Dunántúli Napló, 1951. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1951-11-29 / 278. szám
DUNÁNTÚLI NAPLÓ V/LÁO PROLETÁRJAI A MAI SZAMBANi Több, mint száztizenhét és lélmillló ember írta álé a Szovjetunióban a Béke Világtanács felhívását |2. o.l — Max Beimaun: „A történelem bizonyítja. hogy a Német Kommunista Pártot nem lehet megsemmisíteni" (2. o.) — A siklósi járás kommunistáinak párlértekezlete utat mutatott a további győzelmek felé (3. o.j —- Traktorosaink, dolgozó parasztjaink dolgozzanak úgy, hogy megyénk behozza az őszi munkákban lemaradását (3. o.l — Mit kell Indul a gyapolbeiakarítúsról? (I. o.) v ______________________;______________________J M D P BARANYAMECYEI r a' m C LAPJA Vili. ÉVFOLYAM, 278. SZÁM. ■ Alt a 9(1 KILLER CSÜTÖRTÖK, 1931 NOVEMBER 2U Pécs varos felszabadulásának hetedik évfordulójára Hét évvel ezelőtt szabadította fel városunkat és megyénk egy részét a dicsőséges Szovjet Hadsereg. 1944 november 29-én szabad lett Pécs város dolgozó népe. Rövid pár nap alatt megindulhatott a felszabadult nép jobb élete városunkban. Megkezdődhetett a munka a bányákban, üzemekben, minden munkahelyen, örök hálával tartozunk azoknak a hősöknek, akik életük feláldozásával, kemény harccal hozták meg nekünk a lehetőséget, hogy szabadon élhessünk és ma már hazánkban js a szocializmust építhetjük. A Nagy Októberi Szocialista Forradalomban született Szovjet Hadsereg szétzúzta a Horthy-fa- siszta államgépezetet és így a nép maáa vehette kezébe sorsának irányítását. Magunk láthattuk bebi- zonyosodását annak a hatalmas erőnek, amelyet jelent a hatalmas S nvjetunió ereje. A Nagy Honvédő Háborúban a felszabadító Szovjetunió nemcsak porrázúzta a fasiszta orvtámadók és csatlósaik seregét, de erőben és tekintélyben hatalmasan megnövekedett, Az amerikai-angol imperialisták azt remélték, hogy a Nagy Honvédő Háború óriási erőfeszíté. sei, a fasiszta pusztítások annyira kimerítik a Szovjetuniót, hogy bosszú esztendők nehéz újjáépítő munkája sem tudja begyógyítani a háborúütötte sebeket, úgy e téren is csalódtak. A szovjet dolgozók önfeláldozó munkájukkal néhány év alatt nemcsak elérték, de mész., sze maguk mögött hagyták a háború előtti termelés színvonalát s a bölcs Sztálin útmutatásai alapján a természetátalakítás és a-'kommu- nizmus építkezései terén új, gigán, tikus méretű tervek megvalósításához foghattak, amilyenekről a kapitalista országokban szó sem lehet. A fölényes szocialista termelés lehetővé teszi, hogy az újjáépítés és az új, hatalmas tervek megvalósításával párhuzamosan szakadatlanul növekszik a szovjet népek gazdasági és kulturális színvonala. Ugyanakkor a Szovjetunió gondoskodik védelméről. Sztálin elvtárs a Pravda tudósítójának az atomfegy. vérről adott nyilatkozatában rámutatott, hogy a Szovjetunió az atomfegyver birtokában van, hogy ,-teljes fegyverzetben fogadhassa az agresszorokat." A mi hazánk felszabadulásával egyidőben és azóta is több nép lett szabad. A Szovjetunió felszabadító harcának győzelmes befejezése után megalakult népi demokratikus országok gyors fejlődésnek indultak, mindenütt a kommunista pártok vezetésével napról-napra erősödtek. Pártunk és népünk szeretett vezérének, Rákosi elvtárs vezetésével gyorsan haladtunk előre az újjáépítéssel, a hároméves terv ' megvalósításával és megkezdtük az öt. éves tervvel a szocializmus építését. A Szovjetunió iránti szeretet ott él dolgozó népünkben a város és a falu dolgozóiban egyaránt. Mindnyájan megértettük, hogy mit kell tennünk a béke megszilárdításáért, hogy az eddiginél még nagyobb eredményekért kell folytatnunk a harcot. Napjainkban megmutatták dolgozóink a Sztahánov-mozgalom fejlesztésével, a munkaverseny állandó fokozásával, de különösen azokkal a felajánlásokkal, melyet az ötéves terv befejezésének mecrgvor. sitása érdekében tettek, Rákosi elvtársnak adott ígéretüknek megfelelően legnagyobbrészt már telje. tették. Baranya dolgozó parasztjai a munkaversenyben harcoló munkások példáját követve az állam iránti kötelességüket a begyűjtési terv teljesítésével mutatták meg, hogy hűek pártunkhoz, a hazához és nűek a Szovjetunió.vezet- te béketáborhoz. Pécs és Baranya megye dolgozóinak feladata, hogy még jobban fokozzák erőfeszítéseiket, harcukat a béke frontján- Még több szenet, még több ipari terméket és még több mezőgazdasági terméket kell termelnünk, hogy még erősebbek legyünk az imperialisták elleni harcban. Még kíméletlenebbül kell harcolnunk a külső és belső ellenség ellen, akik eddigi eredményeinket meg akarják semmisíteni. Miközben a Szovjetunió által felszabadított magyar nép a Háború ütötte szörnyű sebeket gyógyította, földet osztott, gyárat épített, erdőt ültetett, harcolt és dolgozott az új életért, az amerikai imperialisták és ügynökeik újra hurkot akartak vetni a magyar nép nyakára, bilincset verni kezére-lábára, rabbá és szolgává akarják tenni saját országában. A kormánynyilatkozat emlékeztet arra a cáfolhatat- lanul bebizonyított tényre, hogy Nagy Ferenc, Mindszenty, Rajk és Grősz aljas összeesküvései mögött az amerikai imperializmus állott. Az ellenség a legszörnyűbb sorsot szánta hazánknak: azt akarta, hogy a fasiszta Titonak tartománya legyen. Az amerikai imperia listák összeesküvéseket szerveztek a népi demokráciánk megdöntésére, hogy az amerikai bankárok, Kis- barnaki-féle fasiszták, Eszterházy- féle nagybirtokosok, Grősz és Mindszenty-féle hazaáruló főpapok, csendőrtisztek és kulákok terrorbandáját ültessék népünk nyakára. Hazánkat kifosztotta a háború, — az amerikai imperialisták összeálltak a rabló fasisztákkal, hogy né- nünk ne juthasson jogos tulajdonához. Nekünk, pécsi dolgozóknak, itta jugoszláv határ mentén a jugoszláv nép elnyomói, a TjtoJbanda elleni harcunkat még keményebben kell folytatni, mert a provokációk sorozatával meg akarják zavarni békés építőmunkánkat. Kíméletlennek kell lennünk mindazokkal szemben, akik az imperialista háborús uszítók és csatlósaik, a Ti. to-fasiszták érdekét akarják szolgálni. Még fokozottabb éberséggel kell dolgoznunk és helytállnunk a béke frontján. Még nagyobb szeretettel kell ápolnunk a magyar és a szovjet nép barátságát. Hazánk békéje és a világ békéje érdekében kötelessége a magyar népnek, hogy a jövőben még nagyobb eréllyel és határozottsággal harcoljon az amerikai imperialisták gaz merénylete ellen, mint eddig. Jf elszabadulásunk hetedik évfordulója alkalmából hálával és forró szeretettel fordulunk a szovjet nép és a Szovjet Hadsereg felé, hogy felszabadított bennünket, hogy mint szabad nép, részeset lehetünk a békéért folyó hatalmas küzdelemnek, mely küzdelmet a világ népej. nek_ szeretett és bölcs vezetője, Sztálin elvtárs vezet. Krancz Pál Pécs város tanácsának I elnöke. A városi tanács ünnepi ülést tart Pécs város tanácsának végreh aj főbizottsága folyó évi november hó 29- én, 9 órai kezdettel városunk felszabadulásának 7. éves évfordulója alkalmával a tanácsháza vécrrehajtó- bizottság üléstermében rendkívüli ünnepi ülést tart. , ..................... Az évforduló jelentőségéről Krancz Pál elvtárs, a VB elnöke ünnepi beszédben emlékezik meg. Az ünnepi ülés után a végrehajtó- bizottság tagjai és az ülésen részvevők 11 órakor megkoszorúzzák a Szovjet Hősi Emlékművet. VERSENYBEN AZ ÉVI TERV TELJESÍTÉSÉÉRT A pécsbányatelepi Glock-fejtés bányászai a megyei pártértekezlet tiszteletére 5*3 csille egy fore eső termelés helyett hét csillére emelik termelésüket Már csak két hét választ el bennünket attól a naptól, amikor összeülnek megyénk legjobb kommunistái, hogy megválasszák a megyei pári- választmány tagjait. Csapatom tagjaival már sokat gondolkodtunk azon, hogy Széchenyi-aknán, ilyen közel a fasiszta Jugoszlávia határához, mivel járulhatnánk hozzá, hogy megyei pártérlekczletünk minél harcosabb, miuél sikeresebb legyen. Arra az elhatározásra jutottunk, hogy a megyei párlértekezlet tiszteletére vállalást teszünk, éppen úgy, mint a pártkongresszus, április negyediké, vagy a Nagy Októberi Forradalom évfordulójának ünnepére. Az én csapatom mindig becsülettel teljesítette a vállalásál és így arra gondoltunk, hogy m • $'s példát mutatunk dolgozótársait., ak és munkafelajánlást teszünk megyei pártértckezlelünk tiszteletére. November hetedikéi vállalásunkat maradéktalanul teljesítettük. Azt vállaltuk, hogy napi húsz csillével több szene: ad ki a csapat és vállalásunkat 123.3 százalékban hajtottuk végre. Csapatom tagjai nagy lelkesedéssel azt javasolták, hogy most többet vállaljunk: ígérjük meg azt, hogy a napi norma, 5.3 csille szén helyeit, hét csillével adunk ki fejenként. Vállalásunk teljesítése komoiy feladat elé állítja az egész csapatot, mert új fejtésünk van és a gurító metllett még nem készítettük el teljesen a pásztó!, s ez akadályoz bennünket a széntermelés fokozásában. De ha a paszta elkészül, megmutatjuk majd nemcsak Széchenyi-akna, hanem az összes aknák fejtést csapatainak, hogy pártunk iránt érzett lelkesedésünk és szeretetünk mire ösztönöz bennünkel, nagyon komoly eredményeket fogunk elérni. A mi eredményeinkről büszkén számolhat majd be a pártértekezleten Széchenyi-akna kommunistáinak küldötte. Kiszámítottuk, ha felajánlásunkat teljesítjük, akkor napontu annyival több szenet termelünk ki, amennyi öt nagy család egész évi szükségletét fedezi és ez hatalmas jelentőségű éppen most, amikor Rákosi elvtársunk arra buzdított bennünkel a tatabányai bányásztanácskozáson, hogy fokozzuk széntermelésünket, mert országunk iparosításához hatalmas mennyiségű szénre van szükség. Az én csapatom évi tcrvteljesítési átlaga mos! 104 százalék és már december 10-nél tartunk tersünk teljesítésében, de pártértckezlelünk tiszteletére indított versenyünkben elérhetjük azt is, hogy addig teljesíteni tudjuk évi tervünkéi is. A pécsbányatelepi Glock-fejtés nevében mégegyszer megígérem szeretett pártomnak, a megyei pártértekez- lelnck, hogy vállalásunkat teljesíteni fogjuk és ha a MESZHART-akngk összes fejtési csapatai csatlakoznak hozzánk, győztesen kerülünk majd ki a versenyből. Mert ha majd azt látjuk. hogy igyekeznek lehagyni bennünket, mi még jobban termelünk, még több csillével szállUunk, s nem lesz egy olyan csapat sem. amelyik rajtunk kívül magasabb termelési A Dunaszekcsöi Téglagyár október 23-án fejezte be ez évi tervelőirányzatát. megelőzve a Téglagyári Egyesülés több üzemeit. Nagy segítséget jelentett a dunaszekcsöi téglagyárnak az a téglaprés. amit a baráti Cseh-, sz/ovákia juttatott részére. Ezzel a eredményekkel büszkélkedhetne a megyei párlértekezle! élő t. Clock Imre (3) csapatvezető vájár, Sfécjrenyi-akna. téglapréssel a napi 25 ezer darab nyerstégla gyártásukat 30—31 ezer darabra tudták emelni. Az évi terv befejezése óta 74 469 forint értékű nyerstéglává/ termeltek többel a Dunaszekcsöi Téglagyár dolgozói. A Mohácsi Selyemgyúr dolgozói egymillió forint értékű árut termeltek terven felül A Mohácsi Se'.yemgyár november 14.én befejezte ezévi termelési tervét. Horváth Jánosné nyolcgépes szövőnő 147 százalékos teljesítménnyel mutatott példát az .üzem dolgozói előtt. Szövőtársa, Bartalovlcs Katalin 143 százalékos teljesítménnyel igyekezett a terv teljesítéséért folyó versenyben utolérni Horváth Jánosnét. A hulladékanyag 50 százalékos lecsökkentésével és a termelés állandó fokozásával ezideig már egymillió forint értékű anyagot terme'tek terven fielül a selyemgyár dolgozói. Ezenkívül továbbra is 103—105 százalékra teljesítik havi előirányzatukat. Az EpiUetlakatosipari Vállalatnál Juhász Károly lakatos 198 százalékos teljesítménnyel kezdte el a jövő évi tervének a teljesítését. Az évi tervének befejezésekor vállalta, hogy kél ifi dolgozónak átadja munkamódszerét. Sneil János és Vágner Péter lakatosok ál is vették Juhász Károly munkamódszereit és ma már ők is a 100 százalék helyett 198 százalékot teljesítenek. Juhász Károly segítségével ők is időelőtt tudják majd teljesíteni évi tervelőirányzatukat. Ünnepi békelanácskosás lesz szombaton dcleBőtt Pécsett A haranyamegyei és pécsi városi népi ülést tart, december elsején, dél termében. Az ünnepi békctanácskozá előadást n nemzetközi helyzetről. M november 7-1 munkuversenyben kiem élenjáró dolgozó parasztok és kiváló hozáson, amelyen a Béke VUnglanács lom soronlévö feladatait tárgyalják Békrvédelmi Bizottság kibővíteti iin* előtt 10 órakor a városi tanács nagy. son Llssák Kálmán professzor tort cgyénk legkiválóbb békeharcosai, a eikedő sztahanovisták, a begyűjtésben értelmiségiek vesznek részt u tanáes- bécsl határozatait és a bekemozga- meg. A Komló—Mázai Erőmű dolgozói befejezlek évi tervüket Vállalták. hagy 1952 első negyedévi előirányzatuk 7‘S százalékát teljesitiii ezév végére A Komló—Mázai Erőmű dolgozói november 27-én befejezték 1951. évi tervüket. Tizenegy hónap áldozatos, lelkes versenymunkájának az eredményét ünnepelték ezen a napon a dolgozók, a műszaki vor-dök, akiknek együttes munkája a, egyszemélyi vezetés megjavítása, a munkafegyelem megszilárdítása, de nem utolsósorban, a Rákosi elvtársnak tett vállalások megvalósításáért folytatott harca tette lehetővé az évi terv határidő előtti teljesítését. A tervben előirányzott napi 175 ezer kilowatt óra helvett na; ponta 240 ezer ki'owattóra áramot termeltek. Ennek eredménynek az elérésében a javító és karbantartó üzemrészek dolgozót végeztek áldozatkész, lelkes munkát, akik napról napra biz. tanították az erőmű zavartalan munkáját. Kiemelkedő példája ennek a lelkes harcnak a kazánház dolgozóinak hősies munkája, amikor Széke V Károiv művezető irányításával a húsz uapTa előirányzott kazánrevíziót nyolc nap alatt végezték el. Ugyancsak áldozatkész munkát végeztek a villamos- és a javítóműhelyek dolgozói is. De pé'damutatóa.. resztvettek: az évi terv teljesítéséért fo ytatott harcban a műszaki vezetők. Kaiser György igazgató, Frank István, Pintér Gyula elv- társak is. Az erőmű dolgozói az. évi tervük befejezés'' után azonnal elhatározták hogy további jó munkával készülnek Sztálin elvtárs születésnapját megünnepelni és övért vállalták, hogy 1952. évi tervelőirányzatuk első negyedévi tervének 5.5 százalékát teljesítik és december 31-re ezt a7 eredményüket 7.5 százalékra emelik. Befeiezték évi tervüket a Dnimszehesoi Téglagyár dolgozói is A Tatarozó Vállalat évi terv teljesítésének eredményei és hiányosságai Mint minden szakmában, így a Tatarozó Vállalatnál is lelkes ijendülei- *.el folyik a munkaverseny, hogy Sztálin elvtárs születésnapjára tervüket teljesíteni tudják. Somogyi János elvlárs, a szigetvári kirendeltség építésvezelöje versenyre hívta az összes építésvezetői az 1951 évi terv mnradéktaCnn teljesítéséért. Ezt a kihívást az építésvezetők örömmel fogadlak és csatlakoztak hozzáDe ugyanúgy a fizikai dolgozók- is komoly felajánlásokat lellek, hogy elősegítsék öléves tervünk sikeres befejezéséi. Az alsómocsoládi sertésfiaztatoná! dolgozó átképzős brigád tagjai vállallak, hogy egy 52 férőhelyes sertés- fiaztató! oktatójukkal karöltve maguk építenek fel december 21-re, amelynekértéke 87.C83.01 forint. Az eredmények mellett vannak hiányosságok, anril rövid időn belül ki kell javítani. Először is a munkafegyelmet kell megszilárdítani, ami nagyban gátolja a Tatarozó Vállalat tervteljesítését. Ezen a téren főleg az iizenii bizottságnak kell javítania a munká ján. Garai elvtársnak többet kell foglalkozni a dolgozókkal és ne csak akkor menjen a munkahelyekre, amikor o't valami nincs rendben. Magyarázza meg. ha egy munkahelyen nincs meg u fegyelem, ha egyik napról a másikra nem mennek dolgozni, vág* nem használják ki a napi munkaidőnek minden percét, milyen kárt okoznak népgazdaságunknak. Másik hiányosság az, hogy a műszakiak és a vertikális üzemek közöt' nincs meg az összhang. Ez gátolj; egv egy munkának az átadását, sö' plusz munkál jelent n vállalatoknak Az összhangot meg kell teremteni a vállalat vezetőségének, hogy azok .< felajánlások, amit dolgozóink lettek, teljesítve is legyenek. Csirke Ferenc Építők Szakszervezetének pol. munkatársa.