkal kellene megpróbálkozniok. P. METEOR. A megyebajnokság újonca volt az alig egy éve megalakult csapat Rutintalanságuk miatt kerültek a 6. helyre. A mérkőzésekén soha nem tudták mége**k megközelítő formájukat sem nyújtani. Hiba voH az is, hogy Vikor, Spitl és Kabáth igazolásáig két emberre (Hári, Nyers) vóTt epitve. Reméljük, hogy az új középiskola* fiatalokkal megerősödve jobban fognak szerepelni. PÉCSVÁRAOT TRAKTOR. A bajnokság tn- lőn legfiatalabb csauata. Játékuk és eredményeik nem biztatóak, ennek ellenére két év múlva, ha komnluan foglalkoznak fiataljaik- kai a legjobbak között lehetnek. P. HALADÁS. Uionr csapata volt a bajnokságnak.^ A játékosok még csak az elemek elsajátításánál tartanak, de máris ró anymrnnk mutatkozik Két emberrel (Nagy A. és Gál M.) nehéz jól szerepelni. Komoly edzésekre lenne szükségük és hamar feljönnének a legjobbakhoz. Előadás a Szovjetunió sportjáról Vasárnap déleiéit a Szovjetunióban járt magyar sportküídötlség egyik tagja. Gzeezei György, a SZOT testnevelési és sportosztátyának vezetője tart előadást a Szovjetunióban szer zett tapasztalatairól. A szovjet sportolók eredményeikkel megmutatták cs bebizonyították, hogy a szovjet társadalom határtalan le hetősége-lfet teremtett a »port és a testneveés fejlődésére. A szovjet példa és tapasztalatok nyomán országunk téstneve’ésj sportmozgalma • az elmúlt években hataCmas fejioaéseil ment át. Czcczei elvtárs előadásában azokról a gazdag tapasztalatokró' szá mo! be, melynek felhasználásával még magasabb fokra tudjuk emelni testnevelésünket, sportmozgalmunk at. Az előadást a nagy érdeklődésre való . tekintettel, nem az eredeti''eg tervezett helyen, hanem a városi ta nács nagytermében tartják meg va. sámap délelőtt 10 órai kezdettel. Spor.’bcmufató A Péósi Haladás SK Rákosi eívtárs 60. születésnapja tiszteletére február 26-án, kedden este fél 7 órai kéz dettej sportbemutatót rendez az Egvetemi Tornacsarnokban. A bemu tató műsorán kosárlabda, röplabda, vívás, aszta'itenisz, torna sportágak szerepelnek, a Haladás két sportköré, nek, a Ped. Haladás és Tud. Haladás sportollóinak résztvételével. — Kovács János, a komlói építkezés sztahánovisia kubikosa arról értesíti szerkesztőségünket, hogy brigád ja Rákosi elvtárs születésnapjára vál alt 185 százalékos teljesítményét már 226 százalékra teljesítette. — Nusszer Péter sztahanovista kubikos levelében arról ír, hogy a kom lói sztahánovisták nem je ennek meg a sztahánovisia értekezleten. „Nem tudom, hogy a szaktársak miért saj- nátljók az idejüket“ — írja Nusszer elvtárs, — „pedig ezeken az értekez leteken sokat tanulhatnának egymás tapasztalataiból.“ — A megyei tanáes pénzügyi osztállyá közli a szervezet mérlegképes könyvelői tanfolyam halgatóivil, hogy ma, február 24 én a Fürdő utcai közgazdasági középiskolában reggél 8 órakor konferencia lesz budapesti előadóval. A hallgatók feltét lenül jelenjenek meg. — A Magyar-Szovjet Társaság köz ponti székházában Janus Pannonius tér 11 szám alatt Papp etvlira, budapesti sakkmester előadást tart a sakkról, utána a pécsi dolgozókkal szimuCtánt játszik. Érdeklődőket szí vesen Iát a Magyar-Szovjet Társaság városi titkársága. — A Közlekedés és Mélyépítéstu- domanyl Egyesület előadásainak sorozatában f. Író 27 én, szerdán délután 17 órai kezdettel az MSZT szék. ház, Janus Pannonius utcai 11. sz. alatti e őadótermében Veisz György elvtárs (budapesti előadó) „A cementekről. Különös tekintettel á hazai cementekre“ címmel előadást tart, melyre tagjainkat és az érdeklődő két ezúton is meghívjuk. VAS.ÍRNAPI SPORTMŰSOR mérkőzés, Verseny-utca 2. Játékvezető Kallós Lokomotív: Kovács — Itcdei. He;ryi, Mike - MesgyeH, Szőke — Horváth II., Túra, S-suh, Milosovits, Horváth III. — Bp Honvéd: Grosits — Rákóczi, Patyi, Lóránt — Bozsik. Bányai — Budai III., Kocsis. Horváth. Pun- k»s, Babolcsoi. — Pécsbányatclepí Bányász--* Pécsi Vörös Lobogó NB IÍ. mérkőzés, Pécs* bányatelep, fél 11 — Barátságos mérkőzé“ Dózsa—Barcsi Lokomotiv Tüzér utca lö I éciii Postás—Szegedi Postás, Posta-pálya 9, Pécsi MTSE—rBajai MTSE Tözér-u. fél f2 órakor. Torna: Petőfi területi alapfokú versenye, Leowey Klára leánygimnázium ■ 10 óra Kosárlabda: Országos Honvéd Hadsereg bajnokság döntői. Egyetemi tornacsarnok 0 órakor. Okólmvas: Országos vasutas bajnok«»* rokomoTfv tornácsariiok középdöntők (o dör- tők Iá Órakor. Sakk: MSZT versenye az MSZT székházéban 9 órakor. Asztalitenisz: MTSE területi verseny* SZOT székház 8 ómkor. A Lendület SK természetjáró szakosztálya 24-én. vasárnap túrát vezet Püspökszent- lúszlóra Indulás reggel hét órakor .a kiilvá* rosi pályaudvarról vonattal. Vezető: óberszt Ágoston. * .4 LokomcMv felkéri rendezőit, hogy a rendkívüli munkákra való tekinteltel vasáy nap reggel 9 órára a Verseny-utcai pálván jelenjenek meg. A rendezőség a nagy érd’ek- lodésre való tekintettel a rendes bejárati pénztárakon kívül még három pénztárt állít fel. a volt Balázs-féle vendéglőben. Az ülő* helyek s/.árnát inea-szaporítoffák, a pálya tol. sű oldalún az állóhely előtt ?>adokat állít»' nak fel, ahová a bejárás az alsó állóhely bejáratánál lesz. Elvesríetlem csütörtök este 7 órakor a Flórián vagy Kossuth utcában egy pár féligkész kesztyűt. Kérem a becsületes megtalálót, adta lé: Bástya utca 6. Spitl kárpitosnál. Elveszett egy kis zipzáros táska az összes irataimmal. Kérem a becsületes megtalálót a városházi rendőrőrsön adja le. színház — mozi SZÍNHÁZI MGSOBi Febr. 24-én, vasárnap délelőtt ti órakor: DON PASQUAIE. (A budapesti operaház vendégjátéka) Bériét* szünet. Febr. 24 én, vasárnap délután fél 4 órakor: LILIOMFI. Bérletszünet. Febr. 24-én. vasárnap este fél 8 ó-ekor: DENEVftR. Bér'ctszünet. Febr. 25 én, hétfőn este fé] 8 órakor: DON PASQUALE. (A budapesti Operaház vendégjátéka) Bértetszünat Febr. 26 án, kedden este fél 8 óra kor: DENEVÉR. József Attila bérlet. Febr. 27,én, szerdán este fél 8 óra. kor: KLEMENTINA ASSZONY SZALONJA. Bérletszünet. Kossuth: NAGY KONCERT Előadások 5, 7, és 9 órakor. MATINÉ vasárnap 9-—11 óra.kor. Dalol,"3 *vén az élet. Hétfőiül NAGY KONCERT. )•" adás 5, 7 és 9 órakor Petőfi N Y ü G A T I ÖVEZET, Előadások: tét D. fél 7 fái 9 orakof. Vasárnap. 24-én 11 órakor MATINÉ KORMÁNY TAGJA Pák 1 j h: VIRÁGZÓ UKRAJNA, Előadások, hétköznap: 5 és 7 órakor, vasárnap: 3, 5 és 7 órakor.