Dunántúli Napló, 1951. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1951-09-11 / 211. szám

4 snipi.6 mi SJfEPTEMBEB fi KÖNYVNAPI KÉPEK Vasárnap a tísztuskolá* baj társak „megrohanták" az MNDSZ könyvsát­rát. A bajtársik még zárt borítékból — ahogy azt megkapták, — vették elő pénzüket és nem egy az illetményt tel jes egészében könyvre költötte. Külö­nösen sok Vörös vállpántok című szov­jet mű logyott Halper Attila baj tóra, tisztliskolás 5 megállt az MNDSZ könyvsátor előtt. — Én is kérek egy Vörös Vállpántok­at, a bajtársak már valamennyien meg­vették, csak éppen nekem nem jutott vtég! — kutatott a könyvek között és örömmel akadt rá az utolsó kötetre: — Csakhogy meg van... Már azt hit­tem sehol sem kapok ... Ez volt a huszadik kötet. Vörös Váll­pántok, melyet az MNDSTZ-sátorban eladtak az ott árusító asszonytársak. Rideg Sándor író: Hasznosan töltöttem az időmet Pécsett Rideg Sándor, kitűnő írónk Pécsett tartózkodott a Könyvnapok ideje alatt. A Tíikr&sszivű huszár, Sámson című művek szerzője rövid ittartózkodása alatt is megszerette Baranyát. Tapasz­talatairól ezeket mondotta: „Mivel én még soha nem jártam Pé­csett, azt hittem, hogy faluba érke­zem, Nagyon meglepett az, hogy szép, fejtett várost láttam, de a város ará­nyainál ts jobban, megkapott az embe­rek hangulata, , Kimentem az üzemekbe. Olt is lel­kesedéssel. tiszta, ünnepi hangulattal találkoztam. Ezt az ünnepi légkört nem is lehet mással magyarázni, ‘mint az üzemek dolgozóinak, a bányászok­nak könyvszeretetével, kultúrszomjá- val. Megérkezésem estéjén Komlóra men­tünk. Láttam, ahogy a bányászok, kü­lönösen pedig a bányásznők feljönnek, úgy, szén poros arccal, szénporral borí­tott testtel állnak meg a könyvsátrak előtt és vásárolnak. Itt találkoztam a szt.ahánovista Kusz vájárral is. Nem idegenek találkoztak, hanem barátok. Kölcsönös őrömmel üd­vözöltük egymást. A hányászstudió is­mét nagy meglepetést okozott. Gyönyö­rű berendezése, nívós, szép zenei mű- • sora egyaránt tetszett. Szívesen ven­ném, ha a komlói bányászsfudió műso­rát a Magyar Rádióban is hallhatnám! A pedagógiai Főiskolán hétfőn egy órás előadást tartottam a hallgatók­nak. Olyan közönségem volt. itt. hogy nem fogom ezeket a lelkes diákfiata­lokat egyhamar elfelejteni. Különösen örültem, hogy találkoztam Fenyvesi Vilma másodéves magynrszakossal, aki üdvözölt. Ez a beszéd hivatalosnak indult, de meleg, baráti szavakkal fe­jeződött be. Láttam: tudja, hogy kivel beszél, s én tudtam, hogy ki szól hoz­zám. Utazásom célja volt: látni az embe­reket, » ez sikerült! Megismerkedtem az emberekkel és a dolgozókkal és ez a megismerés szerencsés volt. Láttam, hogy Pécsett az emberek olvasnak, Ol­vassák az én müveimet is, de olvasnak szovjet müveket, magyar írókat egy­aránt. Szakértő módon válogatják ki Itt, Pécsett a dolgozók a könyveket, s ez a szakértelem nem véletlen! A váróé is tetszett- Meg van a negy- vünoei mérete, de meg van benne a vidék egyszerűsége, jósága. Egyszóval: ünnep volt számomra ez « kőnyvnap. hasznosan töltöttem Pé­csett az Időmet.“ IIamberger Imre úttörőnek teljesült a vágya Az Állami Könyvterjesztő Vállalat Széchenyi-téri boltjába 9—10 év , kö­rüli kisfiú lépett be szombaton dél­után. Kézenfogva húzta be apját és bugát. Mindhármuk kezében már könyv árulkodott róla, hogy az utcai könyv- eétrak előtt már kivették részüket a Könyvnapi vásárlásból. — Vedd meg még nekem ezt az egy­bekötött orosz-magyar szótárt! — ea- dekelt a kisfiú (mint kiderült Ham- berger Imre, bulgáriai úttörőtáborban üdült úttörő). — Mennyibe kerül? — érdeklődött előbb óvatosan a kisfiú édesapja. — Tizennégy forint az ára — vág­ta rá a kis úttörő, megelőzve a bolt kiszolgálóját. — Hát nem veszem meg! — tiltako­zott, az apa. —• Már úgyis rátok, a könyveitekre költöttem az egész ciga­rettapénzem! Most már elsejéig csak a fogamat szívhatom! Magamnak meg­vettem a Szovjetunió a békéért és hala­dásért című könyvet, anyádnak az Ara- tás-t, a húgodnak egy Bazsov-könyvet és te is addig szaladgálta! tál, míg fel­fedeztél egy János vitézt, meg egy Er- döntúli veszedelem című ifjúsági re­gényt •.. Ennyi legyen elég! Többet nem veszek! A mondóira végét azonban a kisfiú irmi nem is hallotta. Kisurrant az üz­letből és diadallal cipelte be az édes­anyját: — Nézd anya, itt van ez az egybe, kötött magyar-orosz szótár. Most 'meg­vehetne,, k olcsón, máskor úgy sem kapjuk meg, legfeljebb két kötetben... Vegyük meg... Csak tizennégy forrntt Ä szülők egymásra néztek, összemo­solyogtak a gyerek feje fölött. — Kérek egy blokkolt — mondta Hambergerné és a következő percben Hmnberger Imre úttörő diadalmas arc­cal vitte kifelé a harmadik könyvet is: az orosz-magyar szótárt Kónya Lajos Kossuth-díjas költőnk a mohácsszigeti gépállomáson Kónya Lajos elvtárs, Kassuth-dija* költőnk Pécsen kívül Mohácson és a raohácsszigeti gépállomáson is járt. A neves költő, kinek Tavaszi utazás című venseskötete igen nagy példányszámban fogyott Pécsett a Kőnyvnapok alkal­mával, maradandó élményeket szerzett a gépállomás dolgozói között •— Éppen egy termelési értekezlet kellős közepén toppantunk be a gépál­lomásra — meséli Kónya Lajos, — A gépekkel telerakott udvaron a hűs fák alatt körben ültek a dolgozók. Legtöbbje már kezében szorongatta a vásárolt könyvet, de még az előadói asztalon is könyvek hevertek, könyv- napi könyvek, A ház tornácán ott állt egy asztal. Az volt az árusltóasztal, megrakva könyvekkel. A sorok már eléggé foghíjasak voltak, hiszen min­den gépállomási dolgozó vásárolt, ha nem mást, legalább egy olcsóbb füzetei. Megérkezésünk után megszakadt a termelési értekezlet. Kedvesen, barátsá­gosan üdvözöltek bennünket, utána én beszéltem irodalmunk fontosságáról, a könyvek jelentőségéről, arról, hogyan segítjük mi, írók a dolgozók munkáját. Fel is olvastam verseim közül az Ózdi versciklust. A párttitkár elvtár» a versek elolva­sása után néhány szót beszélt. Beszélt arról, hogy dolgoznak az üzemek dol­gozói a gépekért a traktorokért... A párttitkár elvtárs mikor befejezte sza­vait hozzánk fordult: —' Jó lernte, ha a költők rólunk, a gépállomás dolgozóiról is Imának ver­seket, lelkesítenének bennünket a mun­kára! A mohácsszigeti gépállomáson lát­tam, hogy milyen kőnél is áll már a vers, a jó vers a dolgozókhoz!" A könyvnap sikere A kőnyvnap sikerét talán legjobban az jellemezte, hogy egyes könyvek már a szombati napon kifogytak. így már szombaton délután eltűnt a könyvsát­rakból a János vitéz, pedig vagy 200 darabot kapott belőle Pécs (a vélemé­nyek szerint 600 is kevés lett volna). Elfogyott valamennyi Távol Moszkvá­tól, Tavasz az Oderán, elfogyott Gor­kij: Az anya című kötete, Benedek Elek magyar népmeséi. Az élő magyar írók művei közül is számos kifogyott. így az utolsó darab is elkelt Asztalos „Mitra“ című verskötetéből. Különö­sen aktuális is volt ez a könyv ná­lunk, Baranyában, hiszen mi itt élünk a fasiszta Tito-banda közvetlen szom­szédságában, amely tüzzel-vassal kí­nozza a jugoszláv dolgozókat, akik hő­siesen küzdenek az elnyomás ellen. Ez a hare ihlette meg a kötet Íróját, s ezt a harcot segítjük mi is termelő munkánkkal, a termelés fokozásával. A Mitra sikere bizonyttja, hogy a könyv szeretete szervesen összekapcso­lódik már nálunk is a haza szeretedé­vel és az ellenség ellen érzett izzó gyű lölettel. A Szovjetunióban járt parasztküldöttek az alábbi helyen és időben tartanak beszámolót Szeptember 12-én: Almamelléken Wuckmann Ferenc, Vázsnokon Máté, Siklósbodonvban Sajnovics Mária elv­társak. — Szeptember 13-án: Gordr sán Szarkándi, Drávasztárán Kasza- povics elvtársak. Szeptember 14-én: Kistamásin Wuckmann, Magyarsarló­son Sajnovics Mária elvtársak. Szep­tember 15-én: Szederkényen Székely, Berkesden Kaazapovics elvtársak. Szeptember 16-án: Hegysreatmárto- non Vassné, Csebényben Wuckmann, Lánycsókon Beck, Dtmazxekcső-azige- ten Székely, Marócsán Szarkándi, Aballgetea Máté, Mecsekiaitm Máté elvtámk. Bér- és norma-ankét lösz szerdán a SZOT-szélcházban Az Országos Munkabér Bizottság szeptember 12-én,’ szerdán délelőtt 10 órai kezdettel Pécsett, a SZOT szék­ház nagytermében bér-, norma- és egyéb munkaügyi kérdésekről anké- tot rendez az állami szervek, vállala­tok és a szakszervezetek bér- norma- és munkaügyi kérdésekeki foglalkozó dolgozói részére. Az ankét napirend­je a kővetkező: Kossá István elvtárs előadása „A Bér és Norma“ e. *eak folyóirat, valamint a bér- és norma­káderek feladatairól. 2. Dr. Nagy László elvtárs, az OMB titkársága munkajogi osztályának vezetője: „A fontosabb munkaügyi rendelkezések gyakorlati végrehajtásával kapcsolatos kérdésekéről tart előadást. Mindkét napirendi pontot hozzászólás és vita követi. HÍREK KEDD, SZEPTEMBER 11 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: (0/3- sz. („Gránátalma") gyógyszertár, ízéchenyi.tér 5. Telefon: 29-81. 10/8. ix. („Örangval“) gyógyszertár, Kossuth Un. 81. Tel.: 23-94. 10/12, sz. („Isteni {ondviselés“) gyógyszertár Doktor S-u 17. Telefon: 18-53. — NÉVNAP: Jácint — IDOJArASJELENTÉSí Várható időjárás kedd estig: mérsé­kelt északkeleti-keleti szét, kevés fel­hő. Éjszaka a lehűlés az ország északi felében erősödik. A nappali hőmérsék­let alig változik. Várható hőmérsék­leti értékek az ország területépe kedd reggel 12—15, délben 23—26 fok kö­zölt, — Tanácstagok fogadóórái. Szabad­ság-ót 25 .szám alatti iskolában ked­den délután 7—8 óráig Faubel Anta!- né és Mikolics István tanácstagok fogadóórát tartanak. ’•— A Pécs-baranyái tánctanítók munkaközössége első tánciskolája szeptember 18-án fél nyolc órakor kezdődik a Pannónia termében. Taní­tás kedd, csütörtök. GYÜMÖLCSFÁT, díszfát, díszcser- jét, rózsát szállít elsőrendű minőség­ben Dunántúli faiskola. Cégt.: Tóth Zsigmond, Szombathely, Zanaíi-út. Kérjen árjegyzéket. I — Szentlőrine—Pécs kBzStt elveszett ery I autógumi. szombaton. Aki tnd róla Tehor- ( fuvar N V-nél jelentse. (x) — A dolgozók közgazdasági középiskolá­jába még lehet jelentkezni. Ai iskola, szeptember 10-én kezdődő hét második felé­ben a Türdő-ntc-a 1. szám alá költözik. Érdeklődni lehet addig a Kolozsvár-u. 2. szám atett, majd a Fürdő-«. 1. srnra alatt. A költözködés miatt tanácsos előzőleg te­lefonon felhívni az iskolát. a 34-% számon. MOZI Kossá«.: ÉLNI AKARUNK. Előadások: 5, 7. 9 órakor. Petőfi: ELSŐOBZTXLYOSOK. Előadások: fél V fel 7. fél 9 órakor. Kert: VlNDZORl VÍG NŐK Előadí»ok. 6. 8 órakor. EGY jókarban lévő aezlon Sándor-u. 32. eladó. Doktor S33 VÁLLALAT venne 3 darab darab norm ál kocsis írógépet és l daran hosaziíkocsis írógépet. Cím: alatt a kiadóban. 3390. s rn aj A KOMLÓI Mélyépítő Vállalat építőipar- ban jártas anyagbeszerzőt és raktárnokot felvesz. Jelentkezés: Komló, Kossuth Lajos Ht 17 ______3401 GYÁ RVÁROSIAK* FIGYELEM! Hogy *ver mekeitek tanításét biztosíthassuk. felkér- jnk a gyárvárosi lakosokat, segítsék vállal«- tónkat a gyárvárosi kurltiírlióz időbeni be­fejezéséhez. Szak- és segédmunkások Je- lentkezzenek n vállalat munkaügyi osztá­lyán. Rákóczi-út 56. sz 33Q* 11/-AOö 2-f 1 ORION rádió, fekete csíkos öltöny magas termetre. Bartók BéU-utea 57. szám. (Árpád-utca). 587. HASZNAI f rádiókat ve««, elad ©* )arli Horga* rédióa Terér-t» 1 Tytefen* Győzött a Lokomotív és a Vörös Lobogó, döntetlent ért el a Komlói Bányász Az NB II. vasárnapi fordulójában általá­ban & várakozásnak megfelelő eredmények születtek. A Lokomotív símán. szerezte meg a két pontot, a Pécsi Vörös Lobogó első Őszi győzelmét aratta, a komlóiak Győr­ből koztak haza egy pontot. A pécsbányd- telepi és a pécsújhegyi csapat veresége előre látható volt. PÉCSI LÓK.—SOPRONI LÓK. 3* (©:«) Pécs, 1800 néző, vezette: Kamarás. Pécs: Kovács — Zombori, Hegyi, Mi ke — Mcgv- gYfrS, Horváth I. — Hirczi, Tara, Sruh, Milosevics, Horváth III. Sopron: Mar­ton — Horváth, ősze, Salamon — Szamosi, Rejtő — Németh, Völgyes, Rózsás, Novak, Szabó. Hazai fölénnyel kezdődött a mérkőzés, de hamarosan teljesen ellaposodott és a pécsi fedezetsor jóvoltából a vendégek Is többször veszélyeztettek. A 41. percben » pécsiek védelme majdnem gólt hozott Össze a hazai kapu előtt. Szünet után az 5. perc­ben ősre súlyosan megsérült, helyére huipo- vícs állt be. Kiegyensúlyozott volt 5 __ já­ték egv darabig, közben Meggyest Szőké­vel cserélték ki. A 23. percben Szuh fel­vágásáért megadott fl-est Milosevics érié- keltette, 1:0. A gól után Völgyest kiállí­tották és a soproni csapat teljesen össze­esett. A játék izgalmas lett és a pécsiek jól játszottak. A 18. percben Horváth Hl. megugrott, laposan a hálóba lőtt, 2:0, majd a 35. pereben Szőke 30 méteres lövése ju­tott a kapuba, 3:0. A hazai csapat igen gyengén játszott és sokéig úgy nézett ki, hogy pontot veszte­nek. A csatársor tehetetlen volt a kapu előtt, a fedezeisor teljesen elhanyagolta a védekezést, de n védelem sem nyújtott n szokott megbízható játékot, szerencséjükre a soproni csatárok *em voltak veszélye­sek. A mérkőzés színvonala az utolsó ne­gyedórától eltekintve, gyenge volt. Egyéni leg Zombori, Szőke, Horváth III., illetve Sa­lamon, Völgye* és Novak nyújtottak ét.la gon felülit. PÉCSI TOROS LOBOG6­N AGYKANIZSAI LOKOMOTÍV 4:2 (Ut) Veroenv-utea, ÓOÖ néző, vezette: Vadas. Pécs: Fazeka* — Marton, Solymár, Kovács — Tjborcz, Kocsányi — Katies, Kuruc*, Bnjtor III., Rákóczi, Csete. — Nagykanizsa: Nagy I. — Gazdag, Németh, Munkácsi —• Szíjártó, Petrova i — Nagy IT., Mózsi, Kovnc*. Placskó (Both), Schvroitzer. Az, első tíz percbe a kanizsai csatárok előtt három ordító helyzet adódott, de las san feljöttek a hazaiak. A 32. percben Ka­tica éles labdáját Nagy I. caak kiütni tudta, a befutó Rákóeíi közelről a hálóba lőtt, 1:0. Ezután lanyhairamú mezőnyjáték következett. Szünet után sem sokat 7*Bí­zott a játék képe. A 11. percoen a ’»eae.em röviden szabadított fel. Kuruc* tett a ka­puba. 2:0. A 15. percben Csete szép góiia* fejezte be elfutását, 3:0. majd három pere múlva" szép Katies—Csete nsció után utónni fejéről a kapuba vágódott a labd^ *:0. Ezután leállt a pécsi csapat, a 25. ee «.»• percben Mózsi két góllal szépített, 4.2; A meleg rányomta bélyeget a mérkőzésre, ami szinte végig igen alacsony színvonalon, iram nélkül folyt. A per..«i fiatatekracg nem szokták meg az Nß II. jogkörét. A Vörös Lobogó többet támadott, megérde­melte a győzelmet. Egyénileg Solymár, Ko­vács, Katies, illetve a kanizsai hátvedhar* inas játéka érdemel említést. PÁPAI VÖRÖS LOBOGÓ­PÉCSBÁNYATELLPl BÁNYÁSZ 3:1 Pócsbányatclcp, 1500 néző, Vezette: Varjú. Papa: Szedlik — Simin IL, Sitnin I.» beck — Glázcr. Nyiga — Bewcnyei, (Bognár), Rauch, V.rcsai, Molnár H. y Pécsbán vatelep: Judt — Mártott, Kocsis tllánh) - Wágrncr L, Ruppcrr, Bohra - Gyimesi. Wagner II., Knvanek, Fiamon^ Az első percekben a hány a telepiek tá­madnak Ók egészen beszorítják a vendég- csapatot. A 14. percben Pálfai lefutja * védelmet. lÖTése a bal alsó wrokb* köt ki, 1:0, a Péesbányatelc-p javara. Kct perc múlva Krivanck kerül jó helvzetbe. de középes atár csúnyán fölé lő. A percben váratlan góllal egyenlít . Pf P*’ csapat. Rauch szögletet harcol ki, anrokril- gÜt a középcsatűr bcsixlorja, 1:1. A M- nyászcsapatot meg/avarja várailaja ge<. A 37. percben újabb gólt érnek ej * pa­paiak. Rauch kicselezi a kifutó Judtot es mellette n hálóba gnrít, 2:1. Szünet utón n pápaiak támadnak. Marton a golvpnalTO* ment. 17. percben Besenyei kiugrik és vese a felső sarokba szá'l, 3:1. Ezután el­laposodik a játék kepe. egyik csapat sem erőktídik. Az utolsó percekben Pálfai szé­píthetne az eredményen, do elkapkodj«, a helyzetét. ... a A bányász, csnpat szépen kezdytt. ^ oe később visszaesett. A pápaiak iskolázott játékukkal fordították meg a mérkőzést es végeredményben megérdemelten szerezték meg a győzelmet. Egyénileg a pápai csa­patból Besenyei, Rauch és Glár.cr, n péosbá- nyatclcpie.ktől Wagner játéka emelkedett ki, Talabánroi Bányára—P<esújYeff-i BSnyí»* 2:0. (1:0).> Gvőri Vörös Meteor—Koraiéi PA- nvász 2:2 (2:0). A két mérkőzésről helysz.n- kó miatt a holnapi számunkban tzámolunk be részletesen. Katona nyerte a térti eyyesí, Péteréi a női egyest efvéni teniszbajnok »ág k «Edéiméi tp í»efejeződtek. A döntők mftgftsszín­1UJTOR ÁTALAKÍTÁS, javítás. fényezé*. Mp.ír. Alsőbnlokány-u. 41. Tel.: 13:01. 3405. rllJEvSlTEM kedve« vevőimet, jóbftrálai- rnat, hogy illaíszcrtár és fotócikk-kereske­désemet Bera-u. 12. alól Sáliéi (Ferenciek^ utca 2f>. ftM helyeztem át. További pártfo­gást kér Mándoki Béláné. híXL MUNKÁSOKAT felvesz a Szerves Trágya Vállalat, jelentkezni: Pécs, Basamaloin-iít. sertéshizlalda mellett. 3412. SZILVAMAGÉRT nénzt kap. Kilója 50 fil­lér. Átvesszük n Kossuth Lnjos-utcai ÍJ. LIM-LOM boltunkban, vidéken n T'öldmú- ves^övcfke/ctekbcn! Melléktermék és Hul­ladékgyűjtő V. 341-L KERESŐNK felvételre építkezéshez, nőket és férfiakat. Jelentkezni lehet Pécsi Sertés- hizlaló Vállalatnál, Liccum-u. 1. sz. alatt. 3400 ELADUNK fzilíkndt sertéstrágvát. mázsán hynt 1.4<V~1.90 forintos árban. Pécsi Sertés, hjrlnló VríUafat, Basamalom-úti telepén. Te l'fou: 23-5R. 3410. Ot-TMKoNÖ saját irodai írógépével tökéle­tes helyes. és gépírással elhelyezkedne vállalatnál. Círn: 509 szám alatt n kiadó­ban. TI ^ROMNEGYEDES gordonkát keresek megvételre. AjánlaMknt n Szent Imre Könyvesboltba kérek. Jőkai-fér 6. 59ft. ELADfA szobabútor, székek., asztalok, bo­roshordók. borloercszfő-kölél. Esztergál vo«t Júnos-u. 11. 594. VIDÉKI S7HVETKEZETEK! Vendéglői be­rendezés, italmérő-pnlt. asztalok, s/ékek ci­ndók. Anna-u. 20., földszint 3., délután 4—6 óráig. 992. A* vonaló }0täcot, »zép küzdelmet hottnk. A rersenri ige» nagy érdeklődés kísérte. Eredmények: Férfi egve«: 1. Katoan, 2. Bnjior, 3.—«. Yad. ÁdÁm. A döntőbe« Katona T:3. 6:4, 4:6. 6:1 ftránybftn győzte le Búj tort. A V»<1— Adóra mérkőzést, amely ft harmndik hely sorsát dönti cl Budapesten jótsszók lo kér sőbhá ídŐpor?<bn». NŐI egyes: 1. Poterdi. 2. Jávori, 5. So­mogyi, 4. flidftsiné. A döntő eredmény«: Pctcrdi—Jávori 6:4. 6:4. 3.—4. helyért So­mogyi— Iliclftsiaé 6:4, 6:3. Férfi páros: 1- Xdám—Bnjtor, 2. Lénárt— Simon, 3. Kaióna—Frigycsi, 4. Vad—Birka*. A döntő eredménye: Adám, Bnjtor—T.énárt, Simon 7:3. 6:1, 6^. 3.-4. hegért Kaicma. Frigyesi—Vad. Birkós 2:6 9:7, 7:5, 6^. Vegvespáros: 1. Fehér—Hidasiné, 2. Ka- tonft 7,.—Katona N. 3. Jávori—Bujtor, 4. Vad—Pcterdi. A döntő eredménye Fehé.T, Hidasinc—Katona Z.. Katón» N. 6:1, 3:6, S:6. 3.—4. helyért Jávori, Bujtor—Vad, Pe- terdi 6:3, 6:3. ^ Női páros: 1. Peterdi—Jnslts, 2. Jávori— Somogyi, 3. Vad—^-Róhrhöckné, 4. Hidasiné— Dallemé. A döntő eredmény©: Pctcrdi, Jti- .BÍts—Jávori, Somogvi 6:4. 6:3. 3.-4. helyért Vad, Rőnrböeknó—Hidasiné, Gélemé 6:2, 9:7. Az nrv.ároa egyéni csapathajnoksóg pont­versenyének véreredmónve a következőkép­pen alakul: 1. Budapest I. 76 pont, 2. Buda­pest HL 98 ponl. 3. Rndapest ü. 103 pont, 4. Budapest IV. 13S popt, 5. Baranya 179 pont. MFGLKPKTÄ8EK A MPGYFP.AJNOK5ÁG VASÁRNAPI FORDULÓJÁBAN A megyebftnjoksóg vasárnapi fordulójá­ban több meglepetés szöletett. Eredmények; Szigetvár—Meesekszftbolesí Bányász 3:2. Szigetvár, 500 néző, vezette: Marosi. Nagy- iramú mérkőzés, a hazai csopat az utolsó pillanatban szerezte meg a győztes gólt. P. Zrínyi—P. Lombik 4:3 (2:0). Pécs­íijhegv, 2Ö0 nézőt, vezette: Bodán. Az első félidőben a Zrínyi, a szünet után n kokszo- sok támrultak töVibct. Góllövők: Eizenberg, Atula, Terebesi, Steiner, illetve IlalávSz II. Ruzicska. P. Kinizsi—P. Zsolnay Építők 2:1 (1:9). Zsolnay-pnlva, 300 néző. vezette: Duna. A nagyobb lelkesedéssel játsszó Sörgyár meg­érdemelten győzött. Gól lövők: Szarvas, Hart. Szarvast a játékvezető a második fél­időben kiállította P. Dózsa—P. Bástya 4:4 (3:1). Tüzér-ut<-n, 500 néző. vezette: Poliéder. A második fél­időben fölényeskedő Dózsa biztos győzel­met engedett ki a kezéből. Góllövők: Ló- bér, Légrádi 2—2, illetve Kiss 3. Kóródi. A Szászvár—Erdőgazdaság mérkőzés elma­radt, az Erdőgazdaság visszaléptette csapa­tát a bajnokságtól. Pécsi Haladó*—Mohácsi Petőfi 11:5 (4:2). Verseny-utca, 600 néző, vezette: Darázsi. Vérig Változató*, élvezetes mérkőzés, a Ha­ladás esfttárj*orn teljesen felőrölte a mohácsi védelmet, különösen Berki volt elemében. Az egyetemisták tédelraének még *ok«t kell javulói. Villánvt Népvmrf- flólyi BE *rl fí:1). Vil­lány. 300 rny*Ő, verette: Báosván. A haza) e-sapat kezében tartotta a ráták íránvításáL különösen a második félidőbe« játssroTt gó’ratörően a villányi A boly iák crőtlenfil küzdöttek. LTPPAY MAGYAR BAJNOKSÁGOT NYERT' BUDAPESTEN A m«,gyar atlétikai bajnokoágokat Bed»- Pesten Tcndcrték meg. Barftp^» áttétéi kö­zöl Lippav szerepelt a legjobhan. a 400 méteres g-é(futásban bajnokságot nyert, 110 méteres gáton második lett. Solymosi kitű­FUVAROZÓ erős lovftkat. erős szekeret, lószerszámot vásárolnnk. Pécsi Utfennfarló VálLilpt Pécs. Lcnin-tér 5. sz. Tel.: 26-Pt, 4 mellékállomás. 3408. ÓNÁLLÓ mindenes főzőnő, vagy egé*z napos bejárónő állást korcs hetvben. vflgv vidéken. Doktor Sándor-n. 23.. jobb csen tő 500 ELADÓ egv kétkerekű kocsi, székek, cgv kétszárnyas tivegiijtó. Rózsa Ferene-u. io. 501. El,ADÓ fehér, mély gyermekkocsi, jónMa- potbnn. Cím: Rátori-u. 13. 577. EGY szép gyermek sportkocsi eladó. Már firok-n. 1., földszint 1. 58r. Jó ÁLLAPOTBAN lévő oxigén és dissous gáz palackokat vásárolunk. Péc«» Utfenn« tartó Vállalat Péca. Lenin-tér 5. Tel.: 26-P1. Gópéaceü «Uadó. 3407. nő idővel 48.8-al, a 406 méteres ^ sfkfntés­ban csak negyedik tndott lenni ar. igeto o.rős mezőnyben. Jól futott n 4*100.-as női yáHó« a többieknek gyengébben mcut, bár tiibb helyezést elértek. Eredmények, nők: távolugrás: 5. nyi 511, sálrlökés: 5. Krisztián .10.66, 4xl00-as váltó: 4. Bnranya (Rucsányi L, Bucsányi II., Krisztián, Benkovits) 52.4. Férfiak: súlylökés: 4. Söjtör 13.tlr 116 gáti 2. T.ippay 15.4. 400 méter: 4. SolymoM 48.8, 400 gát: I. Lippay 54.0, magasugrás: 5. Ben- csik 175. A TOTÓ 12 TALÁLATOS SZEL'VÉNYE Bp. Bástya—Szombathely. 1, 4:1; Bp. Va­sas—Bp. Kinizsi, f, 2:0; Bp. Dózsa—Győr, 1, 4:2; Bp. Honvéd—Dorog, 1. 6:3; Csepel— Sz. Honvéd, x, 1:1; Sz. Petőfi—Salgótarján, 2, í:2; Diósgyőr—Sortcx, 1, í :0; M. Honvéd—* M. Építők, 1. 7:0; Nyíregyháza—M, Lók., 1. 4:3; Ózd—Bp. Lokomotív, 1, 1:0; Cegléd Keltex, x, 2:2; Keckem ét—Kerámia, 1, L0. 12 lalálalos volt 22 drb, fejenként kétczerhaiszázkilencven forint jut ki­fizetésre, lt taCúIa*.os 536 db. fejen­ként kilcnorenhúroTn forint .fijd kifi­zetésre, 10 ialÄlatos roH 5693 db, f<*- jenkén14. 13.80 forint * NB TT. eredmények: CiíRaghegyá V5- rös Lobogó-XagTkantzani Bányász 4:6, Ta­tabányai építők—Szombathelyi Törö* Lo­bogó 2:2 (1:0). * Péctd l okomotív - Pápai TírB* Jjohotfi 5:2. Barátságos aortalitcnisz mérkőzés. Antal nélkül in grŐzdtt a Lokomotiv. GvövWrk. Gyulai 3, Cser 2, illetve Nagy, Erwirb * A vízilabda rangadót a Bp. Dózsa nyer­te 4:3 arányban győzött a Bp. Vama ellen. * Uj rivótaniolyamot indít a Ha­ladás kezdők részére. Jelentkezni le­het az egyetemi sportcsarnokban Varga Mihály ylrómeíternél hétfőn, szerdán és pénteken délután 6 órá­tól. A tanfolyam 17-én kezdődik. Ht.VESZETT rasárnap délelőtt a S«p*n»l lokomotív—Pécsi Lokomotiv m —c. rit B|ry barna fiú kaMt. zaehélten SwhA Kápnly Újpesti lakos kerékpár beiolentővet. Becsé* tetős mortaliTo intalom cllenébeo adja >s Bajesy Z-illnis.-k\ -út 14. ószereshoitba tilU. OUNANTOLI NAPLÓ « Magyar Dolffovík Párttá Baranya megyei Párlhtrottaiicánoíi lap)*. felelős azerke«z(ő: GÁL PAt . felelős kiadó: SZIKRA 8ANDO* Szerkesztőség é.a klndóhlvatali Pée». Peje?«*, utca 2. — Telefoni I5-Ő2 é, ft-«. M N R. egvszámlaszára 9SAW. Előfizetési díj: havi 11 __forint. Pá cai Szikra nyomda. Pécs. Munkára, Mibál,-ntca 19 a*. Telefon: 20-27 Á ayomdáárt feleli OARDOS1 JÓZSEF

Next

/
Thumbnails
Contents