Dunántúli Napló, 1951. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1951-09-16 / 216. szám
4 KT » Pl O 1951 SZEPTEMBER 18 Képek az ócsárdi Béke őre önálló termelőszövetkezet életéből KÖNYVNAPOK Befejezéshez közeledik a két hatalmas, —. 300—300 köbméter befogadó- képességű, — sűó építése. Az új silók saját erőből, a termelőszövetkezet malit évi hasznából épülnek, minden külső segítség nélkül. A silók biztosítják majd a termelőszövetkezet hatalmas állatállománya számára egész télen át a takarmányt, a csoport földjein pedig bőven termett silóznivaló termény. A silókba már nem emberi erővel tapossák be a „tehéncseme- tfét“, hanem igény beveszik a gépállomás segítségét és a silótöltőgéppel végeztetik el ezt a nehéz, vesződséges munkát. Megsokszorozódott az ál latállomány Nagy-nagy gond egy egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztnál, ha egy igás, vagy fejőállatra van szükség. Sok szájtól megvont falat, gyerektől el- •pórolt édesség, öl nem füstölt cigaretta árából gyuláik csak össze nagyke- •ervesen egy-egy jószágnak az ára. Az pedig szinte kiheverhetetlen csapás, ha egy nagyobb állat, tehén, vagy ló, — megbetegszik, elhullik. A termelőszövetkezetben egészen másképp áll a helyzet. 0‘t ■* cseménv. ha úi állatok kerülnek az istállókba, ólakba, de eziknek az állatoknak a vásárlását nem nyögi meg egyetlen tag •em. A szövetkezetben csak az állatvásárlás előnyeit éráik meg a tagok, hátrányukat nem, hiszen mire az ei- azámolásra sor kerül, a legtöbb állat már „ki is fizette magát", azaz megtermelte azt az értéket, melyet rá költöttek. Két évvel ezelőtt 20 sertéssel kezdett a csoport. Azóta fönéhány malacot, kocát, süldőt eladtak, mégis maradt , 273 röfögő, sivalkodó, örökké éhes sertés: 21 göbc, egy (tan, 181 süldő és 70 hízó. Novemberre valamennyi göbi lemalacozik: ebből újra 180 rózsaszínű turcsiorrú kisraa lac származik majd. Melyik egyéni gazda érhetett volna cl még csak megközelítőleg is ilyen nagy szaporulatot? A teheneknél is hasonló a helyzet. 20 tehenet hoztak be a csoporttagok, 20 tehenet vásárolt a termelőszövetkezet az államtól. Ma már viszont több, mint kétsZere •éré emelekedett a szarvasmarhaállomány: 81 tehene van ■ Béke őre önálló termelőszövetkezetnek. Melyik egyéni leg gazdálkodó dolgozó paraszt tudná két év alatt meg aégyszereznj szarvasmarhaállományát anélkül, hogy lerongyolódna, anélkül, hogy száraz kenyéren élne egész éven át? Ä csoporttagok bizony a tehenek mellett ruház- kodtak is szépen, a szájuktól sem vonták el a falatot, c gyermekeknek is jutott cukorka, meg játék! Az ócsárdi Béke őre önálló terme lőszövetkezet már a mindennapi mim ka és a begyűjtés terén megmutatta, hogy a szövetkezeti gazdálkodás magasan fölötte áll a kisbirtokon, a parcellákon folytatott gazdálkodásnak. Ócsárd megnyerte a Megyei Pártbizottság begyűjtési vándorzászlóját és azt meg is tartotta. Ócsárd példája ezen felül azonban még azt is megmutatja, hogy a nagyüzemi gazdálkodás több lehetőséget ad a dolgozóknak kulturális fejlődésre, mint ar egyéni vesződés. A szeptember nyolcadikén és kilen cedikcn lezajlott Könyvnapokon a he lyl tanács, a földművrsszövet kezet és a termelőszövetkezet közösen megmutatták, hogy igazán harcos támogatói és részesei a szocialista kultúrának. A traktorosok — akik idehaza voltak —, valamennyien értékes könyveket vásároltak. Persze voltak olyanok is, akik távoli községek határában végezték munkájukat és így nem vehettek részt a Könyvnnpokon. Azonban így is nyolcadikon délre már csak kél darab könyv maradt az egész sátorban, a többi elfogyott. így teljesítettük vállalásunkat, melyet Szabó Jánossal tettünlt, hogy a könyvnapi könyveket utolsó darabig eladjuk. A tanács és a tömegszervezetek ts szép szánmai vásároltak. Ezeket a könyveket az ócsárdi könyvtárnak ajándékozzák, melynek könyvállománya igy 490 darabról körülbelül 500 kötetre emelkedik. Az olvasók már eddig is szorgalmasan látogatták a könyvtárat, remélhető, hogy a könyvekben gyarapodott, könyvtárnak még az eddiginél is több látogatója lesz CrCiNViA V1NCF könvyyfárrS. A belépőknek nem volt birkájuk, így a csoport, majd később az önálló termelőszövetkezet az államtól kért törzstenyészetet. 150 birkát kapott is a csoport (az árát azóta már kifizették) és ebből fejlődött ki a 347 tagú birkanyáj. A juhok igen szép jövedelmet hoznak a csoportnak, hiszen az állatállomány növekedése együtt) ár a jö vedelem növekedésével. A «ok állattal természetesen sefc gond is van. Egyelőre szanaszét fekvő Mállókban, korszerűtlen ólakban helyezkedtek el az állatok, de a közeli napokban már megindul az átköltözés az új istállóba, az új hizlaldába. így csökken majd a gond, a vesződség és emelkedik tiovább az állatok hozama. .. . „uiujtau uvuu uoxkuzíK uutr xoioganu e*te. uep vege* azon mindent, amit csak lehet. Mostanában traktor pöfög a határban, húzza maga után a sok barázdát hasító ekét. Elvégzi időre a termelőszövetkezet a szántást, pedig 1021 holdat nem gyerekjáték feltörni. De a terv gépállomást adott a falunak, a gépállomás pedig szívesen adja oda a gépeket a termelőszövetkezetnek. Jó azokon a földeken szántani, ahol vontatás, üresjárat nélkül akár egy hétig is eldolgozhat egy traktor. A termelőszövetkezet a szapora, gyorsan fejlődő yorkshrref fajta sertést tenyészti. E fajta szaporaságánek, gyors fejlődésének köszönhető, hogy a sertésállomány rohamosan emelkedett. A kismalacokat csak nemrégiben választották el, de a sertésgon lozók máris készülnek, hogy a 21 góbétól novemberre várt közel kétszáz-őnyi szaporulatot el tudják majd Ütni. Kell is a szaporulat, hiszen az egész környéken várják a termelő- csoportok, egyénileg gazdálkodók, hogy a nagysxaporlatu, gyorsan iejlődő állatokból vásárolhassanak, Lengi Mátyás, Vörös Jenő és Ménesi bácsi gondtalan, békés öregkora Lengi Mátyás nem fiatal ember, túl van már a hetvenöt életéven. H* egyénileg gazdálkodna, bizony nem sok hasznát vennék a gazdaságban. A termelőszövetkezetben azonban inas a helyzet. Ott jól fel tudják használni azt a munkát, melyet Lengi Mátyás végez. Egyik nap terményt forgat, másik nap tüzürségre megy. Tciv «vprzeft már eddig Lengi Mátyás több, mint nyolcvan munkaegységet. Megkapta fejadagját, munkaegységei után a természetbeni járandóságot, az elszámoálskor pedig megkapja pénzben is munkaegységei ellenértékét. Nem lesz gondja megélhetésre, mint némely egyénileg gazdálkodó, kiöregedett dolgozó parasztnak, aki mindenkinek csak útjában áll. De a munkaegységeken kívül Is van jövedelme Lengi bácsinak. Beadott állatai után négy éven keresztül kapja a törlesztést, négy év után pedig már összejön annyi a kétszázalékos szociális alapból, hogy biztosítani lehet belőle Lengi Mátyás és á többi öreg fenntartását. ® Vörös Jenő, a termelőszövetkezet éjjeliőr« ugyancsak felül jár már a hetvenen, ö még ráadásul beteges is, alig jött össze negyven munkaegysége. Persze; mivel önhibáján kívül nincs meg Vörös Jenő 50 munkaegysége, megkapja fejadagját és mindent, ami járl És Vörös Jenőnek nem is jár kevés: 14 hold föld után a föld járadék, két disznó, két tehén és egy kocsi után a törlesztés négy éven keresztül (az új belépők ezt egy éven belül megkapják de Vörös Jenőnek így négy évre elosztva még jobban jön), ez olyan summát tesz ki elszámolásra, hogy Vörösék nemcsak megélnek belőle, hanem ruhát, cipőt is tudnak vásáro'ni. Orvosra, gyógvszer- re pedig nincs gondjuk: a szövetkezeti tagok egyúttal a betegbiztosító tagjai is és ez biztosítja számukra az ingyenes kezelést és az ingyenes gyógyszert. 80 sertést állított be a termelőszövetkezet hizlalásra. Ez természetesen nem a csoporttagok saját szükségletét hívatott fedezni, hiszen mindenegyes csoport tagnak van háztáji gazdálkod fsában hízója. A hízók a termelőszövetkezet jövedelmét, vagyonát szaporítják majd és ellátják hússal, zsírral a várost, az Ipari dolgozókat, akik gépekkel, építőanyaggal, baráti se gítséggel támogatták a termelőszövetkezetet. A gépesítés, a szakszerű növényápolás hö termést biztosit Gazdag év volt az Idei jól fizettek a földek a beléjük vetett magvakért. Szépen termett búza, rozs, árpa és zab, de a több! terménynél sínes semmi hiba. Három és fél kataszteri holdon Ültetlek a tsz tagjai például dohányt A jó talajelőkészítés, a gondos növényápolás eredménye, hogy a a három és fél holdról 40 mázsa dohányt szüretelnek le a dohányosbrigád tagjai. Krumpliból 10 holdat ültettek be. Jó Idő járt a burgonyára, sokszor meg is kapálták, nem csoda hát, ha 110 mázsát ts leszednek majd holdjáról. Gyönyörű lett a inásodnövényvetés- ként ül létéi1' egy hold nyárikrnmpli. A termelőszövetkezet ismét tanult: a következő évben már nem egy, hanem öl holdon vei jól fizető, gazdaságos nyári burgonyát. Húsz kataszteri holdon olajlen! vetett u tsz. Az olajlent már elcsépelték. 138 mázsa jött ki belőle tisztán. Ez önmagában 60.000 forint jövedelme! jelent. A szép termés nemcsak a kedvező időjárás, a jó munka következménye. Sokat köszönhetnek az ócsárdiak a gépállomásnak Is. A jól elvégzett szántás, az egyenletes vetés — ezeket a munkákat kizárólag a gép végzi a szövetkezeti földeken — nary ban elő- segíteMe a jó lermésáHabokat. Hozzájön ehhez még az is, hogy a szem- veszteség a lehető legkevesebbre korlátozódott, hiszen az nratás! és a lie. hordást felerészben már ugyancsak gép végezte. Persze nemcsak kezelést és gyógyszert kapnak díjtalanul a csoporttagok, hanem, ha kell, ingyenesen kórházi ápolásban is részesülnek. Ménesi bácsi például alig egy hónapja jött ki a kórházból, ahol gyomorfekéllyel operálták. Sem az operáció és a kórházi ágy, sem a gyógyszer és a kezelés nem került neki egy fillérjébe sem. Persze Ménesi bácsi nem tud egy pár hónapig komoly munkát végezni. Nem is baj. Bal esek akkor lenne, ha Ménesi bácsi nem lenne termelőszövetkezeti tag. Akkor nem volna kit küldeni az eke után, nem lenne senki, aki helyette végezné a trágya-hordást, a viliázást, az etetést, a vetést és azt az ezer más dolgot, ami egy gazdaságban akad. A termelőszövetkezetben állandóan kell 5—6 ember könny ebb munkára. Segíteni a zsákot tartani, a raktárban magot forgatni, tüzör séget, vogy éjjeliörséget állni, 6tb. A termelőszövetkezetben szebb, könnyebb az öregek élete. Megköny- nvíti életüket az összefogás, a ko'lektív gondoskodás! 181 oró»D,te ehex süldő röfög állandóan a termelőszövetkezet tanyáján ennivaló után. Az állatgondozók alig íjyözlk az ételt követelő állatokat eöátni. Nem miatti a ennivaló nem akadna bőven, mert termett takarmány a termelűvüővt’tkezet földjein elégi De lassen megy - „felszolgálás“ és mire az etetők befejezik az egyik vályúnál, újra kezdhetik a másiknál. Kntnyák Ferenc sert érgondozó egy-egy plMamtással felméri a rengeteg állatot, aztán jókedvűm kiáltja oda mn„tr.-soimdc: „Ezekből lesznek asaUm ízép (ookákT