Dunántúli Napló, 1952. február (9. évfolyam, 26-50. szám)

1952-02-03 / 28. szám

* 1952 FEBRUAR 5 NAPLÓ LÁTOGATÁS KOMLÓN AZ ÚJ VÁJÁROK ÚJ ISKOLÁJÁBAN Üj munkások ezrei jönnek... — Hói « vájáriekola? — kérdezd ■»ag ezií Komlón bárhol, bárkitől és válasz heűyett felmutatnak a kökö- rtyösft hegytetőre. Fehér falával, ab- lakrengeitegióvel, mint egv korszerű vér; úgy áll ott ez a pompás épület. Aki itt lakik, az reggelre kelve mint­ha mindig új-meg új festményét látná a szocialista építésnek. Mindig meg­újul a hegyektől övezett festmény, túszéin egyre eliténik róla a régi és helyébe lép a születő, épülő új. Föld­A komlói i Tanításban és oktatásban háncs hiba. Az eimélieteit itt, a gyakorlatot páirszáz méterrel lejjebb tanítják, A vájártanulók egy része most is tan­termekben ül, más része fejtésben ta­núi, a harmadik harmad pedig pihen és szórakozik. ök viharzanak most 1«. a széles lépcsőkön, talán a készülő ebéd i tata csalogatja őket. Az egyik munkaru­hában, a másikon egyenruha, de még­sem lehet megkülönböztetni ókéi. Ar­cuk ragyog, szemük csiL'.og, vidám fiatalok, akiket maga a nép állama fogott kézien és vezet. Két lépcsővel a többi előtt robog egy széip szál, magas fiú. Altij csak meg egy percre ha már elsőnek ér­keztél és mond el ki vagy, hogyan élez itt, ahol sok madár és tízezernyi új munkás jár. —• Musz/ák Attila a nevem, Szőreg. röl jöttem, az ott van Szeged mel'ett. Rizony arralelé bánya nincs, de arat­ni azt lehet. Vincze elvtárs járt arra toborozni a MESZHART-tól, vele men­tem június másodikéin a Ferenc-ak- nára. Csillés leltem. Szép munka az is de a vájáré még szebb. Ezért jöt­tem novemberben vájáriskolásnak. Ennél okosabbat nem lehettem volna. Nem azért mondom, mert azóta ti zennégy kilót híztam. Csak háromma' kevesebbet, mint ahány éves vagyok 1 szintes háziak omlanak össze a csá­kány kocogta tására, keskeny, sáros utak tárulnak szét s borítja el őket a szilárd kéreg, új nagy épületekhez öntik az anyagot a fáradhatatlan szál­lítószalagok. Szélesek ezek az ablakok. olyan szélesek, hogy még a jövőt is meg­mutatják é3 betöltik fénnyel. a holnap bányászainak vidám otthonát, a vá­jár-iskolát. vájúriskolu £ De mondom, hogy nem ezért mon­dom. Amikor Papp Lacinak az édesanyja — mert öten vagyunk Szöregről , meglátogatott bennünket, hát nagyon meg volt elégedve és tetszett néki minden. Bizony én is csak jót tudok mon­dani, mert aki itt nem tudja magát megbecsülni, akkor azt nem tudom hová küldjem. Meséltem is ezt ott­hon, — karácsonykor ott jártam ~ aztán öten is akartak jönni. Meg is egyeztünk, hogy felvételkor írok és rögtön jönnek. Csinálunk majd egy egész szőr égi fejtést. Én a legutóbbi időkig Krístófecz Mátyás me'lett dolgoztam, aki élmun­káshoz méltóan segített. Persze ma­gam is igyekeztem, mert szép is len­le, ha a DlSZ-titkár lemaradna. De mindenképpen szégyen a lemaradás, különösen itt, ahol minden megy előre. Kökönyös egyre magasabb lesz, állá ró egyre nagyobb és a töld a'att is minden megvállozilt. Ott van már a szénkombájn, tegnap meg már lát­tam a napszinten, leszállításra ké­szen a kacsacsőrű lapátolót. Kérdez ték is az öreg bányászok „Mi ez'/“ Én már tudtam, mert itt megtanultuk és mire úgy igazában munkába ál­lunk. te’e lesz ilyennel, meg hason­lókkal a hánya. Hiába, széles az az ablak, a jö- 1 vőbe látni rajta! Csak egyet fordul a lépcső és ott az emelet. Széles folyosóról ajtók nyílnak. Az egyik résnyire nyitva áll belátni rajta. Valaki odabent j-aim- pec táncot jár. Hát ez meg micsoda disznóség? De szerencsére nem az. Egy nem túl nagyméretű vájáriskolás félllábón cipővel, másik alatt kefével fényesíti a linóleumot. Ezért csak elismerés járhat. A szoba rendes. Az emeletes csőágyak szépen meg­vetve, az asztal leterítve, a faliszek­rények becsukva és mindezt nera a mamák csinálták. Ifjú Tóth Jánosra is időnként sor kerül a rendcsinálásban, de szívesen teszi, ha por lenne itt, akkor poros lenne az a szép kék bányászdíszruha is, amin pedig nincs helye a pornak. Mondták is a lányok, miikor hazalá­togatott Szűr községibe, hogy „Ez az­tán igen.'1 Starú Károly nem szűri. Neki nines se apja, se anyja. Egy darabig azt mondta hogy ő pécsi, aztán kihelyez­ték vidékre nevelőszülőkhöz, akkor azt mondta odavalósi. Most? — Komlói vagyok, az is maradok. Az ötödik szinten dolgozom, elövá- jásban. Az újságban olvastam Kom­lóról, úgy jöttem ide. Jót írtak róla, de nekem jobban tetszik, mint ahogy írták. Ez a megye legfontosabb vá­rosa. Innen kii'djük majd a szenet a Szlálin-Vasmühöz. Amit majd én lejtek ki at is odakerül. Jó dolog komlóinak lenni! Igen, ma már jó. 1952 bcn és sorra tovább. Az egykori sárfészek fölött kiderült az ég és még az éjszakák is világosabbak lettek. Aszfaltra esik az eső, magas házakra, betonépületekre a hó, bölcsődéket, isko ákat áraszt el a napfény az új épületek májusfáit lobogtatja a szél s megkocogtatja a vájártanulók palotájának soktucat ab- .'akat. (Szántó) csillés féléve dolgo zik a komlói Kossuth aknán. Szívesen és jól végzi munkáját. Előbb a legény­otthonban lakott, míg októberben a .kökönyösi új lakónegyedben kapott kétszobás, fürdőszobás, szép 'akást. Félév alatt egyszer sem hiányzott munkahelyéről. Vájárja szeretettel fo­gadta s tanította, ő ezt szorgalommal, becsülettel teljesített munkájával vi­szonozza. Az ellenérték pedig nem csak 2100 forint körüli havi fizetése, hanem az a megbecsül és is, amely új és régi társai között neki kijár. Mondja is új bányász munkatársai­nak: .Ezt az életet, a szép bánvász- élctet nem cserélném fel semmivel!'­három hete jóit el Komlóra mun­kát keresni. A ta. Injában, Tolna megyében ijesztgették: „Arra ne is gondoljon, hogy Barauyá- ba megy, jobb nálunk, mint ott!"1 A húszéves fiatal lány n/. .nban nem ijedt meg a maga árnyékától. Ha lóit már Komlóról, hallott arról, hogy a hányában megbecsülik a szorgalmas munkásokat. Három nap múlva inár a rakódón teljesített szolgálatot. Szoi- 1IIási csilés lett belőle, aki buzgón hallgatja a felvigyázója szavát, mert még sokat akar tanúin'. Amit meg­tanult, elmondja a leányszálláson is. Hatan laknak egy szép, tágas szobá­ban. Egyszerre járnak műszakra, együtt szórakoznak is. A hat leány közül azonban kettő néha elfe'edke- zik a köteCességéről. Hegedűs Ilona kezdeményezésére elhatározták, hogy minden alkalommal igazolást kérnek tőlük, ha nem mentek műszakra: mi­ért, s hova mentek? így segítenek a bánya vezetőségnek s így segítenek sa­ját maguknak a komlói új bányaoZ- lányok. Taiaró Kárny | HeoPdih línna Épül az altárói bányagépjavítóműhely. \ hatalmas épületben már három villamos bányamozdony (a legmodernebb fajtából) várja, hogy megépül­jön a pálya és a vezeték vonatok, autóbu­szok, teherautók • hozzák a kom­lói do gozók ezreit. Hegyeken, völgye­ken, falvakon át vezel az a kör, me­lyen belül árad az ember Komló felé, még Pécs i® ezen a körön belül vau. Komló pedig minden érkezőnek munkát, szerszámot ad. Ki az építő- állványra áll. ki meg fejlőgépet ra­gad. lírások utat. vasutat .építenek, megint mások az íróaszta ok fölé ha­jolnak. Közülük egy: Baumgartner István. A Magasépítésnél számfaelíenőr. Már éppen egy éve dolgozik itt, előzőleg kőműves volt. Sásdon lakik, naponta vonattal jár haza. Volt amikor későbben ért haza, de most már öt órakor otthon van. béliét azonban, hogy maga magú'ól vá'toztat ezen és szabadidejét is' jó­részt majd Komlón tölti, hiszen itt már most is jóformán több szórako­zási tehetőség van,’ mint Sásdon. Komlón rövidesen új mozik, könyv­tárak nyílnak, a sás$ti mozi meg igen elhanyagolt, nem is beszélve arról, hogy rövidesen felépül a városban az új kullúrház és benne a színház, akor aztán tényleg nemcsal; dolgozni, de pihenni és szórakozni is jönne* ide az emberek. Hanisfean ’ölitwör Baumgartner István szereti Kom ót, nem hagyná itl, hisz nem azért jött ide dolgozni, hogy továbbadjon, sze­reti a munkáját is. Szánilac'lenőr. Mi lehet abban szép? -- kérdezné az, aki nem ismeri. Milliós számlákat ellenőriz számsze­rűleg, mil'iió forintokról szólnak ezek a számlák, millió tégláról, sokszáz vagon anyagról, épületfává változott erdőkről, sokszáz házról, ezernyi la­kásról, arról, hogy ötéves tervünk egyik óriása itt épül, itt magasiik fel bástyává, békénk egyik erődjévé. Az éj aknatorony körül még ott ál? az állványzat, de két kas már szor­galmasan jár lc-fttl és a közeljövőbe" újabb két kast építenék be a büszke" ágaskodó új aknatoronyba. MEGERKEZES Még n hajnál f.s- álmos volt. mikor újból megállt a vonat. Zökkent is. nyekkent is, majd csend lett. Köd ülte. meg a kis állomást. A földre ült fehér felhőn túl két lámpa hideg sze­me nézte a vonatot. Abban a kocáiban gyéren ültek, ígg jutott hármójuknak két átellenes pád. Az egyiken, pedig feküdhetett volna, Kerekes Marika gubbasztott, két szeme, ha nyitva lett volna, ép­pen kilátszott volna a barna kendő­ből, Ilyen „volnás“ lány ez a Kere­kes Marika. A másikon Barta Sanyi bácsi — Hajit az a Barta, amelyik összetörte a cséplőjét, az mostan ül. hanem az a Barta, aki harmadik éves cselül räch‘er Andrásnál — mag a kis Do­bos Laci dugta össze a kucsmáját. Egy percig, fán csak áriáig, awug a kerekek szusszantottak egyet, csend, be borult a kocsisor. Még a horkolók is elzárták a fújta'ót ez a nagy csend rákötött Bortára: Megérkeztünk' — Szedetőzktirljrtek hé! — kiáltott, de akkor neki már félvállán rajta volt a zsákra szerek spárga, Marika mindjárt talpra toppant es mintha a. hajnal megmosta volna a sermiét, úgy csillogott mindkettő. De Laci csak szuszogott, mosolygott ts ni. mintha éppen lakodalomba hív­nák. Bedig oda nem. úgy hívják az embert, ahogy az öreg Burla megráz­ta Lacinak a vállát. Eredte is orré gyorsan elő a ládáját és elsőnek ért n lépcsőhöz. _ Add ide hinném azt a motyó“ el az őr -u Mar-kátéd a teri­t ''' t ry/ct ruhákat. Aztán összébb y-/ a ke,ülőt, egy-kettőre, hlekint nem fíitenek. Marika összébb húzta a kendőt és ment az öreg után. Elől az öreg, mö­götte ő, legvégül Laci pislogott. Csak a jég koppant, ők hallgattak. Marikának azon járt az esze, hogy vájjon odalent a bányában is meg- fngy-e ilyenkor a szén. Nem, az nem lehet, hisz mennyi meleg van abban. Ök ugyan rőzsével fülének, de a dok­toráénál szénkályha van, csak úgy izzik. A mozdony is azzal jött és azt mondta az kékruhás is, aki a falu­ban járt toborozni. Az mondta, hogy kell a szén a gépekhez, villanyhoz meg ahhoz a nagy-nagy gyárhoz, a Sztálin Vasműhöz. Aztán a szénhez meg bányász kell, meg is becsülik, iól is tartják azt, aki a szenet adja az országnak, — Sándor bácsi, ki volt az az em­ber, aki ottan Sásdon leszállt? Az öreg hátra se nézett úgy mond­ja: — Tudom is én, úrféle. Laci erre elörelépdelt: — Láttam, mikor a tárcáját csattogtatta, hogy ez sem fogott még olyan szerszámot, amelyiknek súlya van.-- Mégis úgy beszél, mintha 6 is ide jái na Komlóra. Nagyon mondo­gatta, hogy ismeri, mint a tenyerét és szidta, akár a bokrot. Mi lehet az az ember itten? Marika kíváncsiságá­ban meg meg is állt; Az öreg csak a bajsza alatt düny- nyögte huncutul: Biztos harangozó a zsidóiéin plombán. Nevettek egyet mert olyan nincs is. De most már jó lenne valakivel beszélni; mégis merre... — Azért igaza lehetett annak az embernek — futott ismét előre Laci. — Kicsi falu is ez, apró házakkal, sár is van. Hátha csakugyan az istálló­ban lesz a fekhelyünk, azt meg meg­adta a Richter is. — Várd ki a végét. Te meg Marika szaporáid egy kissé, mert jó lenne valamit früstökölni, de csak fedél alatt. — Sándor bácsi, házzá maga azt a csomagot? — kérdezte ijedten Marika. — Melyiket te? — Azt, amelyik a Szabad Földbe volt csomagolva. — Nem én. Nincs a motyóban? — Jaj, ezt otthagytam, most már emlékszem. Szalonna meg a kenyér volt benne. Visszafutok érte. KétökrBa »Bekér jött. Ezt előbb látta Barta, minthogy válaszolt. — Ne menj sehová. Szépen is ál­lunk, ha még a kenyeret meg a sza­lonnát se tudnánk megkeresni. — Így mondta pedig az az ember — ijesztette maga magát is Dobos Laci. — ‘Jó reggelt kívánunk — lépett oda a szekérhez Barta. — Mondja már szomszéd merre van az a legény­szállás. A subából vékony kis hang felelt. — Mit keres a bácsi? — Mondom, a legényszállást, oda vagyunk irányítva. Azért kaptunk vasúti jegyet. — Itt nincs legényszállás. Én nem láttam ilyet. De most már jártak az utcában. Jött is egy kerékpáros ember. — Metre a legényszállás? — Milyen legénymállá* ? Itt csak vendéglő van. — Hát hol laknak a munkások? A biciklis már tolla is a gépét — Ki itt, ki ott, házaknál. Most már Laci kapaszkodott utá- na: És a bányaigazgatóság merre van? — Bányaigazgatóság?! — állt meg erre ismét a kerékpáros. — Hát ma­guk hol járnak. Nem komlóra igye­keznek? — Dehogynem, éppen oda! — Akkor csak ezen az úton men- jenek egyenest, hiszen ez még csak Mecsekjánosi. Rossz helyen szálltak le. Az út egyet kanyarodott, a vasúj meg mellette. Jött is éppen egy vo­nat. Komló felöl fújtatott. _ T)e hosszú egy vonat! — kiál­tott Marika. — És mind csupa szén! Az tán a vastit kezdett több ágra nyílni, de az országút maradt csak egy. Mellette sportpálya, aztán oldalt építkeztek. Nagy-nagy épületek tűntek fel. Csupa fehér oszlopból. — Ez a beton — mondta Laci. Jöttek, egyre jöttek, aztán men­tek, egyre mentek az autók. Mozdony sípolt és három nany kéményből ma­gasra száll a füst.~~A legnagyobb be­tonházon vörös csillag volt, bár a színét nem látták, csajt az alakját,, de tudták, hogy az a. csillag vörös. Egy autó nagyon rájuk dudált a hátuk me.gett, félreálltak, de az csak nem kerülte el őket A sofőr kinyi­totta az ajtót és kikiáltott: — Mire várnak?! Szedelőzködjenek és másszanak fel! Barta. megkérdezte: Na Marika autózzunk? — Nem, nem. Erre aztán az öreg megköszönte 0 szives meghívást, és megmondta, hogy ok most jönnek csak Komlóra és gyalogszerrel jobban megismerhetik• Aa»faltos lett na út. Uj házak, erre is arra is. Fent a hegytető is, telis de teli házzal. Nem állta meg az öreg sző nélkül Ledig, de jó szőlőhegy lett volm Az üzletek nagy krrakatúak, de még l!jy M majd Ittnyomja a sok áru az üveget. Aztán jön egy nagyon szép autóbusz. Rajta áll: „Gesztenyés, homlo, Kökönyös." Nem is lehet ez rossz hely — mondja most már bizalommal Marika■ "fi, de okos lettél egyszerre. ~ sértődik meg erre ok nélkül Dobos Laci, inkább kérdeznéd meg, hová menjünk. Az állomásra. így/ határoztak és jdl is tették. Ott várták már a toborzott takat. Jó szóval, kézfogással, de egll «us nevetéssel is, hogy így eltéved­Aztán vitték őket ide-oda, sokd kellett aláírni, de kaptak bakancsot, mget, ruhát, börsapkát, 400 forintot, aztan Marikát a női szállásra, őket vedig Költönyösre vitték, szép szó- , ’ rendes ágy várt rájuk, meg egll komoly képű bányász az ajtóban, —■ olyan igazi bányász. ~ Hát. csak rakód iáink le és gyer­tek enni. Holnap leszálltok. hat napig mutogatnak mindent, a hetediken meg megyünk a ladt úrba, aztán jövő hé• ■en kezditek ti is. Nem ördöngösség■ -n már tíz napja csinálom! Hej, csak találkoznék azzal n kerekképüvel! ... _ mondta Bar's Sándor és leletté a zsákját. SZÁNTÓ TIBOll

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents