Dunántúli Napló, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-19 / 244. szám
DUNÁNTÚLI ViLÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NAPLÓ A MAI SZAMBÁM: Földet és az Angliával való szakítást követelik a pakisztáni parasztok (2. o.) — Egyiptomban megvonták az angol katona! személyek minden előjogát (2. o.t — A népi demokratikus országok sikerei (2. o.) — A szigetvári cipőgyárban a vezetftségválasziások előkészületeiben erősítsék meg a pártszervezet munkáját. (3. o.) — A Kínai Művészegyüttes műsora (3. o.) — Nem a „termésátlag alacsony“, hanem a vetéstervet nem teljesítették! (3. o.) A Z M D P B ARANYA MEGYEI : PA'RTBI £ OTTJÄCÄNÄK LAPJA VUL ÉVFOLYAM 24-t. SZÁM AKa táti FILLER PÉNTEK, 1951 OKTOBER 19. Pártszervezeteink és tömegszervezeteink harcoljanak az iskolai lemorzsolódások előidézői ellen Pártunk második kongresszusa megszabta felemelt ötéves tervünk felső, és középkáder szükségletét is. Révai elvtárs hangsúlyozta: „A felemelt ötéves terv megvalósításának egyik döntő feltétele: támogatni a kultúrforradalom további kibontakozását, az egész nép szaktudásának és általános műveltségének nagyarányú emelése, az iskola_ rendszer hatalmas fejlesztése útján Szocialista iparunk, a mezőgazdaság szocialista átszervezése a káderek tízezreit várja iskoláinktól. A köznevelés területének dolgozóitól pártunk és népi demokráciánk megköveteli, hogy a káderszükségletét, mely a terv végrehajtásához kell, minden körülmények között biztosítsák. Hogy eredményesen dolgozhassunk, komolyan kell foglalkoznunk a lemorzsolódás kérdésével, mely, ha nem is olyan mértékben, mint az elmúlt években, de most is megmutatkozik. Általános iskoláinkban 785 tanuló morzsolódott le, illetve nem korának megfelelő osztályba jár. Ezen úgy segítettünk, hogy megszerveztük az évfolyampótló osztályokat, ahol egy év alatt a közepes és ennél jobb tanulmányi eredményt elért tanulók két osztályt végezhetnek el. Ennek ellenére sok szülő otthoni munkára fogja gyermekét, nem engedi iskolába. Gondolnak-e arra ezek a szülők, hogy míg nálunk a pedagógusok továbbképzésével biztosítjuk a magasabb színvonalon való oktatást, addig az Egyesült Államokban számos tanuló 13—14 éves korában még nem tud olvasni? Egy ilyen amerikai fiú mondotta: „A IV. osztályban csak zenével, mexikói ház építésével, agyagkorsó készítésével foglalkoztunkPersze az írás és olvasás tanulása elmaradt. Az imperialistáknak célja, hogy a dolgozók minél kevesebbet tudjanak, hogy felhasználhassák őket világuralmi terveik megvalósítására, hogy engedelmes ágyu- töltelékek legyenek. Népi demokráciánk biztosítja a jogot és megadja a lehetőséget, hogy általános iskoláinkat minden gyermek elvégezhesse. Helyi párt- szervezeteink és tanácsaink világosítsák fel azokat a dolgózókat, kik távoltartják gyermekeiket az iskolától. Amennyiben a felvilágosító munka nem jár eredménnyel, tanácsaink a törvény szigorával járjanak el a mulasztó tanulók szüleivel szemben. Középiskolai vönalön lemorzsolódás — az idén első osztályba került tanulók kivételével —■ nincs. Az első osztályosok közül több tanuló kimaradt. így Du- naszekcsőrnl három tanuló maradt ki az Építőipari technikumból és három nem is jelentkezett felvételre. A dunaszekcsői pártszervezet nézzen utána, milyen kulák- agitáció akadályozta meg értnek a hat tanulónak továbbtanulását. Hasonló eset törtétif az ófalui építőipari technikumba beiskolázott tanulókkal. Meggondolatlanul, a 161. MT- rendeletct figyelmen kívül hagyva, járt el a bari állami gazdaság, mi- kot az Éoítőibari Technikum három tanulóját munkára vette fel. Elbocsátották ugyan őket a Dunántúli Napló bírálata után, de a tanulók az iskolába nem jöttek visz- sza. Tudja.e azt a bari AG vezetője, Nagy László elvtárs, hogy ezzel ötéves tervünk építkezéseit, a három középkáder szakképzésének megvalósításában gátolta az iskolát és akadályozta népgazdasági tervünket? Az ellenség azzal próbálja tanulóinkat a továbbtanulásról és a kollégiumi elhelyezésről lebeszélni, hogy nincs megfelelő ellátás, s nem jó az elhelyezés. Nézzük meg megyei viszonylatban, milyen a kollégiumokban az elhelyezés. Mészáros Károly, a Gépipari Technikum II. osztályú tanulója, kinek édesapja. 17 holdas közép- paraszt és kilencen vannak testvérek, elmondja: „Szeretek iskolába járni. A kollégiumban olyan kosz- tot kapunk, amilyet otthon nem ehetünk, mert mig otthon naponta egyszer, itt a kollégiumban napon, ta kétszer kapunk meleg ételt.“ EL mondja, hogy a koszt nem csak ízletes, de bőséges Is. A tanulás lehetősége is biztosítva van a kollégiumban. A nevelők segítséget adnak azoknak a tanulóknak, akiknek az anyaggal kapcsolatban problémájuk van. Maza János, kinek édesapja munkás, szintén gépipari technikumi tanuló, — az I. osztályosokhoz beosztott tanulófelelős, — elmondja, hogy az első napokban megismertették az elsősökkel az iskola és kollégiumi élet rendjét és megkedveltették velük ezt az életet. Segítséget adtak és adnak a számukra a tanulásnál is. Mindketten ingyenesen tanulnak. A diákotthoni tanulók 50 százaléka 50—150 forintos hozzájárulást fizet náluk és a többi diákotthonban is. Az összes hozzájárulás ősz- szege évenként megyei viszonylatban félmillió forint. Népi demokráciánk a baranyai kollégiumok számára hét és félmillió forintot folyósít évenként. Ha figyelembe vesszük a tankönyv, tanszersegélyeket, a folyósított ösztöndíjakat, tanulószoba és menza juttatásokat, az összeg jóval meghaladja a tízmilliót. Az ellenség aknamunkája, —■ amint látjuk —, merő hazugság! Nem érthető meg a komlói Mélyépítő Vállalat, a sásdi gépállomás, a Hús- és Tcjkiskereskedelmi Vállalat eljárása, melyek Késmárki Zsuzsanna, Szilágyi Erzsébet, Megyeri Anna gyakorló tanítói illetve óvónőjelölteket alkalmazták a 161. M. T. sz. rendeletet semmibe véve. Ezek az üzemek elősegítették a lemorzsolódást, elvontak attól a lehetőségtől embereket, hogy szakképesítést szerezzenekPártszervezeteink, tanácsaink és a tőtnegszervezéteink éberen őrködjenek afelett, hogy a tanulókat, illetve továbbtahulásra jelentkezőket a termelő munkába ne állítsák be, hogy tervünk által előírt káderszükségletünket iskoláink, főiskoláink és egyetemeink zavartalanul képezhessék. Martonosi József megyei oktatási osztályvez. A begyűjtés eredményei VERSENYBEN A NAGY OKTÓBERI FORRADALOM ÜNNEPÉNEK TISZTELETÉRE A meszesi építkezés dolgozói harcban a vállalások teljesítéséért A meszesi IV. építkezés dolgozói október ötödikén ünnepi értekezletet tartottak, amelyen elhatározik, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére még jobb, az eddiginél szervezettebb munkával készülnek. A vállalásukat levélben küldték fel Rákosi elvtársnak, amely lehetővé teszi, hogy december 15. után 12G bányászcsalád kapjon kényelmes, új otthoni. Az építkezés eddigi munkájában a dolgozók tervteíjesítésért folyó harcában akadályt jelente1.t a laza munkafegyelem. A Rákosi olvtársnak küldött levelükben a meszesi dolgozók vállalják, hogy a műszakmulasztók számát október 15-re 50 százalékkal, november 7-re 75 százalékkal! csökkentik. Gering Gyula falazó brigádjában még nem volt műszakmulasztó. Gering elvtárs a brigád megalakulásakor megbeszélte a brigád'.agukkal a termelési feladatokat és megállapította, hogy azokat! csak akkor tudják megvatósí- tani, ha ezt a brigád minden tagja segíti. így terelődött a szó a műszak- mulasztásokra is. A brigád tagjai elhatározták, hogy nem tűrik meg maguk között', az igazolatlanul mulasztókat. A brigád kollektív elhatározásának meg is lett az eredménye. Az építkezés legjobb brigádjaként emlegetik őket, akik úgy a termelésben, mini a munkafegyelem meg- szilárdftúsáhan a legjobb munkát végzik. De a többi brigádokban is megváltozott a dolgozók viszonya a munkához. A Rákosi elvtársnak tett Ígéret megvalósításáért egy emberként harcolnak az éjlfllíezés dolgozói. Ma rost es András szakmunkás brigádja naponta túlteljesíti a tervét és a 127 százalékos eredményével segíti a többi dolgozókat a 70 napos lemaradás megszűnt elésé Íren. Hasonlóan jól dolgozik és jó eredményeket ér fel a Vizli és Ciliden brigád is. A termelés emelkedett az utóbbi napokban és ezt legszcmtélteiííb- ben az egyre magasodó, új bá- nyászházak falai mutatják. Ahogy hőnek a fallak, úgy haliadnak egyre közelebb a meszesi építkezés dolgozói a november 7-re telt vállalások teljesítéséhez. Lelkesen dolgoznak a Porceüángyár dolgozói d november 7-re tett felajánlásuk teljesítéséért. Harcot indítottak a selejtes munka ellen és 10 százalék alá csökkentet- féle az özem selejtszázalékát. A selejtes munka lecsökkentésével és a meglévő selejtanyagok újbóli felhasználásával az üzem 381.100 forintot takarított meg az elmúlt hónap. ban. A Pécsi Fű tőház dolsozói feladatot vállaltak magukra, amikor vállaltók a selejt megszüntetését és az elhasznált anyagok felkutatását &z üzem területén. Ebbe a munkába bevonták a dolgozók széles tömegeit, hogy az elfekvő anyagokat újból százszázalékosa^ hasznosíthassák. Munkájuk máris szép ered. mennyel járt. Eddig megtakarítottak 27.800 forintot. Megyénk állami gazdaságaiban eddig 138 gyapotszedő dolgozik szovjet módszerrel A sátorhelyi állami gazdaságban szerdán Fehér, Tolna és Somogy megyék küldötteinek, valamint a környező gyapottermelő tszcs-k dolgozóinak a jelenlétében gyapotszedési versenybe- mttlatót tarlottak, ahol a sátorhelyiek bemutatták a résztvevőknek élenjáró szovjet szedés! módszerüket. A bemutató újabb kimagasló eredményeket hozott. Millcs Mária megdöntötte 116 és fél kilogrammos legjobb országos szedés! eredményét és 807 százalékra teljesítve normáját, 121 kiló- gramm gyapotot szedett le. Keresete 177.87 forint Második helyezést Papp Anna érte d, akt előző napi 92 kilós szedésével szemben Í02 kiló- gramm gyapotba szedett le, mig Béres Eta, a bólyi gazdaság gyapoitszedŐje 100 • kilogrammos teljesítményével a harmadik helyre került. A tapasztalatcserén résztvevők maguk is beálltak gyapotot Szedni. Faluhely! Kató, az ormánypuszt'.ni állami gazdaság gyapolszedője 60 kiló 2Ö deka gyapottól szedett lé, teljesítménye 401 százalék voh. A taposrtadatcsere résztvevői azzal a* edhafározással tértek vissza gazdaságaikba, tszcs-ikbe, bogy a szovjet szedés! módszer! bevezetik, hogy a gyapotot veszteség n étik fii, időben betakaríthassák. A szovjet módsner alkalmazásával más gazdaságokban is többszörösére teljesítik normájükatt a gyapotszedő munkások. A babarc! állami gazdaságban Metz Erzsébet előszedésben 21 kilőgramni gyapotot Sfedett szovjet módszerrel. A babarc! gazdaságban már huszonnyolcán alkalmazzák a kétkezes szedést. A károtymajori állami gazdaságban Mátnra EájoSné tizes munkacsoportja veftté át először a szovjet módszert, amelynek eredményei már most mutatkoznak. Csoportja tágjait megelőzve Matúra Lajoshé, 3ö kilogrammos szedéssel égy nap alatt bárom ember normáját teljesítette és 60 föriöií 21 fÜíért kérésétt. Nem sokkal marad! el mögötte Ruppért Anna Ő2 kilós és Temesvári Jánosné SÍ és fél kilós teljesítményével. A siklósi gazdaságban már napok, óla Berezova József éri el a legszebb eredményeket a kétkezes szedéssel. Tegnap 237 százalékra teljesítette normáját, 47 és fél forintot keresett. A siklósi gazdaságban 38 dolgozói tanítoctak be a szovjet módszerre. Gyengén megy a munkások szovjet módszerrel való betanítása a bari állami gazdaságban. A mai napig nem érkezett jelentéi ártól, iiogy valaki átvette volna a szovjet szedeti módszert. A bári gazdaság vezetősége; szakemberei vegyék kezükbe az élenjáró szovjet szedési módszerek betanítását, mer! csak tt\ tudják ä fnuftkaeföhiásiyt lfekiizdW. biztosítani gyaptilt érmésünk veszteség nélküli Betakarítását. A jelenílések szerint a baranvamé- gyei állami gazdaságokban ^ tegnapi napig 138 fö dolgozik stövjét módszerrel. Boly és Szajk községek dolgozóinak levele Rákosi elvlárshoz Drága Báli őst elriárs! vünket 130 százalékra teljesítettük. A gabonabegyüjíésben a járások gyszólván semmit sem hatódtak elo- e a tegnapi nap óta. Még mindig ■em föídttóiualk a járási ős községi anácsök fcé’-lő gottdbt a kenyér- és akarmánygabona begyűjtésére, a terv éljfesitésére. A járások sorrendje nem ’á’itozott. 1 pécsi 100.5, 2. mohácsi <7.5, 3. siklósi 80.5, 4■ villányi 86.3, ■ pécsváraái 84.9, 6. szigetvári 77.7. komlói 77, 8. sásdi 63.2. 0. seVyel árás C045 százalékos eredménnyel. | A. kukoricahegyüi lésben a tegnapi j nap óta történi; előrehaladás, a járá- | sok sorrendjében változás nem történt. 1. a komlói, 2. a viOMhyi járás, lhítj a loVábbi sorrend: 3. pécsváraái ,53.9. 4, mohácsi 38.2, 5: siklósi 36.6, ; 6. szigetvári 35.4, 7. sásdi Í2.8, 8. pé- esi 29.8, 9. sellyei járás 22 száza'ékos l eredménnyel. ^ se’alyel járás a tegna- ipi nap óta mindössze 1.6%-o.t haladt , e’óre d kukorioabegyüjiésben. A pécsi I járás kiesőt gyorsított az irakion. Hogy fronitszáJkastzrunkáit még jobban megerósithessűki november hete. dikének tiszteletére vállaljuk és megfogadjuk Rákosi elvtársnak: 1. Az őszi retést október 15-ig befejezzük. í. Ä kukorica, burgonya, napraforgó begyűjtéséi növémber 7-re bele. jezzük. Tudjuk, hogy • népgazdaságunknak az ötéves terv teljesítéséhez egérré főbb mezőgazdasági termékre van Mi, BóJy község dolgozó parasztsága, mint a világ békeezerátő népei he. talinas táborának öntudatos tagjai, a Szovjetunió és bölcs vezére, Sztálin elvtárs Iránt érzett soha él nem múló bálával és lángotó Szeretettel készülünk a dicsőséges Nagy Októberi Szocialista Forradalom méltó megünneplésére. Tudatában vagyunk annak, hogy a mi felszabadulásunk, boldog életünk is innen Indul ki. Ez a nap volt szülőanyja «* dicsőséges Szovjet Hadseregetek, mely elhozta nekünk tó akza. badságot Mi, akik az imperialisták láncos kutyájának, Tito és ga7 bandájának közvetlen közelében élünk ék tanúi vagyunk dühödt fogcsíkotgatásánák és aljas provokációinak, tudjuk, hogy a nagy Szó vj e tun i ó - vezette békefábór erőjének, Sztálin eívlárs bőieseségének köszönhetjük, hogy nem jutottunk Korea sorsára. Éppfen ezért ügy érezzük, v hogy közsógühk előretol!, szilárd bástyája a béke frontjának. Ennek mé’y át- érzóse jutott kifejezésre akkor is, amikor kenyérgabona begyűjtési ter- ha a dolgozók élelmezéséhez éa a szüksége. Megfogadjuk tehát, hegy szorosabban fölzárkózunk pártunk és kormányzatunk mögé és forrón szereteti Rákost elvtárs vezetésével a békéért és szocializmusért vívott harc. ban kötelezettségeink maradéktalan tél jest lésévé! helytállónk. Forró, harcos Üdvözlettel: Szűcs István párttitkár Dósa Pál VB-elnök Tessedik Zsázsa DISZ-tag Zsírfovics Jánosné MNDSZ-tag. Kedves Hált ősi elvtársi Szajk község társadalmi bizottsága az ötéves terv mielőbbi megvalósitá- oának, hazánk felvirágzásának és a béke megvédésének érdekében a falu dolgozó parasztságával együtt vál. tolja: A terv határidő eőttt teljesítését, mert tudatában van annak, hbgy államunk csak ügy tud gondoskodni áz ipar gyors fejlesztéséről, a falu ipar cilckei vaió fokozottabb ellátásáról, megnöüékedelf ipari szükségletéRhéx e'égséges élelemmel ás nyersanyaggal rendelkezik. Ezért vállaljuk, hogy a kükbricabegyüjtést tervünket no. vember 1-re, a burgonyatervünket ok. tóber 15-re, nnpraforgóbegyüjtési tér- vünket pedig bkléber 15-re teljesítjük. A hátralévő kenyérgabonát a község már begyűjtötte. Rótt» Sándor Molnár Lajosáé tanácselnök h. MNDsá Tóth István DÉFOSZ.elnök.