Dunántúli Napló, 1951. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1951-09-16 / 216. szám

NAPLÓ MM szeptember 1« Kultúrházat, ovódát, nemzetiségi iskolát kaptak a tervtől a kátolyi délszláv dolgozó parasztok Kátolyban, ebben a kia baranyai községben évtizedeken át nem tör­tént semmi. ß, P°r váltakozott a sót. ral, a nyár a téllel, de ebben a há­romnyelvű községben semmi sem vál­tozott. A kulákok basáskodtak, a szegényeik dolgozlak, robotoltak — ez volt az élet rendje. Nem volt kü­lönbség a munkában, a robotban a magyar, a délszláv és a németajkú dolgozó paraszt kötött, mint ahogy nem volt különbség a különböző anyanyelvű kulákok kizsákmányolási módja közölt sem. A magyar kulák éppúgv elnyomta, kizsarolta magyar cselédjét, mint a német anyanyelvű zsellért, a délszláv kólák is kipréselt annyit alkalmazottjából, amennyit csak tudott, akár délszláv, akár más nem­zetiségű volt az. A felszabadulás utáni években az­után felébredtek a kátolyi dolgozó parasztok. Földhöz Jutottak a volt zsellérek, jogot kaptok a jogtalanok. Egyre kövesebb cseléd ette a kulákok- adta száraz, keserű kenyeret, egyre többen léptek a közös gazdálkodás útjára. Kátoly a fejlődés útjára lé­pett. A kátolyi poros úton már nem lehet rongyos, beesettarcú cselédet látni, Jólöitözött csoporttagok, dol­gozó parasztok járnak-kelnek a falu­ban és már nem a múltról, hanem a jövőről beszélgetnek. így például arról folyik a szó, hogy a napokban elkészül az nj knllürház. ID.000 forintot adott hozzá a* állam, ennyi pénzből1 pedig lehet is építeni! Szép les7 a kultúrház. Még benne dot. goznak a papírcsákós festők, de a külső falak már készen, bevakolva, kifestve állnak és belőlük zöldszínű ablakkeretek nevetnek a falura. A kultúrházat már el is keresztelték: „December 21" lett a neve, ugyanaz, mint a termelőcsoporté­Persze nem csak kultúrház épült. Működik már az óvóda Is, még hozzá a falu legnagyobb ellenségének, Sza­bó Márk kuláknak a házában. Mond­ják is a falubeliek: — Ha Szabó kulák tudta volna, hogy mi lesz a házában, bizony meg sem építette volna! Jó szent volt ő, grindig csak maga felé nyúlt a keze. Hát most annál kevésbhá tetszik ne­ki, hogy más is emberi életet éli Jeránt János délszláv csoporttag I pedig különösen sokat mesél róla: ■ eléget ceelédkedett Szabó Márknál. — Aratáskor a kulák alaposan teleette magit, aztán bejött közénk, cselédek közé is enni — emlékszik vissza Jeránt János a múltra, — Evés közben sürgetett bennünket: ,,Gyerünk, gyorsabban, igyekezzetek!“ Ott kellett hagyni a tányéron a zsír- tálán, sótaian szárazbablevest és to­vább dolgozni. Még azt a kutyának való moslékot Is irigyelte főiünk/ Persze, hogy nem nézi jószemmel Szabó Márk kulák. hogv óvoda van a házában. Az meg különösen nőm tetszik neki, hogy már meg js érkezett a gyermekek számára a liszt, cukor, zsír, szárnz- tészta, rizs és ki tudná felsorolni, hogy még mi minden. Szeretnek is az apróságok óvodába járni. Szere­tik c 10 napos iskolát végzett dél­szláv Kollár Máriát, a dadát és sze­retik a7 ugyancsak délszláv nemzeti­ségű óvónőt is. aki egyik nap izga. tottan robbant be a gyerekek közé: — Kicsik, lesznek kis asztalkáink, padjaink, Székjeink... 12.100 forin­tot kapott az óvodai A héten már felszaporodott az óvó­dások száma 26-ról 3-1-re. Az Iskolá­sok i^ bejárnak majd „kosztolni“ a jövő héttől. Tízórai, ebéd, uzsonna kerül minden gyermek számára — mindössze napi 50 fillér térítésért. A délszldo iskola ts megnyílt, hiába agitált ellene a kulák Szabó Máik és az általa befolyásolt Horváth Márké volt bíró és Pólics Baláze. Hiába mondták a kulákok résztvevő arccal: „Ha beíratjátok gyerekeiteket a dél­szláv iskolába, úgy jártok, mint a volksbundisták" — nem hitlek nekik azok a délszláv dolgozók, akiket vala­mikor kíméletlenül kizsákmányoltak, akiket ott zsaroltak, lgauzsorával, ahol csak tudtak. Ismerték a Magyar Népköztársaság alkotmányát és tud­ták: ,.A Magyar Népköztársaság a te­rületén élő minden nemzetiség számá­ra biztosit ja az rmyanyclaén való ok­tatásnak és nemzeti kultúrája ápolásá­nak lehetőségét,“ (49. §. 3.) Júniusban hét-nyolc tanuló iratkozott he a. délszláv iskolába: Kaszapovics Andrásék és János ék gyermekei, Klá- rics Jánosné két gyermeke, de mikor megjött az új délszláv tanítónő, Té­mán Mária, istáét befra'kozott egy cso­port: Sztipánovics Emilné, Kollár Mi­hály & Jeránt János gyermekei. Jeránt János még külön megjegyez­te: — Ha az én volt gazdám, a Szabó ka Iák azt mondja, hogy a délszláv is­kola rossz, akkor az biztos jó — ne­künk, dolgozó parasztoknak! Augusztus 23-án már 13 beiratkozott tanulója volt a délszláv iskolának, Te­rmin Mária pedig elkezdett a gyerme­kekkel foglalkozni: kidekorálták az is­kolát, délszláv dalokat tanultak, ké­szültek az ünnepélyes évnyitóra. A megnyitón sokan voltak. Ott vol­tak a magyar, német és délszláv anya­nyelvűi szülők teljes számban. Mikor a délszláv iskola szereplésére került sor, mindenki elismerte: — Ez igen. ezek aztán szépen ki­teltek magukért! A délszláv szülőknek pedig különö­sen jólesett, hogy szép anyanyelvűk gyermekeik ajkán is felcsendült. El is határozták heten: — Átíratjuk ml Is gyermekeinket a délszláv iskolába! Hadd tanuljanak a gyerekek anyanyelvű kön, mi úgyse tanulhat tank! így emelkedett fel az iskola tanulói­nak száma húszra. Ezzel azonban még nem állt meg a fejlődés. Kiss Antal- né, akinek gyermekei még a magyar iskolába járnak, már spekulál: —■ Átírassam — ne írassam? És vannak még néhányan, akik hoz­zá hasonlóan egyelőre még várnak, milyen eredmények születnek a „má­sik” iskolában. — Ki tanítja majd ezt a gok gye­reket? — vetődött fel a gyors fejlő­dés láttára a kérdés. Azonban ez sem probléma, hiszen fauul már az utánpótlás: Trubtcs Balázs és unokatestvére, Tra­bies János már a második éve járnak Budapestre, délszláv tanítóképzőbe. így fejlődte, így szépül, épül Ká- foly. Testvérien összefog az építésben a három nemzetiség: a délszláv, a ma­gyar és a német. Nem hagyják, hogy a kulékoik megzavarják a békés épi- tőmunkát, n falu fejlődését. A Párt vezeti Kátoly felszabadult dolgozóit a felemelkedés felé. a Párt és a kor­mány segíti a falut, a falu délszláv dolgozó parasztjait és éppen ezért biz­tos, hogy Kátoly az elkövetkező évek­ben met; többet és még gyorsabban fejlődik, mint eddig. Garami László BUDAPESTÉRT KÉSZEN ÁLLJ! j Részletek Kovesdi János tisztiiskolás verséből n. Itt a Mirx-tér, ez meg hten lám a Kádár-ufca. Gondolatban felszállók a hárman villamosra. Lehel-téri ponttliázakig két megállót mentünk ... Büszkén nézem ezeket már mind mi építettük! Tetejükön vörös zászló, leng h könnyű szélben, hatalmas belük a falon, hogy „Rákosi éljen!’* A lakáshoz széles erkély, függöny, tágas ablak ... Nézzétek, itt mnnkahffsVk, élmtinkások luknak. Látod azt a szőke lurkót? Hogy nevet az arca! Az Északi Főműhelyben műszerész az apja ... Azok ott az „Augusztán“, a nyomortanyán éltek, hogy őrül most kilencévi* kislányuk a fénynek! Derűs otthon, boldog élei Tárni Itl déliem ... Úgy szerelném megcsókolni drága, dolgos népem! Képeskönyvem minden lapja ' száz csodával ámít. Dolgos karunk munkájának dicsősége áll Itt. Szép hazánknak koronája, legszebb ékessége — küzdünk érted; tarlós legyen alkotód: a béke! Épüljön a népstadion, játszóterek ezre, a földalatti gyorsvasát a várost átszelje!. Uj napközi otthonok a jövő emberének, ktiliúrliázak százaiból csendüljön az ének! Hadd törjön az ég felé nj gyárkémények füstje, iskoláink n kádereknek százezreit küldje! Szelek szárnyán szálljon hired, járja he a Földet — harerakészen sorakozik . ' hős! nép mögötted! Fel dologra! Harcra hál! A Párttal Járj az élen! Fegyverre! a kézben védem drága, dolgos népem! é <* (t * ) t t I ) f P i i i ,» t P P ) P > > ) f l i l > P 0 könyvismertetés • Fiatal írók Antológiája II. Ez a ctm sokkal kevesebbet mond, mint amennyi mögötte van. Fiatal trónak lenni ma elsősorban nem azt jelenti, hogy ez író innen van a har­mincadik életévén, hanem azt, hogy egy új Világrend, az épülő szocializ­mus. a dolgozó emberek szabadsága adott neki először olyan élményeket, melyek maradandó, vagy legalább is maradandónak szánt írásművek alko­tására ihletik. A Fiatal írók Antológiájának L kötete már egy félévvel ezelőtt meg­jelent. Célkitűzése elsősorban az volt, hogy számot adjon egy sereg fiatal tró költő jelentkezéséről. A seregszemle megtörtént: a II. kötet feladata már az, hogv beszámol jón, meddig jutottak el fiatal íróink feladataik megvalósításában és kik azok az újabb erők, akik menetközben felzárkóztak hozzájuk. Aki a hét kötetet összehasonlítja, látni fogja, hogy ami az I. kötetben még csak ígéret, az a másodikban már eredmény. Molnár Zoltán „Győzelem" c. no vellája például az üzemi életet ábrá­zolja, figyelemreméltó erővel. Avar Pál ..Nehéz vizsga” c- elbeszélése a humornak, az emberi jellemek sokrét őségének, a hősies erőfeszités ábrázo­lásának példája. Juhász Tibor novelláiban, akárcsak költeményeiben me­leg ember- és természetszeretet hang jön szólal meg. Fábián Zoltán, Füíno János, Nagy piroska, K. Szabó József, Túli József, Varjas Rezső és a töb­biek novellái pedig részint, közvetlen és meghitt emberábrázoldsuk, részint helyzet- és cselekmény alakításuk erode tiságe révén teremtik meg az írói hitelt mondanivalójuk számára. A pákozdi csata a Szeptember 29. én ünnepli az ország a néphad­sereg napját 1848, szeptember 29-én verte szét a fajéimegyei Pákozdnál a fiatal magyar honvédse­reg JeJasich bánnak több, mint kétszeres túlerő­ben lévő zsoldos hadseregét. „A honvédsereg győ­zelmet aratott ebben a csatában a számbeli túl­erőben lévő ellenség felett, megmentette hazánk fővárosát és ezzel tehetőséget biztosított Kossuth Lajosnak és a szabadságharc többi vezérének, hogy tovább szervezzék a forradalom és a szabad­ságharc szent ügyét— Ezért a minisztertanács minden év szeptember 29. napját a „Néphadsereg nap]á“-vá nyilvánítja“ — szól a minisztertanács határozata. A pákozdi diadal — a 48/49.es szabadságharc vitéz honvédsereg-mek születésnapja volt. Ebben a csatában állta ki győzelmesen — a tözpróbát a fiatal honvédsereg, amely Igazi néphadserege volt a magyar szabadságharc szent, ügyének. \ szabad­ságharc dioső korszakának frásbart fennmaradt dokumentumai .— levelek, jelentések, újságcikkek és egyéb iratok — ékesszólóan tanúskodnak er­ről s megmutatják, milyen szerepe volt a nép fegyveres felkelésének Jellaslch rabló hordájának szétverésében. Szeplenhcr 11-énok reggelin tört bo Jel- lasich csapataival, számszerint több, mint 30.000 főnyi, sereggel, a Dráva több pontján át az or­szágba, hogy a bécsi udvar utasításait követve, elfoglalja a fővárost s már csirájába^ legázolja a nemzetnek minden fegyveres ellenállásra való szervezkedését. Az a sereg, amely Légrádnál, Va- rasdnál és másutt országunkra rontott, — igazi zsoldos rablósereg volt. Jellaslch csapatainak zö­mét jől kiképzett és felszerelt sorkatonaság, valtv- mlnt hírhedt testőrgárdája, a „szerezsánok“ alkot ták. Bgy szemtanú Így ír ezekről a martai ócokról: —A. szerezsánok a Károly-városi és báni kerületek rendes zászlóaljai mellett egy nemét képezték n határszéli őröknek ... Rendes díjok honi szolgá- latban nem volt, a helyett a határszéli martalékra lévén utasítva a kormánytól csak lőszert kaptak Fogwerök: hosszú puska, pisztoly . egy kardszerfl hosszú kés, melyet handzsárnak neveznek." Ez. a sereg — mint minden a népek szabadná- ga elén harcoló serig — rablók és gyilkosok hordá/a volt , amerre csak járt. pusztított, foszto­gatott. Még maguk Jellaslch tisztjel 'a így írnak katonáikról: „Négy nap alatt Pest előtt" fogunk á.lni. Jaj ezen városnak, mert határőreink annyi­ra el vannak keseredve és felbőszítve, hogv ott borzasztón-, fognak garázdálkodni, most s*'m lehet őket a legdurvább kihágásoktól visszatartani és lopnak- s rabolnak borzasztóan.“ Jellaslch tisztjei persze nem ts igen igyekez­tek visszatartani a sereget a gát nélküli losztoaa- tástol. Sót a főparancsnokok s legfőbb irányító­— a fegyverre kelt nép ragyogó diadala támadó rabló hordák fölött juk, a bécsi kamarilla valósággal kényszsrltették is a csapatokat a fosztogatásra, mert - a magyar határ átlépésétől fogva a katonáknak célzatosan nem tizeitek zsotdot. A* ítnperialiffn hadseree; koreai gaztet­teire emlékeztet az a kép, amely Pátka község elöljáróinak a Közlöny 1848 október 17-i számá- ban közzétett jelentéséből tárul elénk. ............a rabló csoport iszonyú nyomokat ha­gyott maga után. Tűzhelyeink szétszórvák. Ajta- jaink s ablakaink összezúzvák. Mezítelen nép jaj­gat a* utcákon. A barbár kegyetlenséget leírni lehetetlen, A ezudar csorda feldúlta a házakat, mindennemű ruháinkat elrabolta, az ágyneműket felhasogatta, a tollat szélnek eresztette. Az élel­miszereket elszórta, barmokat lödözőtt, a férfiakat megkötözte, asszonyokat fertőztetett. Jószágot, ru­hákat s egyéb házi szereket, melyeket magával nem vihetett, ufcza közepén halomra rakva meg- , gyújtott s porrá égetett.“ J e llaslch seregének fékevesztett garázdálko­dása azonban éppen az ellenkező hatást keltette, mint amit a7 akkori idők szabadsággyilkosai lerv- be vettek. A Dunántúl népe harcos akarattal Kzállt szembe a pusztítókkal Duzzadó folyamként nőtt azoknak száma, akik fegyvert ragadtak, hogy megmentsék családlukat és házi tűzhelyeiket a teljes megsemmisüléstől és megvédelmezzék a ha­za szabadságát, „A mesterember, eez iparos puskával, lándzsá­val, vagy tokossal, a- szántóvelő kaszával iölteqy- verkezve várta a felhívást, melv őt az ellenségre indítsa. Az apák fiaikat, , a nők férjeiket mag'ok ösztönözték a táborba szállniok. És az ország ma­ga egv nagy táborrá lett, melybe„ százezrek vil­logtatták fegyvereiket“ — írja e kor n«gv törté­netírója. Horváth Mihály. És nemcsak a honvédsereghez csatlakoztak egyre többen és többen. A megszállás alá került területeken széleskörű partizűnmozqalom bontako­zott ki. A nép fegyveres csapatokba tömörült és újra meg úira harcba szállt a szórté barangoló rab'ó csordákkal. Nagykanizsa népe szeptember 18.án száz harácso’ó szerezsánt vert agyon, A bárány a mearveí nípie’b élők elfogták Jellaslch utócsnpatának. Both tábornok seregének egész lőszer.szállítmány át Csaknem 200.000 töltényt zsákmányollak és ez újabb lendületet adott a fegyveres ellenállásnak. A pákozdi csatában a réo fiai, az úionc hon­védsereg fe1 tartóztatta Jellaslch Pest-Buda felé lörő hordáját. A menekülő, megvert sereg szétszó­rásában, megsemmisítésében ismét nacrv szerepet játszottak a fegyverre kelt néo felkelő osztagai. A császári jerenel: hátában tömegek keltek fel n hazára törő, gyűlölt ellenség, megsemmisítésére. Az utakon és az erdőkben mindenfelé császári katonák holttestei feküdtek, másokat pedig — mint a leírások elmondják —, a lakosság „tóba és gabonavermekbe süllyesztett el.“ A Közlöny 1348 október 11-én részletes tudósításban számol be ar­ról, hogyan kényszerltette a reguláris csapatokkal szorosan együttműködő fegyverre kelt nép Jella- s'ch utódhadát, Roth tábornok egész seregét fegy­verletételre. Jellasich hátrahagyott csapatja, mely Roth generális vezérlete alatt közclgetett Fejérvdr felé, vele ott. egyesülendő, folyó hó 5-én meg is érke­zett, s Fejérvárhoz köze] Tőcz és Soponya között ■tábort is ütött. Pcrczel vezérlete alatt Hunyadiak, más nemzetőrök és számos telkeit nép tódult el­lene... dicséretet érdemel Kálózd helység jegy­zőié, Izsáki György, aki éj Idején meghallván az ellenfél dübörgését, a helység alatti hidat íelszed- te. maga pedig tíz társával a sötétbe rápuskázott az ellenségre, meiiy is a sűrű lövésekből számos katonaság jelenlétét gyanítva., nem mert helyéről elmozdulni v csak reggel tolvtatla tovább útját— Roth kettős lépésben haladt 6-án Dég tele, s fáradt seregével Uzora télé sietett, hol g láradság, s azon akadály miatt, hogy a Sió hídja felszedetett, meg­állapodni kénytelen! tett. q seregünk a Sió par’jár nyomta öt, s mint­egy tizenkétezer alföldi nemzetőr segítségével a folyam mellett fél körbe fogta a heverésző rabló csoportot. A túlparton mintegy tízezer felkelt so­mogyi, baranyai, Q tolnai nép szornjuhozta az üt. kőzetet, mel’yben ugyan ezúttal nem részesülhe­tett. Roth látva a kénytelenséget, szorult helyzet­ben nem volt mást tennie, mint fegyverüket le- raknioh, s magukat gyalázatoson megadniok. A tisztek őrizet alatt Pestre, a nép pedig kardjába kísértetett.“ A magyar nép önvédelmi harcát nem a horvát nép ellen vívta, — ezt bizonyítja a foglyul ejtett közkatonák szabadonbocsátása. Jc’lasicli hadsere­gének jelentős' részét npyan/s erőszakkal toboroz­ta Horvátországban. Turopotjc kerület lakosai el­len ágyukkal megerősített katonaságot küldött, mivel nem akartak fegyvert fogni a magyar nép ellen, s aljas rágalmakkal uszította seregét a szó- hódságáért- küzdő magvar nép ellen. így ír erről a Közlöny cikkírója: „Ez ismét új jele a. magyar nagylelkűségnek, ki még a pártütő, de elámított horvátokban is testvéreit tekint!, s őket hazátok­ba kísérteti, hogy idejük legyen az elhagyatott pá'vára visszatérniük. Mondjátok meg elámított szegény n‘n hon maradt társaitoknak, hoqy har­cotok Igaztalan volt.. mondiátolc meg, hogy 'a magyar nem akarja horvát testvéreit kiölni, mint Jellasich et comtj. hanem csak önfenntartás! har­cot vv, melynél szentebb harcza nincs a nemze­teknek.“ „LEVONJUK A TANULSÁGOT4' A Dunántúli Napló szeptember 15-! számában „A könyvnapok mérlege“ címmel cikk jelent meg, amely sze­rint a pécsi Állatni Áruházban sem­mi előkészület sem történt a könyv­napokra és ez volt az oka annak, hogy üzemünkön belül a Könyvnapok nem hozták meg a vért eredménye­ket. Ha felállítjuk üzemünkön belül a könyvnap mérlegét, akkor meg kell állapítanunk, hogy bár könyvnapi plakátokat, árjegyzékeket, faliújság- cikkeket helyeztünk el jóval a könyv- nap előtt, hogy bár liázimikroíonun- kon keresztül és beszédben is méltat­tuk a könyvnap jelentőségét, hogy bár külön könyvnapi kirakatot js rendeztünk, mégis kevés könyvel ad­tunk el. Hiba volt az, hogy a bizalmiakat nem mozgósítottuk a könyvnaupal kapcsolatban, hogy elhanyagoltuk az egyéni agitáclót, nem biztosítottuk időben a könyvek kiállításához szük- ,-égea helyiséget, sőt nem is válogat­tuk ki személyesen az eladásra kerü­lő könyveket. Vállalatunk hozzájárult ahhoz, hogv a Könyvterjesztő Válla­lat által előkészített könyveket válo­gatás nélkül átvegyük. A Könyvterjesztő Vállalat viszont javarészt keményköíésű, drága köny­veket juttatóit részünkre, c ez is oka annak, hogy - kartársaink nagy több­sége nem üzemünkben, hanem az ut­cai könyvsátrakból vásárolt Mi azért kértük a Könyvterjesztő Vállalatot., hogy raktározza részünk, re összeállított könyvcsoraagot az utolsó napokig, mert e’zárható helyi­ségünk vagy szekrényünk nincsen, így viszont az üzemek és a vállala­tok elvitték előlünk a7 olcsó könvve- kot, nekünk pedig csak a drágábbak maradtak. De még a drága könyvek is elkeltek volna, ha a Könyvterjesz­tő Vállalat hozzájárul ahhoz, hooy dolgozóink október elsején egyenlít­sék ki a vásárolt könyvek vételárát. A Könyvnapok megrendezésével kapcsolatos szorvezésj hibák tehát részben bennünket, részben a Könyv­terjesztő Vállalatot terhelik, a tör* téntekből levontuk a tanulságot A? a jövőben igyekszünk rí lenti hibákat a magunk részéröl kiküszöbölni Puszrai József* az Állami Áruház kültér­iéi el őse.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents